Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-01 / 50. szám
gyenge szervezettségünk is az állami és általában a szocialista kereskedelem terén. Végül, de nem utolsósorban, igen komoly szereuet játszik népünk ellenségeinek, a kizsákmányoló osztályoknak, ezek maradványainak, a különféle reakciós elemeknek népi demokráciánk ellen irányuló tudatos kártevő munkája is. Ismeretes, hogy 1950 folyamán az ellenség időről-időre több ab kálómmal kísérelte meg, hogy Gőzellátásunkat a folyó szükségleteket messze meghaladó tömeges vásárlásokkal zavarja, mesterségesen sorbaállásokat szervezek. Jellemző, hogy megyénként és területenként vizsgálva az áruforgalom hirtelen, időről-időre történő megnövekedését, a vá- sárlásoik rendellenes emelkedését, összefüggését lehet megállapítani az úgynevezett vásárlási láz megjelenése és a mezőgazda- sági termelvéfiyék beadásának menete között. így például a múlt év júliusában Vas és Veszprém megyében, amelyek akkor iá beszolgáltatással jelentősen el maradtak, ütötte fel a fejét a tömeges vásárlás. Ugyanakkor azonban Hajdú megyében, amely a beszolgáltatásban az élen haladt, alig volt tapasztalható a vásárlás emelkedése, Ez is azt mutatja, hogy az ellenség', amelyre számos területen súlyos csapásokat mértünk, rávetette magát a közellátás terü’ctére. Ilymó- don a közellátás kérdése az osztálybarc egyik legfontosabb területévé vált. Pártunk kezdeményezésére népi demokráciánk államhatalma kemény ököllel sújtott le a köz- ellátás frontján garázdálkodó ellenségre és egy sor átfogó gazdasági intézkedést is hozott a köz (ellátás zavartalanságának biztosítására, Ismeretes, hogy ezek » melc az intézkedéseknek eredményeként sikerük a cukor és finomliszt ellátást kielégítően megoldani. Nyilvánvaló, hogv közellátásunk kérdésének megoldásához még további erőfeszi lesek szükségesek. Mindenekclő 1 a mezőgazdasági és. az ipari termelés további- fokozása terén, sö* nemcsak általában a mezőgazda- sági cs az ipari termelés, hanem döntően a mezőgazdaság és az Ipar árutermelésének további növelése utján. Emelett elvtársak: továbbra is szárazon kell tart a rmnk a puskaport és kíméletlenül sokszorozott erővel kell lesújtanunk népünk ellenségeire, amelyek — ezt előre kell látnunk —, meg fogják, kísérelni újból és újból támadásba átmenni közellátásunk, népi demokráciánk ellen. A közellátásunk t«rén már meghozott és még meghozandó intézkedések célja: a dolgozók és családtagjaik zavartalan ellátása legfontosabb élelmezési és egyéb közszükségleti cikkekkel, jelentős állami ‘ar fal ókok biztosítása. - mert ez elengedhetetlen feltétele a tervszerű gazdálkodásnak, s végül külkereskedelmi áruforgalmunk..számára a szükséges árukészletek rendelkezésére bocsátása, bár az élelmiszer •kivitelt ötéves {érvünk folyamán mind nagyobb mértékben fog juk gépkivitellel helyettesíteni. Gerő elvtárs ezután külkereskedelmünkről szólva megállapította, hogy az a Kölcsönös Gazdasági Segitség Tanácsában fejlődik, elsősorban a nagy Szovjetunió baráti támogatását élvezve. A tőkés országokkal való külkereskedelmi kapcsolataink — amelyeknek fenntartására mi igyekszünk — az amerikai imperializmus nyomása miatt csökkentek. Szocializmust építő néni demokráciánk s zem m m t j á b ó I rendkívül fontos kérdés a népgazdaság beruházásainak alakulása, mert ezen mérhetjük le a szocialista felhalmozás ütemét országunkban. 1950-ben lényegesen magasabb összeget ruháztunk be, mint amekkorát 5 éves tervünknek megfelelően erre az évre előirányoztunk. Az 1950-ben megvalósított összes népgazdasági beruházások ér- !éko G7.4 százalékkal haladta meg az 1949 évi beruházásunk összegét. Egyetlen év alatt több mint 10 milliárd forintnyi összeget ruháztunk be népgazdaságunkba. A gyáripar fejlesztését szolgáló beruházásoknak több mint 90 százalékát fordítottuk nehéziparunkra. ami megfelel a szocialista iparosítás követelményének, do hatalmas összegek ,i u tottuk mezőgazdaságunknak, közlekedésünknek, köny- nyüiparnnknak és szocialista kereskedelmünknek is. Beruházásaink révén jelentős mértékben fejlesztettük is- kol a,hálózatún kat, kul tu rál i s intézményeinket. Növeltük ^ a dolgozók szociális és egészség- ügyi kiszolgálását biztositó teljesítmények számát. Népünk életszínvonala az ötéves terv első évében gyorsabban növekedett, mint azt ötéves tervünk előírta. A gyáriparban dolgozók béralapja — a különböző kedvezményeket nem számítva — egy év alatt 37.6 százalékkal növekedett meg. Különösen jelentős volt a dolgozó parasztság életszínvonalának emelkedése. Ezután Gerő elvtárs a nemzeti jövedelem alakulásával foglalkozott. Ötéves tervünk első évében a nemzeti jövedelem 20 százalékkal növekedett, ez 24-Sizcrese a Hortky-rend- szerbeni átlagos növekedésnek. 4950-ben a népgazdaság szociális szektorának - részesedése 70 százalékra emelkedett. . A nemzeti jövedelem tehát mind fokozottabb mértékben válik (ténylegesen a nemzet és a nép jövedelmévé. Ugyanakkor országunk szocialista iparosításának terhét döntően iparunk viseli. Ezt az állapotot nem lehet helyesnek és igazságosnak tekinteni. Az igen komoly fejlődés ellenére, mely népgazdaságunkat jellemzi, meg kell említeni egy sor hiányosságot, amely népgazdaságunk egészére, vagy legalábbis jelentős részére vonatkozik. A legfontosabb ezek közül a hiányosságok közül: a még mindig laza állami és népi fegyelem, s a javuló, de még távolról sem eég szilárd munkafegyelem; a rendszeres, munkafegyelem; a rendszeres, szervezett takarékosság hiánya a legutóbbi időkig; a ren' dclkezésre álló ipari felszerelés, gépek elégtelen kihasználása; a nyersanyag pocsékalá- sa a termelésben, s általában üzemeink viszonylag alacsony szervezettségi foka; a felelős egyéni vezetés elmosó{tsága; a gyakori szervezés és átszervezés, ami sok felesleges költséggel jár és zavarja a folyamatos munkát; a vezető káderekben, s általában a szakképzett munkaerőben mutatkozó hiány mellett, ezeknek sokszor rossz felhasználása; a bürokratizmus elburjánzása; gazdasági szerveinkben a bírálat és* ön- birálát gyengesége, a dolgozók javaslatainak kezdeményezéseinek elégtelen felkarolása és hasznosítása, ami megkönnyíti az ellenség aknamunkáját a népi demokrácia gazdasága ellen. Azonban az összes hiányosságok és hibák semmit sem változtatnak az alapvető tényen: országunkban sikeresen rak juk le a szocializmus alapjait, sikeresen építjük a szocialista népgazdaságot, Az ötéves terv első évében elért _ eredményeink azt is mutatjuk, hogy bizonyos tekintetben lebecsültük saját lehetőségeinket. Nem láttuk világosan a rejtett tartalékok nagyságát népga zdaságunkban. Fejlődésünk ütemének megnövekedésében, népgazdaságunk szocialista építésének sikereiben döntő súllyal esik latba a nagy Szovjetunió sokoldalú, baráti segítsége. Meggyőződésem, hogy egész dolgozó népünk nevében szó’ok, amikor innen, a Magyar Dolgozók Pártja kongresszusi tribünjéről kifejezem köszönetünket és soha el nem múló hálánkat felszabadítónknak. a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetuniónak, a szovjet tudósoknak, mérnököknek, sztahanovistáknak, s mindenekelőtt népünk igaz barátjának, a vi- ág dolgozói nagy vezérének, va- ’amennyiijnk bölcs tanítómesterének, a mi forrón szeretett Sztálinunknak! Az eredményekeket a Szovjetunió támogatása és állandó segítsége mellett munkásosztályunk, dolgozó népünk — Pártunk vezetésével, Rákosi elvtárs vezetésével — kemény. szívós küzdelemmel harcolta ki, az imperialisták, a kulák- ság, a klerikális reakció és az áruló jobboldali szociáldemokraták ellen folytatott szakadatlan küzdelemben, Az ötéves terv első évében elért komoly eredményekért: köszönet a mi nagyszerű munkásosztályunknak, mely ' szövetségben a dolgozó parasztsággal, Pártunk vezetésével előreJenditette ia népgazdaság szocialista építésének ügyét, hogy ha szerény mértékben is. de gazdasági eredményeinkkel mi is hozzájárultunk a világot átfogó hatalmas béke- tábor erejének gyarapodásához, a világ békefront megerősödéséhez, melynek vezetője, egyben legszilárdabb bástyája: a szocialista Szovjetunió. II. Elv társak! Népgazdaságunk fejlődésének meggyorsulása azt jelenti, hogy az ötéves tervről szóló törvényben kijelölt feladatokat az ipar és közlekedés terén mintegy háromhárom és fél év alatt meg tudjuk valósítani. És ha behozzuk mezőgazdaságunk fejlődésében mutatkozó elmaradást, akkor minden lehetőségünk megvan arra, hogy az ötéves tervtörvényben előirt összes feladatokat, tehát egész mostani ötéves tervünket négy év alatt, vagy ennél is- rövidebb idő alatt megvalósítsuk. Mint láthatják az elvtársak, ötéves tervünk megbukott- (Derültség). Legalább is, ba hinni lehet a New-York Times tudósítójának, aki — Rákosi elvtárs referátumát kommentálva, azt irta: „A Kommunista Párt főtitkára bejelentette, hogy az ötéves terv megbukott'*. (Nagy derültség). Gerő elvtárs a következőkben kifejtette, hogy az ötéves népgazdasági tervünket át kell dolgozni. Erre megnyílt a lehetőség. Elsősorban a nehézipar, az ipari alapanyagok, a villamosenergia és a gépgyártás fokozására van szükség. Ez mezőgazdaságunk fejlesztésének alapja is. ez ad módot arra, hogy az eredeti ötéves tervben előírtnál lényegesen több műtrágyát, nemesített vetőmagot és iparcikket jutassunk a falunak. Az ötéves tervtörvényben előirt keréken 51 milliárd forint beruházással szemben 1950—1954-ben mintegy 80— S5 milliard forintot tudunk és kell beruháznunk népgazdasá gunkba. Másszóval: az ötéves tervről szóló törvényben előirt beruházás összegét mintegy 65—70 százalékkal tudjuk és kell megemelnünk. A mintegy 80—85 milliárd forintnyi összes beruházásból körülbelül 40 milliárd forintot javasolunk juttatni a gyáriparnak, szemben az ötéves tervről szóló törvényben elő- 'r t 21.3 milliárd ^ forinttal. Tehát elvtársak míg népgazdaságunk egészében a beruházások összegét a. tervtörvényben megállapított összeghez képest, mintegy 65—70 százalékkal emeljük, addig az ipari beruházások összegét mintegy 90 százalékkal növeljük meg, A gyáriparra jutó mintegy 40 milliárd forintnyi beruházásból javasolunk 37—38 milliárd forintot a nehézipar beruházásaira. nehéziparunk fejlesztésére fordítani, szemben az ötéves tervtörvényben erre a célra megállapított 18.5 milliárd forinttal. Vagyis azt javasoljuk, bőgj’ a nehézipar fej csztcsére beruházandó összeg több. mint kétszeresére emelkedjék annak a* összegnek, amelyet az eddig érvényes határozat cs tervtörvényünk a nehézipar fejlesztésére előirányzott. Ugyanekkor javasoljuk mintegy 13—14 százalékkal megemelni a könnyűiparra jutó beruházásokat is. A 80—85 milliárdos beruházás megállapítása nemcsak reális, de inkább óvatos, bár nem szabad a feladatokat könnyen vennünk. Szükség van erőink megfeszítésére, fegyelemre és bizonyos áldozatokra is jövőnk szilárd megalapozása érdekében, A dolgozóknak taka- rékoskodniok kell, mtg iparunk és mezőgazdaságunk nagy tömegben tudja ontani a legkülönfélébb fogyasztási javakat. Ez az áldozat a továbbiakban sokszorosan megtérül. össze sem hasonlítható azokkal az áldozatokkal, amelyeket a szovjet nép hozott a szocialistái népgazdaság megteremtéséért, a fasiszták szétveréséért, a mi szabadságunkért is. A következőkben a mezőgazdasági beruházásokra tért át Gerő elvtárs. 11 milliard forintot fordítunk erre, 40 százalékkal többet az eredeti előirányzatnál. Ebből az ősz- szegből a leg’különbözőbb korszerű nagy és kisgépekkel látjuk el mezőgazdaságunkat. Megnövekszik a mezőgazdaság részesedése a nem közvetlenül mezőgazdasági beruházásokban is. Közlekedésre 10 milli- árdot fordítunk, 35 százalékkal többet az ötéves terv eredeti előirányzatánál. Ugyancsak 10 milliárd forintot fordít népgazdaságunk lakásépítésre, község- és városfejlesztésre, különféle kulturális létesítményekre, az eredetileg előirányzott 7-4 milliárddal szemben. Az építőipar beruházásaira 3 milliárd forintot fordítunk. ötéves tervünk megvalósításához különös gondo’- kell fordítanunk iparunk, közlekedésünk, egész termelő gépezetünk műszaki fejlesz- ésére, a legkorszerűbb gépeket, eljárásokat, felszerelést kell alkalmaznunk. Ipari termelésünket 1954-re 1919 hez képest nem 86.1, hanem körülbelül 200 százalékkal, a nehézipar termelését pedig mintegy 280—290 százalékkal javasoljuk megemelni. A könnyűipar termelésének növekedését 150 százalékkal javasoljuk előirányozni — mondotta Gerő ei\. Az ötéves terv -végére a termelőeszközöket előállító iparágak részesedése az ipar termelési értékében körülbelül 70 százalékkal -melkedi-k. A gépipar termelése 1954-ben az egész ipar termelési értékének körülbelül egyharma. dű-. fogja szolgáltatni. A mezőgazdasági termelés értékének 193-1-re legalább 50—55 százalékkal kell meghaladni az 19-19 évi termelési ériékét. Uj ötéves {.érvünk sikeres megvalósítása s egész népgazdaságunk szocialista épitése szempontjából különös jelentőségű a munka termelékenységének em-elke- dése. Az ötéves népgazdasági tervről szóló örvényünk nagyiparunk számára öt év alatt a munka fér. meiékenvségénck 50 százalékos emelkedését írja elő. De mi már tíz ötéves terv első évében megvalósítottuk az öt évre szóló tervfeladat 40 százalékát. Az ötéves terv első évében a termelékenység terén elért eredmény, továbbá a beruházások igen nagymértékű megemelése, a 'ét* melói jobb megszervezése és eg.y sor más körülmény lehetővé teszi, hogy uj módosító t ötéves tervün:kbc.i a termelékenység növekedését mintegy 90—100 százalékban irányozzuk elő. (taps.) Ugyanakkor az ötéves érv utolsó évére azt kell elér. mink, hogy ipari termékeinket körülbelül egy negyeddel olcsóbban állítsuk elő, mint amennyibe ugyanezen termékek a hároméves terv utolsó évében, 1919-ben kerültek. Iparunknak az ötéves tervidőszakban körülbelül 600—650 ezer uj munkásra és alkalmazottra lesz szüksége. A hatalmas változást, ameiyet uj módosított ö-téves tervünk jelent népgazdaságunk fejlődésében, az egyes fontosabb termelési igák fejlődésén keresztül is világosan érzékelhetjük. így például nyersvastermelésünkneik az 1949 évi 398 ezer tonnáról 1954-ben mintegy 1300 ezer tonnára kell Törekednie. acéltermelésünknek nedig megfelelően 860 ezer tonnáról iközel 2.200 ezer tonnára kell emelkednie. 1938-ban az ország minden lakosára tz évi termelésből átlagosan 70 kilogramm acél ju'o't. 1954-ben pedig 236 kilogramm neél fog jutni. Az uj ötéves terv eredménye ként hazánk a vas és a-z acél országává, ipari országgá, a gépek országává válik. Nehéziparunk termelési er é kének 1954-ben el kell érnie az 55—60 milliárd forintot, vagyis kereken kétszer akkora érteke . mint amekkorát eredeti ötéves tervünk erre az évre előirányoz. Ezután Geró elvtárs a nehézipar, a bányászat és a villamos- * energiatermelés, valamin’, a lö- rnegcikkipar, a finomtechnika és az építőipar adatain keresztül mutatta be iparunk fejlődési tervét. A mezőgazdaságnak nyújtandó segítségéről némi képet ad, ha megemlítjük, hogy az ötéves tervtörvényben előirányzót; 22.800 •rakior helyett a mezőgazdaságnÉM- 26—28 ezer traktort kívánunk juttatni és az öntözött területet a szovjet tapasztalatok fclhasz- ■ nátásával nem 118 ezer kataszteri holddal akarjuk megnő vélni, mint ahogy ezt az öléves tervről szóló törvény megállapítja, hanem 323 ezer kataszteri holddal, minek folytán egész ön'.özött -területünk mintegy 370 ezer ka- t aspirál is holdra növekszik, az 1949 ban öntözött terület nyolcszorosára. Mig 1939-ben egy kataszteri hold szántóterületre mindössze 6 (kilogramm műlrá- *gva jutott és a hároméves tervünk utolsó évében, 1949-ben 12 kilogramm, addig ötéves tervünk utolsó évében, 1954-ben minden kataszteri hold szántóterületre’73 kilogramm műtrágya fog jutni. Á nemzeti jövedielem 14-1 százalékkal fogja meghaladni az 1949. évit, a tőkés szektor részesedése 1—2 százalékra zsugorodik össze. Az ötéves terv végére tehát hazánkban lényegileg megszűnik a7. embernek ember á fái való kizsákmányolása a nép gazdaság minden területén. Megemelt ötéves {érvünk eredményeképp népünk életszínvonala 50—55 százalékkal emelkedik. Az átlagos fogyasztás tejben 15. cukorban 30—35. zsírban 25, cipőben 50—60, (könyvben 100 százalékkal lesz magasabb a mainál. 'Gerő elvtárs ezután részletesen ismertette a szociális biztosi, •ás és a népegészségügy hatalmas fejlődését, amely a megemel1’ ötéves tervbern reá vár. 350—360 uj falusi orvosi szakrendeiőintéze- tet építünk, a bölcsődei férőhelyek számát ötszörösére emeljük. Az ötéves, terv végére hazánkban a jelenleginek ötszöröse, mintegy 2500 kulin"ni; hon fog működni. A falusi lakosság számára Csütörtök, 1951. már« 1,