Zala, 1951. június (7. évfolyam, 135-150. szám)

1951-06-20 / 141. szám

Darabos Iván elvtárs: „Jövőjét építi fiatalságunk, amikor becsülettel teljesíti kötelességét hazája, a Párt iránt“ A DISz megyei küldöttértekezletének vitája Kása Lajos elvlárs a DIS» megyei titkárának beszámolója után a megyei értekezlet elnöke megadta a szót a vitára, amely­ben több mint 20 küldött szólal fel. A legtöbben — különösen a honvédségi és AVH szervezetek tagjai — foglalkoztak a békéért folyó harccal, bebizonyítva, hogy az ifjúság legfontosabb felada­tának tekinti a békéért, a jobb jövőért folyó küzdelmet. Az egesz értekezlet alapos munkamegbe­szélés volt. Helyesen foglalkozo l a vi a is a termelés feladataival. Kis Irén a DISz zalaszenfbalá- zsi szervezetének küldötte hang­súlyozta: — A békeivaláirások alkalmával csak 11 tagunk volt, ma 30 tag0' számlálunk. Megala­kítottuk a 'tiszcs-ben is a DISz- szervezetet 15 taggal. Májusban kél tasjelöllet adtunk a Pártnak. Növényápoló brigádot alakí­tottunk és az aratásban is se- gitiink a tszcs-nek. 18 főröl 30 főre emeljük az arató és cséplőbrigád lé’számáf. Megszerveztük a magunk köréből a tüzörséget, ahova bevontuk a szervezeten kívülálló fiatalokat is. Versenyre hívta ki a megye összes DlSz-szervezeteit a béke­aratás, a cséplés és begyűjtési munkák minél eredményesebb el­végzésére- — Elhatároztuk — mondja, hogy még szorosabb kap­csolatot, tartunk a párt szervezet­te!. Fokozzuk elméleti tudásun- • kát, fiataljaink számára politikai kört is indítunk az ősszel 20 tag­gal. Tánczos Lajos elvfars a Sza­badságharcos Szövetség megyei titkára a szabadságharcos kikép­zés jelentőségéről beszélt. Ki­emelte a bázakeret'íyei olajmun­kás fiatalok és a becsehelyi Rákosi-tsz fiataljainak jó mun­káját. Sülé Miklós bázakeretlyei if­júmunkás azon javaslatát, hogy küldjenek üdvözlő táviratot az értekezletről népünk szeretet’ tanítómesterének. Rákosi e_v= társnak. percekig tartó, lelkesedéssel f° gadták. A táviratban ígérték a Párínak a megye DISz-fia'taljai, hogy jó munkával veszik ki ré­szüket. a termelésből, a békeara- fás, cséplés és terménybegyüj- tés munkájából itt a békevége­kén, a fasiszta Tito szomszédsá­gában. Méltók akarnak lenni a Párt, bizalmára. Elmondta Sülé Miklós, hogy az jtizem MSzT csőszerelő brigádja a megyei értekezlet tiszteletére 8500 forintos any agmegtakari fást ért el. Vállalták, hogy a VIT tiszteletére ani^agmegtakarítás és tervtulteljesités terén 320 ezer fo­rintot takarítanak meg az üzem­ben a DISz-fiatalok. Bugyuta Ferenc határőr baj- társ a területi DISz-szervezetek és a határőrség jó együttműkö­déséről beszél. — A mi ügyünk közös, — mondotta. — Jelsza­vunk: jobb határszolgálattal a VIT-ért. A munkás, parasztfiatálok és az államvédelmi határőrség kéz a kézben harcolunk a bé­kéért'. Bognár Rozália a gelsei állami gazdaság küldötte az alsófakosi Dl Sz-f la tatákat hívta párosver- tógenyre az aratás és cséplési ^munkálatok idejére. Hutler Balázs tótszent mártom délszláv fiatal a község vala­mennyi dolgozójának üzenetét ítclmácsolja. amikor bejelenti ítóagy lelkesedés közepette, hogy Tót szent már Ion délszláv község 'is elfogadja a hahótiak verseny- felhívását. A ClSz-aratóbrigád a repce aratásánál is segédkezett ,a munkában. Scós Dezső igy beszélt. — Az jalsószenlerzsébejá tszcs-ben is megszervezték a DISz-fialalok az ®r»ltóbrigádot és a tüzörséget. Szervezetünk mindeji egyes tagja népnevelő'. Arra kérjük a járási bizottsá­gunkat, hogy ezentúl főbbet tö­rődjön a mi szervezetünkkel, mert eddig bizony mind politi­kai, mind kulturális téren kévés ■támogatást kaptunk. Macsek István Oltáréról öröm­mel jelenti be, hogy a megyei ér­tekezletre 40 tij tagot toboroztak. Nagy Lajos (Zalaszentmihaly) javasolja, hogy küldjenek távira­tot a DISz Országos KözpOntja- nak. , , . .. _ Péntek Vince a lovászi üzem fiataljainak harcos üdvözletét tolmácsolja. ígéri, hogy fiatal káderekkel erősítik Pártunk so­ialSzmO(iics Mária igy beszélt­— A nagykanizsai Magasépítő Vállalat az utóbbi időben 11 fia­talt javasolt tagjelöltnek a Párt­ba. _ Bejelentését) kitörő taps­vi harral fogadták az értekezl©- résztvevői. Percekig visszhang­zott a terem: „Éljen a Párt! Él­jen Rákosi!" . Borzsa Dezső a DISz nagykani­zsai járási bizottságának tagja komoly kritikát gyakorolt a- DISz megyebizottsága íelé­— A DISz megyebizottság nem adott kellő segítséget a munkánk sikeres elvégzéséhez. — Javasolta, hogy a megyebi- zotapág által észlelt hibákat be­széljék áf a járási bizottság tág­jaival. — Nem volt, megfelelő sem a segítségnyújtás, sem az ellenőrzés. Nem foglalkoztunk. kelőképpen a politikai tovább­képzésünkkel. Hibás ezen a tárén a járási pártbizottság is- Hegy munkánkat a mi nagy Pártunk álfa] előirt módon tudjuk végez­ni, fontos az alulról jövő ellen­őrzés. az alulról jövő kezdemé­nyezés is, A DISz megyebizottsögáuak fi­gyelmét felhívta a. káderek be’ lyesebb nevelésére, ^ Szűnni nem akaró lelkesedés­sel üdvözölte az értekezlet Pár­tunk megyei titkárát, Darabos Iván elvfársat, amikor szólásra emelkedett. Pártunk nevében üd­vözölte a DISz megyei értekez- letét. — Ti. lelkes. eredményes munkátokkal se­gítitek Pártunkat, dolgozó né­pünket nehéz és nagy felada­taink végrehajtásában. Ez az értekezlet is bizonyítja, hogy ifjúságunk megértette, ma­gáévá telte Pártunk célkitűzését és lelkesen harcol annak végre­hajtásáért. DLSz-szervezeleink jó munkáján keresztül emelkedik olajtermelésünk és érték el az élüzem címet magasépítő válla­lataink. — Elismeréssel szólod Tótszerdahelj/ délszláv fiataljai- nak hősies munkájáról, a Parti­zán-brigád eredményeiről Duna- p entelén. — Nap-nap után bizonyítja be ifjúságunk, hogy szereti, követi Pártunkat, hogy megértette, a rája. váró feladatokat. I-Az eredmények mellett azon­ban vannak még fogyatékossá­gok iS. — mondotta Darabos elv- társ, — A DlSz alakulasa óta öltéit idő fejlődése nem volt el eg, hogy a szervezet, nálunk is azt a szerepet tudja betölteni. ctrm£ a. hős Lenini Komszomol a Szov­jetunióban. Pártszervezeteink még nem ismerik egészében _ a ’ Komszomofhoz hasonló ifjúsági szervezetet és nem támogatják kellő módon a DISz-t. bár a kon­gresszus óta van ezen a térén is komoly változás a megyében. _ A növényáv°tás terén az esős idő miatt lemaradás mutat­kozik nálunk. Mozgósítani^ kell a falusi fiataljainkat a növényápo­lásra és már most készüljenek a béke­aratás, a cséplés időben történő elvégzésének a biztosítására. Nagy feladatok ezek. amelyek megvalósít a saba-n ifjúságunk tettekre válthatja ha­zaszeretetét. Ezekben a harcok­ban edződik fiatalságunk. így erősödnek az uj káderek, igy tölti be Pártunk ifjúsági szervezete a szerepét■ Vegyék fel eredménye­sen a harcot, bátran, keményen szálljanak szembe a faluban meghúzódó alatto­mos ellenséggel, a kulákkal, _ Hß feladatainkat eredmé­nyesen akarjuk megoldani, köz­ponti -f”1 adatként; tekintsük, hogy a térmelőcsoportban a csalódta- gokat is bevonjuk a munkába, mozgósítani kelj minden erőt., az aratás, a cséplés munkálataira. Ügyeljenek a DISz-szervezeteink arra —■ hangsúlyozta, — hogy a dicsöségtábIákat minden község­ben vezessék és ezek valóban a verseny mozgató erejévé válja­nak. Küzdjenek a fiatalok teljes erővel a feketevágók, a spekulán­sok. az árufelvásárlók siserahada ellen. Fokozzák az éberséget, — A saját jövőjét épifi ifjúsá­gunk akkor — folytatta beszédét Darabos elvtárs. — amikor be. csülé/,esen teljesíti kötelességét a haza és a Párt iránt. Mint hiányosságot vetette fel az értekezlet felé. hogy kevés volt a bírálat és önbirálat a DISz megycbizolt- ság munkáját illetőleg. Nem vetették fel az alapszerve 26/ele küldöttei, hogy mely terü­leten kell nagyobb segítség c számukra. Beszédét ezekkel < szavakkal zárta Darabos elvtárs _ Pártunk és népünk legfonto­sabb tartaléka az ifjúság, a mi b ál or. dolgozó, hazáját szerető fiatalságunk. Nem. kétséges, hogy a DISz jó munkája folytán me­gyénk ifjúsága valóban a, Párt legjobb segítőtársa, lesz a szocia­lizmus építésében. Kis s Imre elvtárs a DISz me- gyebizotítságának tagja foglalko­zott a megyebizottságon megmu tatkezó hiányosságokkal, A hozzászólások után került sor a megyei választmány és a megyei DISz-bizofc'.ság megvá. lasztására. Az orosztonyi tszcs az aratásig végez a soronlévő növényápolással Lázas munfca folyik az orosz- tányi termelőcsoportban. Már kora hajnalban kint leheij találni a csoport tágjait a mezőn és késő estig tart a munkájuk. Megér­tették az orosztonyi bermelőcso- ponti tagjai azt, hogy nettóik kell példát mutatniok az egyénileg dolgozó parasztoknak. S a leg­meggyőzőbb példa a jó munka, ebtől függően a közös munka jó eredménye. El is nézegetik az egyénileg dolgozó parasztok a csoport bő termést ígérő rozs- és búzatábláit. — Ilj’en nincs a ha­tárban — mondják és elgondol­koznak ,a magyarázaton. Pedig egyszerű a dolog: az őszi és ta­vaszi munkáknál a szántást, a vetést gépi erő végezte. Azián nagy szerepe van az eredmé­nyekben a műtrágya használatá­nak és a gondos növényápolás­nak. Csatlakoznak a zalalövőiek kihívásához Az orosztonyi ‘ermelőcsoporj iparkodik a növényápolás befeje­zésével, hogy jól. nyugodtan vé­gezzék a békearai ást. A bő ter­més kemény munkát követel, de a tagok ■sitrő’l ugyan nem ijed­nek meg. Békearatás lesz az idei aratás. Ez a tudat lelkesíti az egész tagságot. Gsoportgyülésen tárgyalják meg holnap a megyei pártbizottság felhívását. Ök is csatlakoznak Zalaszeidinihály és Zalalöuő kezdeményezéséhez. Gondosan előkészítik, hogy miit vállalnak a többtermelés beta­karítása érdekében. A széng. és lucernatermésüket már be is tákarito-tták. A kuko­rica második kapálása javában folyik. A répa egy elése befejezés előtt áll. Minden munkát meg­felelő időben, jó munkaszerve­zéssel végeznek. Aratásig végez­ni akarnak minden növényápolási munkával. Többet foglalkozzanak a csoporton kívüliekkel A munkacsapatokban ott szór. goskodnak az asszonyok is, He-' ge Istvánná, Józsa Lajosné és Kovács Józsefné csoporttá goik valamennyi! munkában élenjár­nak. A csoport minden munká­ban példát mulat a község egyé­ni gazdáinak. — De fa sem ma. radhátunk! — mondja mosolyog­va Druskóczi József elvtárs, a csoport üzemi pártszervezetépek titkára. — Volt eset, hogy föl­dünk gazos volt az esőzések után, de a családlaqak bevoná­sával behoztuk a lemaradásun­kat. Hiba van azonban a csoport tagságának növelésénél Hóna­pok óta nem veitek fel laqot a tszcs-be. Az egyénileg gazdálkn dó parasztokkal jobban el kell mélyíteni kapcsolatukat. De a Mí­vűi álló dolgozó parasztoknak is meg kell látói, hogy a felemelke­dés unjál, népgazdaságunk szá­mára a többtermés biztosítását csakis a nagyüzemi lársasgazdáb kodás megvalósításával lehet e-L- érni. Sikerrel szerepelt Budapesten a kanizsai „Szabadsági-énekkar fékeztélk a verseny lendületét. Az utóbbi két íiónapham egyetlen bázakerettyei és lovászi dolgozó sem tód ^semmit a másik üzeni dóig o zói rí ak ítélj esitmén y érői, nem látja, mélvik üzem van elöl, hol kell megszilárdítani a mun­kát, hogy a Lemaradást pótolni lehessen. Ez egészségeién álla­pot. s ezt ni-m lehet egy pillana­tig sem továbbfolytatni. Az al­kotmány ünnepére indított ver­senyben m;g kell valósítani a 1 egp on t o s a bb. leg rend s z eres; tbb versenvértétóelést, biztosítani (kell a tökéletes versenynyilvtánossá got, Éz egyik alapja munkaver. vényünk sikerének. apáti Lajos Lovászi. A nagykanizsai olajipari dol­gozók ..Szabadság’1 vegyeskara és szimfonikus zenekara múlt szer­dán tkelt útra, hogy a megveí kul túr verseny győztes énekkara­iként résztve.gysn a budapesti kult'urhétón, s ezen mutassa be felkészültségét, adjon számol ed­dig végzett munkájáról, Már az Induláskor kellemes meglepetés ért bennünket: az. Országos Kul- iturverseny Iroda két kényelmes gyorsvonati különkocsit hizlosiL :tött számúinkra. A Déli Pályaudvaron a népmű­velési minisztérium és a SzOT kiküldöttei fogadták a kultur hétre értbező kanizsai dalosokat akik az üdvözlőbe zéchkre vá faszolva hangoztatják, hogy lu datában varrnak, milyen nagy fel- adadi hárul rájuk, kuliturmunká. sokra a szocializmus építése te­rén. s ennek érdekében hiven kö­vetik a Pánti áljai mutatott, otáj és részt kérnék 'kuliturforradal- munite sikerrevitelében. ígéretet ítéljék, hogy; méltók leszünk a be­léjük helye zeit bizalomra és mint öntudatos üzemi dolgozók építik a szocializmust nemcsak termelés vonatán, hanem kultu­rális munkájukon keresztül is. Az első nap pihenéssel telt el, este pedig a Madách Színházban megítéld intettük a „Bodzaliget című színművet. Másnap, csütör­tökön reggel próba volt. a Ma gyár Színházban. Ekkor már érezni Lehetett. hogy az esti be­mutatón legjobb szereplésünket nyújtják, ’ így is volitv A bemutató kö­zönsége figyelmesen hallgatta énekkarunk történetét és meg­tapsolta azokat az ének!kari ja gokat, akik a termelésben is élen­járnak, minifc például Dévényi József, Sándor György, Stróbl József és a többiek. Nagy sikert aratott a műsorunk. Bárdos; Ré- tenméten című népdalfeldolgo­zását, a Szulikó című grúz nép­dalt. Kadosa: Süss fel munka napja című rornegdalát és Alak- szandrov:, Sz-tálli'-kántátájáf ad­tuk elő. Az első szám után vL harzó vastapsot kapott az együt­tes és valóságos virágeső. h ulloirt színpadra a nézőtérről. Ez a nagy tetszésnyilvánítás végig kísérje énekkarunk műsorát. Csü­törtöki jó szereplésünknek tulaj­donítható, hogy résztvehettünk szombaton este a Városi Szín­házban megrendezett diszbemuta,- ón, melyet megteCdntették Pár­tunk vezetői és a kormány 'több ‘tagja is. A jelenyolt kritikusok elfogulatlanul megfálj.apkot't.ák, hogy a kanizs ab olajipari dolgo zók ..Szabadság“ lénefkkar,a' jó munkát végzett és szereplése a ‘kulturhét egyik kimagasló • ese­ménye volj. Ezen a két nyilvános szerep lé­sünk ön kívül rögtönzött hangvér- senyt is rendeltünk az Astoria-- szálló és az EMKE vendéglátó-, üzem dolgozói részére hálából a kifogástalan ellátásérít- Vasárnap azzal a tudattal un- dulhafítunk haza Nagykanizsára, hogy jól végeztük fel dalunkat és ez a tudat, lendületiét ad további munkánkhoz. VARGA ISTVÁN, a „Szabadság“ énekkar ügyvezetője. Vaiga elvtárs leveléhez csak annyit kívánunk hozzáfűzni, hogy az énekkarnak, most még jobban, mint eddig, küzdenie kell az önelégültség veszélye ellen, amelynek félreérthetetlen jelei állandóan ott settenkednek a da­losak körül, A budapesti kultur. héten való szereplés kétségtele­nül komoly megtisztel teles az olajipari dolgozók és megyénk valamennyi dolgozója számára, és éppen ezért nem szabad em gední, hogy lábrakapjon az ének­karon belül az önteltség. A kul- tvrhéten elért siker pedig arra kötelezi az énekkart, hogy ne áll­jon meg, hanem szüntelenül fej­lessze képesítéseit és ezzel fej­lessze népünk kultúráját. Sormás 200 kötetes népkönyvtárat kap Népi demokráciánk (igyekszik a város és a falu (közötti (különb, ségetj megszüntetni. Bizonyít, ható azzal, hogy még a legeldu­gottabb községekben is kuttur- ottihonh, mozit építenek, vagy könyvtárat avatnak. Bevezetik a villanyit. Sormásom is lázasan készülnek vasárnapra, mert ekkor ünnepé­lyes keretek között avatják fel az ujomnan kapott 200 kőiét es könyvtárat. A község dolgozó pa. ászt ja i szorgalmas munkával ké. szülnék a könyvtáravarásra. Pó­tolni akarják az elmulasztotta­kat, mert hisz kissé lemaradtak tojás és a baromfi beadásban. De vám még a széna-betakaritás terén is javítani való! Szerda, 1951, junius 20, 3 Biztosítsák az olajvállalatok a rendszeres párosversenyértékelést uiouMjitnu- uviguzu-i augusztus 20-át nagy bikesedessel, olyan tzzóhanguíatu párosversennyel atkarják előkészíteni ahogyan Pártunk H- kongresszusát ünne­pelték. A párosverseny ilyen ki bon:ta:kozásához az kell. hogy két nagy olajtelepünk, a lovászi és a bázaikteret'ty/ti üzem rendszeresen értesüljön egymás eredményeiről, hibáiról mind a sajt-ón kérész­iül, mli-nd egyébként a rendszeres versenyértékelés utján. Ennek érdekében feltétlenül változtatni kell az üzemek kömy. válási osztályainak munkamód­szerén. A kongresszusi verseny óta a vállalahofe elmulasztották elbírálni a párosverseny eredmé­nyeit és valósággal mesterségesén

Next

/
Oldalképek
Tartalom