Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-09 / 57. szám
ß vállalatok lokorzói Kihagylak Zalái, csökkent a munkalohorzás iiieme Megyénk területén szép eredménnyel indult a munkaerőtoborzás. De ez a lendület csakhamar lanyhult. A vállalatok toborzói itt hagyták a megyét és azóta áll a toborzási munka. Jelentkezők sokan vannak, de nem tudnak leszerződni. mert nincs kinek. A megyében, most csak egyedül a du- napsntelci építkezési toborzó tartózkodik. Vannak jelentkezők a szénbányákba, a veszprémi állami gazdaságba, és a különböző építkezésekhez. A sárhidai MNDSz-asszonyok 40 nőt győzlek meg a Szerződéses munka előnyeiről, akik > most várnak, nem tudnak leszerződni, mert nincs kinek. Becsvölgyén 24 ha* sonlóan tétlenségre kárhoztatott jelentkező van. A járások közül első helyen áll a nagykanizsai 73 fővel,; majd a zalaegerszegi következik 71 -el. Rosszul áll a letenyei járás, ahol csak egyetlen egy leszerződött munkás van. Azokban a községekben, ahol a tanács és a pártszervezet megértették a feladat végrehajtásának fontosságát és a népnevelőkkel együtt jó munkát végeznek, ott meg van az eredmény. Például Nemesapátiban, ahol 17, vagy Ságodon, ahol 10, Nagykanizsán, ahol 43 a leszerződött munkások száma. Ezek az eredmények sem nagyok, de meglátszik, hogy a vállalatok toborzói nélkül is foglalkoznak a feladat végrehajtásával. Vannak azonban olyan községek, mint Csonkahegyhát, Vaspör, Pef, rikeresztur, ahol még egyetlen egy leszerződött dolgozó sincs. Vegyenek ezek példát a jobbakról, a megyei tanács pedig intézkedjék a felsőbb szerveknél a toborzó vállalatok munkájában mutatkozó tervszerütlenség felszámolására. 1 11 új üzemi újság a zalaegerszegi Útfenntartó' Vállalat versenykihívása nyomán A kongresszus tiszteletére a /zalaegerszegi Útfenntartó Vállalat versenyre hívta ki az ország valamennyi Útfenntartó Vállalatát jobb üzemi újság szerkesztésére. A kihívást megelőző időben az Uttfenntartó Vállalatok legtöbbjénél még nem is szer- ikcszieJek üzemi újságot. Az eredmény már a verseny első idejében szépen mutatkozott, mert a hasonló vállalatoktól cgyre-másra érkeztek az üzemi újságok a zalaegerszegi vállalathoz, jelezve, hogy a -kihívást elfogadták. A verseny elbírálására a- búrt a p e s.'<i U tfen at a r tó Vá 1 lalalof kérték fel. ahol most van folyamatban annak, leldönlésc, melyik vállalat szerkeszti a legjobb üzemi újságot. A versenyt a közlekedésügyi minisztérium is helyesli, mert (körrendeletben közölte, hogy a zalaegerszegi: Útfenntartó Vállalat kezdeményezését tovább kell vinni. A 11 üzemi újság közül, amelyek eddig beérkeztek, .a legtartalmasabb és külső formáját tekintve legtekintélyesebb a kaposvári Útfenntartó Vállalaté. Ez! a Lapot nem házilag, hanem nyomdában készítik. 12 oldalát tartalmaz és megjelenik minden hónap 16-án. — Elismerjük, hogy a kaposváriak újságja szebb, mi.it a mienk — mondja Szabóné elvtársnő. — de a bírálat majd eldönti, hogy melyik lesz a legjobb. Mindenesetre, a mienk sokkal kevesebbe kerül s igv az önköltség 'csökkentés figyelembevételével igyekszünk olyan újságot csinálni, hogy tartalmilag legjobban megközelítse azt a ' célt, amelyért 'ét rájött. 1A76 kilométer ]áratmegtakciritás a zalai Erdőgazdaság Géptelepénél A zalai Erdőgazdaság géptelepének dolgozói a kongresszusi verseny során az anyagtakarékosságban értek el szép eredményeket. Ezen a "téren legszebb teljesítőmé" nyékét a gépkocsiyezetök mutattak fel, akik a gépkocsik karbantartását és javítását a munkahelyen végezték el, amivel a járatokat nagy mértékben csökkenthették és 1.476 kilométer járatmegtakarítást értek el. A takarékosság terén kifejtett verseny egyik jelentős pontjaként szerepelt a fáradt olaj összegyűjtése is és így két hónap alatt kerekén 150 kilogram fáradt olajat takarítottak meg. A legjobb munkát Farkas József és Vass János segédvezetők végezték, akik a két hónapra előírt tonnakilométer előirányzatot 145 százalékra teljesítették. A Géptelep dolgozói az üresjáratok megszüntetésével, a gépek helyszínen történő javításával és a felhasználható anyag» összegyűjtésével január és február hónapban 34.467 forint megtakarítást értek el. , Munkájuk a kongresszusi verseny lezárta után sem csökken, mert máris megtették az előkészületeket az április 4-i felajánlások kidolgozására. Cipész kisipari szövetkezet alakul Nagykanizsán „F elvilágositó és szervező munkánkkal elő kell segítenünk a' kisipari termelőszövetkezetek mozgalmának fejlődését, biztosítanunk kell, hogy ezek .. ■ bekapcsolódjanak a szocialista tervgazdaságba.'’ Gerő Ernő elvtárs mondta ezeket a szavakat a MDP II, Kon- greszusán, s ^zek a szavak adták meg a végső lökést Nagykanizsán egy régóta tervezett cipészszövetkezet megalakításának. A nagyszámú kanizsai cipész kisiparosok legöntudatosabbjaí már hosszú ideje foglálkoztak ezzel a kérdéssel, de valahogy mindig elmaradt az alakítás. Gerő elvtárs beszéde után azonban már nem akarják tovább halogatni 'a dolgot és a nyolc kanizsai' cipész kisiparos már ;l jövő hét elején létrehozza a cipész- szövetkezetei, ami egyelőre csak javításokkal fog foglalkozni. Mint mondják, a lehető legolcsóbb áron a legjobb minőségű munkát akarják végezni. hogy ezzel is segítsék a kanizsai dolgozókat és mentesítsék őket. attól, hogy akármilyen kis javításokért szinte hihetetlen árat kelljen fizetniük. A nagykanizsai járásbíróság most tárgyalta Balázs István zalá- szcntbalázsí 32 holdas kulák közellátási bűnügyét. Balázs —- aki lerménybeadásának csak hiányosan tett eledet — elszámoltatáskor azt mondta, hogy égy szem felesleges gabonája niiics- Utóbb azonban kiderült, hogy' 10—12 kereszt el- csépeletlen rozsot rejtegetett, amit természetesen a közellátásit)] akart elvonni. A bíróság 8 havi börtönre, valamint 2500 forint pénzbün- tetésra Ítélte a 'gabonarejlegetö ellenséget, HÍREK — Becsehdyen a begyűjtési brigád Simon Islvánné kulákasz- ezonynál az istállóban elfalazva talált több mint 3 mázsa zabot és nagyobb mennyiségű zsírt. A kulákasszonylól a rejteft terményeket azonnal elkobozták és az eljárást megindították ellene. — 220 százalékra telj esi lelte terménybeadási kötelezettségét Zsohár Dávid 4 holdas baki kis- paraszt. Most a pártkongresszus- után, Rákosi elv'társ beszéde nyomán, még 1 mázsa kenyérgabonát, 50 kiló árpát és 35 kiló morzsolt kukoricát vitt be a szö- -vetkezet magtárába. — A tavaszi munkák elvégzésében a zalászentgróti járás vezet a jó munkával. Második helyen •a; zalaegerszegi járás van,, majd a nagykanizsai, a letenyei és a megszokott utolsó helyen a lenti járás. A járások versenyeznek egy. mással. így > igyekeznek a versenyszellem kialakulásával jó eredményt elérni. — A bortermelőknél a pénzügyminisztérium 10.000/1949. számú rendeletével elrendelt bor- készletfelvétei megtartását a pénzügyőrség március 9-én megkezdi. Ezért felhívom a cserfő bortermelő gazdák figyelmét, hogy március 9-én 9 órára a cserfő hegyháton 1—93 pinceszámig, március 12-én 9 órára a 94—18ö pinceszámig, március 13-án 9 órára a 187—281 pinceszámig a bortermelő gazdák a pincéjüknél jelenje- nek meg. A szabadhegyi bortermelő gazdák pedig március 14-én 9 órára valamennyien jelenjenek meg a pincéjüknél. Szemleivét feltétlenül mindenki hozza magjával, ugyancsak mindenki hozza magával a terméséből eladott, vagy elfogyasztott, vagy adóba beszállított bor igazolására szóló fedezeti okmányait, mint pél daui.wcsekkelismervé%y, ■ át vét-e. Ii jegy stb„ mert ezeknek a hiányában a pénzügyőrségnek nem áll módjában a hiányzó bort igazoltnak venni és a hiány után 'az adót előírja. A már elfogyasztott, de meg meg nem adózott bor adóját a helyszínen lehet kifizetni. Felhívom a borjermMő gazdák figyelmét, hogy 100 literen felüli fogyasztás esetén az elfogyasztott bor forgalmi adóját mindenki fizesse be, még a készletfelvétel elötf, mert 100 literen fe’üü hiány esetén a termelő ellen büntetőéi, tárás indul. Aki a borkészletfelvételen nem jelenik meg, meg lesz büntetve. APRÓHIRDETÉSEK SZEKERES József_u. 14. szám alapi szoba ko nyílás lakásomat elcserélném Magyar u, környékén szoba, konyhás lakással, Nagykanizsa. (153) ODAADNÁM jó családhoz vidékre egy 14 hónapos és egy 2 és fél éves kislányomat. Bővebbet Nagykanizsa Kossuth tér 5. (154) ISMERETLEN módon elveszett hétfőn este Csengén ut 6-tól Kölesei utcáig egy kézLszatyorban egy > 4x4 • m-es (églavörös ponyva, kisebb ponyva egy pár felemás női cipő, bundasapka. Megtalálója vagy nyomra, vezetője 560 forint jutalomban ré_ szesiil. Gálos!' ószeres Nagykanizsa;- (153) ALKALMIVLÍ1ELBEN egy legmod«r_ nebb Mestermü Philips alighasznált rádió eladó- Szabó Antal, Nagykanizsa, Deák tér 13^ (156) LőCSÖS, köunyii kocsi eladó. Kis.ka_ nizsa, Felsőtelhető u. 16. (157) ELADÓ hát fiókos kepényfa irőaszfca!. Nagykanizsa. Sztálin ut 24, I. cm(15S) ORION zenegép olcsón iclu.dó. Megbízóit Ladeezky hangszerkészítő Nagykanizsa, Ady E. u. 11. (159) MOZI VÁROSI MOZGO NAGYKANIZSA Március 9—10—11-én, Péntek, szombat,, vasárnap. RESZKET A FÖLD Egy szovjef család bátor helytállása a náci megszállás és árulók clíen. Kiss bácsi birodalma KISS JÓZSEFNEK a ruhagyár építkezésén egy egész birodalma van. De kevés uralkodó szerette úgy országát, ahogy az építkezés népszerű Kiss bácsija szereti az ő birodalmát- Igaz, neki nem kék vér folyik ereiben, csak afféle jó, egészséges vörös munkásvér. Olyan színű, mint a kereszt, amit hajtókáján visel. Mert Kiss Jó zsef egészségügyi, és birodalma a munkásszállás, az orvosi rendelő, a kellékek raktára. Hát ez is birodalom? Mi lehet egy ilyen építkezésen ezekből, talán egy zúg a, kötszerek számára, egy dükdező viskó a munkások részére, egy bódé a raktárnak!? — mondhatná fitymálva a> kapitalizmusban felnőtt laikus. De Kiss bácsi csak mosolyogna és úgy sietne előre, ahogy velünk tette. — íme — ezt mondaná és kitárná birodalmának kapuit, ez egyik megvalósult ígéretet, ami mindenütt másutt lehetetlen, csak a szocializmust építő országokban, s a Szovjet- únióban nem. VAKÍTÓAN TISZTA orvosi rendelő, tökéletes felszereléssel. fFehér üvegszekrény a fal mellett és benne glédáhan különféle orvosságok, szerek, injekciók. Mosdó hideg, és melegvízzel. Fehér székek, furcsa lámpák. — Most még egy kvarclámpát szerzünk be — csak úgy egyszerűen mondja a szavakat, mintha nem is egy építkezésen, hanem — mondjuk — kórházban lennénk. — Itt tartjuk 'a szűrővizsgálatokat — teszi aztán hozzá — 147 dolgozónkat szűrtük már át. Természetesen az üzemi orvossal. A kép változik. A raktárban vagyunk. Psdlós, tiszta, világos szoba. Körben polcok. — Ezek a lepedőim — mulat egy magas fehér oszlopra. — Ezek a törülközők, ez.ek takarók — és ujjúnak minden mozdulata sokezer forint értékű ruhaneműre mutat —. Ez egy százszemélyes segélyláda — emel le a polcról egy nagy . szürke faládát. Felnyitja. — Ez benzin, ez kloroform, ez jód, ez,., sorolja végig az üvegeket, aztán a fehér pólyákra, vattacsomagokra', kötszerekre mutat —, Van. százszemélyes építkezésre, van ölvén és van 25 személyesre 10—15 ládám. Mennyi lehet itt az érték? 100 ezer forint — körülbelül. ÚJABB KÉP. IA> hosszú helyiségben két sorban húzódnak az emeletes ágyak. Szürke takaró borítja mindegyiket,« homlokukra szabályos egyformán törülközőt terítettek ki. Kellemes meleg. A kis kályhában parázslik a szén. Vas,3 Sándor gépkezelő, Kafkó Antal kőműves, Szenrei János előregyártó kicsit megkéstek ez ebéddel. Most gyűrik le az utolsó falatokat 2Z’ asztalnál. — Hm, múltkor iff volt az asszony, aztán sápi'tozoíl, hegy te már talán haza se jössz majd, mert itt is van olyan dolgod, mint otthon —nevet Vasa Sándor és a többiek rádupláznak. :— Hiába, megbecsüli a munkást a demokrácia — természetesen mondják a szót,- mert természetesnek veszik az egész dolgot s ez .az erőnk. A SZOMSZÉDBAN forró gőzbe borult a fürdő. Készül a „fej- rowtra“ — ahogy itt mondják a régi szóval. Vidám emberek rohannak be és az üdítő fürdőtől megtisztulva távoznak. Kiss bácsinak ilyen birodalma van. Nem nagy, de belefér sok százezer forint, mindaz, ami nincs benn a bérzacskóban és mégis minden munkás öröme, büszkesége, emelkedő életszínvonala. Ami a kapit alista . -országokban sem a bérzacskóban, sem azon kívül nincs meg, de van helyette sok vér a köhögésnél, s a, munkánál kevés erő és hosszú, dülsdezö b-arak, melynek ablakaiból szennyes rongyokat tenget a szél. — Ezek kapitalista országok. s mi szocializmust építő Népköz- társaság vagyunk, amelyben a Párt vezet — Kiss József nevei. Nagyon büszke arra, amit mutatott. Artézi kút készült a ruhagyári dolgozók részére Három hosszú, vascsőből készült láb emelkedik a levegőbe. Fent egy pontban találkoznak, s a találkozási helytől egy cső nyúlik függőlegesen a föld felé. Fúrótorony. Nem olajért, hanem vízért fúrnak itt, A fúrás helye a ruhagyári építkezés területén van. Rengeteg munkás dolgozik most is, de a gyár felépülése után még jóval többen fognak dolgozni, tehát szükség van egy bő és ’egészséges vizű artézi kútra. A fúrási munkálatokat a budapesti Mélyfúró Vállalat végzi. 16-lan dolgoznak három műszakban. Egy 6 lóerős motor állandóan' berreg. A fúró szára már 56 méter mélységben jár a föld gyomrában; keresi azt a bővizű eret, amely él tudja látni a vízszükségletet- Az öblítőszivattyú vizet szállít a mélybe, hogy segítsen a fúrónak és egy bőöblü csőből állandóan ömlik az agyagszínu víz. , — A fúrást február 14-én kezdtük — mondja Pusztai Tibor fúró- mester. — Két nap alatt 40 méter mélységet értünk el, de aztán meg kellett állnunk, mert vizét kaptunk. — Aztán megmagyarázza, hogy a víz megjelenése nem jelenti a kút elkészültét, mert azt a vizsgálat állapítja meg, hogy a mélység elegendő-e. vagy pedig tovább kell fúrniok. Egy rekeszekre osztót ládára mutat, melyben különböző színű agyagot és kavicsot látunk. Elmondja, melyik az az agyagréteg, amelynél, ha megfelelő mélységben víz jelentkezik, a fúrással le lehet állni, mert megtalálták azt a helyet, amelyet kerestek. Az előirányzat szerint 80 méter 1 mélységig kellene fúrniok. de a vizsgálat megállapította, hogy a réteg és a vízmennyiség is teljesen kielégítő, így a fúrás az 57-ik méternél befejeződött. Ezzel aztán a legteljesebb mértékben megoldódott a megye leg nagyobb gyárának vízellátása, NAGYKANIZSAI gőzfürdő nők re szere kedden egész nap és pénteken reggel 7 órától van nyitva,. Nagykanizsai Lokomotiv - Pápai Vörös Lologó NB Il-es mérkőzés az e heti TIPPSZELVEHYEH TOTÓZZOIV! Sokat nyerhet! ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: Zni -gerszeg. Kossuth Lajos_utca 22. Tel. 250. Nagykanizsa, Zrinyi M.-u. 29. Tel, 54. — Kiadóhivatal: Zalacgcr. szeg, Széchenyi.tér. 4. Tel. 162. Nagy. kanizsán Zrínyi M..u. 29 Tel. 54. Ké_ •iziilt a Vasrnegye nyomdában Szom_ batbely, Kossuth L.-u. 6. Tel: 75. — Felelős vezető: Hegedű* Gynla. tria női csapatdöntőre, melynek eredménye: Románia—Ausztria 3:1. Eécs (MTI). Szerdán éjjel a csehszlovák—magyar férfi döntő után került sor a Románia—Ausz. Roinánia csapata nyerte a női asztalitenisz csapatbajnokságot a bécsi világbajnokságon S lioiiitpru Ueltúk a csépieden roíESüt reiteö-eto xalaszentbalázsi kulákot