Zala, 1950. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-14 / 290. szám
Mz amerikai agresszió főcélja nem Korea,hanem és egész ázsiai Az ENSz politikai bizottságának ülése Az ENSz politikai bizottságában folytatták a ívinai Népköz- társaság úgynevezett „koreai intervenciója“ kérdésének tárgyalását. az ülésen felszólalt Hear, India képviselője, és két uj határozati javaslatot nyújtott be: az első határozati javaslat, melyet 13 ország nyújtott be, indítványozta, mondják ki: ..haladéktalan lépéseket kell tenni, hogy a koreai konfliktus ne terjedhessen át más körzetekre és hogy magában Koreában megszűnjenek a hadműveletek, továbbá lépéseket kelj tenni a fennálló nézeteltérések békés megoldása ra az ENSz elveinek és céljainak megfelelően.“ A második határozati javaslat indítványozza, hogy a közgyűlés ajánlja több ország kormánya képviselőinek, hogy minél előbb találkozzanak és terjesszenek elő javaslatot a fúvóikéi éten fennálló nézeteltérések bökés, az ENSz céljainak és elveinek megfelelő megoldása érdekében. Tndia képviselője beszámolt a Politikai Bizottságnak Va Siu Csuaimal, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya NVw-Yorkban tartózkodó képviselőjével folytatott megbeszélései eredményeiről. Rau elmondotta: a kínai megbízott biztosította őt, hogy a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya nem akar háborúk A koreai konfliktus megoldását kívánja, de nagy nyugtalansággal figyeli az amerikai fegyveres erőknek a kínai határ közelében folyó hadműveleteit. az indiai kormány véleménye szerint Tajvan kérdését a kairói és a potsdami egyezmény alapján keli megoldani. Ezek az egyezmények megállapítják, hogy Tajvant vissza kell adni Ki nának. Kiszeljov, Bjeloruszia képviselője felszólalásában rámutatott arra, hogy azoknak a kísérleteknek, melyek a Kínai Népköztársaságot az úgynevezett koreai ..intervencióval“ próbálják vádolni. semmiféle alapjuk nincsen. A valóságban az USA nyomait be Kína területére, nap, mint nap megsérti .annak szuverenitását és fenyegeti Kína. biztonságát. MacArlhpr,. az amerikai gau- leiter. arcátlanul háborút provokál a kínai néppel. a koreai amerikai agresszió főcélja — mint a japán imperialistáké is volt a múltban — nem Korea, hanem Kinn és egész Ázsia. Tehát a kínai népi kormánynak semmi oka sem volt arra, hogy megakadályozza azoknak az önkénteseknek Koreába indulását, akik a Koreai Népköztársaság kormányának vezetésével részt venni kívánnak ,a testvér nép harcában az ENSz tekintélyével és zászlajával fedett amerikai intervenció ellen. — Az USÁ-nak Kínával szem- ben folytatott politikája része annak az egyetemes agresz- sziós politikának, amely beavatkozik Ázsia népeinek bel- iigyeibe. A Bjeloru'sz Szovjet Szocialista Köztársaság küldöttsége úgy véli, hogy Koreában n Iíinai Népköztársaság központi népi kormánya részéről semmiféle intervenció sem áll fenn és ezért BjeloTusszáa * küldöttsége a szovjet határozati javaslat mellel! fog szavazni. Ez a javaslat indítványozza, hogy haladéktalanul vonjanak ki Koreából minden külföldi csapatot és bízzák a koreai kérdés megoldását magára a hwfni népre, Kiszeljov felszólalása után Jugoszlávia, Ausztrália és Szíria képviselője India küldöttségének javaslata mellett szólaltak fel. Malik, a Szovjetunió képviselője a kérdés megtárgyalása rendjének megváltoztatása ellen szólott. Minthogy a Szovjetunió küldöttsége úgy véli, bogy a 13 ország javaslatának semmiféle elsőbbsége sincs, Malik indítványozta, hogy valamennyi határozati javaslatot egyidejűleg tár. gyalják meg, Kengyelország képviselője is az indiai küldöttség javaslata ellen szólott. A kérdést szavazásra tették fel és India küldöttségének javaslatát a szokásos szótöbbséggel elfogadták. Ezután megkezdődött a vita. Számos felszólalás után Szíria képviselője javaslatot terjesztett elő,- hogy haladéktalanul tegyék fel szavazásra a tárgyalt határozati javaslatot. Malik, a Szovjetunió képviselője ellenezte, hogy az igen fontos kérdés eldöntésénél szokatlan módon siessenek. — Gélszerű lenne — mondotta Malik — elfogadni a közgyűlés elnökének és a politikai bizottság elnökének javaslatát, mely szerint a bizottságot ne hívják össze délutáni ülésre, hogy a küldöttségek rész. telesen tanulmányozhassák a benyújtott javaslatokat, esetleg utasításokat kérjenek kormányaiktól, majd december 13-án délelőtt felszólalhassanak. Lengyelország képviselője támogatta a Szovjetunió küldöttségének javaslatát. A bizottság elnöke ugyancsak támogatta a Szovjetunió küldöttségének javaslatát és rámutatott, hogy az teljesen megfelel az eljárási szabályoknak, a következő ülés^ re december 13 án délelőtt került sor. Élesebb formákat kell öltenie az amerikai uralom ellen folytatott küzdelmünknek—mondotta Harry Polliit Az angol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának kulturális albizottsága nagygyűlést hívott össze, Harry Polliit elvtárs, a Párt főtitkára a mintegy ezer kulturális és szabadfoglalkozású dolgozó előtt tartott beszédében foglalkozott azzal a káros befolyással, amellyel az amerikaiak az angol élet minden területén biztosítani akarják az uralmukat, — Az olcsó amerikai ponyvaregény és az amerikai filmek — mondotta Pollitt elvtárs — elöntik az angol piacot. —- Polliit elvtárs ezután Truman és Attlee közös nyilatkozatáról szólott — Közvéleményünknek el kell ítélnie Truman és Attlee közös politikáját, mert a háború nem elkerülhetetlen — mondotta. — Attlee a tömegek nyomására ment el Washingtonba. De újból behódolt az USA követelései előtt. Eddig az amerikaiak kényszerítették Attleet, hogy vad hajszát folytasson a haladó elemek ellen s hogy betiltsa a sheffíéldi kongresszust, A „munkáspárti'4 kormány uralma alatt a katonaság sztrájktörővé lett és a brit rádió és a sajtó amerikai érdekeket szolgál, Odáig jutottunk, hogy a béke hívét „idegen hatalom ügynökének“ nevezik — mondotta Pollítt elvtárs.-— Élesebb formákat kell adni az amerikai uralom ellen a békéért folyó küzdelmünknek. A történelem során először alakult ki a béke védelmében tömör világmozga lom, amely már megmutatta nagy hatását a nemzetközi helyzetre — fejezte be beszédét Harry Pollit;! elvtárs. 2 A Truman-kormány irányítja a finn jobboldali szociáldemokratákat A Ny Bog cikke, Stockholm TASzSz. „Truman kormánya irányítja a finn jobboldali szociáldemokratákat” címen közli a Ny Dug című lap helsinki tudósítójának jelentését a Helsinkiben Cabot finnországi amerikai követ és a finn szociál demokraták j obboldali vezetősége között nemrég le- z; i j lőtt tá v g y a 1 ás okról. Cabot, az Egyesült Államok finnországi követe nemrég találkozott Tannerrel és Leski- n énnél, a finn szociáldemokratái: két vezetőjével. A találkozáson Cabot kijelentette: Washing Ionban elégedetlenkednek, amiért Finnország még nem oldotta meg a kormánykérdést úgy, ahogy az amerikaiak kivárniák. Cabot, megígérte Taunernek és Leskinnek: olyan irányban fogja befolyásolni a koalíciós pártot, hogy az tevékenyen támogassa a finn szociáldemokrata vezetőiket a Kekkonen- kormány elleni harcukban. Tanner és Leskin megígérte az amerikai követnek, hogy teljesitik a kívánságait. A támadó északatlanfi egyezmény hatalmainak katonai bizottsága „véglegesen megegyezett a német harcíegységek bekapcsolása“ kérdésében A támadó északatlanti egyezményben résztvevő hatalmak katonai bizottsága — mint a Reutcr jelenti — kedden este hivatalosan közölte „végleges megegyezés“ jött létre azokkal a katonai .szervekkel kapcsolatban, amelyek alapján ..német harci egységeket kapcsolnak be az atlanti hadseregbe“. A bizottság szerdán teljes ülést tart Londonban az úgynevezett északatlanti tanácsban résztvevő külügyminiszterhelyettesekkel. A koreai népi hadsereg főparancsnokságának december 12-i hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadsere gének főparancsnoksága de cember 12-én kiadott hadi jelentésében közli, hogy az | dél felé. amerikai és dél-koreai csapatok a néphadsereg és a kínai önkéntesek nyomása alatt f oly t attak v issza von ulá s uka t Az amerikai tengerészgyalogság súlyos vesztesége Koreában Az amerikai tengerészgyalogsági hadtest washingtoni törzskara közölte, hogy az egyes számú amerikai tengerészgyalogsági hadosztály az északkoreai harcokban a személyi állományának több mint 30 százalékát vesztette elMenekülnek a liszinmanista parlament képviselői Az úgynevezett dél-koreai nemzetgyűlés képviselőinek túlnyomó többsége elmenekült Szöulból — jelentik a nyugati sajtóügynökségek. A vasárnapra összehívott parlamenti gyűlésen a 206 képviselő közül mindössze 65 jelent meg, úgy, hogy a bábparlament ha- tározatképtelen volt. Az amerikai megszálló hatóságok japán munkásokat hurcolnak Koreába távíróvonalak építésére A japán posta- és távirda- ügyi minisztérium építési irodájának több alkalmazottját Koreába küldték, hogy táviró- vonalakat építsen az amerikai hadsereg számára. Az amerikai megszálló hatóságok most Japánban ugyanerre a célra különleges „épiítőosztagokat** szándékoznak szervezni. Minthogy a japán munkásod nem hajlandók önként jelent-* kezni az osztagokba, kényszereszközökkel osztják be őket. A kínai néphadsereg ismét felszabadított egy tibeti várost Leningrádba utazott a Román-Szovjet Társaság Szovjetunióban tartózkodó küldöttsége A' Román-Szovjet. Társaság Szov* fekúniúbsn tartózkodó küldöttség*? tovább tanulmányozta a szovjet nép életét a szocialista építés I crüis’Un fejen «redutén yéket, A küldöttség, mícitán bejárta Ukrajnai, most Moszkvából Lenbigfádba utazott. (Tibeti Front. Ujküia.) A kínai felszabadító néphadsereg november 28-án Szikang tartomány északnyugati részén felszabadította Ting- esing városát. Az itt foglyul ejtett 119 ellenséges katonát a felszabadító néphadsereg már haza is küldte otthonába és még útiköltséggel is eb látta. A zsákmányolt hadL anyag között 93 angol puskaj. van. a vietnami néphadsereg folytatja támadásait A francia expediciós hadsereg vezérkarának jelentése szerint a vietnami néphadsereg csapatai kedden támadásokat intéztek a Hanoi környékén fekvő helyőrségek ellen — jelenti a Ce Soir. — A leghevesebb csaták Haiduong környékén és a Vörös folyótól északra zajlót* tak le. Az expediciós hadsereg helyzete súlyosbodik. Az európai polgári lakosság kiürítése folyikElutazott a Szovjetunióba a magyar írók küldöttsége Kedden este utazott el Budapestről Darvas József miniszter vezetésével a magyar iróküldöttség. amely a Szovjet írók Szövetsége meghívására tanulmányi utat, tett a Szovjetunióban. Az iróküldöttség búcsúztatására n nyugati lyaudvaron megjelent a kormány képviseletében Jóborü Magda elvtársnő, közoktatás, ügyi államtitkár és az írószövetség számos taifja. A bécsi lapkiadók nyomdászai ülősztrájkba kezdtek A bécsi lapkiadók nyomdászai szerdára virradó éjjel ülősztrájkba kezdtek a drágasági pótlék kifizetésére irányuló követelésük alátámasztására. A bécsi reggeli lapok cgyrészc ennek következtében, szerdán nem jelent meg. Meghalt Marx Károly unokája Edgar LongueL Dr. Marx Károly unokája, Jenny Marx és Charles Longuet fia a Pá- rizs-környéki Alfortvilleben kedden este TI éves korában elhunyt. Longuet dr. hosszú évekig a Francia Szocialista Párt tagja volt, majd a spanyol polgárháború során a Párt képmutató ..beUdraaVai- kozásí" politikája miatt fölháborodva kilépett é.s a Kommunista Párthoz csatlakozott. Tömeges muukáselbocsátások Görögországban A Szabad Görög rádió jelentése szerint az állami tisztviselőknek az elmúlt két. hónapban történt tömeges elbocsátása itián most a monarchofasüszta Görögországban tömeges munkáselbocsá- tásokra került sor. HIDEGEBB LESZ Várható iföj&rá* VáUoeó XvH hőset, süa'elé «$6, havaseső, havazás, Mérsékelt helyenként élén kebb Szél. a hőmérséklet átnőne* (lieg kissé süllyed. < iiföríök, 1950. dec. 11.