Zala, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-27 / 251. szám

Népnevelők figyelmébe! Teljesítsük a beadási könyvecs­kében előírt kötelező termény- anennyiségek beadását! Aki elma­radt a gabona vagy az őszi köte­lező beadással, haladéktalanul tel­jesítse, mert 8 napon túl 5 száza­lékkal — 15 napon túl pedig 10 százalékkal felemelik beadási kö­telezettségét. Ha újabb 8 napon belül sem teljesítené, úgy minden elmaradt búzakilogrammért kárté­rítést kell fizetni, dolgozó parasz­toknak 2 forintot, míg a kulákok- nak 3 forintot. Ez egy mázsa bú­zánál (dolgozó parasztnak] 200 fo­rint, egy mázsa kukoricánál 166 forintot jeleni, s mindamellett tel­jesíteni kell a beszolgáltatást. A dolgozó parasztoknak első­rendű érdekük, hogy a beadási könyvecskében . előírt beszolgálta­tás! kötelezettségüknek eleget te­gyenek. Ez törvényes kötelezett­ség, aminek teljesítése kötelező. Aki kötelezettségét túlteljesítet­te, az egész sor kedvezményben részesül a törvény szerint, feltét­lenül helyes tehát, hogy az állam a törvény szigorával büntesse meg azokat, akik sem a jó szóból, sem saját tapasztalatukból nem akar­ják megérteni, hogy az jár jól, aki v— jó állampolgárhoz illően — né­pünk kormányának törvényeire hallgat, s becsülettel teljesíti kö­telességét az állam iránt. A köte­lező beadáshoz kell számolni és. az idei egyéb termékekkel együtt teljesíteni kell a tavalyi hátralé­kokat és a gépállomás munkájáért fennálló gabona tart ozást is. Aki­nek nem termett elegendő termé­nye valamelyik beszolgáltatás alá eső terményből, azt a törvényben megállapított sorrendben más ter­ményekkel helyettesítheti. (Pél­dául kenyérgabona helyett adhat be napraforgómagot, árpát, stb-) Falusi pártszervezeteink, népne­velőink ismertessék a muronyíak kezdeményezését. A. falu vezetői állítsák össze a község felajánlá­sát, kisgyűléseken vitassák meg a dolgozó parasztokkal. A falu veze­tői, a kommunisták és népnevelők maguk mutassanak jó példát, te­gyenek ők mafuk is felajánlást. Példamutatással, felvilágosító mun­kával lelkesítsék községük dolgo­zó parasztságát újabb győzelemre. Összefoglalva: a gabonabegyüj- tés érdekében: 1. Fokozni kell a gabonabegyüj- tés napi átlagát, személy szerint lelátogatni azokat a dolgozó pa­rasztokat. akiknél még felesleg van. Ismertessék a ,,C”-re beadott gabona előnyeit. (Szabadőrlés, iparcikkutalvány, stb.] 2. Figyelmeztetni kell a hátra­lékosokat, hogy a beadás (törvé­nyes kötelesség, melynek, ha nem tesznek elegét, a törvény szigorá­val kerülnek szembe. Az ősziek beadása érdekében: 1. Szélesítsék ki és adjanak nagy lendületet a begyűjtési versenynek a muronyi felajánláshoz hasonlóan. Ne legyen olyan dolgozó paraszt, aki ne ismerné a község tervét és azokat az előnyöket, mellyel a terv teljesítése jár. 2. Leleplezni a kulákokat, kupe- ceket, a kukoricával, burgonyával spekulálókat (engedély nélkül szállítók, stb.], felvilágosítva a dolgozó parasztokat, hogy saját maguk, családjuk érdekei ellen tesznek, ha a kulákra hallgatva, engedély nélkül eladnak kukoricát, árpát, stb. mielőtt a község tervét és saját kötelezettségeiket ők ma­guk teljesítették volna. 3. Használják fel a kölcsön- jegyzés jó tapasztalatait, vonjanak be az ágiitációs munkába minél több dolgozó parasztot, tartsák meg a népnevelők házszerinti be­osztását, számoljanak be a népne­velők a' munkájukról, mutassanak jó példát a begyűjtés teljesítésé­ben. 4. Legalább hetenként tartsanak kisgyűléséket. ahol számoljanak be a dolgozó parasztoknak, ho­gyan állnak a község tervének tel­jesítésével, mennyi terméket (ku­korica, burgonya, árpa, zab, stb.) keli még beadni. hogy a község tervét teljesítsék és szabadon szál­líthassák terményeiket. A Konzervatív Párt többséget szerzett az angol választásokon A Reuter iroda esti jelénlésé- ben közli ez angol választások még nem végleges eredményeit. A Konzervatív párt 313 mandá­tumhoz jutott és ezzel megszerez­ik a 625 mandátumból az abszo­lút többséged. A Munkáspártnak eddig 292 mandátuma van. A minisztertanács ülése A Magyar Távirati Iroda jelenti: A minisztertanács Dobi Is ván elnökletével pénteken déleiül ülést tartott. Az élelmezési mi- nisz'er előterjesztésére, a mi­niszter anács a begyűjtésben leg­jobb eredményt elérő megye ré­szére vándorzászló alapítását ha­tározz el. A begyűjtési munká­ban legjobban kitűnt megyei já­rási és községi tanácsok végre. hajtóbizo’tságaínak dolgozói ezen­felül pénzjutalmat kapnak. A vándorzászló és a pénzjutalom évente hárem ízben: november 7-én április 14-én és augusztus 20-án kerül kiosztásra. A minisztertanács a népműve­lési miniszter előerjesztésére a legkiválóbb művészi tevékenysé­get kifejtő zeneszerzők ösztönzé­sére és jutalmazására ,.Erkel Ferenc“-dijai., a zenei előadómű­vészek részére pedig Liszt- Fe_ r>:nc‘’-dija‘ alapkőt:. A zenei di­jak minden évben a felszabadu­lás ünnepén, április 4-én kerül­nek kiosztásra. Megkezdődött az országos építészeti kongresszus Koreai hadijelentés A néphadsereg egységei, szo­ros együttműködésben a kinai népi önkéntesek osztagaival, va>- lamennyi arcvonalon sikeresen visszaverték az ellenség támadá­sait. miközben emberben és hadi­anyagban nagy veszteségeket okozlak az ellenségnek. Fő]eg a keleti és középső arcvonalon foly­nak kemény harcok. Október 25-én a néphadsereg egységei 6 ellenséges repülőgépet lőttek le. A Kinai BékebizoHság közölte a Koreában harcoló kinai önkénte­sek parancsnokságával, hogy a kinai nép adományából 1500 re­pülőgép vásárlására elegendő pénzösszeg gyűlt össze. Sajtójelenlósek szerint a ldszin- manista' csapatok katonái — a thrrorrendszer elől menekülve — tömegesen adják meg magukat a néphadseregnek. Budapesten tegiaip kezdődött meg a Magyar Építőművészek I- Országos Kongresszusa. Megje­lent többek között: Harustyák József elvtárs, a Szaktanács elnö­ke. az MDP Poüitikai Bizottságá­nak tagja, Szíjártó Lajos ely- •társ építésügyi miniszter, Mi­hály,fi Ernő népművelési minisz­terhelyettes, Kiszeljov szovjet nagykövet, a baráti államok dip­lomáciai képviselői. A koagresz- szus résztvevői meleg szeretettel köszöntötték .a szovjet vendége­ket.: Sz. J. Csernisovot, a Szov­jet Építészeti Akadémia elnökét, az Építész Szövetség főtitkárát és M. P. Cápenkói, aiz Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság építészeti akadémiája .épitészet- történeti és épitészetelméleti inté­zetének igazgatóját. A megnyitó beszédet Bcnkhard Ágoston, a Magyar Képzőművé­szek Szövetsége építőművész szakosztályának titkára mondta. Ezután Kardos György, a Mű­egyetem építészeti karának dé­kánja tartotta meg referátumát. Bevezetőben ismertette a máso­dik világháború előtti nyugateu­rópai és hazai építészetet, amely­nek közös jellemzője a modern­ista stilus. Ez jellemzi most is a kapitalista országokban az épí­tészetet. A .továbbiakban a Szovjetunió szocialista épitőművészetéről be­szélt. Hangoztatta, hogy ez a magas tartalmi igényt, a formai .gazdaságot, a szocializmushoz méltó monumentalizmust, a fal vak átépítését, a tömeges lakás építési problémák megoldását tárja elénk. A felszabadulás utáni magyar építőművészeiről elmondotta, hogy az kezdetben még a tőkések­hez tapadt, azért zömében a mo­dernista stílust tükrözik az ak­kori építkezések. A magyar nép azonban - reális ábrázolást kíván, s a párt és Révai elvtárs útmu­tatása nyomán ez év tavaszán eredményes tisztulási folyamat indult meg. — A maagar szocia- lis'tci-rcali&ta építészeti stílus ki­alakításáért folytatott harcunk­ban — folytatta — döntő segítsé­günk a Szovjetunió szocialista építészete, amely — szakítva a modernista építészet minden faj­tájával — széűes körben felhasz­nálja a Szovjetunió népeinek gazdag művészi örökségeit. A szovjet épitészeti stilus fejlődésé­nek legtermékenyebb mozgató Keszon (Uj Kina). Az összekö- löti&z'.ek -tárgya! ásának eredmé­nyeként csütörtökön 11 órakor újra összeült a két fél tárgyaló küldet", sége Panmen'ienben. A tárgyalások megkezdésekor Nam ír tábornok javasoltra hogy állítsanak fel közös hivatalt, amely ellenőrzi, hogy mind & két fél betartjta«_e a tárgyalás Szinhely érnek biztonságára vonat­kozó egyezményt. Az ENSz.erők küldöttsége ezt i javaslatot elfogad-a. A további tárgyalások során a két fél megegyezett, hogy a tár­gyalások meggyorsüása érdeké­ben a demililarizáli öveze;: kije­lölését albizottság végezze. A két küldöttség ülése 11.53 órakor ért véget. 14 órakor «, kiau íonai demarkációs vonal kérdésé­vel foglalkozó albizottság kezdte tanácskozását. A következő ülést október 26-án 11 órára tűzték ki. A csehszlovák nép egész leikéve■-szivével a Német Demokratikus Köztársaság mellett áli A Csehszlovákiában tartózkodó Pieck elvtárs és a német kor­mányküldöttség tiszteletére Kle­men t Goftwald elvtárs, államel­nök. ünnepi vacsorát adott. Üd­vözlő beszédében hangoztatta Gottwald elvtárs: ez az első al­kalom, amikor Prágában a német állam legmagasabb képviselőjét igaz barátként fogadhatják. A csehszlovák nép egész lelkével­szivével a Német Demokratikus Köztársaság melóctt áll, s őszinte örömmel figyeli a német, nép gazdasági és kulturális fejlődé­sét. Válaszbeszédében Pieck elvtárs rámutatott: A két ország közötti baráti viszong megbonthatatlan, mert a Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránt érzett barátság szi­lárd alapjára épült. ereje az a törekvés, hogy az épitészeti alkotást eszmei erővel töltse meg. Ezután a szovjet városépíté­szetről, majd a klasszikus és 'nemzeti hagyományok felhasz­nálásáról beszélt Kardos profesz. szor Hangoztatta a kritika és önkritika fontosságát is. Végül kijelentette: — Építésze, inkre, alkotóinkra vár az « meg­tisztelő feladat, hogg a szocializ­mus ggőzelméért harcoló korunk nagyságát monumentális alkotá­sokban örökítsék meg. A referátum után érkeztek meg a Német Demokratikus Köz. társaság küldöttei: dr- Lieb­knecht, az épitészeti akadémia elnöke és Lannicke, az állami épitészeti tervezőintézet igazga­tója. A Lengyel Köztársaság tervje'entése Varsó (PAP). A Lengyel Ál­lami Tervgazdasági Bizottság az 1951 év harmadik évnegyedének terv eljesitéséről k'adofit jelen­tése beszámol a népgazdaság sikereiről és egyben megállapít­ja azt is. hogy néhány terüle­ten nerp sikerült a termeté« az előirányzatok szerint növelni. A Lengyel Köztársaság ipara a múlt év azonos időszakához képest minVgy 20 százalékkal emelte a termelését. A harma­dik negyedév tervét 97-4 száza­lékra teljes’Víték. Az év első kilenc hónapjában azonban a terv te’ jesités eléri a ■ 100-7 szá­zalékot. A többi között a hányaügyi minisztérium 109 százalékban teljesítette tervé1-. Az- építőipar termelése a múlt év azonos időszakához viszo­nyítva 56 százalékkal emelke­dett. Az év első ki’enc hónap­jában az építőipar 105 százalé­kos terv-teljesítést ért- el. A jelentés megállapítja, hogy a rossz időjárási viszonyok kö­vetkeztében a "'erménybegyüj- tés nem haladta túl a muH évi. színvonalat. A szocialista szektorban a ter­me’és átlaga jelentősen emel­kedett t. A termelőszövetkezetek száma 1951 szeptember 39ig elérte a. 3075-öt. A mezőgazdaság több mint haitezer traktort és sok más me­zőgazdasági gépet kapo’t az év- első kilenc hónapjában. A gép­állomások traktorállománya 87 százalékkal növekedett. Az ipari minisztériumhoz tar­tozó válala'ok alkalmazottainak szánva több mint 4 százalékkal, az egy főre eső termelési áGag mintegy 17 százalékkal emelke­dett. Az eddigi jelen'1 ések’ szerint 1951-ben több mint 10.200 sze­mély fejezne be főiskolai tanul­mányait. A belügyminiszter rendelete a központi fütéses lakóházak fűtéséről A Magyar Közlöny pénteki szánva közli a belügyminiszter rendeletét a központi fütéses la­kóházak fűtéséről. A rendelet értelmében ezekben a. lakóházakban ia fűtést legko­rábban november 1-én szabad megkezdeni. November 1. után is csak akkor szabad fűteni, ha a meteorológiai intézet előző napon kiadott! hőmérsékle'-i jelen é9? szerint a várivaló hőmérséklet napi középértéke az adott helyen a 10 fok C-t nem éri el. A me­teorológiai intézet jelen) ését a rá­dió naponta. 17 órakor és 20 óra­kor ismerteti A moszkvai rádió a Tito-banda aljas mesterkedéseiről Moszkva. A moszkvai rádió „A tftoisták p’szkos mes erke- dései“ címmel a következőket mondotta: Tito és Rankovics bandája a legkülönbözőbb mes erkedések hez folyamodik, hogy álcázza a jugoszláv nép előtt- a Tito-klikk igazi arculatát, azt, hogy ez a banda nem egyéb, mint az ame- rika1' imperializmus korrupt ügynöksége. Nagyon jellemző volt erre Beb’ernek, a Utoieták képvise­lőjének magatartása a Bizton­sági Tanácsban. A Biztonsági Tanács Angliának Irán ellen emelt ugvnevezc t panasza" tár­gyalta. vagyis az imperialisták azt akarták elém’, hogv az ENSz segítségével lényegében véve érvénytelenítsék az iráni Szombat, 1951. okt. 27. ola jipar áUamosi ását. Bebler, a Biztonsági Tanács első ülésén az Irán bel ügyeibe való beavatkozást célzó angc' határozati javaslat ellen szava­zott, ' Bebler úgy akar a fe’ tün­tetni, mintha a Tito-kl’kk az iráni nép érdekeinek védelmé­ben szállna síkra. Ez azonban lámitásnak szánt, előre á gon­dolt manőver volt. A ti oisták, minit Washington hű lakájai epyál alán nem ollenz'k, hogy az amerikai-angol imperialis­ták elrabolják Irán nemzeti kincseit. A Biztonsági Tanács követke­ző ü’ésén Bebler ezt be is bizo­nyítót a. Látva, hogy az angol határozat’ javaslat megbukik, ielenték'-elen módosítást java­solt hozzá, amelyet Austin ame­rikai megbízott azonnal helye­selt. ]\fog volt elégedve lakájá­val. Ha e meeorológiai intézet, jel­zése szerint a várható napi kö­zéphőm érzékié" ériéke 4 fok C, vagy ennél alacsonyabb, a ksseárr: naponta kétszer, ha a r#?.tpi kö­zéphőmérséklet értéke 4 fok C- nál magasabb, naponta' egyszer szr-bad röviden felfű eni. A fű­tést délelőtt 11 órakor szabad megkezdeni. 21 óra1 ufán tovább fűteni tilos. A helyiségeket 13 fok C-nál magasabb hőmérséklet­re fű tini nem szabad. Nem szabad fű.eni a lakáson kívüli épületrészeket (előcsarnok, lépcsőház. folyosó stb.) és azokat a> helyiségeke', amelyekben a la­kók nem állandóan tartózkodnak Melegvizet hetenként egyszer sza­bad szolgáltatni. A jvndelet felhívja a lakókat, hogy a hő észszerű megőrzésére szükséges intézkedéseké (az ab­lakok beüvegezése, ajtók, abla­kok tcmi'ése stb.) tegyék meg. — A „DEUTSCHLAND. Deutschland über alles“ című dalt, a vilnicsi és hitleri Német­ország himnuszát javasolta Adenauer pártja a bonni állam himnuszának. — A FRANCIA nemzetgyűlés összehívását október 30-i\u java­solta Jacciues Duc'os elvtárs, a Francia KP parlamenti csoport­jának vezetője. döntő jelentőségű külpolitikai kérdések megtárgya­lására. — A KOMSZOMOL fennálló sónak 33 évfordulóját ünreplik október 29 én szerte a világon a haladó ifjúsági szervezetek, köztük a magyar fiatalok is. A DISz-srervezetekben ezen n na­pon kultúrműsorral egybekötött Hiúsági nanot tartanak. TÖBB HELYEN ESŐ Várható időjárás: Felhőá-vonu- lások, :öbb helyen eső, mérsékelt, kelet,i-délkeleti szél, a hőmérsék­let alig változik. Pekingben a főváros dolgozói hatalmas tömeggyülést it ártották abból az alkalomból, hogy a népi önkéntesek egy éve vesznek részt Koreában az imperialist® betola­kodók elleni felszabadító harc­ban. A tömeggyülés felszólalói hangoztatták: A kínai nép fokoz­za az önkéntesek támogatását mindaddig, amig ki nem vívták a végső győzelmét. a pekingi Zsenminzsibao vezércikkben em­lékezik meg ez évfordulóról. Az évforduló alkalmából Phen. ja-nhan is ünnepi ülés volt Az évforduló alkalmából Peng Teh Huai tábornokot a Koreai Legfelső Nemesi gyűlés Elnöksége az Állami Zászlórend első fokosai­éval tüntette ki, mert ez eltelt egy év alatt tevékenyen segí­tette a koreai néphadsereget ez agresszorokra1 mért csapásokban. Újra megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások

Next

/
Oldalképek
Tartalom