Zala, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-08 / 157. szám

zzau vau ARAT a KOMBÁJN A «Sztálinyec 4."-et téiínap siedték le a vonatról, a Rózsa Ferenc ternselőcsoport kapta aján­dékba. a Szovjetunióból, s most kezdik vele a próbaaratást. Száz­hatvan vagy százhetven holdas bú­zatáblája van itt a termelőcsoport­nak, a gép nekifordult már a sar­kában a dűlőről, a vezető, Csorba Júlia, már fent is ül a kormány­nál olyan vászon ernyő alatt, mint amilyen ernyők alatt isszák a fe­ketét vagy eszik a. fagylatot a pesti espresszók teraszán azok, akik nem aratnak. Már a motor is dö­römböl forrón, puhán mint a macs­ka, de a gépfelelős még mindig a gép alatt babrál. A két segédve­zető is úgy teszen, hogy nekik is van még valami tennivalójuk, az egyik ugyan nem csinál mást, minthogy egy ronggyal a gép egyes részeit tapogatja, a másik fekszik a dülőfélen, hosszában néz felfelé, kezében egy kulcs, .de azért ujjá- va? babrál egy srófon, Teméntelen ember van itt. Első­sorban is persze, a íermelöcsoport tagjai, asszonyai, de még többen vannak a környékbeli tanyavilág parasztjai. Még aztán persze, új­ságírók, fotóriporterek is. Itt van a gépállomás vezetője, aztán a párttitkár, a járási bizottság pár tagja, az állami gazdaság agronó- rausa, ami érthető. Soha nem lá­tott még olyan csudát ez a ha­tár. Hogy idehoznak egy gépet, ami levágja a búzát, de egyúttal ki is csépeli. Nem lesz ebből semmi — dörmögi egy paraszt, akinek ide- látszik a tanyája anionnan a nyár­fák mögül s akinek 13 hold földje van, négy fia, három lova, két te­hene, szóval a maga gazdája. — Hozzá kell tán készülni elébb, az nemcsak úgy megyen — torkolja le egy másik paraszt, aki a termelőcsoportba tartozik és egyenlőre nem tehet mást, úgy vé­delmezi a gép becsületét, _ ahogy tudja. Lovas Sándor, a gépállomás ál­tal kiküldött gépfelelős, aki egyéb­ként szabadságon lenne, ha ez a gép meg nem érkezett volna, de nyomban jelentkezett, kibúvik a gép alól, két kezét egy rongyba törli s teszi magát, hogy a gép bi­zonyos részét nézi. Pedig gondol­kodik. 0 is éppen úgy most lát először kombájnt, mint a többi. Igaz, hogy látott már kint a Szov- jetúnióban, amikor fogságban volt, de ot,t is csak úgy látta, mint a többi ember. Hogy az ott olyan gép, mely arat is, csépel is, éppen csak nem őrli meg a búzát, de az sem lenne már olyan nagy csuda, ha megtenné. Csorba Júlia két kézzel fogja a kormányt, előre néz. Ö se ült még ilyen gépen soha, csak traktoron. De az más. Mennyivel más! Szaporábban do­bog a szíve. Pedig egyáltalán nem az övé a felelősség. Hanem Lovas Sándor elvtársé. De nemcsak Júlia szívét dobogtatja most az izga­lom.. hanem megannyiét, minden­kiét. —• Indulás! — emeli fel Lovas Sándor-, a gépfelelős a kezét. Nincs mit tenni. Egyszer meg kell kez­deni. Júlia balra hajlik, kezével le­nyúlt, mintha a bokáján vagy a harisnyáján babrálna valamit s a gép megmozdul, a műszerek moz­gásba jönnek, valami zúg bent, a gépben a motor dorombol, a tör rekrázó szórja a szalmát, a ke­lepce öleli a búzát. S ahol a gép elhalad, nem marad utána más, csak a tors, vagyis a tarló. No meg a kiszórt szalma a rend kö­zepén. Lovas Sándor előbb a gép •mellett indul a dűlőn, aztán a gép mögé lép a tarlóra, Mennyi min­dent kellene tudni, látni ebben a pillanatban! Nem- marad szem a kalászban, nem-e veri ki a özemet a tarlóra a gép és általában... A szalmát markolgatja, a földet né­zegeti, nincs semmi baj, nincs semmi hiba! Szakemberek, bá­mészkodók, úgy folynak a gép után, mintha kötéllel vontatnák őket. _ *"'V Júlia nem látja a kereket, más­kor pedig a traktoron mindig eh­hez igazodott. Csak a dűlőt látja, ,meg túl felől a vágatlan szélét látja, Vasárnap, 1951, jul. 8. Kezében ide-oda imbolyog a kor­mány, magában, szinte a testében próbálja a gép testét elhelyezni, csak így tud pontosan vezetni, csak így tudja a négy métert úgy tartani, hogy se belé ne gázoljon, se egy szálat cl ne hagyjon. Meleg volt az idő kegyetlen, déltájban már alig néhány paraszt lézeng a dülőfélen, ha a gép itt megyen el, rágázolnak a- tarlóra, nézik közelről, ahogy mellettük elhúz a gép. Aztán egymással szembefordulva beszélnek, fejükkel hol a távolba, hol a közeli gép felé csapnak, a csuda megesett. Jól dolgozik a gép. Még tán na­gyon is jól, mert immár nincs semmi érvük ellene. A termelésfelelős széjjel irányí­totta a csoport embereit, csakugyan sok a dolog, A tengerit most kell megkapálni negyedszerre! Nincs aratás, nincs hordás, nincs csép- lés, de van a nyárnak ezen kívül annyi dolga, csak győzzék végez­ni. Egyszerre mindenki tudja, hogy mennyi mindent lehet csinál­ni akkor is, ha nem eszi az ember nyakát a lug a forró napón. A két szekér ballag a á®P kö­zött, meg a termelőcsoport mag tárja között felváltva. Tele van a tartály, a gép megáll, a szekér melléfarol, a. kisegítő vezető fel­húzza a súbert, s ömlik a kicsé­pelt búza a szekér derekába. Ti­zennégy mázsa fér meg benne egyszerre, valamivel kevesebb, mint egy hold termése, mert jól ereszt a termelőcsoport táblája az idén. Amit levág a gép és elcsépel most, mondjuk tizenkét órakor, az legtovább egy óra múlva, tehát egy órakor már bent van a mag tárban! — Ez a csuda sógor! — szól le Kővágó Bálint, az egyik segédve­zető, aki szintén önként viteti ma­gát végesvégig a géppel, pedig nem is ő lett volna ebéd után a soros, s akinek az árva, egyedül lézengő tanyai paraszt csakugyan sógora. Nem éppen közelről, de nem is egészen Ádámról és Évá­ról. — Hiszen... csudának elég csuda — mondja olyan formán a tanyai paraszt, éppen azon gondolkodom, hogy nekem is van három és fél hold búzám. Azt vájjon nem vág­nák le a sógorék? Kerülnének vagy kettőt, osztán készen van... A gép erre indul, a tele sze­kér arra. A magános paraszt áll a tarlón, s hol a gép után néz, hol a távolodó szekér után. Úgy dörzsöli meg a szemét, mintha ál­modna. Három hold búza vetése van, háromszor kerülne a gép, esetleg négyszer és készen van nemcsak az aratással, hanem a csépléssel is! Nem kéne a búzát vágni, kötni, keresztelni, asztagba hordani, aztán az asztalnál őriz­ni, dézsába vizet tartani, a gépre várni... Az aratás még csak meg­járja, hanem az a valami a többi. S csodálatos, egyszerre érzi, tud­ja a gépi munkának minden elő­nyét, embert, verejtéket kímélő nagyszerűségét. — Vagyok én olyan kommunista, mint akármelyik... — gondolkodik s az általa eddig ismert parasz­tokra gondol. Közbe megyen át a tarlón, hogy megkeresse Lovas Sándort, a gépfelelőst. A következő negyedórában pedig a következő a helyzet a határban, A gép áll a tanyához közel, közvetlen mellette az ik sze­kér, de nem indul. Pedig tele vart búzával szintig. A csoportbeli pa­raszt ácsorog a lovak fejénél, az ostornyelet markolja, piszkálja, hallgatódzik. Júlia fent ül ugyan a gépen, de kifelé fordulva, oldal­vást, mintahogy keresztbe fordul az ember a széken a lakodalom­ban vagy csak a pitvarban beszél­getés közben vagy bámészkodás közben. Lovas Sándor ül a nyár­fák lassan nyúló árnyékában, két egymásra tett darab téglán, az egyik segédvezetö fekszik hason a földön, a másik segédvezetö a disznóólnak veti a hátát, odább, cigarettát csinál. A tanya gazdá­ja, a paraszt (akinek négy fia van, meg bárom lova, meg két tehene) áll az árnyék vonalában, izzad. Nagyon is a szívére mászott ez a dolog ezzel a géppel. Nem kell többé az embernek erre-arra huzi­gálni. mint a dögöt, csak be egye­nesen a magtárba... — Elvtársak, azért szóltam nek­tek — mondja a gépfelelős —, hogy az itteni szomszédunk, ennek a tanyának a gazdája arra kér bennünket, hogy ha végezünk a táblával, ne menjünk -addig tovább’ míg le nem aratjuk az ő három holdját. Megnéztem, a búza elég jó, a talaj is megjárja, mit szól­nak hozzá az elvtársak? Az egyik segédvezető aki még annyira fiatal, hogy szinte tejfeles a szája, pedig nem más ez, minthogy merő por, verejték az arca, csak a szája körül lenyalja, azt mondja: — Nem lehet! — Aki nem tag ja a termelőszövetkezetnek, annak nem aratunk! — Hát te, elvtárs? — kérdi a másik segédvezetőt, aki már idő­sebb ember, de most alig ismer rá. Reggel tiszta, beretváltképű ember volt, s most mintha nem is az az ember lenne, hanem egy má­sik ember. Nem vár feleletet; — mit csináltál te, elvtárs? Hehehe... Hahaha... — Mit? Én? — Meghökkenve ránt a vállán egyét, aztán tapo­gatja az arcát, megrémül. Nem tudott róla, de a gépkörül! izgal­mában délelőtt folyamán hirtelen kinőtt a szakálla. — Értem, értem, szóval... learas­suk a szomszédunk három hold j át ? — Le azt, ha már itt vagyunk. Mutassuk meg a szabad parasztok­nak, hogy mink, közös parasztok mik vagyunk, meg, hogy mit tu­dunk... Júlia csak erre várt, nyomban megindította a gépet, A szekeres paraszt meglegyin- tette a lovakat, a szekér indult a dűlőnek, a gép meleg dorombolása messze körbe betöltötte a határt, a por szállt a gép faránál a sem­mibe, a nyárfák árnyéka nyújtózott tovább és tovább a tarlón válto­zatlanul, egyébként pedig olyan volt mindez, mintha a mai narmal soha meg nem szűnő ünnep kezdő­dött volna. Az új paraszti munkának, az új paraszti életnek az örök ünnepe. 9.707 uj lakás Berlinben Ebert főpolgármester a berlini villamossági művek dolgozói elölj, bejelentette, hogy Berlin demokratikus szektorában az év e'i?5 negyedében 9707 uj lakás készült . el, A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az építkezé­sek tovább folynak. Tjei'iU a háza (odeowdoa cdultáiz Terül a buz,a fodrosod va mint kendő a nyári sz élben, Szivem tele van zizegjesseL* e szívig: érő szőkeségben. Ott lenn a dombok hajlatában, mint olvasztott, fém p árologr. remeg:. Alig látom e zengő sző kesédtől A madarat fönt, a szc plőszemet. Micsoda nyár. micsoda aratás! Peng kasza, villan s már suhan. Egy kis csikó futkos, csengőjét rázza, megáll s fölnyerit. boldogan. Mint miniumcsöppek, pipacsok nyílnak, piros pöttyök e hószin tájon. Teremj Te föld. e boldog népnek itt! Aratók dala. boldogsága szálljon! Jftjen a mi eiópűvttuik élete, JltixíL a htcLchthji Szabadidő tiztL-bal Kedves Elvtársak! Jó munkaszervezéssel elérte a tszcs azt, hogy repcéjét, árpáját, biborját, elcsépelte. Az átlagter­mésünk igen jó. A repcénél hol- dankint 5,5 mázsa, őszi árpánál 12 mázsa, bíbornál 5 mázsa át­lagot ért cl a csoport. Ezeket az eredményeket mi azért tudtuk elérni mert követ­tük Pártunk irányvonalát, hall­gattunk Pártunk szavára. hogy mindent időben el kell végezni. Julius 2-án nagy lendülettel indult meg az aratás a tszcs terü­letén. A mi gabonánk kiválik az egyéni dolgozókétól. A rozsból 13—14 mázsát számítunk és ez meg is lesz, az egyéni gazdál­kodóknak pedig 8—10 mázsa lesz. Ezért mondja Kovács István elv­társ, a csoport egyik tagja, hogy helyes utat választott, helyes utón haladunk. Az egész arató_ brigád helyesli Kovács elvtárs beszédét. Az üzemi konyha felállítása is, amit a tagság kért, nagyon meg­könnyíti a munkánkat. Az aratási munkák mellett megy a növényápolás és az építkezés is, mert ezek is nagy­ban hozzájárulnak a tszcs .életé­nek felemeléséhez. Az üzemi pártszervezet erősö­dik, mert egyre többen érzik, hogy Pártunkban van a helyük és tudják azt, hogy a MDP tagja lenni a legnagyobb megtisztel­tetés. VÖRÖS GYÖRGY üzemi, párttitkár. Néhány sorral éli, a tszcs elnöke is szeretnék beszámolni amir, a hatalmas munkáról, amely nálunk e napokban történik. Vidáman folyik az aratás, a munkacsapatok külön a saját terü­letükön versenyben végzik a mun. káf, A „Petőfi“ munkacsapat 170 szá­zalékra teljesítette normáját A többi munkacsapat is 140 szá- zalék körül teljesít. Vidáman mondja o', az uj ga­bona aratásánál köszöntőjét ifj. Tóth Péternc „Sztahanov“-munlta- csapat vezetője; „Minden igyeke­zetünk abban nyilvánul meg, hogy a legkevesebb szem veszteséggel végezzük aratásunkat, hogy igy, ezáltal is megmutassuk az impe­rialistáknak: hiába minden acsar- kedásuk, mi a békéért harcolunk és legyőzzük a háborút.“ Nagyban segítik munkánkat a gépállomás dolgozói, Józsa János és Kiss Mifcáfy traktorosok, akik az ara­tók után rögtön végzik a tarló- hántást', hogy igy a talajt a ki­száradástól megóvjuk. Ezt követik a fogatosok, id. Tompa János és Horváth Sándor, akik igyekeznek rögtöni * másod- növényeket a földbe vetni, mert 'rdják. hogy az időbeni vetéssel hozzájárulunk a takarmány bizto­sításához. Hasonló a gondolkodása Ger- gyák István seríésgondozónak, aki szabad idejét a kőművesek mellett tölti, hogy minél előbb k°4lö helvet biztosi'Sunk az állat­állománynak. így néz ki a mi cso­portunk élete. Üdvözlettel; TÓTH FERENC elnök. Ha üzlet — hát legyen üzlet! Az amerikai gyárosok lapja, az „United States News and World Report“ nemrégiben táblázatot közölt az amerikaiak Koreában elszenvedett veszteségeiről. Az első pillanatra jelentéktelennek tűnő számoszlopok azt mutatják. hogy a koreai agresszió, az ame­rikai üzletemberek véleménye szerint1 nem követelt sok áldoza­tot. A veszteségeket szépítő táb­lázat az eddig elpusztult 51 ezer emberre} szemben felhozza, hogy az első világháborúban 350 ezer, a második világháborúban pedig 1 millió 100 ezer amerikai vérzett el A folyóirat, melynek legfőbb célja. hogy az amerikai milliomcr sok még nagyobb hasznot húz­hassanak a háborúban elpusztulj katonák véréből, nem törekszik túl nagy pontosságra. Ezrekben számol, nehogy elrontsa a kerek számokat. Ezzel szemben az Amerikai Biztosító Társasága],: Szövetsége más álláspontot képvisel. Hiriil- adta, ezentúl nyilván fogja far tani az elhunytakat, hogy meg lehessen állapítani. Jci voll kör." tűk a legszerencsésebb. Minden­ki tudja, hogy az amerikai nyárspolgárokra milyen mágikus hafást gyakorol a milliós szám­jegy. A Biztosító Társaság ezért nagy reklámdobot verve köz­hírré tette, hogy hatalmas bizro. siíási járulékot fizet annak, aki olyan szerencsés lesz, hogy. mil­liomodik helyre kerül az elhuny­tak névsorában A biztosítást vezető üzletembe­rek visszautasítják a gyárosok újságjának adatait és kijelentik, hogy az „utóbbi háborúkban“ — ide számítva a koreai hadjáratot is — 994 ezer amerikai katona halt meg. Ugyanekkor kifejezés­re juttatják azf. a szilárd meg­győződésüket is, hogy ezen a ta­vaszon már a milliomodik ame­rikai katona is el fog esni. A Biztosító Társaság reklámja végül a következő bátorító fel. hívást, infézi amerikai polgá­rokhoz: „Fizesse pontosan a biztosítási diját- Biztosan ön lesz a legsze- rrnesésebb halott!“ nélkülözhetetlen az agitádlé« munkában r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom