Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-18 / 41. szám

.Nemzetközi kérdések A kínai nép a békét védelmezi A népi forradalom Kínában meg­semmisítette a reakciós Kuomin- tang-rendszert és végetvetett a különböző reakciós klikkek áruló politikájának. Ezek az áruló klik­kek eladták az ország független­ségét és önállóságát, hogy Kinat az amerikai imperialisták agresz- sziójának eszközévé tegyék. A kinai nép, amikor kezébe vette a hatalmat, történelme során először nyert lehetőséget arra, hogy nemzeti érdekeinek megfelelő külpolitikát folytasson. A Kinai Népköztársaság népi demokratikus állam, ahol a hata­lom a munkásosztály vezette nép kezében van. Ebből következik külpolitikája is. Az ilyen hatalom távol áll az imperialista törekvé­sektől és létérdeke fűződik az ország függetlenségének, a nemzetközi békének megerősítéséhez, az impe­rialista elnyomás megsemmisítésé­hez. A Kínai Népi Politikai Kon­zultatív Tanács általános prog­ramja rámutat arra, hogy a Kinai Népköztársaság külpolitikájának alapelve az ország függetlenségé­nek, szabadságának, területi ép­ségének és önrendelkezési jogának biztosítása, a világ tartós békéjé­nek védelmezése, a baráti együtt­működés minden ország népeivel és harc az agresszió, a háború im­perialista politikája ellen. Az idegen imperialista elnyo­más aló), való felszabaditás és az igazi nemzeti függetlenség ki­vívása a kinai nép egyik legfonto­sabb feladata. Ezen a téren a reakció és az amerikai beavatkozók haderejének szétzúzása után Kína első lépése az idegen tőke minden különleges jogának és privilé­giumának megszüntetése volt. Mint ismeretes, az 1943. évi egyezmény­ben, amely egyfelől a Kuomin- tang-kormány, másfelől az Egye­sült. Államok, Anglia és más ka­pitalista országok kormányai közt jött létre, a külföldi töke jogait és privilégiumait a területenkívüli­ség, a külföldi tőkekihelyezés, a külföldi hajózás a belső vizeken, stb. — formálisan érvénytelenek­nek nyilvánították. Valójában azonban érintetlenül maradtak, sőt, újból törvényesítették egész sor nyílt vagy titkos szerződést, amelyet a Kuomintang-kormány és az Egyesült Államok kormánya kötött egymással. A Kinai Népköztársaság felszá­molta az imperialista országok összes. Kina függetlenségére és szuveréniíására sérelmes külön­leges jogait és kiváltságait és kí- jejentete, hogy mindazon szer­ződéseket és egyezményeket, ame­lyeket a Kuomintang-kormány kö­tött, át kell vizsgálni és tartal­muktól függően hatályíalanitani kell, vagy újból meg kell kölni. A népi kormány meghagyta a kül­földiek tulajdonjogait, kivéve a japán imperialistákét, akiknek vállalatait elkobozták és a népi állam vette birtokába és kivéve az amerikai imperialistákat, akik­nek a vállalatait állami ellenőrzés alá vették, válaszul arra, hogy az Egyesült Államokban zárolták a kinai követeléseket. A külföldi vállalkozóknak joguk van foly­tatni tevékenységüket a népi kor­mány által hozott törvényeknek és szabályoknak megfelelően. A kinai népi kormány ..az egyenjogúság, a kölcsönös érdekek, a terület és szuverenitás kölcsö­nös tiszteletben tartása alapján diplomáciai kapcsolatokat létesít olyan külföldi kormányokkal, amelyek megszakítják kapcsolatai­kat a Kuomintang-kormánnyal és barátságos álláspontot foglalnak el a Kinai Népköztársaság iráni“. A kereskedelmi kapcsolatoknak más országokkal is szintén az egyenjogúság és a kölcsönös érde­kek alapján kell felépülniük. A népi kormány biztosítja a külföldi pol­gárok védelmét, akik Kínában élnek és betartják az ország tör­vényeit. A Kinai Népköztársaság külpo­litikájának legfontosabb alapja a szoros összefogás és együttműkö­dés a béke'szeretö népekkel -1 / agresszió ellen, a szilárd és tartó; békéért. A Kinai Népköztársaság kül­politikája következésképpen a más országokkal való egyenjogú és bé­kés együttműködés megteremtésére és • fejlesztésére íránvul a kölcsö­nös érdekek liszteletbeníartása és a nemzetközi béke' megszilárdít --.a érdekében. E’en az alapon épül­nek fel kapcsolatai a Szovjetu no­vai és a népi demokrácia országai val, amelyek először ismerték el a Kinai Néoköztársaságot. Ma már a Szovjetunió, valamiül a nyugati és keM; népi d?nr, kraíikus országikon kivül a Kinai Népköztársaságot elismerte számos kapitalista ország is, köztük Anglia, India, Pakisztán, Burma, Ceylon. Indonézia, Afganisztán Dánia, Svédország, Svájc, Norvé­gia,. Hollandia, Finnország és Iz­rael. Igaz, ezek a kapitalista or­szágok nem mind teremtettek diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal: Anglia például mindezideig kétkulacsos politikát folytat Kínával szemben. A kinai népi kormány külpoli­tikája teljes mértékben biztosítja a békés és kölcsönös érdekeken alapuló gazdasági kapcsolatokat valamennyi országgal. Az amerikai imperialisták azonban, akik Kíná­ban vereséget szenvedtek, a kinai néppel szemben uj agresszió út­jára léptek. Az Egyesült Államok uralkodó köréi továbbra is támogatják Csang-Kaj-Seket, akit a nép el­kergetett. Az Egyesült Államok megtagadja a Kinai Népköztársa­ság elismerését és a vezetése alatt álló imperialista blokkal együtt jogtalanul megakadályozza, hogy i Kinai Népköztársaság képvi­selői elfoglalják helyüket az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Az amerikai imperialisták, amikor agresszív háborút kezdtek Koreá­ban, veszélybe sodorták Kína biz­tonságát. Japán példája nyomán az északkeleti határokon keresztül szándékoznak behatolni Kínába. Az amerikai haderő Truman pa­rancsára megszállta Taivan-szige- tét, az amerikai repülők vadállat! kegyetlenséggel bombáznak kinai városokat és falvakat Ezek a té­nyek világosan bizonyítják, hogy az amerikai imperialisták az ag­resszív háborút, amelyet Koreában folytatnak, ki akarják terjeszteni Kínára is. Az amerikai agresszió szilárd és szervezett ellenállásra talált a kinai népnél. Már több mint 223 millió kinai irta alá a stockholmi felhívást, amivel a kinai nép be­bizonyította eltökéltségét, hogy meghiúsítja az agresszerok és há­borús gyújtogatok szándékait­Az Egyesült Államok koreai ag­ressziójával és a Kina északkeleti határán és Taivanban tapasztalt amerikai provokációkkal kapcso­latban Kínában nagyarányú nép­mozgalom indult az amerikai ag­resszió ellen. A kinai népi kor­mány erélyesen támogatta a szov­jet kormánynak az Egyésült Nem zetek Szervezetében beterjesztett javaslatát, hogy a koreai kérdést békés utón rendezzék, vonják ki az összes idegen csapatokat Ko­reából és Korea belső ügyeinek megoldását bízzák magára a koreai népre. De mint ismeretes, az Egyesült Államok nyomására ezt a javaslatot elutasították. Az amerikai kormány az ENSz lobo­gójával takarózva, továbbfolyta* ja a koreai háborút, vadáilati kegyet­lenséggel pusztítja a hazájuk füg­getlenségéért harcoló hazafiakat, nem kiméi sem nőkét, sem gyer­mekeket és fokozottan fenyeget' a Kinai Népköztársaságot. Ilyen körülmények közt született meg Kínában a mozgalom, mely­nek célja, bogy a függetlenségét az amerikai beavatkozók ellen vé­delmező koreai népét megsegítsék. A koreai népnek nyújtott segítsé­get a kinai nép testvéri köteles­ségének tekinti egy baráti néppel szemben és ezt szent jogának tartja hazája megvédésére ? amerikai agresszor támadásai el­len. A munkások, parasztok, diákok és értelmiségiek köréből tiz meg tízezer önkéntes csatlako­zott a koreai Néphadsereg sorai­hoz. A koreai Néphadsereg, a kinai önkéntesek segítségével, szétverte az amerikai csapatokat Észak- Koreában cs kikergeti őket az or­szágból. Mindez arra mutat, hogy Kina felszabadított népe' hatalmas erő lett az agresszorok és háborús gyújtogatok ellen viselt harcban Éppen ezért dühöngenek az amerikai imperialisták. Keresztül akarják vinni az Egyesült Nemze­tek Szervezetében, hogy a Kina! Népköztársaságot „agresszor nak” nyilvánítsák, „Törvényesíteni’ akarják kinai agressziójukat, mint ahogy ezt Korea esetében tették és a Kina elleni háborúba bele akarják sodorni az Egyesült Álla­moktól függő összes országokat. De a kinai nép már megmutatta törhetetlen erejét az amerikai ag­resszorok éllen vívott harcban. A sokmilliós kinai népet — munkásokat, parasztokat, értelmi­ségieket, a nemzeti burzsoázia haladó rétegeit — a népi kormány és a Kinai Kommunista Párt egy­ségbe tömöríti az ország függet­lensége és a béke védelmére. A kinai nép, amely a béke és a de­mokrácia Szovjeturiió-vezette' erői­nek segítségére, Ázsia elnyomott népeinek együttérzésére támasz­kodik, ezentúl is meg tudja őrizni függetlenségét és sikeresen meg­védi a békét és a népek bizfon- ságát. Mit imák ci külföldi lapok? Az osztrák kormány pert indí­tott Leopold Hornik, az Öster­reichische Volkstimme szerkesztőié ellen a lapban az 1949-es válasz­tási hadjárat során megjelent két cikke miatt. Az esküdtszék ártat­lannak jelentette ki Hotnikot, így a bírásáig kénytelen volt felmenteni. Érdemes megjegyezni a vád tárgyát képező kél cikket: az egyikben , a kormányt jelölték meg a legna­gyobb akadálynak az osztrák ál­lamszerződés megkötésének útjá­ban, a másikban Helmer belügymi­niszterről írta azt a lap, hogy Met­ternich óta a legaljasabb és legos­tobább kémrendszert állította fel, (Österreichische Volkstimme.) * A Ki'upp-ügy nikit*. Tr um ant ’legutóbbi j sajltóhoní'erenciáján számos kérdéssel halmozták el. Truman azonban visszautasította a kérdéseket és egy szót sem voP bátorsága nyilatkozni a német halál gyárosok szahadonbocsátásá. ról. (NEUES DEUTSCHLAND) ★ Ausztriában nagy áradások van­nak a jugoszláv halár mentén. Több falu víz alatt van, számos vasútvonalon megszakadt a köz­lekedés. (Ny Bag) begyen takarék bélyeget vagy fegye pénzét t a karéXketét könyvbe Ezzel érveljünk népnevelő munkánk során Túr kévén több mint 1.700 dol­gozó parasztcsalád lépett be a termelőszövetkezeti csoportba. Ma már csak 25 család áll a csoporton kivül. Rákosi elvtárs a furkevei ter­melőcsoportok részére 70 darab kü­lönböző mezőgazdasági gépet kül­dött, köztük arató-, cséplő- és krumpliszedőgépet. •k Karcagon egy nap alatt 580 csa­lád 3.889 hold földdel termelőszö­vetkezeti csoportot alakított, A nyírbátori járásban egy hét alatt 93 család 179 taggal, 700 hold föl­dön hat. í, típusú csoportot alakí­tott. ★ Megyénkben az utóbbi napokban több mint 100 család lépett be a meglévő csoportokba, vagy alakí­tott uj termelőszövetkezeti csopor­tot. A nagykanizsai járásban egy nap alatt három I. típusa tszcs alaku't. -Miklósfán 13, Csapiban 11 cs Pöl rétén 15 családdal. ★ Becsehelyen a ,,Rákosi“ termelő- szövetkezet 1950-ben 57 taggal, 360 hold földön gazdálkodott• Ma már 111 tagnak 570 hold földje van. A múlt évben terméseredménye hol- dankint rozsból 19. repcéből 15 mázsa volt. 26 forintos volt a mun­kaegységük. Szövetkezeti alapra 55.458 forintot, üzemi alapra 63.234 forintot fordítottak. ★ A nagykanizsai „Vörös Csillag“ termelőszövetkezet 1949 szépíem­berében alakult 22 taggal. Ma már 170 tagja és 640 hold földje van. Állatállománya is szépen gyaraDO- dott, 23 ló, 82 szarvasmarha, 101 sertés, 576 baromfi és 36 gőböly- hízójuk van. A terméseredmény burgonyából holdaokint elérte a 210 mázsát. Takarmányrépából pe­dig több mint 100 mázsát termel" tek holdankint. Munkaegységük 18 forint volt. Egy család átlagkere­seté túlhaladta a 7.800 forintot. Szövetkezeti alapra 49.000 forintot, üzemi alapra 103.000 forintot for­dítottak. ★ Lukács József a babosd.0brdi.ct tszcs tagja ’övedelemelosztásnál 8500 forintoi kapott készpénzben. Ezenkívül 7 tagú családjának az évi kényérfejadigja is biztosítva van. Tóth József a za la tárnoki fszcs- ben dolgozik. Évi jövedelméből egy szobabútort, csa’adjanak pedig kivétel nélkül lábbelit és több ölíöny ruhát vásárolt. Á Zsovár György elvtárs. Szovjet- únióban járt parasztküldött beszá­molójában mondotta, hogy tanul- mányútjuk során meglátogattak a Timirjázev kolhozban Siskov-csa- ládot. A családból négyen dolgoz­nak a kolhozban. Az elmúlt évben 1.509 munkaegységük volt. 6.500 ru­bel készpénz mellett 1.400 rubel jutalmat kaplak. Ezenkívül ter­ményben 33 mázsa kenyérgabonát, 99 mázsa burgonyát, 32 mázsa zöldségfélét, 16 mázsa takarmányt kaptak még■ A felesleges árujukat értékesíthetik a kolhozpiacon. Minta népneveiőértekezietet tartott az egerszegi IV, körzet pártszervezete A zalaegerszegi IV. kerületi pártszervezet népnevelői feb­ruár 15-én tartották meg a minta népnevelőértekezletüket, amelyen a pártonkivüli népne­velők is-szép számmal vettek részt. Az értekezleten '«Iánk Flóriánné elvtársnő, a körzeti pártszervezet titkára tartott beszámolót. Beszédében az agi- tációs munka fontosságát hangsúlyozta és rámutatott ar­ra, hogy az agitáció nem kam­pány. A helyes, a meggyőző agitácioról szólva kifejtette, hogy legfontosabb a népnevelő személyi példamutatása, mind a munkapad mellett, mind ma­gánéletében. Legyen meggyőző az agitációnk! — Az agitációt úgy vigyük a tömegek felé, hogy az meggyő­ző legyen. Az agitációnak har­cosnak és kitartónak kell len­nie és nagyon fontos, hogy az világos és érthető legyen. — mondotta. — Ne használjunk frázisokat, idegen szavakat, hanem a tömegek nyelvén, egyszerű szavakkal beszélges­sünk a dolgozókkal. Hangsúlyozta, hogy van min javitani a IV. körzetnek is, különösen a DISz-íiatalok be­vonása terén. Ezt a fontos kér­dést ugyanis eddig elhanyagol­ták, — A. vezetőség eg-yes tag­jai sem kapcsolódtak be a szer­vezet munkájába és az ellenőr­zést nem főfeladatként kezelik a népnevelőmunkában. — Hi­bát követtek el még a népne­velőik és a vezetőség is, hogy a termelésben kitűnt dolgozókat nem népszerűsítették eléggé, és nem vonták be őket a népne­velő munkába. Foglalkozott a Pártkongresszusra való felké­szüléssel és rámutatott arra, hogy a népnevelőknek még ak­tívabban kell kivenni részüket ennek előkészítéséből. A titká­ri beszámolóhoz számos népne­velő szólt hozzá. Nem jöttek fel konkrét, meggyőző érvek Bogár József pártonkivüli népne velő a TextiJnagykereakedelmi Vállalat dolgozója üzemük kongresszusi vállalását ismer­tette a hozzászólásában és meg­említette, hogy a vagonkira­kodó brigád eddig a kirako­dást 2 óra hosszat végezte, most ezt a munkát 1.3 óra alatt végzik el. Barna György elmondta: Egyes népnevelők abba a hibá­ba estek, hogy már politikai­lag képzettnek érzik magukat és a politikai oktatásokon nem vesznek részt. Szabados István rámutatott arra, hogy az imperialisták mindent elkövetnek a harma­dik világháború kirobbantásá­ra, hogy békés épitőmunkánk eredményeit rombadöntsék, A népnevelők feladata: hogy eredményeinket kivigyék a dolgozók közé és a háborús uszítok terveit úgy verjék vissza, hogy megállják helyü­ket a munkában és megfelel­nek a feladataiknak. Fokozott munkával a kongresszusi két sikeréért Kosa László az erdőgazdasá­gok részéről szólt hozzá és a géptelep kongresszusi verse­nyének eredményeit ismertet­te, Még számos elvtárs fejezte ki hozzászólásában a kongresz- szusra készülő, Párt iránti ra­gaszkodását, hogy készek bár­mely feladatok megoldására és mindent elkövetnek, hogy meghiúsítsák az imperialisták háborús terveit. A szovjet nép példája nyomán cgyömbérként sorakoznak fel a béke és sza­badság megvédésére. Az érte­kezletet az Internacionálé el- éneklésével zárták be. Í „Népi demokráciánk min­den sikerének, minden eredményének kiinduló­I pontja a Szovjetunió fel­szabadító harca és az a se. gifség. amelyet a magyar- I ság megértő, nagy barát­I ia: Sztálin .nyújtott cs nyújt nekünk.“ (Rákosi Mátyás) Vasárnap, 1951. febr. 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom