Zala, 1950. július (6. évfolyam, 153-162. szám)
1950-07-05 / 153. szám
Amiről egy versenytáblának beszélni kellene Zalaegerszegen a megyei tk- náes székhaza előtt két versenytábla szomorkodik a falon- Eredeti hivatásuk az lenne, hogy a megye községeinek és járásainak a mezőgazdasági versenyben elért helyezéseit feltüntesse. A megyeszékhelyre bejáró vidéki dolgozók azonban hiába szeretnék erről megtudná, hogy járásuk vagy községük vájjon hányadik a versenyben. Csak egy pillantást vetnek a táblákra, azonnal megállapítják, hogy most julius elején még mindig az áprilisi eredmények láthatók. A járások versenyében az első helyen még mindig a május 1-én megszűnt pacsai járás áll, de az ötödik helyen megtalálható az ugyancsak megszűnt novai járás is. Nem különb a helyzet a községek versenyállását feltüntető táblán sem. Eszerint az első helyet még-mindig Zalavég község tartja és az első tiz között hiába keressük az azóta, élre- tört Zalai övöt, vagy Becse- helyt. A verseny táblák ezeknek az elavult versenyeredményeknek feltüntetésével csak arra alkalmasak, hogy megtévesszék a dolgozókat. Fontos szerepet valójában csak akkor töltene be^ ha a megyei tanács végrehajtóbizottságának mezőgazdasági osztálya gondoskodna arról, hogy a táblák mindig a legfrissebb, a valóságnak megfelelő eredményeket tüntessék fel. ELMÉLETI PÁRTNAPOK anyaga: „Fegyelmezett munka — magasabb életszínvonal.“ Zalaegerszeg város szerdán este 7 óra Nagykanizsa szerdán este 7 óra. Lovászt szerdán este fél 5 óraBázakerettye szerdán este fél 5 óra. Lenti fűrészüzem szerdán este 5 óra. Zalaszentgrót csütörtök este 8 óra, — Az MSzT nagykanizsai 1. körzete 10-én, hétfőn este 7 órakor az Ady Endre-ut 13 szám alatti helyiségében vez’etöségválasztó taggyűlést tart. — Az MNDSz nagykanizsai I. és IV. körzete csütörtökön este 7 órakor taggyűlést tart. A vezetőség felkéri a tagokat a pontos és, hiánytalan megjelenésre. Párlliirek ÍS DISZ zalaegerszegi szervezetének jó munkája A DISz zalaegerszegi szervezetének 12 aratóbrigádja a neszelei és nekeresdi tszcs dolgozóinak segített az aratási munkák mielőbbi befejezésében. A fiatalok jól szervezett és lendületes munkával 3 délután több mint 140 kereszt gabonát arattak le. Most további jó munkával készülnek az aratás és cséplés sikeres befejezésére. Egyhangú lelkesedéssel határozták eb hogyha az aratási munkák után a cséplési munkálatokból is méltóképpen kiveszik részüket. A termelőmunka mellett azonban élénken dolgoznak kulturvonalon is. Már egy ízben nagy sikerrel adták elő Zalaegerszegen Afinoge- nov ;Kisunokáma cimü 3 fel - vonásos szocialista színművét. Ezt szombaton közkívánatra megismétlik. R dolgozó parasztság nevelője, tanítója, szórakoztatója: a vándormozi A népművelési vándormozik továbbra is nagy sikerrel szerepelnek megyénk különböző területein. Legutóbb a lenti járásban Reszneken, Lendva- jakabfán, Bödeházán és Szent- margitfaíván vetítették vászonra a „Kormány tagja“ című kitűnő szovjet filmalkotást. Hasonló sikert aratott „Fiuk a gáton'1 és „Találkotás az Elbán“ cimü szovjet film is. A falu dolgozói nagy érdeklődéssel nézik végig a kisérő műsort, melyben a szovjet kolhoz-parasztok éleiét mutatták be. A bemutató filmek közül legnagyobb sikere volt a „Gabonagyár" és a „Vörös október kolhoz“ cimü dokument filmeknek. Hová tűnik el az áru Zalaegerszegen ? A napokban ponyvával letakart kocsi állt Horváth József zalaegerszegi konfekció-üzlet tulajdonos Petőii-uti lakása előtt. Ez magában véve még nem volna figyelemreméltó. ellenben ami ezután következett, az annál inkább felhívta az arra járók figyelmét, Mert mi történt? A ponyvát le kellett venni, minthogy a titkos „áru“ rendeltetési helyére érkezeit: Horváth ur lakása elé. És mint ahogy ilyen esetben történni szokott, a legnagyobb óvatossággal kezdték • lepakolni a kocsiról a nem éppen szakmába vágó árucikkeket, persze nagy tételben. Többek között 2 zsák cukor, nagyobb mennyiségű kakaó, tea és fűszeráru vándorolt szép csen desen újabb rejtekébe, mert hát Horváth urnák az a véleménye, hogy „hátha háború lesz és ami biztos, az biztos“. — Jellemző ez a felfogás azokra is, akik hasonló módon vonják el az árut a dolgozók elől, újabb háborúra spekulálva. Az eset nem egyedülálló Zalaegerszegen és jó lenne, ha az illetékesek alaposabban utána néznének, hogy kik azok, akik ezt a módszert használják fel egyrészt áruelvonásra. másrészt háborús hangulat keltésére. Kitűnő lapterjesztők jutalmazása A Lapterjesztő NV nagykanizsai ^rendeltségének dolgozói üzemi- ;yülés keretében értékelték ki an- iak. a három hónapos versenynek íz eredményét, amelyet az egyes apterjesztők indítottak április 1-én minél sikeresebb, nagyobbpéldá- lyu lapterjesztés érdekében. A 'erseny során a legkiemelkedőbb redményt Molnár József érte el, ki 190 százalékra teljesítette elp- rányzatút. Csutor József és Bellák mre a másik két legjobb lapter- esztő. akik 148, illetve 142 szá- :alékos eredményt értek el. Az izerr.i gyűlés a három kiváló lap- erjesztőt pénzjutalommal tüntette ;i, Molnár József 120, Csutor Jó- :sef és Bellák Imre 70—70 forint utalómban részesültek- A jutalom elosztása után a vállalat dolgozói -.lhatározták, hogy újabb versenyt Indítanak julius elsejével, amely- ick során eddigi teljesítményüket Népnevelőink munkáját segíti elő a Népnevelő füzet olv&sá*A. igyekeznek túlszárnyalni- A nagy- kanizsai Lapterjesztő NV dolgozói tudják,- hogy a demokratikus sajtótermékek terjesztésével is komoly szolgálatot tesznek a szocialista építésnek, a béke ügyének. Cseke József és Koch György autóbusz-vállalata. MENETREND: Érvényes 1950 mái. 14-től. Vasútállomásról: Vlsszamdulások a vonatok érkezése után. Deák túrról: 3.05 4.05 *4.35 *•6.45 8.00 11.05 12.05 12.55 14.20 15.10 16.30 17.15 18.55 20.05 21.15 'Csak munkanap közlekedik "Csak vasár- és ünnepnap közlekedik. HÍREK — Magyar Gyula zalalövői hentes és mészáros műhelye piszkos cs rendetlen volt, A vevőknek romlott árut szolgált ki. Ezért 300 forint pénzbüntetésre ítélték. — A zalaszentiváni fiatalok a Párt hathatós támogatásával jól megszervezték a tüzőrségi brigádot. Egymást felváltva egész' éjjel járják a határt- így örködnek a dolgozók vagyona felelt. Példát vehetnének róla Zalaszentgyörgy fiataljai, ahol éjfélután a rend teljesen felbomlik. Az egyik ellenőrzés alkalmával a következő eset történt meg: A tűzoltó szertár aj táját nem csukták be, őrizetlenül hagyták. Egy jó félóra után oda jött egy őr, aki elpanaszolía, hogy leváltása nem történt meg. Tanulják meg Zalaszentgyörgy fiatal jai is, hogy a kulákság é^ a klerikális reakció most az aratás és cséplés ideje alatt még elkeseredettebben támad. Ezeket a támadásokat pedig csak kellő éberséggel tudjuk időben leszerelni. A Képboít hírei A Zalamegyei Népbolt NV dolgozói 3 arató-brigáddal vettek részj a felsőbagodi termelőcsoport aratási munkálataiban- A társvállalatok dolgozóival együttesen összesen 100 keresztre való gabonát arattak le egyetlen nap alatt. ★ Újabb népbolttal gyarapodott szocialista kereskedelmünk. Lispe. szenladorjártban a napokban nyílt meg egy uj fűszeráru népbolt. ★ Kristályvíz most, már minden árudában kapható, üvegenként 1.90 forintos áron. ★ Zalaegerszegen, Batthyány-utca 21 szám alatt elsején nvilt meg egy uj fűszer és vegyesáru népbolt. Citromot korlátlan mennyiségben népboltjainktól! ★ Vadászok figyelem! Lőszer ismét kapható a nagykanizsai 7-es és a zalaegerszegi 3-as számú árudában. ★ Üres ládák, 4/4-es deszkából Zalaegerszegen a 4-es szánni nép- boltból szerezhetők be- ★ A Népboit NV. és a pedagógusok csapata között lefolyt mindvégig izgalmas, labdarugó mérkőzés 6:1 arányú győzelmet hozott a népboit csapatának. A most folyó üzemi bajnokságban jó esélyekkel indul a népboltok csapata Az elmaradt Olajmunkás II -Böhönye mérkőzés ügyében döntött a. kerületi alszövetség és a mérkőzés két pontját Bö- hönyének adta. Ezzel a döntés sei az I. osztály bajnoka az MNTE együttese lett. Olvasd és terjeszd a Zalát Változások a labdarúgásban Komoly átalakulások várhatók őszre a labdarugó sportban. Erre enged következtetni az MLSz vezetőségének legújabb döntése, melyben julius 1. hatállyal bizonytalan időre az összes igazolásokat felfüggesztette. Azért volt erre az intézkedésre szükség. mert az MLSz-ben az elmúlt években erősen felgyülemlett a játékosok nyilvántartó lapja- Vannak olyanok, akik már régen abbahagyták a labdarúgást. Az intézkedéssel egyidejűleg a szövetség elrendelte a játékosok ujraigazolását. valamint az idősebb játékosoknak igazolás alá vonását. Az adminisztratív jellegű intézkedésből is következtetni lehet, hogy az uj bajnokságban egészen bizonyosan szakszervezeti igazolások lesznek. Fegyelmezetlenség jelei az Olajmunkás ökölvívóknál Sipos István az Olajmunkás öl-előzőinek edzője szomorúan újságolta az egyik nap: — Sajnálattal kell tapasztalnom, hogy a szakosztály berkeiben egyes versenyzőnknél a fegyelem meglazult. Egyik legtehetsésebbnek Ígérkező öklözőnknek, Pápainak úgy látszik a „fejébe szállt“ a dicsőség. Debrecenben szoritóba kellette volna lépnie. A heti edzésekre eljött és egy kis súlyfeleslege mutatkozott. Nem sok, pár deka. Kértem Pápait, hogy fogyassza le, amire ígéretet tett. A verseny előtti nap újra lemértem és akkor nemcsak, hogy nem fogyasztott, hanem majdnem öt kilóval több volt,'feleselni kezdett, úgyhogy kénytelenek voltunk nélkülözni Debrecenben. Roppant meglepett bennünket is Sipos edző nyilatkozata Pápai sportszerűtlen viselkedéséről, Annái is feltűnőbb volt, hiszen, mint ifjúmunkás a DISz tagja és ezenkívül is felelősségteljes MHK sportfelelősi pozícióba helyezte a fiatalság bizalma. Pápai esetével kapcsolatban nem érdektelen felvetni, hogy az Olajmunkás országos viszonylatban is kitűnő ökölvívó szakosztályában néhány ökölvívó nem éppen sportszerűen viselkedik. Egyeseknél komoly fegyelemlazulás tapasztalható és ezek az önhittségből eredő, pillanatnyilag semmiségnek látszó dolgok, ha elharapóznak komoly helyzet elé állíthatják a népszerű szakosztályt- Valószínűnek tartjuk, hogy Pápai esetére és az apróbb fegyelmezetlenségekre nemcsak az edző, hanem a sport- egyesiilet is felfigyelt és nem riad vissza attól, hogy esetleg fegyelmezés utján „hozza rendbe* a fegyelmezetlen ökölvívókat. A vasutas sportnapról Nem lehet csak egy egyszerű beszámolóval elsiklani a vasárnapi Vasutas-sportnap felett- Egészen uj és örvendetes jelenségre figyelhettek fel azok, akik vasárnap reggel végignézték a mezb„ öltözött vasutas sportolók fegyelmezett felvonulását, zászlókkal és jelmondatokkal. Határozott fejlődésen mentek át a vasutas sportolók. Ön. ludatosabbak lettek, kezdik megérteni, hogy ők már nemcsak sportolók, hanem dolgozók is és a politika ma már nem választható el a sporttól. Megértették, hogy ma minden becsületes dolgozó a béketábor következetes hive és éppen úgy ennek kell lenni, minden sportolónak. Jól esett hallani a sportolók ajkairól az imperialisták részére rémülettel keltő jelszót: „Megvédjük a békét“. Hitel tettek abban is. hogy valamennyien lepró- báztak- Nemcsak szóban, hanem tettekkel is ha kel] megvédik a békét. Talán sportbeliieg nem sikerült úgy a délutáni műsor, ahogy azt eb képzelték. A labdarugó szakosztály egyes vezetői a fiatalítással túlzásba estek és ez, valamint a nagy hőség miatt a játék sem mozgott azon a színvonalon, ami kellett volna. Néhány „öregebb* játékos bevonásával azonban az együttes lényegesen jobb lesz, mint tavaly voll. Az ökölvívók szereplésére is volt némi kihatással a meleg, így is bebizonyították, hogy egyre jobban fejlődnek. Meg keíl említeni, hogy a szakosztály szék lemében lényeges javulás' észlelhető tavaly óta. de a régi rossz szellem maradványai még fellelhetők. Ilyen például az egyik versenyzőnek „primadonnákra“ emlékeztető fel és leugrása a szoritóba, illetve ból. Ideje ennek a felszámolásának is. SPORTHÍREK A bajnokságot nyert MNTE labdarugói kéthetes nyaralásra mennek a Balaton mellé- Ott pihenik ki az elmúlt bajnoki év fáradalmait. Vasárnap ismét Nyári Kupamérkőzést játszanak a kanizsai csapatok. Az Olajmunkás Nagykanizsán a GyVSK-val, az NVSK viszont a P. Vasassal Pesterzsébeten. Apróhirdetés Nagykanizsai gőzfürdő nyüva reggel 7-től este 6 ig. Nagykanizsai gőzfürdő nők ré- >zére kedden egész nap és pénteken délután van nyitva. Fekete alighasznált gyapjú férfinadrág eladó. Nagykanizsa. Sztá- liivut ja 5. (697) Elveszett Nagykanizsán a Kórháztól a strandfürdőig egy piros leánykaruha. A becsületes megtaláló szíveskedjék a nagykanizsai kiadóban leadni- (d) Gyermek sportkocsi eladó. Nagy- _______ •■-nica 31. (700) Bu dapesten VI. kerületben lévő kétszobás társbérletet nagykanizsai kétszobás komfortos lakással elcserélnék. Dunántúli Asványo'aj- termelö NV. Közigazgatási csoportja Nagykanizsa. (702) Kezdők és haladók részére orosz tanítást vállalok. Óim a nagykani- vsai kiadóban (703) Ingatlan Vételt. vagy eladást legkedvezőbben közvetít Mohácsi ingatlanközvetítő Nagykanizsa, Ady Endre-ut 21. i (695) HOZ! Szerdán: Magyarul beszélő szovjet film BECSÜLETBIRÓSAG Szovjet tudósok győzelme a ház» és tudomány árulói felett. Főszereplők: Verejszkij akadémikus:: Csirköv, Dobrotvorszkij professzor: Annyekov, felesége: Zsiznyeva. ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó Jen5, Felelős kiadó: Darabos Iván- Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenvi-tér 4. Telefon: 250. Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-u, 29. Telefon: 54. Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Készült a Vasmegye Nyomdában, ? -mbathely, Kossuth Lajos-u. 6. • Telefon: 75. Nyomdáért felel: Hegedűs Gyn!« Mézet minden mennyiségbe* vesz a nagykanizsai földmüvesszó vetkezet. (7041