Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1950-01-01 / 1. szám

8 Csak hírlapokra és folyóiratokra lehet előfizetni a Lapterjesztő NV-nél Zala december 30-i számá­ban Névai Pál nagykanizsai fényképész .»Mivel foglalkozik a Lapterjesztő NV“ címmel levelet irt. A Lapterjesztő NV nagykanizsai fiókjának dolgozói nevében szeretnék válaszolni a levélre- A levél által elénk állított kérdésre, ami a levél tulajdonképenf alapja volt azt kell felelnünk, hogv a Lapterjesztő NV nap-' és hetilapok, folyóiratok tér« jesztésével foglalkozik Ezekre a lapokra elő is lehet fizetni a vállalat nagykanizsai fiók- { jánál, szaklapok előfizetésé­nek felvételét viszont a Lap- terjesztő NV nem intézi, nem vehetett fel tehát az „Uj Ma­gyar Fotó című szaklap ré­szére sem előfizetést- Ezt a körülményt Névai Pállal kö­zöltük is. Névai Pál ügylét- szik félreértette közlésünket éj? emiatt kért panaszköny­vet- Az „ilyen panaszokat m- az ablaküvegre jegyzünk fel“ kitételt nem Alpár Béla, a fiókvezető tette, aki nem is volt jelen, -,banem' én, a vállalat szervező tisztviselője. Tudom, hogy hibát, követtem el ezzel, ^e -ezután minden erőmmel azon - leszek, hogy ezután sem' fordulhasson elő. hasonló eset, mint edchg sem, FISCHER FERENC a Lapterjesztő NV szervezőbe A feecseMyi MivessziMgiet boldog újévet kíván tagjainak, Becseheiy község dolgo­zóinak- a SzövOSz megyei és országos központjának, va­lamint a járási, megyei és országos pártközpontnak Décsehelvi szrdapusdai..Rákosi" is a táskái „Dózsa1 termelőszövetkezeti csoportok tagjai boldog ujesztendőí kivannak a község dolgozói nak, kormányzatunknak, az MDF központi vezetőségének és bölcs vezérének Rákosi Mátyásnak, akiknek felemelkedésünket és a szocializmus további sikeres épi tését köszönhetjük. A nagykanizsai Földmüvesszövetkezet boldog újévet kíván minden tagjának, a Magyar Dolgo­zók Pártjának és a SzövOSz zalamegyei központjának. ÍREK — Boldog ujesztendőt kívá­nunk kedves Olvasóinknak öt­éves tervünk indulásakor. ZALA SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA. Boldog újévet kívánunk kedves vevőinknek és ismerőseinknek Horváth és Szmod cs borkereskedők N .gykafJzsa, Bazár uJvar BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNNAK A Zala kézbesítői BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN vendégeinek a Szever Étterem tulajdonosa és alkalmazottai NAGYKANIZSA - Szabadság-tér A sormási Föld­müvesszövetkezet BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN minden tagjának és pártolójának ÚJÉVI ÜDVÖZLET Bérei József halkcreskedő Piac-tér 15. sz- Kalcsarnoka. Lakás: Nagykanizsa, Szabadság-tér 2­BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN kedves vevőinek és ismerőseinek MakoviCzky' Gyaia cukrász NAGYKANIZSA A ielenyei járási Hifelszéveikez&i; rqint az O- Sz. H- tagja BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN minden tagjának és minden dolgozó parasztnak MOZI VÁROSI MOZGÓ „NAGYKANIZSA Vasárnap: ' Legújabb itiagyar film SZABÓNÉ Egy öntudatos munkásass-zany - .' * példát mutat. Főszerepben: Sallay K., Pécsi S., Ruttkay É., Szirtes'A., Somogyi E. — Tejbeszolgáltatás elmulasz­tása miatt Büki Gyula hagyáros- böröndi kulákot 2 hónapi fogház, ra, 500 forint pénzbüntetésre, Si­mon Gyula kulákot 1 hónapi fog­házra és 200 forint pénzbüntetés, re,' Takács Ferencet 3 heti fog­házra- és 300 forint péftzbünte- tésrey Kűiiai Jp/iő bagódvitefiyédí kulákot 3_ fieti fogházra est 20Ó forint pénzbüntetésre ilelté .az' uzsora egyesbiró. - v ­ZALA politikai napilap Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Felelős kiadó: Lakatos Dezső Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 250 és Nagykanizsa, Fő-ut-7. Tel.g 54 - Kiadóhivatal: Nagykanizsa, Fő-ut 5 Telefon: 31. 1 Nyomatott; 'a Szabad Vasmegye nyomdájában Nyomdáért’felel: De...Keresztes Imre. — Hatósági közeg elleni erőj £zak címén a pag-y kanizsai’ me-1 gyei bíróság Kiss Lajos nemes- büki lakost 4 hónapi fogházra Ítélte. Kiss a Jakásábafl ellenőr­zést tartó rendőröket durván bántalmazta. , — Titkos páinkafözésen érték tetten a pénzügyőrök Bagladi Fe. renc zalaszemenyei lakost és fe­leségét. A házkutatás során Bagladi fejszét emelt a pénzügy­őrökre, felesége pedig trágár szavakkal illette őket. A nagyka. nizsai megyei bíróság Bagladit súlyos betegségére vaió tekintet­tel 6 heti fogházra, feleségét 200 forint pénzbüntetésre Ítélte. ­— Gyenesdiás községben a ta­vaszi vetésterv -és a szerződéses termeléssel kapcsolatos ^értekez­let a dolgozó parasztság széles­körű bevonásával január 4-én lesz. — A kukoricabegyüjtési ver­senyben Almásháza 92, Kehida és Zalanémetfalu 91 százalékos ered. ményt ériek élt Nagyrada község 109 ' százalékos te] iesiíésnél tart. — A boramfipestis elleni védő­oltások megyeszerte a dolgozó parasztság körében nagy helyes­lésre találtak. — Nemesgulács község ver­senyre hivta ki a járás összes községeit a szerződéses termé­nyek előirányzatának 100 száza­lékos teljesítése érdekében. — Sármelléken együttes mun­kával tisztítják meg a község le- gel’őterületét, — A nemszerződéses kocákra és süldőkre a Mezőgazdasági Igazgatóság korpát utal ki. Az igénylést a közellátási -hivatalok­ba keli leadni. — Zala^zentmihályon a napok­ban apaállat ellenőrző’ vizsgálat volt. A szemlét végző Ferehczí főfelügyelő megállapította, hogy kitünően javult’ a községben az apaállatok minősége. Horváth Fe­, renc a községi apaállat gondozó igéreteT tett, , hogy a -tavaszra a ,-községben rté$znek:,-a- megye leg­jobban ,'gpn'öözot-f apaálliatai. — SZfeptpéteriííon a ' 1-e.jbeszol- gáltatás az előző" hónapokhoz vi- szonyitya nagymértékben csök­kent, ami elsősorban • -annak is tulajdonítható', hogy a gazdák nem jelentik be a szarvasmarha állományukban történt, változási és a . szározariállást. — Ne.mesrádóp ünnepélyes ke­retek között alakították meg a község dolgozó asszonyai az MNDSz helyi csoportját. Az ün­nepi alakuló taggyűlésen Hor­váth Jánosáét választották elnök., ké. 1 ■ 1— A sztálini-műszakra a Könyvterjesztő NV. budapesti központja országos versenyt hir­detett 36 kebelében működő fiók- vállal'ata között. A zalaegerszegi József Attila Könyvíeriesztő NV. a 36. fiókvállalat .között a vég­zett jómunkája következtében az előkelő 3. helyezést érte el. — A megyében 14 íöMmives- szövetkezetnek van rádiója. Rá- diőszemináriuin.öt helyen indult. Letenyőn és^ Becsehelyen , rádió­kor is működik. Kilenc föídmü- vesszövetkezetnek van. lceskeny­-ji-lin vetítőgépe. : < — December hó folyamán 27 uj földmüvesszövei kezeli bolt nyílt a megyében. ... — Baranyai Béláné volt „tnél- tóságosasszónynak” is kitelték a szűrét a hahóti tejsz'öveikezetből a demokratizálás során. — Január 3-án és. 10-én tar­tandó hetivásáron Zalaegersze­gen is megjelenik a Vásározó NV olcsó és' jó minőségű árukkal bőségesen megrakott, sátra. — A Mezőgazdasági Igazgató­ság Lótenyésztési szakszolgálata csütörtökön lóiörzskönyvelési bí­rálatot végzett. Vasárnap, 1950. január SPORT Az Giajmunkás a mérlegen Utolsó helyett végzett az őszi bájttoki szezonban az Olajmunkás. Az eredmény nem éppen hízelgő az egye­sületre. Sok reményt fűztek az olajosok1—vezetők, játéko­sok és szurkolók — az őszi szerepléshez.’ Már a .tavaszi bajnokság befejezése után nekilátott ä vezetőség a csa­pat átszervezéséhez. .Egész sereg uj .játékos került az olajosokhoz. - A /bajnokság során azonban kiderült, hogy a csapat csaki a védelemben erősödött komolyabban. Már az első mérkőzéseken feltárultak az együttes szer­kezeti hibái. A több idegen együttesből összeverbuvált gárdán az elején kiütközött az összeszokottság hiánya. Az MTK elleni súlyos vere­ség tisztán ennek a számlá­jára irható. Ebből követke­zett az, hogy az együttesnek ttom volt kialakult stílusa. Kétségtelen, hogy a. szezon folyamán az együttes né­hány bravúros eredményt ért el. Gondoljunk a Vasas, az Újpest elleni döntetlenre és a. dorogi győzelemre. Ezek a sikerek azonban nem vol­tak tartósak. Az olajosok az elmúlt sze­zonban 18 játékost szerepel­tettek. Az egyes mérkőzése­ken megfigyeléseink alap­ján a játékosok teljesítmé­nyeit osztályoztuk, A 15. mér­kőzés eredményeként a. játé­kosok a következő átlagtel­jesítményt nyújtották. Ko­vács 6, Zalán 6, Horváth 3- Miilei 3, Németh I. 5, Kosa 6, Tamás ö, Nagy 5, Forgács 5, Markusovszky 5, Zsidó 3, Andris 4; Pólingéi’ 4, Károlyi 5, Németh II. 4, ímpi 5, Molnár 5. Ez a felsorolás igazolja, hogv a gyenge szereplés nem a 'védőkben, hanem a csatá­rokban keresendő. Természetesen ' maga a já­ték nem befolyásolja 100 szá­zalékig egy idénynek a sze­replését. Külső fényezők is közrejátszottak. Örvendetesen megjavult a játékosoknak viszonya a munkához. A játékosok a munkapad mel­lett és az íróasztal mellett bebizonyították, hogy meg­változott a munkaerkölcs. Magánéletben sem lehetett a játékosoknál kifogásolni va­lót találni. A baráti széliem körül azonban komoly hiá­nyosságok voltak. A játé­kosok szinte mechanikusan elvégezték az edzéseket, a hazai mérkőzések után pedig szétszóródtak. így érthető, hogy a baráti szellem nem tudott kialakulni. A heti bű­zös megbeszéléseket pedig a Játékosok legtöbbször egy korcsmában voltak kénytele­nek megtartani, arni szintén nem szolgálta a játékosok fejlődését. Ez a körülmény befolyá­solta az edzőt.'is, aki meg­felelő helység hiányában nem tudva összefogni a. já­tékosokat. Sokan az edzőt okolták a gyenge szerep­lésért, holott ebből a gárdá­ból nagyobb teljesítményt kihozni nem lehet. Érdeme volt Csapkay mesternek, hogy az ifjúságiakat is elő merte venni és ezt, a búzá­sát Andris igazolta is. A tavaszi szezonban nem- árta­na több fiatalt harcba- dobuia. Ami a, vezetőséget illeti, meg kell állapítani, hogy az Olajmunkásnak nem voltak vezetői. Lyka sportfelelősnek az egyesület irányítása mel­lett számos más elfoglalt­sága volt, Pillér szakosztály- vezetőnél és Galáez intéző­nél hasonló volt a helyzet. Ezeknek a hiányosságok­nak és hibák felsorolása mellett sem kell sötéten nézni az olajosok tavaszi szerep­lését. A lelkesen játszó gárda bebizonyította egypárszor az ősszel, hogy nem gyengébb a többi együttesnél. S ezt ta­vasszal bizonyára eredmé­nyes játékkal is bebizonyít­ja. SZABÓ IMRE. ^"^APRÓHIRDETÉS Eladásra az összes ingatlanok nyilvántartva, adás-vételi meg­bízásokat vállal Kováts ingat­lanközvetítő Nagykanizsa, Sza­badság-tér 1. (Cent-rállal szem­lelet: on: 151. ___ Na gykanizsái gőzfürdő nők részére kedden egész r.aP éi r,étiteken délután van nyitva Mindenféle használt ruhát és öltönyt legmagasabb áron vés: Gálosházi ószeres Nagykanizs; Deák-tér 14. (1730) Kétszobás összkomfortos csaló- di házat vennék csendes mellék­utcában a központhoz közel, vagy egy fél lakrészt, de azonnal be­költözhető legyen, .lehet udvari «. Cim a nagykanizsai kiadóban. (1841) Eladók: egy darab háromkeri- kii T,átra autó nagyon alkalmas iöldmüvesszövetkezeteknek áru­beszerzésre. egy darab prima sz; iágíiirész motor nélkül, benzin, s hordók, lakatosszerszárnok é; kétkerekű tolókocsi. Érdek'őd.ú lehet özv. Hollynénél, Kiskomá- rom és DéFOSz Járási Titkársá­gán Nagykanizsán.___ ^ (1850) Fe lhívjuk azon egyéni, aki a nagykanizsai Fölcjmíivesszövetk'- zet létráját az udvarból elvitte, haladéktalanul hozza vissza, mert ellenkező esetben ellene a FclR- ipptért megtesszük. (1858) Figyelem! Ingatlant eladja, venni bizalom dolga. Eladó bár­milyen kisebb-nagyóbb ingáik:-. Eladási megbízásokat aüamm vállal, értékre felbecsül. vételi közvetít. Horváth . ingatlankor.' r- titő Nagykanizsa, Sugár-ut 42 __ (1855) Eladó, egy kisebb családi iv. azonnali, beköltözéssel, forgatni ut mentén fekvő kocsma .-r n alul. Továbbá a Balaton -'cen­tén villák és szőlők a közeli hegy hátakén. Adásvételi megb a *• kát vállal Mohácsi Tamás /ingni’ lanközvetilő Nagykanizsa, Adv Eodre-nt-,2,1. ' Cl *2P'’ — Kiss Eiekné ceglédi lakos arra hivatkozással, hogy unoka­bátyjához' utazik, kölcsönöket vett fel azzal, hogy rokona eze­ket meg fogja téríteni. Négy rendbeli csalás miatt a megyei bíróság 1 évi börtönre Ítélte. — Az adóborokat zalaegersze­gi földmüvesszövetkezet minden pénteken 8—12 óráig veszi át, I — Kálmán János bálát ricsi és Geiger Rudolf ner. demici lakosokat lőfegyv nem jelentése, illetve be szolgáltatása miatt a zala szegi megyei .bíróság 1 — 1 napi fogházra ítélte, — Zalaegerszegen az a sertéshús, zsir és szalonna léptek életbe: zsirszalcnna 1 Ft., sertészsír és báj 16.— I karaj 12.—,Ft., oldalas P.— comb, lapocka, tarja 11.— máj, vese-velő 7.— Ft,',tüdő I szív 4.— Ft. kilograrfionként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom