Zala, 1951. június (7. évfolyam, 135-150. szám)

1951-06-20 / 141. szám

Jutalmak átadása, uttöroavcitás a kanizsai évzáró ünnepélyeken Vasárnap delelő 111 valamennyi kanizsai iskolában évzáró ünne­pélyek volípak. A Zrínyi Miklós- utcai általános iskola udvarán It'eljes számban me jelenjek az iskola 'tanuló,i és nagyon sok szü­lő vett résizit az ünnepélyen. Tor­nyos elvtárs. az iskola igazgató­ja mondott* ünnepi beszédet, amelyben rámutatott arra, hogy az elmúlt 'tanév folyamán a ta­nulók is eredményesen vették ki részüket a békéért vívott* harc­ból: sokat javítottak tanulmányi eredményeiken és légyelhiezüttob- bek leJt'fcqk. Nyilvános dicséretben ^.részesitettp a legjobban tanuló cs ,a legfcgyelmszettcbb osztályokat é.s tanulókat. akiket a szülői munkaközösség köny vj utalóm­ban részesitatt, s aikik közök ösz- /löandijat osztottak ki. Márkus KÜLÖN ÉLELMI SZER­JUTTATÁS A TÜDŐI, MÄJ ÉS CUKORBETEGEKNEK ÉS A VÉRTADÖKNAK A belkereskedelmi miniszté­riumnak erre vonatkozó rendele- *te alapján közli a nagykanizsai városi, tanács egészségügyi, osztá­lya, hogy a gümőkórosok, érikor, betegek, májbajosok, valamint a vértadók az érvényben tévő élei - pniszeralap- és pótfejadagokon fe­lül külön élelmiszérjuláatásban is részesülnek. A tuberkulotikus be­tegek havonta 25 dkg cukrot, 20 dkg vajait és 10 dkg zsírt kapnak. A cukorbetegek — hatósági cu­kor alap- és pótjegyük visszaadá. sa esetén — hetenként 30 dkg húst, havonta 20 dkg vajat és ugyanannyi zsírt kapnak. A máj. betegeket — sárgaság esetén — hé énként 60 dkg vaj. vagy so. ványsajt illeti meg. A vértadók véradásonként 50 dkg hús és 50 dkg cukor hatósági áron való vá­sárlására jogosító utalványt kap­nak. A betegeket a hatósági pól. élelmiszer jegyek akár kórházi, akár kórházon kívüli gyógykeze­lés csatién megilletik, A 'tuberku­lotikus betegek részére a Ttidő- Ibetoggondozó Intézet, vagy az 0 kórház ad ki igazolást, ahol- a be­teg gyógykezelésben részesül. A cukorbetegek és máj bet egek ré­szére a lakóhely szerint illetékes hatósági orvos, körzeti orvos, vagy kórházi orvos cd igazolást A véradók részére a véradáskor a vért átvevő intézel! cd ja ki az utalványokat?. A betegek számára rendszeres! tett hatósági élelmi­szer pót jegyek a lakóhelyen ke­rülnek kiosztásra. SZÍNHÁZI MtJSOR: 'Julius 20-án, szerdán este .8 órakor: Tar taffe. Junius 21-én. csütörtökön este 8 órakor: Tarfuffe. Ida elvtársim, a városi utt'örő- •ti'tkár avatta fel az uj úttörőket, akiknek nyakába a nyolcadik osztályos * úttörők kötötték fel a vörös nyakkendőt. Lelkeshangulat'u ünnepség zaj­lott le a Pctőfi-uí'cai ■ ál'ia’.ános iskolában is, amelynek tanulói kétszeres kitünktésbeji részesül­itek: meigkapták a Ságvári-ván. dorzásizlót *és'elnyert ék a kanizsai 'iskolák közöit't'i fegyelmi verseny vándor,zászlaját. Az Ady Endre, utá 'leányiskola úttörőd az évzáró ün­nepélyen ■ vették át az Úttörő Közponjttóli kapott csapatzászlót- A Nagyrác-utcai általános iskola 'tanulói Sztálin elvtárs mellszob­rát 'kapták meg, sportbeli ered­ményeik jutalmául pedig futball- labdát kaptak. Jobb versenynyilvánasságol az egeiszegi Magasépítésinél A zalaegerszegi Magasépítési Vállalatnál jó lendületű a dolgb- zók munkaversenye. Ezt bizonyít­ja az, hogy a vállalati átlagtelje­sítmény a hónap első felében 144 százalékra emelkedett és a 227 ezer 455 forint ét/ékít felajánlá­sok teljesítése 337 ezer 758 forint gazdasági eredményt hozott. Még nagyobb eredményről számolhat­na be a vállalat, ha a dolgozók munkalelkesedését megfelelően szervezné az üzemi bizottság, ha nem aludt volna el á verseny- nyilvánosság. A hangszórókat, bár igen jó szolgálatot teltek a verseny ütemének a kongresszusi felkészülés során, nem használ­ják, Az Alkotmány ünnepére a vállalat szakszervezeti bizony­ságának sokkal jobb szervező munkát kell végeznie, hogy meg­felelő irányítással az eddiginél nagyobb eredményeket érhesse­nek el. Apróhirdetés HASZNÁLT üzletberendezéseket, mérlegeket és jégszekrényt ve. szünk Nagykanizsa Kiskereske­delmi Vállalat;: Szabadság-tor 6. (394) ÖRÁSIPARCMAT lakásomon tovább folytatom. Zsoldos Gyula órásmester. Nagykani­zsa. Kazinczy-utca 18. (Sugár- úti gimnáziummal szembpn lévő utca.) (431) KÉT varrógép, paplan, subla;1. pakróc. épületgerenda, csövek eladók. Cím a nagykanizsai kiadóban. • (434) Felavattak az N« ÉpitQk újjáépített sporttelepét Bp. Kinizsi—N. Épitők 6:1 (2:0) Az ,,Ingyenélők“-kel, Csiky Gergely komédiájával mutatko­zott be Nagykanizsán a pécsi Nemzed Színház prózai együk itese. A darab cselekménye a ki­egyezést követő években játszó­dik le. Abban az időben, amikor az arisztokrácia mellett, egyre •nagyobb helyet foglaltak cl az újgazdagok, akik kétségbeesett: igyekezettel, vagyonuk, gazdagsá. guk megcsilloglatásával a csodált urakhoz- akarjak hasonlókká lenni. Ez a fenekéig sötét világ meg- csufolt mindent, ami szép és jó. s ezeknek a helyét a mindenható korrupció és a protekció foglalta el. Felszínre vergődtek az újgaz­dagok, Timót. és a többi Urnátok, akik magukkal hozták Szeder. váry Kamillát és Zátonyi Bencét, meg a többi s^edervárykat és zátonyikat, akik rajtuk, az ő pén­zükön, úrhatnám vágyaikon élős- ködtek.. Ezek voltak az úgyneve­zett- ,.élelmes“ emberek, akik meggyőződéssel vallották, hogy ..aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni“. Ök nem is dolgoztak, de zsaroltak, „pumpoltak“ és — a felszínen tartották magukat. A timótok pedig .. . azok igazán nem számítoltak, de a pénzük ... az igen. Éppenséggel nem lehet azt mondani, hogy Csiky Gergelynek nehéz feladata lett volna a jel­leniek megrajzolása. A fővárosi egyházi ügyvédnek bőséges al­kalma nyílt megismerni az embe. reket, az emberek bensőjét! Sok­féle emberrel volt dolga és ezek közöllt szép számmal akadtak zá­tonyiig limótok, mosolygók, sze. derváryk és hasonló figurák. És persze voltak darvasok, írének, borcsák is. Csiky pedig — felis­merve korának igazi arcát — ta­lálomra közéjük nyulti, kiemelt néhányat, és máris megvoltak a figurák, az ingyenélők. Ezzel, va­lamint más, hasonló szellemű színműveivel keményein bírálta Csiky korának züllött társadal­mát (bár bírálata élét sokszor ő maga tompította: a vcgqn Záto­nyi kivételével szinte mindenki ,,meglér“). Csiky Gergely elindult a kritikai realizmus uíján, de nem tudta végigjárni dzl az utal: megölte a rágalcmhadjárat, ame­lyet azok az egyházi körök indí­tottak ellene, amelyeknek nem tetszett éles '-ársadaiombírálata. Szendrő József rendezésének sikerült az előadáson keresztül Csiky mondanivalóját közel vin­ni a nézőhöz. A darab feszültsé­ge egyre fokozódott olyannyira, hogy a végén már minden moz­HÍREK — Textilanyagért lisztet, túrót, zsírt és tojást akart vásárolni Kreolics GyuLáné ráfcosszentmi- hálya feketéző, ZalaapáU község, ben azza,] a szándékkal, hogy majd Pesten feketén továbbadja. De 'terve nem sikerült, leleplezték és őrizel be vették. Az elmúlt hét folyamán az esti órákban, ismeretlen egyén behatolt Lendvajakabfáin Csiszár Győző lakására. Csiszárék nem akartak ajtót nyílni Erre beszóltj hogy a hatóság nevében nyissák ki. Ajtónyitás után az ismeretlen pisztolyt fogott a ház lakóira pénzt, igazolványt követek. El vitte magával Csiszár katona- könyvéi, felesége hJaitársávmeg- közelitő igazolványát és egy sváj­ci karórát. Az ügyben a nyomo­zás folyik. Ert'esitjük 1 fisz teR vevőinket1, hogy junius 29—30_án leltározás miaft az árukiadás szünetel. Szesz- forgalmi Vállalat Telepe. Nagyka. nizsa. ANYAKÖNYVI HÍREK NAGYKANIZSÁN: Junius 8-tól-—15-ig Születés: Láng Ferenc és Pusztaj Irén fia: Ferenc József; Baráth József és Rácz Katalin leánya: Magdolna; Altmann György és Kiss Rózsa fia: János; Ódor Lajos és Halász Margit fia; Lajos; Kas­sai Boldizsár és Imrei Ilona fia: Zoltán, Boldizsár; Domaföldi .Jó­zsef és Simicz Anna fia: János; Etelvári Ferenc^ és Büki Anna fia: Febene; Nagy Ferenc és Gelencsér Terézia fia; Ferenc Sándor; Bem Tibor és Guzmics Magdolna fia: László; Varga Márton és Koczor Magdolna (Pacsa) leánya: Mária Magdolna; Barabás László és Czif- ra Magdolna (Inke) fia; László; Krázi Ferenc és Farkas Jolán leá­nya: Mária; Nárai János és Geren­csér Mária leánya: Mária; Horváth Lajos és Tóth Anna leánya; Anna, Mária; Bangó Antal és Döme Ju­lianna (Somogybükkösd) leánya: Ibolya: Antal József és Molnár Anna leánya: Katalin; Stróbl La­jos és Mercz Erzsébet leánya: Zsu- zsánna; Balázs Ferenc és Kálmán Erzsébet leánya: Ilona; Kovács Imre és Pirit! Rozália leánya: Er­zsébet Mária; Tóth Árpád és Ba­lázs lerézia (Komárváros) fia: Árpád. Házasság: Bonyai Imre és Soós Rózsa, Kamt’fíéi"(8Bt.",,ey Kelemen Valéria. Halálozás: Altmann János 1 na­pos, özv. Sifter Istvánné sz. Rado- vits Mária 75 éves, Dolmányos Er­zsébet 5 hónapos, Vojkovits János 70 eves, Török József 89 éves, Bertin Ágoston 77 éves, Födő Já- nosné sz. Vajkovics Mária 77 éves, Kálovics András 76 éves, Dervalics József 48 éves, Balázs Ilona 1 na­pos, Pécsek Márton (Pogányszént- pét'er) 62 éves. dulat. minden hang a megoldást követelte. Az előadás le tudta kötni mindvégig a néző figyel­mét,. Kár volt azonban, hogy a darabban szereplő kevés rokon­szenves figura egyike. Darvas Károly, szinte elsikkadt -és az előadás csak homályosan engedte sejtetni, hogy a megoldás kulcsa az ő kezében van. Timót alakja is nagyon el volt nagyolva és inkább nevetséges figura volt, szegény ártatlan bárányka, mint. a társadalom nagyszámú élősdi- jeinek egyike. Az előadás egésze Csiky Gergely nyomán hiteles korképet adott, Szederváry Kamilla szerepét Lonlay Margit alakította. Meg­mutatta „dicső özvegy“ jellemé­nek minden fonákságát, nagyké­pű előkelőségét, nevetséges kö­zönségességét. Azt az asszonyt vitte színpadra, akinek mindene a hitvány zsarolási üzlet s aki elő;t mindenki addig számít csak, míg nem „segít a vértanú szerencsétlen özvegyén“. Túlzás­ba vilit; arcjátéka azonban sok­szor veszélyezteti szerepe hite lességét. Kiáltó ellentéte* Tán­csics Mária. Irén szerepében, aki Vasárnap avatták fel a nagy­kanizsai Építők újjáépített sport, telepét. A pályán mindenfelé fel­iratok hirdették, hogy a sporto­lók is a békéért harcolnak ered­ményeikkel. Az ünnepség délután 2 órakor kezdődött. Nagyszámú közönség nézte végig, a sportese­ményeket, melyeken a következő eredmények szüleiek: Kosárlabda N. Építők—Zegerszeg Válogatott! (női) 49:16. Megérdemeltén győzött a kanizsai csapat. Legjobb dlobók: • Balassa i5> Hegedűs 13. Feiler 9, illetve Háremfai 12, Zsidó 10- Labdarúgás: Épitők II.—N. Vörös Meleor 4:1. Atlétika: 100 m sík­futás 1. Péri 11.8. 600 m síkfutás (női): 1. Sasvári 1:41.2, 2. Harasz- t-os II. 1:47.8. Férfi magasugrás: 1. Dulgyovai 175 cm, 2. Vass 165 cm. 100 m síkfutás (női): 1. Bog- . dán 12-6, 2. Kőfalvi 13.4. A pálya ünnepélyes felavatásá­ra fél 6 órakor került sor. Az ün­nepségen résztvevő összes spor­tolók felvonultak a lelátó elé. Harangozó Lajos elv'társ, a ka­nizsai VTSB elnöke avatóbeszé­dében többek között ezeket mondta: „Az uj pályát abban a reményben adjuk át Nagykanizsa dolgozóinak, hogy sok egészséges, sportban edzett fiatalt nevel, akik szocialista. szellemben építik szó- cialista hazánkat“. Rónai Sándor elvtárs a Városi Párlbizoíliiság részéről szólalt fel és hangoztad ta, hegy a sportnak olyan fáa/a- lokat kell nevelni, akik megáll­ják helyüket, a munkapadok mel­leit'. de készek arra its, hogy f egyverrel a kezük­ben védelmezzék békénket. Nagy József elvtárs, a MTSB elnöke szintén a sportí nagy jelentőségé­ről beszélt, majd az Internacio- nálé hangjai mellett vonta fel Rudas Ferenc és Szobocsán La­jos a két egyesület zászlaja közé, a főhelyre a Magyar Népköztár­saság .lobogóját. A Bp. Kinizsi—N. Építők mér. kőzésre a két csapat a következő felállításban lépett a pályára. Kinizsi: Szabó II.—Rudas. Kis- péter. Dalnoki — Lakat, Dékány _ Magyar, Guba, Kéri, Mészá­ros, Horváth. Építők: Téli — Ki­rály. Szobocsán, Czindris — Dér­falvi, Szabó — Maderka, Hor­Z A L A A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Fele lös szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztősig: Za’ -crerszeg. Kossuth Lajos.utca 22- Tel. 250. Nagykanizsa, Zrinyl M-n- 20. Tel. 54. — Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg. S?éehenyi_tér 4. Tel. 102. Nagy* kanizsán Zrinyl M..u. 29. Tel. 54. Ké. szült a Vasmegye nyomdában Szom. bathely, Kossuth L..U. 6. Tel: 75. — Felelős vezető: Hegedűs Gyula. szerény, finom alakításával mind­végig szembeáll vélt anyja hamis pátoszával. Ö az embertelen kör­nyezet egyik emberi alakja.- Zá­tonyi Bencét, ezt a simamodoru, léha, cinikus „ural“, aki saját becs’elen személyén — és a pén­zen — kívül mindent és minden­kit megvet, s aki előtt az embe­rek cinkosok,vagy árucikkek, Kormos Lajos alakította meggyő­zően és élethűen. Kálmán György Mosolygó Menyhértje — nevével ellentétben — keserű, mosolyt a- lan figura volt, akinek jelleme jelenetről-jelenetre formálódott át. Keveset beszélt, de amit! mon. do-tif, az keserű igazság, éles bí­rálat volt a korabeli romlott tár. sadalcmmal szemben. Az elő­adás egyik legjobb alakítása volt ez, amely méltóképpen váltott ki a harmadik felvonás­ban szinte percenként felzugó nyiltszini tapsot. Somló Ferenc annyira komikussá tette az új­gazdag Timót Pált, hogy a nevet­ségesség mellett már nem volt alkalma megmutatni azt, hogy ez a birkakereskedő is a bűnös nagypolgári társadalom egyik os­toba tagja. Mes'er János, Darvas Károly szerepében nem tudta azt nyújtani, amit kellett volna. Az előadás többi szereplője jel­lemábrázolásával teljessé telke Csiky Gergely korképét- (H.I.) váth, Eller, Király II., Táncos. A nagy .érdeklődéssel várt mérkő- zést- a Kinizsi 6:1 (2:0) arányban nyerte meg. A budapesti csapat nagyobb tudása irányította a mérkőzést. A csatárok nagyszerű, j gyors és eredményes támadáso­kat, vezetlek, a védelem pedig megingathatatlannak bizonyuló. Az Építők minden lelkes igyeke. zelük ellenére gyengén szerepel­tek. Az egész csapatból egyedül Táncos mert kezdeményezni. ökölvívás GYŐRI VASAS—N. SZIKRA 11:9. Gyérszámu közönség előtt került iebonyólitásra vasárnap a Gy. Vasas—N. Szikra ökölvívó­mérkőzés, amelyet a vendégcsa­pat 11:9 arányban nyert meg. Eredmények (előállók a Vasas versenyzői): Belákovics ellen győz Beke II. pontozással. Szabó II. eilen győz Horváth kiüléssel. Meleg győz pontozással Noll el­len. Balaskó győz Horváth .ellen i Trimmer fölényesen, simán győz j Lőrincz ellen. Nemes a második és harmadik menetbeli tiszta üté­seivel győz Lovrencsics ellen Angyal ellen 'döntő fölénnyé] győz Beke I. Incze már a máso. dik menetben feladna a versenyt Németh ellen. Szőke kemény küz­delemben döntetlent harcol ki Pápai ellen. Szabó az első menet­ben kiütéssel győz Tóth ellen. SOMOGY—ZALA VÁLOGATOTT LABDARUGÓ MÉRKŐZÉS Vasárnap kerül sorra Kaposvá. rótt Somogy- és Zala megyék köz­ti válogató;,] labdarugó mérkő­zés. Az MTSB labdarugó osztálya 26 játékosból álló keretet állitot*: össze, A megyei válogatott 11 ki­jelölése a hét végén történik meg. SPORTHÍREK Városi bajnokság: Tejért—Ta- ! tarozó 2:1 (1:0). Kemény, nagyira mu mérkőzésen a Tafentozó leg alább döntetlent érdemelt volna. A Z. Vörös Meteor sportpálya átépítése befejezésihez közeledik. A végső munkálatokkal előrelát- hatólag 1(1—12 nap múlva lesznek készen. A Honvéd, a Postás, a Vasas és az Épitok győzött a DISz fenn- állásának első évfqffclulüjáh. ggd»- pesten rendezet]: váltófutasban. Szombaton eslc a prágai gyors­sal Asbóth József, Körmöczi Zsu­zsi és Jancsó Antal- az OTSB te­niszelőadójának, Saroveczki Gyű. ; Iának kíséretében elutazót] Wimb­ledonba. A legjobb magyar feni., zezök Prágából repülőgépen foly I tolják Útjukat Angliába. A Wimb­ledon: félhivatalos teniszbajnokság a jövő hcfen hétfőn kezdődik, A Bp. Petőfi biztosan nyerte as 1951. évi női kosárlabda Magyar Népk öz/árS'9 s á gi Kupák Kádas 57.9-et úszott az Egri Fáklya Tarródi (Szigrijz) Géza. emlékversenyén Szilárd előtt. Szi­lárd ideje: 1:00. . Kárpáli Vera uj ifjúsági csúcs, eredményt ért el a 100 m. mell­úszásban a Bp. Dózsa uszóverse- nyének első napján. Ideje: 1:28.4. MSzHSz-szervezet Tótszent mártonban Tófszentmárton délszláv dolgo • zó fiataljai örömmel és lelkesedés­sel sorakoznak fel a Magyar Sza­badságharcos Szövetségben, A községben a pártszervezet segítsé­gével és irányüásával alakult meg a szövetség alapszervezete, öröm. mel fogadjuk, hogy megtanulhat­juk azoknak a technikai felszere­léseknek a kezelését, amelyekkel teljesebbé 'lehetjük a békéért vi­vőik harcunkat. Az alakuló szer­vezetnek már 20 tagja van és ma délután tartjuk az ünnepélyes alakuló gyűlést. Községünk dolgozó f'Valjai ígérik, hogy itt a jugoszláv határ, szélen, a Tio-banda szomszédsá­gában' öntudatos munkával, min. den nehézséget leküzdve fognak dolgozni a MSzHSz szervezetében a béke védelmében a szocialista haza építéséért. Gyuricz György MDP-Uikáx, Tátozenmárto», ingyenélők 4 Pécsi Nemzeti Színház bemutatója Nagykanizsán

Next

/
Oldalképek
Tartalom