Zala, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-07 / 285. szám
A Saorjetimio ismét szót emelt az egységes? békeszerető, demokratikus Németország érdekében A£ ENSs különleges politikai bizottságának december 4-i ülésén javaslat hangzott el. hogy küldjenek ki ENSz-bi zotüsá'go’t a németországi választások megvizsgálására, Ezzel kapcsolatosan Malik eílvlárs, a Szovjetunió képviselője nagy beszédet mondott. Rámutatott, hogy az USA, Anglia és Franciaország nem először véti tel az ENSz-ben Németország kérdését, mert ezzel reméli megakadályoz- ni az egységes, békeSzeretö és független Németország megteremtését, Pedig e javaslatuk teljesen indokolatlan, mert ez a kérdés nem -tartozik az ENSz hatáskörébe, A nemzetközi egyezmények — köztük a potsdami — 'ugyanis megállapítják, hogy a Németországgal kapcsolatos háború utáni rendezés kérdései a négy hatalom hatáskörébe tartóinak. Malik elvtárs hangsúlyozta, amikor a három hatalom bizottság kiküldéséi javasolta annak megvizsgálására, hogy Németországban megvannak-e a feltételek öesznémet nemzetgyűlési választások megválasztására, mint kultúrálatlan, elmaradt gyarmatra tekint Németországra. Ez a nézet megalázza a né» met nép nemzeti méltóságának érzetét. Ezért a szovjet küldöttség nem egyezhet bele, hogy a három hatalom igy bánjék Németországgal és a német néppel —> A német nép — folytatta Maliik elvtárs — egységesen támogatja a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának a bonni szövetségi parlamenthez intézett felhívását, amelyben a Német Demokratikus Köztársaság és Nyugat-Németország képvisölőindk összehívását javasolja annak megvitatására, hogy tartsanak össznémet nemzetgyűlési választásokat az egységes, demokratikus, békeszerető Németország megalakítása és a Németországgal való békeszerződés megkötésének meggyorsítása érdekében, — Ezután ismertette azokat a sorozatos erőfeszítése-1 két, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság kormánya tesz az össznémet választások előkészítése érdekében, s hangoz, itatta, ezen a téren nagy lépés lenne, ha a bonni kormány és a három nyugati hatalom elfogadná a Német Demokratikus Köztársaság kormányának ja vaslatát* Ezután kijelentett-e: a szovjet kormány helyesli a német demokratikus erők javaslatait és úgy véli, már régen el kellett volna hárítani minden akadályt annak írtjából, hogy a német nép választott képviselői közös asztal mellé üljensík és megtárgyalják az országuk számára létfontosságú. kérdéseket. Malik elvtárs ezután részletesen ismertette azokat a szovjet javaslatokat, amelyeket a szovjet kormány a Külügyminiszterek Tanácsa ülésein l947-'be;m, 1949ben tett a német kérdéssel kapcsolatban, de amelyek nem 4a- 1 á Lba/k m egh a Ugatásra. — A Szovjetunió küldöttsége határozottan tiltakozik, hogy a német népre akarata olh-nére egy nemzetközi bizottság gyám- ágát ráerőszakolják. Legjobban maguk a németek állapíthatják meg Keletás Nyugat-Németország kén viselőiből álló bizottság álla!, a megszálló nőttv hatalom ellenőrzésével, megvan oak-6 a feltételek országukban a szabad választások tartására. A Szovjetunió küldöttsége -ezért •tiltakozni fog minden olyan határozati javaslat ellen, amely jogalap nélküli és a 'német nép számára sértő nemzetközi bizottság létesítéséről rendelkezik. A december 5-i ülésen folytatták a vitát. Azonban .két rövid felszólalás után senki sem kívánt hozzászokó. Végül Chile képviselője javasolta, halásszák el a vitát addig, míg a meghívásra válasz érkezik a Német Demo-' kratd'kus Köztársaság kormányától, illetve a nyugatnémet hatóság-októl. ★ A Német Demokratikus Köztársaság össznémet választási törvényt kidolgozó kormánybizottsága december 4-én ülést tartott, iahol folytatták a törvény irányelveiről szóló tanácskozást. A bizottság szerint a német nép kétségtelenül elfogadja ég helyesli a, weiniari választási törvénytMorcai hadijelentés A néphadsereg alakulatai, a' kínai önkéntesekkel szoros együttműködésben, valamennyi fronton védelmi harcokat vívtak az amerikai angol intervenciós és lFzinmanista csapatokkal s emberben és hadianyagban nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. A néphadsereg légvédelmi egységei öt ellenséges repülőgépet lőttek le amelyek barbár támadást hajtottak végre An- ben, Szukcshon és Manszon. vidéke ellen, Az Uj Kim beszámol arról, hogy ©z elmúlt hónapokban a délkoreai partizánok súlyos csapásokat mértek a betolakodókra és liszinmanistia cinkosaikra. Október elején Dél-Kjongszang tartományban felszabadították Kvangj-cingot majd Dél-Csunrá- ban Cs-anghungot. Pár napna rá Dél-Csungcseng tartomány nagy területeit tisztították meg. A partizánok késleltetik az. ellenség utánpótlását, s a repülőgépekre vadászó lövészek eredményesen támadják a<z észak felé tartó amerikai repülőgépeket. A partizánokhoz egyre több fiata-I férfi és nő csatlakozik. As amerikai tárgyaló fél halogat. A fegyverszüneti tárgyalások december S.i ülésén a koreai-ki- nai küldöttség részletes választ adott a másik fél 40 kérdésére, amelyek © koreai!-kínai elvi javaslatokkal voltak kapcsolatban. Ennek ellenére iái szerdai ülésen is halogatta a másik fél álláspontjának kifejtését. A koreai-kínai küldöttség rámutatott céljuk czl zel ® tárgyalás halogatása, s ezért a felelősség reájuk hárul1As álbán külügyminisztérium jegyzéket nyújtott át Franciaor. szág kormányának az olasz békeszerződés módosításával és Olaszország ENSz- tagságával kapcsolatosan. A jegyzék rámutat, hogy az olasz kormány a második világháború befejezése óta olyan politikát folytáét és olyan imperialista szándékokat táplál Albánia irányában, mint amilyent Mussolini íasisz ta rendszere folyhatott és táp Iáit. Az olasz békeszerződés módosítása csak akkor szolgálja a békét, ha Olaszország otthagvia aez agresszív Északat’anti Tömböt, s az albán kormány akkor egyezik bele Olaszország felvételébe az ENSz.be, ha felveszik ugyanakkor az ENSz-be Albániát, Bulgáriát, Magyarországot, Romániát és Finnországot isMegjelent magyar nyelven Lenin műveinek 22, kötete A Szikra kiadásában megjelent magyar nyelven Lenin müveinek 22, kötet©. A 22. kötet V. I. Lenin 1915 decembere és 1916 júliusa között irt müveit tartalmazza. Ez a kötet tartalmazza az •Újabb adatok a mezőgazdasági kapitalizmus fejlődést örvény eirőr I. füzet. „Kapitalizmus és mezőgazdaság az amerikai Egyesült Államokban“ eimü munkát, amelyben Lenin a tőkés társadalom mezőgazdaságának nem kar pitalista fejlődéséről szóló anti- marxisítia elméletet bírálja. A kötetnek jelentős részét teszik azok a cikkek, amelyekben Lenin megokolja és kifejti az 1914—-1918-iaS ekő imperialista világháború bolsevik jelszavait és a proletariátus feladatait ebben sí háborúban s amelyekben leleplezi & nyílt szociálsovinisztákat, valamint a burkolt szociálsovinisztákat. — a centristákat. A kötet tartalmazza ,.Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka“ című híres könyvét. V. I. Lenin müveinek ebben a kötetében jelennek meg először a következő dokumentumok: „Ha., tározati javaslat a II. szocialista' konferencia összehívásáról“, . Az 1916 április 24-i konferenciához a küldöttség Javaslata" és .Külföldi szervezetek bizotE ágának levele az OSzDMP szekcióihoz“. A Pravda cikke az amerikai dolgozók elnyomorodásáról 2 Péntek, 1W1. dec. 7Jugoszláviában a dolgozók tízezrei hajléktalanok Moszkva. A jugoszláv politikai emigránsok „A szocialista Jugoszláviáért‘ cimü lapja a Jugoszláv lakásviszonyokról a többi között a következőiket írja: A belgrádi hatalombitorlók a háború befejezése óta nemcsak, hogy nem törődtek uj lakások építésével, de még a háboruokoz- ta romokat s*m takarították el. A sérült lakóházaknak mindösz- sze 10 százalékát hozták rendbe, így tehát nemcsoda, ha súlyos lakásínség mutatkozik országszerte. A költségvetés háromnegyed” részét háborús előkészületekre fordítják, lakásépítésre viszont semmit sem költenek. Maga a fasiszta „Politika“ is megjegyezte, hogy „egyetlen épület sem készült el ebbsn az évben, a tervbevett ezernégyszáz- bóL“ A lakásokat a lakosság túlnyomó része képtelen rendibehozatni, mert nagyon kevesen tudnak 2500 és 3000 dinárt fizetni eíjy szoba festéséért. Hasonló a helyzet a többi városokban ja. A dolgozók tízezreinek egyáltalában nincs lakása. „A lakásviszonyok rendkívül nehezeik 'nálunk — panaszkodik a „Politika“ — Belgrádban 41.289, Nisben 6700. Borban 1003 lakásra volna szükség“ — ismeri el maga a fasiszta Lap, A lakásügyeket intéző szervekhez ezrével futnak be a dolgozók lakáskérelrnei. Be’grád Vili ke rülétének lakáshiva falában 14.000 kérvény hever régóta elintézetlenül. Szkopljéb&n hasonlóan 2700 kérvény porosodik már hónapok óta Ezek a tények mutatják, hogy a Tito klikknek szándékában sincs megoldani a dolgozók lakáskérdését. A munkás lakások kérdésének megoldását teljesen a vállalatok igazgatóira bízzák- A dolgozók túlzsúfolt barakkokban laknak, amelyek beáznak és a legelemibb egészségi feltételeket is nélkülözik. Szerbia építőipari munkásainak 90 százaléka és Bosznia erdőipari munkása inak túlnyomó része ilyen körülmények között él. Moszkva (TASzSz)- A Pravda közli new-yorki tudósítóinak, cikkét az amerikai dolgozók nélkülözéseiről. A tudósítók bevezetőben megírják, hogy amilyen mértékben növekszik a hatalmas katonai megrendeléseik következtében az amerikai milliárdosok nyeresége, olya® mértékben lesz egyre súlyosabb a dolgozók helyzete- A hadigazdálkodás elviselhetet- 'en terhei természetesen tovább fokozzák a dolgozók nélkülözését, anyagi romlását. Csupán november elseje óta a munkások újabb 11 százalékkal fizetnek több adót, A cikk a továbbiakba® számszerű adatokkal bizonyltja az amerikai dolgozók életszínvonalának csökkenését. A tudósítók rámutatnak arra, hogy a koreai háború egv éve alatt a létfenntartási költségek 25 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor a dollár vásárlóképességének csökkenésével pár. huzamosan csökkent az élelmiszer-fogyasztás. A hivatalos ada. tok szerint 1951 júliustól számított két hónap alatt az 1935—39- es évekhez viszonyiva az ürü- hue-fogyasztás 56, a borjúhús- fogyasztás 14 százalékkal csökkent. A vajat margarin váltotta fel a munkásesaládok aszta. Ián. Az amerikai néptömegek el- nyomorodására jeFemző az USA kereskedői emügyi min Ezt ériumá nak jelentése, amely beismeri, hogv az »amerikai családok iö- vedelmiikből kevesebbet költe. nek ruhára, mint 1929 óta barna ikor-“ Még az USA hadigazdasági szerveinek vezetői is kénytelenek beismerni, hogy a létfenntartási költségek az év végéig tovább növekszenek 6—8 százalékkal, pedig nemrég emelkedett a A Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ közleménye A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a minisztertanács 1951 december 2-án kelt határozatával és a társadalombiztosit ást érintő rendelkezések végrehajtásával kapcsolatban az SzTK az alábbiakra hívja fel az üzemek (munkáltatók) figyelmét: 1. A dolgozók részére kifizetendő tiz százalékos egyszeri juttatás után járulékot fizetni nem kell. Ez az összeg a betegségi segélyek megállapításánál sem vehető figyelembe. Ennek megfelelően az egyszeri juttatást, mint javadalmazást bejelenteni és a munkáltatói igazolványokon, mint munkabért feltüntetni nem kel!. 2. A dolgozók béremelését a határozat értelmében december hó folyamán kell végrehaj ani. Felkérjük a munkálta'óka’, hogy a dolgozók betegség 1 segéllyel történő zavartalan ellátás A nak biztosítása érdekében az 1951 december hóra vonatkozó béradatokkal kapcsolatosan a munkáltatói igazolvány megfelelő rovatában minden esetben tüntessék fel. hogy az igazait javadalmazás ,a határozat alapján felemelt összegü-e vagy sem. Az üzemi kifizetőihelyeket a határozata® foglalt rendelkezések végrehajtásával kapcsolatban külön körlevéllel tájékoztatjuk. — JORGE AMABO brazil iró és Umberto Barbaro olasz film rendező Budapestre érkeztek, hogy átadják a Nemzetközi Bé- kedifat Kiss Józsefnek és Ilié> Györgyiek, akik részt veitek a VIT-film készítésében. Jorge Amado és Umberto Barbaro mint a Béke Világtanács tag jói nyújtják át a kitüntetést. vasúti díjszabás, a cigaretta, a tej és a háztartási cikkek ára* Az árak emelkedésének minden százaléka kétmilliárd dollárt jelent, amelyet a dolgozók zsebéből, vesznek ki a telhetetlen tőkések. Mindezek melleit egyre fokozódik a munkanélküliség. Csupán szeptemberben egymillióval gyarapodott a munkanélküliek száma. Befejezésül a Pravda tudósítói beszámolnak arról, hogy egyre több egyszerű amerikai ismeri fel, hogv a jelenlegi súlyos teher a fékte’en agresszív, fegyverkezési politikának és ebből a politikából hasznorhajtó imperialista rablók mohósága, nak következménye» Vas megye vezet a tüziiaszáilításban Az erdőgazdaságok IV* negyed évi tervének egyik legfontosabb feladata a tűzifa és ipari fa szál. itása. November második felében a teljesítés mértéke a hónap első feléhez viszonyítva javult. A tűzifa szállításIbe® a tne. gyék rangsora a következő: 1- Vág, 2. Zala. 3. Nógrád. 4- Somogy, 5- Pest, 6. Fejér. 7. Vesz prém, 8. Baranya, 9- Hajdu.Bi- har, 10» Tolna, 11. Komárom12. Bács-Kiskun, 13- Győr, 14. Borsod. 15. Heves. Az iparifa száll it áfában e’fiő HajduBihar. második Vas- Za- ’a megye a hatodik helyet foglalja el. Erősen visszaesett Tolna* NÉHÁNY HELYEN ESŐ Várható időjárás: feiihőátvonulások néhány helyen kisebb eső lehet Mérsékelt déli-délnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére pén+ek reggel: mínusz 1. plusz 2, délben 6—9 fc'k között. ÚJÍTÁS a totobani Az eddigi 8 napos várakozási idő helyett a, II. és III- osztályú nyeremények — ameny nyibon a fogadási hé cn van 12 talá'atos szelvény és a II és III. osztályú nyeremények egyenkénti értéke az 1000 forintot nem haladná meg — már csütörtökön felvehetők Egyéb esetben a kifizetési Ua- áridő változatlan marad. A névvel és címmel ellátót1 nyerő szelvényekre a nyereményeket a Sportfogadási Osztá’v posta utján utalja ki, úgy. hogy azokat a fogadók legkésőbb a hét végéig kézhez ve. hessék* V jeligével játszó íogadóka’ kéri a Sportfogadási Osztály n nyertes igazoló szelvényei- eh a nyeremény m’o’őHu k;• falhassa végett, lehetőleg -oár hétfőn ad’ak postára 'Cint: Bp- József A'tti’a-u. 2-1 Hibán jegyzik a francia kormányból | '