Zala, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-10-30 / 228. szám
A türjei Ifjú Gárda-tszcs-ben is meghozta gyümölcsét a munkaszervezet kialakítása! A türjei Iíju Gárda-iszcs épületei körül -alig lehet találni valakit. Bár borús, csepergős az idő. mindenki kint van a földeken. A tszcs e’nöke, Stefán Gás- pár a kovácsmühelyben foglala. loskodik, csőkulcsot csinál. Nem kovács ő, de azt mondja: a tszcs elnökének sok mindenhez kell értenie. Mindenütt folyik a munka- A mezőkön és az állatok körül serényen dolgoznak, mégis úgy lünik. mintha ünnep lenne, A hangula-t. ünnepi. — Ma volt nálunk a békekölcsönjegyzés — mondja a tszcs elnöke. Ünnep, nek érezzük ezt' a napot. Adtunk és mégis úgy tűnik, mintha kaptunk volna. — Körülhordozza tekintetét a műhelyben, amely jól fel van szerelve szerszámokkal- A nyitott ajtón át látni a sok gazdasági felszerelést, amely azelőtt nem volt»- A terv ad'a. Látszanak sz épüle ek. Istállók, magtár, lakóházak. A dolgozók államától kapták- Tudják, hogy mindent a Pártnak, az államnak köszönhetnek, annak az, államnak, amelynek ma kölcsön adtak forini'jaiikból. — Sokat kapáink mi az államtól — folytatja1 au l'szcs-elnök —, de az volt a hiba, hogy amit kaptunk, nem úgy használtuk, mint ahogy kelleitü volna. A Párt sokat segített. mégis csak nehezen jutottunk előbbre. Eleinte hiány volt a gazdasági felszerelésekben. Nem igyekeztünk, hogy a magunk erejéből segitsünk magunkon, mindig csak az államtól várluk a segítséget, Hogy mégis a fejlődés útjára léptünk, a Pártnak köszönhetjük. amely megtanított bennünket a saját; lábunkon járni. Ga bonabeadási kötelezettségünké. már 140 százalékra teljesilétük az idén és 8.900 forint ér. fékben oszthattunk ki tagjaink közöV. vásárlási utalványt.. A <agok keveset törődtek a közös vagyonnal. Tavaly ősszel még nagy hibák voltak a csoportban. A tszcs elnökét iskolára küldték, is a helyettese nem in-ezkedetif, hogy a vetőmag időben a földbe karüljön, A. rozs és a búza még december végén sem bujt ki a földből. Stefán Gáspár ekkor iszuperfoszfátot és péUisói'.' hinle. lett ® megkésett vetésekre^ s igy az‘án mégis sikerült elérniök, hogy holdanként 75 kilóval ma-, gasabb adagot értek el. mint az egyéni gazdálkodók. De mennyivel jobb lett; volna öi termésük, ha már az ősszel helyesen kezdik a munkát! Tavasszal aztán végrehajtották a Iteljeg munkaszervezést, megalakították az állattenyésztési és a növénytermelési brigádot. A itszcs 62 togját ma már ez a két brigád foglalja magába. A brigádvezetők, de a brigád minden egyes tagja is. külön_kü!ön felelősek az általuk végzett munkáért. Tavaly még sokszor előfordult, hogy elhagy-'ák az esz: közöket;, a felszerelést — senki sem volt felelős érte. Tavasz óta ezen a '-éren is lényeges változás történt, j A brigádvezetők jegyzőkönyv szerint vettek át minden szerszámot, minden eszközt, amit munkájuknál használnak. Ha egy szerszám elveszik, vagy gondatlanságból idő elölt tönkre megy, annak a tagnak kell a kárt meg'éritenie, aki a kárt okozta. Tavasz ófa azonbsn ilyen eset alig fordul! elő. A szervezés óta a munka is úgy megjavult;, hogy nem is lehet hasonlítani az előzőhöz. A brigádok élére olyan emberek kerülnek, akik - brigádod jól kézben tudják tartani, ismerik a munkát a legkisebb részletéig. Pusztaszentlászló és Tófej községek már a begyűjtés idején párosversenyre hívták ki egymást: ki ad több gabonát a hazának? A dolgozó parasztok magukénak érezték ezt a versenyt és egymás.t buzdítva adták be feleelegüket. A begyűjtési versenyben Pusztaszent- lászló a megye első községe lett. Most is őrzi a Megyei Pártbizottság versenyzaszla.ját. Tófej kezdetben elmaradt, de ma már egyre jobban megközelíti Pusztaszent- íászló eredményeit. A verseny most szinte fellángolt a két község között: Pusztaszerttlászló versenyre hívta Tófejt a II. Békekölcsönjegyzésben is. A két község most kettős versenyben küzd egymással. A pusztaszentlászlóiak, mint a begyűjtés idején, most is szép ered. ményt értek el mindjárt az első napon. A népnevelők lelkesen indultak a némes feladat végrehajtására és a pusztaszentlászlói dolgozó parasztok már az első nap délelőttjén 11.000 forintot jegyeztek. Ezzel az eredménnyel előretörtek, de nem nyugodtak meg. tovább fokozták a jegyzés gyűjtését. Este már 27.000 forintot jelentettek. A dolgozó parasztok sziwel-lélekkel adták forintjaikat a hazának. Novák István tszcs tag 500 forintot jegyzet. Három fia Néphadseregünk tisztje, s Novák István nem akar elmaradni fiai mögött a haza védelmébén. Novák István példáján jegyzett Sz. Takács István középparaszt is 500 forintot. Mint mondotta: ezl két családja boldog jövőjéért teszi. Tófejen is kezdetben jó iitemMi, az inkei kutatófúrás dolgozói harcos kommunista üdvözletünket küldjük Bázakcrettye dolgozóinak. Mi a II. Békekölcsön. Jegyzést reggel 8 órára befejeztük 960 forintos átlag jegyzéssel. Bizunk abban, hogy szeretett Fiártutlk és Rákosi elvtárs Íróben indullak a jegyzésben, Először 16.000 forintot jelentettek. Az első nap délutánján azonban már csak 1.000 forintot hoztak be a népnevelők. A gyenge eredmény miatt meghátráltak, s a második napon nem is fogtak munkához. A tanács elnöke és titkára maguk akarják elvégezni a. jegyzés ösz- szes munkáit, ahelyett, hogy a népnevelőkéi munkába, állitiasnák. így nem is csoda, hogy Puszta- szentlászló 28.500 forintos eredménye maga mögött hagyta a tó- fejieket. A versenykihívás megtörtént, Pusztaszentlászló e’lső akar lenni ebben is — de Tófej sem akar a második helyre szorulni! Most majd elválik: hol küzdenek jobban? Pusztaszentlászlón szinte mindenkinek saját ügye a verseny, erről beszél Kovács András középparaszt is: — Nem akarjuk, hogy községünk elveszitse jó hírnevét, ezért minden erőnkkel harcolunk az elsőségért. A két község közötti verseny mérlege: ma a pusztaszentlászlóiak javára billen. Holnap Tófej kerülhet az élre, megszerezheti magának a dicsőséget! Pusztaszie'ntlászló, vagy Tófej lesz győztes? Az élre kerülő község dicsőséget, az ország erősödést nyer ebben a versenyben! nyitásával Ti is teljesítitek, sőt tulteljesi'itek az előirányztot és ezzel erősítitek az épü!ő szocialista hazánkat- Előre elvtársak a II. Békekölcsön jegyzés túlteljesítéséért. hazánk felvirágoztatásáért. INKEI KUTATÓFÚRÁS DOLGOZÓI. A községeinkből érkező győzelmi jelentések bizonyltjaik: megyénk dolgozó parasztsága lelkesen, büszkén adja forintjait a haza javára, a maga hasznára. Ahol jól dolgoznak a népnevelők, oit't a békekölcsönjegyzés növekvő számaival együtt' a begyűjtési eredmények is növekednek. Pózván a kölcsönjegyzés első napján 50 kiló baromfit és ll3 darab tojást adtak be a dolgozó parasztok. "’Jaincsék Máitton fill oldás Itótszenjtmártondi délszláv dolgozó paraszt, akinek négy gyereke van, 400 forint békekölcsönt jegyzett és 5 mázsa kukoricát adott be C-vételi jegyre, de érkeznek a jelentések máshonnan is. Gabonabegyüjtésbícn • ia szeptember 27J jelentés szerint menj változott a járások állása. Az állattenyésztéshez legjobban Tarlócz János ért a csopor:, nál. Tapaszlalalait tanfolyam végzésével is tovább gyarapi ot~ ta. Előzőleg Antal András volt a brigádvezető, de rájöttek. hogy ő jobban ért a növény:ermeléshez, igy aztán a növénytermelési brigádhoz került1, mini cső. porivezető. Ugyanis a brigádon belüli négy munkacsoportban dolgoznak. A tszcs elnöke minden jelentősebb munkát megbeszél a brigádvezetőkkel. mi élőit azt megkezdenék. Ha szükséges, bevonják a megbeszélésbe a munka- csapatvezetőket; is. A munka megszervezésével rengeteg hiányosságot Szüntettek meg. Tavajy még megtörtént, hogy az egyik tag később, a másik korábban kezébe a munkát1, az egyik jobban, a másik gyengébben dolgozott. Ez aztán állandóan vitákra adott alkalmat. Mai már pontosan megálilapk ják, mennyi munkát kell naponta elvégeznie egy.egy tagnak. A munka végeztével nemcsak a mennyiséget, hanem azt; is megnézik, hogyan végezték el a munkái. A munkaegységet1 a munkacsapat vezető naponta beírják — a brigádvezető munkáját is, hiszen ő is velük együtt dolgozik. — A bejegyzéseket az 5 tagú igazgatóság átnézi, ügyelve arra: nem fordult-e Bio a beírásnál hibái, visszaélés. Ezelőtt a munkafegyelem körül is sok volt a lazaság. A jó szervezéssel párosult' föl világosiló munka ezt is majdnem teljes,en megszüntette. Most már csak I néhány leány és asszony szegi ‘ meg a munkafegyelmet, főként a késésekkel. A nyári nagy esőzés az Ifjú Gárdajszcs területét is sújtotta, főleg a kukoricát. A gondos munkának azonban itt is meglátszik az eredménye, mert az áradás ellenére is elég szépen les» kukoricájuk. Burgonyájuk pedig olyan bőségesen termett, hogy gondot okoz, hol adjanak neki helyet. A jó szervezésnek, s az állattenyésztési brigád jó munkájának köszönhető, hogy állatállományuk egyre jobban gyarapodik. Ma már 37 darab szép szarvasmarhájuk. 6 lovuk és 20 darab anyakocájuk van 153 darab választott malaccal. A sertésállomány már eddig 23 ezer forintot jövedelmezett a csoportnak, de számításuk szerint, még e hónapban újabb 20 ezer forint bevételük lesz a malacokból. — Tavaly óta sokat fejlődtünk — mondja, Tanlócz János állat- gondozó. — Most mindenki pontosén tudja a munkáját s ha hibát' követ el, maga felel azért. Nagyon helyesen van ez igy. Jobb lett a munkánk, több lesz a jövedelmünk is. Tavaly 20 forint jutott egy-egy munkaegységre. ez idén a munkaegységek száma és értéke is megnövekedőit. A türjei Ifjú Gárdat.tsizcs ma már kezd büszke lenni eredményeire. ügy tervezik: jövőre még szebb eredményeket érnek el! T. E. A régi versenytársak: Pusztaszentlászló és Tófej a kölcsenjegyzésben is versenyeznek! Az inkci kutatófúrás e^y emberként befejezte a kölcsönjeg’yzést Falusi népnevelők! A Békekölcsönjegyzés során beszéljetek minden gazdánál a begyűjtési kötelezettség teljesítéséről is! 4 kukoricabegyüjtésben továbbra is a letenyei járás vezet búza 1. Zalaszeiutgróti járás 2. Zalaegerszegi járás 3. Lenti járás 4. Nagykanizsai járás 5. Leitenyei járás Valamennyi járásunktól komoly erőfeszítést követel még a búza, a zab, de különösen az árpabeadási terv teljesítése. Ne nyugodjanak bele egyik járásunkban sem a mostani eredmények, be! Jelentős mennyiségű feleslegei gabona van még kint minden járásban, s akadnak olyan dolgozó parasztok is/akik még nem telíjesiitettiók kötelezettségüket sem. A tanácsok mérjék feli mindenütt újra az eredményeket, mutassák fyi, hol van még felesleges, vagy beadásra kötelezett gabonamennyiség. Az adatokat bocsássák a népnevelők rendelkezésére, akik most, a békeköl. csöajegyzési ívvel felkeres,nek minden családot. A népnevelők pedig mondják él, hogy a béke- kölcsönjegyzéssiel a beadási kötelezettség ég a felesleges termény beadásával azonos célért küzdünk: országunk erősítéséért, a béke megőrzéséért. A kukorica., burgonya- és nap- raforgóbegyüjtés uj lendületeit Vett az egész megye területén. A járások közötti: fokozódik a verseny: a második helyen álló nagykanizsai járás (eredményeit elérte a zalaszenfgróti járás is, és már csak egy százalékkal marad mögöttük a kukorica begyűjtésben a lenti járás. Megyénk a kukoricabegyü'jités kezdetéi elmaradt az országos versenyben. az elmaradást most kell behoznunk, s ugyanokkor lépést kell tartan link a többi inegye nö. vekvő eredményeivel is. Éz ,a tudat sokszorozza meg népnevelőink lelkes munkáját. A termés- eredmények azit bizonyítják, jói fizet a kukorica .az idén. A kötelezettségek és a feleslegek gyors beadásával könnyen előretörhetünk az országos versenyben! A kukorica. burgo. nya és napraforgó begyűjtéséből továbbra is ,a kitenyei járás vezet. Az elmúlt napon kukorica- begyűjtésben elérték a 20 százalékot. burgonyabegyüjtésben a 22 százalékot, nopraforgóbegyüjités- ben pedig a 30 százalékot. A járás .a kezdeti jó munkával biztosíthatja az elsőséget: olyan előnyre tehet szk-rit, melyet nehéz lesz az elmaradó 'járásoknak behozni ok! A nagykanizsai járás még tart ja a második helyet % rozs ®/ő árpa % zab 89 125 55 82 82 116 42 85 96 115 39 61 80 118 40 72 77 107 45 61 C a kukoricabegyüjtésben: eddig 13 százalékra feljesitet'te a tervet. A zalaszenfgróti járás azonban az elmúlt napon eredményei öt százalékos növelésével elérte a nagy- kanizsai járás s ha a nagykanizsaiak továbbra is csak napi 2 százalékkal növelik at eredményt, könnyen elmaradnak! A nagykanizsai járás burgonyából 24, napraforgóból 18 százalékra teljesítette eddig a begyűjtési tervet, A zala- szentgrótá járás nemcsak felzár., kózott a nagykanizsai járás mellé a 13 %-os kukoricabe,adási eredménynyel, de a burgenyabegyüjtésba-t már négy százalékkal meg is előzte: 28 százalékot ért el. Napraforgóbe gyűjtésben azonban még a nagykanizsai járás vezet 7 százalékkal a zalaszen+igróitiiafk. llj százaléka elő bt« A fenti já* rásban is uj lendüle-i tét veibt <%■ kukorica. begyüjlésí 5 százalékkal, 7-ről 12 százalékra* növelték az elmúlt napon a be-* gyűjtés eredményét, s csak egyj százalékkal maradnak el a nagy- ka nizsai és a za’J&szenitgró.ti já* rás mögött. Burgonyabegyüjtésí eredménye azonban még gyenge3 9 százalék. A napraforgóbegyüjtéal (tervét eddig 13 százalékra telje* sitefte a járás. Utolsó Hé* lyen kullogj Nil mé£ minmkí' ' -dig a zala* egesrszegi járás. A járás kölcsönjegyzés»* versenyre hívta ki az egész me* gyét. s vállaláslukban Ígéretet! tettek: a járás a békekölcsön* jegyzés idején első lesz a be« gyűjtésben és az őszi munkáké ban. A mostani eredmények nemi hoznak dicsőséget a gabonabe- gyüjtésben, második helyen álló' zalaegerszegi járásra! a kukori* «begyűjtési tervet mindeddig 9 százalékra teljesítették, a burgo« nyabegyüjtésben 15 százaléknál tartanak, a napraforgóbegyüjtés- ben 14 százaléknál. ígéret éhez híven (törjön előre a járás, ne) szégyenkezzék tovább az utolsó'- helyen! A lovászi ifjúmunkások forintjaikká!, munkájukkal segítik a tervei A lovászi olajüzem dolgozói nagy lelkesedéssel vesznek részt a békekölcsön jegyzésben. A lovászi olajüzem ifjúmunkásai példát mutatnak megyénk minden ifjúmunkása számára. Szommer Pál ifjúmunkás, az üzem DISz-ti,tkára 1500 forintot jegyzett. Példáját követték a fiatalok. Tóth László tanuló, akinek havi fizetése 150 forint, 300 forintot jegyzett; Szat>4 Erzsébet tanuló szintén 30u forintot jegyzett. Cseke Lajos 1100 Varga László 1000 forintot jegy* zett. A DlSz-fiatalok példamutató jegyzéseiken kívül, résztvesznek s népnevelő munkában is és szocialista vállalásaikkal igazi ünneppí teszik a békekölcsönjegyzés napjajt. Plándcr István gazolintelep ifjúmunkás 900 forint jegyzés« mellett értékes újításai az alsó nap 420 százalékot élt «1.