Zala, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-02 / 28. szám

Köszön] ük a Pártnak As orvos, a tanár, a közalkalmazott hessél a minisztertanács rendeletéről Életszínvonalunk állandó emelkedésének, népi demokrá­ciánk megerősödésének és a tervgazdálkodásunknak egyik újabb diadalát jelentette a közszolgálati alkalmazottak fi­zetésének rendezéséről meg.ie- lent minisztertanácsi rendelet. Nagy örömmel fogadták a ren­deletit azok. akiket a rendelet közelről érmt: a közszolgálati alkalmazottak. az orvosok, egészségügyi dolgozók és a tanszemélyzet. A dolgozók kö szönetet mondanak a Pártnak, bogy lehetővé tette számukra az életszínvonaluk újabb eme­lését. KOVÁCS ISTVÁN kórházi ápolót mindenki csak úgy ismeri a kórházban, hogy .műtőspista’*. Jó néhány évet dolgozik a kórházban. — Nagy örömet ieicntett számomra ez a rendelet. Most a fizetésem majdnem a két­szeresére emelkedik. Régóta vágytam erre a fizetésrende­zésre és most. hogy beteljese­dett. azt a Magyar Dolgozók Pártjának köszönjük. DR. BÜTTNER KÁROLY q városi kórház sebészeti osz­tályán dolgozik mint beosztott orvos. A fizetésrendezés során jelentősen emelkedik a fize­tése. — A múltban a közszolgá­latban álló orvosoknak egészen alacsony volt a fizetése, szinte nem lehetett megélni belőle. Magánpraxist kellett vállalni, hogy megéljünk. Amikor a fe­leségemmel elolvastuk, nagyon megörültem a rendeletnek. Többször is elolvastam, Meg­becsülik a' mi munkánkat is. láthatjuk. LOVASSI KÁROLY tanító q kiskanizsai iskolában vezeti be a ..sáska** gyereke­ket a tudomány világába. — Vasárnap óta, már jó né hányszor áttanulmányoztam a rendeletét. Tizenegy éve va­gyok tanár, de sohasem tapasz­taltam ennyi becsülést, m-nt most. A népi demokráciánk fejlődése lehetővé tette szá­momra. hogv nagyobb fizetést kapjak és képezzem és fej­leszthessem magamat a szo­cialista nevelés érdekében. KOVÁTS ANNA a városházán q közigazgatási osztályon dolgozik. — Csak örülni tudunk 3 ren delelnek — mondja amely végre a mi fizetésünket is ren dezi. Eddig 310 forint volt a fizetésem most pedig 500 lesz. Ez az összeg sokat r jelent. Több ruhát', cipőt" és élelmet jelent számunkra. Érzem, hogy ez a rendelet a népi demokrá­ciánkat vezető munkásosztá­lyunk megbecsülése az értel­miség felé. DÉNES JENŐ ugyancsak a városházán dol­gozik. így beszél a rendelet­ről : — örülök ennek a rendelke­zésnek és hálás vagyok a Ma­gyar Dolgozók Pártjának,! amely lehetővé tette számunk­ra. hogy az életszínvonalunk fizetésrendezés formájában is emelkedjék. 'ersenyben az tij segédek Népköztársaságunk Minisztertanácsának rendelete értel­mében országszerte többezer tanonc tette le a napokban a segédvizsgát. Ma már mint szakmunkások dolgoznak üze­meinkben. A tanulás persze m ég nem fe jeződött be. Hogyan dolgoznak az uj segédek, mik a terveik? így dolgoznak, be­szélnek a MAORT gépműhelyének újdonsült segédei: tem, arra törekszem, hogy utolérjem azokat a szaktársa­kat, akik most fenn vannak a fekete táblán. —* * 1 S kezével felmutat a műhely falán lógó fekete táblára. — Úgy érzem, dicsőség fel­kerülni erre a táblára és min­den3 igyekezetem oda irányul, hogy az élenjárók között le­hessek. Jó .utón halad. Már az első napokban 132 százalékot ért el. Kezdetnek biztató. Csak így tovább! Lovász Lafos apjával versenyez A Lovász-családot ketten is képviselik a MAOB.T lakatos­műhelyében. Lovász Imre-az apa, ki legutóbb is 159 száza­lékos teljesítményt ért el és Lovász Lajos a fia, aki most lett segéd. Most éppen egy talp csap ágy h á z lakatosmun­káit végzi. — Örült az egész család, hogy segéd lettem — mondja. — Különösen az apám. Mond­ta is nekem: „Jól dolgozzál és igyekezzél minél nagyobb — teljesítményt, elérni, mert ez­zel a szocializmust építed? Lovász Lajos-meg- is akarja fogadni apjának szavait. — Elsejétől kezdve már én is normában fogok ; dolgozni — mondja örömmel — és ak­kor rajta leszek, hogy túlszár­nyaljam az apám teljesilmé- nyeit. - , Normát kapnak a Kefegyär íiolgaxdi nagykanizsai molisták és előbbrevigyem tel­jesítményeimmel a szocializ­mus építését. Molnár Lajos a táblára akar kerülni Molnár Lajos is most tette le a segédi vizsgát. Flumbort elvtárssal együtt egy kazán csöveit állítja össze. — Szorgalmas, ügyes gyerek a Lajos, — -állapítja meg Flumbort, akinek ,,keze alatt” dolgozott az elmúlt hét évben "Molnár Lajos — Evek óta sok tanulóval dolgoztam, de egyik síim volt olyan ügyes, mint Ő Lajos pirulva hallgatja a dicsérő s2svakat. — Igyekeztem jól elsajáéi- 'ant a szakmát—vág közbe — MobI pedig, hogy segéd let­Kefegyár De csütörtöktől kezdve ezen a vonalon is döntő javulás áll be. Leérkezik a központ kül­dötte és elhozza magával a normát, amelyet oly régen várnak már az üzem dolgozói. Sőt mi több, kiküszöbölik az üzemben az eddigi legkomo­lyabb hibát:' a tervfelbontás hiányát. — Az év eleje óta volt már 2 tervünk is, de mindegyiken változtatott később a központ. Ez húzta, halasztotta a tervfel­bontást. De még e hónap első felében ezt is kiküszöböljük, s akkor aztán igazán végre tudjuk hajtani — normával, tervfelbontással, pártszervezet alakításával — a Központi Ve­zetőség határozatát. •— A zalaegerszegi földműves- szövetkezet is megkezdte a szerző, déses sertéstenyésztési és hizlalási akciót. Az a gazda, aki 6 hónapos nnvasertését szerződésre leköti. 200 forint kamatmentes előleget kap és csak a leadott malacok árából ’ma­ják azt le, A sertéshízlaíásra szer­ződőit gazdák szintén 200 forint hizlalási előleget kapnak. „Oyűzslemre visszük 8 oiriiiatározator A SzOT megyei értekezlete megbeszélte a soron következő feladatokat Pártunk Központi Vezetősé­gének határozata fordulatot jelent a munkaversenyben. Dolgozóink egyre inkább fel ismerik annak hatalmas jelen­tőségét. A határozat eddig el­ért eredményeink, győzelmeink mellett felmerült fogyatékos­ságokra is rámutat. A Párt hosszabb időre megszabja azt a helyes irányt, amelyet kö­vetnünk kell. A megnövekedett feladatok megbeszélésére a Szaktanács Megyed Titkársága, egészna­pos értekezletet hívott eg.vbe> amelyen Lendvaj László elv társ. SzOT megyei titkár ki­merítően. megyénkre vonat­koztatottan foglalkozott a so­ron következő tennivalókkal. Közel kétórás beszámolójában ismertette megyénk összes üzemeinek eredményeit, hibáit, majd kifejezte, hogy ;» szakszervezeteknek dön­tő részt kell vállalniok a párthatározat végrehajtá­sából. Ehhezv mindenekelőtt is az szükséges, hogv alapos politi­kai felvilágosító munkával minden egyes dolgozónkkal megismertessük és megértes­sük a Párt iránymutatásának döntő jelentőségét nemcsak a maga. hanem az üzem. az egész ország szempontjából. — Azon leszünk — mondot­ta —. hogy a párthatározat maradék­talan megvalósításán ke­resztül még inkább meg­szilárdítsuk, továbbfeilesz- •szük eddigi eredményein­ket és a Szovjetunió támo­gatásával. Pártunk, Rákosi elvtárs vezetésével és az ötéves tervvel, n békéért harcolva, a szocializmust minél előbb megvalósítsuk. Ezután Sárdi Mihálvné elv­társnő szociálpolitikai problé­mákkal foglalkozott, majd az értekezlet második felében a hozzászólók tették meg javas­lataikat és egyöntetűen kife­jezték hogy a párhatározat flz. ötéves terv teljesítése, illetve túlteljesítése érdekében saját üzemünkben is győzelemre viszik. Kiét is sa Terv ad fa : »Tervbánya“ nyílik Badacsonytomajban A badacsonytomaji bazaltbányá­ban nagyméretű munkálatok foly­nak a régi mellett egy uj, komoly kapacitású bánya üzembe helyezé­sére. Mint értesülünk, az uj bazalt- bányának üzembe helyezésére feb­ruár közepéig sor kerül. A sod­ronykötélpálya átszerelése máris folyamatban van és a kedvezőtlen időjárás ellenére is néhány hét alatt befejeződik. Az újonnan lé­tesítendő kötélpályát a régihez ké­pest lényegesen meghosszabbítják, I úgyhogy a régi és az uj bánya összeköttetésben lesz egymással. 5 éves tervünk újabb létesítmé­nye hatalmas munkalehetőséget biztosit a környékbeli dolgozók számára. Az, üzem ilyen nagyará­nyú kiszélesítésével természetesen együtt jár a jelentős munkaerő- szükséglet s az uj bánya teljes üzembehelyezésekor számolni lehet majd megfelelő képesítésű szakmun­kások hiányával. Bucsután is érik már a gyümölcs NÉPKÖZTÁPf SASÁG UNK alkotmánya minden dolgozó számára biztosítja a művelő­déshez való jogot. Közép- és felsőiskoláinkban, egyetemein­ken ma már nem az urak cse­metéi. hanem az üzemi munká­sok, dolgozó kis- és középpa- rasztok gyermekei tanulnak. Demokratikus honvédségünk és rendőrségünk élén az el­múlt bűnös uri-rendszer kiné­zettel, a ma megbecsült dolgo­zói állanak. Amikor honvé- deinkre tekintülik, jogos büsz­keség tölt el bennünket. A nép katonái, a mi békés épitőmun- kánk őrei­PETI ISTVÁN bucsutai 3 holdas kisparaszt honvédtiszt- képző akadémián tanul. Édes­apja a minap következőkép­pen beszélt: — Én idehaza a termelés frontján állom a sarat. Azon igyekszem, hogy minél többet és jobbat termeljek magam­nak is, meg az országnak is. A fiam pedig ott a honvédtiszt- képző akadémián őrködik az én eredményeim fölött. No de egy katona csak egy katona. Egy század már nagyobb, erő és az egész ország hadereje védi meg igazán az ilyen ma­gunkfajta kisparasztok és az ipari dolgozók eddigi alkotá­sait, amiket a 3 éves terv ke­retében elértünk. — ÍGY VAGYUNK ezzel mi is- Egy kisparaszt. az csak ?gy kisparaszt. Pia jön egy elemi csapáé, hát tönkre teszi- Én már- gondolkoztam, az én 3 holdam az csak annyi, mim a hábnmbart pítv czál miska. Majdnem semmi. De ha már tizen összefogunk, az már je­lent annyit, mint egy század katonaság! — Számtalan jó példa áll előttünk itt a megyében is. És hogy komoly erőt képvisel­jünk a falusi osztályharcban, bizony nekünk is szövetkez­nünk kell. Csak annyit mon­dok, hogy itt Bucsután is érik már a gyümölcs-.. Uiabb halálos szánkózás Cseh József 20 éves gazdasági alkalmazott, petrikereszturi lakos pénteken délben Palkovics Lajos vendéglős lovas szánkójával a szomszédos községbe 3 pénzügyőrt szállított ellenőrzésre. Visszafelé egyedül iött haza, útközben a lo­vak megijedtek, a szánkó megcsú­szott, Cseh József pedig nagy ívvel kirepült s egy utszéli kőoszlopnak esett. Koponyaalapi törést szenve^ dett. Azonnal értesítették a men­tőket. de amire az orvosi segítség a helyszínre megérkezett. Cseh Jó­zsef meghalt. — Az 1926 évben született álii- tásköíeles fiatalok összeírásuk vé­gett Zalaegerszegen a városháza I. emelet 10 számú szobájában a törvényes következmények terhe mellett, nevük kezdőbetűjének megfelelő napon jelenjenek meg. A—C kezdöbetüsök február 6~~?- én, D—H február 8—9-én. J—M február 10—11-én. N—S február 13—14-én. Sz—Z kezdübetüs fiata­lok 15—16-án jelentkezzenek. Csütörtök, 1950. itbt. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom