Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-11 / 9. szám
Szerda, TÜ50. január "ft. Szociálpolitikai terveink Január 16-án szociálpolitik indul Zalaegerszegen és Nagykanizsán Demdkratikus kormányza- jtunk az elmúlt év folyamán knég fokozottabihan terjesztette ki támogatását üzemeink dolgozóira szociálpolitikai téren is. Mi sem bizo- atyiiju ezt jobban, mint az, aiogy djo^gozóink m<i már széles Jéorben élvezik azokat' a jogokat, amelyeket az el- műit rendszer lökés urai vagy egyáltalán nem, vagy legfeljebb alaposan megnyirbálva, esetleg sztrájk árán adtak meg ■mu n kásáiknak. Amit mér megvalásHotíunk Még csak megemlíteni, •hogy Horthy ék idejében ismeretlen fogalom volt dolgozóink előtt a jól végzett HRinka után megjáró üdülés, sportolási vagy kulturális lehetőségek, nem is (beszélve az »egészségvédelem terén fenn- fé&ofá, példátlan hanyagsár fokról Ehhez képest népi demeküáeiánkban. a. dolgozó nép államában minden, tehát szooiálpolitikánk is magétól értetődően a dolgozók érdekeit szolgálja. Fizetett szabadság és ebédidő, téli és nyári üdülés, fürdő és mosdó az üzemben, kifogástalan orvosi ellátás, napközi otthon, bölcsőde, szülési-, házassági-, öregségi- és temetkezési segély, — mindez csak Népköztársaságunkban vált ismert fogalommá —• valósággá. Tobh szakembert heil képeznünk Megyénkben és ezen belül üzemeinkben természetesen ebben a vonatkozásban még nagyon sok, a tennivaló. A hároméves terv befejezése után, most az ötéves terv fokozott feladatokat ró reánk s ezeket csakis úgy tudjuk megoldani, ha üzemeinkben hivatásuk magaslatán álló szociálpoliWcai megbizot- taink lesznek, akik szívügyüknek tekintik üzemünkben eddigi eredményeink gazdagítását jó és alapos munkával. Szükséges ebből a célból, hogy erre alkalmas legfejlettebb dolgozóinkat átvigyék a Zalaegerszegen. és Nagykanizsán még e hó 36-án kezdődő szociálpolitikai tanfolyamon, ahol a legjobb szakmai és politikai előadókat biztosítják számukra. Male&GtelhárMás, egészségvédelem A Bzaktanács^ Megyei Titkársága kebelében működő szociálpolitikai bizottság .hétfői ülésén foglalkozott ezekkel a, kérdésekkel. Megállapította többek között, hogy még mindig hiányos szociálpolitikai vonatkozásban, hogy az üzemi bizottságok nem kapnak megfelelő támogatást, ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Felelős kiadó: Lakatos Dezső Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 250 és Nagykanizsa, Fő-ut 7. Tel.,: 54. Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Fő-ut 5. Telefon: 31. Nyomatott: a Szabad Vasmegye nyomdájában Nyomdáért felel: Dr. Keresztes Iron. valamint a propaganda munka nincs eléggé összekapcsolva üzemeinkben a versenymozgalommal. Másrészt fokozottabb támogatást kell nyújtani azoknak az üzemeknek, ahol a táppénzfizetés a helyszínen történik, mint a MA ŐRT nál és a badacsonytomaji ba- zaltbányábau. Sok a javítani való még a balesetelháritó berendezések tökéletesítése terén, jóllehet ezt illetően már vannak komoly eredményeink. A sümegi és zalahalápi bazaltbányában sikerült a balesetek számát az 3 százalék alá szorítani megfelelő védő- berendezések alkalmazásával. Az egészségvédelem egyike a legdöntőbb feladatainknak. A bizottság erre vonatkozólag máris elhatározta, hogy orvosi brigádot alakit a tavalyihoz hasonlóan szűrő vi zsgálafc 1 e folytatására. Munkájukat előre lefektetendő ütemterv szerint fogják végezni és ennek során minden üzemünkbe ellátogatnak. A jóléti alap felhasználása A jövőben ugyancsak fokozottabb ellenőrzést kell bevezetni a jóléti alapok hova.fordítását illetően is. Vannak üzemeink, ahol helyesen használják fel az alapot, pl. a Nyirádi Bauxit- ban, ahol teljes egészében céljának megfelelően használják fel ezt az összeget. Mindent összevetve: 5 éves tervünk ideje alatt még teljesebb mértékben fogjuk megvalósítani Alkotmányunk iiak azt a szakaszát, amely kimondja, hogy számunkra legfőbb érték az ember. „Jól sáfárkodunk a nép vagyonával“ Újabb jelealős összegek ktilteráíís célokra A Vármegyeháza dolgozói részére a Népművelési Minisztérium utján juttatott 20.000 forintból — amint megírtuk már1 lapunkban — sportfelszereléseket és könyveket vásároltak. Az utóbbival kapcsolatban indokolt kifogások merültek fel, tekintve, hogy ebből az összegből mindössze 1400 forint értékben szereztek be szépirodalmi és ideológiai műveket, — természetesen ezt is már meglévő szépszámú könyvtáruk kiegészítésére —, most újabb 2400 forintos megrendelést tettek könyvek beszerzésére. Az említett 20.000 forint azonban ezzel még nincs kimerítve, mert — most szerzett értesülésünk szerint — mintegy 10.090 forint még felhasználatlan. Ezt az összeget is azonban céljának megfelelőleg fogják beruházni sport- és kulturális célokra. A megye járásai részére kiutalt 48.000 forintból máris .jelentős összegben történtek megrendelések könyvekre. A zalaszentgróti járás 980, a letenyei 1266, a keszthelyi ‘i658, a pacsai 1330, a novai 300, a tapolcai 1766 és a zalaegerszegi járás 1365 forint értékben kap ebből a -1 S.00O forintból könyveket. Az összeg megmaradó részét ugyancsak kulturális és sportcélokra fordítják és folyamatosan történik meg az ■■zen a téreni hiányok pótlása. 13 kaDÍzsai építőmsmkás építőipari iskolán A' nagykanizsai Magasépítési NV 13 dolgozóját küldte el építő, ipari iskolára. Kilenc kiváló épitő. munkás háromhónapos munkavezetői tanfolyamon ves,z részt Budapesten, a másik három^ hasonlójellegű, de rövidebb időtartamú iskolát hallgat végig szintén Budapesten. A tanfolyamok már meg is kezdődtek. így enyhít a vállalat azon a képzett munkavezetőhiányon, ami már most is és ami az ötéves tervben még fokozottabban érződik. Fekete vágás, fekete eladás óvári István sem hive a demokráciának. Pakodon lévő házánál engedély nélkül vágott le egy hízott sertését, A zsírját megtartotta magának, a húsát pedig eladta Nagy Károly kispesti póstaellenőrnek. Most engedély nélküli husszállitás miatt indító Bak eljárást a postaellenőr, engedély nélküli sertés- vágásértpediig Óvári István ellen, — Az ötéves terv ismertetésére a nagykanizsai MNDSz is két előadásából álló oktatást tart szer. dán és csütörtökön este 6 órai kezdettel. Minden aktíva megjelenése kötelező. — A MIT ART NV (Nagykanizsa) értesíti az összes sütőiparosokat és kereskedőket, hogy lisztbefizetést csak hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken fogad el. Kéri, hogy lisztbefizetéseiket ennek megfelelően intézzék. APRÓHIRDETÉS Eladásra az összes ingatlanok •'yilvánbartva, adás-vételi meg bízásokat vállal Kovács inga' lanközvetitő Ne^vl-atuzsa Szabadság-tér 1. (Centrállal szem ' Telefon: 151. Eladó sürgősen egy Dürkopp Special stoppológép. Huszti, Nagykanizsa, Szabadság-tér 16. . v> -vv v V'd H- (39) Nagykanizsai gőzfürdő nők részére kedden egész nap és néri+ekAT» ran nyitva A somogyszenímiklósi Legeltetési Társulat pályázatot hirdet kanász, gulyás és csikós pásztor- ságra. Jelentkezni személyi kötelezettség mellett a választáson január 22-én délelőtt 10 órakor a Szövetkezeti kocsma helyiségében. (36) Eladó télikabát, deszkák, tűzhely. Nagykanizsa, Kisfaludy-ut 12 szám. (34) Mindenféle használt ruhát és öltönyt legmagasabb áron vesz Gálosházi ószeres Nagykanizsa, Deák-tér 14. (1730) Zongora bérbeadó. Nagykqírzsa Babóchay-ut 46. (41) Asztalosnüíhely-berendezés szerszámmal és gyalupaddal eladó. Beck Nagykanizsa, Eötvös-tér 8. .. , , (42) Elsősegélynyújtást tanfolyam a nagykanizsai Vasvázasban A MAORT nagykanizsai központi javítóműhelyében is megszervezik a dolgozók elsősegélynyújtó tanfolyamát. A terv szerint négy 25 főnyi csoport részére kezdik meg rövidesen a oöröskereszles elsősegélynyújtó tanfolyamot, amelyen a dolgozók párhuzamosan politikai és elsösegélynyujtási oktatást kapnak. A tanolyamon kizárólag pártonkivüli munkások vesznek részt, a politikai oktatást a Párt küldöttei, mig a szakmait kanizsai orvosok végzik. PORI Megjegyzések az ni esztendő első sporteseményeiről Vasárnap a sportolók is I megkezdték Nagykanizsán az uj észtén dőt, A kosarasok, az ökölvívók és a birkózók kezdték meg a szezont. Különösen jól szerepeltek a birkózók, akik Kalocsáról tértek haza győzelemmel, de komoly eredménynek számit az Olaj- munkás ökölvívóinak pompás győzelme a Vasas felett. Biztatóan fejlődnek a kanizsai kosarasok is, a. vasutas öklőzöknek azonban nem sikerült jó eredményt elérni. Hazafelé jövet a vonaton meg is jegyezték: — Ez az év is rosszul kezdődött számunkra. Még sohasem láttak Nagykanizsán annyi szurkolót kosárlabda-mérkőzésen, mint vasárnap. Szinte mozogni sem lehetett a játéktér mellett, az ajtókban pedig egymás mellett ágaskodva szurkolták végig a jelenlévők a mérkőzést Rengeteg nj arcot fedeztünk fel a nézők soraiban: üzemi dolgozókat, katonákat, vérmes labdarugószur- koiókat és igen szép számmal lányokat is. Ez azt mutatja, hogy Nagykanizsán ma már nemcsak a labdarúgásnak, az ötölvj vasnak, hanem más sportágnak is komoly közönsége van. Örvendetes jelenség, ami a kosaras sportnak a további fejlődését is jelenti. Budapest és a Vidék egy- egy kitűnő öklöző csapata találkozott vasárnap az Olaj- munkás—Vasas mérkőzésem A pestiek főleg az ifjúsági bajnokságot hatalmas fölénynyel nyert csapatukat hozták le, néhány első csapatbelivel megerősítve. A mérkőzés azt mutatta, hogy az olajosok fiataljai semmivel sem gyengébbek, sőt... A felnőtt versenyzőknél is megmutatkozott, hogy ha Marton I., Farkas és Hárai is szőri- tóiba lép a bajnoki küzdelmek során, akkor sem vall szégyent az Olajmunkás. Ez a mérkőzés is azt mutatta, hogy az olajosoknál komoly Ökölvívó élet van, s nem fog az együttes gyengén szerepelni a magasabb osztályban sem. Egy biztos: jó középcsapat lesz az NB II-ben. A zalaegerszegi öklözök győztek a csapatbajnokság első fordulójában Az ökölvívó csapatbajnokság’ első fordulójában a ZMTE öklöző it a Soproni FAC látta vendégül. A két csapat összecsapása nagy küzdelmet hozott, melyből a ZMTE csapata. 10:6 arányú győzelemmel került ki. Részletes eredmények: Lég- sulyiban: Haldener átesik a súlyán, győz Pécsi 1. ZMTE. Harmatsulyban: Papot Tóth (Boxi) ZMTE gyors leroha- násaival pontozással veri. Könny üsuly: Rogács és Báli mérkőzése a nap legnagyobb küzdelmét hozza. A soproni öklöző pontozással győz. Vál- tósulyban: Havasi ellen, Gróf I. ZMTE átesik a súlyán. Középsulyban: a szabálytalankodó Elígért Komáromi ZMTE az első menetben kiüti. Félnehézsulyban: Németh ellen Horváth I. ZMTE elveszti a mérkőzést. Nehézsúlyban: Horváth II. ZMTE ellenfél nélkül győz. Vasárnap a pápai Perutz jön el bajnoki mérkőzésre Zalaegerszegre. A nagykanizsai vasút ellen aratott nagyarányú győzelme azt bizonyítja, hogy a pápai öklözök jó formában vannak. A ZMTE csapatában Horváth I. sérülése, melyet a Sopron elleni mérkőzésen szerzett, nagy gondot okoz a csapat összeáll ilásábau. A zalaegerszegi öklözök erősen készülnek a mérkőzésre és a csapatüssze- álíitási gondok ellenére bíznak a győzelemben. Rövid sporthírek Szombat helyen ■me gny i 11 a Sportszerkereskedelmi NV. Most a Nyugat-Dunántul sportszakosztályainak módjukban áll Szombathelyről beszerezni szükségletüket ugyanazon az áron, mintha sportcikkeiket Pestről hozatnák. A MÖSz nyugati kerülete a múlt évben bárom esetben rendezett tömegversenyt. Első alkalommal kerületi junior bajnokságot áO indulóval, utána ifjúságit 30, és végül kerületi egyéni bajnokságot, 55 öklöző résztvevő vet. Ezenkívül a kerület csapatai sikeresen szerepellek az országos versenyeken. Hogy a. nyugati kerület ökölvívó sportja milyen fejlődésen ment keresztül, bizonyltja az a tény, hogy 1947- ben 3 működő egyesülefe volt, 1949-ben pedig 8 egyesület küzdött a csapatversenyben. MOZI VÁROSI MOZGO NAGYKANIZSA Szerda: EGY GYŰRŰ TÖRTÉNETE Vasárnapi elfoglaltságra kerékpározni tudó újságárusokat felvesz a nagykanizsai kiadóhivatal. . m