Zala, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-05 / 232. szám
A nagykanizsai fiitőház dolgozói elsőség visszaszerzéséért küzdenek A nagykanizsai fűtőház jelenleg a negyedik, helyen áll a fű őházak versenyében a Pécsi igazgatóság területén. Mi okozta, hogy az első helyről, amelyet, az alkotmányunk ünnepébe megszereztek, a negyedik helyre estek vissza? — Szeptemberben a mozdonyja. vitások hátráltatták a kiloméler- teljesiiményt — mondja Kovács elvtárs. a versenyfelelős — az, őszi forgalomra felkészülve, emelnünk kellett a mozdonyaink számát s igy bevontuk a forgalomba a tan alékm ózd o n y oka t is. A mozdonyok száma növekedett, de a tärlalekmozdonyokkal nem érhettünk el olyan teljesítményt, mint az üzemi mozdonyokkal. Hivatkoznak arra is, hogy nemcsak a tartalékmozdonyok ki. *ebb teljesítménye okozta az elmaradást. Gyakran előfordult., hogy egyes, a javításokhoz szükséges alkatrészeket, nem tudták időben beszerezni. így volt ez a tplaty- tyu gyűrűknél is. A hegesztéshez is. késve kaptak elektródot s< kocsik vonórudját pedig javításra a kpcsiműhelyböl a fütőházhoz Kellett, vinni, mert itt nem volt megfelelő gép. Nem volt gépkala- pács. Mindez 'természetesen hátráltatja a füíőház munkáját. A legfőbb okot azonban mégsem az objektiv nehézségekben kell keresni. Ilyen nehézségek máskor is voltak — most persze, a megnövekedőt feladatokkal megnőttek ezek is. A Fűtőház dolgozói azonben tudják'- éppen a nehézségek elleni harcban kell győzelemre vinni az őszi forgalmat. Ha az elsőséget vissza akarják szerezni, kíméletlenül kell har. colniok a hiányosságok ellen. — Két mozdonynál levágódott a hengerfedél — mondják a lakatos- "rrföhely dolgozói. Az indításnál nem fokozatosan adták a gőzt. A mozdonyt nem vizsgálták meg indítás előtt lelkiismeretesen. A gőz a vizzel keveredett s ez okozta a hengerfedél levágódását A gondatlanságból származó kárt Laza György és Hetesi László mozdonyvezetők okozták. Meg^ büntették őket: Ezzel azonban még nem vitték előbbre a versenyt. A pártszervezetnek, szak- szervezetnek sokkal nagyobb su]yl kell fektetnie ai munkafegyelem megszilárdítására az egyéni felelősség elmélyítésére. Meg kell magyarázni a dolgozóknak, hogy gondatlanságukkal nemcsak a versenyt hátráltatják. hanem népgazdaságunknak is kárt okoznak. A legjobbak máris felvették a harcot a nehézségek ellen. Az elmaradás szeptemberben 34 százalékot 1eít ki a küométerteljesitésnél. A 2000 tonnás mozgalomnál a célkitűzésit 1432 tonnára teljesítették. Jól megállják a helyüket a mo- sásíól.mosásig mozgalomnál, ahol a mozdonyok 7500 kilométer helyett 10657 kilóméiért fuio.tak. Vonali mozdonyaik száz százalékig résztvesznek a> Minden ut jövedelmezőségéért° mozgalomban A szénmeglakaritásnál is értek el eredményt, Kövesi Károly szfahánovis'.a mozdonyvezető 16 százalékos szénmegtakaritást ért el. 424-es gépét a lehető legjobban karbantartotta. Fűtője, Dervaiits László helyesen alkalmazta az egylapátos tüzelési módszert, aminek előnye, hogy a szén állandóan nagy lánggal ég. a tűz felelt, vékony ré-eget képez, nem forr össze s igy nem gátolja az égést. Kiss József mozdonyvezető és fűtője hasonlóképpen végzik munkájukat. Ezért sikerült nekik is elérniük 14 századékos szénmegtakaritást és a kilométer célkitűzésűket is 26 százalékkal túlteljesítették. — Szeptemberben elmaradtunk. Ezt az elmaradást minden körülmények között be kell hoznunk — mondja Kiss József. — A kilcméterteljesitményt 166-ról 190-re akarjuk emelni. A kisebb javításokat mi magunk végezzük el, a fütőházi tartózkodást a legkisebbre csökkentjük A kazánkovácsok is az első hely visszaszerzéséért harcolnak. Már hosszabb idő óta 180—190 százalékos teljesítményt érnek el Magyar József a csőprésnél és a lángbolt építésnél 205 százalékra teljesítette normáját. Teljesítményét úgy sikerült fokoznia, hogy nem várt arra, amíg a kazán teljesen kihűl s igy azzal. hogy a tüzszekrényben előbb megkezdte a munkát, sok időt takarított meg s nagy mér. lékben javította teljesítményét. Zavodnik Alajos mozdonylakatos a le. és felszerelésnél a felesleges mozdulatok kiküszöbölésével emelte teljesítményét 150 százalékra. Az egyes dolgozók kiemelkedő telje3itménye. jó munkája azonban csak úgy-hoz igazi eredményt s ad látható lendületet a versenynek, ha példájukat minél többen követikFokozni kell a fütőháznál a hulladékok minél nagyobb mér. tékben történő felhasználását. Ezen a téren igyekeznek is mindent. elkövetni. Az olyan alkatrészeket, amelyek nehezen szerezhetők be, maguk készítik el. A lolaityugyürüket a 328-es mozdonyokról szedték le s átalakítással a 411-es mozdonyokhoz használták fel Egy-egy gyűrű körülbelül 60 forintba kerül. Szeptemberben 50 átalakítás történt. Ezzel ezri is elérték, hogy a mozdonyoknak nem kellett várakoznak. mig a hiányzó alkatrészt megkapják. Ugyanakkor, amikor cj dolgozók s.z elsőség vissy vérzéséért küzdenek. nagy lelkesedéssel veszik ki részüket a békekölcsön-jegyzésből is. Somogyi Géza, a fütő- ház vezetője 3000, Kövesi Károly és Bódog György 1500—1500 fo. rintot jegyeztek, de a többiek jegyzése is 700—1000 forint, között váltakozik. Hogy a jegyzést még sikeresebbé tegyék, békekölcsön-jegyzési versenyre hívták az Ásványolaj Gépgyárat. Apróhirdetés 16 EVEN FELÜLI segédmunkásokat! felvesz a nagykanizsai Magasépítési Vállalat. (630) HASZNÁLT írógépet, varrógépet kerékpárt vesz és elad a nagy- kanizsai Finommechanikai Javító Vállalat. Villanyszerelőket felveszünk. (638) KÉTSZOBÁS összkomfortos, főbérleti lakásokat keresünk'átvételből. Nagykanizsa. Olajmérnöki Tanfolyam Ajánlatokat Central I.. 17. ajtó alá kérjük. (640) ÉRTESÍTJÜK e közönséget, hogy mindkét műhelyünkben munkát javításra, úgyszintén a már elkészült javításokat mindkét műhelyünkben minden hétköz. nap kizárólag 8-tól 12 óráig vesszük át. illetve adjuk ki. Nagykanizsái Cipész Kisipari Javitó Szövetkezet. (645) HASZNÁLT zongorát keresek megvételre. Matus őrmester. Nagykanizsa Szemere-u. 15. (647) JÓÁLLAPOTBAN lévő szobabútort és egy tűzhelyet, azonnali íize'éssel megvennénk. Cim: a zalaegerszegi kiadóban. (296) Pénj elitül—vasárnapig BÉKE MOZGÓ NAGYKANIZSA BOLDOG NYÁR Ok'óber 7-én délelő'.t 10 órakor MATINÉ: 1 forintos helyárakkal HETEN A HÓ ELLEN Ne legyen mostohagyerek a birkózó- és tekézft- szakosztály a nagykanizsai Építőknél! A nagykanizsai Építők sport- köre, a Bányász után a legnagyobb és a legjobb sportkörök egyike. A sportkör anyagi támogatása egy hónapban meghaladja a harzer forintot. Ebből az összegből az ille*é!ke9ek szerint könnyen dolgozhat, fejlődhet egy sportkör. A fények azonban mást mondanak, a nagykanizsai Építőknél négy szakosztály működik: a labdarugók, a kosárlabdázók, a birkózók és t.ekézők. A többi szakosztály csak papiron van m=g, . A labdarugókkal megfelelően (törődik a sportkör, nem panaszkodhatnak a kosárlabdázók sem. Hiba van azonban a birkózó szakosztály körül- A birkózók eddigi szerepléseikkel bebizonyították. hogy érdemes fogLalkoz- tatni őket és minden tekintetben megérdemlik a sportkör támogatását. A legutóbbi országos Építő bajnokságon a vidéki sportkörök között a legjobb helyezést érték él. \ida Lajos szakosztályvezető a következőket mondja: „Közel féléve, hogy megalakulta birkózó szakosztály, de még ma is ofi. tartunk, hogy egyetlen versenyzőnek sincs edző-maze. A var. senyékre nem kapunk cipőt sem, kölcsönkért cipőben küzdenek versenyzőink. A cipőket pedig rendszerint az ellenfél versenyzőitől kell kérnünk. Hát lehet igy komolyan versenyezni? Sajnos még egy sportköri gyűlés sincs, ahol ezeket elmondhatnánk-“ Panaszkodnak a tekézők is. Gazda Imre asztalos, a teke szak. osztály vezetője elmondja: „Szerelés nincs, a sportvezetőség egy_ általában nem törődik velünk“. Elmondja, hogy a városi teke bajnokság első fordulójában az Építők csapata első lett, A második fordulóban azonban csak a második helyet tudta elérni. ,,Ennek főolca — mondja Gazda elvtárs —, hogy nem volt pálya, ahol edzéseket ianhakunk volna. a vezetőséget kértük, hogy intézze el ezt a. kérdést valamilyen formában, sajnos azonban ezt elmulasztó Rádc-“ Körülbelül igy fest a nagykanizsai Építőknél a sportkör munkája. MHK terén már kezd javulni az eddigi ákapoit. Ma már 80 felé jár az I. szintet tett dolgozók száma, a második fokozatot pedig 15-cn érték el. Ezen a téren sokat javított a sportvezetőség. Most az lenne a főfeladat, hogy javítsák iki az előbb felsorolt hibákat is. Törődjenek egyformán minden szakosztállyá'’, akkor fejlődnek, erősödnek azok is, kapnak kedvet a dolgozók közül mind többen a sportkör munkájába való bekapcsolódásra. ismét szoritóban A BÁNYÁSZ ÖKÖLVÍVÓK Vasárnap délután fél öt óra, \-or a Gépészeti Technikum tor« natermében kerül megrendezésre a Nagykanizsai Bányász—Dombóvári Lokomotiv meghívásos visszavágó ökölvívó mérkőzés. A nagykanizsai versenyzők, mint ahogy annak idején közöltük, Dombóváron: 10:10-et játszottak. Most vasárnap azonban győzelemre fogadkoznak. a dombová. ri csapatban Esküdt légsulyban az Országos Vasutas bajnokság- ba:.n a második lett. Szalai pedig vasoitas bajnok. Farkas is ismeretes a nagykanizsai közönség előtt, aki az osztrákok ellen* mint kölcsön versenyző szerepelt. A vasárnapi verseny a nagy- kanizsai ökölvívóik erőpróbája lesz. ★ Országos pzpártákiádon szere« pelt-ek a nagykanizsai Petőfi sportkör legjobbjai vasárnap. Az erős mezőnyben a nagykanizsai gárda csak helyezést ért el. ★ Lyka Rezső, a Szikra Sportkör labdarugóinak volt edzője az idén nem kivan labdarugóedzőként működni, részben a munkája, részben pedig egészségi állapota miatt. ★ A nagykanizsai MTSE férfi kosárlabda csapata nyerte az országos MTSE kosárlabda bajnokság középdöntőjét. A csapat vasárnap utazik Budapestre a döntő küzdelemre, ahol az or« szágos bajnokságért küzd meg. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: Z: ’ -3rer8zeg, Kossuth Lajos_utca 22- Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M—q. 29. Tel. M. — Kiadóhivatal: Zalaeger., 6zeg, Széchenyi.tér 4. Tel. 102. Nagykanizsát! Zrinyi-u. 29. T: 15—50. Ké szült a Vasmegye nyomdában Szóm.. bathely, Kossuth L_a. 6. Tel: 75. m Felelős vezető: Hegedűs Gyula. Halálozási hir Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy kisleányunk DOMBAI ÉVIKE október 3-án rövid szenvedés ufán hirtelen meghalt. Temetése ma délután 5 órakor lesz. Emléked örökké él szivünkben: a gyászoló család. Rádióműsor 1951. 'október 8—14-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK: KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Frissen, fürgén, hanglemezek. — 5 00: Lapszemle. — 5.30: Hangleme zek. — 6.00: Falurádió. — 6.30: Hang. lemezek. — 7.00: Hirek. — 7.20: Hanglemezek, közben naptár. — 7.35: Műsorismertetés. — 7.45: Ma gyár nóták, közben kb. 8.00: . Lapszemle. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Déli harangszó, hírek. — 13.30: Hirek németül. — 14.00: Hírek. — 15-15: Hirek szerbül. — 16.00: Rádióiskola. — 17.00: Hirek oroszul. — 18.00: Hirek szerbül. — 20.00: Hirek, — 20.20: Hl rek- — 24.00: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. — 0.20: Hirek angolul. — 0.30: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 5-00: Frissen, fürgén hanglemezek — 5.30: MHK negyedóra. — 5.45: Termelési lapszemle. — 5.55: Hang lemezek, közben 6.35: Előadás, — 7.30: Hanglemezek — 8 0m Hangleme. zek. - 10.00: Hirek. - 11.30: Műsor zárás. - 14.50: Hirek. - 15.00: Rádió iskola. — 18.45: nirek szerbül. — 50.20: Hangos újság. — 21.00: Hírek. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.30 Fúvó-zene. 13.15 Szórakozta'ó zene. M.25 Színes muzsika. 15.50 Zenekari muzsika. 17.30 Dalolj velünk.' 17.50 Uj magyar muzsika. 19.00 Tánczene. 20.00 Hango-s Újság. 20.45 Szovjet kórusok. 22.25 Kamarazene Petőfi Rádió: 15.00 Szórakoztató zene. 15.40 Nézd, az élő drága tájat. 17,10 A Párltörténet tanulságai. 17.40 Falurádió 18.00 Vidám táncok. 18.10 A nagyüzemi mezőgazdaság utján. 18.40 Kolhozok dalaiból. 19.30 Szív küldi, 19.45 Népzene. ,20.00 Hegedű. 21.30 Tánczene. 22.10 Szív küldi. 22.30 Népi zene. KEDD. Kossuth Rádió: 12.30 Kórusok. 13.15 Szórakoztam zene. 14.10 Opere lrészletek. 14.30 A parasztság szocialista neveléséről. 15.30 Ifjúsági kórusok 15.50 Szov_ jel keringők. 17.25 Hanglemezek. 13.00 Megemlékezés a magyar mártírokról. 19.00 Egy falu — egy nóta. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Szabad Szél. Petőfi Rádió: 15.00 Hangversenyzenekar. 15.45 Eibeszéjés. 16.Ó0 Zenekari hangverseny 17.40 Tánczene. 17.55 Gyermekzene. 19.00 A termelés Sz álin díjasai. 19.30 Tánczsne. 21.30 Mi történik a világgazdaságban? 21.45 Haza. szeretet és szabadság gondolata az operaszinpadon. 22.35 Vonósnégyes. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 Magyari Imre zenekara. 14.25 Ének. zongora. 15.30 Ifjúsági énekkar. 17.10 Tánczene. 17.45 jó munkával tört előre! 18.15 Szív küldi. 19,00 Építőipari félóra. 20.00 Hangos Újság. 20.50 Szatirikus jelenet. 21.00 Nagy szimfóniák 22.25 Operett részletek. 23.30 Kamaraesl. Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari hangverseny. 15.30 A földkerekség egyhatodán. 15.45 Könnyű muzsika. 16.30 A szocialista bérezésről. 17.30 Cimbalom.furulya- együtles 17.40 Falurádió. 18.00 Népi zene. 18.40 Tánczene. 19.05 E?ztrád műsor 2010 Elméleti tanácsadás. 21.30 Tánczene. 22.00 Operarészletek. CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 1230 Ózdi Vasas Kórus 13.00 Strauss-keringők. 13.15 Szóra, koz ató zene, 14.10 Gyermekujság. 15.30 Népek ds’ai. 16.15 Népdalok 17.30 Kinél és koreai dalok. 18,20 Tánczene. 19.00 Egy falu — egy nóta. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Borisz Gudonov. 23.50 Tánczene Petőfi Rádió: 15.00 Zenei újság. 15.30 Zongora. 16.40 Igazság a földön. 17.40 a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről. 18.40 Szív küldi. 19.30 Hangverseny. 21.30 Böske néni igazsága. 22,05 Vonósnégyes. PÉNTEK. Kossuth Rádió: 12.30 Rendőrzenekar. 13.15 Babos Gyu- la.zeneksra. 14.25 Szórakoz-ató zene. 15.30 Ének — zongora. 15.50 Rirnszkij-Korzákov ■ müveiből. 17.10 Muzsikáról — mindenkinek 17.40 Népdalok, 18.20 Operett. rész!e:ek. 19.00 Tánczene. 20.00 Hangos Újság 20.45 Román népi táncok. 21.00 Szimfonikus hangverseny. 22.25 Fordulj, repülj, járd a táncol! 23.10 Hangverseny- zenekar. Petőfi Rádió: 15.00 Népek dalai. 15.25 Előrdás Schönherz Zoltánról. 15.40 Hangszerszólók. 16.00 Könnyű Múzsa-zenekar. 17.00 Szív küldi. 17.40 Ifjúság Hangja. 18.40 MNDSz-énekkar. 19.00 Egy falu — egy nóta 19.30 Oszipov- és Pja'nyickij-együtfes hangversenye. 21.30 Viruló erdő. 21.55 Tánczene. SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12.30 Népi zene, 13.15 Színes muzsika 14.30 Nagyon télié:séges. 14.50 Szovjet mesterek vidám muzsikája. 15.30 Előadás a vezető'égválaszlát okról. 16.10 Szovjet napok — szovjet emberek. 17.10 Szovjet zenekari müve^ 17.50 Falurádió. 18.25 Szűr u-án. 19.00 Egy falu — egy nóta. ’.0.00 Hangos Újság. 20.45 Esz:rád műsor. 21.30 Szememet fényre le nyitottad. 22.25 Tánczene. Petőfi Rádió: 15.00 Mester és tanítvány. 16.00 Zenei újság. 16.50 Szív küldi. 17.10 Tanuljunk ének-* szóra oroszul. 17.40 Népdalok., 18.15 Orosz operarészletek. 18.40 Tánczene. 19.30 Mindenki operája. 21.30 Filmzene 22.30 Nép* dalkan'.áiák i VASÁRNAP, Kossuth Rádiói, 8.30 Néphadsereg hiradój®. 9.00 Egy falu — egy nóta. 9.30 Zenés fejtörő. 10.30 Békeműsor. 11.25 A haladó magyar zene útja. 13.0Q Zenés posta. 14.10 Zenés vasárnap délután. 15.30 Uj életünk népdalai 16.00 Mit láttunk a Szovjetunióban? 16.30 Rádió ének- és zew n'ekara. 17.15 Tánczene. 17.40 Kincses Kalendárium. 19.00 Tánc^ zene 20.20 Hangverseny opera- kedvelők 21.20 Totohirek. 21.40 Gordonka1. 23.15 Rádiózenekar. Petőfi Rádió: 8.00 Népdalfeldolgozások. 8.30 Falurádió. 10,lS Hanglemezek. 11.00 Miska bácsi lemezesíádája. 12.05 Kínától Berlinig, 13.00 Dalmürcszletek. 14.00 Hangverseny. 15.00 Kérdezz -a* felelek! 15 20 Ránk néz országvilág. 15.45 Külügyi negyedóra* 16.00 Gyermckszinház, 16.40 Szív rüldi, 17.00 India is ébred, 17.40 Tánczene. 18.40 É]ő csillag. 20.10 Tánczene. 21.30 Fővárosi Népi Zenekar 22.10 Fuvola 22.30 Operai észletek.