Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-15 / 63. szám

Mss lép éleibe Sala megye iij határa Ma lepett éleibe a belügyminisz­ter rendelele a megyék uj határai­nak megállapításáról. Zala megye két körjegyzőséggel bővüli. So­mogy megyéből a surdi, Vas me­gyéből pedig az egervári körjegy­zőség községeit csatolták Zalához. A kél körjegyzőséget közigazga­tásilag kedden vette át a nagyka­nizsai, illetve a zalaegerszegi járás főjegyzője'“*’ Űgyanekkor átvette Veszprém niggye a keszthelyi, sü­megi ésyfipoícai járást. , Slunkaérdemrend“ kitüntetést kapott Balogh József# elvtársnö, a vöcköndi TSzCs ügyvezetője Balogh Józsefné elviársneva vöcköndi ,,Béke“ termelőszö­vetkezeti csoport ügyvezetőjét kormányzatunk, mert népi de­mokráciánk megszilárdítása, különösen pedig a termelőszö­vetkezeti moagalom terén vég­zett kiváló munkájának elis­meréseként a ,,Munka-érdem- rend“-del és 10.000 forint pénzjutalommal tüntette ki. Balogh Józsefné .elvtársnő az első dolgozó parasztasszony a megyében, akit ez a hatalmas kitüntetés ér. — Rákosi elvtársunk ama szavai jutnak eszembe — mondta a Munkaérdemrenddel kitüntetett dolgozó paraszt­asszony, amikor a Párt és né­pi demokráciánk eme legna­gyobb megtiszteltetéséről érte­sült —, hogy az asszonyok ná­lunk is vegyék kezükbe, úgy, mint a hatalmas Szovjetunió­ban is feszik, a munka irányí­tását. Az elmúlt évben Voc- könd községben tizenegyed­Apróhirdetés Nagykanizsái gőzfürdő nők ré­szére kedden egész nap és pénte- ken délután van nyitva. Nagykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-tői este 6 -ig. Vasárnapi elfoglaltságra ke­rékpározni tudó újságárusokat felvesz a nagykanizsai kiadóhi­vatal. (d) Gyümölcsfát elsőrendű minőség­ben szállít Dunántúli faiskola, cégt. Tóth Zsigmond, Szombathely, Za- nati-ut. Kérjen árjegyzéket. (375) Szőlőoltványok, lugosgv fi j tömé­nyek, (gyökeres*vad) termelőtől a legolcsóbb áron szerezhetők be. Fülöp János lyiarkasz, Heves me- rrye ~_________(241) bármilyen ingatlant óhajt venni, vagy eladni, bizalommal forduljon Mohácsi ingatlanközvetítőhöz Nagy. kanizsa, Ady Endre ut 21. (250) Eladó takaréktüzhely kitűnő víz­melegítővel, matrac egydarabban, Thonet nyolckaru fogas, anfik ruhaszekrény, szőnyeg 3x4, göm. bölyü bádogasztal, mosdószek­rény, bádogmosdó, alacsony diák­szekrény, négy ablakra roletta 70x90, nagy keményfa diszráma, katróc, vasajtórollók, u^cai kirakat, kisebbíthető kétszárnyu bádogfe- désü ajtók. Cim a nagykanizsai kiadóban. (251) Egy fehér mély gyermekkocsi el­adó. Cim a nagykanizsai kiadóban. (252) Eladó azonnal beköltözhető két­szobás családiház, egy ugyancsak beköltözhető összkomfortos uj há­romszobás magánház nagy konyha, kerttel továbbá Kiskanizsán a Fló. rián-téren egy gazdasági ház is­tállóval, pajtával, 740 négyszög- öles kitűnő kertterülettel. Bőveb­bet Horváth ingatlanközvetítőnél Nagykanizsa, Sugár-ut 42. (253) Jókarban lévő mély gyermek- kocsi eladó. Cim a nagykanizsai kiadóban. (254) 6 HP Hoffer stabil benzinmotor és egy ötvenes kombinált abriktor eladó. Szili asztalos, Pusztamagya­ród ____________ (255) Leghorn tyúktojás kapható. Kot. lóst mag'as áron veszek. Cim: Sza- bóné irafikos Nagykanizsa, Vár-ut. ‘ (256) Prága, 2.5 tonnás jó állapotban lévő teherautó eladó. Nagybakónak Földmüvesszövetkezef. (239) ZALA politikai napilao Felelős szerkesztő: Szántó Jeni). Felelős kiadó: Darabos Iván. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 258 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-u. 29. Telefon: 54. Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Sztáíin-ut 5. Telefon: 5-08. Készült a Dunántúli Nyomda NV-ben Szombathely, Kossuth Lajos-u. 6. Telefon: 75. Nyomdáért .felel: Hegedűs Gyula. magammal termelőcsoportol alakitotí}am. A reakció agya­fúrt támadásai ellenére olyan rnunká1 végeztünk, hogy az ősz folyamán minden tagunk szá­mára 22 forintos munkaegység jutott. Jó népnevelő munkánk nyomán ma már ott tartunk, hogy a csoportunk vajglétszáma 41 -re emelkedett. — Ez a kitüntetés a csoport többi tagjainak is szól. Arra ösztönöz bennünket, hogy még sokkal jobb munkával legyünk méltók a, Párt, népi demokrá­ciánk bizalmára. Éppen ezért vállaljuk: a Minisztertanács határozatát jó munkánkkal úgy ' váltjuk valóra>, hogy ga­bonafélékből 30, kapásokból 40 százalékkal termelünk töb­bet, mint a falu egyénileg gazdálkodó kis- és középpa­rasztjai. Vállaljuk továbbá, hogy április 4-ére a tavaszi munkálatokat 70 százalékban befejezzük. 'Tőip-ek. — A Munkaerőtartalékok Hiva­tala nagykanizsai kirendeltsége felszólítja azon helybeli iparosokat, akik 1945-ben. a felszabadulás első napjaiban az ipartestület tulajdonát képező egyes leltári tárgyakat megőrzés végett műhelyükbe, vagy lakásukra vittek, f. hó 23-ig szál­lítsák vissza törzshelyére, illetve az iparostanuló iskolába. Azokkal szemben, akik a megőrzésre átvett tárgyakat a fenti határidőre nem szállítják vissza, törvényes utón Jogunk eljárni. — Uzletáthelyezcs. Értesítem tisztelt vevőimet, hogy üzletemé^ könyv- és papirkereskedés Szabad­ság-tér 20 szám alá (Szvoboda tex­tilüzlet mellé) helyeztem át, ahol továbbra is szives pártfogást ké­rek. Fischel könyvkereskedés, cégt. Fischel Lajosné, Nagykanizsa. —- Felhívás. A nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztá­lya közli, hogy a tél folyamán is­meretlen tettes egy, a rendőrség előtt ismeretlen méhésztől ellopott több méhkaptárt méhekkel együtt, valamint léceket. A rendőrkapitány­ság kéri a károsultat, jelentkez­zék a rendőrség bűnügyi osztályán. — József-bál. Az MDP és MNDSz nagykanizsai körzete már­cius 18-án, szombaton este 8 órai kezdettel a Szakmaközi Bizottság termeiben (volt Iparoskor) József, bált rendez, melyre szeretettel meg­hív és vár minden dolgozót a Ren­dezőség. Olcsó büífé, tánc, jó ci­gányzene. — Ügyeletes trafikok- Nagyka­nizsán március 15-én. Görög Ká­roly Szabadság-tér, Sárdi Lajosné Kiskanizsa. Cziboly Ferenc Sztálin- utja, Babies Józsefné Gsengery-ut, Goricsáner Viola Cs-engery-ut, Rei­ter Jánosné Kossuth-tér, Czakó József Piac-tér. Olvasd a — Értékes újítás a magyar sör­iparban. A sörgyárak közkedvelt világos és barna sörkülönlegessé­geit néhány nap múlva ujtipusu és formájú de változatlan ürtartalmu palackokban hozzák forgalomba. A palackgyárak különleges eljárássá] készítették ezeket az úgynevezett „könnyű palackokat’“. Mi\‘ef .gy- egy palack gyártásához kevesebb anyag szükséges, mint a régi for­májú sörösüvegekéhez, nemzetgaz­daságunknak jelentős megtakarí­tást jelent ez a nagyszerű újítás. VÁROSI MOZGÖ NAGYKANIZSA Szerda: ARTAMONOV CSALAD Életkép a züllött kapitalista társa­dalomról Figyelem! Figyelem! . A HtYUIZSft TEXT» H aSYSERC í REOELM! XV kéz és zalaegerszegi fiókjába !116pitet8Í( 9 tavaszi szőve, újdonságok, melyek ci mái naptól kezdve az összes zala- megyei állami és kiskereskedőknél kaphatók Üzemi dolgozók tekintsek meg vételkényszer nélkül a dúsan felszerelt üzleteket. SPORT Megjegyzések a vasárnapi fordulóról Sokáig emlékezetes marad a zalamegyei labdarugó szurkolók­nak az Olajmunkás—ÉDOSz ta­lálkozó. Az ÉDOSz-tól izgalmas, érdekes küzdelemben vett el egy pontot a kanizsai csapat. A mér­kőzés igen sok tanulsággal és ér­dekességgel szolgált a szurkolók­nak, sportolóknak és a szakveze­tőknek egyaránt Bebizonyosodott ismét, hogy az ÉDOSz tudásban, tehehnikában fe­lette áll ugyan az Olajmunkás­nak, azonban könnyelműen vet­ték a mérkőzést. A kanizsai fiuk viszont szívvel-lélekkel az utasí­tásokat pontosan betartva vetet­ték magukat a küzdelembe, s az eredmény nem maradt el. Kétség1! elen, hogy mindkét csa­pat több helyzetet kihagyott. De­ák és Imri egyaránt három-há­rom „holtbiztos“ helyzetet ha­gyott ki. Érdekes volt azonban megfigyelni, amig Deák túlzott ön­bizalmában hibázhatott, addig lm. ri bátortalansága miatt nem volt eredményes. Ha valaki a mérkőzés után azt akarta volna eldönteni, hogy ki volt ennek a mérkőzésnek a ka­I nizsai hőse, bizony nehezen tu-> dőlt volna választani. Kovács az NB I-ben ilyen pompás védést még nem mutatott be. A kitűnő Henni elmaradt mögö'te, Zsidó szinte szóhoz sem engedte jutni Kocsist. Nemcsak, hogy lábbal, de fejjel is megakadályozta a válogatott csatárt az eredményes játékban. A közvetlen védelem, mint egy betonfal, úgy működött. S lelkes romboló játékuk meg­hiúsította az ÉDOSz csatárainak gólratörését Meg is állapította erről a védelemről Lyka Antal, az ÉDOSz edzője: „Olyan jó volt, hogy a második félidőben az a bizonyos „ÉDOSz henger“ sem* bir* ta ezt a falat áttörni“. — Külön dicséret illeti meg Károlyit és Szepesit. Károlyi kétizben is ha­laiéit Henni hálójába és Szepesi kétszer is megteremtette számára a lehetőséget p gólszerzésre. Vé­gül is megállapíthatjuk, hogy a mérkőzés hőse nem egy játékos volt, hanem az egész csapat, amely sziwel-lélekkel küzdve megakadályozta az ÉDOSz na­gyobb tudásának érvényesülését. (Sz. I.) A szerdai forduló esélyei — Könnyen döntetlen lehetett volna az eredmény — állapította meg Varga Imre, az NVSE ed­zője. — A második félidőben fö­lénybe kerültünk, de támadóso runk nem tudta kihasználni a helyzeteket. Volt egy gólunk is, amit Placskó rúgott. Azt sem tu­dom, hogy miért nem adta meg a pécsi játékvezető. A vasutasok egyébként sérel­mezik, hogy a mérkőzést pécsi játékvezető vezette, aki ugyan nagyobb hibákat nem csinált, de jó néhány ítéletén meglátszott, hogy a hazai csapat felé húz a szive. A csapat kisebb erőnléti moz­gást végzett kedden délután. A balszélső helyét valószinüleg Bé­késivel töltik be, a mai KSDSE elleni mérkőzésen. A pesti csapat egészen jó erőkből áll és az NVSE-nek nagyon meg kell küz­deni a pontokért. A mérkőzést fél 3 órakor kezdik az NVSE-pá- lyán, Az Olajmunkás berkeiben nagyszerű a hangulat az ÉDOSz elleni váratlan pontszerzés után. — A fiuk — különösen a védelem — derekasan ki tettek magükért — mondja Galácz edző. — Elől már több hiba csúszott a játékba. Örülünk, hogy legalább egy pon­tot szereztünk, A csapat már hétfőn reggel el­utazott Szombathelyre, ahol csak egy kis levezető mozgást végez­tek a játékosok A csapatban változás nincs Ami a mérkőzés esélyeit illeti, az ÉDOSz mérkő­zés után sem lehet az Olajmun­kásnak vérmes reménye a győ­zelemre. Mindenesetre, ha megis­métli vasárnapi pompás védőjá­tékát, az egyik pontot hazahoz­hatja. Az Olajmunkás—ÉDOSzNBl. lab­darugó mérkőzés előüt mintegy 11 ezer néző jelenlétében mérte össze erejét a két csapat. Mindkét csa­pat játékán látni lehetett, hogy a legutóbbi találkozó óta sokat fejlődtek. A nagyszámú sportked­velők ezalkalommal megismer­hették a röpladajáték műiden szépségét, a két csapat találko­zóját a tervszerűbben játszó za­laegerszegiek megérdemelten nyerték meg. Befejeződött a zalaegerszegi röplabda {crembajnokság A Zalamegyei Röplabda Alszö- vetség ez év januárjában kiirta Zalaegerszeg város röplabda te­rembajnokságát, hogy a röplab­dasport kedvelőinek a téli idény­ben is lehetőséget biztosítson a játékra és megkedveltesse ezt a sportágat. Hétrol-hétre fokozot­tabb érdeklődés mellett játsszot- ták le a benevezett csapatok mérkőzéseiket. "" v A hét folyamán befejeződöt a bajnokság, s a csapatok most már a szabadban készülődnek a közeljövőben meginduló tavaszi idényre. 1 ZMTE II.—LOVÁSZI MAORT H. 4:3 ' . Megérdemelten htfzta haza a ZMTE II. idegenből is a két baj­noki pontot. Az eredmény igazságos. HUBERTUS—ZALAEGERSZEG! MTE 4:0 (2:0) Vasárnap Magyaróváron ját­szott a zalaegerszegi csapat és ismét *,rereséget szenvedett. A ZMTE összeállítása a következő volt: Varga — Madarász, Nádasi, Fülöp — koppért, Kerkai, — Horváth, Tímár, Varga, Gróf, Ebedli. A ZMTE végig többet táma­dott, de csatárai a kapu előtt ismét gólképtelennek bizonyul­tak. A négy gól közül három sú­lyos kapushibából született. A TEREMBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE: 1. Határőrség 11 11 _ _ 2á 2 . Gimnázium 11 10 —. 1 20 3. Kereskedelmi 11 9 — 2 18 4- Rendező G. 11 6 1 4 13 5. OTI 11 5 1 5 11 ■ 6. Kórház 11 5 1 5 11 7. Vaskeresked. 11 4 1 6 9 8. Városháza 11 4' 1 6 9 9., Vármegyeh, 11 3 1 7 7 10. Pénzügy 11 2 1 8 5 11. Rendőrség 11 2 — 9 4 12. Posta 11 — 1 10 1 SPORTHÍREK Az NVSE—Siklósi SzIT bajno­ki asztali teniszmérkőzés lesz szerdán délelőtt fél 9 órai kezdet­tel Kanizsán, a Vasutas Szak- szervezet Székházában. Szerdán délután a kővetkező kosárlabda mérkőzések lesznek Nagykanizsán: MNTF—Nagyatá­di SzíT női bajnoki. NVSE— Nagyatádi Lendület női bajnoki, NVSE—MNTE férfi bajnoki. Az első mérkőzést 3 órakor kezdik a Gimnázium tornatermében­Zalaegerszeg röplabdacsapata ismét legyőzte Nagykanizsa válogatottját

Next

/
Oldalképek
Tartalom