Zala, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-02 / 229. szám

Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj: jegyezz Békekölcsönt! Miért maradt el a megye első községe, Pusztaszentlászló a békekölcsönjegyzésben ? A zalaegerszegi járás valamen nyi községe -figyelemmel kíséri Pusztaszentlászló eredményeit, mQly a Békekölcsönjegyzés győzel­méért versenyre hívta Tófej községet• Az eddig élenjáró Söjiör község szinte óránként érdeklődő tt a legújabb eredmények után. Joggal tette, mert amit a puszta szentlászlóiak eddig vállaltak, azt Ígéretükhöz hűen mindig teljesít', etiték. Pusztaszentlászló a be­gyűjtésben a megye első községe lett, most pedig megfogadták, a második Békekölcsönjegyzésben is az élenjárnak! Az első és máso­dik napon szép eredményt értek el. Párosversenytársukat, Tófejet ■messze maguk mögött hagyták. A szombati napon azonban ni ár mást mutatott a verseny ered­ménye, Söjtörön, Tófejen, Puszta oredicsen, mindenütt nagybetűk­kel iriák a versenytáblára ,,Versenyben Pusztaszentáászlóvai előre a második Békekölcsönjegyzés gy özeiméért, a tervért!" A felirato­kat naponta változtatták. Az első két napon valamennyin ez szere­pelt: „Első Pusztaszentlászló", Szombaton már megfordult a ke­rék — Pusztaszentlászlót elhagy la minden versenytársa. A szom­széd községek örültek a győzelemnek, mégis meglepődve kérdezték: Mi van Szentlászlóval hogyan m aradt el? A pártszervezet nem készítette fel a nehézségek leküzdésére a népnevelőket Pusztaszenti ászlón az első na­pon 3S népnevelő indult harcba a jegyzések győzelemre viteléért. Az első napon felkeresték azokat, akikről ludták: az elsők között mutatnak példát mindenben. Ná_ luk nem is járnak eredménytele­nül — igy kerültek az élre a ver­senyben. Gyorsan ment a jegy­zés még a második napon is — hanem a harmadik napon már a „nehezebb“ porták kerüllek sor­ra- A népnevelők egyrésze pedig — meghátrált a nehézségektől. Lemondtak az alapos felvilágosi- tó munkáról, elkedvetlenedtek. A pártszervezet' pedig nem segített: Horváth elvtárs, a. pár&titkár nem készítette fel a népnevelőket arra, hogy a nehézségeket megmutassa. Nem magyarázta meg. hogy sem­mi dolga sem volna a népneve­lőknek, ha minden dolgozó rög­tön, az első szempillantásra meg­értené, milyen helyes és hasznos c kormány egy-egy intézkedése. A népnevelőket nem látta el ér­vekkel, s a népnevelőértekezlete­ken Horváth elvtárs, a pártszer­vezet titkára nem is vett részt, a tanácsra bízta azokat. Nem mentek népnevelő munká. ra a példamutatóan jegyző dol­gozó parasztok, mint1 Sz• Takács István elvtárs középparaszt. Nem indult népnevelő munkára No­vak István tszcs tag es Kavács András tanácstag, akik 5—500 forintot jegyeztek, a községben elsőnek. Azok a népnevelők, akik dolgoztak, nem tudtak jó ered­ményt elérni, mert nem ismerték azt, hogy mit kapott a falu a terv'-ől? Nem tudták és igy nem is mondták el a dolgozó parasz­toknak. akiket felkerestek, hogy azok mit kaplak a tervtől, meny­nyivel változtatta meg életüket. A könnyebbik oldalát fogták ki a dolognak és ahol felvilágositó munkát kellett végezni, hosszan, türelmesen elbeszélgetni, olt meghátráltak, hogy: „itt úgy sem jegyeznek." A 26 uj házért, az uf kultur otthonér U postáért... Pusziaszentlászlón pedig nincs egyetlen egy becsületes dolgozó paraszt sém. ;-kar. har' coini a tervén, 3 békéért, és nem adna erejéhez míEen- Amikor először látogatták meg a népne­velők Császár József dolgozó Pa" ratSzfot, nem jegyzett, mert lem mondták el neki, hogy miért kér az állam? Később, amikor hosz- szabb, türelmes beszélgetéssel el­mondták, neki. hogy a tervért a Dunai Vasműért, a1 békéért, azért a 26 uj házért1, ami eddig épült Pu-sztaszentlászlón. az uj kultur- otthonért. ami most épül, a lá­dákért, a portáért, amit a tervtől kapott Pusztaszenlászló és azért, hogy mind azt. ctmio az ötéves tervben előirtunk, meg is rudjuk valósi tani, van szüksége az ál­lamnak a mi forintjainkra is ma­ga ajánlott iel 300 forintot- Azért, — minit; ahogy maga mondta: hogy az ö élete most már, öreg­ségére nyugodt, békés legyen. Kiss István sem jegyzett a népnevelőknél, pedig eddig be­csületesen kivette a részét min­denből. Jegyzett lervk ölesönt is, az első békekölcsönnél sem ma­radt el. most sem akart kimarad, ni. Csak úgy futtából' kérdezték meg a népnevelők: akar-e jegyez, ni? Nem beszélgetlek el vele, persze igy nem is jegyzi ft. Amikor Horváth elv'árs, a párt- szervezet titkárai felkereste, elbe. szélgorett vele a múlt nehézségé­ről, arról, hogy milyen nehéz volt nyolc gyermekét kevés kis föld­jén felnevelni. Beszélgettek arról is. ma már valamennyi állásban van munkalehetőségei, szép meg. élhetést biztosit számukra a népi demokrácia, Kiss István nem so­kat gondolkodott, hanem számol­ni kezdett- Fia,, aki az olajüze- meknél dolgozik, 350 forintot, lá­nya a Népboltnál 500 forintot jegyzett. Ez összesen 850 forint. — Nem akarom, hogy elmarad­junk — mondta — jegyzek én is 150 forintod, igy lesz a családom­ban 1000 forint. Pusztaszentlászló továbbra is a megye első községe maradhat! Adnak a pusziaszentlászlói dol­gozó parasztok sziveden azért. hogy a terv valóra váljon, hogy békében élhessünk, adnak saját maguk boldog jövőjéért Nem akarnak elmaradni a versenyben sem, most is olyan lelkes a han­gulat a dolgozó parasztok közölt, mint a begyűjtés idején. A verseny megnyeréséhez azon. ban a népnevelő munka' gyors megjavítása szükséges- A nép­nevelőknek el kell látogatni azokhoz, akik. mint Szekeres Károly 4 holdas dolgozó paraiszt, nem jegyeztek még, pedig Sze­keres Károly és dolgozó paraszt­társai, akik még elmaradtak, nem ellenségei a békének, a terv. nek! Szívesen adnak, csak meg kell őket győzni. Meg kell mu- lüaini nekik: nem igaz a kulákok meséje, hogy „nem látják többet a pénzüket", mert a állam min­den fillért sokszorosan visszafi­zet számukra, A pártszervezet titkára és a ta­nács elnöke gz irodában, való eredménytelen beszélgessek, he. lyett cselekedjenek és sürgősen. Vonják be újra a népnevelők legjobbjait, vértezzék fel azoka! jó érvekkel és vigyék győzelem­re a második Békekölcsön jegy­zéséj! Ne tűrjék, hogy Puszta­szentlászló elveszítse jó hírne­vét. csak azért, mert eddig rosz- szul irányították a munkát! Tá­maszkodjanak a népnevelőkre Jó népnevelő munkával, könnyen megszerezhetik újra az első he. lyet és nem kell szégyent valla- niok a megye többi községeinek dolgozó parasztsága előlit. Akkor továbbra is úgy -emlékeznek meg Pusztaszentlászlóról, mint a me­gye legjobb községéről, a verseny mindenkori győzteséről­KONYECSNI ISTVÁN Jegyzés az őrsön A határmenti őrsön foly­tonos küzdelem az élet- Hős határőreink ezer veszély köze­pette őrzik a határt Tilo-banda ügynökei és kémei ellen. Talán senki előtt sem olyan világos a Tito-banda mesterkedése, mint határőreink elölt- Nekik nap- mint nap alkalmuk van látni, milyen nyomorba taszi'otta az amerikai zsoldban ál'ló, fasiszta Ti tó-klikk a jugoszláv népet. A békekölcsön-jegy zés hire gyorsan eljutott az őrsre és per­ceken belül már csoportok ala­kultak, hangos szóval. egymás között beszélték meg a. béke­kölcsönjegyzés jelentőségét. Ha­marosan 'előkerültek az ivek és megindult a jegyzés. 'Egymás­után veszik kezükbe a tollat. Mindnyájan úgy rzik; velük az egész dolgozó nép őrzi most fo­kozott figyelemmel a határt, mindenki, aki most békekölcsönt jegyezve áll ki a béke ügye mel­lett. T- K. baj társ határőr-iskola hallgató, tiszt lesz belőle. Mi­ll or kezébe veszi a tolla1;;, elgon­dolkodik; inennyit Írjon? Mihez számolja ki a jegyzési összege­Hirtelen régi kép eleve­nedik fel elölte. A kis falusi ház­ból apja hí,maiban még jófor­mán söté tel” elindul dolgozni. Si­etni kell, földié nincs, csak egy­szerű napszámos ember. Az pe­dig örüljön, ha munkához jut. Mert a kenyér öt gyerek várja otthon, mit k~P vacsorára. Reggeli, ebéd, zz ner^ olyan fon-1 tös. fő, hogy egy nap legalább egyszer egyenek. Aztán megvál­tozott minden. A gyerekek is fel­nőttek. Becsületes munkához ju­tott valamennyi. T- K. katona akart lenni. Jelentkezett tiszti iskolára. Az előző munkahelyén is javasolták. Most itt van az őrsön és nézi az előtte fekvő jegyzési ivet. Vállán a tisztjelöl­tek jelzése- Nemsokára tiszt. lesz. Mosolyog: — Mikor leheteti volna belőlem katonatiszt? — mondja a körülös. le állóknak. — Ha valaki sokat- köszönhet a népi demokráciának, akkor az én vagyok, — mondja, és már írja is. szép gömbölyű számokkal; 1000 forint. L. A. határőr most jött vissza szabadságról, sokat uta­zott és jól körülnézeti minden­felé. — Amerre jártam, mindenütt épülő házakat, üzemeket és gyá­rakat láttam — mondja — eze­ket az eredményeket nem lehel észre nem venni­—- A békéért! jegyzek én ip, eteprt, hogy a termelőszövetkezet, mely­ben szüleim is dolgoznak, tovább erősödjék. — ötszáz forintot jegyzett. Lehet, hogy ebben a pillanatban Írják alá a jegyzési ivet szülei is. Azért, hogy fiuk­nak megmutassák: ők is a béké­ért harcolnak. Határőreink megmutatták: igy is védik a békét, fegyverükkel és forintjaikkal is. £/VVVVVVVVVV,/YWWVVVWVVWVVVVVWWVV>AfAV>AA/VWVV\/VWWVVYVVVVV\WWVWWVVVWVVVVVVVVVVW< DICSŐSÉGTÁBLA KAROLY MIHÄLY 3 holdas dolgozó paraszt, népnevelő 500 fo­rinttal járult hozzá, a béke megvédéséhez. FÜLÖP ZOLTÁN főkönyvelő 4.000 forintot jegyzett azzal a megjegy-\ zéssel: ez csak kis töredéke annak, amivel hazám­nak tartozom. SZTANKOVICS ETEL nagykanizsai óvónő 500 forint havi fizetése mellett 1000 forintot jegyzett TÓTH JENŐ zalalövöi iszcs-tag, aki 2 hold földjével lépett he a tszcs-be és 4 gyermeke van, 700 forintot jegyzett. A BECSEHELYI-TSZ 14 tagja 3400 forintot jegyzet"*3­A CSESZtREGI TANÁCSELNÖK, Göncz László elvtárs 1000 forint jegyzésével mutatott példát. BERTA JÄNOS, a bánokszentgyörgyi termelőcsoport párítitkára 500 forintot jegyzett és versenyre hivt,a, ki a nép- £ £ nevelőket. | \A^\AAA/VAu\AAA-\.\-VWvVAAA/v\AAAAAAAA/v/AAAAAA/AAA^AAÁAA/AAAAAAAAAVv\AAAAAAAA\/\AAAAA/AAAl'\AAAAAAAy A békekölcsön jegyzés eredményeivel együtt nő a begyűjtés eredménye is megyénkben! A letenyei járás vezet továbbra is a jegyzésben, begyűjtésben egyaránt! Az elmúlt napokban megyénk dolgozó psiras^ sága megmutatta: itt a határszélen, a háborúra ké. szülő Tito-banda szomszédságá­ban őrt áll a, békén, szívesen adott forintjaival is • segíti országunk erősi1 lését, a béke védelmét, A kölcsönjegyzés nagyszerű ered­ményeivel együtt növekedett me. gyénkben a kukorica, burgonya, és napraforgó begyűjtése is. A járások versenye szinte fellángolt ezekben a, napokban, s az ered­ményt. iá növekvő százalékok tük­rözik. Ö t. ahol a népnevelők ala­pos, jó munkát végeztek, nemcsak az államnak kölcsönadott össze­gek szaporodtak a jegyzési ive­ken, de gyűlt a termény a mag­tárakba is. A járások versenyé­ben, ver­senytársait messze megelőzve a kölcsön jegy zésben is élenjáró letenyei járás vezet, melynek délszláv-lakta községei mutatnak- elsősorban példát- A letenyei járás szeptember 29-re 20-ról 26 százalékra növel’e a ku. koricabeadási terv teljesítését és még mindig nyolc százalékkal előzi meg a kukoricebegyüjtésben negyedik helyről a másodikra fel­tört lenti járást. A Jegenyei járás burgonyából 24-ről 26 százalékra növelte eredményét, itt azonban már 3 százalékkal elmarad a za. laszentgró# i járás mögötti. A já­rás az elmúlt napon 30-ról 38 százalékra növelt© a napraforgó­beadási terv teljesítését, ebben 16 százalékra vezet, a napraforgó- begyűjtésben, második helyen ál­ló nagykanizsai járás élj t. To­vábbi jó munkájával biztosiba első helyét a letenyei járás! _____ -w.—.„ A kukori. l—cabegyüj. SRCTV-Li •> -i. tésben a---- “'*52 lenti járás ke rült a második helyre, egy nap alatt 'tört- fel a negyedik helyről! A lenti járás 12 százalékról 18 szá­zalékra növelte a kukoricabe- gyüjtés eredményét, 9-ről 13 szá. zalékr» a burgonyabegyüjíést és 13 százalékról 17-re a naprafor- góbegyüjtés eredményét­A harma­dik helyen TE* HTr. a aaia szent. __ grófi :iárás . W\ h. -— áll. mely csak 1 szá­zalékkal marad el a kukoricabe- gyüjtési terv teljesítésében a len. ti járás mögött. A Z3l«szentgró'i járás is jelentősen növelte ered­ményeit, 13-ról 17 százalékra a kukorica. 28-ról 29.re a burgonya (ebben a zalaszentgróij. járás Ve‘ zé) és 11-ről 12 százalékra a nm- raforgóbegyüjtés (ebben az utol­só) eredményeit Negyedik helyre szorult a nagyka­nizsai járás, ahol a kukoricabegyüj- té& mindössze há­rom százalékkal, 13-ró] 16-ra növel­ték az elmúlt na. pon. Burgonyából két százalék a növekedés, 24-ről 26-ra, naprafor­góból pedig 18_ról 22 százaléka növelté a járás eredményeit­Utolsó he­lyen áll . ,, még min- <2^2 ffh mindig a zalaeger­szegi járás, bár az elmúlt napon jelentős előrehaladás tett: 9-ről 13 százalékra növelték o kukori- cabegyüjtés eredményét. Ez azon­ban még igen kevés ahhoz, hogy a járás elkerüljön az utolsó hely­ről! A burgonyabegyüjtés ered­ménye két százalékkal 15-ről 19- re. a napraforgóé hárommal, 14- ről 17 százalékra emelkedett. A járásoknak nem szabad meg feledkezni «. gabona begyűjtési terv teljesítéséről sem: a járá­sok eredménye most már napo­kon keresztül alig változik. Még az élen haladó zaliaszentgróti já­rás is jelentősén elmarad a terv­vel — vigyék győzelemre a köl. csönjegyzéssel együtt a gabona- begyűjtést is minden járásunk­ban most! A yatomgyaródi dolgozó parasztok már téliesítettek hurgonyabeadési kötelezettségüket — szabadon értékesíthetik a felesleget! Kedd, 1951. okt. 3. Az élelmezési miniszter rende­letben szabályozta a burgonya forgalmáig és szállítását, A terme, lő lakóhelyén, illetőleg a terme­lés helyén csak akkor értékesít­het burgonyát szabadon, ha a be­adás teljesítéséhez szükséges mennyiségű burgonyát beadja^és ezen kívül is csak akkor, ha a község, v-.gy város burgonyabe­adási kölelezcftségét teljesítette. A szabad értékesítés feltételei­nek fennállása esetén a termelő a burgonyát a községi, vagy vá­rosi, kerületi tanács végrehajtó* bizottsága, által kiállt1'ott „Igazo. lássál* értékesítés céljából a me. gye területén bárhova szállíthat­ja­A végrehajtó bizot tság a2 ige­I zolás kiadását ilyen esel ben nem tagadhatja meg. Burgonyát az egész ország területén csak ,Iga­zolással* lehet szállítani. Kézi- Podgyászként vagy egyedül, vagy más élelmi cikkekkel keverve, illetve együtt összesen 10 kilo­grammot. Megyénk területén Balatonra^* gyaród község részére, mely már 100 százalékon felül teljesi'etfe burgonya beadási kötelezettségét, o Zala megyei Tanács Végrehaj­tóbizottsága megáid t<a az enge­délyt. hogy a dolgozó parasztok szabad piacon hozhassák forga­lomba a felesleges burgonya ter­mésüket. a fennálló rendelkezése^ betartása mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom