Zala, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-03 / 77. szám
A tavasai munkát igy keil megszervezni Csácsbozsok a békeharcban is példát mutat Csácsbozsok község dolgozói 0 itcrménybegyüj lésben is kitellek magukért. 114 százalékra teljesítették előirányzatukat. A csácsbo_ zsoki dolgozók átérezték a kötelességüket. a: béke ügye, dolgozó népünk iránt. Jól tudják a csács- bozsokiak. hogy ötéves tervünk jobb életet, magasabb kultúrát, több traktort biztosit 01 mezőgazdaságban. így megkönnyebbül u falu dolgozóinak is a munkája. Ott van a bekötőút, emit a Tervtől kapott Csácsbozsok Azután oü a villamosítás, kultúrotthon. Jó versenyszervezés, példamutatás A tavaszi munkákban sem ekarn'aik ám szégymt vallani. Mutatja ezt a tanácsházon kifüggesztett frissen vezetett versenytábla is. A „rivális“ kisbücseá eredmények is olt vannak rajta. Lássuk mi az eredmény. Hajgató Ferenc tanácstitkárral beszélgetünk. Elmondja, hogyan szervezték meg a munkákért. — Hogy időben el tudjunk vé. Igetzni a vetéssel, első feladatunk volt a megtisztítás megszervezése, Nálunk mindenki megtisztította idejében ra magot. A tal’atjelő- készítés jött sorra ezután A pártszervezet és a tanács tagjai mulattak példát minden munkában. El is vetettek a kukoricái, krumpli kivételével. Követték őket a falu dolgozói. Párosversenyre hívtuk ki Kisbucsa községet. Ez még nagyobb lendületet adott a munkákban. így értük el, hogy a aaib, olajlen, mák 100. az árpa 98. lucerna 95 és a burgonya vetésünk 65 százalékos. Kiépítettük a dülöfelélősi hálózatot. A tanács állandó bizottságának tagjait is beosztottuk az ellenőrző munkába'. Miattunk nem fog szégyenkezni a megye — mondotta. A „vizes talaj“: a kulák hang]a — Jó munkaszervezés — ez a siker titka — Persze nem beszélve arról, ha az időjárás még kedvezőbb lenne — szól közbe Németh József 14 holdas középparaszt. — De azért megmutatjuk, hogy nem maradunk űe a kisbucsa isiktől, mert a helyi pártszervezet irányt mutat a munkánkban és ami még fontosabb, at fiatalok is bekapcsolódnak a munkába. Valóra, váltjuk a minisztertanács határozatát m növénytermesztés fejlesztéséről. Segítjük az ötéves terv megvalósítását. Nálunk is éppen olyan ,,vizes a t'dlaj“, mint másutt a megyében. Erre nem hivatkozhat- egy község sem. A jó munkamegszervezésen múlik minden. Cinki Kálmán DlSzJtag is lelkesen beszel az elért eredményekről. — A közös összefogás a mi sikerünk titka. A pártszervezet, a tanács és ai tömegszervezetek népnevelői szoros kapcsolatot* teir- tenak egymással és állandó felvilágosító munkát végeznek. Bekapcsolódott eiz MNDSz is. Nagyban előre lendítette 01 vetési munkát a dűlők közt kialakult városverseny, a vetőgépek szakszerű ki használása. Táblák szerint osztottuk be a gépeket. Ugyanakkor az osztályharcról egy percre sem feledkezhetünk meg. A ikulákok nem az ő ,.tervüket“, hanem a miénket kell, hogy teljesítsék, mert szigorúan ellenőrizzük őket. Ezt tanultuk Rákosi Mályás kongresszusi beszédéből A napi munkák mellett 0 kulturéletrol sem feledkeznek meg, hisz kaptak kullurotthont is a Tervtől. A megyei kulturverse_ nyen egy gyönyörű néprádiói nyertek. Itt szórakoznak és tanulnak a hetenkint megtartott Szai- bad Föld Téli Estéken. A mező- gazdaság soronlévő feladatait is itt beszélik meg, így érték el, hogy a Szabad Föld Téli Estéken általánosságban 80—100 hallgató vesz, részt állandóan. És micsoda vitákat rendeznek! — A békéről sem feledkezünk ám meg — szól közbe Szilágyi Jánosné, az MNDSz ügyvezetője. — A Párt, ai tanács, a DéFOSz és a DISz már megbeszélte a. Béke Viiágtanács felhívásának fíJáirá- sával kapcsolatos feladatokat. Úgy határoztuk, hogy ebből a nemes munkából is méltóképen kivesszük fli részünket. Olyanformán, hogy a községünkben nem lesz egyetlen ember, ráki ne tudná, hogy miért írja alá a békeivet. Kisgyüiéseken már beszéltünk erről. Ezzel fogunk válaszolni mindazoknak. akik egy újabb háború kirobbantására készülnek. A nő- nevelők is háziagitációt végeznek a faluban. Azt akarjuk, hogy az előttünk álló feladat ólait ne egymástól szétesve, hanem egymással párhuzamosan valósítsuk meg. Ezt tanultuk mi Rákosi elvtárs II. Kongresszuson elmondott beszédéből. (Druskóczi), 'Áprili 3-ún_ kedden az összes nagykanizsai üzemekben ünnepi értekezleteket tartanak. amelyeken megjutalmazzák a kongresz- szusi verseny élenjáró dolgozóit. Este 7 órakor fáklyás felvonulási lesz a Szabadság-térre, ahol kultúrműsorral egybekötött tábortüzet rendez DISz és az MSzT a honvédséggel karöltve. Április 4-én reggel fél 9 órakor <a nagy- kanizsai dolgozók küldöttsége megkoszorúzza a város felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök sírjait. 9 órakor megkezdődik a felvonulás a Szol. badság-téri Szovjet Hősi Emlékműhöz, ahol a koszorúzás után Ferenczi-Szabó Béla elvtárs, a Városi Pártbizottság titkára mond beszédet. Este 7 órakor a városi színházban ünnepi műsor lesz a kanizsai körzeti bemutatón részi- tett legjobb kulturcsoportok közreműködésével. Ünnepi beszédet Vukics László elvlárs, a kanizsai Olajipari Művek Pártbizottságának titkára mond. Egésznapos műsor Kanizsán a felszabadulás ünnepén A tavaszi munkákban is példát mutatnak a termeiőcsoporíok Termelőcsoportjaink példát ‘mutatnak az egyénileg dolgozó kis- és középparasztoknaik a (tavaszi munkák időben -történő elvégzésében, A novai Vörös Zászló tszcs .a lentíkápolnai tszcs-ve! állt p ár ős versen yben. Eddig befejezték már'1Ó hold olajlen, 15 hold árpa, 10 hold zab, 2 hold mák és 20 hold lóheremag vetését, ugyaniakkor még 80 hold őszi kalászoson a fej trágyázást é.s a íogaso’jáisif is. Hasonló a helyzet ,a it űrjei Ifjú Gárda-iszcs- nél is. 15 hodid árpa. 20 hold zab- 5 hold zabosbiifcköny, 3 hold rostion, 4 hold máik, 2 hold d u g v áh ys-á ,r g a r épa, 20 hold Telié fti ere és 10 hold vöröslőre vetésével 8 hold ősz ive- tésien. a kétiszeri fejlrágyázás és a fogasolási munkájával ie végezték. Zalailövő . szövetkezeii községiben is p áros versenyben végzik a munkákat a tszos-lk, A hiányosság azonban az, hogy versemj- ‘szsrződést nem kötöttek még egymással. Eddig a Kosisulh és az Uj élet I-es lermelőcsoporticú érték el a legjobb eredményt. Jól halad a munka Szentliszlón is. A két csoport egymással páros versenyben áll. Az első tipa- mi (tszcs a tlakarrn ány termes ztés .szempontjából olyan nagyobb területekre vehette el az évelő növényeket, amelyek arra alkalmasabbak. Határjárás során a Ill-as lipimi tszcs lúgjaival együtt állap itat át: meg, hogyan vessék a lóherét. A munkálatokban a tagság ,a bevitt földterület arányában vesz részt és a ledolgozott. napokat, a munka a rá-' nyában számolják el év végén. Javítani való van ezen a téren a paosai, zaLaszen-tmihályi és a kcimendollári első típusa csoportoknál, mert a munkákat nem közösen végzik, haibár jó eredményt éritek el a tavaszi munkában, de ugyanakkor megsértik ezzel a tszcs alapszabályzatát. Még jobb eredményt (tudtak volna már elérni az eddigi munkájukban is, ha ez a hiba nem áll renn. r> t Kemény helytállással a a békéért Minden erőt forditsnnls falun a vetés meg'g'yersitasára 2 miiéi a zalaszenigróü járás az élen , A TORON? csúcsa a felhőiket keresi és -taltfva alatt, mélyen a földben kutat a fúró. A föld fekete vérét keresi és mohón zabái. Alulról földel, felülről csövet és a kapcsolók modern Tol- Idilkéut elégítik ki igényét. Tocsog a szürke iszap, s a furómunkás, aki napjában -ezerszer üs belelép, gumicsizmáján, overall- ján viseli nyomait. A furómunkás szinte a torony- (nyai hál. Az pedig sosem alsziík. A munka nem állhat le -egy pillanatra sem és különösen érdekli laz embert, a munka minden pi> 'Ianat-a, ha a sztahanovista címért versenyez. Mert ez a brigád, Sztahanovista fúró-brigád akiar lenni. Már régebben, a ikong-resz- fezusi verseny idején határozták el, hogy valamennyien kiérdemlik ß sztahanovista kitüntetést úgy, (ahogy azt vezetőjük, Szűcs László felvtars főfu rémes tér kiérdemelte. Mert milyen nagy dicsőség az, ha valaki sztahanovista, hát még (ha az egész brigád az. — MI KELL hozzá? Kemény helytállás, jó munka — igy lel- ikesitíette a brigádot Kiss Imre 'elvtjárs., furómester, az alapszervezet ititkára, — Helytállni úgy, »ahogy azt Szűcs elvtárs tetíe, •ahogy az edzett furómunkás (tud helytállni azért, amit akar, (amit szeret: a búkéért, a Pártiért. — a szavaik ennél a brigádnál nem pusztába kiáltanak. Ke- tnxény emberek, amiilyen csaik Tehet egy furómunkás, akinek nincs hideg és nincs meleg, nincs por és nincs sár, csak munka Van, dörömbölő molor, zajtalanul forgó asztal, zörögve kapcsolódó rudazafc. Ott áll ki-ki a maga posztján les minden IdegiszáJa ott van, amit nem lát, csak amit érez. ÍKufcatóíurás. A legnehezebb mimika. Ki. lát be a talajba? De a fúrási időt csökkenteni • kell. — Százezreket bizolit kezünkre a (Párt — mondja Farkas Jenő, az egyik legjobb íurós, — Nem szakadhat m;\g a furóberendí zés. de n-s-m is lehetünk anyámasszony katonái. Minden nap, amit fu- ■rá'ssaLiőhürík. ezer és ezer fórba- *öi jelent. Minden nap, amivé! (kevesebb idő't fordítunk ia fúrásra, többezer forint megtakaritűst jelent mindannyiunknak, az •egész dolgozó népnek. HA FELJÖTT a 'talajminta, -nemcsak Zonda Pál mérnök és iSzüo's László főfurórnester hajolt, fölé, hogy megállapítsa a réteg keménységét, érdekelte a munkásokat is. Lehet-e gyorsítani a forgást, lehet-e emelni a íordu- Iatszámot. Maguk is értenek hozzá, hiszen mindannyian szakmai tanfolyamon tanulnak. Zon- da Pál elmagyarázza az elméleti tudnivalókat, Szüos elv társ a gyakorlati teendőkéi ismerten, ismerik már, milyen talajba, milyen véső kell, s hol lehet fokozni a fúró 'előrehaladását. — Igaz, igy is nehéz volt, az •egyes lyukon — ftmliti meg Szűcs ’elvlárs. — Az 'ismeretlen fálaj, sok Veszélyt rejthet. De a kettes lyukon .egy nap már csaknem többet mentünk, mint az egyesen kettő alulit. 24 napot takarító t- lunlk meg. Emelni., csökkenteni tudtuk a forduíatszáimot, ahogy zett a Szovjetunióból a Menyei járás termelőszövetkezeti csoportjai részére. A csoportok már meg_ kezdték a burgonya elszállítását iá murakereszluri. lenti és nagy- kanizsai vasútállomásokról. A A közelmúltban értekezletet tartottak a letenyei járás lerme- lőcsoporlj'si és a< -tavaszi munkákkal kapcsolatos kérdéseket beszélték meg. Megállapítetták, hogy a járás a szüntelen esőzés miatt eléggé lemaradt ezekben 0 munkákba, ElhátáirQziák hogy;’ a jó idő beálltával egy hét leforgása alatt elvégzik az eddig ela iiala.i Ikivánta. Egyszer 50 volt a fordulat, de később már 120- jszal mentünk. . 4Í8 SZÁZALÉK volt a teljesif m-énvátlag. Komoly eredmény egy kutatófúráson. — Ezf a színvonalat fogjuk t/artain/i az egész évben —• Ígéri Csillag Ferenc, s erre bólint Szűcs -elvtárs is, meg 'Csörgiís József íürómester, a 'Csörgits furósdinisztia negyedik t'agja. — Kemény hely tállás ti ’követel tőlünk -a Párt ezen a fontos pos-zton — emeli fel hangjá! Szűcs László elvtárs, főfurómes- lter. —• Mi pedig ígérjük, hogy úgy is áljuk meg a sarat, hogyne csalatkozzék bennünk a Párt és Rákosi elvtárs, aki le söpörte nyakurdkróil az amerikai jármot. Az már a mi gondunk, hogy oda ■többé ne kerüljön vissza. A fúrótorony hetyke fölénnyel néz le a dombtetőről és masszív meginga.thaíiatíansága, mintha fel- ikiálitójeli lenne Szűcs elvtárs Ígérőiének végén. Ez a garnitúra sztahanovista lesz, s mellé feltör az olaj: -a Szűcs brigád munkájának ragyogó dicsérete. kitűnő minőségű szovjet vető- burgonyával elérik a járás termelőcsoportjai. hogy burgonya- termésüket ebben az esztendőben legalább 20 százalékkal növeljék. A burgonyát az őszi termésből ’adják vissza. mulasztott munkákaf. A gépállomások traktorai mindenütt 01 helyszínien vannak már és (amint rá lehet menni a földre, megkezdik a talajmunkát. A járás termelőszövetkezetei arról is h'aitá- róztak, hegy mindenütt megszervezik a muíikKicsapaiökat Q 'jobb' mtmirs- eloségíiésére. A tavaszi vetések munkájában Zala megye országos viszonylatban még mindig az utolsók között vau. A járási pártbizottságok és tanácsok, a községi pártszervezetek és tanácsok feladata elsősorban most az, hogy minden erőt a tavaszi munkák ütemének fokozására fordítsanak. Persze a többi feladatokról — mint a békéivek aláírásával kapós 0 Hatos politikai .(fejlvtilágosíi-tó üiuiaka, :a ivrmelőcsoportok (további megszilárdítása, stb. — sem feledkezhetünk meg. Az előttünk álló féladaítok megvalósítása csaik akkor lesz (eredményes, ha azoikat összekapcsoljuk. Leplezzük le a kulákokat! B.azltán, Gyűrűsön, Komárvá- ros-ban a pártszervezet és a tanács a tömegszerv-ezetekke 1 közösen tárgyalja meg a teendőket és ez meg is muijatlkozik a jó eredményekben. A zalaszent- gróti járásban a járási tanács helyesen irányítja a községi tanácsokat a tavaszi vetés végzése terén. A járás kommunista dolgozó parasztjai, a tanácstago'k jó példával jármaik elől a faluban. Nem hallgatnak a ikulákok ..szakvéleményére“, hogy vizes, hideg a talaj. Ellenőrzik a bukik okai; a zalaegerszegi járásban is. Ott van azonban az egervári >és a salomvári tanács, ahol nem fordítanak (kellő gondot a tavaszi munkák jó megszervezése mellett az ellenőrzésre sem. A ikulákok vetéstervét a tanács még most sem adta ki!... Ezt a súlyos mulasztást a legsürgősebben pótolni kell. AIs<í>1 jól dolgozik a tantáes — van eredmény A tavaszi vetések munkájában újra a zalaszemtgrótí járás került az élre. A zalaegerszegi jams dolgozó parasztjai azonban A zalászentgrótr járásban a zabot SS, a ruátíct, rostigáit 90, az árpáj 65 százalékban elvetették. Az utóbbi négy nap alatt meg- •kétszereződött» az olajlennel bevetett földterület. Viaggat a vő- röshere, lucerna 20—1W százalék íközötíj mozog. Van tehát még bőven ^ audita ni váló. A zalaegerszegi járásban, mintha egy kicsit •úrrá lejt volna az elbizakodottság. Pedig erre igazán nincsen •semmi ck, mert a zab 87, az árpa 64, olajlen 37, a rostlen 51 •százalékot mutat. A vöröshere vetési üteme vgy kissé meggyorsult, de a lucernavetés csa'k IS százalékos. A nagykanizsai járás az elmúlt. héten erősen le volt maradva. Most a munkában hizo- avosfoku javulás állott be. Még inkább fokozni (kell a vetés ütemét a járás dolgozó parasztjainak. A lent* járásiban, a megyeszékhelyeit ia ébredjenek fel! Sokkal súlyosabb azonban lepényei, de főként a kuli járásban a helyzet. Mondjulk meg úgy, ahogy van, az asdtályharept .sem kellő módon viszik ebben a ■két járásban. Arról, hogyan uszítanak a kulák ok a vetési terv teljesítése ellen, keveset hallunk. Pedig az a tény, hogy az árpa vetése 15, a zsbe 19 százalékos, a máknak csak 18, a rostosoknak 8 .—10 százaléka van elvetve, igazolja, hogy (obbr-n a két határ- menti járásunkban igenis, dolgozik az ellenség! A járási és községi tanácsok, a pártszervezc- (.ek sokkal komolyabban vegyék tehát ezt a rendkívüli fontos munkát, fokozzák éberségüket a kulákokkal szemben. A példamutatásról sem feledkezzenek meg. Kövessék a zaílaszien-tgróLi •járás példáját. A két város közül Nagykanizsa végtett a zab. a rostosok vetésével. A megyeszékhely viszont alaposan lemaradt!... A megyei állag az árpavetésben 48.4. zabnál 56.5 máiknál 74.6 százalékot mutat. Ennél is ióval gyengébb a rostién (32.3) Is a lucerna (18-1) vetés-teljeEÍ téáe. . Szovjet vetőburgonyát kaptak a ieíenyei járás termelőesopőrtjai Hat vagon vetőburgonya érkeBehozza eddigi lemaradását a tavaszi munkákban a Ieíenyei járás