Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-02 / 51. szám
Ä líszói kommunisták hallgattak Rákosi elvtárs szavára Elhalasztották a kongresszusi beszámoló nagygyűlést — Hétfőn délután Úszóba is djut.oU a Szabad Nép. Es'Ióre már Bebőik Ferenc ely'árs is kezébe vette a ,,százezrek kenyerét“. Csendre intette a családo:, mert figyelmesen el akarta olvasni Rákosi elvtárs kongresszusi beszédét. Olvasta? Nem, ez nem helyes kifejezés. Tanulmányozta a beszédét. Jó időbe tellett, mig eljutott addig a részig, hogy „Rendkívül fontos a Magyar Dolgozók Pártjának, a magyar kommunistáknak a példamutatása“. Igen & termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről volt szó és Bebőik elvtárs itt megállt egy kicsit. Elgondolkodott, aztán tovább olvasott. Pár sorral alább megint megragadta valami a figyelmét: „vizet prédikál cs bort iszik“. Ezt mondta Rákosi elvtárs azok ról az elvtársikról, akik ugyan ajánlják a ternielőcsoportot. de ok magirk nem lépnek be. Bebök eivtársar ez gondolkodóba ejtette. Arra gondolt, hogy ő maga is agitált, amikor megalakult az ,,?// tavasz'1 'terme.lőcsoporl L;- szóban, de azt szinte magátólér- r.edődőnek tartott*, hogy ő nem lép be. Miért találta ezt aktkor természetesnek? Ma már maga Siam érti. Csodálkozik akkori^ vi. selkedósén és úgy érzi, Rákosi clviárs heléjeláiotí. *»- Aztán tovább olvasta a beszédet, de közben egyre azon járt az esze, hogy eddig helytelenül viselkedett. Csaknem figyelmetlenül ■siklott át efölött, hogy „párttagjainktói mint minimumot meg kell követelnünk azt, hogy támogassák c téren Pártunk politikáját.“ De mire az. utolsó szóhoz crt, már tudta, hogy amit olvasott, az hozzá is szói. Elolvasta még- egyszer, aztán újra elolvasta és lete.te az újságol. Szinte hallani vélte ekkor Rákosi elvtárs hangját és úgy érezte, népünk szeretett vezére hozzá beszél. És ö, Bebök Ferenc 15 holdas közép- paraszt gondolatban ezt válaszolta: „Tudom már Rákosi elvtárs, mit kell tennem.’* Másnap az volt az első dolga., hogy felkereste a term elő esopor; elnökét .és bejelentene: be akar lépni a 'ermelőcsoporiba. Alá is irta a belépési nyilatkozatot és boldogan, sugáráó arccal indult hazafelé. Útközben találkozott más dolgozó parasztokkal akik meg azt újságolták neki hogy a szomszédos Iharosberénv szocialista községgé alakult. Ö cs.ak annyit mondott: „Ezt mi is megtehetjük“. És hozzátette még, hogy -már ő is tagja a termelő csoportnak. — Rövidesen híre ssaladt a községben, hogy Bebök Ferenc, akinek 15 holdja van és már 194G óta tagja a Pártnak, belépek a termelőcsoportba. Többen felkeresték öt, másokat meg ő látogatott meg. D.e valamennyinek elmondta: ,,Rákosi elvtárs beszédéből rájöttem, hogy sokkal biztosabb megélhetést biztosit számomra a társas gazdálkodás, amihez minden támogatást megad a kormányzaté' Bebök elvtárs egyszerű szavai sokakat meggyőzlek, És hamarosan követte példáját özvegy Ivükön Józ-aefné 10 holdas kö- zéppar ászt asszony és Berkovics Antal 10 holdas Iközépparaszf. Mindketten beléptek a csoportba. Őket követték Szondi Ferenc és Szondi József 8—8 holddal. A- „Uj tavasz“ ícrmclőcsoport az uj belépések következtében ké nappal Rákosi elvtárs beszéd : után !) családdal, 13 taggal és Gi hold földdel gyarapodott, a csoportban ma már 23 család van b:nn 29 taggal és 142 hold földdel. ★ — Amikor Bebők elvtárs olvas'-a Rákosi elvi ár?, beszédé*. körülbelül1 abban az időben került iá Szabad Nép Cferics Vendel elvtárs, a községi párttitkár kezébe is. Ö is áttanulmányozta a nagyjelentőségű beszédet és ő is megakadt akkor, amikor Rákosi elv'.árs a falusi kommunis- ák példamutatásáról kezdett beszélni. Úgy érezte, Rákosi elv- árs egyenesen hozzá intézte ezeket a szavakat: „A szövetkezetbe még be nem lépő kommunista is legyen tudatában annak, hogy tétovázása komoly károkat okoz“. Ö is elgondolkozott ezeken a szavakon és eszébejutottak a néhány hét előtti események, amikor megalakult az „Uj tavasz’1. Ö pár'ltitkár léére távoltartottá nagát az egész dologtól és még az alakuló gyiUé&sn sem veit részt. Most jött rá. hogy mekkora- hibázott akkor és kötelességé aefe érezte, hogy az akkori súlyos hibáját most mindenképpen jóváiegye. — Gsrics ©Ívtárs most fáradhatatlan felvilágosító munka’ végez a községben. Eltökélt szán. déka, hogy még március 10-.e ■előtt létrehozzon a községben egy harmadik tipusu lenn elő- csoporto'-'. Fáradozásában számos kisparaszti lelkesen támogatja. Bizonyos, hogy Liszóban Rákosi elvtárs .útmutatása nyomni hamarosan megalakul a második termelőcsoport, amelyben már élen fog járni Gerics elvtárs, a pár'.tilkár. Az ellenség ellen vívott harc közben lesz Zalaigrice termelőszövetkezeti község Szombaton^ 17 család Zala-, igrici; községben ünnepélyes keretek között alakította meg az I- tipu.su „II. Pártkongresz- szus“-termelőcsoportot. Fellobogó zott szekereken hozták a belépési nyilatkozatokat Rákosi elvtárs beszéde után a kis községbe a pacsai tanácstól a falu küldöttei. Váss Imre elvtárs 10 holdas középparaszt, a helyi pártszervezet titkára, mag'a. irta alá először a belépési nyilatkozatot. Kommunisták az élen Azután Béka József, S.zök- röny István, Vizsi Antal egymásután következtek. Futótűzként terjedt el a hir a községben, bogy a szomszédos Zala- hzentmihály a pártkongresszus első napjára szocialista község- lett. Erről beszélt mindenki a kis faluban, A Párt népnevelői szorgalmasan .járták a dolgozó parasztosai adókat, kezükben saját belövési nyilatkozat tikkal. — Beke József, Vas Imre minden munkában élen jártak — mondta a.z öreg Vizsinó — és_ ha ők beléptek a tszes-be, szívesen megyek utánukVasárnap, amikor Rákosi elvtárs megkezdte történelmi jelentőségű beszédét, már 50 család lépett Zálaigricéu a „TI. Pártkongresszus’* tszcs-be, ,-.Jelentjük, hogy szocialista község lettüjik“ És még be sein fejezte Rákosi elvtárs a beszédét, máris Zalaigrice község dolgozó parasztjai leírhatatlan lelkesedés közepette küldték n táviratot Rákosi elvi ár soak: ..Drága Rákosi elvtársi Zalai r/ri-ce szocialista község dolgozó parasztjai, üdvözletünket küldjük a II. Pártkongresszusnál: és jelentjük, hogy községünkben 82 család közül 62 belépett az (■ tipusu termelőcsoportba; 285 holddal szövetkeztünk. Megfogadtuk, a mi drága tanítómesterünk hozzánk Intézett szavait, hogy a mezőgazdaság áttérése a szövetkezés útjára, hazánk további fel- emelkedésének és felvirág ozásának elkerülhetetlen útja. Tudjuk, hogy ezzel erősítjük népi demokráciánkat, erősítjük a béketábort.“ Befurakodott a kulák, de kitelték a szűrét Persze a kulákok, mint Tasiéi* Lajos, a fasiszta volt Ba- rankovics párti bukott képviselő, a dolgozó nép ádáz ellensége, a vele hasonszőrű, pók* hasú Horváth József (felső) kólákkal odapofátlunkadtak a termelőcsoportba. És bizony valljuk'meg-, egy éjszakán át a tszcs tagjai voltak, Bcfurarakodtak. Amolyan „jó kulákok“ módjára kezel te őket a politikailag még szűk látókörű dolgozó parasztok egyik-másika.. Hauern aztán másnap reggel, amikor a járási párt- bizottság és a tanács küldöttei a helyi pártszervezet vezetőségével együtt világosan, érthetően mcgmiagyaráztálv a saját példájukkal a dolgozó parasztoknak, hogy micsoda gyűlöli; ellenségeik ezek a -piszkos kulákok. most azért szinmúz- kodnak, hogy bent a szocialista községben majd rombolhassanak, uszíthassanak, megváltozott a véleményük, Különösen megutálták az ellenséget, amikor megtudták, hogy a pókhasu Horváth leitatott « házánál este egy-két tszcs tagot és különféle titkos megbízolásókkal, „szaktanácsokkal“ látta el őket. A megtévesztett dolgozó parasztok maguk a gallérjuknál fogva pöndöritették ki dolgozó népünk ellenségeit a tszcs- bői. Az ellenség kiebrudaíása azt eredményezte, hogy nyomban újabb hat család lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára, >A népnevelő munka pedig tovább tart, bogy mielőbb IUÜ szúzalékos termelőszövetkezeti község legyen Zalaigrice. (Juhász.) 43 tarái manias elindul! Tatabányára Pár nappal ezelőtt a tatabányai Bányavidéki Építő Vállalat megbízottai jöttek Nagykanizsára munkaerőket toborozni. A népnevelők jó munkája következtében főleg a II. és IV. körzet területéről 43 —- javarészt fiatal — munkaerő jelentkezett, akik szerdán el is utaztak már uj munkahelyükre. A vonat indulása előtt lelkes izgatottsággal gyülekezett az. állomáson a munkára jelentkezett 30 férfi és 13 nő. Csoportokba verődve ismerkedtek, barátkoztak és találgatták, milyen lesz az uj munkahely. a munka. — Akármilyen is lesz — mondta az egyik, — annyi bizonyos, hogy mi kiteszünk magunkért, Megmutatjuk, hogy Nagykanizsán milyen munkások .deremnek’*. A búcsúzas perceiben is arról beszéltek, hogy brigádokat szerveznek, és versenyezni fognak a többi, más városokból Tatabányára került brigádokkal. Lelkesen bizonygatták, hogy ők minden más hrivádol, ,,Jepipálnak*'. A városi tanács nevében Pallagi Mihály elvtárs búcsúztatta a kanizsai munkásokat akik őszinte lelkesedéssel, vidáman nótázva indultak cl a bányavidék felé egyéver, szer. zedésse! « zsebükben. A március 4-rc, vasárnap délelőttre Nagykanizsára hirdetett kongresszusi beszámoló nagygyűlést későbbi időpontban tartják meg. A kongresszusi beszámoló nagygyűlés uj időpontját lapunkban idejében közölni lógjuk. A kongresszus napié ban 11 család lepel! be a Göcsej Előre ül. tipusu tszcs-be! Nagylengyelben a Göcsej Előre III. tipusu iszcs tagjai a pártszervezet népnevelőivel együtt megfogadták Rákosi elv tán? útmutatását, amit a termelőszövetkezeti mozgalom erősítésével kapcsolatban elmondott. Eddig nem fordultak ^ Us- és középparasztok felé ke’lő felvilágosítással, nem is növekedett a tagság létszáma. A Pártkongreszszus és Rákosi olvtárs beszéde ezen ,a téren örvendetes javulást, hozott, mert eddig 11 tag lépett be a Göcsej Előre tszcs-be, közöt. tűk Kóbor Gyula 11 holdas középparaszt negyedmagával, valamint Dómján József, Gyarmati Ferenc, Csizmadia Mária. Kedden már 68 tagja volt a termelőszövetkezeti csoportnak. Termelőcsoport alakult Kiskanizsán További fejlődés a kanizsai járásban A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése és erősödése tovább folytatódik a nagykanizsai járásban. Különösen nagy mozgolódás tapasztalható a Somogy megyével határos részeken. Surd, Li&zó és Nagyfakos községekben érezhető ez különösen, ahol nagy hatást váltott ki a dolgozó parasztokban az a tény, hogy Iharosberány szocialista községgé alaku-f át. Az említett községekben az Iha- rosberényböl érkező hírek hallatára erősen megnőtt az érdeklődés a termelőtesoporíok iránt és nagyon sok dolgozó paraszt a legkomolyabban foglalkozik u be. lépés gondolatával. Megmozdull Zajaszentbaiázs is, ahol a már eredményesen működő Kossuth-termelöcsoport tagjai elhatározták, hogy jó felvilágosító munkával elősegítik egy uj — c’öpelátható- Lg* első tipusu — fenn elő csoport alakulását. Főleg a középparasztok megnyerését tűzik ki maguk elé elérendő célként. — Hasonló mozgolódás van Gelsén is. A nagybakónaki előkészítő bizottság megalakításában a községi pártszervezet 1 Fkára,' Sipos Ferenc elvtárs. valamint a tanácselnöke, Kcndlí Mária elvtársnő járt elől jó példává]. Most mindketten azon vannak, hogy a községben minél előbb meg tudják alakítani a íermelőcsoportot Rákosi elvtárs útmutatása alapján. A Pártkongresszus tanácskozásainak felemelő napjain ismét megmozdult Kiskanirsa dolgozó parasztsága. Hétfőn első tipusu íermeiöcsoportot alakított 10 család 12 taggal 36 hold földön. Az alakuló gyűlésen a Petőfi nevet adták a kiskanizsai termelő- csoportnak. , Vontfaíottan halad azonban a munka Balatonmagyaródon, ahol már hosszabb ideje működik e’őkészitő-bizottság, de mindez. ideig kevés eredménnnyel. Ennek néni az az oka. mintha nem lenne belépni szándékozó dolgozó paraszt. Ilyenekben nincs hiány. A hiba csak ott van. hegy egyik sem akar első lenni és mindegyik a másikra vár. Másik hiba: egyes kulákok a kezükben akarják tartani a községet, s vakmerőségükben már odáig mennek, hogy egyezkedni akarnak: ne minőshióic őket kukáknak, akkor majd belépnek a csoportba és mennek utánuk a többiek is. Baiatonmagyaródon le keJJ küzdeni az ellenség befolyásét és Rákosi elvtárs útmutatása alapján meggyőzéssé] kell elősegíteni a termelöcsoport megalakulását. A zalaegerszegi szállítóvállalatok és a MÁV egyiiltes munkával építik a szocializmust A vállalatok cs a MÁV. által rendezett tervértekezleten az eddigi munka és együttműködés eredményei); és. hibáit beszélték meg az üzemek képviselői. A vállalatok megértették a icrvszállitás fontos, nemzet.gazda. sági jelentőségét és u terv- és fény számok javításával vállvetve törekedtek a kongresszus] verseny. feladatok minél jobb teljesítésére. Az eddig elért eredményekből kitűnik, hogy a Terményforgalmi Vállalat magáévá tette a tervszál- litá'S fontosságát. A terv- és tényszámok teljesítésénél 95 százalékot ért el. A szállítási terveket a kijelölt időben átadja a MÁV. szállítási hivatalnokának, a tervnyom:alyányokat hiányosság nélkül tölt] ki. Az elért jó eredmény a vállalat szállítási iervfe- le’ősének jó „munkájára vall. Jó eredményt értek el még az Erdőgazdaság üz megvségei rz Adatforgalmi Vállalat ósa MEZŐ. KÉR. Ezek a vállalok tervszerű szállításaikkal elősegítik népgazdaságunk zavartalan fejlődé-ét. A felmerült szállítási problémákat nz együtt működe ? szellemében közösen vitatják meg a MÁV szállítási hívülMnokávái.' vannak azonban vállalatok, amelyek u©mlörödömséggel kezelik a tervszáL lítás ügyét. A havi szállítási terveiket nem adják át a vasút illetékes szervénél, sőt a nemleges jelentéseket is elmulasztják. A tervszerű szállítási megváló, siihatatlannak mondják egyesek, A Szovjetunió tervgazdálkodása bebizonyította, hogy nem inogva, lósi't hatatlan. A szállítási vállalatok é- a vasút legkifejezőbb bizonyítéka a komp! c xbrigádok egy üt 1 működe, se. A komplexbrigádok a teryszáL lilások fontosságának szem előtt íoldásával, Pártunk II. kongre.-z- szusán'-k tiszteletére újabb műn. kafelajánlásf teltek s teljesiirnő- nyüket mod, a kongresi-zus ideje akit ig fokozzák. Az eddigi értékelések ajapján a Magssépitési Vállalat komplexbl’igádia 2.8 ór:T rakodási át'egot ért e! A BEL- SPED azonban lemaradt, mer; ra. • kodási átlaguk 4.7 óra. A komplexbrigádok jól tudják, hogy mind. n jól végzett munkával hoz-'"iáruInaik a szocialjz- mu- építéséhez. László Mária lervhivatalnok. 5 Féolek 1931. ni^re t.