Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-04 / 2. szám
VILÁG PROLEt ÁRJAI EGYESÜLJ El EKJ Színűn elvtárs ívamoiohos intézett tüviratánali viiáfrvissshangja Életbe lépett az aj nyu^di jtörvény AZ MDP ZALAWEeYEi PAKTBIZOTYSAcAUM NAPILAPJA iBBBHBI umIHWPWIWI[rillHITlHWPi||II VIII évtolvam 2. szám. ßtB SO filler 1952 január 4. Péntek Az egész tagság segítsen az üzemterv elkészítésében Termelőszövetkezeteink előtt most áll az a feladat, hogy elkészítsék a jövő gazdasági év üzemtervét. • A jó tervezéstől függ nagymértékben, hogy a jövőévi gazdálkodás milyen eredménnyel jár. A tervezéstől függ, hogy a következő évre a gazdálkodás irányításának olyan biztos vezérfonala legyen, amely tökéletesen bekapcsolja a termel őszöve kezet gazdálkodását népgazdasági tervünk megvalósításába. A gépállomások és termelőszövetkezetek tanácskozásán Erdei Ferenc földművelésügyi • miniszter elvtárs beszámolójában hangsúlyozta, hogy „minden termelő- szövetkezet sikeres gazdálkodásának a legelső feltétele, hogy jól kidolgozott, helyesen megállapított termelési terve legyen. A tervet úgy tudják termelő. szövetkezet ©ink helyesen elkészíteni, ha abba bevonják a tagság széles rétegeit. A tagság bevonása a terv készítésébe nagy jelentőségű a tagok öntudatos neve. lése. nagyüzemi szemléltetésének fejlesztése érdekében. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy ne legyen olyan csoporttag, eki ne ismerné, ne látná világossá a^» kat a feladatokat és' azokat a várható eredményeket, amelyek megoldására és elvégzésére vállalkozott. Ne legyen olyan t©g. aki ne ismerné azokat a problémákat, amelyek az elkövetkező gazdasági évben felmerülnek, ne látnák szövetkezetük fejlődésének irányát és lehetőségeit. Az elmúlt években több helyen komoly hibák voltaic tapasztalhatók megyénk területén is a tervek elkészítésében, aminek az lett az eredménye, hogy vagy nem tud ák megvalósítani azt vagy esetleg túlméretezték egyes dolgokban. Ennek okára Erdei elvtárs világosan rámutatott’, amikor azt mondta: — Eddig a tervekét nagyon sok helyen bárokrafikusan az irodában készítették el az ejnök és az agronómus s még jó, ha a gépállomás agronómusa részlett a munkában. Most ebben az évben meg kell szüntetni ez ilyen terveket és az ilyenfajta tervezéseket, szemelőtt tartva a gépállomások és termelőszöve’ kezet?k tanácskozásán hozott felhívást, amely kimondja: a terv legyen a gazdálkodás alaptörvénye és a terv teljesítése legyen kötelező minden termelőszövetkezeti tagra, minden gépállomási dolgozóra egyaránt, A terv törvénnyé vált amikor ötéves népgazdasági tervünket törvénybe ik'a.tták és azt magáéinak ismerte el az egész dolgozó nép. Ennek a tervnek egy részét valósi-ják meg termelőszövetkezeteink és számukra is törvény a terv és kötelező annak 'grehaj'ása. Ahhoz, hogy eleget ''kárnak tenni, szükséges, hogy reáli legyen a terv, amelyet a --jki iv részvételével ké- el. Ezért mondotta Er. be i elvi a'S, hogy változtatni kelj i rvezónek az eddigi módján a jövöévi termelési tervei a >rigádvezá őkkel és a tervnek ö- ■b'-’kezet tagja zgyütfc kell I szövetkezet gazdálkodását beépíti az országos tervbe és vissza- ükrözi a tagság akaratát a csoport fejlődésének lehetőségeit- A jól elkészített tervet, amelyet a járási mezőgazdáit ági osztály segítségével a csoport elkészíteti, pontosan be kell tartani, a'-tól elérni nem lehet. Ügyelni kell azonban arra, hogy ne kövessük el azt a hibát, amely az elmúlt években igen sűrűn volt megtalálható. „Járási tanácsaink mezőgazdasági osztályai az elmúlt ívben gyakran elkövették azt a hibát, hogy a járási tervei gépiesen a helyi körülmények figye- embe nem vételével bonto'ták terme’őszövetkeze ekre és egyes termelőszövetkeze, eknek olyan termelési feladatot is adlak, amelyek nem egyeztethetők össze a szövetkezet adottságaival." A tanácskozás ha ározatia kimondja, hogy ,a termelési tervek teljesítése érdekében terme- ,ő zövetkezeteink széles körben alkalmazzák a gépi talajmun. kát’4. Vegyen számításba minden ermelőszöveíkezetünk kevés munkaerőt és ennek arányában készítsék a tál aj munka tervét, szerződést kötve a gépállomással. Ugyanúgy fordítsanak gondot eg állattenyész'ésre, mint a növénytermelésre. Vegyék figyelembe azokat a szempont okát, amit a tanácskozás határozata kimond erre vonatkozókig. Minél több állatot tarts:inak. mert a csoportoknak ebből van legtöbb jövedelmük, teljest'eni tudják az állammal szembeni kötelességüket. Termelőszövetkezeteink a terv elkészítésekor egyeztessék tervüket a gépállomás tervével, hogy az a beütemezett munkákat pontosan tudja elvégezni, ne legyen eltérés terveikben, ami akadályokat gördít eléjük a munka elvégzésében. A terv jó elkészítése hatalmas feladatot ró termelőszöve-keze. teink, termelőszövetkezeti csoportjaink veze‘ősegeire és párt- szervezeteire. Elsősorban ők a felelősek azért, hogy a terv jól és pontosan legyen elkészítve úgy, hogy azt mindenkor be tudják tartani. Be kell vonni a tagságot is a tervkészítés munkáiba. hogy azok megismerjék minden részleteiben, hozzászóljanak és javaslataikkal -segítsék annak pontosságát. Termelőszövetkezeteink vezetősége, üzemi pártszervezeteink feladataikat sikkor oldják meg jól. ha a tagság bevonása mellet' betartják a párt és kormányha- ' árczat okait, szemelőtt tan ják az élenjáró dolgozók tanácskozásán hozott határozatokat. Term elősző, ve’kezetemk tagságának nemcsak joga, de kötelessége is. hogy részt vegyen a tervezés munkájában. Ha ezt végrehajtja a tagság. akkor segíti a vezetőséget, maga is megismeri a tervet, ame- K'-*t ne Ki kell teljesíteni és ig,y nn:.i v:.';tűnek e íhez mérten vu készítve a e “mely biz CSC fejlődé:- ‘ fctsT k Jól harcoltunk, de még jobban akarunk harcolni 1952-ben =*■ mondják a na^kauizsai ffitőház dolgozói Az őszi niegnövekedeíjt forgalmat sikeresen bonyolították le a m.gykanizsai vusu'asok és éve ‘érvükét december 8-ra teljesítek éle. A műhelyek jó munkát végeztek. A mozdonyjavító műhely 113. a kocsimühely 112, a kovácsműholy ugyancsak 113 százalékra teljesítette éves tervé'. Egyes dolgozók szintén érlek e! kimirigasló teljesítményt. Mikó Sándor kazánkovács 159, Horváth Sándor kocsimosó 186, Pál f: Ivi I. János asztalos pedig 202 százalékra teljesi'ette évi tervé A ferv idő előtti toljesitéséné kitartóan harcoltak a szertári do’gozók is. Bo'h József 46 pon‘- tel első helyre került a pécsi igazgatóság területén. Virovecz Anfial szertári munkás teljesítménye állandóan 160—170 száza1 ék közö't mozgott, de a többiek is csak alig.alig maradtak te mögötte. Jó munkájuk révén november l'0_ig 12 ezer forin megtakmitás- értek el a szertárnál. A kecsiforduló meggyor sitásáért foly atoH harcban a ki_ és berriká;i időt a megszabott három óráról 1.72 órána csökkentették. A fűtőház valamennyi dolgozója — bármilyen formában is — kiveszi a részét abból a munka ból," amely a háromnapos kocsiforduló megve il ósi t ás aha irányú] Már is értek el eredményt, mer az eddigi három és félnapos for. dűlőt sikerüli ejrvueeved nappal csökkenteniük« Ebben a munkában élenjárnak Mihácsi János és Takács Isfván akik a 3 napos kocsifordulót máris megvalósították. A párt nem feledkezett meg róluk — jó munkájukért 200— 200 forint jutalomban részssi- ejte a példát mutató dolgozó kát. — A forgalom hatalmasan megnövekedett — mondja Büki István elvtárs párttitkár —, naponta 10—15 rendkívüli vonatot továbbítunk. A nagybani, zsai állomás nagyszerűen beilleszkedett rohamosan épülő országunk vérkeringésébe. Ezt az is bizonyítja, hogy a pécsi igazgatóság területén mi tartjuk az Iső helyet, országos viszonylatban pedig a nyolcadikak vagyunk. — Azzal, hogy csak egy-kéj tolgozó nevét _ akik a munkánál élenjárnék —- emlitjük egyoldalú képet adunk a fűtőház munkájáról Természe1 ezen nem őrölhetjük fej valamennyi dolgozót, akik erre munkájukkal érdemet szerezte!^' annyit azonban meg kél] cm.it°nünk, hogy a őszi lorgíilom befejezése úján a. dogozók oO -«/ááüSt'ííh kapott Ritáimat« ' -áíTáltatte mim ö dombévá Szótártól ese'ben nem kapták meg időben i szükséges anyagot, “ A Gazd1—mozgalom segitsé- lünkre jött — mondja Büki elvára —-. Volt olyan hét. hogy semmi uj ©tnyagot sem kap unk, -íz azonban n-m okozott fermaka. dást. Az ifi dolgozók főbb min' '20 ezer forint megtakarítást érek el a hulladék fe'-használá- ával. Ugyanis ők állj ják elő ácrkai anyagból a különböző eszközöket és alkatrészeket. Nagyon szép eredményi érjek egyes mozdonyveze ők és fűtek a szénmegtakaritásnál- Kö- vsisi Károly mozdonyvezető, va- amint fű ői: Csel neki Ferenc és Dervalifcs László sokat zugolód jak, izmikor csuk másodosztályú szenet kaptak. Nehezebb volt ezzel dolgozniok, mint az első- osztályúval de az'án rájöttek, hogy észszerű fűtéssel a gyengébb minőségü szénnel ig eredményesen Ehet dolgozni, jelen 'ős megtakarítást _ érhetnek e]. Köven Károly és fűtői 11, Kis- József mozdonyvezető és a vele dolgozó fű ők: Molnár István é- T más István ,a tervhez viszonyítva 8 százalékos széiimegtaka- ritást érjek el. —- Az eoy lapátos fűtéssel és a lej íviszonyok helyes kihasználásával érhetünk el Kgíöbb meg skari ást — mondja Molnár István lu-ő és mindjárt megmagyarázza azt is, mit értenek egy lapátos tüzelési módszer alatt — Ez nem azt jelenti, hogy csak egy lapát szenet teszünk a tűzre — azzal, ugyan nem indulna el s vonat — az egy lapájos tüzelési módszernél mindenegyes lapát szén tüzrevetóse után betesszük a tüzszekrény ajtaját, hogy s. huzat ne vigye ki a tüzet, Kövesi Károly arról beszél, hogy a mozdonyvezető hogyan takarékoskodhat © szénnel — a lej'.viszonyok kihasználása mellett az állomásokra történő beérkezéseknél is sok sz'-met meg- tn karithalua/k, ha helyesen ke zeljük a gőzt. Ez áll a tolatásokra is. Büki elvtárs szinte dicsekedve mondja, hogy az u'óbbi 'dobén sokat javult a munkafegyelem: — ha a mozdonyvezető vagy fütő követ el súlyosabb hi báj leszállítjuk r. mezdonyró Nagyon ha ásos büntetés Körülbelül annyi1' ja lem’ min'ha egy embert büntetésből elválasztanak fiatal feleségéjő' — Akiké1 néhány hónappal ezelőü a munkafegyelem megsértéséért meg bűn'ettünk, teljesen megjavultak. Az -52-es terve] december 10- én azzal kezdték meg a fű ő áz dolgozói, hogy 21 sztaháno vist? csa*!-kozott a Röder-mozealotnbo Ezen a téren azonban sokat tehetnek még, hiszen csak a múlt évben 51 uj sztahánovis* ával Ci’u-'ód tele. A múlt évben több mint 21 ü értek el f ’•‘•'szbaiaV r nköi trégc öv*.^ r és’ aő . r — a v . - -1 . 2/ * £ 4' gazdagé:! — ** ':2-Gi3 ó da. ,gy ' rfr pécsi igazgatóság területén, hanem országos viszonyIa‘bon i« 'Iső helyre kerüljenek. A téli forgalom, amely december 22-én indult, teljes kés zen- “ ben találta o, nagykanizsai fütöházEt. A vizveze'ékeket és a tüzkoserakat már jó előre elké- 'zitetfék, hogy meglepetés ne khes e őket, Miőfa Hákosi elvt’árs tVigy- ielen‘ő:égü beszéde elhangzott a lolgozók lelkesedése fokozódott. — Mindjobban látják — mondja Büki elvjárs, — hogy cár hmk mindig va tórává ltja Ígéretét. Az első békekölcsön- iegyzós idején hangzott e] az ;géret, hogy © fűtőházi dolgozók is kapnak ruhát — a ruhák kiosztása máris megkezdődött.. A taggyűléseken, pártaapoko®. ma már teljesen hiányoznak a panaszos hozzászólások. A hozzászólások egyre jobban a párt. munka'és s tennelés megjavitá- ?.át célozzál^. Elvétve azonban mégis akad dolgozó, akit szédü- 'e(be ejtet-fc q nagy árüböség s nem a terv teljesítésére, ba'nem arra gondol, hogy mit vásárol- ion. Jellemző eset az alábbi hozzászólás is, amely egy ériekez- kten hangzott el: — Most már ‘-ele vannak az üzletek, csak len- ae elegendő pénz, hogy vásárolhatnánk. — Mennyi :£izeíést kapott? —• 'érdezíe a párt titkár. — 250 forintoj;. — Egy hónapra? — Dehogy, egy hétre. — Mennyi jutalmat kapott? — 220 forintot. — £s ezenkívül még' mit ka- colt? — Soronkivülí előlépje’est. A párttitkár alig tudott szóhoz jutni. Az öntudatos dolgo„ ók maguk szégyenitették m??g : felszólalót, ©!ki az ellenség hangján beszélt. Megmagyarázták neki, hogy abból q pénzből, unit egy hónap alatt keresek, kerül neki ruhára, cipőre és ■ áztarfási dolgokra elegendő. A lolgozók maguk magyarázlak mg, hogy a múltban a vasul io'gozói nyomorogtak, 15—16 év hellett ahhoz, hogy valakit kine- ’ezz'tnek. Ezt most egy és fél év alatt léri a dolgozó. Nyolc-tíz év kel- etf ahhoz, hogy egy fü'öből nozdonyvezető lehessen Most ehhez éledendő két év. sőt ha s. 'ütő jól tanul és jól dolgozik, -gy év. alatt is [ehet belőle mozdonyvezető. A aiagykairizsai fűtőháziiífl albas munkával, a toij&atmu- "y-k állandó fokozásával indul.. nsk harcba, hogy megvalósi'íák rzok..v íehidat'OlrU. amekul. ^ áő. e? cvbev. ífeájük varnak.