Zala, 1950. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-01 / 279. szám
Mélyszántásban az egerssegi járás az élen Gtépállomásaiiik fokozzák a munka üteméi! AZ MDP ZALAMGOYE1 PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VI, évfolyam 279. szám. Ära 50 fillér 1950. december 1. Péntek mmmammummnaammmm A legjobb ifiket a DlSz szervezetek élére! Ä Dolgozó Ifjúság Szövetségé- nesk Központi Vezetősége november 18 án megtartóit ülésén határozatba hozta, hogy a mai naptól kezdve c hó végéig újra kell választani a DISz szervezetek vezetőségeit. Miért szükséges ez a választás? Először is azért, mert a DISz alakuló kongresszusa óta a volt SziT, EPOSz, MEFESz és Diákszövetségi Vezetőket, akik az egységes szervezeteknek lettek a Vezetői, még nem választották meg újra. Azok a hiányosságok pedig, amelyeket Rákosi elvtárs a Párt Központi Vezetőségi ülésen felvetett!, — hogy a DlSz vezetői lemaradnak a tömegek mögött, nem irányitó, hanem az események követői leltek —, fennállónak nálunk, Zala megyében is. Ortaházán például a békekölcsön jegyes ideje Nalalt a DISz fiatalok nagy odaadással segítettek a siker érdekében a párt- szervezetnek. mig a DISz titkárnak eszébe sem jutott, hogy ezt a rendkívül fontos kérdést a vezetőséggel megbeszélje, a fiatalokat erre a feladatra mozgósítsa. Az ellenség is mélyen beépült a J'lSz vezetőségbe. Csak egyetlen esetet említünk: a páti DlSz szervezetünkéit. A titkárt le kellett váltani, mert mételyezte a fiatalokat. összejátszott a nép ellenségeivel, s terjesztette „Amerika Hangja“ ocsmány hazugságait. Most a vezetőségválasztást fel kell használnunk arra, hogy a DISz szervezetek élére olyan fia- tulok kerüljenek, akik hűek a Parihoz, a vagy Szovjetunióhoz és bátran kiállnak minden ellenséges törekvéssel szemben, amely népi államunk és Pártunk ellen irányul. Olyan vezetőkre van szükség, akik a dolgozó ifjúság egészét mozgósítják a béke harcos megvédésére, a szocializmus építésére. Hogyan készítsük elő a vezetőségválasztást ? " Kádár elvtárs a DISz Központi Vezetőségi ülésén rámutatott, hogy csakis a Párt támogatásával, a Párttal való kapcsolat szorosabbá tételével tudják megoldani DlSz szervezeteink az előttük álló rendkívüli fontos feladatokat. Tehát DlSz szervezeteink minden kérdésben kérjék ki a Párt tanácsát és segítségét. Viszont a siker záloga, hogy pártszervezeteink is a lehető legnagyobb támogatást adják meg ennek érdekében. Andráshidán a DISz vezetői átmentek a pártszervezet titkárához cs megbeszélték vele elgondolásaikat, kérték támogatását. Meg is kapták azt. Nagykapornakon maga a pártszervezet titkára, 'amikor a vezetőségválasztással kapcsolatban megkapta KV lehelét, elindult a DlSz titkárhoz és éppen a kapujában találkoztak egymással. Délután az ifjúsági szervezet helyiségében a vezetőséggel együtt megtárgyalták az előttük álló feladatokat. A siker érdekében az egész dolgozó ifjúságot be kell vonni r\7 előkészítéssel kapcsolatos munkába. Minden fiatalnak adjunk megbízatást (agitációs, termelés, kultur, tagtoborzás stb.) úgy, hogy minden dolgozó ifjú érezze magáénak ezt a vezetőségül asztást. Vegyenek példát szer. vezetőink fiataljai a nagykanizsai Gépjavító Vállalat ifjúmunkásaitól. Akár DlSz tag, akár nem, mindegyikük lelkesen dolgozik azért, hogy minél eredményesebbé, nivósabbá, ünnepélyesebbé tegyék a nagy napot, Mun- kalelajánlásokat lettek Sztálin elvtárs 71. születésnapjának tiszteletére, kultúrműsor, tagtoborzással kötötték össze a vezető- ségválaszlással kaPcs°lat°s előkészületeket. Az Ifjú Gárdisták térképezzék fel a falut, a DISz vezetőségek bízzanak meg egy-egy Ifjú Gárdistát, hogy a hozzájuk beosztott fiatalokkal foglalkozzanak, beszéljenek az esemény nagy jelentőségéről. Üdvözöljék az újonnan megválasztott vezetőket a szervezeten kívüli fiatalok is. A választási taggyűlést a község legszebb helyiségében tartsák meg, erre az időpontra díszítsék fel azt. Nívós kultúrműsorról is gondoskodjanak. Milyen szempontok szerint válasszuk ki a vezetőségi tagokat,? Az üzem, a falu és az iskola élenjáró és mindenben példamutató ifjait cs leányait kell beválasztani az uj vezetőségbe. Gépállomásokon. állami gazdaságokban a legjobb brigádvezetőt, a legjobban dolgozókat az üzemekben, falun pedig a terménybíe.- gyüjiícsben, mezőgazdasági munkában példamutató ifiket. Olyanokat, akik sajáit szüleiket is példamutatásra bírták, a ter- ménybegvüjtés és mélyszántás idején, akik élenjártak a népnevelő munkában. Az uj vezetőségben biztosítani kell a Párt vezető szerepét. Abban mutatkozzon ez meg, hogy a vezetőségbe bevont ifjú kommunisták szilárdan hajtsák végre a Párt politikáját, hogy a Párt a DlSz-re úgy építhessen, mint a kősziklára. Tehát nem a számszerinti többségen van itt a hangsúly! Miért fontos a pártonkivüli fiatalok többsége a vezetőségben? A DlSz tömegszervéziet. Tagjai döntően pártonkivüli fiatalokból tevődnék össze. És megsértenénk a tömegszervezeli jellegét, ha nem lennénk figyelemmel erre. Ugyanakkor azonban biztosítanunk kell a munkásifjuság vezető szerepét. A mi megyénk mezőgazda- sági jellegű, túlnyomórészt egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok lakják, ami azt a feladatot tűzi elénk, hogy a falusi szervezetek vezetőségében, a gépállomáson, állami gazdaságokban, termelőcsoportokban, üzemekben dolgozó ifjak legjobbja^ mellett az egyénileg gazdálkodó kis- és középparaszt fiatalokat is beválasszuk, akik majd példaadóan élenjárói lesznek a szocialista mezőgazdaság építésének. Biztosítani. kell a leányok bevonását is a vezetőségekbe. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a leányok a vezetésben megállják a helyüket. Néhány esetben sokkal derekasabban, mint a fiuk. A vezetőség ujjáválasztása persze nem jelenti azt, hogy az eddig jó munkát végezetleket félreál Litsák. De ki kell zárni a vezetőségből azokat a DlSz-titkáro- kat, vezetőségi tagokat, akik nem állták meg a helyüket. Az ellenség a DlSz-vezelőség- választásokat nem fogja tétlenül nézni. Éppen ezért éberen figyeljük az ellenség minden legkisebb megmozdulását és csapjunk le rájuk azonnal, szégvenitsük meg 1951 évi költségvetésünk olyan terv, ameiy mögé biza ómmal sorakoznak fel a dolgozó milliók Ölt Károly elvtárs, pénzügyminiszter költségvetési beszámolója OU Károly elvtáirs pénzügyminiszter költségvetési beszámolójában ismertette népgazdaságunk eddig elért eredményeit- Megállapította, hogy rohamos fejlődés elsősorban az ipari termelés nagyarányú bővülésében mutatkozik meg. A munkanélküliség lelsz ám olása után már munkaerőhiány mutatkozik. Olt pénzügyminiszter ezután a szénellátás kérdésével foglalkozva megállapította, hogy bányáink széntermelése ma több, mini valaha, azonban igy is kevésnek bizonyult népgaz. daságunk nagy fejlődéséhez viszonyítva. Pénzünk értéke 1951-ben tovább szilárdul — Mezőgazdasági termelésünk egészében véve — mondotta, — jelentősen emelkedett annak ellenére- hogy némely tömegfogyasztási cild<ből a termés gyenge volt. Az itt-ott mutatkozó ellátási nehézségeket a reakció igyekszik kihasználni és zavart kelteni. Népünk kártevőivel szemben a továbbiakban is kíméletlenül fo gunk eljárni Népünk növekvő jóléte tükröződik vissza közlekedésünk adataiban is. A. pénzügyminiszter ezután az Iállami pénzügyi gazdálkodás előirányzatával foglalkozott- A bank- j egy forgalomul ai kapcsolatban, megjegyezte, hogy pénzünk értéke az 1951. évben tovább szilárdul. Eredményeink még élesebben domborodnak ki- ha összehasonlítást teszünk az imperialista országok gazdasági helyzetével. Amíg nálunk, mint a Szovjetunió vezette béketábor országaiban mindenütt, a népgazdaság hatalmas fejlődése, a dolgozók életszínvonalának emelkedése tapasztalható, addig az Egyesült Államokban^ valamint csatlósainál a békés termelőmunka helyett a lázas fegyverkezés következtében a dolgozók elnyomcrodása még nagyobb arányokat ölt. Az Egyesült Államok az imperializmus zsoldjában álló Titoék népelnyomó hatalma összeomlásának megakadályozására kénytelenek ólelmiszerszálldtmányokat küldeni Tito hadseregének. Ez azonban csak elodázhatja, de meg nem akadályozhatja a Tito-banda bukásiéit. Jövőévi költségvetésünk 107 millió forint felesleget mutat Ötéves tervünk első évében elért hatalmas eredményeink mutatják, hogy dolgozó népünk híven követi a Magyar Dolgozók Pártja., Rákosi elvtárs útmutatásaitFelmérhetetlen hatalmas segítséget jelent az a baráti támogatás, amit anyagban, gépekben, munkaeszközökben, szakembereké szovjet sztahánovis- ták idejövetelében biztosit a nagy Szovjetunió és Sztálin elvtárs. A pénzügyminiszter ezután az 1951- évi költségvetést ismertette, amely 29 milliárd 623 millió forint bevételt, 29 milliárd 516 millió forint kiadást irányoz elő- 107 1 millió forint felesleget mutat ki. Az 1951. évi költségvetés ösz- szeállitása során arra töreked- * tünké hogy az állami költség- vetést — mint a népgazdasági terv legfontosabb pénzügyi tervét — a legszorosabban ösz- szehaagoljuk a népgazdasági tervvel — mondotta. — 1951 évi költség- vetésünk kiadási előirányzata kereken 9 és fél milliárd forinttal több. mint a folyó évi előirányzat. A kiadások emelkedése legtöbb részben azokkal a hatalmas fekdatokkal kapcsolatos, amelyeket ötéves tervünk célkitűzéseinek megvalósítása ró ránk. A beruházások előirányzata 61 százalékkal magasabb az ezévinél A beruházások előirányzata 61 százalékkal magasabb. Rövid néhány év alatt 263 uj gyár és üzem létesül hazánkban Mintegy 100 millió forintot fordítunk ipari tanulószakiskolák fenntartására 75 millió forintot pedig , a tanműhelyek fenntartására. Mezőgazdasági jellegű beruházásaink hatalmas összege mellett S0 millió forintot irányoztunk elő állami gazdaságaink, termelő- szövetkezeteink és dolgozó parasztságunk minőségi vetőmagvakkal, kedvezményes áru műtrágyával és öntözővízzel való ellátására. Közel 40 millió forintot fordítunk állattenyésztésünk fejlesztésére. Dolgozó népünk kulturális felemelésére 1511 millió forint a kulturális kiadások ciőirány* zata. Költségvetésünk 173 millió forintot biztosit diákszo ciális célokra. Szociális kiadásaink az 1950 évi 2780 millió ról 3465 millió forintra emel kedtek1951 évi költségvetésünk kiad,' adataiban tükröződik népünknek az a szilárd elhatározása, hogy békés épitőmunikánk. államunk biztonságának védelme érdeké ben mindent megtesz. Dolgozó né pünk azt is világosan látja, hogy békés épitőmunkánk védelmére jól felszerelt néphadseregre i-s szükség van. Ezért a békeszerződés által adott kereteken belül a folyó évinél jelentékenyen nagyobb összeget biztosítottunk néphadseregünk és államvédelmi szervezetünk számára. Költségve lésünk bevételi oldalának szocialista irányban való szerkezetei át. alakulását jelzi. Az összes bevételeink már mintegy háromnegyedrészét a szocialista szektor szolgáltat- já. A lakosság által fizetett adók vonalán csak kisebb mértékű emelkedés jelentkezik. Bevételeink között 750 millió forint előirányzattal szerepel a békekölcsön 1951. évben befolyó hányada. Ez a lelkesdés, amellyel a dolgozó népünk már a kibocsátást követő 36 óra alatt a kölcsönt túljegyezte, megmutatta népünk határtalan ragaszkodását Pártunk* Rákosi elvtárs és a kormány iránt Meg kell szüntetni a gondatlan gazdálkodást! A pénzügyminiszter igy folytak ta beszédét; — Dolgozó népünk millióinak áldozatkész munkájára van szükség, hogy termelésünk előirányzott, felfutása, az önköltségcsökkentés bekövetkezzék Egyes állami és vállalati funkció, náriusaink munkájukat úgy végzik. mintha bőségesen el lennénc Látva anyaggal, szerszámmal, gépekkel. Máról-holnapra akarják a szociális és kulturális igényeket a legmagasabb fokon kielégíteni. Meg kell fogadnunk Sztálin elvtárs 1931. évben mondott szavait: „Meg kell szüntetni a gondatlan gazdálkodást, gyorsítani kell az ipar belső erőforrásait.“ Dolgozó népünk valóra váltja az eléje tűzött feladatokat Olt Károly elv társ ezután a pénzügyi fegyelem terén megmutatkozó lazaságokról beszélt, majd igy folytatta: — Az ilyen lazaságok mögött, nem egyszer az ellenség húzódik meg. Ezért minden dolgozónak meg kell értenie, ha minél gazdaságosabban termeI őkel ott nyomban a helyszínen. 'Figyeljünk arra is, hogy a vezetőségi tagok közé nem akarja-e becsempészni a maga ügynökeit. Éppen ezért a Vezetőségi tagoknak javasoltakat mindenütt a pártszervezet és a DlSz felsőbb szervével beszéljék ál az alap- szervezetek és ezek jóváhagyása után vigyék a taggyűlés elé! ííailI gassák meg a kívülállók véleményét isi Ezt a rendkívül fontos feladatot tehát hasznájáfc fel arra DlSz fiataljaink, hogy a DISz politikailag és szervezetileg is megerősödjék. A vezetoségvá- la.sztást. kapcsolják össze ifjúsági szövetségünk előtt álló többi feladatokkal, a munkaverseny, tér* i ménybegyüjtés, őszi mélyszántás " ütemének fokozásával, valamint a tanulmányi szinvolan emelésével. Ezeknek a gondolatoknak a szellemében induljunk harcba a DISz vezetőségek újraválasztása, nak sikeréért! KASA LAJOS, a DlSz zalamegyei titkára.