Zala, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-24 / 223. szám

Tiboláné cs Simon János a fanácsba való liickovatlumos jő munkával tliine pli a töncnelmi napot Kukoricával megrakott sze­kerek gördülnek be a lickova- damosi országúiról sürü egy­másutánban a faluba- Jó volt a termés. A szemerkélő eső nem zavarja a mezei munkát. Pezseg a határban az élet. A község dolgozó parasztsága vállalta, hogy október 22-re teljesen befejezik az őszi ve­tést, a mélyszántással pedig november 30-ra végeznek. Határidő előtt Küszöbön a községi taná­csok tagjainak megválasztása és ennek a tiszteletére ez a lázas munkaverseny. A ter- ménybegyüjtés során is jól teljesítette a nép államával szemben a kötelezettségét a falu szorgalmas dolgozó pa­rasztsága. Közel 200 százalé­kos az eredményük. Dömötör Ferenc három és fél holdas kisparaszttal a falu bejáratánál találkozunk. Két zsákot szorongat a hóna alatt. — Kiürültek, mert ma délre elvetettem a géppel még a bú­zámat is. Eddig is jó példával jártam elől a faluban minden munkában, hát most, annak a napnak a tiszteletére, amikor én is közvetlenül beleszólhatok az állam ügyeinek intézésébe, jó kommunistához illő munká­val készülök. Az őszi árpát, rozsot,, ma pedig a búzát is elvetettem. A vetőgép most Horváth Lajos 12 holdas középparaszt földjén szórja az acélos ma­got a földbe- Csávázott, tiszta- buzát, bánkutj nemesitett ma­got vet. Ő is holnap, tehát több mint három héttel a vál­lalt határidő előtt teljesiti felajánlását. Hogy miért? így adja meg a választ: Elöljártak a munkában — Kettős ünnepet jelent a számomra október 22: A ta­nács megválasztását és az őszi vetés befejezését. Jól meg kell nézni, hogy kiket küldünk a tanácsba — vélekedik. — Elő­ször is olyat, aki már eddigi munkájával is bebizonyította, hogy hűséges tagja a mi álla­munknak. Olyan dolgos le­gyen, mint teszem azt, Tibola Lajosné. Talpraesett, a mi ér­dekeinkért minden alkalom­mal kiállt. A gabonabeadás­kor például nemcsak mint népnevelő, dolgozott jól, de úgy 300 százalék fölött telje­sítette a beadását. Én, mint pártonkivüli ember, bizony szívesen látnám a mi községi tanácsunk élén. Vagy ott van Dömötör Ferenc. Minden őszi munkáját elvégezte már. A tanácsok megválasztása a legdemokratikusabb alapon történik. Pártállásra, foglalko­zásra való tekintet nélkül tit­kos szavazattal választják meg a község arra legmegfe­lelőbb dolgozóit. Horváth Lajos középparaszt földje mellett hazafelé menet több dolgozó paraszt halad el. Köztük van Simon János 14 holdas is. Méltók a bizalomra — Ott van - mutat rá Hor váth Lajos —* középen halad, pártonkivüli létére János is élen jár mindenütt, ahol a de­mokráciát kell épiteni. Dísz­oklevelet kapott a jó termény- begyűjtésért. Mi most a jó­munkáját úgy jutalmazzuk meg, hogy beválasztjuk a köz­ségi tanácsba. Ott a helye­Jó munkával készül tehát a község dolgozó parasztsága október 22 re és meg vannak arról győződve, hogy a név­sorba szereplő tanácstagjelöl­tek méltók lesznek a bizal­mukra. A legszorgalmasabb asszonyokat, dolgozó parasz- tokat-fiatalokat választják a helyi tanácsba, akik a rájuk bízott feladatokat minden egyes alkalommal a dolgozó nép javára becsülettel látják majd el. * (J. J.) Békebizottság a Tárház-utcában rA Tárház-ntea egyik vége a vasntl vágányokra néz, a másik pedig a C5sengery-utcára nyílik. A* utca rövid, kevés házból áll. Ennek a néhány háznak és még néhány közelinek van egy béke­védelmi bizottsága. Ez tartja éb­ren a békeharcot ezen a vidéken és tudatosítja a dolgozókban: a béke nekünk mindennél fontosabb a szocializmus építéséhez, eizért minden áldozatot meg kell hozni a békéért. Harcolni is kell érte. A gyárban, a földön, az Íróasztal­nál­Varga Károly a titkár. Külön­ben a Vásározó Vállalatnál dol­gozik. Sokat van falun; ha pe­dig otthon van. akkor is későn kerül haza. Későn? Ilyet nem ismer Varga elvtárs. Igaz. néha úgy érzi, hogy fáradt, kimerült, De ez most nem számit. A bé­kéért áldozni kell. Felkeresi a békevédelmi bizottság tagjait, megbeszéli velük tapasztalatai­kat, tanácsokat ad nekik; egy­szóval állandóan irányítja őket munkájukban. Gyakran ő is el­indul, jár lakásról-lakásra és be­szélget a dolgozókká] problémáik ról, a békéről. »Olyan feladattal bíztak meg a környékbeli dolgo­zók — mondja —, ami valameny- nyiünk szívügye. A békéről, a békéért való harcról pillanatig sem szabad elfeledkezni.* „Örülök, hogy a békevédelmi bizottság taQ3a lehetek“ — mondja 'Ádám Antalné, aki csak nemrégi­ben lcapta megbízatását. — „örü­lök, hogy harcolhatok a békéért, az ellenség ellen. Nem könnyű feladat, az biztos, de nekünk a békés élet mindennél többet ér. Ádámné a mait rendszer bűnös háborújában veszítette el a fér­jét, most pedig néhány ember parancsnoka abban a harcban amelynek célja: megakadályozni újabb imperialista háború kirob­banását. Szoros kapcsolatot tart fenn a dolgozókkal, órák hosszai is elbeszélget velük a. békéről ami ötéves tervünk biztositéka jólétünk alapja és záloga a szo­cializmusnak. Gyakran tart kisgyüléseket Is Varga elvtárs- Mindé n kisgyülés remek alkalom arra. hogy a kör­nyékbeliekkel alaposan megtár­gyalják problémáikat és termé­szetesen a békehíre kérdéseit. Legutóbb az egyik gyűlésen fel­vetették a kérdést: .Miért sem dolgozik Nádasdi Bezsőné, hi­szen őt is megválasztottuk*. — „Vagy talán neki nem fontos a béke, nem érdekli őt ez a kér­dés?* — fűzte hozzá egy másik hang. Nádasdiné másirányu el­foglaltságaira hivatkozott. „Ez nem lehet kifogás“ — mondta Ádámné. — „Valamennyiünknek van más elfoglaltsága- de a bé­ke ügye mindennél előbbre való. A békéért folyó harcot nem en­gedhetjük lankadni.“ „Nehéz a munkánk“ — jelent! ki Varga Károly elvtárs. — De a Párt irányt mutat munkánkban. Ez pedig nagyon sokat számít ahhoz, hogy feladatunkat sikere­sen oldjuk meg". Ádámné meg­említi, hogy az utóbbi hetekben alig észrevehetően ugyan, de lany­hult a munka. „Most azon le­szünk, hogy a fellelt hibákat mi­előbb kiküszöböljük. Nagy felada­tok állnak előttünk, sikeresen akarjuk megoldani őket.“ A Tár­ház-utcai békebizottság meg is fogja oldani a ráváró feladatokat mert segítségére van a Párt. Hogyan élnek az öregek a kolhozokban? Irta: Sipos Ernőné, a Szovjetunióban járt zalai parasitküidóH Elindulásunk előtt történt, hogy Baktüttösön az öreg Szabó Tóni bácsi és még vagy tizen, tizenöten nagyon megkértek: haza jövet szá­moljak be nekik részletesen arról, hogy milyen is hát valóban az idős kolhozparasztok élete. Hogyan és mit dolgoznak, úgy igaz-e minden, ahogyan arról az újságokban ol­vasnak. Kiváncsi voltam és megkérdez­tem, hogy miért éppen ez érdekli őket. — Azért, lányom — válaszolta az egyik, névszerint Kovács János 59 esztendős dolgozó kisparaszt, — mert annyi mindent beszélnek össze-vissza az emberek. Azt is hallottam már, hogy ott 60 éven felül enni sem kapnak az öregek, Persze nem hiszem én se, tudom, hogy a Szovjetunióban minden ha­talom a dolgozóké. Ott mindenki számára biztosítva van. a megélhe­tés. De hát mégis kiváncsi vagyok no, hogyan gondoskodnak az öre­gekről? Én meg is ígértem az öregnek, hogy jól áttanulmányozom ezt a kérdést és beszámolok nekik a tapasztalataimról. .. Nagy tisztelet a harcos munka öreg hőseinek A Szovjetunióban, eltöltött egy hónap alatt sok alkalom kínálko­zott arra, hogy hű képet kapjak arról: sehol a világon nem tisztelik, szeretik és becsülik a harcos munka öreg hőseit, mint a Szovjetunió­ban. Láttam a vasútállomásokon, színházakban, áruházakban, hogy a legnagyobb tömeg is utat nyit az öregek előtt, A fiatalok udvariasak velük. A leningrádi vasútállomá­son láttam, ahol már a mozgásban lévő vonatot leállították, mert egy öreg kolhozparasztasszony —- aki­nek a mellét a Szocialista Munka Hőse kitüntetés ékesítette — kissé megkésve érkezett és másképpen nem tudott volna már fellépni a vonatra. Lőrincz elvtárs nyert, Tóth elvtárs nem és mindketten százszorosán kapták vissza pénzüket A tervkölcsön sorsolások alkal­mával a nagykanizsai fűtöház dolgozói közül többre rámosoly- gott) a szerencse. Az egyik na­gyobb, a másik kisebb összeget nyert. Volt olyan, akinek ezer­forintos nyereményt húzott ki a kis utiörőleányka. volt. olyan, akinek háromszáz forintos nyere­ménnyel került elő a szerencse- kerékből a kötvényszáma. Ezek közé tartozott a kazánlakatosok közül Lőríncz Imre. Az idő már lassan felette is el­jár. Hosszú szikár alakja, mindig ott tűnik fél, ahol a legjobb szak­munkásokra van szükség. Gyor­san és jól dolgozik. Hamar végez a szükséges javításokkal, mert tudja, hogy az őszi csúcsforgalom idején minden perc drága. — Nem számítottam arra, hogy én is a nyertesek között leszek — mondja mosolyogva. — Tavaly ősszel, amikor a jegyzés vol1, örömmel jegyeztem az ötszáz fo­rintomat. Tudtam, hogy az öt­éves Tervünk sikerére adom a pénzt. Nem bántam meg, ezt iga­zolja az a sok beruházás, ami ebben az országban az elmúlt nyolc hónap alatt történt. Lőrincz élvtárs elmeséli, hogy négy gyermeke van. A legidősebb Imrét most vették fel az ipari technikumba. Jancsi éltanuló, de szépen tanul a kis llus, meg a Lacika is. A tanév megkezdése előtt 400 forintot kapott tansze­rekre a Párttól és a Szakszerve­zettől. — Már akikar visszakaptam a pénzem — mondja. — Nem is tudom, hogyan háláljam meg a Pártnak és a szakszervezetnek azt a figyelmességet és segítségét. A tervkölcsöusorsoláskor most újabb 300 forintot kaptam. Ez mind a gyermekekre megy .., ★ Tóth I. József és Bogdán János mozdonyvezetők nem voltak a szerencsés nyertesek között. Mo­solyogva hallgatták végig Lőrincz elvtárs szavait. Szivből örültek neki, hogy nyert. — Bár az én kötvényemet nem húzták ki — mondja Tóth I. Jó­zsef elvtárs —, mégis úgy érzem, hogy én is a nyertesek között vagyok. Én 1500 forintos kölcsönt írattam. Tudtam mire kell az államunknak a kölcsön, az ötéves terv sikerére, a békés, boldogabb j övömre. Erre * befektetésre nem sajnáltam a pénzemet. — De én sem sajnáltam rá egy havi fizetésemet — szól köz­be Bogdán János elvtárs. — Hi­szen az ötéves terv keretében már eddig is ezernyi juttatásban részesült a mi kis fűtőházunk is. amiben az én kölcsönöm is benne van. Valóban. a vasutas napközi ott­hon építéséhez, a modern higiéni­kus villamos-hegesztő és egyéb műhelyek felállításához, az uj esztergapad beállításához Bogdán Tóth I. és a többi fütőházi elv­társak kölcsönei ugyancsak hoz­zájárultak. — A régi rendszerben csak az urak üdülhettek. mi dolgozók csak robotolgattunk látástól va- kulásig .— mondja Tóth I. elv­társ. — A gyermekeink sorsával csak üres szólamokkal „törőd­tek“. Idén elment a kisfiam Ba- latonberénybe nyaralni, a kislá­nyom utána ment meglátogatni, azt is ottfogták: hadd nyaraljon ő is. Én azelőtt sohasem nyaral­hattam, gyermekkoromban csak a legmerészebb álmaim közé tar­tozott a nyaralás, mos,t pedig két gyermekem üdülhetett. A munkában is sokat segített az ötéves terv és ezen keresztül a tervkölcsön. Erre világítanak rá Bogdán elvtárs szavai: — A falvak villamosításával azelőtt nem törődtek. Nekünk mozdonyvezetőknek éjjelente szin­te botorkálnunk kellett egyik állomástól a másikig. A villany­világítás megkönnyíti a mi mun­kánkat is. Különösen most a há­romnapos kocsiforduló idején. Nagyobb sebességgel haladhatunk az állomások között, mert a vil­lanyfényt messze meglátjuk. Az­előtt a kis petroleum „bakteri- lámpákat alig vettük észre és mindig szerencsétlenségtől kellett irtanunk. Tóth és Bogdán elvtársak -zinte kifogyha'atlanok azokból a felsorolásokból, amit az ötéves tervnek köszönhetnek. — Megérte, jó befektetés volt — jegyzi meg Tóth elvtárs, Bog­dán elvtárs helyeslőén bólint rá. Ha az utcán meglátnak egy cso­magot cipelő idősebb embert, is­meretlen fiatalok odamennek hozzá és átveszik a terhet. Roppant érde­kelt, honnan ered ez a közvetlen, szívből jövő szeretet, ami az öre­geket a szocializmus országában körülveszi. Több szovjet emberrel beszéltem erről és megvallom őszin­tén, először érthetetlenül tekintet­tek rám, hogyis lehet ilyet kér­dezni. Tisztelik bennük a tudóst, hősi elszántságot — Nálunk — magyarázta meg tolmács utján egy moszkvai villa­mosvezető — mindenki a saját testvérének tekinti dolgozó ember­társát, hiszen mindannyian a szov­jetek nagy családjához tartozunk- Az öregekben tiszteljük azt a hősi elszántságot, amellyel diadalra vit­ték a forradalom ügyét, tisztel j j tik azt a szívós fáradhatatlanságot, amellyel megkezdték a szocializ­mus építését. Tiszteljük az öre­gekben azt a nagy tudást, mil­liónyi hasznos tapasztalatot, ame­lyet most mi hasznosítunk a kom­munizmus építésében. És valóban a kolhozokban is alig láttam olyan öreget, akinek a mellét ne díszítette volna vala­milyen kitüntetés, amelyet harc­ban, munkában érdemelt ki. A Sztálin-kolhozban két 85 éven felüli öreggel beszélgettem. Az egyik a Szocialista Munka Hőse érdemrend büszke tulajdonosa volt. Elmondták, hogy ez a kolhoz az­előtt a cári urak birtoka volt. ök mint béresek itt robotoltak. Az ő verejtékük öntözte ezt a földet. A kolhoz alapító tagjai mindketten. A gépek minden nehéz munkát el­végeznek kint a földeken. A kol­hozparasztokra csak a könnyebb munka vár. Gondtalan, nyugodt élet — Én is — mondta az idősebb, — aki becsületes munkámmal já­rultam hozzá, hogy milliomossá tettük ezt a kolhozt, beteg lennék, halálos rokkant, ha most 88 éves fejjel nem dolgozhatnék. Ezeket a gyümölcsfákat mind mi ültettük öregek — mutatott a kolhoz gyö­nyörű gyümölcsösére. Elgondozom úgy mint a fiatalok. Ezeket a? állatokat mi neveltük, hát nem az lenne-e a legnagyobb büntetés számomra, ha nem engednék meg­simogatni az istállókban, azokat az apró kis borjakat ha nem nevel hetném. Hiszen itt minden a énk, a dolgozóké. Öregeké, fíata lóké. Biztosítja ugyan a kolhoz ne. künk, öregeknek a gondtalan meg élhetést, ha nem dolgoznánk is de keserű lenne az a kenyér. K húzta magát fiatalosan: Gondtalan öregkort biztosított számunkra mi nagy Pártunk, a mi Sztálinunk ezért ilyen boldog a mi életünk Ilyen legyen a tietek is odahaz: Igen, a kolhozban külön alar. biztosítja az öregek megélhetése' Bőven meg van mindenük. Egésa ségesek, jól élnek, csak úgy feszi­raj tűk a ruha. Eszembe jutott odakint, hogv milyen szomorú helyzetük volt a? öregeknek nálunk a felszabadulé - előtt. Az öregek elmehettek ko' dúlni. Amíg tudták, kihasznál iá az urak, tőkések a munkást, b megöregedett, nemi volt rájuk szűk ség tovább. Jött a koldusbot, ha csak nem volt családja, aki eltartsa A népi demokrácia, a szocializ­mus mindvégig biztosítja vala­mennyi dolgozónak a bőséges j< létet, nyugalmas öregkort, mer ma’ legfőbb érték az ember. Vasárnap, 195®. seept, 24-

Next

/
Oldalképek
Tartalom