Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-28 / 23. szám

Kinevezték a íuiniszterliely etteseket Jól halad a kanizsai járásban a Szabad Nép-előfizetcsgyüjtés AZ 91DP ZAEAMEGYEI PÍRTBIZOTTSAgAMAK NAPILAPJA VII. évfolyam 23, szám. Ara 50 fillér 1951. január 28. Vasárnap A MEGYEI PÁRTKONFERENCIA ELÉ Irta : Darabos Iván, a MDP Zala megyei Pártbizottságának titkára A Magyar Dolgozók Pártja •**- II. Kongresszusára harcos lendülettel, diadalmas eredmények­kel készül dolgozó népünk. A kongresszus jelentős állomása lesz Pártunk nehéz, küzdelmes de egyben dicsőséges harcának amelyet felszabadulásunk óta viv szabadságunkért, függetlenségün­kért, alkotó békénkért. A magyar nép az elmúlt 6 esztendő alatt büszke eredményein, növekvő jó létén keresztül meggyőződhetett úrról,. hogy dicső Pártunk veze­tésével helyes utón jár. hogy csak a Párt és szeretett Rákosi elv­társunk irányításával biztosíthat, juk szabadságunkat, .amelyért oly .-okút szenvedtek Pártunk halha­tatlan mártírjai és amelyért a hős szovjet katonák ezrei áldozták életüket. A Pártkongresszus feladata: le mérni eredményeinket, számot- vetni munkánk hiányosságaival megszabni a jövő harci feladatait Dolgozó népünk tudatában van a Pártkongresszus jelentőségének, uj lendületei, uímutat,á% vár ah­hoz, hogy az egyre feszültebbé váló nemzetközi helyzetben meg­növekedett feladatainkat jól és eredményesen . végezhessük el. A Pártkongresszus jelentősége azon­ban nem merül ki csupán ebben. Túl azon, hogy harcra mozgósítja népünket az imperialista feneva dák háborús tervei elfen, soha nem látott erőve] mutatja meg né­pünk egységét. Kifejezésre juttat, ja azt e múlhatatlan hálát és sze retet, amelyet a dicsőséges Szov­jetunió és igaz barátunk, a bölcs Sztálin iránt érzünk. Ez a szere tel elsősorban abban kel], megmu­tatkozzék!, hogy helytállnak 3 munkában, izzó gyűlölettel küz dünk ellenségeink ellen- Erre a harcra ad útmutatást - a Pártkon grésszus. Történelmi feladatát azonban csak akkor tudja be|öíte ni, ha a magyar dolgozók milliói támogatják a Kongresszusérit vég zett jó munkájukkal. Ennek • a munkának fontos eseménye me gyénkben a mai megyei Pártkon. ferenda. Küldötteim;,:,re nagy és megtisztelő feladatok várnak, nem kevesebb a feladatuk, mint az, hogy hosszú időre megszabják el­ért eredményeink lemér ésével azt az utat. amelyen Zaja megye né­pének haladnia kell a jövő foko­zódó harcai során. Számunkra ez a mai nap a számvetés napja. Meg kel! vizsgálnunk, vájjon itt, ha­zánk déli határai mentén, a vé- reskezü Tito szomszédságában, aki amerikai gazdáinak parancsa* várva ugrásra készen áll — meg tettünk-e mindent- a békéért, Pár­tunk erősítéséért, a termelés fo k ozásáért. ¥ ó gazdái, méltó vezetői yol­** tunk-e a zalai dolgozóknak •-kik bizakodva és hűen sorakoz­nak fel Pártunk zászlaja mögött A számvetés azt -mutatja, hogy eddig végzett munkánk, hiányos ságai ellenére is eredményes volt, A Szovjetunió felbecsülhetetlen támogatására és tapasztalataira támaszkodva, bölcs vezetőink irá- nyitásával megyénk dolgozói is je- leniős mértékben kivették részü­ket a békeharcból. Értékes eredményeink közül el. sősorban azzal a gyors fejlődéssé1 kdl a Pártkonferenciának foglal koznia, amelyet Pártunk építésé­ben elértünk. Zala megye népe szereti, támogatja a Pártot, bizjk a Pártban, meggyőződéssel követi mindenben. Páriszervezet-eink gaz. dójává, élenjáró lenditőjévé vál­tak szocialista építésünknek, ere. . jül-r, tekintélyük megnőtt. Ez ab­ban is megmutatkozik, hogy egy re többen kérik felvételüket Pár tankba. Az elmúlt hónapokban egyénileg gtzdálkodó kis- és kő zépparasztok. fiatalok, nőik százai léptek Pártunk soraiba. Javult pártszervezeteink politikai munka ja, megszilárdultak, ütőképessé váltak fokozott feladataink vég rehajjására. Természetes ez ko­rántsem jelentheti azt., hogy most már nyugodtan ülhetünk babérain- kon. Sok még a tennivaló Pártunk építése területén. Meg kell szüntetnünk az olyan áldatlan jelenségeket, amik pél­dául a zalaegerszegi járásba-n ta­pasztalhatók, ahol 17 községben fél év óta egyetlen tagot és tag­jelöltet sem vették fel. égleg el kel] tűnni mun­kánkból a kampányszerü- ségnek;, a lazaságnak, több fegye. lemre, harcosabb áldozatvállalás­ra kell párttagságunkat és azon keresztül megyénk minden be csület-es dolgozóját nevelnünk. Ki méletlenebbül kell küzdenünk a jobboldali szociáldemokrata, meg­alkuvó nézetekkel szemben. Több következetességet, harcosabb ki­állást kell megkövetelnünk mun kánk végzésében. Éppen ezért a konferencia egyik fő feladata; irányt mutatni Pártunk megerősí­tésére. fejlesztésére, eredményes módszereket, útmutatást. adni pártszervezeteink Számára. A küldötteknek érezniük kell annak jelentőségét, hogy a mai feszülj nemzetközi helyzetben mennyire sorsdöntő kérdés ez. Pártunk a dicsőséges Bolsevik Pár] nyomdokain haladva, vezetője élenjáró harcosa békeküzdelmünk nek. a mi Pártunk és Rákosi elv •társ. a fasizmus kíméletlen ter­rorjával szemben halált megvetve harcoltak népünkért, drága ha. zárikért- Nekünk büszkének és méltónak kell lennünk erre a dl. cső multira. Ez a hősi múlt kőié iez bennünket arra, hogy vaskő vetikezet-ességge 1 harcoljunk belső es külső ellenségeinkkel szemben ért eredményeink lendifője vezetője a Párt. Mi tovább folytatjuk szocialista épilésünket, ehhez elsősorban Pártunkat keli erősítenünk és ezzel biztosítjuk le­győzhetetlenségünket- a Párt a haza szive. a motor, a vezető erő, minden sikerünk forrása, a Párt vezetésével értük el diadalmas eredményeinket. Az elmúlj héten nyilvánosságra hozott jelentés adata] 5 éves ter­vünk első évének tejesítéséről maguk helyett beszélnek. A Szov. ■e'unió önzetlen támogatásával Partunk és dolgozó népünk hősi munkájának eredményeképpen felmelet tervünket is 109 6 száza ókban teljesítettük az ipar terű leién, 9.2 százalékkal növekedett gabonatermelésünk. Népünk élet- színvonala is nagymértékben emel­kedett. Mini rét büszke örömmé] tölte­nek el ezek az eredmények. Ame’- ’■etf, hogy nemzetközi tekinté­lyünk, erőnk egyre nő, azt is je­lentik. hogy nagyobb darab ke­nyér, több ruha., villany, kulturá­lis lehetőség jut dolgozó népünk számára. Ebből -a küzdelemből a zalai dolgozók is derekasan kivették ré szűkét- Munkásosztályunk helye­sen vette át és alkalmazta a Szov­jetunió t pasztalatalt, tudja, hogy magának dolgozik, övé ebben üz országban minden, és ez a felis­merés a zalai üzemekben is a munka uj hőseinek százait nevel­te ki. Mindamellett azonban a tervjelentés diadalmas számai mö g'ött meg kell látnunk munkánk hiányosságait is. Addig, amíg a nehézipar általában 110.5 százalék­ban teljesítette tervét, az olajter­melésben lemaradás mutatkozik És mivel olajtermelésünk döntő súlypontja a zalai olajmező. a le­maradás elsősorban a mi hibánk A Pártkonferencia fontos feladata jesz, hogy felkutassa lemaradá­sunk okát, megjelölje, miként ie hét azt kijavítani. A becsületes olajmunkások bizakodva tekinte­nek a konferencia elé, várják hogy javaslatainkkal komoly segít séget nyújtsunk számukra, az a feladatunk, hogy megfeleljünk en­nek ,a várakozásnak. J^¥ezőgazdaságunk fejlődése te rén is komoly eredménye kef értünk el- A zalai dolgozó pa­rasztság egyre inkább magáévá tesz] Pártunk célkitűzéseit a falu szocialista átalakítására, megérti, hogy nem lehet a szocializmust csak a városban építeni, ugyanak kor a falut tovább meghagyni év­százados elmaradottságában­„Mi nemcsak a város, hanem a dolgozó falusi nép életszínvonalát is fel akarjuk emelni" — mondotta Rákosi elvtárs —. Legyen villanya, mozija, álljon a parasztság rendel­kezésére minden gép, amely meg­könnyíti munkáját és növeli a munka eredményeit". Rákosi elvtárs útmutatása alap-1 fán a Konferencián meg kell vizs­gálnunk, megtéttünk-e mindent en­nek biztosítására. Kétségtelen, hogy eredményeink jelentősek. Ma már 108 termelőcsoport lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára me­gyénkben is, pontosan háromszor annyi, mint félévvel ezelőtt. Ter­melőcsoportjaink már az első év­ben a kezdet nehézségeinek ellené­re is sokkal magasabb termelési eredményeket harcoltak ki, mint az egyénileg dolgozók. Itt nemcsak a becsehelyi termelőszövetkezet 19 métermázsás rozsíermésére gondo­lunk, hanem arra a 25—30 száza­lékos magasabb termelési átlagra, amelyet általában, minden terme- lőcsoporlunknál sikerült biztosíta­ni. Eredményeink kemény harcok­ban születtek. Üzemeinkben az im- périalistabérenc jobboldali szociál­demokraták, a hazaáruló dombáiak és aljas társaik aknamunkáját kel­lett leküzdenünk — falvainkban a kulákság és szövetségese, a kleri­kális reakció igyekszik gátolni fej­lődésünket. A további feladatok még nagyobb éberséget követelnek tőlünk, különösen a határmenti járásokban, ahol a litobérenc ku­lákság minden aljasságra kész, nem riad vissza a gyújtogatástól sem, mint Szurdapusztán történt, igyekszik befurakodni termelöcso- portjainkba és belülről akarja szét­zülleszteni, mint többek között Ne­mesnépen, Alsószenterzsébe'ten. — Éberség és szüntelen harc — ez biztosítja falvaink további gyors, egészséges átalakulását. K^omoly fejlődést tapasztalha­tunk az egyénileg gazdálko­dó dolgozó parasztság körében is, amely az aratás, cséplés, az őszí munkák során országosan is az el­sők között végzett, többségében jól és lelkesen teljesítette begyűj­tési kötelezettségeit. Falvaink népe őszinte lelkesedéssel kész harcolni és ha kell áldozatokat is hozni a békéért. Ezt mutatta Belső Károly elvtárs tette, aki terménybeadási tervét 1200 százalékban teljesítette, Zalaistvánd dolgozói a békeharc tudatában teljesítették túl kuko- ricabegyüjtési kötelezettségeiket. Mindezek mellett azonban a falu fejlődése még mindig nem elég gyors. Pártkonferenciánknak feladata lesz az is, hogy segítséget nyújtson fa­lusi pártszervezeteinknek a dolgozó parasztság körében végzett politi­kai tömegmunka megjavítására. Ma ez alapvető kérdés. A kulákság nem alszik és nyilvánvaló, hogy a falu elmaradottabb rétegei felé, az ingadozók felé veszi az irányt. — Aknamunkájuk ellen elsősorban falusi pártszervezeteinknek, a falusi kommunistáknak kell felvenni a harcot, élenjárni, példát mutatni a fegyelmezettségben, Pártunk és ha­zánk iránti kötelezettségeik telje­sítésében. leleplezni az ellenség minden támadását. Ez a harc ké­mény. éles, szívós harc, amelyben a legkisebb lazaság is komoly kö­vetkezményekkel járhat. Falvaink az elmúlt 6 évben többet fejlődtek, mint azelőtt 100 év alatt. Elég, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt évben 57 zalai község kapott vil­lanyt, 89 alapkönyvtárat, 37 kul- túrotthont létesítettünk falvaink­ban. Izmosodik, művelődik, egyre önludatosabbá lesz falvaink dol­gozó népé. IVépgazdaságunk fejlődése biz­tos alapot teremtett erős, jól felszerelt hadseregünk megte­remtésének, Mi büszkék vagyunk népi hadseregünkre és arra, hogy ennek a hadseregnek számos zalai fiatalt adtunk. A nyugati halál­gyárosok háborús agressziója mind­ennél fontosabb feladattá teszi szá­munkra, hogy ezt a néphadsereget, a mi hadseregünket tovább erősít­sük. Az imperialisták ma már nyíl­tan a háború útjára' léptek. Korea gálád megtámadása csak első lépése volt, háborús terveiknek Nem kétséges, hogy a tőkés ban­diták nekünk is ezt a sorsot szán­ják. A béke védelmére tehát fel kell készülnünk. Az erős hadsereg megteremtése azonban csak egy része a béke vé­delmére való felkészülésünknek. Mi a Szovjetunió támogatásával vi­szonylag békés viszonyok között építhetjük új hazánkat. Számunkra a béke védelme ma főleg azt je­lenti, hogy helytálljunk a termelés emeléséért vívott harcban, hogy fegyelmezettek legyünk terveink teljesítésében, és hogy elsősorban mi, kommunisták mutassunk erre példát dolgozó népünknek. Addig, amíg Koreában ártatlan emberek ezrei pusztulnak el az amerikai banditák gyilkos bombái­tól, amíg Korea hős népe vére hul­lásával küzd a békéért, amíg a tő­kés országokban csendőrsortüz, gumíbot, börtön pusztítja a béke­harcosok legjobbjait, mert munkát, kenyerei és békét követelnek — nálunk a békeharc formája ma az, hogy dolgozzunk becsületesen, leg­jobb tudásunk szerint, leplezzük le. gyűlöljük ellenségeinkét. Amikor mi áldozatvállalásról beszélünk, álljon előttünk azoknak a hősöknek példája, akik a forra­dalom tüzébén az illegalitásban a. nagy Honvédő Háborúban, a veres koreai harcmezükön, az amerikai börtönökben, Tito kínzókamráiban a legnagyobb áldozatokat hozzák a békéért, tehát értünk is. Példá­jukat követve, nekünk a munkában való áldozatos helytállásban kell felkészülnünk arra, hogy ha szük­ség lesz rá, fegyverrel a kezünkben életünket sem kímélve, fogunk kí- állani a béke, a szabadság, a haza ügye mellett. A z áldozatos munkának ra­gyogó tanujelét adta a ma­gyar nép a Kongresszus tiszteleté­re spontán lelkesedéssel megindult versenymozgalom során. Megyénk üzemeiből, falusi szocialista szek­torából, de az egyénileg gazdálko­dók sorai közül és értelmiségeink köréből is a felajánlások tömegei érkeznek nap mint nap. Az Ás­ványolaj dolgozói pl. 95 százalék­ban vállaltak több és jobb munkát a Kongresszusért. Összesen 1 mil­lió kétszázezer forint értékben, A lenti fűrészüzem dolgozói tervük 4 százalékos túlteljesítésével 600.000 forintot takarítanak meg, gépállo­másaink a Kongresszusig minden gépiiket rendbehozzák. Tszcs-ínk párosversenybe léptek, a kommu­nista népnevelők több községben, Csáfordon, Zalalövön új termelő- csoport alakításával készülnek a Pártkongresszusra, de a pártonkí- vülsek, középparasztok, értelmisé­giek minden becsületes zalai dol­gozó versenyre kelt a Kongresszus tiszteletére. A felajánlásokban megmutatko­zik dolgozóink áldozatos hazasze­retete. Szeretik a Pártot, népünk előrelátó, bölcs, legyőzhetetlen vezetőjét, tudják, hogy aki a Párt ellensége, az a haza ellensége. Ez­ért a hazaszeretet az ellenség olt- hatatlan gyűlöletét ís jelenti szá­mukra. OlthaíaUan gyűlölettel harco­lunk az emberiség békéje ellen törő imperialistákkal szemben, a Szovjetúnió vezette diadalmas bé­ketábor harcosaként. ^^z emberiség bizakodva tekint a Szovjetúnió felé, mintahogy a magyar dolgozók is őszinte hű­séggel szeretik felszabadítóinkat és küzdenek vezetésükkel a világ el­nyomott népeinek imperialista igá­ban sínylődő dolgozóinak felszaba­dításáért. Ezt jelenti népünk hazaszeretete, ez lendíti dolgozóinkat jobb mun­kára, harcos kiállásra, a Pártért, a Párttal, a béketábor oldalán. A MDP II. Kongresszusa ennek a harcnak fontos állomása és így jelentősége messze túlnő határain­kon. Uj erőforrásává válik hazánk megerősítésén keresztül a világ dol­gozói békeharcának is. A .Megyei Pártkoníerenciának is ez a feladata: felkészíteni megyénk dolgozóit, hogy valóban eredménye seri, diadalmasan harcolhassunk j Pártkongresszussal « békéért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom