Zala, 1951. június (7. évfolyam, 135-150. szám)
1951-06-15 / 137. szám
Tói szerda hely is elfogadta Hahót felhívását, de a siker érdekében keményebb harcot a kutákok ellen! Az ellenség ma már egyre ke- vésbbé lámad nyíltan. A kulák már nem a régi-. A kulákok ereje azonban jelentékenyen na- gyobb annál, mint amit a puszta számok mutatnak és ahogy Rá- kosi elvtárs mondta: ,,Eze]c az elemek abban a pillanatban, amikor velük szmben lanyhul nz éberség, azonnal működésbe lépnek és nein egyszer jelentékeny kánokat okoznak a népi demokráciának. Ezért fokozni kell az éberséget és lankadatlanul folytatni kell a tckésrendszer minden maradványával szemben a harcot.“ Széthuzást szít az ellenség a tszcs-ben Rákosi elvtársnak ez a mondása teljes mértékben vonatkozik a tótszentmártoni 'termelőcsoport dolgozóira. Addig szinmázkodott az elmúlt; idők kulák korcsmáro. Ka Kőfalvi György, amig feleségével együtt befurakodott a kommunisták ébertelensége következtében a tszcs-be. Nem dolgoztak. Visszaálmodták magúkat: a Horthy-fasizmus idejébe. Csaltak. feketéztek, spekuláltak. A csoporton belül abban merül; ki a ténykedésük, hogy egymás ellen uszították a tagokat, támogatta aljas munkájukat Márkus József az ugyancsak befurakodott, volt jugoszláv leventefő- oktató. Kovács József, az üzemi párt- szervezet titkára és a vezetőség ideje nagyrészét a belső egyenetlenség elsimításával töltötte, ami megmutatkozik abban is, hogy a növényápolási munkában lemaradt a csoport. Félre az útból! A délszláv község dolgozó parasztsága nagy lelkesedéssel csatlakozott a minap a hahótiak álltai elindított versenyfelhíváshoz és vállalták: minden felesleges terményüket a cséplőgéptől egyenest a magtárba, szállítják. A felajánlást úgy tudják teljesíteni, ha az egész község' összefog és különösen a tszcs dolgozó parasztjai, leleplezik a maguk között megbúvó ellenséget. Ne engedjék, hogy az egyénileg dolgozó parasztok előtt beszennyezze a tszcs becsületét! A napokban megtartott járási pártválasztmányi ülésen is kérték a JB segifségét a soraik megtisztításához a tszcs dolgozói. Az a feladat, hogy most a növényápolási munkák minél gyorsabb befejezése, az aratás és a cséplés minél jobb megszervezése. nem utolsósorban pedig ,,a cséplőgépből a szövetkezeti magtárba“-mozgalom teljes sikere érdekében a tótszentmártoni ter- melőcsoport, de a község dolgozó parasztsága is rendezze a sorait. Ne tűrjenek meg maguk között ellenséget, sokkal keményebb osztályharcot folytassanak a kulákok, ellen, mint ahogy ezt eddig tették. A példából mások is okuljanak Természetesen a iíótszenímár- loni termelőcsoport dolgozóinak Pcfriksresztur dolgozó parasztjai a tanács mezőgazdasági állandó bizottságának kezdeményezésére tojás- és baromfibegyüjiő hetet tartanak. A begyűjtési hét jól indult. A pártszervezet népnevelői és a tanácstagok a mozgalmat jó felvilágosító munkával készítették elő és ennek a munkának meglesz az eredménye is. Az első napon Török József 12 is vannak szép eredményeik bőven, Van amire joggal büszkék lehetnek. I1t,.csupán, csak a hibákat ragadtuk kb De ebből a, példából magára ismerhet jónéhány termelőszövetkezetünk a megyében. többek között a zalabaksai is. Arra kell gondolnunk, hogy nemcsak az egyénileg dolgozó parasztok, hanem az ellenség is figyelemmel kiséri a csoportok munkáját. Ég ellenségeink nem késlekednek, hogy az ilyen és ehhez hasonló hibákat, aztán hél- hátárban megszellőztessék. holdas középparaszt 300 tojást adott be. Ifjú Horváth Gyula hasonlóan. Egy nap alatt az egész évi előirányzat 10 százaléka gyűlt: össze a községben, ami megfelel 25C0 darab tojásnak. Tojásbeadási kötelezettségüket a község kis- és középparasztjai 76 százalékban teljesítették az egész évi tervelőirányzathoz viszonyítva. Felvételek a dolgozók ipari technikumaiba, középiskolákba, általános gimnáziumba és óvónőképzőbe Az 1951—52-es iskolai évre is megszervezik a dolgozók középiskoláit,: ipari technikumait, köz- gazdasági középiskoláit, óvónőképzőit és általános gimnáziumait. A dolgozók középiskoláiban azok az üzemi munkások és dolgozó parasztok tanulnak, akik 17. életévüket 1951 szeptember 1-ig betöltötték és az általános iskola Vili. osztályát (vagy a polgári* iskola régi gimnázium IV. osztályát) sikerrel befejezték. A dolgozók ipari technikumaiba felvehetők azok is, akik az általános iskola V., illetve a gimnázium I, osztályát 'elvégezték. Az ipari technikumok oktatásában való részvétel előfeltétele, hogy a dolgozók 2 éves munka- könyvvel, vagy segédlevéllel rendelkezzenek, A dolgozók ipari technikumaiba jelentkezel hallgatóknak 5 hews előkészítő tanfolyamon kell résztvenniök. Az előkészítő tanfolyam díjtalan. Itt elsajátítják a magyar, történelem, matematika .mértan, társadalmi ismerétek, szabadkézi rajz alapismereteit. Idén két 'előkészít ő tanfolyamat szerveznek: julius 12-től augusztus 14-ig és augusztus 15-től szeptember lö-ig. Az első tanfolyamra való jelentkezés junius 15-től 50-ig tart. Felvételre a lakáshoz, vagy a munkahelyhez legközelebb _ cső, megfelelő itipusu dolgozók Iskolájában kell jelentkezni., _ Az iskola Vezetője a jelentkezőiknek „Jelentkezési lapot“ ad és a jelentkezőt ellátja a szükséges felvilágosításokkal. A jelentkezési lapot az illetékes üzem szakszervezetének kell benyújtani ajánlás végett. FIGYELEM! Felkérjük- kedves vevőinket, hogy beadott ruháikat azonnal váltsák ki, mert költözködés előtt állunk. Itit adjuk szives tudomásukra hogy üzletünket Nagykanizsa, SZABADSÁG-TÉR 1 SZ. ALÁ (volt Szabó fodrász.üzlet) helyezzük át. PATYOLAT-KELMEFESTŐÉS vegytisztító üzlet (volt Pálcsics ÜZlG'i). Vasárnap aratják a Nagykanizsai Építők sporttelepét Vasárnap a Dózsa György_uti sporttelepen tartják az Építők a pályaavató ünnepségüket, Kanizsán eddig ritkán látóit sportműsorral nyitják meg £z Építők pá. lyájukat. 2 órakor az ásványolaj ipari dol_ gozók zenekara a Köztársasági indulóval nyitja meg az ünnepséget, Majd kosárlabda mérkőzések lebonyolitására kerül sor. Előre, láthatólag Zalaegerszeg válogatott és a Budapesti Honvéd női és férfi csapatával játszanak az Építő kosarasok. Ugyanakkor lesz a Nagykanizsa! Építők és Nagykanizsai Vörös Meteor járási labda, rugó. mérkőzés. 4—5-ig a Szikra atlétáik versenye, (közben mezítlábas utförő mérkőzés, 5—fél 6jg ünnepélyes felvonulás, ünnepi! megnyitó beszéd és zászlófelvonás. léG.kor Budapesti Kinizsi—Nagy- kanizsai Építők labdarugó mérkőzése, Félidőben, MHK bemu_ tatók. ★ Kíváncsian várta a nagykanizsai labdarugó közönség, hogy mi. lyen összeállításban jön Nagykanizsára p Kinizsi labdarugó csapafa. Az Építők kérésére a következő játékosokat közölte a Kinizsi sportvezetősége: Szabó II., Magyar, Szabó I.. Kispéter, Dal. neki. Lakat. Dékány, Horváth, RudaE, Kuba., Mészáros, Csőfalai, Kéri. Tóth. Több sportszerűséget 2 Egy csapat jó vagy rossz szellemét azon keresztül lehet meg. állapítani, hogy tagjai hogyan viselkednek a pályán. Jószellemü az a csapat,, amelyik feltétel nélkül elfogadja a játékvezető Ítélkezéseit Nem szidják egymást, ha egy helyzet nem sikerül, hanem igyekeznek újabb jó helyzetet összehozni és azt. eredményre váltani. A közönség bekiabálásaira nem kiabálnék még hangosabban vissza, hanem azt észre sem ve. szik, Férfiasán, de nem durván játszanak és végül, de nem utolsó sorban, nem ismerve elveszett labdát, kitartóan küzdenek 90 percen keresztül- Nem lehetett ezeket a jótulajdonságokat a vasárnapi Z. Vörös Meteori—Z. Bástya, mérkőzésen felfedezni. Ellenben annál több rosszat láttunk mindkét részről. Léránt játékvezető egy-két kisebb hibáitól eltekintve jól vezette a nagy iramú és kemény mérkőzést, Mégsem' volt jóformán egy olyan ítélete sem, amely ellen az érdekelt csapat ne tiltakozott volna: Egyszerűen nem tudták elviselni » szabálytalanságért járó megtorló intézkedést. Pedig igy is közel állt a mérkőzés ez eldurvuláshoz, hát még akkor, ha a játékvezető nem fogja erélyes kézzel a játékot. A másik szomorú jelenség, hogy a játékosok egy. más között hangosan civakodtak, veszekedtek, szidták társaikat. Vájjon nem lennc.e eredményesebb a* játék, ha a játékosok megértők, odaadok, készségesen segítők lennének egymással szemben? Mi azt! hisszük, hogy igen! És még egyet, a csapatok a. pályán ellenfelek, de nem ellenségek. Ez viszont arra kötelez mindkét részről, hogy kerülni kell a szándékos belemenéseket, a testi épséget ve_ szél yez tető rúgásokat és szereléseket. Ha a játék hevében elő is fordul egy_két tulkemény összecsapás, ahogy ez vasárnap is gyakran történt, akkor egy kézfogással, felsegítessél, vagy akár bánáti öleléssel kell azonnal tanu- jelét adni annak, hogy a szabálytalanság nem szándékosan történt. Ez nevelőleg hat játékosokra és rokonszenvet kelt a közönség körében is. Az ilyen csapat tagjai, ha vesztesként hagyják is el a pályát, többet használnak a szocialista sport fejlődésének, mint. ha. durvaságokkal győznek. Igyekezzenek a csapatok nagyobb önfegyelmet; és több sportszerűséget mutatni a mérkőzéseken! SZÍNHÁZI MŰSOR: Junius 15_én, pénteken: szünet, Junius 16-án, szombaton este 8 órakor: Ingyenélők. Junius 17-én, vasárnap délután 4 óraikor: Ingyenéi ők. Junius 17-én, vasárnap este 8 órakor: Ingyenélők. Junius 19_én, hétfőn este $ órakor: Ingyenélők, APRÓHIRDETÉSEK VENDÉGLŐI kertiszékek és asztalokat veszünk. Árajánlatokat ..Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat Zalaegerszeg“ címre kérjük küldeni.. . (226) Zala A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja, — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: Za’ \7erszeg, Kossuth Lajos_utca 22. TeJ. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M.-n- 29. Tel, 54. — Kiadóhivatal: Zalaegor_ szeg, Széchenyi_tér 4. Tel. 102. Nagy. kanizsán Zrínyi M.-u. 29. Tel. 54. K'é_ szült a Vasmegye nyomdában Szom_ bathely, Kossuth L..n. 6. Tel: 75, Felelős vezető: Hegedűs Gyula. Rádióműsor 1951 junius 18—24-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZÄMOK: KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Frissen, fürgén, hanglempzek. — 5-00: Lapszemle. — 5.30: Hanglemezek. — 6-00: Falurádió. — 6-30: Hang. lemezek. — 7.00: Hírek. — : 7.2CT: Hanglemezek, közben naptár. ; — 7,35: Műsorismertetés. — 7.45* -Magyar nóták, közben kb. S.OÜ: Lap szemle. — 8.30: Műsorzárás. — I?.p0: Déli harangszó, birek. — 13.30: Hírek németül. — 14.00: Ilirck. — 15.13: Hírek , szerbül. — 10.00: Rádióiskola. — 17.00: Hírek oroszul. — 18.00: Hírek szerbül. — 20.00: Hírek. — 20-20: Hírek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. — 0.20: Hírek angolai, — 0.30: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 5-00: Frissen, fürgén hanglemezek— 5.30: MHK negyedóra. — 5.45: Termelési lapszemle. — 5.55: Hanglemezek, közben 6.35: Előadás. — 7.30: Hanglemezek. — 8 00: Hanglemezek. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 14.50: Hírek. — 15.00: Rádióiskola. — 18.45: Hírek szerbül. — 20.20: Hangos újság. — 21.00: HírekHÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.30 'ÁVH határőrség zenekara. 13.15 Szórakoztató zene. 14.25 Hanglemezek. 15.30 Klarinéthármas. 15.55,Keringek, polkák- 17.10. Ifjúsági műsor. 18.00 Néphadsereg híradója. 19.00 Tánczene. 20.00 Hangos Újság. 20.40 Vasas Köz- ponli Énekkar. 20.55 Boldogság. 22.25 Magyar muzsika. 23.10, Szórakoztató lengyel műsor. Petőfi Rádió. 15.00 Bará(i népek zenéje. 15-40 Az anya. 16.10 Gordonka. 16.30. Kamarazene. 17.10 A Bolsevik Pár* útja. 17.40 Népi zenekarok. 17.55 Leonardo da Vinci. 18.40 Filmzene. 19.30 Falurádió. 20.05 Kamarazene. 22.00 Szív küldi. 22.20 Tánczene. KEDD. Kossuth Rádió: 12.30 'Áll. Népi Együttes. 13.15 Szórakoztató zene. 14.10 Operetlzene. 15.30 Tömegdalok. 15.55 Ke’rin- gök. 17.10 Zenekari muzsika. 18.00 Sadoveanu— békgdijas tró. 19.00 Zenés összeállítás. 20.45 Havasi Kürt. 23.30 Szórakoztató zene. Petőfi Rádió. 15.00 Beethoven- müvek. 15.40 Zongora. 16.10 Tarka muzsika. 17.15 Előadás. 17.40 Tánczene. 18.00 Dolgozóknak zenéről. 18.40 Tánczene. 18.55 Egy falu — egy nóta. 19.301 Honvéd Művészegyüttes. 21.30 Mi történik a világgazdaságban? 21.45 Operarészletek. 22.35 Rachmani- nov-művek. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 Rádiózenekar. 13.15 Szórakoztató zene. 14.45 Hanglemezek. 15.30 Ifjúsági énekkar. 17.10 Gorkij ifjúsága. 19.00 Tánczene. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Egy falu — egy nóta. 21.00 Rádiózenekar. 22.25 Lyra-zenekar. Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari muzsika. 15.40 A földkerekség egyhatodán. 15.55 Qperatlt'együtite- sek. 16.40 Ének. 17.40 Rádió esti iskolája. 18.10 Tömegdalok. 18.40 Elméleti tanácsadás. 19.25 Hegyfalutól Fertődig. 19.50 .Falurádió. 2C.05 Mélyhegedű. 21.30 Tánczene. 22.00 Operarészletek. 22.30 Népdalok. CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.30 Színes gyermekmuzsika. 13.15 Szórakoztató zene. 14.10 Gyermekujság. 14.45 Szomszéda- jnk-barátaink. 15.30 Népek dalai. 17.10 Néphadsereg híradója. 19.00 Népdalfeldolgozások. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Tánczene. 21.10 Lammermoori Lucia — operaházi közvetítés. 23.50 Szórakoztató zene. A 23-ik fogadási héten a 12 (slálatcs tippszelvcnyek egyenként 13.326*FORINTOT NYERTEK. Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari muzsika. 15.40 Zenei újság. 16.10 Hegedűverseny. 17.40 Előadás. 17.55 Üzemi műsor. 18.30 Sziv küldi. 19.00 A támadó sorsa. 19.30 Tánczene. 21.30 Dalok az aratás, ról. 22.05 Magyar művészek zenélnek. PÉNTEK. Kossuth Rádió: 12.30 Pénzügyőr zenekar*. 13.15 Baranyai dalok. 14.25 ' Szórakoztató zene. 15.30. Ének. 15.55 Hanglemezek. 17.10 Dolgozók zeneiskolája. 17.40 Idejében arassunk. 18.00 Oszipov-együftes műsorából. 18.25 Előadás, 19.00 Tánczene. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Egy falu — egy nóta. 21,00 Rádiózenekar. 22.25 Népék zenéje. 23.10 Szórakoztató műsor a lengyel hallgatóknak. 23.50 Beethoven- müvek. Petőfi Rádió: 15.00 Kuruc dalok. 15.40 Orosz népdalok. 16.00 Mikrofon-zenekar. 17.00 Szív küldi. 17.40 Operarészleték. 18.40 Üzemi énekkar. 19.00 Előadás az aszály elleni küzdelemről. 19.30 Falurádió. 20.00 Színes muzsika. 21.30 Éberség — regény- részlet. 21.55 (Hangverseny-zenekar. SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12.30 Bura Sándor zenekara. 13.15 Operet [részletek. 14.10 Hangverseny. 14.30 Élettársak. 15.55 Kultur híradó. 16.10 Szovjet napok — szovjet emberek. 17,10 Zongorajáték. 17.50 Falurádió. 18.25 Népdalok. 19.00 Legkedvesebb lemezeim. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Petőfi nyomában. 21.35 Tánczene. 22.25 Tánc éjfélig'. Petőfi Rádió: 15.00 Zenés részletek. 15.40 Elbeszélés. 16.40 Szív küldi. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40 Dunántúli népdalok. 18.15 Operarészletek. 18.40 Ének — zongora. 19.30 Mindenki operája. 21.30 Saljapin, Galli Curci' és Gigli énekel. 22.25 Nép. dalfeldolgozások. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 8.30 Szív küldi. 9.00 Egy falu — egy nóta- 9.30 Zenés fejtörő. 10.30 Békeműsor. 11.25 Szovjet mester, művek. 13.00 Zenés posta. 14.10 Szórakoztató zene. 15.00 Hanglemezek. 15.30 Külügyi negyedóra. 15.45 Népi zenekar. 16.30 Rádió- énekkar. 17.20 Tánczene. 17.40 Kincses Kalendárium. 19.00 Üzemi műsor. 20.20 Rádiójáték. 21.55 Totóhirek. 22.10 Tánczene. Petőfi Rádió: 8.00 Népzene. 10.15 Hanglemezek. 11.00 Miska bácsi .lemezesládája. 11.35 Bá- nyászmüsor. 12.05 Színes muzsika. 13.00 Operettzenekar. 14.00 Hangverseny. 15.00 Kérdezz — felelek. 15.20 Hanglemezek. 16.00 Gyermekszinház. 16.40 Sziv küldi. 17.00 Miénk az élet. 17.40 Szórakoztató zene. 18.40 J. S- Bach életregénye. 20.10 Tánc- géné. 21.30 Népek dalai. 22.» Operai’észlelek» > - - „ . Tejásbeadási hét Peírikereszluron