Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-15 / 38. szám
Az agitációs munka elvi kérdései a Pártkongresszus előkészítésében Í zenit népnevelők .Wctg'yfáiinizsán. 4 kongresszusi verseny Hétfőn este értekezletet íaríott a Városi Pártbizotísá.g a nagykanizsai üzemi pártszervezetek népnevelői részére. Az értekezleten Illés István elvtárs, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke tartott előadást az agitációs munka elvi kérdéseiről. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a MDP II. Kongresszusának előkészítése teszi szükségessé a politikai felvilágosító munka jelentős megjavítását. Ez különösen most fontos, amikor szemmellátha- tóan növekszik dolgozó népünk politikai aktivitása és a nemzetközi kérdések iránti érdeklődése. A továbbiakban agitációs munkánk múltbeli eredményeit és hiányosságait taglalta, majd megállapította, hogy az agitáció Pártunk számára a vezetés eszköze, amellyel megmutatja célját és mozgósítja a dolgozók tömegeit ezeknek a céloknak a megvalósítására. Mégis n múltban sok helyen alábecsülték az agitáció fontosságát és — mint Pártunk Politikai Bizottságának határozata is megállapította —• pártmunkánk egyik legelmaradottabb területe lett. Emlékeztetett arra, amire Rákosi elvtárs felhívta a figyelmet: a szervezés nem helyettesítheti az agitációt. Es ennek ellenére még mindig vannak olyan jelenségek, hogy szervezéssel akarják megoldani azokat a feladatokat, amelyeknek megoldása a jó agitációs munkától függ'. Ilyen jelenséget lehetett tapasztalni több helyen a kongresszusi Verseny előkészítésénél is Nem magyarázták meg, mit jelent a Pártkongresszus dolgozó népünk életében, hanem sok esetben a dolgozók tudta nélkül tettek felajánlásokat. Nem magyarázták meg, hoigy a termelés fokozása ma békeharc. Az ilyen esetek teszik szükségessé, hogy pártmunkánkban megfelelő súlyt és helyet biztosítsunk az agitációnak— A kommunista agitáció mindig az igazat mondja. — folytatta Illés elvtárs, majd adatokat sóirólt fel, amelyek azt bizonyítják, hagy amit a Párt igér, arra építeni lehet. Agitációnk mindig igazat mondjon, még a látszólag ke!leme(len kérdésekben is; •az igazat mondja a nemzetközi kérdésekben is és magyarázza meg, hogy a háború elkerülhető. Ez rajtunk áll. Erőink állandó növelésével megvédhetjük békénket. A kommunista agitáció mindig 1érthető, világos legyen, hogy mindenki megértse. Népnevelőink Igyekezzenek világos, egyszerű szavakkal beszélni, mintahogy Lenin elvtárs is tette és teszi Sztálin és Rákosi elvtárs. A kommunista agitáció 4íei'hlje a csürésí-csavarást, az idege» szavak használatát. Népnevelőink ne akarjanak tudálékosak lenni. Agitációjuk ne legyen általános, hanem mindig igazodjék a helyi viszonyokhoz. Úgy agitáljanak, hogy a szavak felemeljék, előrevigyék, mozgósítsák a dolgozókat a kongresszusi versenyre. rAz agitáció ne csak feltárja a hibákat, hanem mutasson is utat a hibák kijavítására, tehát — segítő Jegyen — A kommunista agitáció harcos és gyors legyen, nem pedig magyarázkodó, mert a mi ügyünk igaz ügy. Bátran ki kell állni Pártunk mellett és szívósan kell küzdeni az ellenség ellen. Nincs helye a megalkuvásnak. A kommunista agitáció állandó, nem pedig kampányszerű munka. Hiszen a politikában sincs légüres lér. A népnevelőknek állandóan ’dolgozniok kell, mert ha nem mi, akkor az ellenség magyarázza meg -a kérdéseket Mindig mi hallassuk először magunkat, ne pedig az ellenség, mert így könnyebb a munka, 'A kommunista népnevelő minden nap, a nap minden órájában dolgozzék A iu~nTiiLiniihi ligítuCió ÍÜTíl~ fWS.és nem dór art golő, amitől sok fiigg — állapította meg a továbbiakban Illés elvtárs. A népnevelő abból induljon ki. hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint ö, de azon legyen, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodásmódját. Ebben a tekintetben hatalmas jelentősége van a kommunista agitátor személyes példamutatásának a termelésben és a magánéletben egyaránt. Az előadás kővetkező részében közvetlenül a Pártkongresszus előkészítésével kapcsolatos agitációs munkával foglalkozott Illés elvtárs. Rámutatott arra, hogy a Pártkongresszus hatalmas seregszem’éje lesz munkásosztályunk, dolgozó népünk Pártjának. A Párt seregszemléje tesz, de mégsem a Pár: magánügye * és éppen ez az, amit meg kell magyarázni a széles tömegeknek. A Párt a béke' megvédéséért folyó harcra mozgósít, cs ez domborodjék ki az előkészületekben is. A Pártkongresszus előkészítése egyet jelentsen erőink növelésével, néphadseregünk erősítésével, a termelés fokozásával. íömegkapcsoia- íaínk elmélyítésével. Az előkészítésben az üzemi népnevelők fontos feladata, hogy sikerre vigyék a kongresszusi munkaversenyt, amelyben mindenki résztvesz, akinek szívügye a Párt. A kongresszusi versenyben a hangsúly azon van, hogy dolgozóink idő előtt teljesítsék a negyedévi feszített tervet, fokozzák az anyagtakarékosságot. A aula-tárnoki gépállomás népnevelői hathatós támogatást nyújtanak a községi pártszervezetnek a lerménybeyyüjtésért fa. lyó felvilágosuló munkában. A községi tanács elnöke megelégedéssel nyilatkozik erről, a novai 'ernielőesoport tagjai is örömmel újságolják, hogy a gépállomásról rendszerese.! járnak hozzájuk szakelőadásokat tartani. Miért maradt 11-ből csak 5 traklorisla lány a tanfolyamon?... A hallották jó benyomást keltenek, de nézzük meg a gépállomás belső éie-tél ás. Vajda Józteí elvtárs politikai vezető elmondja, hogy- 24 taggal politikai iskola folyik és kellő gondot fordítanak a szakmai képzésre is. Ezek mind jó oldalról világítják meg •:» y.alalárnoiki gépállomást. A hibák azonban, ha nehezen is, de előjönnek. Vajda elvtárs maga mondja el. igaz, hogy először kerületi, mint macska a forró kását. A !r likloristalányokra terelődik a szó. Tudomásunk szerint 11 lány tanulja a traklorvc- Zídás mesterséget. De most már nem így áll a dolog. — Csak ölen maradlak — mondja hossza gondolkodás után Vajda elvtárs. — Hiába beszéltünk a szülőkkel, én magam is kint voltam náluk kétszer. Meg is Ígérték, hogy elengedik őket. És hatan mégsem jönnek. Van eredmény, de hiba is bőven Nem kételkedünk abban, hogy a gépállomás vezetősége igyekezett a traktorvezetési len folyamra jelentkezőket megtartani. A lények azonban azt igazolják, hogy [elv [lúgos Hó munkájuk nem volt. eléggé meggyőző. Erősebb "olt az, ellenség agitációja. És mhogv lupa sztálinik, a politikai vezető máris belenyugodó!| ebbe- elég helytelenül. — Majd a szerződésikötésekről beszélgetünk.- Elsők közöli vagyunk a megyében — mondja Vajda elv'prs, "-ni éppen büszkélkedve. ezzel (nem dicsekedhetünk, mert 5* erződéskö-1 ési dói rúnyzal unkái alig 24 százalékra teljesítettük, a h-lvilágositó munka lelje- ü'em Elvtársi segítségnyújtással, munka- tnódszeráíadással csökkentsük azoknak a dolgozóknak a számát, akik normájukat 100 százáig alatt teljesítik. A kongresszusi versenyben nem szabad elfelejteni, hogy itt nemcsak egyszerű felajánlások teljesitéséről van szó, hanem arról, hogy a Pártnak. Rákosi elvtársnak tett Ígéretet tejesít sük. Az előadás befejező részében arról beszélt illés elvtárs, hogy az üzemi népnevelőknek is állandóan gyarapítani kell marxista-leninista ismereteiket. E tekintetben komoly segítséget kapnak, ha rendszeresen tanulmányozzák a bolsevik agitátorok tapasztalatait. A páríszerve- zeíek vezetősége is állandóan ellenőrizze a népnevelők munkáját, amihez rendszeresen nyújtsanak segítséget is. Lehetővé kell tenni a csoportos agitációt különösen ott, ahol a dolgozók számához viszonyítva kevés a népnevelő. Végezetül arra mutatott rá Illés elvtárs, mennyire hasznos az, ha az üzemi népnevelők bekapcsolódnak a területi agitációba is. A nagy érdeklődéssel fogadott előadás után löbb hozzászólás j hangzott el, majd F. Szabó Béla elvtárs, a Városi Pártbizottság titkárának zárszavaival végétért az üzemi népnevelők értekezlete. Az előadás anyagát a népnevelők sze- mináriumszerűen dolgozzák fel, hogy agitációs munkájukat még jobban megjavíthassák. ben folyik, jól megszerveztük é. bízom benne,, hogy rövidesen komoly javulás nnüalkozik. A további beszélgetés során kiderül, hogy hiányosságaik vannak a DISz szervezetnél is, nem tölti be azt a feladatot, ami a gépállomáson vár rá. Vajda elvtárs maga, ismeri b;y hogy ebben nagymértékben hibás a pártszervezet is, mert nem nyújt kellő támogatást a fiataloknak. Amikor az uj normák ‘teljesítéséről érdeklődünk. Vajdai elvtárs kijeién i: Az uj normákat nem ismerik,,. a munkafegyelem?... — Igaz, hogy már az uj normák szerint folyik a munka, és a gépállomás- dolgozói nagy lendülettel végzik munkájuk at, de hogy milyen százalékokat érlek el, azt még nem tudjuk. Még egyeben esetben credménymcgá!- lapitás sem voll. Komoly hiányossága ez a gépállomásnak. A dolgozók nincsenek lisz'.ában azzal, hogy milyen eredményeket érnek el. Mindez csökkenti a munkaikedvet'. létezője a munkaverseny kiszélesítésének. Ezen sürgősen változtatni kell!-> — Voi'ak hiányosságaink a munkafegyelem terén is. — mondja Vajda elv árs. — De ezeket1 jó fel világosii tó munkával, 5 az ellenség eltávolításával sikerüli kiküszöbölni. Jóidéig nem jöttünk rá, hogy mi az oka a munkahanyaUásM'ak. Végre aztán felfigyeltünk Pulai Tibor munkagépkezelőre, islki állandóan azt magyarázta a dolgozóknak, hogv „felesleges a munkával sic ni“’, ráérünk, hiszen van idő bőven. Különben is állandóan lázitól'1, a gépállomás dolgozói között, igy kény'lelenk voliunik eltávolítani, A bibéik kijavításéival készüljenek a Kongresszusra! Ízzel a Inba azonba > még- n-nu szűnt meg. Például Gerencsér íudolf trak orista még egészen natal, de nem volt hajlandó az idősebb szakmunkások szavára. Zaia megye ipari üzemeinek dolgozói az SzMT ér.ékelése sze ríni Pártunk II. kongresszusának tisztelő.érc 2 millió ŐSI.153 form éri.mii fokija.Mást telitek. Eddig Lböl o vállalásból 1 millió -173 ezer 123 form, értékű munkái jes-i:ettek, a kongresszusi hét jó alkalom lesz arra, hogy dolgozóink a vissza-!óvó csak vem egymilliós vállalás! teljesítsék, sőt luUeljesnsék. * A kongresszusi verseny során az ásványolajipad üzemeinknél a műszaki- értelmiség komoly mértékben bekapcsolódott a kengresz- szusi zászlóért többtermeléssel vívott harcba. Az egyik o'.ajmezőn- kön pc'dáui egyetlen ku műszaki felülvizsgálatával, uj rendszer bevezetésével, uj bimbaszivaftyu beállításival megháromszorozták a kút o s ni tsrme!ését cs mellékesen napi "00 köbméter segédgázt takarítóik meg. Egy másik olaj- mezőnkön az egyik lezárt, nem termelő kút megjavításával, felújításává’, emelték komoly értékben zz olajtermelést. * Nem mondhatja viszont cl magáról Tollár elvtárs, a lenti állami erdőgazdaság fővadászmeslérből lek vezetője azt, hogy akár egy fikarcnyi támogatást is adna a kongresszusi versenyhez. Még az vbdől is megvonja a lehetőségei, hogy az üzemegységekben a versenyt szervezze. — Ki akar menni az * üzemegységeikbe? — mondta az üb titikárnak. — Hozzon ennek szükségességéről iráhaligatni, sőt. Ina oktatlak valamire, gorombán viselkedett. Megmagyarázom neki, milyen helyeién a magatartása és most már nála is megváltozott a helyzet. Aztán volt eset, amikor az üzem- anya.g:.akarékosság ellen vétetteik dolgozóink. Például Neme li Ferenc csupán egyéni szórakozásból órákhosszat mászkált a vontatóval. Leng Kálmán géptiszti- tás ideje alatt üzemanyaggal tüzeli cgás? delelő t. Ez'eket a hibáikat sikerüli kiküszöbölni és azon leszünk, hogy további jó munkával készüljünk a tavaszi munkákra. A gépállomás a hiányosságok s-gyrészét levetkőzte. De um int DV.-juk van még javítani való. Köz ük a szerződéskötések eredményes ebbé tétele. Üdvös lenne a za 1 a t á r no k i t>e r me lőcso-portot, amely közvetlen szomszédságába.! van a gépállomásunk — és munkája nem éppen .kielégítő — segíteni. Á munkafegyelem megszilárdításával, az uj normák szerinti - eCjesilmények ismertetésével, a szerződéskötések emelésével készüljenek a gépállomás dolgozói a pártszervezet iránymutatásával iá Pártkongresszusra. M-e z ő gaz da sági vándorianfotyam indult a műit héten 22 hal-I- gai'óval Zafaszcntivánon. A hull ga ók száma a község létszámához képest nagyon kevés. Kiderüli. hogy az ellenség dolgozik és azt hireszteli, hogy a tanfolyam hallgatóit elviszik vallani* tvik állami gazdaságba dolgozni. A nevc'séges rémhírt a kalákák terjesz'e't'Iék, akik nem oézik jó szemmel a' dolgozó parasztok művelődését. De Zalaszentivánon is megtört az ellenség próbálkozása a népnevei ők munkája következtében. Dolgozó parasztjaink 3‘Z ellenség uszítása ellenére is mind többen mennek és hallgatják végig a mezőgazdasági van dóira ifolyainö!, hogy azon keresztül még jobban megismerjék a szocialista mezőgazdaság problémáit. A második előadáson mar m-«duplázódó'!, a ha liga'ók sziu ■ős .dokumen'eV’ a DcFOSz me. gyei titkárságától. — Máskülönben az a véleménye, hogy a hegy menjen Mohamedhez és ne Mohamed a hegyhez. Legalább_ is ez nyilvánul abból az utasításából, ■niszerinl ne 10 főnyi irodasze- mé'tyzel menjen a faraktárhoz, (dl .■tolgozó közé leemelési érlckcz. leire, hanem a 00 dolgozó menjen az irodába. így kényelmesebb —* a vállalatvezetőnek. * A bázakeretlyei üzem fúrásit ré$:zlsg-e párosversenyr-e hívta a kongresszusi hétre a lovászi-üzem fúrási részlegéi, A versenyponlókat a 'alrjviszonyoahoz, munka- lehetőségekhez alkalmazva álla* állapitól'ák meg. ok Normacsalás utján próbálta á agykanizsai ll es számú téglagyár vezetősége kongresszusi felajánlásának teljesítéséhez segíteni az 1* cs szánni brigádot. Kemény talajról. ahol a brigád 100 Százalékon alul teljesíteti, ugyanazzal a normával púba talajra tették át őket. Itt egyszeriben 245 százalékra sző kötfa brigád teljesítménye a nem idevonatkozó laza normában. Mi egészen másképpen képzeljük el a munkaszervezést, a felajánlások teljesítésének segítését és a — jő vállalatvezetést. * A mezőgazdaság szocialista! szektorának patronála.sában jó példával jár clöl a bázakerettyei üzem. az üb rendszeres lámoga. tást ad a Idényéi gépállomás üb. jenek, az uj normával kapcsolat, ban meg lódog aitták a dolgozók ezt :s és a lenti gépállomást is, s amikor a Idényéi gépállomáson ló. megesen fordullak elő megbetegedések, beleg látogató cső por! jak ;s tevékenyen segített az ok felderítésében. * A zaiaszeiitgróli ruházati üzemben anyaghiány, a zalaegerszegi Szakipari Tatarozó Vállalatnál a mun-k-ahiány akadályozó a kongresszusi vállalások teljesítéséi. Az üzemek a megyei tanácshoz tartoznak. Fontos, hogy az ipari osz'úly még a hét folyamán intézkedjék a hiányosságok pótlásáról. * A munkaversenyben általában cs most a kongresszusi versenyben is a verseny nyilvánossága fontos láncszem, amely a lendület fokozásához vezet. A íürjei gépállomás son elméletileg értik ezt, de gyakorlatban csupán három versenytábla elkészítéséig vitték, Eredmény ugyanis egyik táblán sincs. ma. Többen is megjegyezték azt', hogy „csak mondjanak a iknlá- kok az!, amit akarnak. Egyszer van arra alkalom, hogy tanuljunk, újabb módszereket ismerniük meg, mért ne használnánk ki az atkáimat“. Most meg azon igyekeznek a hallgatók, hogy minél több dolgozó! győzzenek meg és vigyék magukkal a következő előadásra. — Vasasok figyelem! Felhívjuk a nagykanizsai csoport tagjainak e figyelmét, hogy tagsági könyvüket saját érdekükben (könyvcsere miatt) f. hó ifi ig Spietzer József pcnzíö- rosná! Nagykaniz-'-a. A''.-;ny Jáncs-y, Ji. sz, ajati adják >. Vasas nagykanizsai csoport vezető. Csütörtök.. 1951. febr. lg, Nagyobb gonddal készüljön m tavaszi munkákra m satatárnoki gépállomás Az ellenség támadása ellenére egyre többen hallgatják a váodorfanfolyamoí Zalaszenflvánon