Zala, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-12 / 160. szám
Jelentés a keszani tárgyalások megkezdéséről Phenjan-, (TASzSz) A Koreai Központi Távirati Iroda julius 10-én közölte tudósítójának jelentését a köszöni fegyverszüneti tárgyalások megkezdés-érői A közlemény beszámol arról, hogy julius 10-én helyi időszámítás szerint reggel 10 órakor Keszon városban megtörtént a fegyverszüneti tárgyalások megkezdését jelentő első találkozás a két fél öaancsnokságának képviselői között, A koreai néphadsereg főparancsnoksága és a kínai önkéntes egységek parancsnoksága küldöttségének tagjai: Nam ír vezérezredes — a küldöttség vezetője, a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője. T&n Him tábornok Nam ír vezérezredes javaslatot tett a hadműveletek megszüntetésére Mint sajté körökben ismeretessé vált. a keszoni tárgyalások az amerikai tárgyaló fél felszólal" sával kezdődtek. Az amerikai küldöttség vezetője kijelentette, hogy küldöttsége minden erejét latbaveü annak érdekében, hogy a tárgyalások elérjék céljukat. Nem- tettek semmiféle konkrét javaslatot. Ezután Nam ír vezérezredes, a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője, a küldöttség vezetője szólalt, fel. Kifejezésre juttatta a koreai és a kínai nép béketörekvését. Nam ír a következő három javaslatot feite: a, hadműveletek megszüntetése, a csapatok visszavonása a SS. szélességi körről és a külföldi csapatok kivonása Koreából. Koreai hadijelentés Phenjan. (TASzSz) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság .néphadseregének főparancsnoksága julius 10-én közölte, hogy a koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kinai önkéntesekkel, valamennyi arcMegnyi!ot!ái( Budapesten „1 koreai gyermekekért“ cimii kiállítást A magyar parasztkfiliiőttség Moszkvában megtekintette a mezőgazdasági akadémiái és kísérleti telepeit Szerdán Budapesten ünnepélyesen megnyitották ,.A koreai gyermekekért“ cimü kiállítást, amelyet a Magyar Nők Demo-- krafíkus Szőve:sége rendezett a megnyitóünnepségen megjelentek: Jánosi Ferenc elvtárs, a népművelési miniszter első helyettese, Huan Cen asszony, a kinai nagykövet felesége. a koreai követség s több más bará- -i ország követségének képviselői. A kiállítást Benke Valéria elv- társnő, az Országos Békebizottság titkára nyitotta meg, Hangsúlyozna: a koreai gyermekek és anyáit megsegítésére indított gyűjtés bebizonyította, hogy a magyar dolgozókban eleven erő-' Washington (TASzSz). Az amerikai sajtó julius 9-én. közölte Tmmannak a kongresszus vezetőihez intézett levelét, amelyben felhívja a kongresszust, jelentse be a. hadiáliapOi megszüntetését Németországgal. A levél kimondja, hogy a hadi. állapom megszüntetése Németor. szággal „nem érinti Németországnak sí három nyugati hatalom általi történő megszállását.* Nyugat.Németországban a ha. tatom továbbra is a megszálló hatóságok kezében lesz, A Németországgal való hadiállapot megszüntetéséről szóló mes. 2 — a kinai önkéntes egységek parancsnokságán ak képviselője, Li Szán Csu tábornok — a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője. Sze Fan tábornok — a kinai önkéntes egységek parancsnokságának képviselője, Csan Bion Szán tábornok — a koreai néphadsereg főparancsnokságának képviselője. Az ENSz koreai fegyveres erői parancsnoksága küldöttségének tagjai: Ch. Turner Joy, az USA haditengerészeti flottájának ak tengernagya — a küldöttség vezetője, Craigie, az USA légierőinek vezérőrnagya, H. Hodes vezérőrnagy. ArJeigh Burke, az USA haditengerészeti Kottájának ellentengernagya. Pák Szun Up vezérőrnagy, a liszinmanisia hadsereg képviselője. vei &, a nemzetközi szolidaritás. Idézeteket olvasott fel dolgozó asszonyok leveleiből, melyek azt bizonyítják: a dolgozók megértették, hogy a béke ügye egy és oszthatatlan. Megértették — folytatta Benke Valéria —, hogy szeretni hazánkat, erősíteni és védeni a hazát: egyenlő a békét védő minden nép segítésével. Megértették, hogy egy ügyet szolgálunk akkor, amikor a Tito- banda fenyegetéseivel szembe- szállva védjük, erősítjük a mi hazánkat vagy a koreai nép igazságos honvédő harcát segítjük. A megnyitó után a megjelentek megtekintették a kiállítást, terkedésnek az a célja, hogy meghosszabbítsa Németország keUé- sza/kirtá-sát és újabb ürügyet teremtsen a német békeszerződés megkötésének minél további elhalasztására', noha a Szovjetunió azt javasolta, haladéktalanul lássanak hozzá a néniét békeszerződés előkészítéséhez és megkötéséhez. Kétségtelen, hogy az USA kormányának ez a lépése ismét dnrván megsérti a potsdami egyezményt amely kimondja, hogy a hadiálla. potot nem egyes hatalmak egyoldalú nyilatkozatai által kell megszüntetni Németországgal, hanem meg kell kötni a békeszerződést az össznémet kormánnyá]. Moszkva. A Moszkvában tartózkodó 200 tagú magyar parasztküldöttség kedden meglátó, galta az ország legnagyobb mezőgazdasági főiskoláját, a Timir- jazevról elnevezett mezőgazdasági akadémiát és kísérleti telepeit. A vendégek a Timirjazev akadémián megismerkedtek a fiatal mezőgazdasági szakemberek kiképzésiével. Megtekintették a gazdagon berendezett laboratóriumokat, ahol a diákok dolgoz, nak és a kísérleti földeket- A mező. gazdasági akadémia (kísérleti telepein az akadémia alelnöke fogadta a magyar vendégeket- Elmondotta, milyen újabb sikereket értek el a szovjet tudósok a terméshozam és az állattenyésztés termelékenységének növelése terén. A vendégek nagy érdeklődéssel nézték a kísérleti vetéstáblákat és a mintaszerűen berendezett állattenyésztő telepet. A küldöttség tagjai kedden este háromórás autóutat tettek Moszkvában. Hírek a V1T elokészfííelehGI Prága A csehszlovák fiatalok a VXT előkészületek során egyre nagyobb méretekben kapcsolódnak be az aratási munkákba. Az olornouci fiatalok például öt hektár gabona kicséplését ajánlották fel. Berlin, a Wilhelm Pieck 75, születésnapja alkalmából eJkészi- tett kórházvonat a VlT idején Berlinben működik. A kórházvo. nat egy nagy kórházkocsiból és két pótkocsiból áll. A drezdai műegyetem majdnem valamennyi diákja résztvesz tanáraival együtt a berlini Világ- iljusági Találkozón. SLuttgart. Hétfőn délután egv óra hosszat lobogott a stuttgarti főpályaudvar tornyán az Adenauer által betiltott Szabad Német Ifjúság szervezetének zászlaja Becs. A Szabad Osztrák Ifjúság a VlT tiszteletére békealáirás'- g.yüjtési versenyre hívta ki Finn. ország fiataljait. Az osztrák ifjak vállalták, hogy százezer aláírást gyűjtenek a VIT kezdetéig. Teherán. A fceheráni egyetem diákszervezete levelet intézett a VlT nemzetközi előkészitőbizott- ságához, kifejezve, hogy a tehe- ráni ifjúság nagy várakozással ■tekint a berlini találkozó elé. LEGÚJABB HÍREK — az rr.T francia nem- ZETGYtiLÉS ismgt nemzetgyűlési elnökké választotta Edouard HerrioM Az elnök megválasztása után Queuille miniszterelnök benyújtotta kormánya lemondását. A köztársasági elnök szerdán kezdi el a kormányalakítási tárgyalásokat. — A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT parlamenti csoportja és a haladó képviselők közkegyelmi törvényjavaslatot nyújtottak be az ellenállási, sztrájkteve„ kény ség, békeharc, vagy a vietnami háború ellen folytatott küzdelem miatt bebörtönzött pob gárok és katonák szabadonbocsár fására a julius I4-i nemzeti ünnep alkalmából. — A BONNI PARLAMENT reakciós többsége elfogadta Adenauer „vilíámlörvétty“-ét} amely mindazok ellen irányul, akik te. vékenyen sikraszálüiak a békéért és Németország egységéért. — AZ AMERIKAI KOMMUNISTA PÁRT elitéit vezetőit a legborzalmasabb börtönökbe szállítják. Flynn, a Párt országos bizottságának tagja, felhívta az USA népét, szervezzen széleskörű tiltakozó mozgalmat a kormány elnyomó politikája ellen — AZ AMERIKAI KORMÁNY felszólította a bíróságokat. hogy az USA Kommunista Pártja jelenleg 5—20 ezer dollár óvadék fejében szabadlábon lévő 15 vezetőjének óvadékát 50—75 ezer dollárra emeljék fel. — AZ IRÁNI PARLAMENT tárgyalta a volt Angol-Iráni Olajtársaság elkobzott okmányainak ügyét Felolvasták Mo- szadik miniszterelnök levelét, amely rámutat: a lefoglalt okmányok bizonyítják, hogy az AIOC beavatkozott. Irán belügyeibe, kapcsolatban volt iráni politikusokkal. a medzslisz több tagjával, újságírókkal. — AZ ANGOL kereskedelem, ügyi miniseiérium adalai szerint a női és gyermekruházati cikkek eladása 15, a háztartási cikkeké 18, a szöveteké 8 százalékkal csökkent az utóbbi pár hónap során. Angliában mindenütt felhalmozódnak az áruk az üzletekben és raktárakban, mert a lakosság nem hídja megvásárolni. — KÍNÁBAN a földreform eredményeként nő a gabona, gyapot, selyem, kender és dohánytermelés Ennek következtében a gyapolfonal és gyápólszö- véf. termelése Kelet-Kinában meghaladta a háború előttit— DÁNIÁBAN több magas- rangú brit és amerikai tiszt. mint az atlanti haderő főparancsnok- súgónak képviselői, megtekintik (t dán csapatokot. TART A MELEG Várható időjárás; Déli, délutáni felhőképződés, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt délkeleti, déli szél, a meleg idő tovább fari. Hz albán néphadsereg fennállásának nyolcadik évfordulója Tirana (ATA). Az albái nép kedden ünnepelte hadserege megalakításának 8. évfordulóját. Az évforduló alkalmából hétfőn este ünnepi gyűlést tartottak, a gyűlésen megjelent Enver Hódosa ■elvtárs hadseregtábor.iok, a minisztertanács elnöke. az Albán Népköztársaság fegyveres erői nek főparancsnoka. Az ünnepi gyűlés résztvevői üdvözlő táviratot intéztek Sztálin generalisszimiiszhoz. amelyben forró forradalmi üdvözletüket, küldik I. V. Sztálinnak. ,,Hála annak az atyai gondoskodásnak, amelyet népünk iránt tanúsít, nap- ról-napra nagyobb sikereket érünk el a szocializmus alapjainak építésében, dolgozó tömegeink gazdasági és kulturális színvonalának emelésében. Néphadseregünk a béke hadserege, napról-napra jobban elsajátítja a sztálini haditudományt, követ i a hős Szovjet Hadsereg példáját, fokozza harckészségét. ígérjük önnek, drága Sztálin elvtárs — hangzik a távirat —, hogy hű tanítványának, Enner Hodzsa hadsereg tábornoknak vezetésével minden erőnkkel harcolunk a világ tartós békéjéért, népünk boldogságáért és szabadságáért- Megszilárdítjuk gazdasági erőnket és fokozzuk népünk forradalmi éberségét az amerikaiangol imperialisták és csatlósaik: a fasiszta Tüo-klikk, az athéni A mai Belgrad Moszkva. Jovanovics a Li:ye- raturnaja Gazetában ismerteti a mai Belgrad életéi. Elmondja, hogy Jugoszlávia fővárosa rettegésben ék Alig sötétedik be, a városban — a hitlerista megszállás napjaihoz hasonlóan — fekete gépkocsik kezdenek száguldozni: Rankovics ..halálgépkocsijai“. Időnként megádnak egy- egy háznál. Halk kopogtatás hallatszik az ajtón, majd egy asz- szeny és gyermek kéltségbeesett sikoltása. A titoista önkény újabb áldozatát hurcolja a Gláv- nyacsába. A cikkíró ezután lefesti a Glávnyacsa börtönt, ahonnan ritkán kerülnek ki élve az emberek- Ezzel szemben a Terazie- tér körüli negyedekben részeg orgiát ülnek a titoista „arisztokrácia“ tagjai. Az amerikaiak különösen jól érzik magukat Belgrádban. Az amerikai nagy- követséget, amelynek létszáma jelenleg mintegy 300 fő. uj nagy épületbe költöz: ették át, közel a jugoszláv külügyminisztériumhoz, valójában innen irányítják ma Tifo külpolitikáját. Mindenkinek, aki Belgrádba utazik, feltűnik a lakosok elcsigázott külseje Gyakran látói embereket, akiknek cipő helyett rongy van a lábukra csavarva, sok nő mezítláb jár. A mai Bel- grád kevéssé különbözik a királyi idők és a náci megszállás Belgrádjától. Szörnyű nyomor a munkásnegyedekben — fényűzés és gazdagság azokban a városrészekben, ahol a titoista arisztokrácia él — irja Jovanovics, majd elmondja, hogy Belgrádban iparcikkekhez főként a feketepiacon lehet hozzájutni. De hogyan vegyen magának egy magasképesitésü szakmunkás télikabátot, amikor az 50.000— 130.000 dinárba kerül és egy öltönyért a spekulánsok 40.000— 50.000 dinárt követelnek. Ez pz monarcho fasiszták és a római neofasiszták provokációival, zsarolásaival és ellenséges izgatásai val szemben. Enver Hodzsa elvtárs ünnepi napiparancsa Enver Hodzsa elvtárs hadseregtábornok, az Albán Népköztársaság fegyveres erőinek főparancsnoka, napiparancsot adott ki az Albán Néphadsereg fennállásának nyolcadik évfordulója alkalmából, „Néphadseregünk —- hangzik többek közt a naptparancs — a katonai és politikai kiképzésben aratott újabb sikerekkel ünnepli fennállásának 8. évfordulóját. Katonáink napról-napra jobban elsajátítják a sztálini haditudományt, gyarapítják politikai ismereteiket, biztosabban kezelik fegyvereiket, fokozzák ellenálló- képességüket, gyorsaságukat és harckés zségükef. hogy eredményesen védhessék a hazái és népünk uj életét". ★ Az ünnepen Albánia minden városában népgyülések voltak.. A fővárosi stadionban a tiranai helyőrségi különítmény nagy Sportbemutatót rendezett amelyen Enver Hodzsa elvtárs, az albán néphadsereg főparancsnoka is megjelent. összeg annyi, mint a munkás egész évi keresete! Belgrád a háborús hisztéria lázában él. amelyet Tito és klikkje szándékosan szit. — írja tovább a cikkíró. — Katonák l8" pik el az éttermeket, kávéházakat, üzleteket és mozikat. A háborús hangulatot szítják a mozikban vetített amerikai gengszter és militarista filmek. Belgrádban alig folyik építkezés és főként katonai rendeltetésű épületek épülnek — mutat rá Jovanovics. majd hangsúlyozza: a titoista főkolomposok félnek népüktől, félnek népük jogos haragjától. Reggelente a jugoszláv főváros lakosai lángoló szavakat, olvasnak a házak falán. Ezek a szavak uj erőt adnak nekik és harcba szólítják őket a szabadságért: „Le a fasiszta Tito-klik- kél!“ „Éljen Sztálin elvtárs!“ — AZ USA LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGÁNAK bírája, W. Douglas Jugoszláviában Rankovicsr csal tárgyalt az elnyomás mód“ szereiről“. Távozása után a hóhér Rankovics azonnal kipróbálta az uj módszereket: fokozódott a terror. megteltek a börtönök. Válfsa be Truman levele a Németországgal való hadiáílapot megszüntetéséről Ten Hiút tábornok felszólalásában támogatta Nam ír javaslatát. Ezután az amerikai tárgyaló fél képviselője szólalt fel. Kijelentette, hogy a küldöttségei nem hatalmazták fel politikai kérdések eldöntésére, ezekben a javaslatokban pedig nem csupán tisztán katonai kérdéseket, hanem politikaiakat is lát. Nam ír felkérte, mutasson rá, milyen politikai kérdéseket tartalmaznak a javaslatok. Az amerikai tárgyaló fél kitért az egyenes válaszadás elől és megismételte kijelentését, hogy katonai, nem. pedig politikai kérdéseket akar megvitatni. Vita után mindkét fél úgy döntött, hogy szünetet tartanak. vonalon továbbra is helyi jelentőségű harcot vívnak. A néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészosztagai -elöltek hat ellenséges repülőgépet. ÜXWIWHte, 1951. M. 12.