Zala, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-07 / 80. szám
A magyar külügyminisztérium u;abb jegyzéke a jugoszláv kormányhoz Leszavazták a francia kormányt JÖVÖHETI RÁDIÓMŰSOR AZ MIH* ZALiHEOYEl PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VII. cvlolyam SO. szám. iiininiipiiiii mmp iiiiibi mrriMi A TITO-BANDA LEGÚJABB GAZTETTE Meg kill hagyni, Tiío fasiszta bandája szorgalmas tanítványnak bizonyul. Eddig csak Chicagóban és a vadnyugaton volt dívái, hogy nyílt utcán autós banditák előre megfontolt szándékkal támadást hajtottak végre védtelen, becsületes emberek cl- hn. Arra azonban még nem volt példa a modern történelemben hogy ’ egy kormány saját hivatalos .szerveit olyan bandita-támadásra, arra biztassa és használja fel, hogy nyílt utcán valósággal megrohanják egy olyan ország ügyvivőjét, amellyel diplomáciai ka pcsolatot tart felni. Emlékszünk még rá, .hiszen nemrégen történt, hogy ;i washingtoni magyar kö- \ehég' egyik beosztottját a ma- • gyár -kővétség épületében két amerikai csirkefogó, fényképészek asszisztálása mellett, leszúrta. Is m képletes tehát, hanem vér-valóság, hogy Tito: a fasizmus .Jele rohanó amerikai imperializmus balkáni ügynöke, aki lakájbuzgalmában egyszeribe ide akarja varázsolni a chicagói al világ, a texasi préri és a washingtoni bandatanyák erkölcseit. Ha egy szemernyi maradéka volna még a belgrádi provokátorokban az emberi vonásofenak, legalább szabadkoznának. A Tito bandita azonban elveszhet fék már a szemérem maradékát is, és olajat öntve a tűzre, bazug- ‘ ágözönnel akarják a feketét fehérre kiabálni. Nem is lehet ez másként. Hrabec István, akit a bőr t önbev aló U DB -m a r í a ló coik agyba-főbe vertek, a Magyar Népköztársaság belgrádi ügyvivője. Személyén keresztül az ütéseket a magyar népnek szán iák, amelyet Hrabec képvisel Belgrádban. S minthogy a belgrádi merénylet egy láncszeme a Magyar Népköztársaság ellen a belgrádi fasisztáktól elindítok provokációk láncólh iának, nyilvánvaló,. hogy Jugoszlávia mai vezető köreinek tetszésével talál kozik a Hrabec elleni merénylet. A magyar kormány április 3-án jegyzéket nyújtott át a belgrádi merénylet ügyében a budapesti jugoszláv ügyvivőnek. Különös, szerfelett különös, hogy a tboista hírügynökség, a Tanjug azóta egyebet sem csinál, mint a Ug tüzetesebb aprólékossággal — össze-vissza hazudozva, egyik állítással agyoncsapva a másikat — leírja az autós támadási. A Tanjug, a jugoszláv kormány szócsöve, Jucija“, hogy a magyar ügyvivőt „taxisofőrök‘‘ támadták meg. A belgrádi kormány jegyzéke ugyanakkor azt írja, hogy nyomozást Joliját és ennek ered menyétől teszi függővé a magyar kormánynak adandó választ. A ,,taxisofőrökrőlszóló dajknőieséből ugyanannyi az igaz, mint abbéi, hqgy a jugoszláv kormány nyomozást folytat, . Mit kell itt sokat nyomozni! ók tudják a legjobban, kinek adták ezt a véres megbízatást! A jugoszláv kormány nemtetszését merészeli kifejezni amiatt, hogy Hrabec a merénylet után — minthogy a minimális orvosi segítséget sem kapta meg — hazautazott» s nem sietett a jugoszláv külügyminisztériumba. Szóval a bezúzott fejű eszméletlen diplomatának az első útját a belgrádi külügyminisztérium felé kellett volna venni — igy véli a jugoszláv kormány. A Tanjug azt is tudni véli, hogy állítólag Hrabec a füge szláv népet szidalmazta, miközben az üt- iegeket elszenvedte. Ha a Tanjug ködösít és a jugoszláv népet egy nevezőre akarja is hozni az amerikai zsoldban álló fasiszta kormánnyal — bezzeg nem azonosít ja magát a jugoszláv nép vele, asm azonosítjuk mi sem a sokai szenvedett baráti jugoszláv népéi azokkal, akik annyi szenvedést és bajt zúdítottak rá. Talán a Vas megyei Apáíistvánfalváról elrablóéi Í5 éves délszláv ifjú Mákos Kálmánt is azért kínozták meg Muraszombatban és másut' az UDB inkvizitorai, mert a jugoszláv népet szidta? Vagy magát a jugoszláv népet azért senyveszti börtönben, kínzótáborban a bűnös Tönkkormány. mert az önmagát szidalmazza? És tovább: azért rabolják el a dolgozó paraszttól a vetőmagot és állatait —, azért osztják be nehéz fizikai munkára a terhes anyákat —, azért faragják mind lejjebb a munkások éhbérét és álemiszeradagját, mert önmagukat szidalmazzák? Ilyen légbuborékokra épít a Tanjug. És nem áll sokkal szilárdabban maga a TLto-rendszer sem, ha rablóláma dásokra v<e\temedhk külföldi dip lomatákkal szemben. A magyar és a» jugoszláv népe’ barátság fűzi össze, bárhogy akar ékel verni' közénk Tito ér bandája. A jugoszláv népbei tiszteljük és becsüljük a fasiszta ellenes felszabadító háború hőse it. És tiszteljük, becsüljük azo kát, akik nem szűnnek meg har colul a szabadságéig, Truman gauleitere, Tito ellen sem. De mi is, mint a jugoszláv nép, gyűlöljük a Tito-bandá't, mert a népek szabadsága: nagy, szent közös ügy. A jugoszláv népet ugyanúgy nem azonosítjuk Titoval, mint ahogy a kiraboltat• nem lehe azonosítani a rablóval. A magyar nép azonban — egy emberként alátámasztva a Magyar Népiköztársaság kormánya jegyzékének szavait, — követeli hogy a jugoszláv kormány szolgáltasson elégtételt.,,Amennyiben a jugoszláv kormány a Magyar Népköztársaság kormányának követeléseit; nem teljesíti, a magyar kormány gondoskodni fog róla. hogy e példátlan gaztettért megfelelő elégtételt kapjon.“ Komplex-brigád az elfekvő anyagok felkutatására ffra 50 fillér 1951. április 7. Szombat Komárváros a kukorica és burgonya kivételével minden tavaszit elveteti, egész évi bosszuiefáratu versenyszerzfidésre hívta Xiskomáromot 11. A fenji munkákat nem egy. mástól elvonatkoztatva végezzük, hanem szorosan összekapcsoljuk a békeivek aláírásával. Ezen versenyfehivásunkat a világ proletariátusának nagy ünnepe tiszteletére, május l-re tesz- szük, hogy hozzájáruljunk ezzel is ötéves tervünk sikeréhez, a béketábor erősítéséhez. BEDŐ JÓZSEF MDF titkár. KIS VARGA IMRE tanácselnök, ■ WEINER SÁNDOR BéFOSz-titkár. letti harcát a szabadságért, amelyet végül is diadalra vitt &s megnyitotta a kibontakozás útját a világ, még elnyomás alatt élő százmilliói előtt. Az itt kiállított képek elénk varázsolják a szovjet föld gyönyörű tájait, a kolhozok mesébeillö vegetációját. Láthatjuk Sztálin elvtár- sat, amint Rúsztavelit, a nagy grúz költőt olvassa. Egy másik művészi festmény azt mutatja be, amikor a szovjet állam vezetői tanácskozónak: hogyan tehetik szebbé a nép életét. Ezeken a festményeken ke- resztül a természet titkaiba i , betekinthetünk. mert Meskov Vaszí lij egyik képe a jég keletkezéséi ábrázolja. Ez a kiállítás nemcsak szórakoz tat, nemcsak gyönyörködtet, hanem tanít és nevel is. Mi, Koma r város község- dolgozó kis- és középparasztjai Tápió- gryör gye verseny kihívása nyomán Kiskomárom dolgozó parasztjait párosversenyre hívjuk ki. minden talpalatnyi fold jobb és batáridő előtti megmunkálására. Pártunk II. kongresszusának útmutatása szerint. Ezen versenyfelhívásunk •egész évre szó’ó. hoszulejáratú, mégpedig az alábbi szempontok szerint: 1. A tavaszi vetési munkákat 10 nappal a* míniszeríanácsi határozatban megjelölt idő előtt befejezzük. A zabot, árpát, olajlent, kendert, lucernát, lóherét, mákot, borsót, cukorrépát és zabosbükkönyt már elvetettük. 2. A burgonyát április 15-re elvetjük. Egyszer kapáljuk, kétszer töltjük. Holdanként 80 mázsás termést érünk el. 3. A kukoricát április 25-re elvetjük, a szovjet agrotechnika szerint 60 száza'ékban négyzete- sen ültetjük. Háromszor kapáljuk és 35 mázsás termésátlagot vállalunk, 4. Búzatermésből! boidankint 8.5 helyett 10, a rozsból ugyancsak IC mázsás átlagot érünk, et az őszi vetések fogasolásával, gyom'á"ásával. Vállaljuk, hogy 9 5 helyetf 11 mázsa zabot, 8 5 helyett 10 mázsa árpát takarítunk be. 5. Lucernából négyszeri kaszálásra 55, lóheréből háromszorira 35 mázsa szénát vállalunk. 6. Konyhakerti növények ter- me’ésénél 25 helyett 40 holdat ül- feiütik be, mégpedig úgy, hogy ’z eddig parlagon heverő kerteket, udvarokat kihasználjuk. 7. Az állattenyésztési tervet túlteljesítjük. Vau a községünkben 130 darab ló, 16 szaporulatra ! számítunk. Szarvasmarhánk 875 ! darab. Az a tervünk, hogy ezt a 1 számot C47-re eme' jük, de mi i váraljuk az ezer darabot. A sertések száma 769. Ezerhuszonhat helyett ezerkétszáz darabos szaporulatot érünk el, 8. A tanács Pártunk irányításával. a tanácstagok utján egyén; pé'damutatással és jó népnevelő munkával ismerteti a község kis. és középparasztjaival a miniszter- tanács határozatát a többtepme- lés érdekében. 9. A DéFOSz-szervezet a dűlő- felelősökön keresztül jó munka- megszervezesse’, poétikai felvi- ■ágosjtó munkával tudatosítja a dolgozókkal a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, a munkák határidő é’citt va’ó elvégzését, az ősz- íályharc vitelét a kulákokkal szemben. 10. A DJSz- és MNDSz-szerve- zet a népnevelőkön keresztül mozgósítja a dolgozókat az állat- tenyésztés, növénytermelés fokozása érdekében. A múlt hét folyamán a Szabad Föld előfizetési kampányban javu lás mutatkozott. A muítheti eredmény a megyében 771 új előfizető,- A járási és községi DéFOSz-szer- vezetek fokozzák tovább a polifi ; kai felvilágosító munkát az előfi- | zotési kampány sikeréért, a heti ! eredményekről pedig a jelentéseik- j ben rendszeresebben számoljanak . be a DéFOSz megyei titkárságának. A nagykanizsai járásban, a múlt bélen 250 dolgozó fizetett elő a Szabad Földre. Az egerszegi járásban 140, a szentgróti járásban 130 dolgozót szervezték a Szabad Föld olvasói közé. A lenti járásban 96 ital gyarapodott csupán a Szabad Föld olvasó tábora. Van tehát favítanivaló bőven minden járás ban! A jó felvilágosító munka eredménye megmutatkozik a kanizsiai erdőgazdaságnál, ahol a munkások sorra rendelik meg a Szabad Földet. Eddig 85-en. fizettek elő, Javulás mutatkozik a lenti erdőgazdaságban is, ahol az előfizetők száma múlt hét folyamán 35-yl emelkedett. Ebben a munkában az. andráshidaj állami gazdaság dolgozói sern. akarnak szégyent vallani, hisz ’a kongresszusi felajánlás saikat is jóval túlteljesítették é* a tavaszi munkákban sem hagyják magukat. Összekötik az elofizetés- gvüjtést a tavaszi munkák fokozásával, a békeagitácjóval. 30 do! gozó rendelte meg a Szabad Földet. Az egerszegi erdőgazdaságba7’ a félvilágosító munka hiánya, hogy az új előfizetők száma mindössze csak 5. Az eredmény , tehát nem kielégítő, habár kétszeresére emelkedett az előfizetők száma a múlt héten, a pártszervezetek, népnév- velő, a DéFGSz-szervezetek aktívái fokozzák tehát a felvilágosító munkát! Nemcsak a líultunm!nkáhaa, de a tavaszi vetésbe** Is példát MMiCaiwisk A téli falusi kulrurversenyek során a megyei döntőben .legjobb eredményt elért csoportok részér? április 4-én, felszabadulásunk ünnepén adták át a megyei tanács népművelési alosztályának küL A nagykanizsai Ásványolaj Gépjavító Vállalatnál a párszervezet kezdeményezésére Mondjk Jánts elvtárs, a gépműhely művezetője, a. pártszervezet termelési felelőse vezetésével komplexbrigád alakult,. A brigád célja az, hagy május 1 tiszteletére -felkutat j«» az egész üzem területén lévő elfekvő, inkur rens anyagokat. Ezek egy részét igyekszik használatba venni, más- részét pedig olyan üzemeknek adja át, amelyek azokat fel tudják használni. A komplexbrigádnak ez a munkája népgazdaságunk számára hatalmas értékeket takarít mog. Vasárnap-megyénk öí&zes községeiben a DéFOSz diilöfelelősi értekezleteket tart. Az értekezleteken a dü'őfelejősök besaaiáiolpákí-z eddig elért eredményekről és hiányosságokról, ugyanakkor megbeszélik a további feladatokat, a tavaszi munkák ütemének meggyorsítását. A dülőfelelős értekezletek komoly jelentőséggel bírnak a tavaszi munkák sikeres elvégzésében A jó dűlőfelelős hálózat biztosítja a minőségi munka ellenőrzését és nagymértékben kizárja a kulákok szabotázs cselekedeteit. Éppen ezért a községi tanácsok a DéFOSz szál karöltve, a pártszervezet irányításával jól készítsék elő az értekezleteket, gondoskodjanak arról, hogy a dűlőfelelősök hiánytalanul megjelenjenek. dö'tei az értékes verseny dijakat. Semjénháza délszláv községben Söjlör János elvíárs. a járási pártbizottság titkára c-gy gyönyörű telepes rádiói adott át. Hang- súlyozta, hogy Pártunk és kormányzatunk a falu dolgozóinak bizitcsilia ai művelődéshez való jogát. A kuilurmunkál ezután is úgy végezze a kultur csoport, hogy azzal segítse a termelő munkát is. Különösen nagy »szükség ven erre itt a magyar-jugoszláv hot.árszéien, Tito szomszédságában. A zslaszerjtbalázsi lánccsoport 7 pár csizmái kapott. Zaiakop- pány szinj át szócsoportját a népművelési ■ minisztérium színpadi függönnyel és színjátszó kellékekkel jutalmadba». Szovjet képkiállitás nyílik Zalaegerszegen A szovjet festőművészet legkiválóbb alkotásaiból rendez kiállítást 8-án a zalaegerszegi Állami Múzeum. A kiállítást, amely a Városi Kultúrotthon kistermében lesz, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának képviselője nyitja meg vasárnap délelőtt 10 órakor. A város és környék dolgozói hétköznapokon 10—12 jg, vasárnapokon pedig 9—12-ig, valamint délután 2—7-ig tekinthetik meg a kiállítást. mely 22-ig lesz nyitva. Csoportos látogatás a Marx-tér 1. szám, I. emeletén lévő Állami .Múzeumnál történő bejelentés alapján, bármikor lehetséges. A Múzeuihok Országos Központja ;< dolgozók, kívánságának tesz eleget, amikor a legkiválóbb szovjet művészek képein keresztül is bemutatja a cári uralom elnyomása alatt nyögő orosz nép emberfeMég mindig nem k eiégítő a Szabad Föld e!őfíze!ésgyii léssel kapcsolatos politikai munka Mim: dlüIőIe^lSs! értekezletek