Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-01 / 50. szám
IíalaUnas lelkesedésed készül Nagykanizsa a kongresszusi beszámold nagygyűlésre Lovászi az élen as olaj üzemek kongresszusi versenyében AZ, MŰI* ZALIME6IVC;i PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VII. évfolyam 50. szám. 0TB 5© fillér amn 1951. március L Csütörtök Gei*o Eien» elvtái*s beszámolója az ötéves terv első évének sikeréről, az aj, felemelt ötéves terv korszakalkotó feladatairól a Pártkongresszus szerdai tanácskozásán Az. MDP Kongresszusának harmadik napján az ebédszünet után eiz elnöklő Jeqyinák János elv társ először Csór pák Jánosáé elvtárs, orosházi dolgozó pa rasztasszonynak adta meg a szó'. Csorpá'.viié elvtárs heszámol termelőszövetkezetük ' hatalmas eredményeiről, hogyan tizszere- ződő'.t meg másfélmillióra va gyonule, hogyan épileltek százférőhelyes hizlaldát. Rákosi elv- társ megdicsérje a csoport munkáját. A Németország egységéért liar, coló nyuga'ncmet dolgozók üdvözletét, a Német Kommunista Párt :küjd&tfce tolmácsolta,. Elmondotta, hogy a Német Kommunista Párt* igen nehéz körülmények között harcol Nyuga’-Németor. szág urafelfegyverzése ellen a békéért, a dolgozók életszínvonalának emeléséért, mert az Ade nauer-ikormány és jobboldali szocialista támogatói az anier:- Aai imperialisták cinkosaivá vál- ak. A Néme. Kommunista Párt a jobboldali szociáldemokrata vezetőid ellen harcol a munkás- osztály egységéért s ebben a küz delemben máris jelentős eredményeket ért el. A néme: elv-árs felszólalását nagy tapssal fogad a a kongresszus és lelkes tapssal üdvözölte a német testvérpárt vezetőjét, Max Reimann elv társat. Hónai Sándor elvtárs: Leiiisi»S%(álin tanítása, Rákosi elvtárs vezetése összekovácsolt bennünket a közös harcban Szólásra következett Rónai Sándor elvtárs, Pártunk Po;liti- *kai Bizottságának tagja. — Rákosi elvtárs beszámolójában beszélt a munfeásegység megteremtésének jelentőségéről — kezdte felszólalását, — S a Magyar Dolgozók Pártjának megalakulásával egyetlen hatalmas politikai párt mögé tömörülhetett a dolgozó nép. Azt mondja to vábbú Rákosi elvtárs, hogy ebből az alkalomból újra elismeréssel kell megemlékeznünk azoknak a szociáldemokrata párttagoknak és fu.ikcionáriusokuak az. és százezreiről, akik 19-18 . tavaszán és nyarán lelkesen, meggyőződésből' léptek át Lenin és Sztálin győzelmes zászlaja alá és ezzel elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak a szerves munkásegység megteremtésében. Rákosi elv-társnak ez a megemlékezése és elismerése — meggyőződésem .szeriig; — olyan visszhangra talál, hogy azok az elvtársak, akikről sző van, a volt s z ódáidén i okraiók még sz atya Ima- sabb tanulással, a termelésben még jobb munkával, vas fegyelemmel fogják bizonyítani, hogy méltók nagy Pártunk, tagságára és arra. hoqy Lenin-Sztálin zászlaja alak Rákosi elvtárs vezetésével harcolhatnak és dolgozhatnak a bé ke megvédéséért, és a szocializmusért. — Mindjárt hozzátehetiem hogy Pártunk oktatásán és tanításán keresztül mindinkább vérünkké válik Lenin-Sztálin tani. tás,a és ezen keresztül — bár nem hosszú idő telt el I. Kongresszusunk óla — szilárdan ö s s Zilk o vácsoló d; u nk a közös harcban, a közös munkában. Egy érzés azonban nem múlik el belőlünk soha: a megvetés, az undor és a gyűlölet érzése a volt Szociáldomokrahi Párt opportu nisía, osztályáruló vezetőivel szeniben, akár a jobboldalon akár *& baloldali álarcban szolgál iák az imperial!zmilst, az ősz- úlyellcnség érdekeit. Hogy mit végezlek, hogy csinálták ezt — folytatta —. arra nézve csak egyetlen példát említek. Kíad'ak egy brosúrát „Mi Igen legyen a terv gazdálkodás" címén. Az egész füzetben azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a kapitalizmuson belül lehet olyan tervgazdálkodást folytatni, amely a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeinek megfelel. S erre nem lehet azt mondani, hogy ezek fából akarlak vaskarikát csinálni. Nem, mert ezek tudatosan szolgálták a kapitalizmust, ezen kérész ül is tudatosan árulták a munkásosztályt. Szemléltetően bizonyítja ezt az angol mmkáskormánv, amelynek — mint tudjuk — eszc-ágábar sincseli a szocialista tervgazdálkodás útjára lépni, de annál hűségesebben szolgálja ki a-z impe rializmust. Ma már világosan látjuk, hogyan vezették a párto az árulás útjára a - kapitalizmus szolgálatában. Rákosi elvtárs .elismerő nyilatkozat avail kapcsolatban hadd mondjam meg őszintén,, hogy Rákosi elvtárs tanácsai és felvilágosításai, a Kommunista Pár' támogc&tás-a nélkül nem tudtuk volna a Szociáldemokrata Párl árulóival szemben aránylag rövid idő alatt a harcot sikerrel befejezni. Rákosi elvtárs azt mondja, hogy a szociáldemokrata tömegek érdeméből semmit sem yon le, hogy vezetőinek -egv részérő1 azóta kiderüli hogy az ellenség szolgálatában állottak. Ezzel kap csolatban hadd mondjam meg; számunkra sovány mentség, hogy nem tudtunk ezekről az árulásokról nem voltunk éberek én magam sem voltam elég éber nem láttam meg, hogy a nagy kijelentések mögött az imperializmus áll. a mi Pártunk nevelésének köszönhetjük, hogv vakokból látókká váltunk: köszönjük Pártunknak, Rákosi elv társnak, hogy rávezetett bennünket az egyetlen helyes útra. hogv a marxizmus-leninizmus tanítását mindjobban elsajátíthatjuk, örök hűséget fogadva felszabadi- ónknak. a «agy Szovjetuniónak részesei lehetünk annak a hala lomnak» részesei lehetünk 'annak a hatalmas béke-tábornak, melye- a forrón szeretett Sztálin elvtársink vezet. A következő felszólaló Lengyel József elvtársi főmozdonyve-zető az ország legjobb mozdonyveze- ője arról beszélt, hogy a szovjet tapasztalatok meghonosítása indította el vasutsainknál a Sztahá- nov-mozgalmat. Lengyel elvtárs, a munkaverseny kiszélesi'ésének feladattal között a kampány?ze- Hűség leküzdését, valamint a fizikai és értelmiségi dolgozók kapcsolatának megszilárdítását emli- e-tie. Végül arról beszélt, milyen hálás a dolgozó nép a Pártnak is a kormányzatnak, hogy a nő vekedéssei járó jelenlegi nehézségek közepep-e biztosit ja a dolgozók ellátását. Lengyel elviúrs végül eddigi eredményeinek fokozására tét1- ígéretet, A magyar asszonyok üdvőzle- ét Vass Istvánná elvtárs, ag MNDSz főtitkára adta át a Párt kongresszusnak. Elmondok a, hogi az azelőtt elnyomod nők számára a Szovjet Hadsereg hozta el a felszabadulást s a Párt adott u Hetet. Az MNDSz-nek ma 5203 szervezete és 697.000 tagja van A továbbiakban az MNDSz hi- mvosságáival és feladataival fog 'ajkozott- Fon'os feladatként je ölte meg az MNDSz munkáját a nunkaerőtoborzásban, továbbá a női munkások továbbképzését. A dolgozó nők' bebizonyították hogy minden területen m*egá;ll- iáfk helyűiket. Nagy feladat vár az MNDSz-re a dolgozó parasz'- asszonyok valódi egyenjogúsításában, amely csak a termelőszö vetikezelekben lehetséges. Jó poli 'i;kai munkával, növekvő ön tűd a aj a magyar dolgozó nők a béke «vének szilárd harcosai, Feró Popivoda elvtárs: A jugoszláv nép nem lesz az imperialisták: és a Tito "Rankovics» klikk rakja Ezután a jugoszláv forradalmi emigránsok küldötte, Pero Popi- voda elvtárs, tábornok mondok •beszédeit. Küldöttségünk örömmel üdvözli a. Magyar Dolgozók Pártjának lí Kongresszusát a Szovjetunióban és a. népi demokratikus országokban tartózkodó erőinket a bü nöző Ti to-Rankovics klikk ellem harcra egyesítő jugoszláv forradalmi emigránsok nevében. Az imperialista agresszív erők és szekértolóik — Tifo-ék — ma egységfrontot alkoTmjc a béke, a demokrácia és a szocializmus tábora ellen. Az imperialisták Tito és Rankovics fasiszta klikkjét harci fegyvernek használják a népi demokratikus országok, közük a Magyar Népköztársaság el 'en, hogy aláássák szabadságát és "ügge-tlenségét. A kémek és gyilkosok klikkje. amely csalással mtolt hatalomra Jugoszláviában, piszkos r'ágalomhadjáraí’o; folyat a demokrácia és a szocialíz- nus tábora ellen, ezzel akarj1? "élrevezetni Jugoszlávia népét. Népeink azonban saját tapasztalataik alapján meggyőződtek ar lói, hogy Jugoszlávia mai veze- ői az amerikai, angol imperialisták cinkosai és hogy az egész titoista propaganda az imperialisták céljait szolgálja. Az imperialista rabság és a Tito-Rankovies klikk fasiszta rendszere ellen nehéz harcot vívó jugoszláv hazafiak a mayor nép eredményeinek és sikereinek láttán ismét meggyőződnek arról, hogy egy ország kulturális felemelkedése és a, dolgozó tömegek jólétének növekedése csak ott lehetséges, ahol a dolgozó nép van hatalmon, ahol biztosítva van az ország függetlensége. ahol nincs lehetősége az imperialista ragadozók uralmának és önkényének, ahol szoros a barátság és testvéri együttműködés a Szovjetunióval. A Tito klikk semmiféle fasiszta. propagandája nem. képes elfojtani népeink szeretettet felszabadítójuk, a Szovjetunió iránt, nem képes a jugoszláv nép soraiba a szomszédos demokratikus országok népeivel szemben ellenséges érzést elhinteni. Mélységesen meg vagyunk győződve róla, ho0^- a jugoszláv nép sohasem fogja elhinni azt a Tito-féle rágalmat, hogy a Szovjetunió Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia és a többi demokratikus állam népei ellenséges érzéseket táplálnak Jugoszlávia népei iráut, Jugoszlávia népei a háború éveiben nem hajtották _ meg fejüket a hitlerista hódítók előtt és a Szovjetunió hatalmas segítségével kivívták szabadságukat és függetlenségüket. A jugoszláv nép ma sem ereszkedik térdre és nem lesz az amerikai-angol gyarmato- itók és bérenceik — a. Tito* Rankovics banda — rabja, Jugoszlávia dolgozói tud- 'ák, hogy a titoista önkény- uralom és az imperialista rabság ellen vívott igazságos harcukban a demokrácia és a szocializmus táborának hatalmas erkölcsi segítségére és legyőzhetetlen erejére támaszkod- íakJugoszlávia forradalmi erői iá a terror és provokáció el- enére is folytatják a munkát, bogy me gteremtsék Jugoszlávia valóban kommunista; marxista-leninista pártját, amely hű a proletárinternacionalizmus elveihez. Nincs már messze az a nap, amikor pépeink ennek a Pártnak a vezetésével újból kivívják Jugoszlávia amerikai-angol imperialistáitól való függetlenséget. Eljön az az idő, amikor Ju* goszlávi a felszabadult népei temen ugv fogják építeni uj boldog életüket, ahogy ma Magyarország és a Szovjetunió körül tömörült többi nép! demokratikus országok dolgozói építik azt. A nagy tapssal fogadott beszéd után Kuczka Péter elvtárs költő, a magyar írók üdvözletét tolmácsolta. Megköszönte a Pártnak és Népköz- ’ávsaságunknak a rengeteg" segítséget, amelyeknek következtében irodalmunk soha nem 'dióit színvonalra emelkedett "teugsulvozta, hogy a szovjet 'rók példája cte közvetlen se- %ne. valamint Rákosi elv- lárs személyes gondoskodása vezették a felemelkedés útjára a wanurtr irodalmat. Vadon Antal elvtárs, a Baranya megyei siklósi járás '■'ári bizottságának titkára a ‘árá-s pártmunkájában fellelhető hibák felszámolásának ltját, az egyénileg dolgozó parasztok fokozottabb tag- és ' agjelöltf elvételében jelölte meg, A spanyol küldőit felszólalása Ezután a Franco-fasiszták ellen hősiesen harcoló spanyol dolgozók és spanyol kommunisták üdvözletét adta át Antonio Mije elvtárs, a Spanyol Kommun i sfca Párt Politikai Bizottságának tagja- Kifejezte örömét, hogy látja hazánkban, a szocializmus építését. Elmondotta, hogy a mai Spanyolország Amerika támaszpontja és háborús hídfője, azzá züllesztette a fasiszta Franco rendszere. A spanyol nép azonban a Kommunista Párt vezetésével fokozatosan szervezkedik, Ebben a munkáiéban a Bolsevik Párt tapasztalatai, Sztálin elvtárs lelkesíti a spanyol pépet. Nehéz harcok várnak még ránk a véres Franco-rend szer ellen — mondotta —, de győzni fogunk, ■mert népünk győzni akar! Rövid szünet után Nógrádi Sándor^ elvtárs, altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese vette át az elnök- lést és Major Tamás elvtárs, a Magyar Népköztársaság Kossuth-dijas kiváló művész^, a Nemzeti Színház igazgatója beszélt. Arról szólott, hogy a Párt s Rákosi elviárs mutálták meg a színház feladatait a klasszikus magyar haladó hagyományok folytatásában, valamint a Szovjetunió művésze- *ének tanulmányozásában. A Párt támogatása rengeteg uj erőt bontakoztat ki, de még hiányosság, hogy intézményesen nem gondoskodnak eléggé a felmerülő nj tehetségekről, noha népünk kulturszomja kifogyhatatlan. Kiss Dezső cl vtárs, a Rákosi Mátyás Müvek pártbizottságának szervező titkára a tag- és tagjelöltfelvétellel kapcsolatban hiányként említette meg, hogy a Rákosi Művek pártszervezetei nem fogadták meg eléggé Pártunk útmutatásait. hogy a dolgozók legjobb- iait vegyék fel Pártunk soraiba, Ezt a célkitűzési sablonosán alkalmazták, de nem tanítottak meg a szervezeteket, hogyan kutassák fel ezeket a ’égj óbbakat. Végül elmondotta. hogy a koűgr'esszusí verseny során a termeléssel együtt megjavult a tag- és ielöltfelvétel! munka isMeleg* szeretettel köszöntőt; ék a kongresszus résztvevői ■To an esz Joanidesz elvtársat, a Görög Kommunista Párt Politikai Bizottságának tag- iát. — Görögországban a mo- narcho fasiszta rendszer és az amerikai megszállás alatt az egész dolgozó nép nehéz körülmények között ól — kezdte felszólalását — majd elmondott a, milyen földi pokol a fasiszta koncentrációs tábor, az erkölcsi züllés monarch o- fnsisata Görögországa. Végül leszögezte: — Az angolok, ^meri halak és monarchofasiss- 'ák rá fognak jönni, hogy a görög népet nem lehet bevonul sö lét I er ve i k b e. A g grog nép