Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-29 / 25. szám
viiuäniap, kaou. januar '£*). Naaw&rényu diverzáns és kém- szervezetei lepleztek la a Mémet Demokratikus Köztársaságban A kormány Ali&mbJztons&gi Minisztériumot áilii fel. szabadságharcosok ellen harcoljanak. A Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa a fent ismertetett jelentés megtárgyalása után iníéz: kedéseket tett „ szabotáló tevékenységek elhárítására. A Minisztertanács a többi között elhatározta, hogy Állambiztonsági Minisztériumot állítanak fel. A Német Demokratikus Köztársaság antifasiszta tömbjéhez tartozó polgári pártok, a Keresztény Demokratikus Unió és a Liberális Demokrata Párt hozzá kezdett sorainak megtisztításához. A Német Demokratikus Köztársaság Tájékoztatási Hivatala közli annak a rendőri jelentésnek tartalmát, amelyet a Német Demokratikus Köz társaság kormánya a csütörtöki Minisztertanácson megtárgyalt és amelynek alapján azonnali intézkedéseket hoztak a szabó őrök és kémek ellen. A jelentés megállapítja, hogy a demokratikus államrend és a békés újjáépítés ellensége’ a Német Demokratikus Köz.ársaság politikai és gazdasági rendjének aiáásá- sára szervezkednek részben Berlinben, részben az angol és amerikai megszállási övezetben, részben pedig a Német Demokratikus Köztársaság területén is. Ezek az elemek gz angol amerikai imperializmus támogatásával és irányításával tevékenykednek. A jelentés felsorol több fontos iparvállalatnál előfordult robbanást, amelyek szabó- tőrök diverzáns tevékenységére vezethetők vissza. A Német Demokratikus Köztársaság hatóságai iöbb kémcsoporíot tartóztattak le, akiket az angol-amerikai imperialisták béreltek fel. E szervezetek célja az volt, hogy kémtevékenységet hajtsanak végre a Német Demo kratikus Köztársaság területén. reakciós háborús uszító röplapokat terjesszenek és diverzáns cselekedeteket hajtsanak végre- A legtöbb letartóztatott a Hitler Jugendnek volt tagja. A meklenburgi kém- és szabötőr-szerVezet a nyugat- németországi , szociáldemokrata párt úgynevezett „Ost- biirojával“. a brandenburgi Pedig az angol kémszolgálaí- tal állt összeköttetésben. Egy Alapfokú szeminárium (üzemi) hétfőn. Népi demokráciánk állama. Szeminárium 16.30-tól 17-ig. Kossuth rádió. Szerdán: Népköztársaságunk alkotmánya. Előadás és konzultáció. 16.40-íöl i 7-ig. Kossuth- rádió. Alapfokú szeminárium (területi, falusi). Szerdán: NépköztársasáA „Munkára Harcra Kész“ saortmozqalom központi irányitó bizottságának jelentkezési felhívása A „Munkára Harcra Kész” sportmozgalom központi irányító bizottsága nagyjelentőségű felhívást tett közzé. A felhívás rámutat arra, hogy 1949, a próba éve nagy sikereket mutat fel és fordulatot jelent az MHK- mozgalom a falusi sportban is, miután a parasztfiatalság számottevő tömegei kapcsolódtak be a sport különféle ágaiba. Nagy számban vettek részt a Megjelent X FALUSI NÉPNEVELŐK KISKÖNYVTÁRA ISMERJÜK MEG EREDMÉNYEIKET ÖTÉVES TERVÜNKET Essel érvelj ! Ez a füzet a tények egész sorál- adja, népnév élőink kezébe. Nagy országos eredményeink és céljaink mellett megtaláljuk lapjain a Szovjetunió a népi demokráciák nagyszerű politikai és gazdasági eredményeit, ugyanakkor bizonmtó adutokat kapunk az amerikai Imperializmus vezette tőkés országok egyre súlyosbodó gazdasági helyzetéről, az ottani dolgozók fokozódó elnyomásáról. 32 oldal ára: 00 fillér. Kiadja: MDP Központi Vezetősége - Agitáció* Osztály. Kapható; MDP pártszervezetekben. Szervezetek megrendelhetik: MDP Propagandaanyag Terjesztő Budapest, V., Deák Ferenc utca 15. mozgalomban nők is. Az MHK-mozgalom i hibája mindenekelőtt abban nyilvánult meg, hogy sokan nem ismerték fel a próbákra való felkészülés fontosságát. Az MHK-sportmoz- galorn központi irányitó bizottsága felhiv minden 15. évét betöltött demokratikus gendoko- dásu, Népköztársaságunkhoz hű férfit és nőt a mozgalomban való részvételére. Ugyancsak felhív minden 13—14éves fiút és leányt, hogy jelentkezzék- a „Légy Munkára Piarcra Kész’“ sportmozgalom 1950. évi próbáira való felkészülésre és a számukra előirt szintek teljesítésére. A próbázások május 15-től kezdődnek. Az irányító bizottság ezután ismerteti az MHK és az, LM.HK- spcrtmozgalom résztvevőinek jogait és kötelességeit. Köteles^ sége minden résztvevőnek a szocializmus építésében, munkában, tanulásban, népünk békéjének megvédésére való felkészülésben példát 1 mutatva elöljárni. Rendszeres testedzésen keresztül, magát egészségesebbé, erősebbé, bátrabbá, kitartóbbá, így a szocializmus építésére és népi demokráciánk védelmére alkalmasabbá tenni. Az MHK- mozgalom 1950. fokozatai azonosak a tavalyival, így az LMHK-mozgalom fokozatai a következők: II. fokozat (ezüst), 1.^fokozat (bronz). A jélentker zők /két időszakban tehetnek oróbát, u felhívás Lev fejeződik be: -Előre az MHK-mozgnlcm sL-T urf. erőnk, egészségünk np- •előséért, hegy munkára, hsr’c- 'n készek legyünk szociaüz"-uósével és a béke védej- rrvévél.u • i-y.mir-' i-aikó eUMir wr -i A csehszlovák sajtó megertü kezik arról, hogy a szovjet ha sereg öt év ve] ezelőtt szabad tóttá iel az auschwitzi halál iáho; Emelkedik az Egyesült All mokban a sztrájkoló szénbány szók és autógyári ' munkások sz ma. A norvég nép az ország míüfarizáiása ellen A norvég békevédelmi tanács nagygyűlést rendezett Oslóban tiltakozásul az ország miütarizá- lágára irányuló intézkedések el- i len. A nagygyűlés valamennyi* szónoka az Egyesült Államokban, \’yugateurópában és Norvégiában :s folytatott fegyverkezési versengés, valamint háborús uszítás megszüntetéséért szállt sikra. Men delet a közületi vállalatok fegyelmi szabályzatáról A MAGYAR KÖZLÖNY pénteki száma közli a Magyar Nép- köztársaság minisztertanácsának rendeletét, amely megállapítja a közületi vállalatok fegyelmi szabályzatát. A szocializmus építéséhez a munka magasabb termelékenysége szükséges, ennek egyik döntő feltétele a munkafegyelem megszilárdítása. A munka szocialista szervezete a dolgozók szabad és tudatos fegyelmére támaszkodik. AZ ALTALANOS RENDELKEZÉS kimondja, hogy a rendelet hatálya alá tartoznak azoknak a vállalatoknak az alkalmazottai, amely vállalatoknál az állam, a megye, a város, a járás, vagy a község tulajdoni érdekeltsége eléri, vagy meghaladja az 5Ó százalékot, amelyeket kirendelt vállalati vezető irányit, továbbá ipa- ri, kereskedelmi, vagy egyéb központtal vagy gazdasági irodával munkaviszonyban álló alkalmazottak, végül azoknál a vállalatoknál dolgozók, amelyekben az 50 százalékot elérő nem állami érdekeltség az 1945. január 20. után kötött és érvényben lévő államközi szerződésen alapszik. Nem terjed ki a szabályzat az Államvasutak, a posta és még egynéhány fővárosi vállalatra. Az általános rendelkezések leszögezik, hogy a rendes bíróság a szabályzat alapján hozott fegyelmi határozatot felül nem vizsgálhatja, meg nem változtathatja és a fegyelmi határozattal ellentétes igény a rendes biióság élőit nem érvényesíthető. KIMONDJA A RENDELET, hogy a vállalatnál a munkafegyelem biztosítása a dolgozók kötelessége és becsületbeli ügye. A munkafegyelem biztositásáért elsősorban a vállalat vezetője felelős, aki egyben a vállalat dolgozóinak fegyelmi hatósága is. FEGYELMI VÉTSÉGET követ el az, aki a munkafegyelmet, a tervfegyelmet, vagy a szocialista munkaérköics szabályait megsérti. "Ezen tjeiül az, aki munkájával összefüggésben bűntettet, vagy vétséget követ cl, a né) Vagyonát szándékosan vagy , gondatlanul megkárosítja, vagy a vezetere alatt rálló alkalmazottá te iiyen tevékenységét eltűri, mímhak'iiele- zettségét vétkeden nem teljes’’!', munkáját szándékosán rosszul végzi, vagy hanyagságból súlyos Kárt okoz,, a szabályszerűen kiadott utasításokat nem feljoní:, a .munkaidőre vagy munkabérre vonatkozó rendelkezéseket vétkesen megszegi vagy kijátssza. FEGYELMI VÉTSÉGET követ el, aki olyan életmódot folytat, vagy magatartást tánusit, amely munkakörének ellátására méltatlanná tesz, végül az, aki olyan magatartást tanúsít, amelyből kitűnik, hogy szembenáll a népi demokrácia állami vagy társadalmi rendjével. FEGYELMI VÉTSÉGET követ el az is, aki bármelyik fegyelmi vétség elkövetésében szándékosan vagy gondatlanságból, de közreműködik. A rendelet meghatározza a fegyelmi büntetéseket is. Ezek: 1. szóbeli feddés, 2. Írásbeli meg-* rovás, 3. pénzbírság, 4. kedvezmények megvonása, 5. áthelyezés, 6. azonnali hatályú elbocsátás. A fegyelmi vétséget a vállalat- vezető, illetve az általa kijelölt vizsgálóbiztos, vagy vizsgáló bizottság vizsgálja ki s a fegyelmi büntetést az általuk történt javaslat alapján szabják ki. A büntetés kiszabása előtt a fegyek mi vétséggel vádolt alkalmazottat meg kell hallgatni, hogy védekezését előterjessze. A VÁLLALATVEZETŐ i által hozott fegyelmi határozatban —i amelyet a dolgozók előtt ismertetni kell — meg kell_ jelölni milyen vétségben találták vétkesnek az alkalmazottat és ki kell szabni a megfelelő fegyelmi büntetést is. A határozatot meg kell indokolni. A fegyelmi határodat ellen az egyeztető bizottsághoz lehet fellebbezni. Amennyiben az- egyeztető bizottság véleménye ellentétes, a vállalatvezető által ho-,. zott döntéssel, úgy egyhangú határozat alapján javaslatot terjeszt 3 vállalatvezető elé a határozat megváltoztatására. Ha a vállalatvezető az egyeztető bizottság véleményét csak részben vagy egyáltalán nem vette figyelembe, az határozat megváltoztatását az illetékes szakszervezetnél - kezdet ményezheti. A RENDELET végül kimondja, hogv e szabályzat rendelkezéseit a folyamatban lévő fegyelmi ügy-- ben is alkalmazni kell, kivéve ha az ügyben már elsőfokú fegyelmi határozatot hoztak. A rendelet hatálybalépésétől kezdve a SzOT által megállapított ÜB-szabályzat alapján eljáró szakszervezeti fegyelmi bizottságok csak tagjaik szakszervezeti működésével kapcsolatos fegyelmi ügyekben járnak el. Hatályát vesztik az összes eddigi, e sza- bályzattal ellentétes vagy párhuzamos rendelkezések a szabályzat hatálya alá tartozó alkalmazottakra vonatkozólag. Franciaországban csütörtökön bányarobbanás történt. 12 halott és 20 súlyos sebesült van. A sze-- rencsétlenség áldozatai közül 5 lengyel, egy spanyol nemzetiségű. A többiek franciák. A Szovjetunió üzemeiben a munkások tízezrei foglalkoznak képzőművészettel. A hároméves terv alatt 7410 hold szikes és 15 ezer hold savanyú talajt javítottunk meg. I MEGJELENT! MEGJELENT’ j. Öt hét a világ legfejl©ttebb mezőgazdaságában FEHÉR LAJOS riportkönyve ß magyar parasztküldöttség szovjeíunKübeü taniilmányntjáról. 1 192 oldal. Ära; 3 forint- Pártszervezetek megrendelhetik a könyvet az MDP propaganda aayagterj«sütőnél, cito; Budapest, V.» Deák Ferenc u. 15. j 48 oldalon eredeti fényképfelvételek gi rádióssseminári umoh jövoheti programja gunk alkotmánya. Szeminárium. 19.15-től 19.40-ig. Kossuth rádió. Pénteken: Az MDP paraszípo- litlkája. I. rész. Előadás és konzultáció. 19.15—19.40-ig. Kossuth rádió. Rádiószeminárium. III. Csütörtökön: Az elmélet jelentősége a munkásmozgalomban. Konzultáció. 19-től 19.20-ig. Petőfi rádió. | másik, Thüringlában leleple- [ zett kémszervezetnek, amely l szintén az angol kémszolgá I lattal állott összeköttetésben, í az volt az egyik célja, hogy jj a szovjet megszálló csapatok kivonulása esetén erőszako- j san magához ragadja a ha- ] talniat. Megállapítási nyert, \ hogy az angolok és ameriI kaiak közönséges bűnözőket politikai célokra hasmáinak fel. A letartóztatottak úgy tudják, hogy a katonai kiképzésen átment fiatal néine tek egyik részét a tengerentúlra, másik részét Görögországba küldték, hogy a görög