Zala, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-29 / 99. szám

„Megtanultam, hogyan kell harcolni az ellenség ellen66 Megindult Nagykanizsán olajiparunk uj felső kádereinek képzése Díszelőadáson mutatták be Egerszegen a „Nagy hazafit“ Csütörtökön díszelőadás kere­tében mutatták be a zalaegersze­gi Felszabadulás moziban a „Nagy hazafi“ című szovjet filmet.. A bemutatón a város dolgozóinak hatalmas tömege töltötte meg -a mozihelyiséget. A díszbemutatón Peszlen István elvtárs az MSzT megyei titkársá­gának tagja mondott beszédet. — A szovjet filmek a szocialista realizmus, a nagy művészi igaz­ságok filmjei, A szovjet film ál­lami ügy lett, a nép ügye, amely­nek feladata a milliók nevelése — mondotta beszédében. Rámu­tatott arra, hogy nincs olyan amerikai film, amely meg tudna felelni azoknak a kivánalmak­nak, amelyeket &• nézőközönség tőle vár. amely kiltudná elégí­teni a .népi tömegek igényeit. — Hangsúlyozta továbbá, hogy uj filmművészet épül a fasizmus alól felszabadított és uj élelet építő népi demokratikus országokban is,- Nálunk is hatalmas eredmé­nyeket értünk el -ezen a terüle­ten. — A ,,Nagy hazafiból“ megismer­hetjük-a Szovjetunió Bolsevik Pártja, leghívebb 'harcosainak küz­delmei. az oppor'tuiiisfák, az árud lók, a nép ellenségei ellen, akik a Párt szervezeteit akarták felhasz­nálni arra, liogy hátráltassák tu szocialista építést, hogy elégedet­lenséget szítsanak « dolgozók kö­zött, hogy előkészítsék a tala jt egy imperialist a támadás számára, hogy gyengítsék a szocialista or­szág erejét. Olyan hősökkel ta­lálkozunk a. fűmben, akik nem­csak népünk, hanem az egész em­beriség boldogságáért harcollak, s ebben a világtörténelmi jelentő­ségű harcban számtalanszor koc­kára telték életüket is — fejezte be beszédét Peszlen István elv- társ. A kétrészes hatalmas filmalko­tásból © dolgozók megtanulták, hogyan próbálkozik ,a reakciós a munkásosztály békés alkotó mun­káját megdönteti. Nagy tanulsá­got és top asz laleitod vont lé a filmből Molnár József ejvtárs a ruhagyár építkezés párttitkára: is. Elmondta, hegy a "filmen keresz­tül ~a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának harcosai megmutatták számára, hogyan dolgozik a Pártba befurakodott ellenség és hogyan kell azokat a, dolgozó nép elé állítani. mint a nép legádázabb ellenségeit, — A film nagyban elősegíti a további munkámat, meri láttam, hogyan kell lesújtani mindazokra, akik a szocializmus ■ építését akarják meggátolni, a dolgozó nép alkotó munkáját, az elért eredményeink m e g döntés én spekulálna k. A lenti járás termetöcsoportjaiuak fokozni kell a vetési munkát A lenit! járá$ termelőcsoportjai is egymással párosversenyben végzik a tavaszi munkálatokat. Ahol jó a munkaszervezet-,' nép. KzerüSitik az élenjárókat, bizto­sítják a verseny nyilvánosságát, ott szép eredményeket értek eh így van ez a lentikápolnai, tor­maföldei tennelőcsoportoknáj, fő­ként Kerkafalvai szocialista köz­ségben. Varrnak azonban termeíőcsopor. tok, ahol igen gyengén megy a munka. Ezek közé tartozik a no. vai Vörös Zászló, ahol még 27-én a kukorica vetéséhez hozzá sem fogtak. Kerkakutason, a volt köz­ségi MÉP elnök, Tóth Sándor bomlasztja a csoportot, lazítja. a munkafegyelmet, az üzemi párt­szervezet sem áll feladata magas­latán. így lemaradtak a vetéssel... A hátralévő két napon a lema­radóit termelőcsoporfokniak fo­kozniuk - kell a munka ütemét, hogy a munkásosztály nagy nem­zetközi ünnepére, május 1-re be­fejezzék a kukorica vetését- is. Újítással, uj munkamódszerrel nagy eredmények a békehéten a Mezőgazdasági Gépjavító nál — Teljesítményünk emelésével, takarékossággal, békeagitáctónk fokozásával készülünk május 1, megünneplésére — mondja Csögi András, a Mezőgazdasági' Gépja­vító Vállalat hegesztője. Munká­ját most fejezte be. Egy traktor súlyosan beteg differenciál-házát hegesztette. A törés akkora volt, hogy hegesztését képtelenségnek tartották, — Csögi ©Ívtárs meg. vizsgálta a hibát. Ö! is csak azt állapíthatta meg, hogy a baj. sú­lyos, de aztán arra gondolt, mily szép béketett lenne, ha ő mégis meg tudná csinálni ezt a roncsol május elsejére. Nün hátrált meg .a feladat előtt, hoz­záfogott a munkához és a diffe. renciálház elkészült. Ha ujraör. kk 4800 forintba kerül s a javí­tási költség csak 300 forint. — De nemcsak ezt csináltam •— mondja Csögi András. — Az ekeiengeiy hegesztési idejét is le. {rövidítettem. Régebben egy ten­gely hegesztéséhez 4 óra kellett. Később, ahogy a munkamódsze­rek javultak, a hegesztési idő 2 és fél órára csökkent, most pedig ezt a munkát elvégzem fél óra .alatt. A békeharc első vonalában, a termelés frontján harcol Zsíros János trakiorszerelő is Brigádja, val együtt, ezelőtti 132 százalékos teljesítményükéit a békehét alatt 130 százalékra emelték fel. '— Ezt nem kampányszerűen csináljuk —- mondja Zsíros -János -, mert eredményünket május 1. után is megtartjuk, sőt tovább fokozzuk. A rovátkoló gén ferdén, száladé barázdákat húz a hengerbe. A kések nyomán úgy csillognak ezek a barázdák, mintha a henger ezüstté változott volna. — Hiba volt a géppel a múlt szombaton — mondja Zalafnai Gyula, eszter­gályos —, eltörött a kapcsolószek­rény. Eszembe jutott, ha a gépet csak hétfőn reggel javítom meg, a békehét alatt kevesebb lesz a teljesítményem. így aztán vasár­nap délelőtt bejöttem és megcsi. náltam o kapcsolószekrényt. Tel­jesítményemet 20 százalékkal emeltem. Most már elmondha­tom, jói harcoltam a békéért, de azt is tudom, még jobban, még elszóntabban kell harcolnom. Munkám legjavát adva készültem május 1-re, merf tudom, hogy az idei május 1. a béke harcos ün. nepe lesz. A békehét alatt uj anyagot nem használtak fel. Selejtbő] dolgoz­tak s igy közel 5000 forint meg­takar hást, értek eh MOZI 15Eke mozgö NAGYKANIZSA Április 26-t'ól május 2.ig csütörtöktől' jövőhét szerdáig BÁTOR EMBEREK Izgalmas, fordulatos. színes, ma­gyarul beszélő szovjet film a Kaukázus fiainak bátorságáról és hazaszeretetéről. Matiné 1 forintos heyárakkal Április '29-én délelőtt 10 órakor KORMÁNY TAGJA Magyarul besző'ő szovjet film Egy asszony útja a kolhoztól a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsáig Olajbányászán technikum létesül Nagykanizsán 1946—47-ben még a Standerd Oil Co., amerikai megbízottai vol­tak a .magyar“ olajipar teljhatal­mú urai, akik annakidején meg­fellebbezhetetlenül jelentették ki: „Magyarországon 1950-ben nem lesz olaj]“ Ezzel a „szakszerű“ megállapító sukkal akarják- ken­dőzni sötét szabotázsukat. De más céljuk is volt ezzel. Az, hogy ha Magyarországon mégis lesz olaj 1950 után — és éppen ők tudták a legjobban, hogy fesz —, akkor ne legyenek szakembe­rek, ne legyen utánpótlás. Ma, 1951-ben pedig. Magyarországon változatlanul van olaj. Sőt több. mint az amerikai urak, a „MAORT“ idejében. A magyarázat egyszerű: a dolgo­zó népé lett a zalai föld kincse, az olaj is. Az olajbányászok, olaj iparunk kiváló szakemberei pedig mindent megtesznek olaj. termelésünk szüntelen növelése érdekében. Mr. Ruedeman, Mr. Bannantine. Papp Simon és a többi szabotőr aknamunkája azon­ban még ma is érezteti hatását: nagyon gyér a szakember­utánpótlás. Az amerikai ügynökök nevetségé, gesen ostoba megállapításukkal ugyanis elvet,fék a fiatalság ked­vét attól, hogy a műszaki főisko. lókon az olajiparra specializálják magukat. A hiányosság kiküszöböléséhez felbecsülhetetlen segítséget nyúj­tott Pártunk II. Kongresszusának határozata, lamely intézkedik a Gépi munka — Dübörgött, pöfögött a gép. A üeHtiszombathehfi határban hár­masekével szelte a barázdát. Új­donság volt a számunkra, hiszen egy gazda földje sem találkozott még nálunk a hármasekével. De most povhanyüja a földet, ame­lyet a sok eső 'össz'étöniö'tt. így segít bennünket a gép ahhoz, hogy jobb termésünk legyen, ah­hoz, hogy becsülettel teljesíthes­sük majd a begyűjtést is. Én voltam az első, aki leszer­ződtem. Őszintén mondva, bi­zony egy kissé bizalmatlan vol­tam a géppel szemben. De Klu- zsán László, a lenti gépállomás traktor istája igen alaposan meg- maggarázta példákkal, hogy mi­lyen fáradságtól mentem meg magamat, két állatomat, menngi- vel jobb a munka minősége igy. Kötélnek álltam. Megjött, a y'aklor. Nekilátott a munkának. Megnyerte a tetszése­met. Szabó Fenkó és Horváth Lajos traktorosok olyan munkát végeztek, hogy minden megbecsüld semet kiérdemelték. A másik két gazdatársam — aki velem együtt ......"T Gy ógyszerek május 1-i felajánlásai szakkáder-képkés nagyarányú fej. lesz léséről, mjint a felemelt öt­éves terv sikeres végrehajtásé, nak egyik alapvető feltételéről. A kongresszusi határozat nyo­mán indult meg nemrégiben Nagykanizsa« egy olajmérnök- átképzóíanfolyam a volt váro­si kereskedelmi iskola Vorosí- lov.uti épületében. Ennek hallgatói egy tóhegyig más szakon végzett mérnökök, akik Nagykanizsán, a magyar olajter­melés’ központjában egyéves tan­folyamon a legkiválóbb olajipari szakemberek elméleti és gyakor­lati oktatómunkája 'nyomán ea. jáfitják el azt a. tudást, melynek révén egyre fejlődő olajiparunk jól felkészült fe'isökádereivé vál­nak. 01 aj szakember u t á n pótlásunk szempontjából döntő jelentőségű, hogy az 1951—52.-es iskoJaj évben kezdi meg működését Nagyka­nizsán az ásványola [bányá­szati technikum, ugyancsak a Vorosilov-uti Lko a épületben. Hazánkban -ez az első ilyen jellegű iskola. _.%■/. ,-j techni­kum asványplajbányásZatunk szá. mára nevel középkádereket:. Az általános iskola nyolcadik osztá­lyát végző fiatalok — fiuk és lá­nyok — bizonyára szívesen váb híják, hogy a technikum elvé- geztével ásványolajbányásza íi technikusokként szolgálják a szó. cia-i izmus építését. Az első évfo­lyam ősszel 40 fővel indul. jó terménybeadás szerződött — egyazon vélemé­nyen voltak. A jó munka láttán ái- h ívták a gépet magukhoz még négyen a faluban, Ok is leszel- ződtök vele. Már mi a gyakorlatból tudjuk, hogy mit jelent a gépi munka. Eddig is kár volt hallgatni a ku- lákokra. jó munkát végez az a gép, csak olyan embereket üHés- seriek a ‘kormánykerékhez, akik nemcsak mennyiségben, hanem minőség szempontjából is jól tel­jesítik a feladatukat. A lenti gépállomás dolgozóinak ezúton mondok köszönetét, hogy segiteUek fáradságos munkám ban. Most tanultain meg becsül­ni igazán, mit is jelent a mun­kásosztály segítsége, a Párt se­gítsége. Ezután még odaadób- ban dolgozom, mint eddig. Be­csülettel végzem el május 1-re a vetést, möffd a gondos növény­ápolást, és példásan teszek ele­get begyűjtési hazafias kötelessé­gemnek is, segítve ötéves tervülik mielőbbi valóraváUásáf. FARKAS ISTVÁN Lentiszombaihely A PARTOKTATÁS HÁZÁBAN SZERDÁN TANKÖRI FOGLAL­KOZÁS LESZ Zalaegerszegen szerdán május 2-án reggel 8 órakor a Pártokba, tás Házában a középfokú káder, oktatásban résztvevő elvtársak ré­szére tanköri foglalkozás lesz. Zalaegerszegen ezen a fokon tanuló elvtársak a fenti Időpont­ban okvetlenül jelenjenek meg. hírek — Ügyeletes orvos április 30-án, hétfőn Nagykanizsán dr. Lélek Sándor VorosÜov.u. 57 (Csehgcri-u.) Kiskanizsán dr. Sza­bó István Bajcsy Zsilinszky-u. 37 Május 1-én, kedden dr. Székács Sándor Batthyányiul. 19. Kiska­nizsán dr. Szabó István Bajcsy Zsilinszky E.-u, 37. _ Cingráber József és Ekler Pé ter 8 holdas hottói tanácstag Vas József teskándi, Babatf Ba­lázs 5 holdas. Köncöl István 6 holdas, Németh Károly 8 holdas eágodi lakosok a tavaszi munka, kát teljes egészében befejezték. — Zalamcrenyc községben a földmüvesszövetkezet jó munkát végzeft a szőlőszállítás! szerződé­siek kötésénél, Az előirányzatot 110 százalékban teljesítették. A burgonya szállitási-szerződésköté. si előirányzatot pedig, ezideig 72 százalékban t élj esi t elf ék. — Szeßtpcterur községben Zu­gó Ferenc tejkezelő vállalt3, hogy a tejszállítási szerződések köté­sét május elsejére befejezi. Vál­lalását már teljesítette is. Né­meth György ,a földmüvesszövet. kezet termelési felelőse pedig egymaga 26 mázsa burgonyára kötött szerződést a dolgozó pa­rasztokkal. — Csörnyefüldén a szövetkezet dolgozói, valamint tagjai társa­dalmi munkával megnagyobbítok fák a szövet kezet oTF^HéTy i s égé t. Ezzel 1500 forintos megtakarítást értek el. — Pacsán a múlt héten megala­kult az egyénileg gazdálkodó dől. gozó parasztok méhészeti csoport, ja 96 méhcsaláddal. — Ä zalaegerszegi járási ta­nács, mivel a járás területén a rozs kaszálását egyesek megkezd, ték, úgy intézkedett, hogy az ősezel takarmánynak vetett és előre bejelentett rozsok lekaszá. Lását csak a járási tanács mező­gazdasági osztályának előre meg. tartott helyszíni vizsgálata után lehet engedélyezni. Aki engedély nélkül lekaszálja a rozsot, az bűn. tetősben részesül. — Tömegszervezetek hirei. Az MNDSz I. körzete 30-án, hétfőn este 6 órakor tartja a szokásos taggyűlését. Kérjük a pontos megjelenést. Vezetőség. — MNDSz II. körzete április 29-én. vasárnap este 6 órakor taggyűlést”-fart a szövetség Eöt- v Öt-téri . hely bégében. A tagság pontos megjelenését kéri a veze­tőség. ;j — Az MNDSz III. körzete ápri­lis 30-án este 6 órakor taggyűlést fart, amelyre szeretettel várja tagjait a vezetőség. A május 1 tiszteletére tör.énö munkaversenybői a Zala' megyei Gyógyszertár Vállalat dolgozói is kiveszik a részüket és elért ered­ményüket a jövőben mindinkább fokozzák. — A kórházi és az SzTK dol­gozóikkal összefogva * brigádot alakítottunk — mondják —, amely a nckcrcsdi termelő szo­APRÓHIRDETÉSEK ELVESZETT piac körül egy fér­fi karóra. Becsületes megtaláló adja le Nagykanizsa Magyarul. 2 «lati Jutalom ellenében. (311) HASZNÁLT szekrényekéit meg­vételre keresünk. Állatforgalmi Vállaltat, Zalaegerszeg. (195) p'LADÓ trágya • és kétszárnyas vaskapu. Cim: Marton Jenő, Zalaegerszeg, Olai-utca 30, (200) TŰZHELYET és ruhaszekrényt vennék. Cim a nagykanizsai ki. adóba«. (d) HASZNÁLT bútorok, féderes ko. . csiülés, zsiroskád. fürészelőbak, eladó. Nagykanizsa (Teleky-u.) .Néphadseree-u. 46. (313) JÓKARBAN lévő 30-as gyermek, cipőt vennék., Nagykanizsa Sztó. lin-u. 13. Papír NV. (312) ELCSERÉLNÉM kétszobás lakó. sómat nagyobbra, Nagykanizsa, Somogyi Bcla-u. 24. (314) ELADÓ egy 100-as Sachs motor- kerékpár, olcsón. Nagykanizsa, Kossuth-tér 7. (315) GYERMEKMÉRLEG eladó. Kohn Fércre, Nagykanizsa (Sugár-u) Vőrös ha dsereg u. 16/a. (316) 1400 NÉGYSZÖGÖL szőlő olcsón eladó Nagykanizsa, Rőzsa-u. 2. (317) FÉRFI zsebóra eladó. .Nagykani­zsa, Szemere-u. 2/c. 4. ajtó. (318) vetkezetnél a kukorica ültetésnél segédkezik, hogy elősegítse art a versenyt, mely a nagykanizsai Vö­rös Csillag-tszcs és köztük fenn­áll. Puskás Lajos gyógyszerész versenyvállalását G pontban je­lölte meg. Petrovics Ferenc nö­veli a tőiké forgási sebességét oly­képpen. hogy az orvosok figyel­mét felhívja az azonos liaíásu gyógyszerek rendelésére, ezzel elérik, hogy a raktárontartás csökkenik. Vállalást Hett még Ldioczky Sándorné; Szabi ,Tózs.ef.ic, Mont Ernő, Nagv Magdolna, dr. Józan József és Palovits Gyula is. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja, — Fele­lős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztősig: Z; ’ r«rszeg, Kossuth Lajos_utca 22- Tel. 250. Nagykanizsa, . Zrínyi M -n- ■23. Tel. 51. — Kiadóhivatal: Zalacger. szeg, SzéchenyiJér 4. Tel. 102. Nagy­kanizsán Zrinyl M—tt. 29. Tel. 54. • ziilt a Vasmegyo nyomdában Szóm, batbely, Kossuth L.-o. 6. Tel: 71. — Felelős vezető: Hegedűs Gyula, 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom