Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-03 / 1. szám
Sztálin nevével a felemelke útjára tértek a salaapáti apátság egykori cselédei Teli tájjá szelídült a zalaapáli határ, de körme van a szélnek és erősen kaparja az ember arcát, amint a kanyargó árkok, girbe-görbe partjai mellett hala- (lünk a faluba. Az uj friss hóesésben emberi lábnyomok mulatják az utat. Itt a legsűrűbbek a nyomok. A zsalu hézagain ki- szüremkedő pezsgő beszélgetés üti meg a fülünk. Valóban itt jöttek össze az egykori zalavárl apátság cselédei. Döntsünk a jövőnket illetően Itt van Asperján György < szentkirályi kulák kisemmizett, megalázott bérese, akit a munkásosztály, a Párt 5 hold földdel ajándékozott meg 1945Jben Ma a nép bizalmából tanácselnök Apátiban. Kívül állott az életnek szinte minden olyan megnyilvánulásán Holicska Józsefné, a gő gös apátság volt cselédje is, ami emberivé teile volna munkáját és könnyített volna a sorsán. A inaiba gazdája lett ő is a dicsőséges Szovjet Hadsereg felszabadj ló harcai nyomán. Mosit összejött?! 15eke József, Pál József 10 hol das dolgozó középparaszt és li- x-nöten-huszan még rajtuk kívül, hogy döntsenek: Rálépnek arra az útra, amelyet minden doJgo zó kis- és köz'épparasztnak ajánl a Párt. — Emberek! — kezdi Asperján György elvtárs. — A kulák ok és az apátság szorító halálgyürüjé- ben vergődött a mi falunk a múltban, mi pedig a kulákok és a klérus karmaiban. Csak a Párt által megjelölt ut a helyes Pál József középparaszt nem tudja megállni, bogy közbe ne szóljon: — Vergődtünk egyik napról a másik na mi is veletek együtt. Aztán csak az a hit vitt előre bennünket, hogy a hosszú évtizedek mozdulatlansága után egyszer csak megváltozik felettünk a világ. Azt mondom, hogy balga emberek lennénk mindannyian, ha az előttünk kézzel fogható jó példák nyomán nem a szövetkezést választanánk. Na nem úgy, mint a szomszédos szentgyörgy- vári tszcs, ahol nem úgy megy a munka, ahogy kéne, hanem összefogunk becsülettel aztán lepipáljuk őket. Hanem úgy gazdálkodunk, mint a zalabériek, ahol most jut uj ruhára, meg csizmára, 20 forintos a munkaegységSzó, ami szó, a zalabériek valóban jó munkát végeznek. Bár még a munkához -való viszony tekintet ében van bizonyos javítani való. Már messze az éjszakába jár az idő. de ez a 20—25 ember, asszony csak szövögeti a jobb jövő fonalát. 21 tag, 86 hold föld: es a „Sztálin“ tszcs Prótár István teszi le a garast: — Nézzétek, a föld szereteíe, a földdel való gazdálkodás, szeretje, majd leküzdi a nehézségek:!. Én örömmel belépek a csoportba feleségemmel, a földemmel, állataimmal együtt. Érdemes parasztnak lenni, ha igy dolgozhatunk, közös erővel. Még meg is tapsolják a talpraesett felszólalásáért. Csak a megindulás ment kicsit nehezebben, aztán igy nyilatkoznak sorra Pál József 10 holdas középparaszt, As- pe-rján György tanácselnök, végül összevetik az eredményt, aztán kijön, hogy a tartalékterülettel együtt 86 és fél hold földje lesz a csoportnak. Időközben megérkezett a járási tanács mezőgazdasági osztályától Németh elvtárs is. Elmondták neki, mi a szándékuk, öl perc sem telt freie, előkerült a kalamáris és a belépési nyilatkozatok alá szálkás, de határozol! vonásokkal Pál János középparaszt kanyarintotta oda elsőnek a nevét. Aztán igv következett utána a többi huszonegy. Nevet is kapott a csoport. Büszke nevet „Sztálin.“ A reménytelenség sötétsége eloszlott Zalaapátiban is. Uj életre szövetkezeit az uj esztendő küszöbén 21 zalaapáli dolgozó paraszt. (J. I) Az ellenséjí veresébe — a uii győzelmünk! Ml A KIFIZETŐDŐBB? Amikor a hajnal ráküszönt a Mz ideérj ivei olajtelepre és a nap bágyadtan tekint szét a gyönyörű ^vidéken, a szerteágazó utakon“egy irányba tartó embereket pillant meg. Hajlongva tapossák dombnak fel a kerékpárok pedálját és megkönnyebbülve dűlnek hátra a nyeregben, ha lejtő következik. A környező falvak öntik a munkások százait a telepre, amely olt fekszik a völgykatlanban és a dombok, mint egy bástya kerítik körül. Otthon talán senki sem maradt. Az asszonynak más dolga is van, mint a ház körül tenni venni, az öregeknek“,ha vannak, nem lehet pihenésük, mert minden erőt kisajtol ám a föld az emberből, mig termékeny talaj lesz belőle. Kegyetlen vérszopó a föld, ha az ember maga akarja megművelni, csak akkor juhászo.. dik meg, ha sokan összefognak •ellene. — Szóval főhet az ember feje egész nap, még éjjel is, amíg el nem alszik, hogyan lehetne valamennyit kihúzni a földből akkor is, ha nincs más dolga, mint gazdálkodás. Hát amikor az embernek még olyan munkája js van, amit jobban szerel... igy huzza a szót Kodela Árpád, az üzem kámaházai munkása és fáradtan legyint. ■— Van vagy három holdunk. Az igaz, hogy nem az én nevemen van, de családé és ki dolgozza meg, ha én nem?! így aztán a nyári nagy dologidőben nem csoda, hogy az ember fáradtan állít be ide az üzembe, ami pedig többet ad, mint a három hold az ilyen gazdálkodás mellett 5 évig. így érlelődött meg Kodela Árpád agyában a gondolat, hogy beállít az üb-be és mivel már törvényes lehetőség, kedvezmény is van rá, felajánlja a földet az államnak. Kérdezte, hogyan lehet az egész dolgot elintézni. Azt válaszolták neki, hogy a községi tanácsnál. Ezt mondták akkoriban egy pusztaszentlá'szlói és egy Eredményes munkát végeznek a nagyrécsei politikai iskola hallgatói A bér nagyrécsei Vörös Októ- fermclöcsoport párthelyiségében barátságosan izzik a,z akácfa parazsa. A nehéz bakancsok és csizmák sarát az ajtó előtt ágseprővel nagyjából lelökik az érkezők. Az alapfokú politikai iskolára sy ülnek a récsci dolgozók. Ezen az estén a multhe-ti anyagot beszélik meg: ..Hogyan éltek a dolgozók a Horthy- rendszer alatt, s hogyan élnek ma ?“ Nagy az érdeklődés az anyag iránt, ami nem is csoda. Hiszen az iskola hallgatóinak túlnyomó része az uraság igavonó cselédje volt valamikor. S most a hozzászólásokból sorra kiderül, hogyan vette le vállaikról ezt az igát a dicsőséges Szovjet Hadsereg, hogyan lett az ő hazájuk az ország, s hogyan építik most szebb jövőjüket, a boldog szocializmust. Mindezeket kérdéseket elméleti, szempontból világítják meg- Az elméleti kérdéseket Pártunk útmutatása szerint összekapcsolják a napirenden lévő fonjos gyakorlati problémákkal is. A kérdésekből és feleletekből luderül. hogy-a hallgatók ezeket a problémákat is hmerik. Tisztában vannak azzal, mi ■az állami fegyelem, azzal is, hogy mi a munkafegyelem és ezen keresztül azt is tudják, mi a feladatuk. Az iskola hallgatói kivétel nélkül népnevelők is. Ők a középfokú politikai iskola hallgatóival összefogva indultak harcra a termelési szerződéskötés, a terménybegy üjtés, az iskolai lemorzsolódás elleni harc sikeréért. Harcuk fegyverei jók voltak. Az iskola hallgatóinak fegyverei a mi szeretett Pártunk fegyverei. Az elmélet ez a fegyver amellyel küzdenek a békéért, a szocializmusért. Ezzel mentek a falu dolgozóihoz. akik valamennyi üké t a kommunistákat megillető szeretettel fogadták. Azzal a szeretettel, amilyen megilleti a mi Pártunkat és Rákosi elv- társunkatKreiner Józsefné, az alapfokú politikai iskola párton ki\ü]i hallgatója vájjon hogyan értékesítette a tanultakat? Elment a Tüskevár dolgozó parasztjaihoz és megmagyarázta nekik, mit jelentene egy háború, s mit jelent nekünk a teremtő béke. Megmagyarázta, hogy minden becsületes dolgozó Parasztnak a Párt. által mutatott utón keli haladnia, s ezzel járuljon hozzá ahhoz az épitő munkához, amit a Párt vezetésével végzünk. A pártbeli hallgatók közül nehéz kiválasztani. melyik végzi jobban munkáját, hiszen valamennyien derekasan kiveszik részüket a feladatok megoldásából, amit a Párt rájukbizott. így értük el, hogy a község az elsők között volt a termelési szerződések kötésében, s igy végeztünk jó inunkat a termény begyűjtésben. Ezeket a felada- kat nem kampánynak tekintettük. hiszen népnevelőink tudják, hogy a szocializmus épitésc nem kampány. Ezt nekünk szívós munkával, az ellenség elleni szakadatlan harccal kell végeznünk. Ezzel biztosítjuk békénket. Az iskola hallgatói a nagy récsei népnevelők munkájukban állandóan tapasztalják a Szovjetunió baráti segítségét, magukon érzik Pártunk és szeretett Rákosi elvtársunk figyelő szemét és ezzel úgy viszik Nagyrécsén az osztály harcot, hogy a szocializmus építése ut.jából minden akadályt elhárítsanak. á arge Gábor Nagyrécse. alapfokú po]. iskola vezetője. iasztonyaj munkásnak is. De baj volt, meri másnap azzal jöttek vissza, hogy a tanács hallani s© akar róla. Hogy ők erről iné.? semmi rendelkezést nem kaptak. Pedig a tanácsok kötelessége, hogy a felajánlóit földek sorsáról azonnal intézkedjenek. Biztos, hogy kaptak erre azóta már rendelkezést is, ha csak ez kellett. Hát most már nincs is ilyen vonalon hiba a földfelajánlások körül, de van ennél egy nagyobb baj js ám — igy mondják a dolgozók, ha a kétlakiság kerül szóba. — Meri hát rendben van. Én tudom, hogy kettőt nem lehet egyforma jól csinálni. Vagy.vagy. Aztán rendszerint az üzemi munka marad el, mert otthon a békesség kedvéért dolgozni kell szakadásig. Aztán itt is van a baj. •Mert az asszony, meg az öregek ragaszkodnak a földhöz, ami sokszor az övüké, nem is a mienk. Ők maguk nem tudják megmunkálni, nekem muszáj. Azt mondják hiszen ott lakunk a házban, esszük azt a kenyeret, ami a földön termelt, jól esik néha a hazai szalonna is. Szóval igv... De mit mond erre Varga István, aki Kunjáról baktat be reg- gelenkint az üzembe és egy reggel az üb-frs ment bejelenteni szándékát. — Három és lel holdja van a feleségemnek, de hogy abból valami ki is csurranjon, ahhoz az is kell, hogy inaszakad- láig dolgozzam magain is, meg feleségem :is benne. De nekem pedig ahhoz a munkához semmi kedven és jól akarok dolgozni itt az üzemben. Mit volt. mit tenni, az én fiz ütéseiül) öl fogadtunk emberekéit, akik dolgoztak ben ne. Piá is mert a fizetésein jó részt, aztán a zabföldünk ebben az évben annyit adott, hogy a drága pénzen Vett vetőmag sem jött ki belőle, mert nem jól művelték. így aztán az asszony is belátta, hogy sokkal jobban megélünk az én fizetésemből mint az ő földjéből. Vagy-vagy és aztán mind a kelten a jobbik vágyót választottuk. — Égető kérdés a mi üzemünkben a kétlakiság — mond ja Varga elvtárs, az üb-tiikára. — Munkásaink háromnegyedrésze félparaszt és most a lervis- mértető értekezleteken is rámu attak a dolgozók, hogy ez a legfőbb oka a munkafegyelem lazaságainak. Egy pillanatra sem szüntetjük meg a jövő esztendőién sem a nevelő-munkát, hogy Kiszámoljuk üzemünknek ezt a libáját és rávezessük dolgozóinat Bakod elvtár.s beszéde nyo- nán a helyes útra. S í . szankodtam. Feleségem u ráérő sorbanálló harácsolok miatt nem jutott hozzá megf elelő meny nyiségü cukorhoz és liszthez, mert azok felvásárolták. Helyeslem nemcsak én, hanem minden becsületesen gondolkodó dolgozó is kormányzatunk rendelkezését, hogy a cukor- cs liszljegyekct a mi érdekünkben bevezette. így beszélt Nagy 2. Sándor a zala-egerszegi fütőíiáz dolgozója, amikor tudomására jutott, a minisztertanácsi határozat. Éppen ebédszünet van a zalaegerszegi Magasépítési vállalat Kossuth-ulcai építkezésénél. A te« nemben a rádió híreket mond. A minisztertanácsi rendetet ismerteti. — Ha az élelmiszer rejt égetőkre és áruhalmozólzra gondolunk, — mondja Varga Antal segédmunkás —, ennek a rendelkezésnek már régen kellett volna jönnie. Amennyi cukor és lisztre szükségünk van, azt mi megkapjuk. Egy kiló cukor az én havi fejadagom. A liszt pedig 2.40 kiló. Ennél többre nem is volt sohasem szükségünk. Egy biztos, hogy ez a rendelkezés, csak a feketézőknek és az áru« halmozóknak hátrányos. Újabb csapást mértünk ezzel is rájuk Emlékezem én, amikor a fasiszta világban heti 12 deka cukorral szúrlak ki a szemünket. Helyeslem a k°rmány határozatát. Cseresznyés Pétcrné tanácstag Nagy pali ban, önellátó. Öt. inkább a cukorjegy bevezetése érinli. — Beszéltem a délelőtt folyamán több falubeli dolgozó paraszt asszonnyal. Megértették cs helyeslik kormányzatunk intézkedését. Bizonyos, hogy jegyre hatósági áron mindegyikünk megkapja a cukrot, ami feltétlen elegen dő. Schiffer Dezső 12 holdas középparaszt is megerősíti Csere sz- nyésné szavait, .azután még hozzáteszi, hogy a felesége, ameddig kézbe nem ’kapják a cukor jegyet, szabadáron ma reggel vásárolt egy félkiló kockacukrot. így az ellenség ezen a téren sem zavarhatja a dolgozók nyugalmát. Horváth István sztahanovista- kömives, a ruhagyári építkezésnél dolgozik. — Az ellenség har ács olásait, vasf egyetemmel, szilárd harci szellemünkkel legyőzzük. Eddig is u magúid: erejéből, a Szovjet- unió segítségével értük cl, amit elértünk. Amit cselekszünk, azt a magunk érdekében cseleké rílak. Ks ha a reakció a cukor- és tisztié gy bevezetésével kapcsolatban bármit is mond. azt mi becsüle- es helytállásunkkal, jó felvilágo. utó munkával visszaverjük. Ami ickik hátrányos, abból nekünk lolgozóknuk előlegünk van. Ez a íelgzci a jelen esetben is. Ha így cselekszünk és nap mint nap fel- nlágosüjuk a mi dolgozó társa, nkat, akkor megértik a rendceteket. A kilincs a Zuluszenliván és Nagykanizsa között közlekedő vonat egyik kocsijának belső ajtajához tartozott, amíg volt, de most már nincs, mert eltörölt és csak egy csonk maradt belőle. Az egyik utas, aki Ge lsénél akar leszabni, indul a másik füL ke felé, hogy elhozza poggyászát. Igen ám, de az ajtó nem nyílik-, hiába szorongatja a kilics csonkot. Mások is megpróbálkoznak vele. Hiába. Szerencsére jön a kalauz. Neki az első fogásra sikerül. Az ajtó kinyílik és a gelsei ember poggyásza meg van ment. ve. merthogy g vonal éppen Geiser c ért. Később az utasok egymással versenyezve próbálják kwyüani az ajtót. Nem megy. a versenyszellem fokozódik. Már Kanizsa- 'a erünk, de egyesek még mindig ' kiüresei varrnak elfoglalva. Megkérjük a vasutat, legyen szives árulja el a kilincs nyitási titkát, ha ezt nem teszi, akkor javi- tcissa meg a kilincset. Az elmúlt hitek cs hónapok során a megyében népünk ellenségei a spekulánsok, a régi rendszer vámpírjai kulákok és más kizsákmányolok fontos közszükségleti cikkeink összeharácsolásával igyekeztek nehézséget kelteni dolgozóink között. Sorbanállásí szerveztek, rémhíreket terjeszt sittek, mint a fasiszta világ egyik főkolomposa, Tótlj Gyula eger- sz-egi nagykereskedő, vagy a méltó büntetés elől „egyelőre ismeretlen okból“ szabadon futkározó Miklós Sándor fűszeres és a többiák. Igen ezek és cinkostársaik nagyobb mennyiségű cukrot, lisztet rejtegettek el lakásukon, raktáraikban, mert hiszen ezek tárolása a legjobban megoldható volt. A minisztea'tanács a dolgozó tömegek finomliszt és cukor szükségletének zavartalan biztosítása érdekében szabályozta a cukor és finomliszt ellátását. — Ualodmagammái élek Égerszögen és az ellenség tevékenysége nyomán elburjánzott sorbanállás miatt sokat bősz-