Zala, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-29 / 227. szám

Megkezdték magyarországi vidéki körutiukat a vendég szovjet kolhozparasztok JÖVŐHETI RÁDIÓMŰSOR VI. évfolyam 227 szám. Ära 50 fillér 1950. szeptember 29 Péntek Népnevelők, előre a békekölcsön győzelméért . Tegnap, szeptember 28-án kez­dődött a Népköztársaságunk kormánya által kibocsátott bé­kekölcsön jegyzése. Or. s z águn k ban még sohasem hangzott el felhívás, amely ilyen lelkes visszhangra ta­lált dolgozóink körében. A csütörtök reggeli órákban már egymás után jelentették gyáraink, üzemeink. bogy eleget tettek kötelezettségeik­nek. Jegyzéseikkel bebizonyí­tották harcos kiállásukat Nép_ köztársaságunk, a Szovjetunió által vezetett és irányított békeharc mellett. Népnevelőink a felhívás el­hangzása után azonnal megin­dították a felvilágosító mun­kát, hogy minél rövidebb idő alatt ne csak jegyezzük, ha­nem túljegyezzük az előirány­zott összeget. Az eredmény egyik döntő feltétele, hogy pártszervezeteink, tömegszer­vezeteink népnevelői magas, színvonalú,^ meggyőző agitá. eiós munkát végezzenek. Sztá­lin elvtárs is arra tanít ben­nünket, hogy: „A Párt egyik főfegyvere mindig és minde­nütt az agitáció11. Ezt a „fő fegyvert“ a megindult munká­ban különösen jól kell hasz­nálnunk. Jól kell forgatnunk éven azért, mert e feladatok elvégzése során az ellenség is felvonultatta, a maga fegyve. reit. Az ellenség,. — mint Cíerő elvtárs is figyelmeztet ben. nünket — kihasználva növe­kedésünk nehézségeit, a köz­ellátás területén támad. Az ő céljuk az, hogy ezek- 'beu a sorsdöntő napokban, amikor erőnk minden megfe­szítésével a béke harcos meg­védésére mozgósítjuk dolgozó, inkát, sorbanállásokat szer. vezzen. egyes élelmiszerekben, közfogyasztási cikkekben át­meneti áruhiányokat idézzen elő, elégedetlenséget keltsen, és a nagy célok elérése érde­kében egymásra talált dolgo­zóink között megbontsa az egységet. A kulákok a közel­látási nehézségek fokozásá­val, a terménybeadás szabó, tálasával akarnak éket verni a munkás.paraszt szövetség közé, hogy szembefordíthas­sák a munkásságot a dolgozó parasztsággal. Körmendi La­jos. zalaszentiván hírhedt ku- lák-plébánosa például, nem­csak. hogy pökhendien kije­lentette: ,,Nem adok egy szem kukoricát sem a népi de. mokráciának“, de beállt a leg­véresebb szám lázitók közé és arra szólította fel a falu ku­tak jait, hogy tagadják meg a kukorica begyűjtést. Méltó társára talált a zalaegerszegi Tóth Gyula textilkereskedő személyében. Spekulációs cé­lokra több millió forint érté­kű textilanyagot rejtett, el a dolgozók elől. Miklós Sándor zalaegerszegi feketéző ..csá­szár'* nagymennyiségű élei. miszert dugdosott el lakásán- Mi elvesszük az ellenség kedvét az alias próbálkozások, tol. Tóth Gyula' és Sándor Miklós, Hegyi _ szódagyáros már az ügyészség fogházában várja a dolgozó nép bíróságá­nak kemény és igazságos íté­letét. A népnevelők munkája tehát a békekölcsön jegyzéssel kapcsolatban nem lehet egy­oldalú Széles, mindenre ki­terjedő agitációra van szük­ség. Népnevelőinknek oda kell hatniok, hogy a lakosság maga leplezze le és adja át hatóságainknak a szabotáló kulákokat, mint Pusztama. gyaródon leleplezték a vetést szabotáló Nagy István 84 hol­das kulákot. Kint falun úgy kell agitálnunk, hogy a béke­kölcsön jegyzési győzelemmel egy időben a termény begyűj­tés frontján is kemény csa­pást mérjen az ellenségre dol­gozó parasztságunk. Ez tör­tént Zalakoppányban is. A békekölcsönjegyzés, a terménybegyüjtés. a szociális, ta, munkaverseny, mind egy ügyet, népi demokráciánk megerősítését, a „béke megvé­dését szolgálja. Ezek egymás­tól el nem választható felada­tok. így viszik a felvilágosító munkát Pölöskén, Andráshi- dán, Zalaszentmihályon nép­nevelőink. Ezek a községek már első nap lejegyeztek. A felvilágosító munkánk le­gyen mindig konkrét, egysze. rü és érthető. Legfontosabb, hogy agitációnkat rétegek sze. rint tudjuk konkrétizálni és mindig figyelembe vegyük a dolgozók érdeklődési körét. Érveinket úgy csoportosítsuk, hogy minden egyes dolgozó megértse, hogyan függ össze a békekölcsönnel egyéni sor­sának javulása, a békefront megerősödése- Ne legyen egyetlen népnevelő, aki anél­kül indulna harcba, hogy nem jegyezte még le kölcsönét. Olyan összegeket jegyezzenek, hogy ezzel is jó példával jár­janak elöl. Úgy induljanak harcba, mint például Túróé Lajos _ elvtárs. az andráshidai állami gazdaság _ dolgozója, aki a jegyzés megindulásakor az első között irta nevét 400 forintos felajánlása mellé. Vagy Kiss Gyula elvtárs, a kiválómunkás „bucsutai tanító, aki 1500 forintért vásárolt kötvényeket. Az ellenség aknamunkájára a legcsa.ttanósabb válasz a bé­kekölcsönjegyzés győzelme- Ezért indult meg a város után falvainkban is a legnagyobb lendülettel. Németh Gyula 3 holdas nagypáli kisparaszt 150 forintot jegyzett. Elmon­dotta azt, hogy tavaly csak 50 forintot adott. Az eltelt egy év azonban _ bebizonyította előtte, hogy mi minden épül a dolgozók forintjaiból. Most már nyugodtan és bizalom­mal ad. Nem hallgat az ellen, ség lázitására. tudja hogy pénzét többszörösen vissza­kapja. Visszakapja a névér­téken kívül életszínvonalunk állandó emelkedésében, a. több gépen, a szociális és kulturá­lis juttatásokon keresztül. Bá- zakerettyén, Lovásziban az üzem kommunistáinak jó pél­dája nyomán már az első •órákban minden dolgozó öröm­mel tett eleget a kölcsön jegy. zésnek. Egerszegen a Magas­építő NV, Téglagyárak NV üzemi munkásai ugyancsak. A kölcsön ^ jegyzése tehát megindult városon és falun egyaránt. Az első nap sikere azt mutatja, hogy valóságos népszavazás indult meg váro­sokban és falun, gyárakban és a földeken az értelmiség és a kispolgárság között. Ez a si­ker megnyilatkozás a béke. a szocializmus építése mellett. Népnevelőink folytassák to­Harcos békeakarattal, lelkes hazaszeretettel jegyzik Zala megye dolgozói a Békekölcsönt Zala megyében a békeköl­csön jegyzésének első napján sóba nem látott lelkesedéssel tettek hitet dolgozóink a béke megvédése és a szocializmus építése mellett. Már a kora- reggeli órákban megkezdő­dött a lelkes jegyzés, s eg*yes üzemeinkben, állami gazda, ságainkban. szocialista közsé­geinkben egy-két óra lefor­gása alatt — néhány kivétel­től eltekintve — minden dol­gozó jegyzett békekölcsönt. Valóságos népszavazás kez­dődött szerte a megyében. Kormányunk felhívása nyo­mán egymással versenyezve szárnyalták tnl egymást a dolgozók a jegyzésben. Ipari munkásaink példa- mutatása nyomán dolgozó parasztságunk is megér­tette, hogy a békekölcsön­nel szabadságunkat, bé­kés jövőnket, építő mun­kánkat védjük, s ezért is járultak már hoz. zá az első napon forintjaikkal nagy ügyünk győzelméhez, a békekölcsön sikeréhez. A városok és a járások egy­más közötti versenyében órá- ról-órára növekszik a kölcsön jegyzésének összege. Csütörtök délig Zala me gye dolgozói 7,541 200 fo­rintot jegyeztek, de ez a szám percről.percre növekszik. A járások sorrendje az első nap első óráiban a kö­vetkezőképen alakult: 1. Nagykanizsai járás, 2.330.000 forint, 2. Zalaegersze­gi járás. 2,244-650 forint, 3. Le- ienyei járás 1.315-850 forint, 4- Z alas zent gr óti járás. 467.750 forint, 5. Lenti járás 311-650 f orinttal­Üzemeinkben még a műszak megkezdése előtt röpgyülése- ket tartottak, s ezt követőleg túlnyomórészt már korán reg­gel jegyeztek a dolgozók köl­csönt. Különösen ásviinyolaj­ipari üzemeink mutattak jó. példát. A bázakerettyei 468-650 a lovászi üzem pedig 346.000 forintot jelentett a délutáni órákban. A nagykanizsai Gép­javító NV 385 dolgozója eddig 234.000 forintot jegyzett. Nagykanizsa - és Zalaegerszeg város fej-fej mellett halad. Zalaegerszeg az élre tört 2,453.900 forintos eredményé­vel, mig Nagykanizsa a teg­nap délig beérkezett jelenté­sek szerint 2,270.450 forintnál tart. A megye dolgozó népe ezek­ben a történelmi jelentőségű órákban ismét bebizonyítja, hogy szilárdan áll a Szovjet, unió vezette békefrontban és békekölcsön jegyzéseivel tesz tanúbizonyságot arról, hogy pártállásra való tekintet nélkül hive a békének, követi Pártunkat újabb győ­zelmek kivívásában. Lovásziban például már reg gél 9 órakor 168.000 forint az < első jegyzések eredménye. A jegyzési átlag itt 750 forint- Az üzemrészek egymásközötti versenyében a furós dolgozók jártak az élen 800 forintos ál­lagukkal. A motorszerelő mű­helyben a héttagú szerelőbri­gád tagjai egyenként 1000 fo­rintot jegyeztek. A példamu­tatókat a hangosbeszélő is népszerűsíti. A műszaki értelmiség leg­jobbjai is követték a fizi­kai dolgozók példáját. Búzás Ernő fúrási mérnök amellett, hogy jó politikai felvilágosító munkát végez, maga is jegyzett 1800 forint keresete mellett 3000 forintot. Szilas Pál mérnök 1700 forint havi keresete mellett 3000 fo­rintot jegyzett. Lengyel Emil gazolintelepi dolgozó, akinek a havi keresete 650 forint, 1000 forintjával a példamuta­tók egyike. Bázakerettyén a jó agitációs munka eredményeképpen egy­re emelkedik a jegyzések ősz­szege­A kommunisták példamutatása hatalmas lendületet adott a Bé­kekölcsön sikere érdekében ki­fejtett. agitációs munkának. Miilei István 1500, Madarász István ÜB-tag 1000 forintot jegyzett. Az ellenség itt is megkísérli befolyásolni a dolgozókat. Ká­rász Ferenc azt hangoztatja a gazolintelepen, hogy ..nincs miből jegyeznem, egy nadrág­ra valót sem adott a demo­krácia“. Á népnevelők azon­ban nyíltad leleplezték, és megmondották, hogy Kárász keresete megha­ladja a havi 900 forintot. , A gépműhely alapszerveze­ténél Szőke Gyula, a békebi­zottság elnöke egy havi kere­setét. 900 forintot jegyzett. Jandá Ferenc 8 gyermekes munkás 550 forint havi kere. sete mellett 600 forinttal já­rul hozzá a béke megvédésé­hez. — Tudom, hogy ezzel csa­ládom boldogságát és jövőjét biztosítom, erősítem a béke- tábort — jelentette ki. A zalaegerszegi üzemekben a korareggeli órákban kisgvü- lések zajlottak le. A Magas­építési NV 570 dolgozója ed­dig 370 000 forinttal az élre került. Kiváló munkát végzett Varga István népnevelő, aki egymaga 60.000 forin­tot jegyeztetett. Schönig Antal kömüves-szta- bánovista elsőnek nyitotta meg a sort 1200 forintjával. A vasúton Joó János kalauz, pártonkivüli, 800 forintos fize­tésére 1000 forintot jegyzett. Példája nyomán egyre nő azoknak a száma, akik utólag kérik a népnevelőket, hadd jegyezzenek még egy-vagy kétszáz forintot. Mácsai Kál­mán nyugdíjas maga kereste fel a párt-népnevelőket. Egy havi nyugdiját, 250 forintot nyomban lejegyzett. Nagykanizsán is hatalmas lelkesedéssel in­dult meg a békekölcsön jegy zése. A Magasépítési NV dol­gozói örömmel adták forint­jaikat a békekölcsön jegyzé­sére. Délelőtt 10 óráig 294 950 forint az eredmény. Takács Lajos, 12 gyermek atyja 500 forintot jegyzett. — Örömmel adom ezt — mondta —, mert 12 gyermekem jövőjét bizto­sítom vele és hozzájárulok a hős koreai nép végső győzel- néhez. — A Hűtőháziban Ha­lász Károly mozdonyvezető, akinek 5 gyermeke van. 1000 forint jegyzése után kijelen­tette: — Nekem mindenemet elpusztította a háború. Nem akarom, hogy amit öt év alatt a „demokrácia jóvoltából sze­reztem, ismét amerikai bom­ba pusztítsa el, ezért jegyez­tem. Szocialista szektoraink, állami gazdaságaink és ter­melőcsoportjaink az elsők kö­zött vannak a nemes verses, gésben. Az andráshidai állami gazdaságban zenés ébresztővel kezdődött a jegyzés. Rövid két óra leforgása alatt 190 dolgo­zó 95.100 forinttal erősítette a béke táborát. Kútfej szocia­lista község egy óra alatt 16.000 forintos eredményét 20 000-re fokozta. A határszéli Murakeresz- tur község dolgozó paraszti jai már kora reggel 23.000 forintot jegyeztek. Távira­tot küldtek Rákosi elvtárs­nak, amelyben megfogad­ják, hogy még keményeb­ben sújtanak le az ellen­ségre a 'jugoszláv határ­szélen. A DlSz-fiatalok általában mindenütt kitűnnek, de külö­nösen a gépállomásokon mu. tatnak jó példát. Orosztony- ban Cinderi László, Fülöp Ist­ván és Vörös Ferenc trakto­risták 1000 forintot jegyeztek. Az egyénileg dolgozó parasztok is felzárkóznak az ipari mun­kásság mellé. Taros György balatonmagyaródi öthoidas gazda 1200 forintjával szava­zott a békére. Óvári Antal szentmargit falvai kétlioldas dolgozó paraszt pedig 1000 fo­rintot jegyzett. Sorolhatnánk még tovább a szebbnél szebb és a dolgozók áldozatvállalását kifejező pél­dákat. Egy bizonyos: Zala megye dolgozó népe egységesen tett tanúbi­zonyságot arról, hogy el­szánt védelmezője békénk­nek. Messze felül fogja szárnyal­ni a tavalyi eredménveket, mert bízik a Pártban, bízik a Szovjetunió vezette béketábor erejében és járul hozzá forint­jaival^ békekölcsön sikerének biztosításához. vább, egyre fokozódó lendület­tel ezt a megkezdett munkát Hasznosítsák a tanultakat és mint mindenben, úgy itt is vegyenek példát a Szovjet. I nünket olyan hűségre a Párt, uniótol. a 8soviet emberek ra- I Rákosi elviére és a kormány *\°gó győzelmeitől s neveljék | iránt, amilyen példát a szoy- a bekekölcsönjegyzéseel is né-1 je£ nép ötusait, • „ - V

Next

/
Oldalképek
Tartalom