Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-10 / 58. szám

Sojtor dolgozó parasztsága a terménybegyüjtés túlteljesítésével is harcol a békéért A söjíöri tanács szorosan együtt­működve a helyi pártszervezettel, mindjobban fokozza a terménybe, gyűjtés ütemét. Dómján .József elv­társ 8 holdas középparaszt, a párt- szervezet titkára a .többi pártta­gokkal együtt túlteljesítette be­adási kötelezettségét, ezzel is elő­segítve a terménybegyii jtést és megalapozva a .népnevelő munkát. Mert a Párt népnevelői először is a példamutatással bizonyítják be a község dolgozóinak, hogy a ter­ménybegyüjtés maradéktalan telje­sítése hazafias kötelesség a köz, a béketábor ügye. /’(* Idám ulatássa l a begyűjtésért Ä tanácstagok ís élenjárnak a gabonabeadásban. Vékási Gyula 7 holdas középparaszt, a tanács tag­ja, 600 százalékban teljesítetté be­adási kötelezettségét és így rnenít félvilágosító munkát végezni pa­raszttársai kötébe. Hasonlóképen cselekedett Gerencsér János 12 holdas középparaszt is, aki szintén túlteljesítette terménybeadását. Példájukat követték a falu dol­gozó parasztjai. Megértették, hogy termény beadásuk túlteljesítésével, ötéves tervünk végrehajtását, a dolgozó nép államának még na­gyobb fokú megerősödését segítik elő és egymásután teljesítették túl beadásukat. A sok közül csak egyet emlí­tünk meg. Horváth István 19 hol­das középparasztot is meglátogat­ták a népnevelők. Elbeszélgettek vele a békéről, együtt olvasták el Sztálin elvtárs nyilatkozatát, //or. váth István nem gondolkodott so­kat. úgy mondta. — A béke meg­védéséért minden áldozatra kész vagyok. Összeszámolta, mennyi feleslege van és mind egy szemig bevitte" a földmüvesszövetkezetbe. 750 száza­lékra teljesítette beadási kötele­zettségét. A békéért tette. S a bé­kéért cselekedtek így Söjtörön még sokan. így értek el a kenyérgabo­nában 258, a zabban 456 százalé­kot. Árpában " szintén felül vannak a 100 százalékon. Behozzuk a lemaradást A szénából is csak 5 százalék hiányzik. A község dolgozói fogad­ják, hogy a 41 százalékos kukori- cabegyüj léssel együtt ezt i-s 100 százalékra emelik. Megígérték Söjtör dolgozói, hogy az elmaradt terményekből is meg lesz a 100 százalék. Amit eddig ígértek, azt teljesítették is. A kon­gresszus .tiszteletére" az adóbefize­tésben is szép eredményeket értek el. Adófizetési napokat rendeztek és ebben is a pártszervezet és a "ta­nács tagjai jártak élen. A példa- mutatásnak, a felvilágosító munká­nak meg volt az eredményé. A községben 104 dolgozó paraszt 9.740 forintot fizetett be a nép ál­lamának. hogy ezzel is erősítse a nép hatalmát, a béke megvédését, ötéves tervünk sikerét. A politikai képzettség a munka megjavításának előfeltétele A zalaegerszegi Megyei Tata­rozó és Építési Vállalat, amelynél nagyobb rész: falun lakó szak­munkások dolgoznak, a .kezdeti nehézségeik után örvendetesen megjavította a munkáját. A ne­hézségeket éppe l >az okozta, hogy dolgozóik falusi emberek s igy az elméleti képzés ki anyá­ban nem ismerték fel a szervezeti éle: jelentőségét. Nem kapcsok halfáik össze az elméletet*a gya­korlattal, meri» az elméletet először cl kellett sajátmniok. Amikor a darabbér bevezetéséről volt szó, ami előttük ismeretlen rossznak tűnt) fel, nem akarták megérteni, miér'. fcelL azt úgy csinálni, amikor ők már oly na­gyon megszokták az i-dőbérhen végzett munkát. — így is tudunk mi jól és sokad dolgozni — mon­dogatták. Azóta eltelt egy kis idő. Nem nagyon sok, de elég vök arra. hogy a Tatarozó Vállalat dol­gozói megértsék a darabbér je­lentőségét, A kommunistáik, fő­leg a városban lakók, akik már eléggé fel voltak vértezve az el­mélet fegyverével, szívós munkát folytattak, hogy a Tatarozó Vállalat lépést tarthasson a többi, hasonló üze­mekkel, hogy a dolgozók beil­leszkedjenek a szocialista építés rendjébe. A vállalatvezető és az üb titkár is minden lehetőt el­követtek, hogy & dolgozókkal megértessék a szocialista munka jelentőségét. — Most már nem vagyunk le­maradva — mondja Babolcsl János segédmunkás, iaki a kon­gresszusi veresn.y során 210 szá­zalék- átlagos teljesítményt ért cl. — Már megértem, mit jelent a lelkesedés, mit jelent a ver­senyszellem, a kongresszusi ver­seny folyamán állandóan úgy éreztem, mintha valami rajtam kivül álló erő hajlana. Úgy vol­tam. mint a kerékpáros, aki há­tulról kapja a szelet. Alig keli nyomnia a pedált- és mégis ro­han előre. Engem is vitt. ez a nagyszerű lendület, amit a kon­gresszusi verseny oltott belém. A 210 százalékos eredményt bri­gádommá’ együtt értük el. Va­lamennyien jó.l dolgoztunk cs eredményünket április 4-ne nem­csak tartani akarjuk, hanem túl is szárnyalni. Iíerczeq Sándor ácsbrigádja a kongresszus tiszteletére 250 szá­zalékos teljesítményt vállalt. Mun­kájukról igv beszél Herczeg Sándor: — Úgy hallottuk, hogy nélkülözhetetlen az agitóciói munkában a Tatarozó Vállalat dolgozói nagyrészt falusiak és az elméleti képzettség híján nem ugv viszo­nyulnak (a munkához, mint a vá­roson lakó dolgozók, akik szemi­náriumokat végeztek. Azt elfe­lejtik, hogy falun is vannak szemináriumok. A lemaradást lehet pótolni, mint ahogy azt mi be is bizonyítottuk-. A Tatarozó Vállalat dolgozói jól megállják .a helyüket. Például én is brigádommal a kongresz- szus tiszteletére 250 százalékos teljesítést, vállaltam és a Kon­gresszusi Héten elértük a 200 szá­zalékot. Az. igaz, hogy mindjárt nem ment ilyen jók Kezdetben 100 százalékon alul dolgoztunk aztán elértük ,a 100-at, később a 110-et. aztán igy fokoztuk to­vább. Önmagunkkal is versenyez­tünk. Annikor arról olvastunk hogy másutt milyen eredmény- érnek cl a dolgozók, akkor azt mondtuk: majd megmutatjuk, hogy mi sem akármilyen emberek va­gyunk. Hamarosan 130, 150, majd 190 lett a százalékunk. — A ruhagyárnál a Jónás-bri- gád 200 százalékon felül dolgo- zOitiL — mondja Déri Imre kőmű­ves. — Ezt a Zajából olvastuk. Ekkor arra gondoltunk, ha Jó­nás meg tudja csinálni, miért ne csinálhatnánk meg- mi is. Megír­hatja az elvtársi, hogy Déri Imre kőműves is elérte a 225 százalé­kot. Nem lepődtünk meg niert a üb-nél már hallottunk Déri Imre teljesítéséről, sőt arról is tudunk, hogy a Tatarozó Vállalatnak nemsokára lesznek sztahanovistái is. Egész sora van itt a kiváló munkásoknak. Kohári László és Bácsics Lajos íesúöl^ is 220 szá­zalékot értek cl, amit a Kon­gresszusi Héten 280 százalékig fokoztak. Kiosztásra ikerült 4 darab kon­gresszusi zászló is és 40 darab kongresszusi emléklap. Fiilöp István kőműves, aki Piakodon lakik, már csak azért is meg akarja mutatni, hogy megnyeri a vándorzászlót, ne mondhassák, hogy Pakodon nincsenek kiváló szakemberek. Majdnem sikerül neki. Csupán néhány százalékká» maradt le brigádjával a nég\ legjobb mögött. Rákosa Péter, aki egyéni ver­senyző volt, a kongresszusra 120 százalékot vállalt c 114 százalé­kot íelijesitietit. A vállalat első negyedévi ter­vét február 28-ra befejezte. Hok- sirson Péter az üb titkára" a terv befejezését nem tartja nagy ered­ménynek, mert az időnek köszön­hetik ezt. Ugyanis fagyszünelícl számoltak és a tervet úgy készítették, hogy azt néhány napos kiesés ne bo­ríthassa fék A kongresszusi verseny ideje alatti a vállalat megtakarítása- 9.504 forint volt. Ugyancsak kon­gresszusi felajánlásképpen indí­tották be a műszaki tovább kép­ző 'tanfolyamai; is, amelynek 17 hallgatója van. A fityeházi „Győzelem“ példát mutat Mi, a f ily eh ázai „Győzelem“* termelőszövetkezeti csoport ta9jai örömmel olvastuk a Za­lában, hogy Zalalövő szocialis­ta község lett. mert minden dolgozó paraszt a szocializmus útjára lépett abban, a község­ben. Mi nem nagyon dicseked­hetünk hasonló eredmények­kel, hiszen csoportunk még fia­téi, alig felesztendős múltra te­kint vissza. tehát a. nagyüzemi gazdálkodásban sem tudtunk edd,lg eredményt felmutatni. Azonban bízunk abban, hogy első zárszámadásunkkor olyan eredménnyel állhatunk közsé­günk dolgozó parasztsága elé. ami meggyőzi őket is a, mi utunk helyességéről. Nehézsé­geink még vannak, hiszen ta­gosítás sem volt nálunk. De nd bátran, öntudatosan vál­lal jak a nehézségeket, meri. tudjuk, hogy úrrá leszünk azo­kon és példánk ereje győzni fog. Az őszi munkáinkban már értünk el eredményeket s a. Párfkongresszus előtt mi is erősödtünk. Most pedig mi is csatlakozunk Zalalövő szocia­lista község felhívásához, mert mi is munkával akarjuk meg- ülni szabadságunk ünnepét. Vállaljuk, hogy a tavaszi ta- lajelőkészitő munkákat márci­us 20-ig elvégezzük. Vállaljuk, hogy a tavaszi .árpa, zab, lóhe­re és a szálastakarmányok ve­tését ugyancsak március 20-ig elvégezzük. A mákot március 15-ig vetjük el. Takarmányré­pánk pedig március 25-ig a földben lesz. A cukorrépa veté­sével is végezni fogunk már­cius 31,-iff. A rétek fogasolásá- süival végezni fogunk, március 31-ig. Vállaljuk továbbá. hogy Felszabadulásunk Ünnepének tiszteletére május 5-ig a ku­koricát is elvetjük. PÓKECZ K. MIKLÓS fityeházai ..Győzelem" tszcs elnöke. Szombat, 1951, mire. 10. Ma este ünnepélyesen nyitják meg Nagykanizsán a Magyar-Szovjet Barátság Hónapját N a gykanizsa MS.zT-szl rvez-e t e i nagyban készülődnek a Magyar- Szovjet Barátság Hónapjára, amelynek ünnepségsorozatát ma este nyitják meg. Este 6 órakor a Magasépítési ,V. Sztálin-uti kulit űrt érmében ünnepi di&zelő adást rendez a Magyar-Szovjet- Társaság. Ünnepi beszédet Hor váth József elvtárs, a MDP k-r nizsai Városi Bizottságának tagja mond. „Számíthat ránk a Párt, Rákosi elvtárs és a béke tábor a“ Lelkesen ünnepelték a Nemzetközi Nőnapot Zalaegerszeg és Nagykanizsa asszonyai, leányai Zalaegerszeg- utcáin megállt a forgalom 7-én este 0 órakor, hogy átadja az utat a város minden részéről végtelen so­rokban érkező dolgozó asszo­nyoknak. Fáklyákkal. lam­pionokkal, transzparensekkel és zászlóerdővel tarkított tö-, meginni, mintegy 2500 zalaeger­szegi asszony lett hitet a béke mellett. Kisfaludy utcából a Megyei Pártbizottság elé men­tek. ahol ,,Rákosi a vezérünk senkivel sem cserélünk“ „Vesszen Tito“, „Fogjunk ösz- szc asszonyok, békeharcmik győzni fog”, jelszavakkal a Párt, Rákosi és Sztálin elv- társak éltetésével tüntettek. Aztán tömör sorokban, zengő énekszóval vonultak fel a kultúrotthon nagytermébe, ün­nepi gyűlésre. A vörös díszben pompázó, Lenin, Sztálin, Rákosi elvtár­sak arcmásával ékesített te­rem, zsúfolásig megtelt. A Köztársasági Induló elhangzá­sa után Gombás Lászlóné elv- társnő, az MNDSz Országos Központjának kiküldötte kezd­te meg beszédét. — Március 8 az egész világ dolgozó asszonyainak ünnepe. Ezt az ünnepet a mind erőtel­jesebbé váló békeharc jegyé­ben ünnepeljük. Abban a béke és háború közötti küzdelem­ben, mely nemzetközi méretek­ben folyik, nagy szerepük van az asszonyoknak, a nemzetközi nőmozgalom harcosainak — mondotta. is felvonulással kezdődött az ünnepség. A Pártszékházból a Szovjet Hősi Emlékműhöz vo­nultak az asszonyok. A koszo- ruzási ünnepség után az Ás- ványolajközpont kultúrtermé­ben ünnepi gyűlést rendezett a kanizsai MNDSz. Sokszáz ka­nizsai asszony hatalmas lelke­sedéssel választotta be a gyű­lés diszelnökségébe Nina Popo- vát, a Szovjet' Nők Antifa­siszta. Szövetségének elnöknő­jét, Dolores Ibarrurit. a hős spanyol asszonyt, valamint Pak Den Aj asszonyt, a sza- bads águkért harcoló koreai nők vezetőjét. Az elnökségbe pedig a termelésben élenjáró kanizsai üzemi munkásnőket választották. A Párt üdvözletét Buzási Gabriella elvtársnő, a kanizsai VB ta-8'ja tolmácsolta. Ünnepi beszédet Gombás Pálné elvtársnő, az MNDSz központi kiküldöttje mondott. Rámutatott arra, hogy a Nem­zetközi Nőnapon a-világ asszo­nyai ismét bebizonyították: a háború és béke kérdésébe ők is beleszólnak, s a béke védelmé­ből ők is kiveszik részüket. Hosszan foglalkozott a mar- shallizált, valamint a gyarma­ti országokban élő nők hősies küzdelmével, amelyben a bős szovjet asszonyok mutatnak nekik példát. — A nyugati országok asszo­nyai újra és újra. de mind ha­tározottabban kijelentik, hogy nem adják fiaikat, férjeiket . katonának egy Szovjetunió el­leni háborúba, — mondta, majd megállapítot­ta: a világ asszonyai tisztában vannak azzal, hogy erős ösz~ szofogásnkkal megakadályoz­hatják a háborút. Gombásáé elvtársim igy folytatta: — A mai napon küldjük forró üd­— A magyar asszonyok is az első sorokban küzdenek a bé­kéért, — folytatta. — Megértették, hogy a boldogabb jövő áldozat­kész munkát követel tőlük. A termelőmunkában, a legkülön­bözőbb iparágakban, a falu szocialista építésében példa- mulafóan dolgoznak és bebizo­nyítják, hogy fáradságot nem kímélve építik a szocializmust, hazánkban. I(t a határ mentén Tito szom­szédságában még nagyobb len­dületre, áldozatkészségre vau szükség, hogy Tito aljas táma­dásait keményen visszaverjük. Nagy taps közepette .jelen­tette be, hogy a zalaegerszegi IV. körzet asszonyai és a bu-' dapesti II. kerület VI. körze­tének asszonyai közti tagtobor­zás! versenyt a zalaegerszegi IV. körzet nyerte meg, 130 p.i_ tag beszervezésével és a két olvasókör beindításává]. A Za­laegerszeg és Nagykanizsa vá­ros között a versenyt Zala­egerszeg nyerte meg, a fel­ajánlás 170 százalékos teljesí­tésével. Jó munkájukért a lo­vászi MNDSz asszonyok egy gyönyörű, vörös selyem zász­lót nyújtottak át a zalaeger­szegieknek. Az ünnepi beszéd után az üzemek MNDSz kulturcsoport- jái mutattak be több egyfelvo* násos jelenetet, szavalatokkal és énekszámokkal tették ünne­pélyessé és felejthetetlenné 1951 március 8-át. vözletünket a békéért, szabad-, ‘ságukért hősiesen küzdő asz- szonyoknak, s a jugoszláv nőknek, akik most ismét barc- rakelnek elnyomóik, Tito és hóhérai ellen. A továbbiakban arról beszélt, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák asszonyai békés alkotómunkával ünnepük a Nemzetközi Nőnapot. A szovjet asszonyok példája mutat utat a magyar asszo­nyoknak is. A szovjet asszonyok felé szád ezen a napon a bála és a sze­retet szava. Hangoztatta, hogy a magyar nők tudatában van­nak annak, milyen felelősség hárul rájuk a békéért vívott harcban. De tudják azt is, mit köszönhetnek a Pártnak és Rákosi elvtársnak, ezért a jö­vőben még fokozottabban helytállnak a szocializmus építésében, a béke védelmében. — A mi kötelességünk az — mondta beszéde végén Gora. básné elvtársnő. — hogy még- jobban szeressük hazán­kat és mindent megtegyünk a békéért, a szocializmusért. Megfogadjuk ezen a napon, hogy számíthat ránk a Pari, Rákosi elvtárs és számíthat ránk a béke legyőzhetetlen tá­bora. Az ünnepi' beszéd úján lel­kesen ünnepelték a kanizsai nők Sztálin elvtársat, Pártun­kat és Rákosi elvfársat, majd elhatározták, hogy táviratban üdvözlik a bős szovjet asszo­nyokat, a szabadságukért küz­dő koreai asszonyokat. az "MNDSz országos központját, * táviratban, tettek ígéretet Rá­kosi elvtársnak arra, bogy a kanizsai asszonyok továbbra is megállják a helyüket a béke­front rájukeső szakaszán és & s z 0 0 i a 1 i 7. ni us é p i t és ében. Nagykanizsáit

Next

/
Oldalképek
Tartalom