Zala, 1950. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-22 / 68. szám
„Ez a munkásosztály, ez a nép megérti, hogy a mi viszonyaink között a harc egyik legfontosabb eszköze, április 4 megünneplésének legméltóbb módja: a jó munka. Még keményebb helytállással harcban és termelésben: ezzel ünnepli népünk a szabad Magyarország ötödik születésnapját, 1950. április 4-ét.‘‘ (Szabad Nép) ~WT alahányszor ünnepe van ™ a szovjet népnek, minidig: a munka újabb diadaláról érkeznek jelentések a Szovjetunió minden részéből. A. szovjet dolgozók tudják, hogy munkájuk állami fontosságú ügy, a munka termelékenységének fokozása állami feladat, végrehajtása az egész nép érdeke. Az állam, a nép ünnepeit azért teszik újabb m un kagyőzel mekkel eml ékezetessé, hogy kimutassák a Bolsevik Párt és, a kormány iránti ragaszkodásukat, amely nek politikája lehetővé teszi sziintelcn clőrehaladásukat. A Szovjetunióban, a győztes szocializmus országában a társadalmi munka eredményei teljes egészében azokat illetik meg, akik, részt vesznek a munkában, tehát a munkásosztályt, parasztságot és a szovjet értelmiséget. „Forradalmunk jellemző sajátsága abban áll — mondja Sztálin elvtárs —, hogy nemcsak szabadságot adott a népnek, hanem anyagi javakat is és megadta a jómódú és kulturszin- voiiaion álló élet lehetőségét is." A Szovjetunió történelmi tapasztalata alapján Magyar- ország és a többi népi, demokratikus ország dolgozói, akik szilárdan ráléptek a szocializmus építésének útjára, ma már világosan ismerik nemcsak a szocialista társadalom megvalósításának nagyszerű célkitűzéseit, hanem azokat a konkrét utakat is, amelyek e cél eléréséhez, a dolgozók élet. színvonalának szakadatlan emeléséhez vezetnek. A Szovjetunió dolgozói példája nyomán mutatkozik meg minálunk is az ünneplés mindenekelőtt a termelés frontján, uj, minden régi eredményt homályba boritó munkagyőzelmekben. Megmutatkozik az ünneplés a termelés és termelékenység emelésében, a versenymozgalom és a,sztahanovista mozgalom további ki- szélesedésében. a munkalelkesedés növekedésében. Az ünnepi kötelezettségvállalásokkal növekedő munka- ütetai célja az ötéves terv határidőelőtti teljesítése,, az ország eredményeinek és hatalmának további megszilárdítása. Az a munkalendiilct, amely megnyilvánul az ünnepi felajánlásokban, nem alszik el, hanem továbbfejlődik, és uj munkasikerek utján viszi előre a dolgozók társadalmát, az egész országot a szocializmus, a jómódú és kulturált élet- utján. iflyen felajánlásokkal, a munkalendület szüntelen fokozásával érték el a Szovjetunióban a liszjvenszki gyár kohászai, hogy az ötéves tervet már 1948-ban, két esztendővel a batáridő előtt íeljc- nitették és az 1950. évre előirányzott, napi termelési állagot acélolvasztásnál 45, hengerelt, készárunál 36, fehérbá- dognál 75, horgonyzott vasárunál pedig 44 százalékkal haladták túl. A. zlátouszti fémipari gyár a termelékenységet acélgyártásban 60, hengereltáru gyártásában 40 százalékkal növelte- A választások tiszteletére a gyár dolgozói vállalták, hogy az ötéves terven felül 53 ezer tonna acélt és 19 ezer tonna hengerelt árut termelnek- A krasznouralszki rézkohó munkásai a sztálini műszakban fejezték be évi tervüket, emelték valamennyi üzemük Szerda, 1950. március 22, teljesítőképességét. Ezért tudták a választások tiszteletére rendezett versenyben felmutatni még jobb eredményeiket, amelyek az észszerüsitések és uj húsok révén több mint félmillió rubel megtakarításhoz is vezettek. Ünnepi megnyilvánulások élőit a szovjet dolgozók felemelik vállalt szocialista kötelezettségeiket. ^ A Sztálin- autógyár munkásai a választások méltó megünneplésére vállalták, hogy sztahánovista műszakokat tartanak, még szélesebb alapokra fektetik a szocialista versenyt. Konkrét felajánlásokat tettek a selejt- csökkentésre, a készáruterme- lés megnövelésére, az évi terv korábban történő befejezésére, a gyorsvágási módszer bevezetése tervének túlteljesítésére, uj alkatrészek gyártására, írj gépi felszerelések beállítására és _ a villanyenergia megtakarítására vonatkozóanAz amerikai újságokban és folyóiratokban a lapterjedelem több mint kétharmadrészét hirdetések töltik ki. Reklámoznak mindent, rágógumitól kezdve politikusokig — és azt jelenti, hogy el is adják, meg is vásárolják a hirdetett cikkeket. Mint kiderül, gyakran egész kormányokat kinálnak megvételre- .. Franconak, a spanyol nép hóhérának hivatalos képviselői siettek kihasználni azt a lehetőséget, hogy az amerikai sajtó jó pénzért bárkinek és bármilyen célra hajlandó átengedni lapjait. Az egyik legelterjedtebb amerikai újságban, a „New York Times“-ben megvásároltak egy teljes oldalt, hogy a francoista /korporativ állam“ gyönyöreit és kiváló érdemeit hirdessék. Figyeljük a cimeket; ^Spanyol- országnak érdeke, hogy amerikai tőkebefektetések utján növelje belső tartalékait!“.. . „Spanyolország az amerikai tőkések számára bő kamatokat biztosit és olyan területet, amelyet nem kavart- fel a kommunista hisztéria!“ Hogy az amerikai üzletemberek minden kétségét eloszlassák, a „spanyol bussinos“ reklámoldalán néhány eddigi amerikai tőkebefektetés adatait is felsorolják és megnevezik azokat az üzletembereket, akik már jól megszedték magukat a spanyol nép kárára. E cikk megemlíti, hogy Spanyol- országban az amerikai tőkebefektetések összege már régóta meghaladta a 120 millió dollárt. A legnagyobb tőkebefektetéseket a ,,Standard Oil“ és a ,-Mark & Shenley“ cégek eszközölték. E nyilvános hirverésben nemcsak elismerik, de nagyik kujbisevi csapágy gyár munkásai és műszaki dolgozói vállalták, hogy az év 11 hónapjára előirt készárugyártási tervet 105.7 százalékra teljesitik. A dnyepropQt- rovszki „Vorosilov‘’-gyáí dolgozói vállalták, hogy a munkatermelékenységet 20 százalékkal növelik, megjavítják a munkaszervezést és valameny- nyi munkásnál elérik a normák teljesítését. A példákat a végtelenségig sorolhatnánk, amelyek bizonyítják, hogy a szovjet dolgozók önfeláldozó munkájukkal érik el történelmi sikereiket- Minden ünnep alkalmat nyújt arra, hogy eredményeiket tovább növeljék- Minden batáridő előtt teljesített ötéves t-erv a következő, még nagyobb eredményeket hozó ötéves terv alapjait fekteti le és biztosítja a nép államának legyőzhetetlenségét. dobra isi verik azt, amit az amerikai hivatalos körök oly gondosan titkolnak politikai megfontolásaik alapján — tudniillik, hogy az amerikai monopóliumokat felettébb szoros kapcsolatok fűzik a fasiszta Spanyolországhoz A „New York Times“ még azt is kifecsegi, hogy éppen a francoista Spanyolország az, amelyet a közeljövőben minél több amerikainak kell „meglátogatnia“, mert „Spanyolországban a legkülönbözőbb civilizáció — a görög, római és arab kultúra — nyomai maradtak fenn, amelyeknek szép emlékei ma is láthatók“. Franco ügynökeinek még egy „civilizációról“ kellett volna beszélniük, hogy teljes legyen az amerikaiak számára festett csábos kép. A hitleri ,,uj rendről“, amelynek elmaradhatatlan járulékai — a börtönök és akasztófák*— a modern spanyol táj legjellemzőbb részletei. E tény iránti figyelem ébrentartása, bizonyára szaporítaná a Madridot látogató amerikaiak számát. Hiszen az amerikai üzletembereket, politikusokat és katonákat csak még inkább vonzaná, hogy személyesen is megismerkedhetnek „ideáljukkal“, Franco fasiszta rendszerével. Franco washingtoni ügynökeinek reklámoldala a „New York Times“-ben világosan mutatja a Spanyolországgal szemben tanúsított amerikai politikát — sokkal inkább, mint a tucatnyi álszenteskedő „cáfolat“. A hóhér Franco a ,,New York Times“ hasábjain nyíltan dicsekszik a Wall Streethez fűződő szoros kapcsolataival. És ez nem reklám, hanem valóság. Truman a világ' legnagyol»!» fizetéséi élvezi A losangolesi ládió néhány adatot közölt Truman életmódjáról. Az elnök a világ legnagyobb fizetését élvezi és olyan példátlan fényűzésben él, ami magánszemélynek több mint három és félmillió dollárjába kerülne. így például az elnök 45 utazási alkalmatossággal rendelkezik, köztük elnöki jachttal, haditengerészeti hajókkal, vasúti terrmskocsikka1, különvonatokkal és 35 luxusautóval. Csupán a jacht fenntartása évi 225.000 dollárba kerül. A Fehér Ház 05 alkalmazottjának évi fizetése 150.000 dollár. A vidéki nyaralók, kastélyok és a közlekedési eszközök karbantartására és üzemben tartására az ál. jamkincstár 665 alkalmazottat tart el másfélmillió dollár évi fizetéssel. Az elnök hivatalos személyzete 225 főből áll, 998.254 dollár fizetéssel. Truman nagyobb fényűzésben él, mint bármelyik elődje a Fehér Házban. Sokmilliós személyi kiadásai éles ellentétben vannak az amerikai dolgozók tömegeinek egyre növekvő nytrajorával. Még a szépitgető hivatalos amerikai adatok szerint is az USA lakossága több mint háromnegyedének évi 'jövedelme jelentékenyen alatta marad a létfenntartási minimumnak. tavaszi napsugár rügy fakasztó melege simogatja a téli dermedt álmából lassan ébredező természete". A jövő Ígéretének tarka szépségéről beszél a halkan suhanó márciusi szellő, nagy harcoknak beteljesüléséről, amelynek kezdete 184S. március 15 volt. Függetlenség, szabadság. Nem álom, nem vágy — be’ élj esült valóság! 1945■ április 4-én győzött végre a Szovjetunió segítségével ezeréves vágyunk akarata ... ... Amint e^től a gondola) tói átfüzve haladok az utcán, figyelem az arcokat és különösen megkap a láz^s fényben szikrázó gyermekszemek boldog, derűs mosolya. Az iskola felé sieTnek, ahol vár valami rájuk, boldog sejtelmük beigazolódása, álmaik beteljesülése. Önkéntelenül is meggyorsítani lépteimet. Amikor az iskola elé érek, két ut^örősátor tűnik a szemembe, amit leírhatatlan boldogságban úszó gyermeksereg vesz körül. Köteleket húznak lázas igyekezettel, feszítenek, kalapálnak és versenyeznek, hogy ki minél több munkával és minél gyorsabban teljesítse a sátor építésnél reá bízott feladatot. cAz tíjjjik egy 20 személyes, a másik egy 10 személyes utT‘örősátor. Rákosi pajtás küldeménye. Amikor legutóbb lent járt Zalában, eljött No- vára is, ahol az egyik kis élelmes úttörő, Lukács Elemér pajtás beszélgetett Vele és 69 úttörő társa nevében fogadalmat te't, hogy erejükhöz mérten ők is kiveszik részüket a szocializmus építésének nagy munkájából. Ezen a beszámolón fordult Lukács pajtás Rákosi pajráshoz azzal a kérésükkel, hogy a nehéz anyagi körülmények közört lévő novai úttörő csapatnak a nyári táborozáshoz sátorfelszerelést küldjön. Rákosi pajtás meg , is ígérte. Még egy hónap sem élt el és a kérés teljesült. — Amit Rákosi pajtás Ígér, azt teljesiti is! — mondogatták lelkes örömmel itt körülöttem a munka lázában égő kis úttörők —. Ez a két sá(or ott állt az iskola elő‘ t, körülöttük tömörült boldog örömmel minden úttörő és ez a két sátor hirdette március 15-én, hogy Rákosi pajtás szava: tét1. &bb£fl a két sátorban álmodják nyáron a novai uHörők azokat a csodaszép terveket, amelyek az ö^ves terv során majd elérhetők lesznek számukra. .. Ezekben a sátrakban örökké ott lesz velük Rákosi pajtás biztatása és Ő irányítja a kis pajrásokat uj harcolóra, uj eredmények elérésére. Az Ö vezetésével épiH az ifjúság, dolgozó népünk reménysége és erőssége azt a szilárd betonalapot, amelyen a jövő szocialista országa olyan erős várrá épül, amit semmiféle vihar meg nem dönthet s amely mindenféle imperialista mesterkedésnek, támadásnak erős bástyaként ellenáll. £ztk a gondolatok fordultak meg bennem, amikor hosz- szán elnéztem a két sátor körül sündörgő kis pajtásokat és én kétszeresen örültem velük, boldogabb voltam náluknál, mert büszke érzéssel iöVölt el az a tudat, hogy a mi munkánk nyomán épül számukra derűs és gondtalan jövő. Teljesítményük /okozásával, díszítési versennyel készülnek az M.NDS# asszonyok április 4-re Zalaegerszeg dolgozó MNDSz asszonyai nagy lelkesedéssel készülnek április 4-re, felszabadulásunk ötödik évfordulójának méltó megünneplésére. A Magasépítési NV-nél dolgozik Sülé Jenőné. Habarcshordó. Vállalta, hogy eddigi 140 százalékos teljesítményét a nagy nap tiszteletére 15 százalékkal emeli. Egyben versenyre hívta ki a nagykanizsai Magasépítési, NV hasonló beosztásban dolgozó MNDSz asszonyokat. — Azon vagyok — mondotta —, hogy munkámmal minél nagyobb mértékben járuljak hozzá az ötéves terv sikeréhez. így akarom kifejezni hálámat és ragaszkodásomat a Szovjetunió iránt. így köszönöm meg a dicsőséges Szovjetuniónak, hogy felszabadított bennünket és hogy a Párt 'biztosította egyenjogúságunkat. Hasonlóképpen nyilatkozott Magyar Józsefné is a habarcs- készítő brigád másik dolgozó asszonya: — E na.p tiszteletére én is 15 százalékkal emelem munkateljesítményemet. Jó munkámmal épitern a saját és az országom jövőjét Az MNDSz városi szervezetének asszonyai felajánlották, hogy a szabadságukért életüket feláldozó hős szovjet katonák sírjait április 4-re rendbehozzák. Ezenkívül a városi kertészet dolgozóinak a megyeszékhely utca-parkositási és virágültetési munkájában, mindannyian segédkeznek. Dekorációs csoportokat szerveznek és versenyre hívják ki az MNDSz nagykanizsai asz- szonyait, hogy április 4-én ünnepeljük szabadságunk védelmezőjét, a Szovjetuniót, és a békeszerető népek táborának nagy vezéréi Sztálin elvtársat. A szeüfgyörgyvälgyi „Uj Eid“ ISzCs minden noiagja belépett az MNDSz~fae Szentgyörgyvölgyön egy század kulák fröcsköl mindenféle kigyót- oékát a nagyüzemi-gazdálkodásra- Az „Uj Élet1' termelőcsoport tagjait azonban nem ingatják meg már a kulákok rémhírei. Bátran vernek vissza mindenféle kiiláktámadást. A csoport nőtagjai is keményen állják a űarcot és jó munkájukkal bizonyítják be, hogy az uj ország- építésből méltó .módon veszik ki részüket. A napokban tartott üzemi értekezletükön a csoporton belül megalakították az MNDSz szervezetet, Tóth Elekné lett az elnök. A csoportnak 18 tagja van. Elhatározták, hogy április 4-re a TSíCs mind a 18 nőtagját bevonják szervezetűkbe. Alig hangzott el a határozat, amikor felállt Szabó Elza elvtársid) és bejelentette, hogy nem is várják meg a felszabadulás nagy nap- iát, hanem még ennek az értekezletnek a befejeztével lelátogatják mindazokat, akik jelen pillanatban nem tudtak határozni, belépjenek-e vagy sem. Este 9 óra. A, szentgyörgyvŐB gyi „Uj Élet" termelöcsoporf val#» mennyi nőtagja MNDSz-tag. ,,cA.mil Alákősl. azt teljesíti is” Nem reklám, hanem igaz!