Zala, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-24 / 274. szám

A pölöskei egységes falusi pártvezetőség a pártértekezletre készül Heten ülnek az asztal körül- Komolyan, figyelmesen hallgat­ják Horváth József elvtárs, a pölöskei egységes falusi párt- vezetőség titkárának beszámo­lóját. Az első vezetőségi ülést tartják Poloskán­A vezetőség uijéválasz'ásakor a községben is megalakult az egységes falusi pártvezetőség. A tagjai a legjobbak közül van­nak. Horváth elv-árs a titkár eddigi munkájával érdemelte ki a párt bizalmát- Ő vezette győ­zelemre Pusztaszerit!ászló köz­séget a begyüj: ésért vívott harcban- A feladata most is ugyanaz, kemény harc a többi feladatokkal együtt a begyűj­tési terv in araid ék tálán teljesí­tésére. Pölöske község a gabo- nabegyüj* ésben jóval 100 szá- zal-kon felül tett e’eget a köte* lezet'eégének- Azonban a ku­korica. burgonya, napraforgó és a többi termények begyűjtése gyenge­Az ellenség igyekezett hát­ráltatni a begyűjtést- Jégkár, vizkáir, vadkár, meg ehhez. ha. sonló kifogásokat meséltek a dolgozó parasztoknak. A mese hamar szeríefosz’ctl. A párt­szervezet uj vezetősége­pouio! tett a kuák-mese vécére. A népnevelők beszélgettek a dolgozó parasztokkal- A tanács is végrehajtotta a nép törvé­nyeit és így egykét hét ala-t már jelentősen megjavult a be­gyűjtés munkája- * Megindult a dolgozó parasz­tok szekereinek sora a begyüj- tőhely felé. Most már kukoricá­ból 68, burgonyából 86 száza­lékra teljesítették kötelezettsé­güket. a többi termények és a baromfi, tojás beadása is nap. ról-napra jelentősen emelkedik- A dolgozó parasztok maguk cá. tolták meg az ellenség hangját- Eddigi munkájukkal bebizonyí­totta a pártszervezet és a ta­nács. hogy a do’gozó parasztok tudják és teljesitik is vállalá. euk'at és a begyűjtést november 25-re befejezik­Mind a heten ezen a vélemé­nyein vannak. A vezetőség tag­jai közö t ott vem Kovács Já­nos elvtárs 6 holdas dolgozó pa­raszt, alki a beadásának min (leniben 100 százalékon felül tett eleget. Neki' is a pö’öskei ha­tárban van a földié és tud,!a tel­jesíteni a beadását- A község minden dolgozó uíi.vms// iának megvan ehhez a lehetősége. így értékelik a besryüites ed­digi eredményeit és lriányoc* ságait. Komoly tennivalói van­nak az egységes falus? niártve- zetősésnek a többi feladatok végrehajtásában is. Az oktatásban hiányosságok vannak. A gépállomáson és a III- típu­sú Béke termelőszövetkezeiben folyik a dolgozók politikai ne­velése- Az állami gazdaságban és az I. tipusu termelőcsopor- tokban nem folyik az oktatás. Ilyen lazaságot nem lehet tűrni: egyezik a véleményük- Határozatot hoznak, hogy min­den pártszervezet titkára kije­löli azokat a dolgozókat, akik munkájukkal elősegi'C tők a dolgozó nép ügyét, a béke meg­védését- Minden kommunista érezze kötelességének a párton- kívüli dolgozókká’ való egyéni beszélgetést- így fogják kiváló, gat,ni azokat a becsületes dol­gozókat, akik érdemesek arra, hogy politikai iskolákon fej­leszthessék elméleti tudásukat. Az egységes falusi pártveze­tőség ezután a pártszervezetek erősítésévé1 foglalkozott. Tudják, hogy ha sikereket akarnak elérni, azt csak szilárd, erős, harcos párt­szervezetekkel lehet megvalósí­tani- Pölöske szövetkezeti köz­ség- Minden becsületes dolgozó paraszt a nagyüzemi gazdálko­dás utján lia’ad- Tudják, hogy azok a termelőcsoportok, me­lyek hatalmas eredményeket értek cl, sikereiket az erős párt­szervezet vezetésének köszön­hetik. Ezt akarja megvalósítani a pölöskei pártvezetőség is. A becsületes dolgozó parasztok közül he“en adták be a felvé­teli kérelmüket- A DlSz.fiata- 'ok közül öten kérték tag- és tagjelölt felvételüket- Ezek a dolgozó parasztok és DlSz-fia- ♦ alok munkáinkkal érdemei'1 ék ki ezt a megtisztel tet-és-t. Sokan már több mint egy éve tagjelöl­tek. mert a régi vezetőség nem fordított gondot a pártszerve, rét megerősilésére. Az uj vezetőségek választása után a dolgozó parasztok bizalommal fordultak a pártszerveze hez. Mátyás József az I- tipusu tszcs tagjának háza leégett- Elégtek élelmiszereik és hajléktalanu. maradtak- Horváth elvtársihoz fordultak segítségért- Biztosítok “ék számukra az élelmiszereit és már az uj lakás _ is épül. Mátyásék példája bizonyítja, hogy a pártszervezet segíti a dolgozókat. — Eddig nem néztem, hogy vájjon segit-e bennünket a párt? Most saját magamon ta­pasztalhattam a párt segítségét. Azon leszek ezután, hogy mun­kámmal kiérdemeljem art, hogy a pártnak én is tagja lehessek — mondta Mátyásné. így segít, igv harcol a pártszervezet a köz­ség dolgozói érdekében. Ezeket beszélte meg az egysé­ges falusi pártvezetőség az első ülésen, hogy a küldöttek a pártértekezleten számot adhas­sanak a községben végzett ed­digi munkáról­Kulturotthont épit Szentpéterur do-gozó népe Nem is olyan régen düiedező koc$macpület állt azon a helyen, ahol ma az épülő kultúrotthon piros tetőzete hirdeti a dolgozók kulturszomjéit s közös összefogá­sát. Csak azok értik meg igazán, mennyire szomjúsággá vük ben­nük a kultúra utáni vágy, akik látták azt a lázas sietséget, mellyel elbontották a régi diile. dező házal, hogy helyébe újai emeljenek. Hosszú évtizedek mulasztását pótolja most a község, hiszen eddig nem volt egy olyan helyi, sage, ahol összegyűlhetlek volna. Élénken é> az emlékezetben, mi­kor közvetlen az iskolák állaino. sitása előtt a pap kikergette az iskolából a fiatalságot. Gs most épül az uj kuUurház. Akinek megfordult a fejében a gondolái 10—20 évvel ezelőtt az nem örvendett közkedveltség­nek a faluban. Az iskola és köz­épületek siralmas állapotban voltak. Persze építettek a falu. ban — de esik a kulákok — kis­konyhákat, nagy istállókat, szép házakat, meg előszobákat, amit nein laktok, ahova nem mentek be, csak mutogatták. A kultúrotthon befejezés előtt álló épülete gyökeres változásról beszél. Arról, hogy az a régi vi­lág elmúlt, hogy a szentpéteruri dolgozók élni alzarnak a műve­lődés jogával, mert olyan kö­rülményeket■ adott számukra a nép állama, melyben a dolgozók akarata érvényesül. Társadalmi, munkával épül fel a kulturoitthon. Szeptember 6.án rakták le alapját szorgalmas ke­zekkel az öreg és ifjú munká­sok. és ma november második felében befejezés előtt állnak. Most is kopognak az ácsok bal A tanulmányi színvonal emeléséért, a fegyelemért indult harcba DISs-sservesetünk Iskoláinknak 288 növendéke van A vezetőség és az aktívak jó munkájának eredménye gz, hogy iskolánk minden egyes tanulója DlSz-tag, akikben megtaláljuk a munkásság, dolgozó parasztság cs az értelmiség fiait, A vezetőség rendszeresen (min­den héten) vezetőségi gyűlést tart, molyén megtárgyaljuk a DISz.szervczct problémáit. Ré­vai elvlárs beszéde nyomán ve­zetőségünk legfontosabb feladd, tártak tekintette _ a tanulmányi eredmény növelését. Ezen (j té­ren eredményeket mutalhaRtunJc fel, Az 1950—51-es tanév végén senkiscm éri cl elégtelen ered ményt. sokan jeles és kitűnő bi- zonylbuánift sZerezu á’c. Eredmé­nyeinket a tanulókörök, tanuló, párok, szakkörök és a tanárok által vezeteéi korrepetálás he­lyes megszervezésének is köszön­hetjük, AZ idén is megszerveztük a ta- unió párokat, szakköröket. A szín­körök munkája nagyban előse­gíti a tanulóifjúság politikai kép. zését. Szakkörökön belül foglal­kozunk geometriával, fizikával, pedagógiával, főt át eh irkával és a módszertan fontosabb kérdései­vel. A szakkörök irányilói a szaktanárok. vezetői: tagságunk legjobb tanulói, a szakköri titká­rok. A tanulópái'Ok megszerve zésére csoponfelelősöket jelöl­tünk lei, akik állandóan ellenőr, zik a cső pontjukban lévő tanuló- párok munkáját. A tanárok ál­ital vezetett korrepetálások ismét beindultak. A még nehézségek­kel küzdő első éveseknek és a gyengébb tanulóknak a felső éve­sek és a tanárok állandóan segí­tenek. A gyengébbek iránti se_ gitésben kitűntek a IV, osztály kollégista, tanulói. Vezetőségünk egyik legnagyobb hiánya volt az, hogy nem fordi- 'lőtt kellő gondot a tagság^ poli­tikai nevelésére. Sajtó félórákat ugyan minden héten tartottunk, de ez nem volt elég ahhoz, hngg tagságunk politikailag fejlőd, hessen. Ezért beindítjuk az egész tagságra kiterjedő termé­szettudományos oktatást- Tava­lyt eredményeink megmutatták azt, hogy tagságunk szívesen sa. ját it ott a el a marxista-leninista eszméket. A politikai fejlesztés érdekében Jchalakitoűluk szervezetünkön be­lül az agifációs hálózatot. Taaságunk legnagyobb része tisztában van a nemzetközi hely­zet egyre erősödő feszültségével, tudják, hogy az imperialisták újabb és újabb provokációi a harmadik világháború kirobban, tására irányulnak és iuclják azt. hogy mennyire félnek a derno. krá+ikus országokon belül mű­ködő szabadságharcos mozgal­maktól Éppen ezért lelkesen kapcsolódott be a szabadsághar­cos szövetség lövész és motoros körének munkájába. Szükségesnek tartjuk megem. tói, készül a mennyezet. Nagy. terem, olvasószoba, béé pite ft színpad, előtér és gépház épült. Mert mozija, is lesz a falunak, hogy ez mit jelent, nem lehet felértékelni. — majd döntsenek a szentpéteruri dolgozók. Park is lesz, ahol az úttörők micsurini munkával kivehetik részüket a kultúrotthon szépítéséből. A tanácsban g napi feladatok mellett jut iáő a kuMur otthon ügyeire is. Bognár elvtárs, a kul. túr otthon ..embere“ nagy lelke­sedéssel számol, őszit, szoroz, szei'vez, a kultúrotthon pedig épül — szépüt. Persze nehézségeik is vannak Legyőzésében segítsenek az ille­tékes szervek, hogy december 21-re készen álljon a kultúrott­hon, hogy Szentpéterur nagyjai és kicsiny jói méltóképpen ütme. vélhessék nagy barátunknak. a béke őrének, Sztálin elvtársnak születésnapját. Szombat, 1951. nov. 24­lii.cnt az igazgatói és tanári kar és iskolánk DISz-tagsága közötti kapcsolatiét. Az osztályfőnökkel a kapcsolat eddig nem volt ki­fogástalan. a vezetőség csak közvetve az osztály-titkárokon keresztül tudxd'ta a DlSz.fclada. taif. A legutóbbi vezetőségi gyű­lésen Cqy javaslatot fogadtunk el ezzel kapcsolatban, amely sze­rint minden alkatommal a kibö. víotf vezetőségi gyűlésekre az osztályfőnököket is meghívjuk. A vezetőségünk úgy gondolja hogy a tanári kai’ és a Ulüz.tc- gok közöld kapcsokat tökéletes lesz. Ha az előttiünk álló feladóin- leírt sikeresen megoldjuk, tanul, mányi eredményünket még foko­zottabban növeljük, a politikai képzés terén feűnei'ülő hiányos, ságókal ki-jav kjük, akkor büsz­kén jelenthetjük, hogy iskolánk DlSz.szervezeiie jó munkát vé­hez. Tanítóképző DISz.szcrvcZtJ vezetősége, Zalaegerszeg, Ahol segítik — a hot hátráltatják a vállalások teljesítését Zalalövőu 14 MNDSz asszony egy nap alatt 30 mázsa bur go nyát gyűjtőét be. A bödeházai MNDSz-szervezat is jó munkát végez. A szervezet valamennyi tagja elegot tett kötelezettségé, nek s utána indullak népnevelő munkára. Példát mutatnak a me­gye MNDSz.szervezetei számára. ★ A DISz szervezetek mit tettek az elmúlt héten a begyűjtés si­keréért? Kovács József ríwmori kulák a kemencébe rejtette a kukoricát. Sándor Dánielné felsörajki ‘kulak- engedély nélkül vermel'te ct bur­gonyáját. Bakó Béla szintén fel- sörajki kulák a lyukházat hasz- nália fel terményei elrejtésére. ö(; mázsa árpái és 8 mázsa kukon., cát rejtegetett. Tóth Péter zalu- lövöi kulák 1 zsák dohányt tor. to-tt. nagy becsben. Tóth Gyula zalttkoppányi kiütik lOOO liter bor­ral bélelte ki a szénakazlát. Tóth István te kény ed kulák 35 kéve rozsot őrzött — tartogatott, a .jobb időkre“. Közellátásunk el­lenségeitől a rejtegette^ termé­nyeket elkobozták. A boncodföldei tanácselnök szerint Kardos József kulákkaf szemben a törvény érvényesítése nem más, mint „baloldali eb hajlás“- Vájjon a tanácselnök állásfoglalás» milyen oldalra hajol? ★ Mit ‘lehlek a MeSzöv és az il letékes felvásárlási szervek az esztereynyei baromfifelvásárlási napon efj.-öuet&tt hiba megjavítá­sára? 7’udnak.e róla, hogy Tor- nyiszerrimiklóson hétfőn 40 kocsi várt a felvásárlóra? ★ Vaspörön nem lehet megtalál­ni a tanácselnököt az irodában- Úgy látszik, mindent maga akar elintézni- A taná­cson senki nem tud rajta kívül felvilágosítást adni a be- avüites állásáról. Egy ember kevés a begyűjtés elvégzéséhez — irányítani azonban egy em­ber is iud. Szervezze meq a ta­nácselnök a népnevelők és az élenjáró dolgozó parasztok mun­káját s mega legyen a begyűj­tés irányítója- így eredménye, sen dolgozhatnak- 'k Ezzel a Csuíórás Károlynévaó mennyi baj van — mondogatják Ke men dollá ron a dolgozó pa­rasztok. Nem 3? csoda, mert akinek 28 hold földje van nem dolgozik, másokkal lat még mindig, az csak kulák lehet és bizony a Auláknak nem nagyon tetszik, hogy nem ők irányítják a l'aéu életét. Csu'.órás. nénak sem tetszik ez a rendszer. Bebizonyította már a. békeköl­csön jegy zéskor, mert még most sem fkarte be, amit jegyzett. Nyáron a szőlőt sem kapálta meg. .arra hivatkozik, hogv nem kapott -kapást. Ne is csodáikor., zék a kulákasszony. már nem kap egy kötény krumpliért mun­kásokat. mint a múltban, ami­kor rá voltak kényszerülve. Most már a saját földjeiken dolgoz­nak a volt cselédek. Most. hogy szégyent hozzon a falura és ne tudják teljesíteni a tervüket, beadását nem teljesiti. hátraléka van tojásból, amit mái régen bead ha' ott volna., de nein akarta. Udvarát ellepik a fiatal •tyúkok és kacsák. Talán szeret né elfekc'lézni? A tanácstagok annál -éberebbek, a tyúkól tete­jén haníar meglelték a két sz-e Inkasszó nv feketézésre, a do Ige dolgoz-Izók megkárosítására tartogató; A( héten feltűnt Jelenség“ a jelentő szolgálati itéren a követ­kező: nagyon sok esetben telefonon kémek a hivatalok egymás­tól adatokat a begyűjtés állásáról. Amikor valamelyik beqyüj. tőszerv nem tud adatokat sznlgdkalni (vagyis nem tudja■ mi történt területén), akkor az éberségre hivatkozva nem mond­ják be telefonon az adatokat. Léim, az éberséget egyesek már takarónak használják, holott egészen más lenne a feladata.. A baromíibegyüjtésben példát mutaíi Bucsuszenílászló község, ahol eddig 208 százalékot értek el­★ Simon Vendel baki kulák mind­azt elrejtenie, amit exqy disznó, öleshez elengedhetetlenül szüksé­ges. így 5 mázsa kukoricát (a hizlalásra), 20 liter pálinkát (cl torra). Burgonyáját engedély nélkül civermelte. Padlásán 2 egészen friss marhabőrt is talál, lak. A kulák azt állította, hogy a bőrök hatévesek■ Rejtett dolgait elkobozták ★ Vasboldogasszony község dol­gozó parasztjai teljesítették ígé­retüket. A zalaegerszegi járás­ban elsők a begyűjtésben, kuko­ricából 182, burgonyából 120 százalékra íeljesi*ették évi ter­vüket. A baromfi és tojásbeadás- ban ís elsők akarnak lenni- Ed­dig tojásból 80. baromfiból 89 százalékban teljesítették tervü­ket. de ígérik, hogy december 21-re 110 százalékra teljesítik kötelezettségüket­Nagy János Gulyás 12 holdas közópparaszt a fojásbeadását 118 százalékra teljesítette, de a ba­romfihói sem akar lemaradni. — Már 29 kilót leadtam — mondja a felesége. — s most hizlalok egy libát, amely már S kilós- Igaz, hoov csak 31 kilót kell leadnom, de száz százalé­kon felüj akarom teljesíteni kö­telezettségemet ebből is, mint a többi terményből- Azért méa marad nekünk 10 libánk, 40 tyu- kmrk és 5 kacsánk, amiből min den héten vághatok le egyet- Kora tavasszal pedig ültetek 2 3 kellet és mire ez elfogyna, lesznek szép csirkék — mondja elégedetten­Dómján Zsigmor.d 10 holdas középnaraszt a békebizottsán tapia is így gondolja, ö is tel­jesítette évi tervét mindenből­— Mi már sok mindent kap tünk a tervtől, nekünk is kell adnunk- Most itt dolgoznak a villanyszerelők a faluban, fényt 4s vi’ápossáoof kanunk decem­ber 21-re. Azért inérjük, hogy ^rtálín eivtérs szülefésnanjára, december 21-re mindenből ion szazainkon felül teljesítjük évi tervünket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom