Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-09 / 33. szám

hírek lij kádereket nevel a SöldművesszöveíkezetekDek a nagykanizsai járás szövetkezeteinek könyvelési irodája Ä geletegefszegi Cípésskísípcrfi Szövetkezet a Kongresszusi íeiajánlásból is kiveszi a részét A földmüvesszövetfcözeiek fon los gazdasági munkát végeznek a falvakban. Ennek a munkának minden mozzanatát kell, hogy visszatükrözze a pontos, minden részletre kiterjedő könyvelés. Ez a legtöbb föl d müvesszöve t-kezct- nél meg i$ volt; méghozzá azok­nál, amelyek önálló könyvelővel rendelkeztek. Azok a földműves szövetkezetek pedig, amelyeknél nem volt könyvelő, az úgynevezett ván dor-kőny velői rendszerrel akarták megoldatni a kérdést. Ez azonban csaík, több kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel járt. Ezen az állapoton segített a SzövOSz II. Országos Küldöttér­tekezlete, amely határozatot ho­zott többek között a földműves szövetkezetek járási könyvelési irodájának felállításáról. A nagykanizsai já­rási könyvelési iroda a napokban kezdte meg működését a törvény ház második emeleti helyiségeiben 14 könyvelővel. Az iroda vezetője, Egri István elvtárs tájékoztatott röviden arról, mit is jelent tulaj­donképpen az uj rendszer. — A vándorkönyvelés soha sem ment simán, hiszen a könyvelők rendszerint egy esetben sem vol­tak ott, ahol éppen szükség left volna rájuk. A könyvelés sem volt pontos, ki-kimaradtak egyes tételek és igy az esetleges visz f-zaélések könnyebben feledésbe mentek, így történt ez Pötrétén is, ahol jelentős pénzösszegek „morzso­lódtak le“. A hahóiá földműves szövetkezet pedig — jóllehet bá zis-szöveikezeinek számit — ke reken egy esztendővel maradt el a könyvelésben. Ez a tervek tel jesitésének ellenőrzését nchezih meg. Iiasonlómóretü elmaradás bármely más szövetkezetnél ta pasztoihaifó. amelynek könyvelése a vándor-könyvelési rendszeren alapult. A 14 képzett könyvelővel mű ködő iroda az elmaradások felszá molásáf és a visszásságok felderí­tését tűzte fc'i célul. Kevéssel a megalakulás után felajánlást js tettek a Pártkongresszus tiszteletére az iroda dolgozói. Vállalták, hogy március 25-ig’ az irodához tartozó 39 földmüvesszövetkezet könyve lését naprakész állapotba hozzák, minőségi munkát végeznek és a munkaközben felmerült visszássá goka) felfedik. —- A könyvelési iroda cél ja ezen túlmenően még az, hogy uj káde­reket neveljen a fötdmüvesszövet. kezetek; számára — mondta Egri elvfárs. — Végeredményben azt akarjuk, hogy minden földműves szövetkezetnek önálló könyvelése legyen. Az utánpótlást a dolgozó parasztság adja. Paraszííiatalokbój akarunk uj, képzett könyvelőket nevelni. — A megyei mezőgazdasági osztály a Kongresszus tiszeletére vállalta, hogy a műtrágyaigény lést február 25 helyett már 2(kára kiszállítja a termelőcsoportók ré. szére. Ezek is elősegítik a két éves növénytermelési minisztert a nácsi határozat sikeres végrehaj­tását. — Makkos Antal Tekenyén 150 öl területről nem szedte föl a bur­gonyáját. Az eljárás megindult el­lene. — Varga Lajos zalaszenfgíóli lakos sertését feketén vágta le. A járási tanács a feketén vágott sertés húsát és zsirját elkobozta, a húst közfogyasztáiSTa bocsátotta, a zsírt pedig a bírósági Ítéletig '.etéíbe helyezték. — Szerződéses tenyészbika be­mutatót és vásárokat ez évben j? megtartják Zala megyében, a szó koitt helyen. Február 13-án 8 óra kor Nagykanizsán, 9 órakor Be. csehelyen. 11 órakor Csesztregen és 14 órakor Nemesnépen. — A zalaegerszegi Magasépítési, Vállalat központi faliújságján nincs feltüntetve, hogyan is áll­nak a dolgozók ő; munkaverseny­ben. A legnagyobb hiba az, hogy a fali újságcikkeket nem cserélik fel időszerű cikkekkel, építő birá latokkal Nem népszerűsítik a legjobb dolgozókat. Nem adnak tág teret a munkaverseny nyilvá­nosságának. December 7-iki dá tumma] búslakodik a faliújság a Magasépitészeii Vállalat kapujá­ban: Vegyétek észre! A cipészipar, a gyárak térhódí­tása folytán, az utóbbi időben, mint rosszul menő, rosszul jöve­delmező iparág éjt a köztudaiban. A cipészeik jelentős része örök időkre búcsút mondván a pánglr nak. más foglalkozás után né zeit a fiait alabb ja ipart változtat­va ismét tanuló lett; géplakatos, vasbetonszerelő, esztergályos. Voltak azán cipészek, akik meg­értve az idők szavát, felfigyeltek a körülöttük zajló eseményekre, tanultak a Szovjetunió példáján így vélekedtek: „A Szovjetunió­ban is vannak cipőgyárak, még­pedig százszorta több, mint ná lünk, mégis bőséges munkaalka­lom nyílik a kézimunkával dolgo zó cipészek részére is. Nincsenek anyagi gondok Ez a gondolat késztette a zala­egerszegi cipészeket is arra, hogy szövetkezetbe tömörüljenek. A kisipar jövője a szövetkezetek melegágyából hajt ki. Ezt mutat, ja az a vidám hangulat is, amely a zalaegerszegi cipészszövetkezet­ben uralkodik. Az ok is meg van erre. Nincsenek anyagi és adógon­dok, megvan a tisztességes kere set, megvan az állandó munka. A szövetkezetbe tömörült cipé szék igyekeznek minden munká­ból, mely békénk megvédéséért, a szocializmus építéséért történik, úgy kivenni részüket, miként a vállalatok és az üzemek. így vök : tak a kongresszusi felajánlással is. A felajánlást, a tagok kívánságá­ra már az OKISz központ meg., tette, olyan formában, hogy ke-i vesebb anyagból is előállítják a! régi mennyiséget. A csökkentett! anyaggal a zalaegerszegi cipőszo vetkezet havi 18 .pár cipőt taka­rít meg. Ezen túlmenően, a legapróbb talpdarabot is felhasználják, Az egészen rossz cipőket is megjavít­ják, még akkor is, ha nem keres, nek rajta. Ezzel a dolgozókon se­gítenek. de népgazdaságunkat u erősítik vele, mert több uj anya got takaríthatnak meg. A Kossuth-brigád győzött A hulladékbőrből 20—30-as gyér mekszandálokat készítenek. Ez­előtt ezt a bőrt a cipők talpúban használták. Oda most olyan bőr- anyagot tesznek, ami a célnak égé. szén jól megfelel, másra pedig úgysem használhatnák. A brigádok egymással verseny, ben állnak, ami eddig a Kossuth, brigádnak kedvezett. A takaró, kosságból valamennyien kiveszik a részüket. A talpalok a selejt fel használásával 3 százalékos, a kel léknél pedig 5 százalékos megta karitást érnek el. Az eddigi meg takarítás 3.5 százalék. De takaró kosikodnak a cérnával is. mégpe* dig oly módon, hogy nem alkab máznák szakítást, hanem mind járt a másik, varrás alá kerülő bőrt helyezik oda. A megtakar; tás szákí'tásönkint 5 centiméter, ami havonta sok-sok méter cérnát tesz ki. Hová tartozik a zalaegerszegi ÁVESz Labdázik az ÁVESz szom­bathelyi és nagykanizsai üzlet­igazgatósága zalaegerszegi ÁVESz-kirendeltséggel. A kö­vetkezmény az. hogy egyik üzletigazgatóság sem. hajlandó intézkedni az egerszegi kiren­deltség fogyó készleteinek pót­lása felöl. Nincs például ennél a. vállalatnál egyetlen fázis­mérő. A dolgozók az ujjúkkal nyúlnak a biztosítékba, Ha van áram — üt. Nincs szige­telt fogójuk. Ha van áram, üt. esetleg agyonüt. Ha eddig még nem fordult ilyen elő, az nem a szombathelyi, sem a kani­zsai üzletigazgatóság érdeme- Döntsék el már végre, melyik üzletigazgatósághoz tartozik a zalaegerszegi ÁVESz és sür­gősen intézkedjenek a tűrhe­tetlen hiányok pótlása felől így késsül a Pártkongresszusra, Göndöcs István pártonkivüli tanár A kicsike szoba ablakát el­árasztja a februári napsütés. — Göndöcs István, az egérszegi ál­talános fiú gimnázum biológia szakos tanára, ott ül asztala mel­lett, kezében a „Természet dialek­tikája“ című könyvvel. A Kon­gresszusra tett felajánlásában vál­lalta, hogy tanulmányozza és ki­jegyzeteli. e* Örömmel készülök én is A könyvtára nemcsak ebből az egy könyvből áll. Elmondja, hogy bár pártonkivüli, azért a marxi­lenini könyvek nem hiányoznak a többiek közül. A könyveket nem­csak dísznek vette, hogy mutassa­nak a könyvszekrényben, hanem azokból állandóan tanuljon. Elol­vasásuk után jegyzeteket készít, hogy bármikor könnyebben átte­kinthesse a tartalmát. Mint ahogy a könyvtára sem csak abból az egy könyvből áll, úgy a kongresszusi felajánlása sem ennek az egy könyvnek az el­_ Eredményesen dolgozik a türjei gépállomás DISz-szervezete A türjei gépállomás üzemi DISz szervezetének fiataljai a Kongresz- szus tiszteletére tett vállalásaik teljesítésével készülnek a nagy napra. — Az erőgépek kijcivífását 94, a cséplőgépekét 62.5, a mun­kagépek kijavítását pedig 643 szá­zalékban végeztük el mondotta c Varga József DISz-tiíkár. _ Cs apó Lajos ifjúmunkás meg ar­ról beszél, hogy eredményeiket a jó szakoktatás mellett érték el, amiben nagy segítségükre volt Rozmann Jenő fögépész élvtárs. •— De hiba van a politikai mun­kával, amit feltétlenül meg kell és meg is lógunk javítani. Éppen ez­ért igényeljük is az üzemi párt- szervezet fokozottabb segítését. Dombi Irma írakíorísta lány öröm­Z A L A A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Fele Jós szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: Zab eggrszeg, Kossuth Lajös_utca 22 Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M-n- 20. Tel. M. — Kiadóhivatal: Zalaegcr. szeg, Széchenyi,tér i, Tel. IÖ2. Nagy. kanizsán Zrínyi M..u. 29 Tel. 51. Ké_ szült a Vasmegye nyomdában Szőni, hathely, Kosrmth D.-u. 6. Tel: 75. - Felelős vezető: Hegedűs Gyula. me! újságolja, hogy szervezetük a kultúrvonalon sem marad le. — Pártunk Kongresszusára a „Nyári zápor1' című színdarab elő­adásával készül a kultúr gárdánk. Ezt nehezen tudtuk megoldani, mert a gépállomáson nem volt any- nyi lányszercplö, amennyi a szín­darabban szükséges volt. De jó a kapcsolat az üzemi és a falusi szervezet között, Krettcr Zsuzsa, Tánc Erzsébet, Bumczkí Mária és Bácsi Hermina szívesen jöttek hozzánk és komolyan dolgoznak a színdarab sikeréért. Ivanik Lajos propagandista sem állja még szó nélkül. — Mi, a tür­jei gépállomás DíSz-fiataljai mind a munkateljesítés, a fegyelem, mind kultúr és műszaki téren azon dolgozunk. hogy a hős szovjet komszomolislák példája nyomán eredményesen harcolhassunk a szó- cialisla mezőgazdaságért és a bé­kéért. Minden erőnkkel törekszünk, hogy az eddigi hibáinkat kijavítva, példát mulassunk a falu dolgozó ifjúságának. Munkánkkal és fe­gyelmezettségünkkel akarjuk kiér­demelni Pártunk és Rákosi elv­társ belénk helyezett bizalmát. Ezeknek a feladatoknak teljesíté­sével válunk Pártunknak, népünk­nek harcos kommunista tagjaivá. olvasása- Áttanulmányozza és ki­jegyzeteli még ,.A történelmi szemlélet a biológiában“ című könyvet is. Ennek a könyvnek a tartalmát bőven hasznosítani tud­ja az iskolában. — Azon vagyok, hogy minél többet tanuljak, mert ,Uz .újtípusú embereket nekünk kell úgy oktat­nunk és tanítanunk, ahogy azt a Párf és az előttünk álló feladatok megkövetelik tőlünk. Ezt pedig mi, oedagógusok csak úgy tudjuk el­végezni, ha állandóan képezzük magunkat. Ezért én úgy gondol­tam, mint pártonkivüli tanár, hogy elméleti tudásom fokozott tovább­képzését vállalom a Kongresszusra. Örömmel készülök Pártunk Kon­gresszusára, mert a Pártnak kö­szönhetjük, hogy mi, pedagógusok is megbecsült dolgozók vagyunk. Az isit óla fegyelem megszilárdításáért — Az iskola szertárát rendbe­hozom. Ezt is vállaltam a Kon­gresszus tiszteletére. A kitömött madarak és különféle állatok, a szertár állandó hurcolkodása kö­vetkeztében megsérültek. A most érkezett új biológiai felszereléseket leltározom és ezekkel kiegészítve az általános gimnáziumnak értékes szertára lesz. — Az iskolában a fegyelem elég szilárd alapokon van. Persze akad­nak még hibák. A fegyelmezetle­nebb tanulókkal egyénileg fogok beszélni- Ugyanígy a gyengébb ta­nulókkal is, hogy a tanulmányi és az iskolai fegyelmet a Kongresz- szusra megszilárdítsuk. — Ha többet olvasok, jobban fel tudok készülni a tanórákra is — mondja. — Igyekszem tanítvá­nyaimnak mindig egyszerűen, ért­hetően elmagyarázni a feladatot. — Az MNDSz UI. körzete hely­ségavaló teaestet rendez február 10-én. szombaton este fél 8 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel meghív és vár a Vezetőség. LEGALÁBB négy alkalom inai meg. borot válko-zha tiik dara bán kent 30 fik térért ujraélesitett borotvapengévé]! El piszkosodon. játékkártyáit. ne égesse cl! Csomagonként nyolc l'o- ri iitér t ujjátisztiUini. Leadhatók Tornyos vagy Boz/.ai cégnél. (72) JÓKAIIBAN lévő mély babakocsit vennék, (.'zupák Zalaegerszeg, Rá­kócziját 50 (150) Ezért mindig óravázlatot készítek magamnak. Azzal, hogy vállaláso­mat teljesítsem, nemcsak a Kon­gresszus sikerét segítem elő, ha­nem a béketábort is erősebbé te­szem. Bátor, igaz hazafiakat nevelünk* uj típusa embert — Közöltünk pártonkivüli és kommunista névelők közt az isko­lában jó a kapcsolat. A párttagok élenjárnak, a munkában példát mutatnak. Útmutatásokkal, jó ta­náccsal segítik munkánkat. — A Kongresszus jelentőségét megértet­tem, az álalános gimnázium taná­rai egyíöl-egyig tettünk felajánlást, melyet mindannyian igyekszünk is teljesíteni. Tudjuk, hogy a mi ta­nításunktól függ, hogy a jövő épí­tői újtípusú szocialista emberek legyének, bátor, kemény harcosai a boldog jövő éoítésénck, szilárd harcosai a béketábornak. (K. A.) A BELSPED is a Kongresszusért dolgozik A Zalaegerszegi Belföldi Szállítmányozási Vállalat ki­rendeltségének dolgozói üzemi értekezletükön megtárgyalták a Kongresszus tiszteletére fetf munkaiéi ajánlásuk eddigi eredményét. Fér csel József vállalatvezető rámutatott, hogy a kirendeltségnél is vannak jó munkások, akik a munkafegye­lem terén élenjárnak. Az össz- dolgozók januári felajánlásu­kat 100 százalékban t-eljesitet­ték. Huszonkét egyéni ver­senyző közül tizennyolc ír! is teljesítette. Sabján Károly az eddigi 113 százalékos normá­ját 132 százalékra fokozta. Farkas György eredménye 143, Hrbai Józsefé 134. Horváth Józsefé 129 százalék. A válla­lat eddig elért átlag eredmé­nye 126 Százalékot mutat. A dolgozók közül Köcse János a vállalat igazgatói alapjából 200 forint jutalmat kapott. A l*árt segített Pelrivente község telefont kapott Egy hónappal ezelőtt Pe'ri- vente községben .megindult a harc a telefonért. A község dolgozó lakossága tanácsülé­sen elhatározta, hogy a Párt- kongresszus tiszteletére a te­lefon bevezetéshez szükséges oszlopokat a község erdejéből előállítja. A határozatot tett kövqtte. Az oszlopoknak való fák kije­lölése után a község dolgozó lakossága nagy lelkesedéssel fogott hozzá a munkához. Ki­termelte a fákat. lekérgezte és tövüket megpörkölte. A moz­galom megindulása után két héttel már jelenthette a köz­ség tanácsa- a posta-műszaki hivatalnak, hogy az oszlopok készen vannak s most már csak a beépítés van hátra. Pártunk útmutatása nyo­mán ;1 posta kiküszöbölte a bürokráciát, mert a jelentés beérkezése után három napra már intézkedett is n telefon beépítő.be, A következő na­pon megjelentek a posta mű­szaki dolgozói, akik j, község lakosságának segítségével — nem törődve a zuhogó esővel és sárral —, pártkongresszusi felajánlásként három nap alatt beépítették a telefont. Petri- ventc községbe. Apróhirdetés NAGYKANIZSAI gőzfürdő nyit' n reggel 7-től este G-ig. ALTALANQS iskolni gyengén tanuló gyermekeknek szülői háznál való naponkénti .óránkénti oktatását havjr 60 forintért vállalom, Cim: Nagykanlzsa Tornyos üvegkereske _ désben. (73) MEGVÉTELRE keresek 6-8 Hl’Jg benzinmotort vagy nyersclajinoim i. Kiss Ferenc Újudvar. (Só) i:PÜ LETFA ANYAG, cserép, tégla, ajtó, ablak, Imdogcsatorua eladó. Nagykanizsa, Magyar.u. 10. (S2) KI,A DÓ gazdasági ingatlan 711 négy. szögül területtel, istállóval, pajtá­val, sertésőlakknl, kéiszobás.kon.'. bás-előszobás lakóházra]. Bővebbet Horváth ingatlaniroda Nagykanizsa. Sug&r.u, 12. (85)

Next

/
Oldalképek
Tartalom