Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-01 / 26. szám
Kötél Kálmán kötélességtudása Kőié] Kálmán a pölöskei gépállomás iraktoristáj-a nemcsak s munkában állja meg a helyét, hanem az ellenség elleni harcban is- Az elmúlt napokban a gépállomások központjában volt dolga.; munkája elvégzésé után a Zala. j egerszeg egyik vendég' őjébe nyi-S tóit be. Áz egyik asztalnál ülve! felfigyelt arra, hogy idegen ember a gépállomásokat, vele együtt a traktorosokat és a nagyüzemi gazdálkodást, a Iszcs munkáját különféle rágalmakkal becsmérel. le. Traktorosunk nemsokáig hallgatta. Odalépett az idegen emberhez és bemutatkozott neki, mint trakitorista. Az idegenbe fagyott erre a szusz és sürgősen el akart i ajlni Kötél Kálmán rendőrt hivott- A nyomozás kiderítette, hogy az illető egy keszthelyi leu Iák, aki tárgyalásra jött be a városba. A kulákot a rendőrség őrizetbevotüe. Kötél Kálmán traktorost a rendőrség pedig ébersége jutalmául autóval vitte haza Fölöskére. Páríliirek Ma február 1-én délután 6 órakor Zalaegerszegen a Párt- oktatók házában „A jugoszláv nép Itarcj, a íitofasizimis ellen' címmel tart előadást Gön. cöl László elv társ. a Központi Előadó Iroda küldötte. Kérjük n kád er oktatásban résztvevők propagandisták és az alap- szerbi vezetőségi tagok pontos megjelenését. M.B. ÁGIT-PROP. OSZTÁLY. A fizikai és műszaki dolgozók összefogása a ruhagyári építkezésnél m kongresszusi felajánlás sikeréért A ruhagyári építkezésen a sár olyan, mint a téglagyártáshoz előkészített agyagtésztsn Csak formába kellene rakni s máris égethető volna,. Te van.egy másik tulajdonsága is ennek ,a sárnak, mégpedig az hogy feneketlen. Elég baj ez- mert hátráltatja, megnehezíti a munkát. Megszűnt az idény-jelleg Itt aztán valóban megmutatkozik. hogy az építőipar elveszítette idényjellegét. Fedett, fűtött helyeken folyik az elő- regyárfiás. Cementlapokat, vas- betongerendákat, ajtó- és ablaktokokat készítenek aztán éjszakánként süvítve tör be a gőz az egymás fölé rakott és a gőz befogadására hézagolt cementlapok közé. — Mindenesetre kellemetlen ez az idő — mondja Farkas Zoltán építésvezető —, de azért nem gátolhat meg bennünk abban, hogy az építkezést határidő előtt befejezzük. Az előregyártó brigádok jól dolgoznak. Molnár Kálmán szt.ahánovista kőműves ;i kongresszusi felajánlás előtt brigádjával 95 százalékos eredménnyel dolgozott. A Kon- greszus tiszteletére vállalták, hogy munkájukat az előre- gv ár tágnál 10 -százalékkal javítják. A vállalást már is túlteljesítették 2 százalékkal. Hasonló eredményt ért el Horváth Boldizsár és Steiger Ferenc elvtársak brigádja is. Az előregyártás menetét Takács István elvtárs azzal segítette elő. hogy az anyagot a helyszínre szállíttatta és helyesen szervezte me£ a munkát. Molnár Kálmán sztahanovista kőműves Pedig munka- módszerét átadta az átképző- •söknek. Itt is győzött Maximenko elvtárs munkám ódsxere A helyes munkamódszer alkalmazásának. a Sztahánov- munka előnyének megvilágítását látjuk Farkas István kőműves esetében. Farkas István átvette n sztahanovistáktól a Makszimenkó-féle szalagrendszer alkalmazását és már munkájának kezdeti részében 175 százalékot ért el, ami a munkabérre levezetve szakmunkásnál 5.70, segédmunkásnál pedig 4 forint és 98 fillér órabért jelent. A műszaki értelmiség szorosan együttműködik a fizikai dolgozókkal- Az építés- és a munkavezetők h munka befejeztével naponta tartanak megbeszélést. Megtárgyalják a másnapi feladatokat, de ha napközben merül fel valamely nehézség a munka területén, a műszakiak bárraikoi* rendelkezésre állnak a fizikai dolgozóknak. A felázott talaj ellenére is jól halad az építkezés, amit az is mutat, hogy a január havi költségelőirányzatot 244 százalék bekeresetelhető ősz- szeggel teljesítették túl. A hiányosságokat sem hallgathatjuk eh melyek egyrészt pártvonalon, másrészt pedig a kétlaki munkásoknál mutatkoznak. Nem megy jól az oktatás. A dolgozók nagy része falun lakik s ha elmennek a szemináriumra, lekésik a vonatot. Matécz József elvtárs mindent elkövet, hogy ezen az állapoton javítson s hisszük, ha jól megvizsgálják a lehetőségeket. találnak megoldást is. A hétlaki munkások problémája Rákosi elvtársnak a kétlaki munkásokról tett megállapítása a ruhagyár építkezésénél is beigazolódott. Mihelyt az idő kedvezőtlenre fordul, a A Zalában gyakran foglalkozunk azzal a kérdéssel, miért oly rosszak az utak megyénkben. Például a baki ut, amelyen jelentékeny forgalom bonyolódik le, alapos Megpróbál tat ásnák teszi ki mind a gépkocsikat, mind az gyéb járműveket. „Minden J ehetőt elkövetünk44 A gépkocsivezetők szidják az utat és azt, aki nem csináltatja meg. Az Útfenntartó Vállalat is ud 'prröl és amikor a Zalában megjelenik egy-egy cikk a rossz utakról, mindjárt szeretnék is megadni a választ ilyenformán. — Vállaltunk minden lehetőt el- küv-it, hogy a megyében minél jobb utak legyenek. Dolgozóink, felajánlásokat tettek egyes utak határidő előtt való elkészítésére. Például egy fontos útszakaszt, mcly-t 30 helyett 2S munkanap alatt készítettek el. kifogástalan állapotban adtak át a forgalomnak. A műszaki vezető, Lendvai Dénes mérnök a baki úttal kapcso latban ezeket mondja. — Tudjuk, hogy ez az ut rossz állapotban van. Minden lehetőt elkövetünk, hogy jobbá tegyük, a lyukakat kaviccsal töltöttük fel s ez így jó is volt mindaddig, amíg nem jött az esős idő, amikor a fel- ázolt utat a naponta közlekedő rengeteg autó ismét felvágta cs a régi gödrök előtűntek. Égy uj üt építése burkokilit'al kevesebbe kerül, mint egy kigödrösödöií makadámúi állandó javítása. „De nem csinálhatunk semmit14 A ruhagyár leié vezető úttal ’kapcsolatban elmondja, hogy ezt a megyei tanács közlekedési osztályának kellene átvennie. De mm vette át s igy gondozásával senki sem törődik. Ez az ut je- tenkg ..átmeneti állapotban’1 van, mert 10 méter széles kisftcő- buiskolain ut tesz belőle. Szélessége most 0 méter. Még a rajz sincs meg hozzá, sem pedig a bit d. melyet a városnak a Bcruliá- ási Vállalat u’ján kell megkapnia. Ez az • t mindaddig rossz lesz, amíg az Útfenntartó mm kap rendelés1 aimaí» teljes elkékétlaki munkások elmaradoznak. Ilyenkor a kétlaki munkás odahaza kosarat fon, seprőt köt. kasza, leap a, villa és fejsze nyelet készít fát, vág. istállót tisztit, sertés ólat. javít és igy tovább. A kétlaki munkás nem édesgyermeke az iparnak. Amolyan mostoha féleEgyed Bálint, Zaller Jenő, Palkovics Ferenc és Kis3 Lajos segédmunkások, kétlakiak ,.a .javából“, már nem is jönnek be dolgozni. A pártszer. vezetre komoly feladatot hárít ez a kérdés. Az eddiginél sokkal éien.iáróbb feladatként kell kezelniök a kétlakiság problémáját és szívós felvilágosító munkával kell okéi; a békeharc teljes értékű katonáivá nevelni. szitéséi’e, vagy pedig karbantartására,. Sok a hiányosság a városban .evő utaknál is. A megyei tanács felé vezető. u!at a város megrendelte, november végén- el is készült. Most jó állapotban van, de mert senki nem gondozza, rövi d-esen ez is a makadámúnak sorsára juh kigödrosödik. És nem csinál a városi tanács sem... A Teniető-u; 1937-ben készült és magán viseli az egerszegi jellegzetességei, a csatornázás hiú nyál. a víznek nincsen lefolyása,- megáll oz utón, amelyen az utóbbi időben a forgalom a 'sokszorosára nőtt s igy a baki ul- hoz' hasonlóan kigödrösödölt. A Tenieiő-ulon, mint mindenütt a városokban, üz úttest kér. oldalán járda is van, ami bizony nem árulja tel, hogy a megyeszékhely egyik utcájának tartozéka, rnrrt .a járdára jellemző a mély sár, a i'elázo-Lt salak. Ez a kritika nem az Útfenntartó, ha. nem a városi tanács felé szól. De sorolhatnánk még sok ilyen' utcát, mely Egerszegen van, de nem méltó a megyeszékhely nevéhez. Az Útfenntartónál nagy az előkészület arra. hogy a zalai utak megjavuljanak. Az idő jobbra fordultával nagy lendülettel kezdik meg a mostan még vontatóban haladó munkát. Persze a si- k3r nemcsak rajtuk, hanem a Beruházási Vállalaton is múlik. MOZI VÁROSI MOZGO NAGYKANIZSA Február 1—2—3—4-én, csütörtök, péntek, szombat. Vasárnap SZERENCSE FEL Film a szovjet bányászok hősi munkájáról, akik a föld mélyén küzdenek a szabotálok ellen. Február 4 én délelőtt 10 órakor Matiné: 1 forintos helyárakka] IFJÚ GARDA I. RÉSZ Fagy ej ev világhírű regénye. Magyarul beszélő szovjet filmBeszélgetés ma iról és uleákré!, amelyeket az Útfenntartó nem tart fent A borbély és a keresztrejtvény A szóbanforgó borbély és fcdrászmester a külső periférián uralkodik, Persze, nem oronás uralkodét, *>• birodalma is csak az OloA-úl egyik szakaszára terjed, de a. környék hajat viselő és szakállat viselni nem szándékozó dolgozóinak elég sok olyan természetű kellemetlenséget okoz, amelyeket oknyomozva az uralkodóhoz jutunk, Pe [ássuk csak, miben is merül ki Figaró helyi, illetve Olai-uti képviselőjének uralkodása. A munkába induló dolgozók felkeresik borostás álluk rendezése, szakálluk eltávolítása, vagy pedig hajzatuk vágása céljából. Mit csinál erre a magánszektorkodásától me gitt a- sult Figaró-utód? A várakozókat nyugalomra inti, mondván: 5 perc és 'mindenkivel végez. de előzőleg át megy a közeli kocsmába, ahol bevesz egy fröccsöt, hogy jobban menjen a borotválás. Tudvalevő, a szesz kezdeti stádiumában magasak szellemi teljesítmények végrehajtására ösztökéli az embert. így van ez Koncáéi Károly borbély- és fodrászmesternél is, aki a fröccstől serkentett szellemi virágzásának tetőfokán megragadja a ke- resztrejtvényes újságot, és elkezd fejteni, a dolgozók pedig várnak, várnak és amikor már sokaik vártak, akkor eljönnek az illetékes helyre, vagyis hozzánk, hogy a sajtón keresztül népszerűsítsük Könczei őbor- bélysügát. Mi a dolgozók kérésének eleget teszünk már csak azon oknál fogva is. mert őborbély- sága belenyúl az üzemek munkamenetébe az ő keresztrejtvényfejtegetésével. Elrabolja a munkaórákat cs ezen túlmenően lazítja’ a munkafegyelmet, merthogy egyes dolgozók a boroiválásra várva, későn érkeznek munkahelyükre. A mester ezzel nem törődik, sőt, ha arra gondolunk, hogy a felesége 57 holdas bagodi ku- híklány. még örül is annak, hogy iiátráltatóan nyúl bele termelésünk menetébe. Üzletében gyakran folyik „hangulatos" ierefere. Egy ilyen terefere keretében jelentette ki hallgatóságának, hogy amíg egyetlen magánszektor lesz, ő nem lép a szövetkezetbe. Nem is hívta senki, viszont arra, felhívjuk a figyelmét, hogy a dolgozókban az ország gazdáit lássa és a, jövőben ennek szem előtt tartásával végezze a munlcáját, feliévé, ha lesznek dolgozók, akik ezek után is felkeresik, (l) Apróhirdetés 'AGYKANIZSAI gőzfürdő nyitva reggel 7-íúI este C-Ig. NAGYKANIZSAI gőzfürdő nők részére kedden egész nap és pénteken reggel 7 órától van nyitva. A MIKLÖSFAI Tanács Legeltetési bizottsága pályázatot hirdet- egy csordás és egy csikós állás be!ö’tc_ sere. Jelentkezők a Miklósfai Tanácsnál jelentkezzenek február "(26) 1IASZNÁLATONKIVÜLI Autó Sy_ pbon készülékért, most sok pénzt kaphat. írógépet megvételre keres Szabó Antal iizleto, Nagykanizsa, Deák_tér 15, (57) PERFEKT gép_ és gyorsirónöt keres a nagykanizsai Kiskereskedelmi Vállalat. (58) * 29 ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Irán — Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos_utea 22- Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M.-u29- Tel. 51. -— Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg, Szóchcnyijér 4. Tel. 102. Nagy. kanlzsáu Zrinyi M.-u. 29 Tel. 54. Kó. ziilt a Vasmegye nyomdában Szóm. hathely, Kossuth L.-u. C. Tel: 75. — Felelős vezető: Hegedűs Gyula. ANYAKÖNYVI HÍREK NAGYKANIZSÁN Házasság: Kincses Gyuja és Spebdel Irén, Kardos Endre és Kovács Piroska, Tá-los Géza és Dorsonszikjj Katalin, Geller Fe- renc és Németh Margit, Marton, Ferenc Dezső és Szőcs Ilona, Horváth József és Nagy Ilona, Czakő Ferenc és Nagy Irma Mária. Születés: Szabó János és Eárt. faj Gizella fia János István, Lő. ránt László és Bcrteic Gizella ]cá. nya Rita Anna Mária, Gräber Rou zália leánya Ágnes. Vizsy Lajos és Vizsy Klára fia Pál (Bocfölde). Búj tor Károly és Bognár Rozália leánya Mária Margit (Csácsbo- zsok), Takács Károly és Szálai Emijia leánya Rita (Kustánszeg), Csorba Anitái és Markó Judit leá. nya Mária Gizella. Bugonits Vilmos és Hermán Valéria leánya Valéria, (Zalagajsa), Petánovics István és Szíjártó Irén f'a Tibor, Cséri ZoltáD és Megyés Erzsébet leánya Ágnes Katalin. Czujnok Imre és Takács Rozália fia Ferenc, Molnár János és Soós Ju„ liánná halva született (Kútfej). Koz. ma Károly és Koncz Ilona fia Pé. tér, Dolgos András és Zwar a Mária fia László. Halálozás: özv- Patacri József- né sz. Csesznék Melánia 72 éves, Zsuzsanna Péter 85 éves, Bcdó Gyula 87 éves, Szabó János 3’ napos, Takács Rita 1 napos, (Kustán- szeg), Simon Kálmánné sz. Nyúl Rozália 48 éves. A tiZenés vásár*6 Nagy kan issán A népművelési minisztérium által életrehivott Népszóra- koztafó ÁV együttes© a : Zenés vásár“ című varieté műsorral február 5-én és 6-án a Magyar-Szovjet Társaság ren - dezésében Nagykanizsán vendégszerepel a Magasépítési V. Sztálinul ti kulturhelyiségébeb. A Színvonalas műsor keretében jónevü színészek és artisták lépnek fel. A ..Zenés vásár“ a kanizsai szereplés után Zalaegerszegen is bemutatkozik. A „Revizor“ a kanizsai Irányi Dániel gimnáziumban A próbák sikeres befejezése utón közönség elé lép a nagy- kanizsai Irányi Dániel általános gimnázium DlSz-szerve- zetének IV. osztályos kulhírcsoportja. Gogoly szellemes és egyben nagy felkészültséget igénylő 5 felvonásos vigjátékát, a Revizoriét adják elő a gépészeti technikum tornatermében. A bemutató szombaton este fél 8-kor lesz. M Ä V A U T AUTÖBUSZKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT MENETRENDJE NAGYKANIZSÁN Érvényes 1950. október 8-tól. Autóbusz Vasútmegállótól: állomásról: 305 Visszaindul ások 4.05 a vonatok 4.35 •y rrrr érkezése után. é •OJ 8-40 12.30 13.00 14.05 15.00 16.20 18.50 20.05 21.10 Hirdessen a Zalában