Zala, 1951. június (7. évfolyam, 135-150. szám)

1951-06-17 / 139. szám

Váiiozfasson magatartásán és munkamódszerén a zsigmondházi állami gazdaság vezetője és párttitkára Fejlesszük a kisiparosok szövetkezeti mozgalmát Állami gazdaságainknak teljesí­teniük kel! azokat a feladatokat, amelyet Pártunk II. kongresszusa szabott meg számukra. Ezért elen­gedhetetlenül szükséges, hogy élen­járó munkát végezzenek és a nő vényápolási munkák végrehajtásé” vaj mutassanak, példát egyénileg dolgozó parasztságunknak. Ez az élenjáró, példamutató munka hiányzik, főként a vezetők hibájá­ból, a zsigmondházi állami gazda­ságban. Eddig nem ismerték fel, hogy a cukorrépa egyelése minden egyes kihasznált napsütéses perc­ben sok sok mázsa cukor megmen ­tését jelenti népgazdaságunk szá­mára. Régebben csúnyán lemaradlak ebben a munkában munkaerő hiá­nyában. Az alsófakosi gazdaság, amely előbbre van a munkákban, segített rajtuk. 'Rendelkezésükre bocsátotta dolgozóik közül a leg­jobb munkacsapatot, hogy annak segítségével hozzák be a lemara­dást. Ezek a dolgozók öntudato- s an, felelősségteljesen végezték munkájukat. Megértették, hogy minden időt ki kell használni- Néni nézték azt, hogy letelt a- nyolc vagy tízóra, kora reggeltől, késő estig dolgoztak- Normájukat 10-én 280, 11-én 331 százalékban teljesí­tették és minőségi munkát végez­tek, Mit csináltak a zsigmondházi dolgozók? Az adminisztrációs munkát vég ző személyzet, élükön Baranyai Albert gazdaságvezetőve!, alig vár­ták, hogy fél öt legyen és máris eltűntek a láthatárról. Baranyai ('Albert még mindig nem tudja fel- lanérni az egyszemélyi vezetés ■jelentőségét- Elfelejtette vagy tán ,nem olvasta Gerö elvtárs szavait: i«,többé már nem békélhetünk meg Nizzai, hogy a vezetés felelősségét elmossákIdeje, hogy Baranyai -elvtársi felfigyeljen erre és változ­tasson eddigi magatartásán, ; Most, (amikor az egyik legna­gyobb- munka folyik a gazdasági -ban, a növényápolás, amelynek jó kivégzése biztosítéka jó termésünk­nek, aratási munkánk zavartalan elvégzésének, minden szem gabo­nánk megmentésének, még jobban ámeg kelt szilárdítani az egy sze- vnélyi felelősséget a vezetésben. Több gondot fordítson az üzemi pártszervezet a gazdaság életére, '"Gyakoroljon kellő ellenőrzést i* gazdasagvezetö munkája felett ügy, hogy az egyszemélyi felelős­ség következetesen alkalmazható legyen. Ezt úgy tudja megvalósítani a pártszervezet, ha a párttitkár - elvtárs maga is változtat eddigi magatartásán és munkamódszerén, eléri azt, hogy mm a gazdaságve- zetö irányítja a pártszervezetet, i^tanem a pártszervezet ellenőrzi és segíli munkájában a gazdaság ve­zetőjét. Ezt meg lehet oldani szo­ros kommunista barátsággal, min­den polgári csökeáény nélkül. Szó­rakozni lehet, a szomszéd község­ben és kell is, de a maga idejében. A legnagyobb mezőgazdasági mun kák idején minden erő megfeszíté­sével dolgozni kell módosított öt­éves tervünk érdekében a zsig. mondhází állami gazdaságnak mun­kájának megjavításáért. Ma tojáshegyüjtési napot rendeznek megyeszerte! Zala tnrgye a tojás, és baromfi- begyűjtésben nincs a Legjobbak közölt. Dolgozó parasztjaink a junius 30-ig szóló előirányzatom a ,.B‘‘ vételi jegyre csupán 45 szá­zalékban lel je-s-i tették. A fjem ára­dásokat a'népnevelők, a tanácsok és a tojás begyűjtők hiányos mun­kájában kell megkeresnünk. Komárváros és Dióskál közsé­gekben a pártszervezet és a ta­in ács sein tartja ,a tojás- és ba­romi «begyűjtésit fontos feladatá­nak- A „B“ vételi jegyre történő tiojásbeadást teljesen elhanyagolták a felvásárlók is, A dolgozóktól csak szabad áron vették át a to­jást. A járási tanácsok elkövették azj- a hibát, hogy nem segítették, nem ellenőrizték a községi taná­cs-ok és a 'tojásfelvásárlók műn- kájáí. ■ Á tanácsok hiányos munkájá­nak eredménye meglátszik Padár községben is. ahol 62 százalék03 az eredmény és Nemesrádön, ahol 65 százalékban gyűjtötték be a tojást a -3*’ vételi jegyre a junius 30-i előirányzatihoz képest. A lemaradások mellett, persze szép eredmények is vannak. Ahol a pártszervezetek és a tanács állandó bizottságai bele­kapcsolódtak a tojás- és bá­ró mfibegyüjtés munkájába, máris túlteljesítették az előirányzatot Ilyen köz-ség Zalatárnok, Orbányosfa és Zala- isfcvánd. A vasárnapi békeagita- ciós napon Nemesnépen, Zala- lövon, Gutorföldéa jó népnevelő- munkával 6—7 ezer darab tojás*! gyűjtöttek össze az MNDSz- ass-zonyok. Az icgész megye területén lázas ■készülődés folyik már napok óta a mai tojás begyűjtési napra. Egyes községekben műsorral, a földműv>e«s zö vet ke z etek deko rá- lásával készültek e napra. Hallé­ten az MNDSz-asszouyokhoz csatlakoznak az úttörők is. irányzat 10 százalék áj baromfi­ból. Jó példával az . MNDSz-asszo- nyok jártak elől a beadásban Is, Ennek az lett, az eredménye, hogy egy ■. fél nap alatt 7 ezer db tojás, é» 75 tyuk 'keidili; beadásra.', A mai tojás- és■ baromf íhegy.ü jtési napra alaposain felkészülitek az MNDSz- asszonyok, t!ö megs zer v<?z e í ek, idtörőpajitások is. Felvirágozott kis kosarakkal keresik fel azokat a dolgozó parasztcsalád okát, akik még nem teljesítették második negyedévi előirányzatukat. A földmüvesszövetikezetek is felkészültek a tojás, és baromfi- begyűjtési napra, Feldiszltiet-ték a. kirakatokat] ötletes módoa tojá­sokkal. A boltok előtt veszik át a tojást, baromfit, A népnevelők tts segítenek,, » tanács állandó bizottsága tagjai is megmagyarázzák a dolgozó parasztinknak, hogy junius 30-ig meghosszabbította kormányunk a gyorsbeadási jutalék kifizetését, beszélnek arról, hogy a itszcs.k baromfibeadási kötelezettségüket hl zoítser léssel is teljesíthetik, ami megint nagy segítség kor­mányzatunk részéről. S. BRODZKI: A TITOFAS1ZMUS TÖRTÉNETE . Ä népi demokratikus rend­szer felszámolása. Jugoszlávia felszabadításától a FÍTájékoztató Iroda 1948 júniusi ha- ftározatáig eltelt időszakot Tito i klikkjének lázas, bár álcázott te­vékenysége töltötté ki. Ez a tevé­kenység a népi demokratikus rend­szer szétrombolására irányult. Cél­juk elérése érdekében likvidálták is marxista-leninista alapon álló !JuKP-t, A Népfrontot feltöltöttek Tiurzsoá és kispolgári elemekkel, .továbbá elárasztották az államap­parátust szovjétellenes, nacionalis­ta, a fasisztákkal együttműködő, volt csetnikek és monarchofasiszta astb. elemekkel. Gazdasági vonalon ennek a poli­tikának megfelelője az a törekvés volt, hogy megváltoztassák a rend­szer osztályalapját. Ennek érdeké­ben korlátozták a munkásosztály ezerepét és jelentőségét, megerősí­tették a kulákságot és városi bur­zsoáziát­A titoísták gazdaságpolitikájá­nak ez időszakra vonatkozó eleni- zésével egész sor következtetésre jutunk, amelyekből kiderül, hogy határozottan és következetesen ha­ladtak a kapitalizmus uralmának visszaállítása felé, 1. Títoék azt hangoztatták, hogy „szocialista iparosítást’* hajtanak végre Jugoszláviában. De elég csak egy szempillantást vetni az „öt­éves tervre“, és meglátjuk, hogy nem iparosításról, hanem éppen az ország iparosításának szabotálásá- ról van szó. A títoista „tervezés" teljesen Zűrzavaros, mind a beru­házások jellege és megoszlása, mind a termékek elosztása tekin­tetében. A „szocializmus építésé­nek*’ ez a terve nem vette tekin­tetbe a mézőgazdaságí gépgyártó-, sem a műtrágyaipart, tehát egyál­talán nem volt tekintettel a mező­gazdaság átszervezésének lehetősé­gére. Másrészt előírták a legkere­settebb luxuscikkek gyártását, amelyekét tóként a burzsoázia fo­gyaszt, vagy u kapitalista nyugat keres, A „teljes gazdasági önálló­ságról" szóló hitlerista nézetekre emlékeztető nagyzoló és naciona­lista frazeológiával egyidejűleg folyt az alapiparágak fejlesztésé­nek ismeretes szabotálása. Ennek a politikának eredményei — ame­lyeket kezdetben hibák sorozatá­nak, nem pedig előre megfontolt árulásnak tekinthettünk — most teljes egészükben megmutatkoznak. 2. A jugoszláv „ötéves- terv“ a trockista kalandorpolitíka jellem­ző megnyilatkozása, A már emlí­tett célokon kívül ennek a tervnek még egyéb feladatai is voltak. Ar­ról volt szó, hogy a „nagy erőfe­szítések szükségességének*’ ürü­gyével még jobban kizsákmányol­ják. a munkásosztályt és a dolgozó tömegeket. A magas beruházások, a munkásosztály életszínvonalának folytonos süllyedése, a fogyasztás korlátozása — mindez arról tanús­kodik. hogy a tőkeakkumuláció Tito Jugoszláviájában a dolgozó tömegek fokozott kizsákmányolá­sán alapszik. Ezt kiegészítette a közvetett adók állandó emelésére alapozott pénzügyi politika. Eze­ket az adókat a fogyasztók milliói fizetik. Ugyanakkor csökkentették a közvetlen adókból származó be­vételeket. Ezek az adok ugyanis a burzsoáziát terhelik. Ezeknek az Vasárnap, 1951, jun, 17, A Szovjetunió második ötéves tervét '4 év és 3 hónap alatt fe­jezte be- A szocializmusnak ezt a gyönyörű győzelmét az segítette elő, hogy az ipar és a mezőgazda­ság átszervezése új, hatalmas táv­latokat nyitott a fejlődés előtt. Nálunk is, a felemelt ötéves terv, amikor követelményeket támaszt és nag3' feladatokat tár elénk, megnyitja az útját annak az eddig soha nem látott fellendülésnek, melyet Pártunk az ötéves tervvel maga elé tűzött. Tervünk sikeres végrehajtása megkívánja, hogy a lendület a tér- meíés minden vonalán fokozódjék. Világosan látjuk a különbséget a kisparaszti gazdaságok és a jól fej­lődő tszcs-k között. Amíg az egyik egyhelyben topog, addig a másik mind nagyobb sikereket hal­mozva halad a szocializmus útján. Ugyanez a helyzet a kisiparnál. Azok a kisipari termelőszövetkeze­tek, amelyek megyénkben a múlt évben, vagy még azelőtt alakultak, nemcsak erőteljesen megállják a helyüket, de kisiparunkat izmosab­bá, egészségesebbé, fejlődőképeseb­bé téve, nagy mértékben segítik elő felemelt ötéves tervünk sikeres végrehajtását. A 30 taggal dolgozó nagykani­zsai Szabó Kisipari Termelőszövet­kezet a múlt év utolsó negyedében 4Í.OOO forint nyereséggel dolgo­zott. Térítésképpen 74.000 forin­tot fizettek ki. A termelt áruk ér­téké 805 ezer forint. Az idei esz­tendő emelkedést, tehát fejlődést mutat, mert az első negyedévben az előzővel .szemben a termelés 95 000 forinttal növekedett. Ugyan­így erősödött, gyarapodott Nagy­kanizsán a Fehérnemű Szövet­kezet is. Azok a szövetkezeti tagok, akik a szövetkezet megalakításakor a reakció baljós hangjára hallgatva, nem egy esetben a visszalépés gondolatával legyezget'ték kispol­gári remegéseiket, ma. mosolyog­nak akkori kishitűségükön. Ma már jól érzik magukat a szövet­kezetben. Bőségesen megtalálják' számításukat. A jövő biztosan, szilárdan áll előttük s tapasztal ják, hogy valóban megbecsült lag jaivá valtak a szocializmust építő társadalomnak. A kisipari termelőszövetkezetek helytállanak nfagukért, Az ő péj dájuk nagyban hozzájárul a szö­vetkezeti mozgalom kiszélesítésé­hez. Tavaly a megyében mindössze 5 kisipari termelőszövetkezet mű­ködött: 2 Nagykanizsán, 2 Zala- szentgróton, 1. cipészkisípari szö­vetkezet pedig Zalaegerszegen, Ä meglévő szövetkezetek példáját követve az idén megalakult Zala­egerszegen a Minőségi Szabó Kis­ipari és a Fodrász Szövetkezed:, Nagykanizsán ugyancsak fodrász és 1 cipészjavító szövetkezet. A felsoroltakon kívül Pacsán meg­alakították a Szolgáltató Szövet­kezetei, amely áll: szabó, cipész, fodrász és női ruhavarró részleg­ből. De létrejött egy II. típusú szövetkezet is, az úgynevezett Me­zőgazdasági Felszereléseket Gyár­tó és Javító Szövetkezet, Zalalö vő és Lenti sém maradtak le, mert ott is megalakították már a szö­vetkezetét s így számuk megyénk­ben most már 13-ra emelkedett. Szövetkezeti mozgalmunk egyre szélesedik- Természetesen ezt nem nézi jó szemmel az ellenség, hisz számára minden egyes szövetkezet megalakulása újabb és újabb csa­pást jelent. Az ellenség jól tudja, hogy a szocialista szektor dolgo­zóinak életszínvonala jelentékenyen emelkedik, az ellenség látja azt is, hogy a szövetkezetek nyersanyag­gal való ellátása zavartalan, dé azt. is tudja, hogy a szövetkeze­tek, betartva a minisztertanács határozatát, az anyaggal messze menően tudnak takarékoskodni, minimálisra csökkentik a selejtet. Az önköltség csökkentésével, a termelés növelésével és a minőség javításával építik ötéves tervünket -s egyengetik a boldogulás útját, HÍREK ■— Ügyeletes orvos vasárnap a megyeszékhelyen, dr. Kiss Sán- derné A.dy-ut 12. — Ügyeletes orvosok junius 17_én, vasárnap Nagykanizsán dr, Henne József Rozgonyi-u. 10/a. Kiskanizsán dr. Sey László Sz^n't FTórián-tér 12, Állatorvos: dr. Tütő Lajos Bajcsy Zs. E...U. 51/a, — ÁLLANDÓ ÉJSZAKAI szol­gálatot tart Zalaegerszegen a két- műszakos 8/25 számú gyógysze'r- tár (volt Kaszter) Marx-tér 7. — - Nyitvalévő dohányárudák vasárnap Zalaegerszegen: Horváth Ferenc Rákóczí-ut, Kászonyi Mí- hályné Kossuth-ut, Kozári Fe- rencné Hegyi-ut, Rohonczi István Szécheuyi-ut. intézkedéseknek az lett az eredmé­nye, hogy egyre csökkent a mun­kásosztály részesedésé a nemzeti jövedelemből, a kapitalista eleme­ké pedig állandóan növekedett. A proletáriátus politikai elnyomatá­sának megfelelt a gazdasági kísem- mizés folyamata. Ilymódon a kor­mányrendszer megváltoztatásának kiegészítéseként, vagy még in­kább megalapozásaként egyre csök­kent a munkásosztály jelentősége és növekedett a buzsoáziának és a kispolgárság felső rétegeinek sze­repe és fajsúlya, 3, Az adópolitika és egyéb gaz­dasági intézkedések egyaránt a kispolgári tömegeknek és a dolgozó parasztságnak a burzsoázia és a títoista állam javára való kisajátí­tását célozzák. Falun a kivetett adók a közép- és szegényparasz­tokra nehezedték és a legkevésbbé sem ingatták meg a kulákság erős pozícióját. A kényszerbeszolgálta­tások segítségével végrehajtott ha- rácsolásnak is osztályjellége volt. Az úgynevezett kapcsolt árak rendszeréi (amelyről még issz szó) ■ arra szánták, hogy megerősít­se a kulákságot és egyidejűleg nyomorba taszítsa a dolgozó pa­rasztság tömegeit. (Folytatjuk-) Érfe sütjük tisztiéit vevőlniket, hogy junius 29—30_án leltározás miatt az árukiadás szünetel. Szesz, forgalmi Vállalat telepe Nagyka­nizsa, —- 100 forintos áron értékes! tette burgonyáját, ugyanakkor be­szolgáltatásának nem tett eleget Mikekaráesonyfán Egyed Jánosné- Eljárnak ellene, — GYŐRVÁR ÉS EGERVÁR között a sebesmotor elé vetette magát Nagy Lajos 41 éves vasúti pályamunkás, aki a helyszínen azonnal meghalt. Tettének oka is­meretlen, — Műsoros juniálíjst rendes a koreai gyermekek megsegítésére az MNDSz és az MSzT III, kör­zete 17-én. vasárnap délután a Ságvári kuFurkertben Nagykani­zsán, — IFJÚ CSORDÁS ANTAL., Nagy Lajos és Juhász Erzsébet várpalotai lakosok átakartak szök­ni a magyar határon. Térvük nem sikerült. Mindhármukat 4 és fél évi börtönbüntetéssel sújtották, — A zalaszentmihályi DISz szervezet az elmúlt hét folyamán rendezett műsoros est tiszta be­vételét, 150 forintot a koreai gyer­mekek megsegítésére ajánlotta, _ AZ ÉRDEKELT DOLGOZÓK tájékoztatására közli a megyéi ta nács, hogy az egyénileg dolgozó parasztoknak alkalmazott arató éa cséplő, valamint ÁMG által te­szerződtetett cséplőmunkások ter­mény- és állatbeadási kötelezett­ség teljesítésére nincsenek köte» lézve. Ezek a munkavállalók a természetben kapott gabonakeresle­tükkel szabadon rendelkezhetnek- De keresetüket egyik községből a másikba csak engedéllyel szállíthat­ják- A jogosult őstermelőd fejada­got megőröliethetík, az ezen felüli mennyiséget az arató és cséplő rnpnkások C vételi jegyre maga­sabb átvételi áron bármelyik fel­vásárló szövetkezetnek eladhat­ják. Félnap alatt 7 ezer tojást és 75 tyúkot adtak be Zalalovon Kövessék a többi községek MNDSz-asszonyai fi. in nélrJnt. A zalalövői MNDSz-asszonyok tojás-, baromfi- és tejbegyüjlési versenyre hívták a megy« összes dolgozó asszonyait. A versenyfel­hívás után nyomban megkezdő­dött a községben a népnév élő­munka. Házi agitáció soráé) nem nagy szavakkal,, hanem magával az élettel agitáltak. Elmondták, hogy milyen jelentőséggel bír a tojás- és bai omfibegyüjrés nem­zetgazdasági szempontból és ha csak minden család egyetlen tyúkot ad be, a község máris könnyen teljesítheti az évi elő­Felkészültek a megye földművesszövetkezetei is a tojásbeadási napra

Next

/
Oldalképek
Tartalom