Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-23 / 18. szám

Megalakult a S&aks ser vezetek Zala megyei ideiglenes Tanácsa Vasárnap délelőtt a Pedagógus Szakszervezet kul túrhelyiségében tartotta alakuló ülését a Szakszer­vezetek Zala megyei Ideiglenes Ta­nácsa. Az elnöki megnyitó után beterjesztették az ideiglenes tanács rendes és póttagjainak, valamint az ellenőrző bizottság tagjainak és póttagjainak névsorát, amelyet az ülés egyhangú lelkesedéssel foga­dott el. Majd Bartos István elv­társ, a SzOT megyei titkára tar­totta meg beszámolóját. Beszéde elején foglalkozott a Pártkongresszusra tett felajánlá­sokkal, amelyek teljesítésével dol­gozó népünk fokozottan erősíti a béketábort­— Hogy eddig elért eredmé­nyeinket még jobban fokozni tud­juk — mondta többek között Bas­ics elvtárs—, a szakszervezti aktí­váknak és vezetőknek még nagyobb mértékben fel kell karolniok a dolgozók kezdeményezését és elő kell segíteniük, hogy a kongresz- szusi munkaverseny a dolgozók mind szélesebb tömegeire kiterjed­jen. Az ideiglenes Tu is ács feladatai — Feladatuknak kell tekinteniük a szakszervezeti funkcionáriusok­nak, hogy a kongresszusi munka­versenyben kitűnt pártonkívüli dől. gozókat, akik termelésükön kérész­iül bebizonyították, hogy hűek Pártunkhoz és elfogadták annak célkitűzéseit, javasolják tagjelölt­nek. Bartos eivtárs ezenkívül foglal­kozott a társadalombiztosítás kér­déseivel. Beszédében hangsúlyozta, hogy ezen a téren is számos ered­ményt ért már el a szakszervezet. A társadalombiztosítási bi­zottságra még nagyobb feladat bá­rul most, a családi pótlék decent­ralizálásával. Ellenőrzik és ezen keresztül biztosítják, hogy a csa­ládi pótlék folyósítása időben meg- történjék. Ezzel is vegyük elejét az ellenség aknamunkájának, ami már egyes területeken megmutat­kozik. Végül arról beszélt Bartos clv- fárs, hogy milyen feladatok hárul­nak a szakszervezetek Ideiglenes Tanácsára. Számaljuk fel a verseny kampány szerűségét — Feladata — moníotta — a SzOT határozatainak irányelvei és utasításai alapján összehangolni és ellenőrizni a megyében működő szakszervezeti közép- és alapszerve- zí'iek munkáját, — Feladatainkat képezi a Pár­tunk kongresszusára egyre inkább szélesedő munkaversenymozgalom továbbfejlesztésé, ezzel kapcsolatos politikai munka megjavítása, a ver­seny kampányszerüsé gének felszá­molása a társadalombiztosítás fel­adatainak jobb végrehajtása, kultu­rális nevelomunkánk kiszélesítése és még több pártonkívüli dolgozó bevonása a természettudományi és tömegoktatásokba. — Feladatunk az is, hogy alátá­masszuk Pártunk politikáját és ez­zel még jobban hozzájáruljunk ah­hoz a békeharchoz, amelyet a ha­talmas Szovjetúnió, nagy tanítónk, Sztálin elvtárs vezet. Éljen győzel­meink szervezője, a Magyar Dolgo­zók Pártja, szeretett vezérünk, Rá­kosi elvtárs. Éljen nagy Pártunk kongresszusa! — fejezte be beszé­dét Bartos elvtárs. ffózz ász ál ásó k A hozzászólásokban Pados György elvtárs a romboló kritikát gyakorlók leszereléséről beszélt. Szász Ferenc elvtárs a bázakerety- tyei dolgozók felajánlásával és én­nek teljesítésével foglalkozott. Hiá­nyosságnak rótta fel, hegy az üzem egyes részlegeiben a kongresszusi felajánlást nem politikai munkának tekintik és ennek hatása meg is mutatkozik. — Hibák vannak a műszaki dol­gozók munkájában is. A tervi elbon­tás csak az üzemrészekig történt dolgozókkal az elért eredményeket. — A politikai előkészítő munkát, a dolgozók politikai nevelését szak- szervezeteink jól viszik az Olajipari üzemekben. De ugyanakkor hiá­nyosság mutatkozik különösen a nagykanizsai Magasé pit észetnél ahol az üzemi bizottság nem fordít kellő gondot az oktatásra és igy nem segíti elő Pártunk erősítését. Kovács István a műszaki értelmi­ség törekvéseiről beszél, amellyel, a termelés fokozását igyekeznek elősegíteni. — Vannak hiányosságok — mon­dotta —, ami részben abból adó­dik, hogy az üzemi bizottságok és a oártszervezetek nem fordítanak kellő gondot a műszakiak, politikai nevelésére. Távirat Kákosi elvtársnak Dr• Erdős Mihály a dolgozók egészségének fokozottabb megvédé- séről és a betegségek megakadályo­zásáról beszélt. Utána a dolgozók nagy lelkesedéssel határosai javas­latot fogadtak el, hogy Rákosi elv­társat táviratban üdvözlik a Szak- szervezetek Ideiglenes Tanácsának megalakulása alkalmával. Sarami János elvtárs, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsának kül­dötte a békeharc feladatairól és jelentőségéről beszélt. Többek között a következőkét mondotta: A szakszervezeti taná­csok választoltjainak kötelessé"ük. hogy rendszeres beszámolót tart­sanak a dolgozóknak. így kerül kö­zelebb a szakszervezet a dolgozók­hoz és így érvényesül a dolgozó tömegek irányító ereje. Végül az ellenőrzés fontosságá- , val foglalkozott. > Az alakuló ülés Barlos István ; elvtárs záróbeszédével és az Inter- ! naxiónálé eléneklésével ért véget. tás hiánya hátráltatja az egyem munkaverseny kiszélesedését. Solt a kétlaki munkás as Ásványolaj üzentekben Pál .József, a DéFOSz-hoz tar­tozó szakszervezetek hiányos mun­kájára mutatott rá, — Bár szép számmal vannak felajánlásaink a Pártkongresszusra, de nem tudato­sítottuk kellőképpen a felajánlá­sok politikai jelentőségét. Heresies József az Ásványolaj üzemekben fennálló szakmunkás- hiányról számol be. — Ennek ki­küszöbölésére szakmai továbbképző tanfolyamokat indítottunk — mon­dotta. Foglalkozott még az üzemben nagy számban lévő kétlaki munká­sokkal, akik képtelenek becsülettel elvégezni a munkájukat az üzemben és a földjükön. — Az otthon végzett munka ki­meríti a dolgozókat — mondotta. — így fordult elő nem egy eset­ben, hogy a dolgozók felelősségtel­jes munkájuk közben elaludtak. Most egyéni agitációval — bár el­késve — azon vagyunk, hogy tuda. tosítsuk Rákosi elvtárs beszédének jelentőségét, amelyben a kétlaki munkásokkal foglalkozott. Ne feledhessenek meg a pártépités munkájáról Sárközi Géza elvtárs a Párt me­gyebizottságának nevében üdvözölte a megalakult szakszervezeti taná­csot és a megjelenteket. Többek között foglalkozott a tervfelbontás hiányosságaival. — A munkások lendületét a műszakiak nem tudják követni — mondotta. — Hiányossá­gok vannak a rendszeres értékelés körül is. Ott, ahol az értékelés megtörténik, nem tudatosítják a Versenyt indítunk „a legjobb brigád44 címért A.z egerszegi Téglagyári Egyesület? 1. s/.ániu te»epe „Vörös Csillag44 brigádianak versenyvaiElása A zalaegerszegi Téglagyári Egyesülés I. számú telepének .Vörös Csillag1’ brigádja éppen bédsziine-'.e; tart. Borbély József, Kvárik Lajos és Sifter Janó a Zala legfrissebb példányát olvas ák az üzcini étkezdében: Indítsunk versenyt a: üzemen belül ,,a legjobb brigád“, „a leg­jobb inunkacsapat‘‘ és „az üzem legjobb dolgozója’* címért. Sifter Jenő meg a Párt megye- bizottságának kongresszusi ver- <enyzászlójáról beszél. — Edclig is nagy kitüntetés voll :-gy verseny győztesének lenni, de most sokszoi osan űiZ lesz. Az üzem már mrgVde a maga_ vá.- lalásáit a’ Pártkongresszus tisz'e letére. Én most azt javasolnám — amint olvasod is —. hogy az üzemeinken belül a ,,Vörös Csil­lag“ brigád indítsa meg a ver­senyt „a legjobb brigád1' címért. 5 nappal a batáridő előtt 105 százalékos teljesítés tölött Papír, ceruza kerül elő, aztán az ebédszünetben <ai brigád alapo tan mrgilárgyalja, hogyan járul­hatna hozzá legjobban a Párt kongresszus sikeréhez- Minden­kinek van valami javaslata a ter­melékenység fokozására. Borbély József a bányarendezés befejezé­sével kapcsolatban terjeszt elö i iditványt. — Vállaljuk el, hogy a február 15-re tervezett munkát mondjuk 10 nappal a határidő előtt meg. | valósítjuk és a munkateljesítmé­nyünk állandóan felelte lesz a 105 zúzaléknak. Sifter Jenő harmadmagával az asztal sarkánál számolni kezd a )apiro.i. — Nyugodtan vállalha juk. elv- ársak. Reális vállalás. Cgy hajt- uk végre, hogy ezévi nyers'er- uelésünk a jó munkánk erzdmé- nyekép n a múlt esztendeihez iszo nyitva növekedjen. Egész évi nyersterinelést 8 százalékkal emeljük Kvárik Lajos veszi át a szál. — Tegnap az üzem vezetőségével beszélgettünk erről és a műsza­kiakkal megtárgyaltuk a dolgot. Vállalhatjuk nyugodtan a nyers­termelés 8 százalékos növelését bben az esztendőben a tavalyi­hoz viszonyilua. Azután odakerült a határozati szöveg alá a „Vörös Csillag1’ brigád valamennyi tagjának a neve és versmvre hÍvták a Ií. és i III. számú telep bányészbrigáct- jadt. Éppen letelt az ebédidő. Kifelé mdulnak. Vidámak, frissek. Kvá­rik Lajos még meg js j.gyzi, hogy az elmúlt héten 105 százalé­kos volt a teljesítménye, de jövő hőire legalább 110-re emeli. —• — Amire mi vállalkozunk, azt becsülettel teljesítjük is. Borbély József brigádvezető csak annyit mond. — Á „Vörös Csillag“ brigád teljesíti! Csak rajtunk múlik, hogy mi leszünk-e a legjobb brigád, vagy sem. Eltávolítja az ellenséget s kaput nyit az uj belépők számára a vöeköndl tszcs A vöcköndí „Béke“ tszcs a múlt év tavaszán új tagokkal erősödött. A belépők között volt Kozma Fe­renc és felesége is. A tagszaporulaí a föld gyarapodását is jelentette. Több lett a munkaerő, a munkában azonban nem mutatkozott javulás. Különösen Stefkó István állatgon­dozó verte a mellét és egyben szí­totta a tagság közt a viszálykodást. Az egyik csoportértekezlet alkal­mával Kozma Féyencné kritikát gyakorolt Stefkó István felé. El­mondta azt, aminek szemtanúja volt és amiről már korábban tudott a pártszervezet és a tszcs vezető­sége. Stefkó Isiváu : tolvaj Elhangozott a vád. — A két sze­memmel láttam, amikor Stefkó a faraktárból egy kosár kukoricát vitt be a lakására. Az egész Stefkó-család rokonsá­gával, sógorságával együtt durván rátámadt Kozma Ferencnére. Any- nyira fenyegetően léptek fel, hogy a tagság, aki bár látta a hibákat, nem 'merte nyilvánosságra hozni. Csak úgy suttogták egymás között. — A Stefkó lopja a csoport va­gyonát. Az állatok koplalnak, tönk­remennek, mert ellopja a takar- mányt­Az üzemi pártszervezet egyízben jelentést tett a járási pártbizottsá­gon és ugyanakkor Stefkó Istvánt és egész családját az ügy intézé­séig felfüggesztették a munkából. A járási pártbizottság „ismeretlen okok miatt'1 helytelenül úgy intéz­kedett, hogy Stefkó a csoportban marad. És Stefkó tovább herdálta a nép vagyonát. A „pártfogók“ kiestek a vezetőségből A csoportban megtörtént a ve­zetőségválasztás és Stefkó István pártfogói kiestek a vezetőségből. Ez megnyugtatóan hatott a tagokra és megoldotta nyelvüket. Pesti Jó­zsef öregedő arca gondterheltté válik, amikor ezekről a hibákról beszél. — Én amondó vagyok, hogy meg. Az egyénekig való tervfelbon-í Stefkó súlyos bűnt követett el míndannviunk ellen. Meglopott bennünket. Állandóan veszekedést szitolí. Mégis- úgy, gondolom, hogy nem kellene kizárni, hanem tegyük olyan helyre, ahol nem tud megká­rosítani bennünket. Varga Dezső, a. tszcs elnöke, úgy látszik, nincs egy véleményen az öreg Pestivel, de helyette mégis László Imre elvtárs, a pártszerve­zet helyettes titkára vág közbe. — Helytelenül vélekedik, Pesti bá­tyám- Nekünk az ellenséggel kö­nyörtelenül el kell bánnunk. Nem egy esetbén figyelmeztettük, hogy változzék meg, ne lopja a mienket meg a sajátját. Most már Varga Dezső is közbe­szól. — Az elméletet is lebecsüli. Mikor megjöttem a háromhónapos iskoláról, azt hangoztatta, hogy amit könyvekből tanulnak, az nem ér semmit, úgy jó, ahogyan ö csi­nálja. Gyűléseken, előadásokon nem jelent meg. Ilyenkor mindig arra hivatkozott, hogy beteg. Ez a bizonyos „betegség" ráragadt a tagok erfy részére. Ha neki lehet, nekünk is, így gondolkodtak. így romlott a tszcs-nkben a munkafe­gyelem. Nemcsak a mi csoportunk­nak árt, hanem hátráltatja szocia­lista mezőgazdaságunk fejlődését. Kommunista példamutatást! Pesti József egy ideig elgondol­kodik. — Igazatok van — mondja később. — Nem tűrhetjük meg ma­gunk között. Hány dolgo-5 paraszt­tal erősödött volna már a termelő- csoportunk, ha Stefkó nem végzi a rabló, rendbontó munkáját. Azt mondta Kaszta József és Szigeti Gyula, hogy ők már régen belép­tek volna a csoportba, de addig nem hajlandók, míg Stéfkónak n romboló munkáját látják. Pedig' kettőnek 25 hold földje van. Ugyan, ezt mondta Császár József is Ezért nem tudunk mi új tagokkal erő­södni. Pesti bácsi egy ideig bMl-fat, 'gy Ptszik lalolVja. mi a követ, kezekben mondani *kar. ?■ 'n még­is csak kíbokí. — Találunk itt más hibát is, Hiányzik a kommunista Az MNíUSz megyei üikárságn: 60 uj szervezetet liozuaik Iétiee9 2000 uj tag’ot szerveztistU l Az MNDSz megyei szerveze­tei a Párt kongresszusának tiszteletére nagyjelentőségű vállalást tettek. Elhatároz­ták, hogy fokozott népnevelőmunká- vaj 50 uj családot szer­veznek be megyénkben a termelőszövetkezeti cső portokba. Vállalták ezt is, hogy 60 uj MNDSz szer­vezetet hoznak létre és 2000 uj tagot vonnak be az MNDSz szervezetek munkájába. A Szabad Nép terjesztésében is fokozott népnevelőmunká­val vesznek részt és 600 uj elő­fizetővel növelik a Párt köz­ponti ’apjának olvasótáborát. Vállalták, hogy a tszcs-k kö­zött tisztasági versenyt indíta­nak el és a tisztaságban a tszcs-tag MNDSz asszonyok járnak az élen. VÁROSI MOZCiO NAGYKANIZSA Kedden: POTYOMKIN CIRKÁLÓ A szovjet filmművészet haihata». lan alkotása. — Z'P~" ntKsz'ó községben az, országos állat és kirakodóvásárj január 24-én lesz' megtartva. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja, — Fele­lős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: Zaíaeggrszeg, Kossuth Lajos_utca 22. Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M.-a.. 29. Tel. 54. — Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg, Széchenyi_tér 4. Tel. 102. Nagy., kanizsán Zrínyi M.,u. 29 Tel. 54. Ké_ zült a Vasmegye nyomdában Szom,, bathely, Kossuth L,_u. 6. Tel: 75. — Felelős vezető: Hegedűs Gyula. Kedd 1951 jan, 33. I példamutatás. Balogh Józsefné, a mi munkaérdemrendesünk sem vég­zett olyan munkát, amilyent elvár- : tunk tőle. A férje a csoport elnöke volt. Ő látta ezeket a hiányosságo­kat és látta azt is, hogy a járási pártbizottság nem intézi az ügye­két, hát miért nem fordult bizalom­mal a megyebizottsághoz. Én biz­tos vagyok abban, ha így cselek­szik, akkor nálunk már régen rend van. Nekem az a véleményem, hogy gyűlést kell összehívni és meg kell hívni a falu legjobb egyénileg dolgozó parasztjait, hadd mondják meg ők is a véleményüket. Felkészül ünk a Pártkongresszusra László Imre elvtárs helyeslőén bólogat. — így is csinálunk. Szom­baton este összejövünk. A tagság most már bátran él a kritika hang- | jával és Stefkó a megérdemeli sor­sára jut. Kipenderítjük az ilyen­fajta ellenséget a csoportból. Az­tán teljes ütőmben nekíáühaíunk a munkánk megjavításának. Minden becsületes dolgozónak így kell ké- | szülni a Pártkongresszusra. Megja- ! víljuk a munkánkat és majd meg- ' látjátok, hogy új tagokkal erősö- .dünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom