Zala, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-20 / 193. szám

A Politikai Bizottság határozata nyomán a Vasutas Szakszervezet is kijavítja hibáit Pártunk Politikai Bizottsá; ga a szakszervezetek munkái hiányosságainak felszámolásá­ra júliusban határozatot ho­zott. A Párt figyelmeztető szava kemény birálat volt, amelynek segítségével módot adott a hibák kijavításához­Hibák az éberség terén A nagykanizsai Vasutas Szakszervezet titkárságán Ott- mayer Kálmán olvtárs most is éppen a Politikai Bizottság határozatát tanulmányozza. — Sohasem elég ezt a fon­tos határozatot tanulmányoz­ni — mondja. — Minden héten ÜB gyűlést tartunk és állan­dóan kielemezzük az egyes, részeket és állandóan javítgat­juk munkánkat. A szakszervezet munkájában igen sok hiányosságra muta­tott rá a PB határozata. Az üzemi bizottság összetétele sem volt tökéletes. Meghúzó­dott benne az ellenség képvi­selője is. Pintér József bérfe­lelős régi jobboldali szociálde­mokrata volt Amikor a dolgo­zókat fizetési kategóriába osz­tották, az ellenőrzés és a fel­világosító munka ^ helyett funkcióját arra használta fel. hogy saját magát és kébelba- rátait jobb kategóriákba so­rozza- ­— Eltompult bennünk a for­radalmi éberség — idézi^ Ott- mayer elvtárs a PB határoza­tát és elmondja, hogy csak azután az ÜB újjászervezésé­nél váltották le tisztségéről, a bérdemagóg Pintért. A munbafcgydenii fellendült — Megalkuvó voltam bizo­nyos mértékig én is az ellen­séggel szemben—• ismeri be Ottmayeí elvtárs ■—. Lebecsül­tük az ellenség erejét és ma­gam is szemethunytam bizo­nyos dolgok felett. Itt van Lá- beleli Ferenc vonatkísérő esete. Tudomására jutott, hogy Lábadi illegális utón hord Nagykanizsára burgonyát. El­simította a dolgot és egy hét múlva Lábadi újra csak be­hozta feketén a burgonyát és a munkahelyén állandóan ré­szeges volt. A fegyelem terén még igen sok a tennivaló. A PB hatá­rozata előtt napirenden voltak a késések, sőt többször előfor­dult az is. hogy egyes vas­utas dolgozók el sem mentek a munkahelyükre. A munkafe­gyelem lazaságának egyik leg­tipikusabb esete Kassai II. Ferenc vonatkísérő nevéhez fűződik. Kassait kétizben is kivezényelték vidékre és ott mindkétszer egyszerűen el­aludt és a vonat kísérete nél­kül jött vissza. Természetesen megkapta méltó büntetését. — A fegyelmezetlenségek el­len felvilágosító munkával küzdünk — jelenti ki Ott- mayer elvtárs. — Bizalmi há­lózatunk bizony kampánysze­rűen működött. Voltak olyan bizalmiaink, mint Wirth Gyu­la, Várszegi János és Beth­len György, akiket le kellett váltani, mert soha sem jöttek el az értekezletekre. Termé­szetesen politikai munkát sem fejtettek ki. Érthető tehát, hogy a gyen­ge bizalmi hálózaton keresztül megromlott a kapcsolat a dol­gozó tömegekkel, de nem volt kifogástalan a kapcsolat a Párttal szemben sem. Az él­csapat szerepét maga Ott- mayer elvtárs is félremagya­rázta: A Párt szerepének lebecsülése — Abba a tévhitbe estem — mondja —, hogy én mint párt­tag az ÜB-ben a Pártot képvi­selem és a párttitkár elvtárs­tól igen sokszor elmulasztot­tam kikérni a Párt álláspont­ját. így történt meg az is, hogy Ottmayer elvtárs az egyik termelési értekezleten akarat­lanul is az ellenség uszályába került. Hosszul fogta meg a kérdést a klerikális reakció­val szemben. A párttitkár elvtárs rámutatott a tévedés­re, mégis a szakszervezeti ta­gok egy része Ottmayernek adott igazat. Megtörtént az is, hogy lebe­csülték a Pórt irányitó sze­repét- Amikor a Vasutas Nap­közi Otthon felavatása tör­tént, a Szakszervezet funkcio­náriusai az avató beszédeik­ben agyba-főbe dicsérték a szakszervezetet az otthon megvalósításáért, de a Párt­ról, amelynek segítségével lét­re jött a napközi otthon, egy szóval sem emlékeztek meg. — A PB határozata ebben a kérdésben is irányt mutatott nekünk — mondja Ottmaye.r elvtárs. — Gyökeresen felszá­moljuk a szakszervezet vezeté­sében a Párttól való elszaka- dottságot­Megjavítjuk a munkát A munkák megjavítására megtörténtek az első lépések. A Párttal szorosabbra fűzték a kapcsolatokat, újjászervez­ték a bizalmi hálózatot, meg­javították a nevelő munkát. De ez még csak a kezdet­—• Az önkritika és a kritika bolsevik fegyverével állan­dóan javítjuk hibáinkat. Most is egy ÜB gyűlést tartunk, melyen ismét megvitatjuk a kérdéseket és ahol hibákat kö­vettünk el, sürgősen kijavít­juk. Mi ugyanis a. szakszer­vezeti munkánk javításával is ünnepelni akarjuk Alkot­mányunkat. A Párttal és a dolgozókkal való szoros kapcsolat — ez biztosítja ZaiaMn is a PB határozatának végrehajtását ,JA hibák legfőbb forrása nálunk az. hogy a 'politikai munkát elhanyagoljuk. legfel­jebb csak határozatokat ho­zunk a munka megjavítására, de arra már nem gondolunk, ellenőrizzük is azoknak végre­hajtását“ — ismerik el a zala- lövői Egyesített Téglagyárak NV üzemi bizottsági tagjai. „így van, tökéletesen igy van ►— erősiti meg Schaab János elvtárs, az üb termelési fele­lőse. aki azután mindjárt ráta­pint a dolgok elvenjére­'— Meg kellett volna már alakítani nálunk a pártszerve­zetet. Úgy gondolom, hogy az nagyban megjavítaná nemcsak a verseny szervezését, hanem a politikai felvilágosító mun­kát is. Ha másként nem, akkor az egyesült téglagyárak három üzemének kommunistáiból áll­jon pártszervezetünk; ez na­gyot lendítene a termelésen­Ä határozat sikeréért — Igaza van Schaab elvtárs­nak — jegyzi meg helyben- hagyólag Kruczler elvtárs, üb titkár. Sok múlik nálunk ezen. Pedig nemcsak ezen múlik.. Népnevelőink munkáját segíti elő a fSmt olyasába* Azon is, hogy mennyire érez­nek felelősséget szakszervezeti funkcionáriusaink a Párt hatá­rozatainak végrehajtásáért. Ez az, amivel itt hiba van. Vájjon, hogy végezhetnének teljes munkát az üb tagjai, ha nem tanulmányozzák át tüzetesen sem a Párt Polilikai Bizott­sága, sem pedig a miniszterta­nács határozatát? Mert külön­ben. nem fordulhatott volna elő. hogy a zalapatakai tégla­vetőben és égetőben úgyszól­ván minden előzetes politikai felvilágosítás nélkül vezették be a kemencéseknél az uj nor­mát. Három DISz-fiatal dolgo­zik itt, akik például csak any- nyit tudnak, hogy változott a normájuk.- Ide nem jött ki senki meg­magyarázni, hogy mit jelent az uj norma bevezetése. Csak pa- piron értesítettek bennünket, amiből megtudtuk: az eddigi hei 33—34 ezer tégla helyett 45 ezer tégla kihordása jelenti a száz százalékot. Több segitségetaz üb-nek így vélekedik Melles János, de Horváth József és Miszori Jenő is- Van azután az érem­nek egy másik odala is: a fia­talok nem dolgoznak a Párt ifjúságához méltóan, s a Párt­hoz való viszonyuk is laza. Az üzemi DISz titkár. Baki Gyula például hosszabb ideje nem .jár el a taggyűlésekre sem. — Segítség kellene nekünk is — mondja Kruczler elvtárs. — Megmondom úgy. ahogy van: a Járási Pártbizottságtól csak hébe-korba jönnek ki az elvtársak, A SzOT-tól, ha ki­jönnek:, azok sem töltenek ná­lunk hosszabb időt. De azt is el kell ismerni, hogy mi sem dol­gozunk úgy, ahogy kellene. Megmondom őszintén, hogy a Politikai Bizottság határozatát nem vitattuk meg, csak most kezdjük alaposabban tanulmá­nyozni. Szorosabb kapcsolatot a Párttal Általában ezek a legszembe­tűnőbb hiányosságok az üzem­ben. A tömegszervek nem tar­tottak eddig szoros kapcsolat a Párttal. Ha az üb-titkár meg­beszéli a feladatokat a községi párttitkárral, az csak előre len- ditheti a munkát. A Párt poli­tikáját azonban következetesen végre is kell hajtani. Emlékez­zenek csak az elvtársak arra. hogy az üzemi bizottságban még nemrégiben is egy befu­rakodott volt csendőr ,,dolgo­zott“, aki azon fáradozott, hogy akadályozza a versenyt. Az éberség eltompulása ko­moly veszélyeket rejt magá­ban; az ellenség lebecsülése te­ret enged az elbizakodottság és önelégültség káros megnyilvá­nulásainak. Ne felejtsék el zalalövoi elvársaink, hogy a PB határo­zatának végrehajtása politikoA- Ho.rci feladat. Munkájukat úgy végezzék, hogy ennek teljes si­kere. az újabb termelési győ­zelmek biztosítva legyenek. A ZALA SZÖVETKEZETI TERMÉN YGYÜJTÖK! Eöldmüvesszövetkezeti raktárainkban nagymennyiségű begyűj­tött gabona nincs még vétel jegy ezve. Leadott jelentéseitekben ezért csak kevesebbet tudtok felvenni, mint a ténylegesen raktár­ban lévő mennyiség. Lemaradásotokat sürgőse hozzátok be, hogy tiszta képet kapjunk megyénkben a terménybegyüjtés állásáról. ir SZENTPÉTERUR DOLGOZÖ PARASZTJAI! 224 százalékos begyűjtési er edményetekkel a második helyet harcoltátok ki megyénkben a begyűjtési versenyben. Példamuta­tóan tét/ek eleget hazafias kötelezettségeteknek. Ezzel az öntu­dattal és lelkesedéssel végezzétek továbbra is munkátokat. A termelés frontján élért további győzelmeitekkel erősítsétek a jö­vőben is Népköztársaságunkat és a béke táborát ★ BÁZAKERETTYEI BÉKE VÉDELMI BIZOTTSÁGOK! Nem tartjátok rendszeresem üléseiteket. A kisgyüléseket is el­hanyagoljátok. Nem folyik rendszeres agitáció, munkáitok kam­pányszerű. Nem ismeritek feladataitokat? Sürgősen változtassatok eddigi munkamódszereteken! LENTI JÁRÁS NÉPNEVELŐI! Járásotok utolsó a begyűjtés versenyében- A begyűjtés azon­ban tovább folyik. Értékeljétek ki hiányosságaitokat és az élenjárók tapasztalatait felhasználva, folytassátok a munkát. Nagyobb lendü­lettel vigyétek győzelemre járástokban is a terménybegyüjtést! ★ DOLGOZÓ PARASZTOK! VEGYETEK PÉLDÁT GAÄL SÁNDORRÓL! Jó példával jártál elől hazafias kötelességed teljesítésében- Nem késlekedtél a terménybeadással, hanem mindjárt a géptől vitted be összes felesleges terményedet a földmüvesszövetkezet raktárába. Te lettél az első a községben 2000 százalékos eredmé­nyeddel. Gaál Sándor 5 holdas dolgozó paraszt! Minden szem gabo­náddal erősítetted a béketábort, csapást mértél a háborús uszitók- ra. segítettél a hős koreai népnek győzelme kivívásában! * ZALAEGERSZEGI TELEF ONKÖZPONT! Ma a telefon is a dolgozóké. Különböző szervek, hivatalok, üzemek nélkülözhetetlen eszköze. A dolgozók érdekeit szolgálja, tehát a tiéteket is. Munkások nehézségeit ismerjük, de igyekezze­tek hiányosságaitokat kiküszöbölni. Ha percekig nem jelentkeztek, vagy indokolatlanul megszakadnak a beszélgetések, ezzel csak a ti érdekeitekért is dolgozó szervek munkáját nehezítitek! Párikiadvány okkal könnyebb a felvilágosító munka Stromayer Géza asztalos ott áll a Magasépítési NV aszta­los-műhelyének közepén. Ke­zében az üzemi népnevelő leg­frissebb száma- Most kapta az üzemi pártszervezet anyagfe­lelősétől. Komoly érdeklődés­sel lapozza végig az oldalakat, majd hirtelen abbamarad a lapozás. A figyelem az egyik cikknek szól: .Készüljünk fel az Alkotmány ünnepére/1 Kétszer is elolvassa. Délben röpgyülós lesz a ^ műhelyben, éppen az Alkotmány ünnepé­rőllesik szó. A hét közben végig­járta dolgozó társait és a nagy nemzeti ünnepünk, az Alkot­mány ünnepének jelentőségé­ről beszélt. — Elmondtam nekik — mondja —^ mit köszönhetünk az Alkotmánynak. Biztosítot­ta számunkra a munkához való jogot és a végzett munka mennyiségének és minőségé­nek megfelelő díjazást. A le­hetőségünk tehát megvan, ne­künk csak élni kell vele- A koreai műszakban szép ered­ményeket értünk el a termelés fokozása terén, amellett a mi­nőségi munkában is állandó javulás van. Megértésre találtak Stro- '11 ver elvtárs szavai az aszta­losműhélyben. Amikor bevit­te a felajánlásokat Kökény elvtárshoz a bizalmihoz, sen­kinek a neve Sem hiányzott a felajánlók közül. A százalékos túlteljesítések mellett ott volt, hogy továbbra is selejtmente- sen dolgoznak és a minőségi munkát még jobban fokozzák Szombaton délben. amikor eltávoztak az üzemből, Stro­mayer elvtárs megjegyezte: — Viszont látásra holnap reg­gel 9 órakor a kivonulásnál. — Viszont látásra — hang­zott az egybehangzó válasz. Tarcsay Ferenc a siagykaiiTsa! Magasépítési HV uj vállalatvezetője Az építésügyi minisztérium pénteken Hodu. Istvánt, a nagykanizsai Magasépítési NV vállalatvezetőjét tisztsége alól felmentette és egyben Tarcsay Ferenc budapesti építésveze­tőt nevezte ki vállalatvezető­nek. Az uj vállalatvezető a napokban már át is veszi a vállalat irányítását. duálisan dolgozik egy fparosícnuls-lirigád a Magasépítési M¥-néf Héttagú ipari tanuló brigád alakult pénteken a nagykani­zsai Magasépítési Nemzeti Vállalat lakatos üzemé­ben Auer István ifjúmunkás, ipari tanuló vezetésével. A brigád tagjai két éve tanulják már az üzemben a lakatos munkát. Eddigi szakmai elő­menetelük és a munkához való jó viszonyuk érelte meg azt a gondolatot, hogy felsza­badulásukig is már önállóan dolgozhatnak. Természetesen, a brigád tagjai a szakképzett mesterektől, segédektől to­vábbra is megkapják a szak­mai továbbképzésükhöz szük­séges oktatásokat. Vasárnap, 1&50. aag. Z0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom