Zala, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-22 / 272. szám

Ahol segítik — ahol hátráltatják a vállalások teljesítését Eszlercgnye község tanácselnöke, Borsos János személyesen ís példát ímitat a község dolgozó parasztságának. Beadási kö­telezettségét mindenből túlteljesítette. A községi tanács tagjai, között egyetlen sincsen, aki elmaradt volna a beadási köte­lezettség teljesítésével- A község mégis jelentősen elmaradt a burgonya, és a kukoricabeadással- A pártszervezet gazdagyü- Ißst hívott össze, ahol 250 dolgozó paraszt jelent meg. A gyü- lés siránkozással indult, azonban Lakatos István 5 holdas, He­gedűs István 3 holdas, Tóth András 5 holdas és Hol István 10 holdas dolgozó parasztok felszólalásukkal leleplezték a sirünko- zókat- Nem az a baj, hogy elvitte a víz. hogy nem termett, — mondták —, hanem az, hogy spekulálásra készülnek nagyon sokan. Azt várják, hogy a begyűjtés befejeződik az ö helytállá­suk nélkül is, akkor aztán feketén ériékesithetik terményeiket. Hozzászólások után a becsületes dolgozó parasztok maguk kérték a tanácsot, hogy a spekulálókkal szemben a legszigo­rúbban járjon cl s vessék ki akés.Ielkedőltre, a község hát­ráltatóira a kártérítést s következetesek legyenek annak be­hajtásában is. A gazdagyülésn ek máris megmutatkoznak az eredményei. A község begyűjtési eredménye napról-napra emel- kedik. A jó munka alapja a község pártszervezete és a tanács közötti együttműködés­★ Sormáson is példamutatóan tel­jesítette beadási kötelezettségét a tanácselnök Csordás Ferenc. Azonban a tanács tagjai között jó néhányon vannak, akik elmarad­lak, a beadásban. Ribarics János tanácstag 9 hold földön gazdálko­dik, 332 kijó kukoricahátmléka van s baromfi-, iojásb'eadás'át sem teljesítette. Az ilyen '„példa- mutatás“ ulán természetesen ne­héz lenne felsorolni azoknak a dolgozó parasztoknak a számát, ’akiknek kisebb-nagyobb elmara­dása van A tanács elnöke és in­kára hibát követték el, mert. nem éltek a. törvény szigorával. A ta­nácselnök példái mutatott, de megfeledkezett, arról, hogy a ta­nács tagjai hogy állnak a példa- mutatással? Gyfinqe 'a népnevelő munka is a faluban. A pártszer­vezetnek és a tanácsnak sokkal szorosabban össze kell hangolni munkájukat, hogy eredményt ér­jenek el. ★ Rigyácon jó mujikát végez a pár(szerv»eizet és. a tanács- A begyűjtés mcggyorsitiáőána nép. ne velő értekezletet szervez1 ek, ahol ismertették a begyűjtési rendelek'!- Bitlege János 4 hol­das dolgozó paraszt válaszait azoknak, akik Ft is siránkozó hangon ártó Iga! ták a begyűjtés lehetőségeit- ő mindenből telje­sítette kötelezettségét, pedig vízkár is érte. De a terv felbon­tásúnál már tudta, miből tesz termése és ahhoz alkalmazkod­va eleget is <eU ai beadási kö­telezettségének. Varga István 14 holdas középparaszt is eleget tett mindenből kötelezePségé- nek- Népnevelőmunkát is vég­zett. Mint mondta: a begyűjtési törvény, nemcsak egyesekre, ha­nem mindenkire kötelező. Aki nem tesz eleget kötelezettségé­nek, érvényesíteni keli ~ véle szemben a törvény teljes szigo­rát­A párttagok, és . tanácstagok példamutatása, a dolgozó pa­rasztok állásfoglalása után mind jobb eredményeket érnek el Bigyácon a. terv teljesítésé­ben­Felsör ajkon egymást érik. a kulák spekulációk. SándOp Dániel­re 20 mázsa burgonyát vermelt e l engedély nélkül. Bakó Béla a lyukház padlását gondolta biztos rejtekhelynek kukoricája számá­én A beadási kötelezettség teljest téséről azonban .. mindUelinn ‘..megfeledkeztek“. Szőke Imre fe kelevágás$ul kísérletezett. A hús kilóját 20 forintért adta. Beszolgáltatásban ő is az elmaradottak között van, de ráadásul 2 évi ad A felsörajki népnevelőértekez dolgozó ’parasztok felháborodása, mondta a következőket: — Nem volt. Minket, akik teljesítettük k kel és nevetgéléssej kisérlek azo tak. A tanács most alkalmazza a minden esetben a kártérítést ezek egyetértett az egész népnevelőért vezetet és a tanácsot a begyűjtés Szcntgyörgyvölgy határában van még olyan föld. amiről messzire sárgállik a kukorica- szár. Kié ez a föld? Azé, akik­nek nincs fogatuk? Nem. Azok már elvégezték munkájukat- Ez a föld a kóláké, aki spekulál- Szép Lajosné, akinek a férje jelenleg is a megérdemelt he­lyén van, mert tavaly eldugta a terményt és szabotálta a be­adását, nem akar vetni- Azt ter­vezi magában, hogy parlagon liaovja a földet és a vetőmagot elfeketézi- Erre számit Császár Kálmán is, akinek 7 hold föl­dön mindössze 17 mázsa gabo­nája termett. Miért volt ez? Mert tavalv ritkán vetett, az idén későn aratott, megvárta, míg kipereg a szem- Dómján Sándor augusztus végén aratta le a zabját és most arra hivat­kozik, hogy erdő között van a földje, kiették a szemet a ma­darak. Ez a jó madár saját ma­ga volt, mert spekulált, késlel- ietni akarta a falu begyűjtési tervét. Ezekután érthető, miért van a község lemaradva. A Domjánok és Szépek, akik suttogó beszé­dükkel akarják megsajnáltatni magukat a dolgozó parasztság- gal. hogy gyenoibék népgazda­ságunkat, kevesebb nyersanya­got kapjanak üzemeink, hátrál­tassák az épülő szocializmust. ójával is tartozik leien is felszínre jött a. becsületes Lakatos Ferenc~ középparaszt lehet úgy. mint az elmúlt évben öl elezei is igeinket, megjegyzések. k, akik megbújtak ~ és spekuláj- törvény szigorát és vesse ki re a bujkál ókra. A felszólalással zkezlet és támogatja a párt szer­győzelméért folyó munkában k s a község dolgozóit szembeál­lítsák az állammal- Szerelnék újból nyúzni a nincstelen dolgo­zót, akiknek napszámjáért oda­adhatnák az egy liter tejet- De hiába spekulálnak és hiá­ba gáncsolják a begyűjtést, mert a község dolgozó parasztsága sorra leleplezi mesterkedésüket­— A megindult hulladékgyűj­tési hónap keretében a lenti já­rásban eddig 13 föjdmüvesszö- velkczct lépett versenyre a »já­rás legjobb hulladékgyűjtője“ címért. Á versenyben Fitos Jó­zsef a lenti felvásárló vállalta, hogy előirányzatát 50 múzsa vas-sah 2 mázsa színes fémmel, 50 kiló’ ronggyal, 4 mázsa- pa­pírral és 20 lei ló tollal túltelje­síti. Az. első két begyűjtési, na­pon 40 mázsa vasat és_ 50 kiló színesfémet gyűjtött- A: lentiek a zaJabaksai földmüve,sszövet­kezet te! versenyeznek- '.A zala­ija teái felvásárló a gyengébb adottságok melleit is vállalta/ hogy előirányzatát a színesfém hői 200. a többi hulladék anya­gokból pedig 150 százalékra tel­jesiti. Eddig 100 mázsa vasat vásárolt fel- A jó kezdeménye-; zés’ magával ragadta a többi, községekét Ls- A határszéli Ró-- dics község MNDSz asszonyai vállalták- hogv társadalmi munkával segítik a. hulladék- gyűjtés sikerét­A pártokialás hírei: 22-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor az ejapfoku politikai is­meretek propagandaszeminárium vezetői számára konferencia, a Pártok'-alás Házában. Anyag: Hogyan éhek a dolgozók & Horthy rendszerben. 22-én. csütörtökön délután 3 órakor a felsőfokú káderképző tanfolyam pártlör-éneü és politi­kai gazdaságiam szakán tankör­vezetői előkészítő értekezlet Za­laegerszegen, a Párloktialás Há­zában. A középkád,tr tanfolyam politikai gazdaságiam szakának tankörvezetői is ezen vesznek részt. 26-án. hétfőn délután 3 óra: A középkáder tanfolyam párKtörté- neti szakán a tankörvezetői ér­tekezlet. ■ 26-án, hétfőn délután 3 óra: A felsőfokú káderokba lás mindkét szakán résztvevő hallgatók szá­mára tankör foglalkozás, lesz' Zalaegerszegen, a Párt Oktatás Házában. December 1-én, q. járási székhe­lyeken. városokban,' Bázakerety- tyén a középfokú , kádértoktelás ■ hallgatói számára mindkét 4'ckiL tanköri foglalkozás lesz. \ “'V-L ★ Zyz MTT előadásai november 22-én Alsófakos állami gazdaság, 19 órakor: Csillagos ég, Kovács JB. Kustány 'tsz- 19 órakor: .Öt­éves tervünk nagy épiikézésci, Tó Hi I­Bánokszcntgyörgy -tsz- 19 óra­kor: Micsurin a, szpvjet tudo­mány óriása, Csönüör. Gy­I,ovászi DÁT, 18 órakor: Az élet keletkezésé, Kis's Gy. • Márokföld tsz., 19 órákor: Ba­laton és környéke, PopeUár J; Tófej tsz., 19 órakor: Az élet keletkezése, Szajka S. ' Moin-ági Ißz-, 19 órakor: Mi­csurin 1 a > .^zavjot' tudomány óriása, Csöndül- Gy­A terv épilkezései megyénkben Zalaegerszegen, a Petőfi-uton egv megkezdett, de félbemaradt épület éktelenkedik. Az ötéves terv ismét odaállítja a dolgozó­kat a megkezdett falak mellé, hogy ott 2 egv szoba-konyhás összkomfortos és 1 két szoba- konyhás összkomfortos lakást építsenek- Az építkezés rövide­sen meg is kezdődik 180-000 fo­rint beruházással­Sztáliu elvtárs születésnapja tiszteletére MHK- versenyt irt ki a SzOT a sportegyesületek elnökségei és az üzemi sportkörök részére A spor*egyesületek országos elnökségei között a SzOT MHK- versenyt irt ki, hogy valameny- nyi sportegyesület december 21- re, a béke tábor nagy vezére, Sztálin élv társ születésnapja tiszteletére maradéktalanul tel­jesítse MHIy tervét. Versenyt hirdet ezenkívül az üzemi sport­körök között a SzOT elnöksége álltai kiirt MIIK-vándorzászló elnyeréséért­A legjobb eredményt elérő sportegyesületek elnökségeit dí­jazásban részesítjük- Az első helyezett a SzOT vándorserlc- gét, a legjobb eredményt elérő üzemi sportkor pedig, a SzOT MHK-vándorzaszI óját1 kapja. Minden -i sportegyesület - és sportkör kötelessége, hogy a legmesszebbmehőkíg harcoljon a verseny tartama alatt, de az­után is a mindinkább elhara­pódzó liberalizmus ellen azért, hogy igy megőrizzük az MHK testnevelési rendszer tiszteságát és biztosítsuk annak erkölcsi alapját­Az egyesületi elnökök figyel­mét felhívjuk arra, hogy a ver­seny eredményéről szóló jelen­tésüket legkésőbb 1951- decem­ber 30-ig a SzOT Testnevelési és Sport osztályához küldjék be- Az ezután érkező jelentéseket nem vesszük figyelembe és az azo­kat beküldő egyesületeket a: versenyből töröljük­A verseny • kiértékelését a SzOT Testnevelési és Sportosz- tályának MHK-csoport ja végzi. A di.j átadása 1952. január 15-én történik­SzOT Testnevelési- és Sportosztálya. Rigyác község felajánlása Sztálin elvtárs születésnapjára Bíyyác község DlSz-szcrvczs- te, úttörőcsapata és á sportkör vezetősége 1951. december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjának tiszteletére, felajánljuk, hogy a községünkben lévő kastély egyik termét, amely valaha urak szórakozását szolgálta, a szük­séges sporiszorekkel berendez­zük és tornateremmé alakítjuk át- Azért tesszük ezt. mert tud­juk. hogy a szocializmust csak erős, edzett dolgozókkal lehet építeni és alkotásunkat sport­ban edzett, bátor ^hadsereggel megvédeni. A tornaterem meg­építése méa jobban hozzáseim bennünket ahhoz, hogy a fiatal­ságot a sporton keresztül előké­szítsük azokra a feladatokra, amelyek hazánk és szabadsá­gunk megvédésében hadsere­günkre hárulnak. Ennek a bős hadseregnek tagjai akarunk mi is lenni, ezért az a jelszavunk: Sporttal, ütőképes hadsereggel a békéért, az erős, szocialista Ma­gyarországért! Sporttársi üdvözlettel; BÉB JÓZSEF DISz-tiíkár, MHK. biz- elnök, DEÉS FERENC MDP-titkár. STUNF IMRE sportköri elnök­Zálalövő mintás portkör Sztá­lin elvtárs születésnapjára fel­ajánlotta, hogy MHK-tervét 440 százalékban teljesíti^ Egyben a nagy ünnep tiszteletére az MHK minél nagyobb százalékban ter. ténő túl teljesítésére versenyre hívta ki a felsörajki állami gazdaság eportköirät. LENTI—NaGYKaN 1 ZS AI BÁNYÁSZ II. 2:1 (2:0) Góllövő: Süket Gy., Pál. illet­ve Sátrak a. Vezetne: Gondy. Lenti: Hári .— Bállá, Hóbor, Kozma — Takács, Ambrus Süket II. Süket Hl, Pál, Süteti, (Süket Vl.) Lóri néz. Nagy meglepetés a kitűnő nagykanizsai Bányász II. veresé­ge Lentiben, hiszen a Bányász II. az eddigi Kupa-mérkőzések során eddig mindig győzött. A lentiek jó eredménye elsősorban annak köszönhető, hogy az uj intézőség uj szellemeit vitt a szép mulfu, de .az utóbbi időben erősön lehanyatlott csapatba. A bátran alkalmazott fiatalok lel. Lesedé?,? és a régi, tapasztalt öregeik szívóssága legyőzte azt a kissé e'Jbázakodotlan érkezett ka­nizsai együttest, mely nemrégen itt Égerszögen szép jáltekáva í 2:1.re verte a Z. Építők csapatát, A nagy ellenféllel szemben szép eredményt elért hazai csa­pat minden tagja dicséretet ér­demel/ de mégis ki kell emelni Ambrust és Sütet lll-at, akik nagyszerű játékukkal főrészesel az értékes győzelemnek. Gondy játékvezető példásan, vezette az izgalmas, de végig sportszerű mérkőzést. A temetö-uti lakók és a ruha­gyári dolgozók örömére, ezen az utón is rövidesen megjavul a közlekedés- A járdát lecsöve­zik, a villanyoszlopokat pedig az úttestről áthelyezik. A mun­kálatok elvégzésére 825.000 fo­rintot fordítanak- Korszerűsítik a Vörös Me­teor-pályák Kerítés, tornaterem és korszerű öltözőhelyiségek épülnek 210-000 forint költség­gel­35-000 forint beruházással bő­vítik a szikvizüzemet­245.000 forint beruházásig for­dítanak egy uj üzem létesítésé­re, amely állati fehérje feldol­gozással foglalkozik. Az Autójavító Vállalat bőví­téséhez 450-C00 forint költséget irányoztak elő. Mindezt s még számos épüle­tet, létesítményt a tervnek kö­szönhetjük. Kölcsönbe adott fo­rintjainkért bő kamatokkal fi­zet zz állam- Antit »z államnak adtunk, a Jtti szebb életünket, boldogulásunkat szolgálja­Apróhirdetés HALÁLESET miatt borbé-lyüzle - berendezés eledé. Nagy Józtef- hé, Kiskojnárom.L (750) HÉTFŐN délután a', Városi Ta­nácsból Bagojasáncig elvesztet­tem gazdakönyvemet. Megtér­!álóf jutalmazom Kálmán Pál. Gagolasáne. 157. (751) A NAGYKANIZSAI Temetke­zési Vállalat felvesz sírásót. Jelentkezni - vállalatnál. (752) A humor hullámhosszán A Vidéki Népszórakoztató V az első előadás bizonysága sze­rint istokkal többet adott, mii.it amit ígért. Amikor jöttök, né­hány plakát beszélt csak róluk- Az első előadás után róluk be­széli: a zsúfolásig telit -fenem- Két és fél óra hosszat Állóban a „humor hullámhosszán“ ragad­ták magukkal a nézőket. A Se­regély fivérek humoros, de ko­moly művészettel telített játéka magával ragadta a zsúfolásig telt nézőteret. Kiemelkedő volt a xilofon-játék. A Tóth testvé­rek nagyszerű táncai, a 2 Szögi, Pataki Ferenc fejszámoló művész, Valóin. ,az elektromos ember, de kivétel nélkül valamennyien annyi humort, .aranyi művészetet, annyi derűt adtak, hogy az időnként felviharzó tapséit mél­tán me gé rde mólt c k. A Vidéki Népszórakoztatió .V művészeiével a dolgozó népet, a békét, a szocialista fejlődésit szolgálja. Jól megjátszott jele­netben hozták a nézők elé Jugo­szlávia életét, ahol valamennyi vezető lopja a népet; de aztán lecsap rájuk Tito, ,a főrabló és gyűlöletes mohósággal tömi zsebre a rabi ott pen át. Jelenetc­Z A L A A Magyar Polírozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Fele lős (Szerkesztő: Szántó Jenő. — Felelős kiadó: Darabos Iván. — Szerkesztősé#: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 22 Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M. n. 20- Tel. 54. — Kiadóhivatni: Znlneger szeg, Széclienyi-tér 4 Tol. 182.. Nagy kámzsán Zrínyi n. 29 T<?!. 15—50. — Készülha Vasinc-iye Nyomdában Szóm bathely. Kossuth L.-u. (i. Tel- 75, — Felelős vezető: Hecedüs Gyula­ken, táncokon keres A ül rotha­dásában mixtaitja be az imperia­lizmust. Minden egyest számról, arai ezen az estén bemutatásra ke» rült, külön-külön kellene be­szélnünk. Kár, hogy csak három napig maradnak a városban. A „Zala“ folyó hó 13-í számában a „Dolgozók kifogásolják“’ rovat­ban, ,a dolgozók kifogásolják a majdnem minden reggel és éjt- szakai azonos órákban bekövetke­ző párperces áramkieséseket. Közöljük, hogy ezek a kikapcso­lások tervszerüek. Ennek a lehe­tetlen átlapolnak tudatában van­nak az AVESZ dolgozói is. Azon­ban fennálló műszaki nehézsége­ink teszik indokok iá a tervszerű kikapcsolást, emelyekltel viszont: fogyasztó berendezéseinket és h'álózatunka.t védjük. Az átkapcsolások nem áramel­látási területiünkön, hanem azon. kívül történnek. A tervszerű ki­kapcsolások kiküszöbölését terv­be vettük és amennyiben rajiunk kívül álló műszaki adottságok lehelővé teszik, ezt megszüntet­jük. Közöljük, hogy Nagykani­zsa város kielégítő áramszolgál­tatása és fokozol abb biztosítása érdekében, az 1952-es terv év második felében tervbe vettünk egy uj távvezetéki vonal éphését E megépülő távvezetéki vonalon kereteid, a város árarm/.olgáüha- áteban jelenleg még fennálló nehézségeket ki fogjuk küszöböl­ni. DÉLDUNÁNTULT ÁRAMSZOD GÁLTATÓ VÁLLALAT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom