Zala, 1951. június (7. évfolyam, 135-150. szám)
1951-06-13 / 135. szám
v £ H i E l t i ■» így tárgyalták meg a kádermunka kérdéseit a kibővített járási és városi választmányok A. hatalom meghódítása után, a szocializmus építésében egyre nagyobb szerepet játszik a káder- kérdés, a parancsnoki kar kialakításának kérdése. Rákosi elvtárs azt mond'a: „Megnöveke- dett, s uj feladatok állnak Pártunk előtt, amelyeknek megoldása csak úgy sikerül, ha megerősítjük pártszervezeteinket. Az előttünk álló nagy célok megkövetelik azt, hogy figyelmünket újra a pártszervezetek megerő- ti ősére, pártkádereink nevelésére irányítsuk.“ A Pártkongresszus irányította a figyelmet! a káder- munkára.. Kovács elv társ referátuma a Központi Vezetőség leg- laóbbi ülésén, segi(i megoldani i t Zala megyében is ezeket a feladatokat. A kibővített megyei pártvá- laszímányi ülés után a járási és városi pártválasztmányok is megtárgyalták a Központi Vezetőség május 22-i ülésén a kádermunkával kapcsolatban felvetett problémákat. Ezeken a kibővítet t pártválasztmányi üléseken megbírálták, feltárták a küldöttek a. megyei és járási pártbizottságok kádermunkáját. Elmondhatjuk a beszámoló es hozzászólások alapján, hogy az éberség, a Párt védelme az ellen, séges, osztályidegen elemek behatolásától, ez volt a központi kérdése a választmányoknak. Azok a problémák, amelyeket Pártunk Központi Vezetősége a kádermunka ' terén felvetett, megtalálhatók a mi megyénkben is, A xalasxenigróti Járási pártválasztmányi ülésen Török Lajos elvtárs hangsúlyozta, hogy Pár- fűnk egységes és jó] fejlődik, a káderek zöme egyre inkább megállja helyét’., elméleti színvonaluk az elmúlt, évben jelentősét) növekedett, A Párt kádereinek túlnyomó többsége egyre jobban megoldja az üzemekben, a falvakban is az előttük álló feladatot a haza és a béke védelmének nagy ügyéért vívott harcban megállják helyüket; és területük tényleges gazdáivá, vezetőivé lesznek. Vannak eredményei kádermunkánknak, de nem tartott lépést a Párt gyors fejlődésével. Ez a megállapítás mind az öt járásunk és két városunk területére áll. Az eredmények mellett azonban vannak hiányosságok is. A felszólalók szemléltető példákkal támasztották alá a párlválaszt- mányí üléseken, hogy a vezetőállásokból kiebrudalt ellenség milyen uj taktikához folyamodott, hogyan igyekszik alulról felfelé a vezetőfunkcióba törni a mi pártszervezeteink szsmeláliára és ébertelensége következtében. Horváth Sándort a zalafárnoki gépállomás mezőgazdászát az üzemi pártszervezet tagjelöltnek ajánlotta- Jól alkalmazkodott, fújta a marxi-lenini meghatározásokat. Megtévesztette az elvit ársakat, de a járási bizottság megállapította, hogy egy 60 holdas kulák csemetéje, aki már azelőtt tagja is volt a Pártnak, de kizárták. Tófeji Béla Ságodon nyilas pártszolgálatos volt. Befurakodott a Pártba, a pártszervezetből azonban kizárták. Egyszerű munkásként a kanizsai téglagyárhoz került. „Mert jó munkát végzett,“ hát felvették az üzemi pártszervezetbe. Előléptetésre javasolták. Legutóbb már mint normaellenör dolgozott az eger- szegi Téglagyári Egyesülésnél. A zalaegerszegi járási pártbizottság azonban leleplezte a dolgozók levelei alapján. Eltávolították a. Pártból, s bizalmi állásából. A zalaegerszegi járási párt- választmány ülésén mondta, el Bogár elvtárs, hogy az ellenség taktikájának leleplezése megerősíti a pár: szervezeteket, éberebbé teszi a kommunistákat s ezáltal is erősödik a Párt. De nemi elég csak leleplezni az ellenséget, továbbra is figyelemmel kell kisérni a tevékenységét — mulatót rá Németh László elvtárs a zalaszentiváni párt- szervezet titkára. — Ehhez pedig az szükséges, hogy a vezetők ellenőrizzék az előléptetéseknél az emberek múltját, kérje ki a párt- szervezet az előbbi munkahelyén dolgozók véleményét is. A lefenyei választmányi ülés izzó hangulatban, fokozott, harcra és nagyobb éberségre hívta fel a pártszervezetek figyelmét. Söjiör elvlárs idézte Kovács István elvtársiak a Központi Vezetőség ülésén elmondott beszédéből a •következőkét:: „,A pártmunkásokban ki kell fejleszteni a fokozott kommunista éberséget, a Párt, a munkásosztály iránti felelősség tudatát — sokkal jobban mint eddig. Minél jobbak a káderek, annál erősebb a Párt, annál erősebb az állam, az ország ... Mint a szemünk fényére, ugv vigyázzunk Pártunk, kádereink ■tisztaságára.“ Behatóan foglalkozott a választmány azzal a jelenséggel, hogy a járási lanács mezőgazda- sági osztálya a iermelőcsoporj o- kat és a községeket nem megfelelő módon támogatja. Horváth Emil elvlárs Tótszerdahely függetlenített pártlitkára beszámolt arról, hogy a termelőcsoport építkezési engedéllyel kapcsolatos kérvényt adott be a járási tanácshoz már régebben, viszont, a jatiács még válaszra sem méltatta. Garai Gizella a kiscsehi tezcs tagja is a járási tanács munkájában fennálló hiányosságokról beszélt, hangsúlyozva, hogy az ellenség a tanácsokba is nagy számban befurakodott. Felhívta a járási pártbizottság figyelmét, hogy nézzenek utána, hol bújik meg az ellenség a járási tanácsnál. Gyuricz György elvtárs Üótszentmártoni pártit ifkár idézíe a. Központi Vezetőség útmutatását: „Az éberséget, a Párt sorai tisztaságának a védelmét! a tagjelölfelvételnél kell kezdeni.“ És valóban a pártválasztmányi üléseken elismerték, hogy ezen. a téren gyökeresen meg kell javítani a munkát. Lovásziban és Bázakerettyén főbb volt csendőr és nyilas férkőzött be a Pártba a tagjelölt felvételek során. A lenti járási pártbizottság volt mezőgazdasági osztályvezetője a legnagyobb gondal zárta az asztalfiókjait, mégis a megyei pártbizottság többszöri figyelmeztetése ellenére sem záratta ki a novai termelőcsoportból a dolgozó parasztokkal a kulákot, noha sok ideig olt élt Nován, ismernie is a kulákot. Nem hivta fel a tszcs-tagok figyelmét ,az ott megbúvó ellenségre. Végül is a megyei pártbizottság intézkedésére a tagság kitette a szűrét a kulák- nak és azóta megjavult a munka. A járási és városi kibővített választmányi ülések megmutatták. milyen időszerű és elevenbe vágó problémákat vefett fel Pártunk Központi Vezetősége. Percze Zsigmond elvtárs a lenti járási pártválasztmányi ülésen rámutat ott: az éberség azt jelenti, hor-- meg tudjuk különböztetni a barátot az ellenségtől, homunka közben ellenőrizzük az embereket, foglalkozzunk a káderekkel és következetesen harcoljunk mindenfajta opportunist's. elhajlás, minden pártellenes nézet ellen. A választmányoknak meg kellett vitatniok, hogyan segitsük elő a káderek további fejlődését, hogyan neveljük a kommunistákat fokozotj- helytállásra. harcos áldozatkészségre. Ennek a kérdésnek a megvitatása a választmányi ülések gyönge oldala volt. A zalaszentgróti járási választmányi ülésen Fischi elvtárs rámutatott, hogy a káderek nevelése, a velük való egyéni foglalkozás nem külön munka, hanem egész pártépitő munkánknak szerves része. A jó ellenőrzés és a tömegekkel való eleven kapcsolat, ami megteremti a jó kádermunka feltételéit. Belső Károly elvtárs pusztaszenrlászlói párVtitkár lelkesen idézte Rákosi elvtárs szavait: „Első a Párt“. Egyszerű szavakkal számolt be arról, hogy a káderek tisztaságáért vivőit harcban hogyan bátorítja a tömegek bírálatát, mert a tömegek sok mindent látnak és hallanak. Rendszeresen neveli, képezi a kádereket. Az utóbbi időben 12 tagjelöltet és 5 tagol vetitek fel a Pártba. Ö maga személyesen élenjár minden munkában. aminek az az eredménye, hogy gabonabegyüjtésben és tojásbeadásban is a járás első községei közé tarfozik Pusztaszent- lászló. Az aratáshoz, csépléshez biztosítva van a munkaerő. Jól halad a növényápolás is. A választmányok megbírálták a járási pártbizottságokat. A kerka- kufasi párttitkár felszólalásában rámutatott, hogy a lenti járási pártbizottságtól kevés támogatást, kapott a pártszervezetük. Általában járási pártbizottságaink eddig bizony keveset teftek a falusi párttitkárok neveléséért, tekintélyük növeléséért. A pártoktatás jelentőségéről, mint a káderek nevelésének egyik fontos tényezőjéről sók szó esett, a választmányi üléseken. — Éberen kell ügyelnünk, hogy a pántiskolákra ne kerülhessenek olyan elemek, akikről, aztán kiderül, hogy később még a Pariból is el kelL. hogy távolítsuk őket. Meg kell szüntetni a tanulási lazaságokat. A vezetők példamutatásukkal is segítsék elő a tanulási fegyelmet — mondotta Veiczi Ferenc elvtárs a zalaegerszegi városi pár tvál ászt mányi ülésen. A párfválaszlmányok felhívták a figyelmét, hogy a Párt megf iszlitása az ellenséges elemektől nagyon komoly feladat, amit nekünk tervszerűen, megfelelő utánpótlás ki nevelésével kel] biztositanunk. E feladat; elvégzése közben nem szabad pánik- hangulatba esni. szigorú egyéni elbírálás alapján kell ezt a feladatot mindennapi munkánk elvégzése közben megoldanunk. Ä nagykanizsai városi párt- választmányi ülésen Horváth József elvtárs beszélt a Párt iránti őszinteség kérdéséről: A Párt iránt őszintének kell lennünk. Aki valamit eltitkol, az mindig fél, nem ltud egész emberként, dolgozni. A Párt; meg fogja különböztetni azokat az elvtársa- kai, akik őszinték a Párthoz, de szigorúan fel kell lépnünk azok ellen akik félrevezetik a Pártot. És nem kellett messze menni példákért! a kádermunka hiányosságaira.. az éberség fogyatékosságaira, volt rá bőven példa Nagykanizsán is elég. Az előttünk álló nagy feladatokat csak úgy tudjuk megoldani, ha a kádermunkát alapvetően megjavítjuk, ha minden területen a vezető, a párttitkár lesz az első káderes. Fontos tartalékunk az uj szellemben nevelt 1 f 1u?5íf, a nagy fejlődésen keresztülment nők, de nem szabad elhanyagolnunk az idősebb elvtársakat sem. Fontos kádertartalékunk a pár- lonkivüliek ezrei és tízezrei. Meg kell őket becsülnünk és fokozottabban vonjuk be őket a munkába. A járási és városi választmányok eredményes munkát végeztek. A Központi Vezetőség utmu. tatásait, amelyek megszabják hosszú időre előttünk feladatainkat a kádermunka ferén, juttassuk el az alapszervezetekbe, ott is váljék eleven erővé, vitassák meg az alapszervezetek és dolgozzák fel a helyi viszonyoknak megfelelően. Alkalmazzák azokat mindennapi munkájukban. A kongresszus határozatai» nah végrehajtása megköveteli, hogy többel foglalkozzunk a káderek jellemének kialakításával, harcos, bolsevik szellemben való nevelésével. Olyan kádereket kel] nevelni, akik szeretik Pár-tunkát, szeretik a Szovjetuniót és kérlelhetetlenül gyűlölik az ellenséget. Minden vezető feladata, kötelessége, hogy minél főbb fejlődőképes, a nehézségektől vissza nem riadó, Wsztajellemű, pártját, osztályát, hazáját igazán szerető hű kádert neveljen. „Ilyen kádereket megtalálni és kinevelni Pár funknak, valamennyi pártszervezetünknek, állami és tömegszer- vezeleinknek döntő feladata“ — mondotta Kovács elvlárs a Központi Vezetőség ülésén. (Juhász) Nincs jó munkaszervezet — nem is megy a munka. a lenti Sza ba dság-t ügyes növényápolása munkákban lemaradás mutatkozik a len'i Szabadság tszcs-ben. Kulcsár Árpád, a tszcs elnöke azzal indokolja: kevés a tagság! Nincs a munkacsapatoknak állandó területük Pedig a lag-ság létszáma mást mutat. A csoportnak 34 tagja van és 130 holdon gazdálkodnak. Tehát a földhöz lenne elég munkaerő... a hiba azonban máshol keresendő. Egyes tszcs-tagok nem járnak él rendszeresen dolgozni. Egyik-másik kétlaki módon, gazdálkodik. Saját fogatukkal fuvaroznak —. masináik. így cselekszik például Hóbor János, Pál József és még löbben. Ök löbbre becsülik a jelenleg kapott néhány forintos mint ősszel a becsületes munka után járó szép összeget egyben. Hiba az is. hogy a vezetőség, az üzemi pártszervezet nem helycser szervezte meg a munkát. A munkacsapatok nem állandóan ki'jelöl,)- területen dolgoznak. Oda küldik az ötletszerűen összeállított munkacsapatokat, ahol éppen legsürgősebb a munka. Kapkodlak. Lemaradnak. Hiba lenne azt mondani, hogy nincsenek eredményeik. Vannak. A füvet le- toaszálták, jelentős részét be is takarították. Kaszálógépet is használtak, De a kukorica és a burgonya kapálásában elmaradtak. Nem népszerűsítik a legjobbakat Héber István, Szekszárdi Isi- vámé, Horváth József és Molnár kézzel pusztítják ki a gyomot a kultúrnövények közül. Az üzemi pártszervezet feladata... Az üzemi pártszervezet is fordítson több gondot a tszcs dolgozóinak nevelésére, Ne feledjék el. hogy munkájukat állandóan figyelemmel kísérik az egyénileg dolgozó lenti parasztok. A termelőcsoportnatk példát kell mutatnia minden községünkben. Azt se feledjék el a csoport tagjai, hogy a ma még egyénileg dolgozó parasztok előtt a legjobban meggyőző érv a személyes példamutatás, a (kézzelfoghaló eredmény. Feketét! végett a huták — lefülelték nyomban A dolgozó nép halálos ellensége a kulák. Otf igyekszik ártani, ahol csak akár legkisebb teret is engedünk: neki. Ezért kell fokoznunk az éberséget. Most köz- ellátásunk ellen 'támad, állattenyésztési tervünket szabotálja, amikor feketén vág. 'Tanácsaink napröLnapra leplezik le a büntévő kulák óikat. Galambokon Pereki János kulák- kőmüves 2 borjut vágott le engedély nélkül és a busát a dolgozók közt feketén Elmérie. Feljelentették. Legtöbb esettben a háttérben húzódik meg az ellenség, onnan, uszit feketevágásra. Bizony nem egy dolgozó paraszt is hallgat még szavukra. Az elmúlt napokban Ítélte el az egerszegi bíróság Németh Lajos kustányi lakost, tiltotlti vágásért 3 hónapf börtönre. 230 ezer kilométer — («Javítás nélkül egy mozdony minél nagyobb utat tegyen meg két főjavítás között. Ennek érdekében a mozdonyvezetők és a fűtők fokozottabb gondot fordítanak A MÁV nagykanizsai fűtőházá- n-ak utazószemélyzete eredménye, sen veszi ki részét mindazokból a mozgalmakból, amelyeknek célja végső fokon a takarékosság. Szép eredmények születnek a „főjavi fástól főjavításig“ mozgalomban is. aminek az a célja, hogy egy 1 tilrjsi gépállomás felkészült az aratás-cséplésre A tűrjél gépállomás dolgozói is jól felkészültek az aratási és cséplési munkára, Minden gépet kijavítottak, a csépléshez szükséges munkaerői már teljes egészében biztosították és elkészítették a munkák lebonyolításának tervét is. A gépállomás vezetősége a beSzerda, 1951. jun. 13. hordás gyorsasága érdekében a gépállomás vontatóját és gépkocsiját is bekapcsolja a munkába. A gépállomás .aratógépével pe- dig _a tszcsJk aratási munkáját fogják megkönnyíteni. Addig is, amíg az aratási és cséplési munkák megkezdődnek, a gépállomás dolgozói politikai és szakmai oktatásokon vésziek részt, hogy megfelelő szakiképzet séggel biztosítsák a munkák folyamatosságát. mozdonyaikra) hogy ezzel minél hosszabb ideig tarthassák üzemben. A fütőház- nál lévő mozdonyok átlag 120—■ 150.000 km, utat tesznek meg kéf főjavítás között, ami a mozgalom eredményességét bizonyltja, Legeredményesebbek azon” ban Varga József és Róka Béla szahánovisfa mozdonyvezetők, akiknek mozdonya már eddig 230.000 km-t futott főjavítás nélkül. Ezt a teljesítményt tovább akarják még fokozni. Egy főjavításit már megakari tottak, ami azt jelenti, hogy népga zd asá gunknak mintegy 200 000 forint javítási költség kiadását tették szükségtelenné, mert n közben adódott kisebb Ja. vitásokat gajá" maguk végeztek 3 Mária élenjárnak a munkákban es példát mutatnak a többi dolgozóknak is. Baj azonban, hogy az élenjárókat nem népszerűsítik. A verseníjszellsm iqg nem is lehet egészséges. Kétségtelen az eső hátráltatta munkájukat. Az idő javulásával most megkétszerezett erővel álljanak neiki a munkák elvégzéséhez. Nehogy később ösz- sze.őrlődjék a munka. A munka jó megszervezésével, a fuvarozga. tás megszüntetésével, a munkafe- ggelem megszilárdításával pótolják a mulasztásokat! Vegyenek példát a babosdöbrétisi tszcs dolgozóitól, akik a nedves talajon