Zala, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-22 / 45. szám

A Szovjet Hadsereg történetéből ,.A pártot büszkeséggel 'ölti el, hogy a Vörös Hadse­reg becsület el jár'a végig hazánk munkásosztályának és parasztságának belső- és külső ellenségeivel vívott el- keserede'l harcok nehéz iá­ját, hogy a Vörös Had.-- -reg hatalmas harci, forradalmi erővé fejlődött a munkásosz­tály ellenségeinek rettegé­sére, az elnyomó1 lak és le- igazollak örömére(Sztálm.) Szovjet ejtőenryős. . „Tizennégy ország hadjára­tának“ nevezte Churchill, az intervenció értelmi szerzője és szervezője a külföldi csapatok betörését a szovjet köztársaság területére. 1918—21 között an­golok. .franciák, fehérlengye­lek, amerikaiak, németek, ola­szok és japánok támadták a fiatal szovjet köztársaságra a legszorosabb együttműködésben Denyikin, Jugyonics, Krasznov, Kolosa k és Vrangel fehér ban­dáival. A Vörös Hadsereg va­lamennyi ükét megsemmisítette és kiverte a szovjet határain túlra. ¥ A Vörös Hadsereg első szerve­zői és vezetői Lenin és Sztálin. Ök álltak az 1913 novemberében felállított Munkás Paraszt Védel­mi Tanács élén. Sztálin irányítot­ta a döntő hadműveleteket Cári- einnál, Permek, Petrográdrií* és Denyikin ellen; nyugaton a pá- nok Lciigyelcrszága, délen pedig Vrangel eilen. 1919 november 27-én, Lenin indítványára a pol­gárháború frontjain szerzett elé­vülhetetlen érdemei elismerése­ként kapta a Vörös Zászló-rendet. Ä kínai nacionalista-militaris- -ták 1929-ben önkényesen meg­szállták a Szovjetunióhoz tartozó mandzsuriai vasutat. A kínai tá­bornoki klikk kihívó cselekedetét az orosz hadsereg a betolakodók teljes felmorzsolásával torolta meg a Dalaj Nor-nál és Hajlar- nál vívott csatákban. Az elbizakodott japánok .1938- ban a Haszan-tó vidékén megtá­madták a szovjet hátárőrcsapato­kát. Céljuk az volt. hogy Vladi- vosztókig előrebatoljanak és be­kerítsék a kikötővárost. A kifej­lődött elkeseredett harcok a Vö­rös Hadsereg teljes győzelmével végződtek. ' 1938-ben a japán-mandzsu csa­patok a Halhin-gol-folyó vidé­kén kísérletet tettek a Mongol Népköztársaság egy részének el­foglalására. További céljuk volt behatolni szovjet területre, elvág­ni a szibériai vasúti fővonalat és ezzel a Szovjetunió távolkeleti területeit. A szovjet és mongol csapatok több csatában súlyos ve­reséget mértek a támadókra, be­kerítették és felmorzsolták az el­lenség élvonalbeli csapatait. Finnország reakciós kormányá­nak kihívó cselekményei indítot­ták el az 1939—40-es szovjet-finn háborút. Az imperialista államok Finnországot tüzérséggel, repülő­gépekkel, fegyverszállítással és „önkéntesek1' küldésével támogat­ták. A leningrádi katonai körzet csapatainak erdős-mocsaras vidé­ken kellett harcóíniok és át kel­lett törniük a legkorszerűbb tech­nikával megerősített vasbeton „Mánnérheim-vonalat." A háború a finn hadsereg teljes leverésével végződött Az Északi Jogos-tengeriéi le s Szerda, 1950. febr. 22. irívrrmrtéfe éjszakai gyakorlatra sítalpakon. Fekete-tengerig- húzódott az az arcvonal, amelyen a Szovjet Had­sereg harcolt a Nagy Honvédő Háborúban, 1941—45 között Egyedül állt szemben Németor­szág, Románia, Finnország, Ma­gyarország és Olaszország 257 hadosztályával. A szövetségesek Ígérgették az európai második arcvonal megteremtését, de csak akkor valósították meg, amikor látták, hogy a Szovjet Hadsereg egymaga is képes egész Németor- szág megszállására és Franciaor­szág felszabadítására. 1941 telén indított ellentáma­dásával a Szovjet Hadsereg négy hónap alatt. 400 kilométert tett meg, maga előtt kergetve az ellen­séget, Az 1944-es nyári ofíenzi- vában egyetlen támadással 750 .kilométerrel nyomult előre. 1915- ben a szovjet csapatok támadá­sának irama tovább fokozódott. Ilyen iramú előnyomulással, a vi­lág egyetlen más hadserege sem büszkélkedhetik. A szárazföldi hadsereg melleti a szovjet hajóhad a háború első 37 hónapjában 740 ellenséges ha­dihajót, 850 szállt tóhajót és ezer­nél több kisebb hr.jóegységet süllyesztett el, a szovjet, tengeré­szek .harcoltak a német-fasiszták ellen a Fekete-, Balti- és Bah- rens-tengeren, a Volgán, a Dnye­peren, a Dunán , és az Oderán. A Nagy Honvédő Háború alatt’ a szovjet repülők mintegy 3 mii-; lió harci bevetésen vóltak és1 Szovjet katonák legalább 60 ezer ellenséges gépet lőttek, le. A Szovjet Hadsereg, — amelyet méltán neveznek felszabadító hadseregnek — elkeseredett har­cokban felszabadított Lengyelor­szág, Bulgária, Jugoszlávia, Ma. gyaroszág, Csehszlovákia és Ausz­tria népét és az ellenségnek saját fővárosában adta meg a kegyelm- döfésfc, kitűzve a győzelem lobo­góját Berlin felett. Mandzsúriát, Dél-Szahalint. a Kurili-szigeteket és Koreát nem egészen egy hónap alatt '(1945 augusztus 9—szeptember 2.) sza­badították fel a szovjet fegyve­res erők a japán hódítok bitorló uralma alól. A Szovjet Hadsereg győzelmes hadműveletei döntő szerepet játszottak a japán im­perializmus leverésében és a második világháború befejezésé­ben. Még jobban egymáshoz szorítjuk könyökünket, mint valaha“ k négyszázezer amerikai bányász teljes egységben folytatja a sztrájkot A hatóságok és a munkálta­tók fenyegetései. Lewis áru­lása ellenére a 400 ezer ameri­kai szénbányász teljes egység­ben folytatja sztrájkját. A bá­nyákban továbbra is az a jel­szó: ,.Ha nincs szerződés, nincs munka“. Illionisban a bányászok egyik vezetője a dolgozók általános hangulatáról ezt mondta: „Még jobban egymáshoz szorítjuk könyökünket, mint valaha“. Az AFP jelentése arról számol be, hogy a sztrájkmozgalom tovább terjed. Kedden 42 ezer Ä Hűdé Právo az ötéves terv első esztendejének eredményeiről A Csehszlovák Kommunista Párt központi, lapja, a Rudé Právo vasárnap vezércikké­ben közli azokat az eredmé­nyeket, amelyeket Csehszlová­kia dolgozói az ötéves mnnka- olőirányzatnak első esztendejé­ben elértek. A cikk hangsú­lyozza: a nehézipariban sike­rült a háború előtti színvona­lat 40 százalékkal meghaladni. A munka termelékenysége az elmúlt esztendőben 3 és fél szá­zalékkal emelkedett és máris túlhaladta a háború előtti színvonalat. Csehszlovákia a Szovjetunió­val és a népi demokrácia álla­maival bonyolítja le külkeres­kedelmének 45 százalékát. A cikk a továbbiakban beszámol arról, hogy az építkezésben elért eredmények az 1948. évi­hez viszonyítva teljes egyhar- tnaddal emelkedtek. Az egysé­ges mezőgazdasági szövetkeze­tek nagyban fokozzák a mező­gazdaságban elért eredménye­ket. Az elmúlt évbetn 5500 trak­torral, 2800 aratógéppel és 5900 ekével emelték a; mezőgazda­ság gépállományát. A cikk kiemeli, hogy Szlová­kiában is nagy változások tör­téntek. Az eredmények a dol­gozók megfeszített igyekezeté­nek gyümölcsei. Az elmúlt esz­tendő megmutatta, hogy csakis a nagy Szovjetunió vezette bé­ketáborban tudjuk megvalósí­tani feladatainkat, amelyeket Clement Gottwald, a Cseh­szlovák Köztársaság elnöke tű­zött ki az. ország valamennyi dolgozója elé — fejezi be cik­két a Rudé Právo. fémmunkás szünteti be a mun­kát. Illionis államban kedden további 13 ezer bányász lép. sztrájkba. A hetedik hetébe lépő sztrájk következményei egyre inkább érezhetők. A New York Herald Tribune szerint az USA már csak öt napra elegendő szén­készlettel rendelkezik s a leg­nagyobb városokban egymás­után vezetik be a villanyáram- korlátozásokat. A Szabad Német Szakszer­vezetek Szövetsége üdvözlő le­velet intézett a sztrájkoló ame­rikai bányászokhoz. „Látjuk — mondja a levél —, hogy a hírhedt Taft—Hartley-féle tör­vény alkalmazásának az a cél­ja, hogy. lehetetlenné tegye harcotok folytatását. Abban a szilárd meggyőződésben üdvöz­lünk benneteket, hogy bekö­szönt az a nap, amikor a csel­szövők és szakadárok minden, törekvése ellenére együtt indu­lunk a, győzelemre-a Szakszer­vezeti Világszövetség sorai­ban.“ Dudes elvtirs interpellációt jelenlelt be a francia kormány reakciós és háborús politikája ügyében Jagues Duclos elvtárs, a Francia Kommunista Párt parlamenti csoportjának elnö­ke hétfőn délután levelet in­tézett Herrjöthöz a nemzetgyű­lés elnökéhez, amelyben közli, hogy interpellációt szándéko­zik beterjeszteni a kormány reakciós cs háborús politikája ügyében. Duclos elvtárs a levélben hangsúlyozza, hogy a kor­mány módszerei súlyosan megsértik a demokratikus sza­badságjogokat. A kormány a Vichy-i kormány' idején érvény­ben volt munkásellenes meg­torló eljárásokhoz folyamodik. Ezek az intézkedések egy er­kölcsileg gyanús magas állású tisztviselőtől származnak, akit a francia bíróság annak ide­jén szeméremsértés miatt el is ítélt. A kormány tovább foly­tatja bűnös és a nemzet érde­keit sértő háborúját Vietnam­ban idegen hatalmak számlá­jára, az imperialisták haszná­ra — Írja Jaques Duclos elv- társ. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányzó Tanácsának ülése Vietnam Kormányzó Taná­csa legutóbbi ülésén Ho-Si- Mink elnök hangsúlyozta a diplomáciai kapcsolatok felvé­teléneik történelmi jelentősé­gét Vietnam és a Szovjetunió, valamint a népi demokratikus országok között. A külügyrtíi- niszter beszámolva a diplomá­ciai tevékenységről kijelentet­te, hogy „diplomáciai^ és ka­tonai győzelmeink az általános békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és minden nép szabadságáért harcoló demokratikus erők győzelmei.” A Kormányzó Tanács jóvá­hagyta a'Vietnami Demokra­tikus Köztársaság J950- évi költségvetését. . Előkészületek a Szovjet Hadsereg fennállásának 32. évfordulójára A szovjet főváros dolgozói ha­talmas lelkesedéssel készülnek a Szovjet Hadsereg fennállása 32. évfordulójának ünneplésére. A moszkvai gyárakban, üzemek­ben, intézményekben, taninté­zetekben, agitációs irodákban, klubokban és kultúrpalotákban felolvasásokat és előadásokat tartanak a Szovjet Hadsereg dicső győzelmeiről, amelyeket a győzelmek szervezőinek, Le­ninnek és Sztálinnak vezetésé­vel ért el. Hétfőn Moszkva kerületei­ben ünnepi gyűléseket tartot­tak az évforduló alkalmából. A moszkvai városi tanács szín­házában a villanylámpa-gyár- nak, a transzformátor üzem­nek, a gépgyárnak és a sztá­lini kerület más vállalatainak megbízottai tartottak ünnepi gyűlést. A Szovjet Hadsereg 32. évfordulójáról Mironov vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse tartott előadást. Ünnepi gyűlések voltak hétfőn Mosz­kva más kerületeiben is. Több mint ezer olasz város és község tette magáévá a Béke Hívei Világkongresszusának felhívását Az olasz szenátus ülésén Sereni szenátor előterjesztette annak az 1000 olasz városnak és község­it normts egy Anatolij Pinyenzsik, a sztálin­grádi traktorgyár ismert gyors­esztergályosa, Szovjetunió Leg­felső Tanácsa választásai tisztele­tére megindult szocialista mun­műszak alatt kaverseny során nagy sikere­ket ért el. Néhány nappal ezelőtt egy munkadarabot, amelynek elkészítése 96 órát igényel, 8 óra alatt készített el. nek névsorát, amelyeknek kép­viselőtestülete, vagy község­tanácsa magáévá tette a Béke Hívei Világkongresszus öt pont­ját. Az olasz városokban és községekben a kommunista, szocialista, keresztény demo­krata és más párti tanácstagjai szinte egymással versenyezve foglalnak állást az öt. pontban álló békeprogram mellett. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom