Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-09 / 6. szám
Megbukott a francia kormány A francia nemzetgyűlés a pénzügyi tárcsa vitája során megtagadta '& bizalmait: a Fleven-kor_ ahánytól. A kormány ugyanis az államvasutak és & társadalom biztosító deficitjét kerettörvény- nyel akarta eltüntetni, ami tömeges elbocsátásokat hozott volna maga után. A tömegek nyomáré arra kényszeri'tette a jobb_ ojdaii szocialistákat, hogy nyíltan szembehelyezkedjenek a kormánnyal. így a hétfő délutáni ülésen, amikor a miniszieret- nők szavazásra tette fel a kérdést, Ä kérte a kormányt-öbbsé get, hogy szavazzon a kormányra, mert egy kormányválság igen súlyos lenne a mai helyzetben, e. nemzetgyűlés 341 szavazattal 243 ellenében megtagadta a bizalmat a kormánytól" Pleven, miniszterelnök és kormánya beaáta lemondását, ame- jyet a köz társasági elnök elfogadott. Auriol még aznap este megkezdte kormányalakítási tárgyalásit. Tárgyallfc a nemzet- gyűlés, a szenátus elnökeivel, a veit kormány minisztereivel, a pénzügyi bizottság elnökével» majd ABC sorrendben fogadta a különböző pártok képviselőit, köz'ük Jacques Duclos elvtársat, a Francia' Kommunist!® Párt titkárát. A kormányválság _ alkalmából ® Francia Kommunista Párt nyila' kozatofc adott ki. Megállapít- .ja hogy a Pleven-kormány bukása a dolgozók agységakciójá- nak és a nemzeti, tiltakozó moz gazomnak & sikerét jelenti Ax amerikai imperialisták és Zsoltijukban álló politikusok megkísérlik a válságot számukra kedvező kimenetelűvé tenni- Ezért megpróbálják a gauliisia minisztereket is bevonni a kormányba, ha pedig ez nem sikerül, akkor e szocialista vezetőket. így akarnak illúziókat ébreszteni a tömegekben. hogy eltereljék figyelmüket háborús politikájuk- ’ól. „A Franci® Kommunista Párt, amely a közvélemény -irtaiéi többségének akaratát fejezi ki — hangzik a nyilatkozat —, cselekvési egységre hiv fel minden olyan politika érdekében, amely megában foglalja mindazon szerződések felmoö- dását, amelyek Franciaország függetlenségét, áruba boosáíják, a Marshalli-tervét, az Atlanti Szerződését, a Sdiuman.tervéi és az ezelfkel kapcsolatos függelékeket.’1 A Kommunista Fárt felhívja a dolgozókat nemre, politikai meggyőződésre, vallásra valá tekintet nélkül, hogy egyesüljenek és vsgvék győzelemre azt a politikát, amely megleld Franciaország érdekeinek, ★ Hétfőn este Párizsban fasiszta provokátorok merényleteit akartak elkövetni az Humanüé, e Francia KP központi lapja szék- háza ellen. Ott azonban nagy zámb?n tartózkodtak dolgozók sa merényi ők nem méta ék az épüle.e. megközelítem. A pokolgépet egy, az utca sarkán álló tehergépkocsi alá hajították, ahol jelentéktelen károkat okozott. Leiiiii-reii(i^el tüntették ki Cr* Hl* Malesik©v elviársat A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága' és a Szovjetunió mi ni'szleriíanácsa üdvözletét küldött Georgij Makszimovics Malenkov elvtársinak, az SzX(b)P Központi Bizottsága titkárának, a Szovjetunió miniszter tanács® elnök helyettesének 50.' szütarésru pj ■ alkalmából. Az üdvözlet köszöntötte Malenkov elv társat, min’ Lenin és Sztálin nagy pár'-ja ügyének, a kommunizmusnak hű harcosát, „ön, a szovjet nép hű fia — szól ez üdvözlet, többek között —, tevékenységével 0 nép szolgálatának lelkesítő példáját mutatja, becsülettel tesz elegei azoknak a feladatoknak, amelyeket a Kommunista Párt tűz ki Ön elé.“ Végül hosszú éle'et, egészséget, további termékeny munkát kívánnak Malenkov elv árinak, a n-gy szocialista haza 3 kommunizmus j avarai. Malenkov elvtársat ebből az alkalomból az SzK(b)P Központi Bizottsága és a Szovjetunió minisztertanácsa a Lenin-renddel üniette ki. Darvas József beszámolója a szovjet unióbeli tapasztalatairól A. jugoszláv nők Iiarea a Tito-handa ellen Szófia (MTI) Az Otecsfisztven Front közli Rada TodorOua asz- azony cikkét a jugoszláv nőik antifasiszta harcáról. A cikkíróim •annakidején a bolgár nőket képviselte a jugoszláv nők Kraguje- vácban tartóit első kongresszu.. sán. Leirja,’ milyen szeretetted és 'lelkesedéssé', fogadták akkor a jugoszláv nők a szovjet küldőitekéi. — A Ti to-Rankovics.bandának — folytatja a cikk — sohasem sikerül kiölnie a jugoszláv dolgozó nép szivéből a Szovjet, unió és Sztálin iránt érzett há- lát és szereitetet. A legvadabb fasiszta terror söm tudja elfojtani a jugo' szláv nők és édesanyák szeleteiét. mellyel a Szovjetunió tejé fordulnak. a jugoszláv nők folytatják harcukat a Tiío.banda véres rendszere ellen. Maga a főhóhér, Tito is kénytelen volt ezt bevallani. A jugoszláv nők frontja harmadik kongresszusán kénytelen volt beismerni. hogy a nők „megszöknek a népfrontból.“ A tény-k azonban azt .bizonyítják, hogv a jugoszláv nők nemcsak a népfrontból szöknek meg • hanem a titoisták nőd szervezeté- hői R Nem csoda: ezek a szer. vezefék csupán eszközül szolgáltak a Tito.banda kezében, hogy a nőiket , erőszakkal hadimunkára kényszerű sék. így erőszakkal mozgósítják a nőket Is a stratégiai utak építésére és mén azt sem veszik figyelembe, ha valaki gyermeket várA tiioista női szervezetek .azonban mind jobban lelepleződnek. A jugoszláv nők a férfiakkal egy sorban vesznek részt a hazafiak Ti tó-ellenes mozgalmában. A Szp’iti kikötőben dolgozó nők a férfiakkal együtt megtagadták egy amerikai hajó hadianyag, szállítmányának kirakáséit. A harc élén mindenütt azok a kommunista nők állnak, akik a hUOeris- ták elleni felszabadító harcban is resztvettek- Rankovies pribékjei elsősorban ezektől a hős nőktől igyekeznek megszabadulni. A kommunisták számár® ..különle. ges tábort‘‘ létesítettek 45-ös pósíafió'k“ elnevezéssel. Ebben, a táborban olyan szörnyű körülmények uralkodnak, mint a hiOeristák Mrhedt auschwitzi halál- táborában. A tábor felügyelőit a szadista német láger-parancsnokokról nevez, ték el. Ebben a „különleges táborban“ Rankovics hóhérai szörnyűbbnél szörnyűbb módszereket alkalmaznak, ho&y halálra kínozzák áldozataikat. A crnagorai Andrijevica körzetében letartóztatott 136 nő közül már igén sokan kin,halált haltak. Köztük volt a bátor hazafi. Milica Gulo. vies, akit borzalmasan megkinoz- :ak, de nem tudták megörni. Milica Guloviórét a táborból a ce- tinjei börtönbe hurcolták és ott felakasztották. A jugoszláv nők — fejeződik be a cikk — tudják, hogy tijoelile- nes harcukkal küzdenek a háborús gyujtogatók ellen, küzdenek a béke véde méhen. Darvas Jóaseí közokítetásügyä miniszter, aki a nemrégiben a Szovjetunióból hazaiért mi.gyar pedagógus küldő tteég vezetője volt, több mint ezer közoktatásügyi dolgozó előtt számolt be a Szovjetunióban szerzett tapasztalatokról. A miniszter elmondotta, hogy a Szovjetunió közoktatásügyét —mint általában az élet minden területét a Szovjetunióban — áthatja a kommunizmus építésének szelleme Darvas József a továbbiakban beszámolt & Moszkva melletti Lenin-hegyen épülő egyetemről és megái lapí totta hogy bár ez az építkezést nem számítják a kommunizmus épi; kezesei közé mégis a kommunizmust idézi minden vonatkozásban. Ilyen zóditő négyságú és felszerelésében is példátlanul gazdag otthont a tudománynak c&ak a kommunizmust építő ország tud Jdni. A közoktatás területén je~ entkező uj törekvések is a kommunizmus épülőiét jelzik. így például annak éltemére, hogy s Szovje ufcióban. 7 osztály elvégzése kötelező, a gyakorlatban -lig van lemorzsolódás a magasabb osztályok felé. Ugyanígy számos pedagógus elérte a mkkteégért folytatott harcban, hogy tanulói közölt egyáltalában nincsen bukás Darvas József miniszter ez- után a szovjet közok' isit ás ügy -zámszerü adatait ismerte: te majd arról a"jelem!ős segitségrő beszél*, amelyben ® nevelőket észesitik a Komissomol és Pionir. zervezetak. A „kollektiv iüfiézkedé&ek bizottsága46;. az USA háboríts agressziójának eszköze I4z ENS^ politikai bizottságának ülése A magyar püspöki kar küldöttsége tisztelgő látogatáson jelent meg Horváth Jánosnál* az Mami Egyházügyi Hivatal uj elnökénél Január 8-án a római katolikus püspöki kar küklö-tsége dr. Cm. pik Gyula, az egri érseki tartomány mírtropoliiitája, a magyar püspöki kar elnökének veze'ésé2 ISaardA, 1882, je®, #■ vei, dr.' Hamvas Endre Csanádi püspök esztergomj apostoli adminisztrátor, valamint dr Dudás Miklós ha'dudorogi görögkatolikus püspök részvételével tisztelgő látogatáson jelent meg Horváth italosnál, az Állami Egyházügyi Hivatal uj elnökénél, Áz ENSz közgyűlés politikai bizottságának hétfői ülésén befejeződött a vHta a „kollektiv intézkedések bizottsága“ jelentése felett. Ezt megelőzőn az USA é- a jelentés megszerkeszt é‘- ében résztvevő országok küldöttei elfogadták a telin-amerikai és kö- zelkeleli államok módosító indítványait, amelyek azonban miteem változta‘nah a javaslat lényegén. A kanadai küldött ki is fejezte, hogy az ENSz még távolról rém olyan egységes, min kellene lennie a koreaihoz hasonló „kötlekÍv intézkedések’1 végrehajtásához. Jugoszlávia küldötte támogatta a fenti javaslatot. Ecuador képviselője aggod-.imái fejezte ki a java? látta1 kapcsol? tban r mennyi ben annak elfogadása katonai katan- . ,,.vo vonna Da be országát. Az iraki küldött kijelentette: a béke mindaddig nem biz* iosHkató, üiig valamennyi nagyhatalom nem talál kölcsönösen elfogadható alapot a nemzetközi helyzetet feszültté tevő minden vitás kérdés megoldására. Támogatta azt &• szovjet javasatok — amely a Biztonsági 'tanács periodikus ülésének összehívására vonatkozik. Argentina küldötte rámuta'ott, hogy az USA és ,a 11 or-'zág javaslaté a7 alapokmány gyökeres lerombolását jelenti, tehát nem fogad ható el, hogy az ENSz tagálla mai fegyveres erőket boci ásznak a közgyűlés rendelkezésére, mert ellentétben áll az alapok. Hiánnyal, A délutáni ülésen India ■ kül döt'te felszólalásában hangozta! le: csak & Biztonsági Tanáéi döntheti el, ki fenyegeti a béliét s hozhat ezzel kapcsolatban határozatokat. Felszólalt az angol küldött is. majd Visínszkij elv társ hatalmas kétórás beszédben o emezte a ,»kollektiv intézkedé sek“ amerikai tervének vitáját T mérétaen bizonyított?!, hogy ezek az „intézkedések“ dm vá^i ellenlmondanak az alap okmánynak, s 02 ENSz-caek aS USA irányi tá?a alatt álló háborús tömbbé való átalakítását szolgálják Visínszkij elvtárs a továbbiak ban rész^eles-n foglalkozol'!, az zal a bírálattal, amelyet az angol-amerikai tömb hozott fel ? Biztonsági T.snácsban előírásos egyhangúság elve (vétó) ellen. Kijelentene, hogy maguk az atlanti tömb tagjai is._az egyhangúság elvét alkalmazzák valameny nyi fontos k&rdés eldöntésénél A bizottságra nagy hatást le t mikor Viginszídj elvtárs felolvasta az Európai Tanács Retusa, az Északattanti Egyezmény és a S-chum-O-terv szerződés tér vezel.e idevonatkozó pontjait. A V'isinszkij elvtárs u án fel zólaló USA képviselő meg sem kisérést érdemben válaszolni «. szovjet küldöttség vezetőjének írveire, hanem durva szovje'teC- enes rágalmazásokhoz folysmo dott és lényegében megerősitet- e. hosy az USA nem a fönnálló nemzetközi feszülésén felszámolására törekszik, hanem meg akarja szerezni más államok támogatását azokhoz az igressziv cselekményekhez, ame- \jeket mosf fojyfat és amelyeket jövőre tervez. A noMtikai bizottság ianuár 8-i ülésén me^kezdle a szavazási haitároz.i. erveze. é- a hozzá űzött módositá.sok felett. LEGÚJABB HIKER — BOTTQMLEY volf külkeres« kedelmi államtitkár, felszólította ChurchiUt, a Kelet es Nyugat közötti kereskedelem kérdésében ..ne engedje magát befolyásolni amerikai törekvésektől“ — A MILÁNÓI TÖRVÉNYSZÉK döntési hozol! arról, hogy Vanoni olasz pénzügymlrJszleif felelős az 1949 es tőzsdei olaf- spehuláció elindításában. Az el» ’enzék javaslatot készül előterjeszteni a narlamentben a pénzügyminiszterre! szemben — A MoCaRRaN-TöRVÉNY hatályon kívül helyezését köve_ telik Amerikában, g az ezért küzdő bizottság azt kívánja Tru- ma.itól. hogy közelii kongresz- szusi üzenetébe foglalja bel® a törvény elför'ésót. — A DÁN KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottsága ple* náris ülést tartott, amelyen a párt elnöke beszámolt a KB munkájáról s a párt feladatairól. A határozatban követelték az öiha- f.almi békeegyezmény megkötését, — AZ ANGOL KOMMUNISTA PÁRT értekezletet tartott a középkeleti kérdésekről. Az érte- kéziét határozata követeli; ag angol cs&nafokat azonnal vob- ’ák ki Kgviptambó!, Szudánból, Transzjordánfábét, Irakból, Cyprus szigetéről és a többi kö= zépkelefj támaszoontról. — AZ „EURÓPAI HaDSE> REG“-BEN, am?Ív egyelőre csak papíron létezik — Eisenhower, amerikai tábornok 30, volt Wehrmacht és SS,' ábor.lóknak fontos parancsnoki tiszíet akar juttatni. — truman és Churchill; — a Reu-er jelentése szerint Washingtonban megkezdte ta° nácskozásalt. — AZ INDIAI KOMMUNISTA PÁRT Politikai Blzottsáoának tagfa, Danue kijelentette horv a fcombavi tarfományl vá,a*i»távo" kon naov vis«?pé!ések töbté-tak, ezért felszótetoíla a baloldal! náriokat közős bizottsán alakítására, hogv a váiasrtésohv®! kapcsolatos tényeket a külárie- rtes törvéuvszéb elé terjesszék* — VaSZTLIJ GUDOV szovjet mérnöknek Moszkvában ünnepé^ lve-i keretek közölt nvujto*fák át a Sztá’-in-dij ki-üntetéssel járó oklevelet és pénzt. A ma?as kitüntetést Gudov _ a véredén vek összevarrását szolgáló készütek f eltalál ás ával érdemelte ki Ezzel az eddigi 30—40 perc helyétó egv perc alatt varrják östee a véredénvkíh — AZ INDIÁI vál*<n;f6«**oa Halderabadban Vidhel Rao. Tra- vanakor Kocsinfean Ragh»v?ts Pillái megválasztásával tamét újabb mandátumokhoz jutott m Egyesül* Bsloldeli Front, HAVAZÁS lehet Várható időjárás: felhős, párás idő néhány helyen, inkább csak északon eső. eseteg havazás lehet É'énkebb délnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérséklete ér. {ékek az ország területér«: szer^ dán reggel mínusz 2—plusz 1, délben -1—7 fok közötlt. Keresi hadi e enlés A né’': dsereg alakulatai, a kínai nép; önkéntes egységekkel szorosan cgvü’taműködve, valamennyi from on védelmi harcokat vívnak és emberben és hadianyagban komoly veszte-régeket okoznak az amerikai-angol intervenciósok és a .dszinmanisták csa- pa'ainak. Január 6.án a néphad sereg egységei a nyugati partvidékem elsüli veszteitek 2 ellenséges hajó1., -lelőttek 5 ellenséges repülőgépet.. — GU DE RI AN. volt náci tábornok. a Szovjefumó ellem orv'á- madás egyik előkészítője cikksn rozatánnk közléséi kezdfe meg Londonban a ,,murúeáspdrtr Daily HeraldSzálljon meg 92 újjáalakított PHLHCE ÓLON Budapest, Rákóczi-ut 43* Az étteremben Q'áh Klímán és népi zenekara játszik* J mmmmmmmmm nimm