Zala, 1950. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-04 / 3. szám
Szerda, 18S0. január 4. kínai tényék A kínai hadihelyzet, a Kinai Népköztársaság megalakulása, kormányának a szabad népek által történt elismerése uj helyzetet teremtett a világpolitikában. Már hónapokkal ezelőtt is látnivaló volt, hogy a kínai helyzet. alakulása a demokratikus és az imperialist a tábor erőviszonyaiban alapvető változást hoz. A Szovjetunió és a népi demokratikus kormányok nem késlekedtek Mao- Ce-Tung kormányának elismerésével, a diplomáciai kapcsolatok felvételével, mert előre látták a dolgok menetét. Leninnek és Sztálinnak évtizedekkel ezelőtti jövendölése valósult még az ötszázmilliós Kun a felszabadulásával. Annál nagyobb a zűrzavar és a kapkodás az imperialista táborban. Nemcsak az imperializmus évtizedes, legerősebb távolkeleti gyarmata fel- szabadulásáról van .szó. nemcsak arról, hegy Kina felszabadulása Ázsiában és a szigetvilágon uj helyzetet teremt, hanem arról, hogy a mérleg nyelve végérvényesen a demokrácia és béke erőinek oldalára billent. Mao-Ce- Tung elvtárs újévi moszkvai nyilatkozatában kifejtette, hogy ,,a katonai ügyek Kínában jól haladnak“ és ,,e Kommunista Párt és a Kinai Nép- köztársaság ' központú népi kormánya most van áttérőben a békés, gazdasági építésre“. Ez a „most van áttérőben“ annyit tesz, hogy Kina máris nem szorul élelmiszerbehoza- Iáira. A napokban Moszkvában barátsági és gazdasági szerződésről tárgyalnak, minden előfeltétel adva vari tehát, hogy Kina erős, független, gazdasági, politikai és katonai tényező legyen. Olyan, amilyen a történelem során még sohasem volt. Ugyanekkor az imperialista tábor belső ellentétei a kinai kérdésben szinte csomópont- szérűén kristályosodnak ki Az angol kormány - mostmár hivatalos körök sem tagadják — a napokban minden bi zonnyal elismeri a Kinai Népköztársaságot. Amerika viszont — legalább is egyelőre — , .következetes“ és Kuomintang-Kinávai tartja fenn a kapcsolatot. Churchill pártjának lapja bizonyos feszültségről“ ir és nem tagadja, hogy az angol-amerikai ellentétek „katasztrofális eredményekhez vezethetnek“. Milyen „katasztrófáról“ lehet szó? . Az'első „katasztróf a”, bogy a két legnagyobb gyarmati hatalom többé nem tudja ösz- szehangolni külpolitikáját. Mert mivel lehetne- magyarázni, hegy Anglia — a kinai néphadsereg . fegyverei által teremetett tények előtt meghajolva — tovább vigye gyarmati háborúját a Maláj-félszigeten? Hogyan fér össze, hogy a Kinai Népköztársasággal diplomáciai kapcsolatban lévő Anglia ,,baráti* kapcsolatban legyen az indokinai háborút viselő francia kormánnyal? < Hogyan lehet az Atlanti Szerződés egyik tagja — Anglia — kapcsolatban Mao-Ce-Tung kormányává], a többiek pedig Csang- Kai-Sekkel? Hogyan kaphat Marshall - „segélyt“ az az Anglia, amely amerikai tiltakozás ellenére fel merészeli venni a kapcsolatot a Kinai Népköztársasággal? Mit ér az Atlanti Szövetség, Mar,shadier v és minden egyéb imperialista szörnyszülött, ha ilyen kiküszöbölhetetlen ellentmondások marcangolják? A második „katasztrófa“ a nemzetközi fórumokon fenyegeti az imperialista tábort. Malik szov-jet megbízott az ENSz Biztonsági Tanácsában kifejtette, hogy a szovjet kormány a Kuomintang küldőt, tét nem tekinti Kina megbízottjának a Biztonsági Tanácsban. mert az nem. képviseli a kinai népek Anglia — ha elismeri a Kinai Népköz- társaság kormányát •— kénytelen a szovjet álláspontot támogatni. Ez esetben az öt állandó tag közül kettő — a Szovjetunió és Anglia — a Kinai Népköztársaság képvi- séletc mellett, másik kettő — USA és Franciaország — a Kuomintang mellett foglal állást. Az ötödik tag, Kina, ebben az esetben mint érdekelt fél, nem számit. Erősen kétséges továbbá, hogy mi lesz ebben a kérdésben Fran- ciaorßzdg, a Benelux-államok, a skandináv államok és több kisállam álláspontja. Anglia — bár árnyéka önmagának — még ma is nagyhatalom, és a tőkés országok kormányai körében igen nagy a tekintélye. Mindezek együtt vetik fel a kérdést: végül is mi lesz a helyzet végleges kifejlődése. Nem tekinthető jóslásnak, ha leszögezzük: a fegyverek ereje a kinai kérdésben megosztotta. az imperialista tábort s ez téríti észre őket továbbra is. A Szovjetunió és a népi demokráciák "gazdasági, politikai sikerei, katonai ereje a világpolitikai helyzet mai állapotában egyre nagyobbodó túlerőt jelentenek, melyek erre az évszázadra valóban rányomják ,„a kommunizmus győzelmének százada“ nevet. (szántó) «EPITSÜKAPARTOT«- Eri&itsük a tömegekkel való kaeeso’atokat A francia sajtó Mao-Ce Tung moszkvai tárgyalásairól A hétfő esti francia sajtba világpolitika egyik legfontosabb eseményének könyveli el Mao-Ce-Tung moszkvai tárgyalásait. „A Szovjetunió hiteleket bocsát a népi Kina rendelkezésére“ — jelenti első oldalon a Ce Soir- A lap vezér cikkíró j a hangsúlyozza, hogy Mao-Ce-Tung moszkvai útja uj korszakot jelent a modern Kína történetében. A népi Kina most a gazdasági újjáépítés és az építkezések korszakába lep ,és miután, lerázta magáról idegen zsarnokait, nemzetközi síkon k- első fontoságu nagyhatalommá vált- E nagyhatalom — állapítja meg’ a. cikk ^..döntői súllyal szerepel majd annak a küzdelemnek mérlegében, amelyet a világ' népei folytatnak a Szovjetunió vezetésével a békéért. Háremezerre emelkedett a munkanélküliek száma Kanadában a bolsevik vezetés erejét ég győzhetetlenségét a Pártnak a dolgozók széles tömegeivel való elszakithatat- lan kapcsolata adja meg Ezeknek a kapcsolatoknak állandó erősítése abban nyilvánul meg, hogy a párt a tömegek alkotó tapasztalataira támaszkodik. „Jól vezetni — j’ mondotta -Sztálin elviére; — egyáltalán nem azt jeleriti, hogy az irodában üljünk és utasitásoka- irjunkA A . tömegek tapasztalatának figyelembe vétele a jó "vezetés első alapelve. A második: megszervezni a helyes megoldás végrehajtását, a tömegek közvetlen segítségévei A hanpadik: megszervezni a végrehaj tások ellenőrzését. a - vegreh aj tás ellenőrző - sének nem szabad felületesnek lennie, hanem a lényegre kell tapintania és tekintetbe kell venni, hegy minden döntést teljes egészeben hajtsanak végreAz a történelmi ut, melyet a Bolsevik Párt megtett, fé-, nyes igazgoiása a bolsevik vezetés fenti alapelveinek. Ezeknek az elveknek állandó megvalósítása biztosítja az ügy további sikerét.- Pia ,a pártszervezetek ilyen módon megfelelő hozzáértéssel oldják meg a felmerült problémákat, akkGr ez annyit jelent, hogy egyben kiég tudják oldani a legnehezebb politikai és gazdasági feladatokat isit Donyec- és Kuznyeck •**- medence valamennyi Pártszervezetében a párt vezetők a SzK(b)P Központi Bizottsága határozataival összA két vezető kanadai szak- szervezeti szövetség felhívta a kormányt, hogy tegyen sürgős intézkedéseket a munkanélküliség kérdésének megoldására. Kanadában a munka* nélküliek száma jelenleg elit éri a háremszázezer főt. hangban, lényegesen megjavS tották tevékenységüket. Mindig teldntetbe véve az aktívák és az egyszerű kommu- nisták javaslatait, megtanulták, hogy helyesebben kapcsolják össze a pártpolitikai munkát a gazdasági vezetessél. Leküzdötték a korábban előfordult iroda i-bürokra ti - kus irányítást a szocialista versenv vezetésében, megjavították a bányászok politikai nevelését, fokozott figyelmet fordítottak létszükségleteikre. A széntermelés döntő szakaszait kommunistákkal erősítették meg, sok uj parkcsoportot létesítettek, a szocialista versenybe bevonták a munkások és szakemberek száles tömegeit és emelték az uj bányász-lakások és lakóházak építési ütemétM indezek a rendszabá- ™ lyoks, amelyeket a végrehajtás ellenőrzése támasztól t alá, meghozták gyümölcseiket. A Donyec- és Kuznyeck medence, bányáiban emelkedett a széntermelés, a bányászok teljesítették és tékesítik szocialista kötelezettségeiket, amelyeket Sztálin elvtárshoz intézett lev élükben vállaltak. Mit mond a példia? Mindenek előtt azt mondja, hegy a helyes vezetés az emberekkel •váló mindennapi munkát, a Párt erőinek éítólniés fel- használását' és .annak meg- •szivlelésát: jelenti, hogy. .minden dologban-a'siker a káderektől függA z említett pártsezrve- ^ . zet munkájában gyakorlatilag mutatkozott meg, milyen nagv eredményt biztosit a pártszervezet és dolgozók széles tömegeinek erős kancsolata. Npuffáti erköie&ök és szokások Az „amerikai demokrácia“ Jegyéiben Események sorokban Straubing bajor városban egy szép ncioon megszűnt a „Nieder- bayerische Nachrichten’1 c. lap. Ez volt az amerikaiak engedélyezte első német lep, amely a megszállás után rr.epielc.nt. Megszűnését az okozta, hogy Immár, képtelen volt konkurálni a „Strau- binger Tageblatt;1’ című náci újsággal, amely röviddel ezelőtt ielerii meg a be jói- saj tófronton, jellemző, hogy a fasiszta lap címlapján ctf folytatódott a péi- dánysz'ámozás, c’-ol n háború Bukarestben aláírták az 1950-re szóló ' csehszlovák-román árucsi'- rcforgaimi egyezményt, amelynek alapján a két ország a népgazda, ság fejlesztésére szükséges árucikkeket szállít egymásnak. Törökországban Anatolia kdei! és középső tartományában éhínség uralkodik. Anná^ ellenere hogy a tömegek ezrei az éhínség következtéiben szánalmas tieNzet- hen vannak, a török kormány semmit sem tesz megsegítésükre.' Az angol bútoripari szakszer vezet kijelentette: rendíthetetlenül ellenzi a szakszervezeti föta- nác’s munkabérrögzitö politikája Londonban felemelik a béreket és a családipótlékot és módosit- ■ák néhány áru árát, Mezökovácshá.zán lezajlót a mezőgazdasági vándoris kóla előadóképző tanfolyama amelynek 36 dolgozó paraszt hallgatója volt. A volt hitleri' hadsereg kannáinak, akiket amerikai, ügynökük besoroztak' az angol-amerikai imperialisták nyugatnémetországi zsoldos- hadseregébe, a. megfelelő poétikai utasítások megszerzése után kétéves" zsoldos szerző-. dóst kell kötni ők a CIC ame- ikai hírszerző szervezettel. A. Vegyipari Gépgyárban a sztálini - műszakban először rikalmazott újítással '72 óra elyett 15 perc alatt ja.vitaiak ki egy vasúti olaj tart ál ; ’-öcsit. A felszabadulás óta 301° önytárt létesite'' "a1', az or- '••• ágban. Ebből 3.0 körződ könyvtár. 1072 népkönyvtár. 1933 szakszervezeti és üzemi könyvtár és .4 egyetemi könyvtár. végén abbahagyta!:. A szerkesztő is ugyanaz a Georg Uber nevű nád, aki Hitler idején irányította a lapot és oki Németország ie- vereiése urán feketelistára {ettek a measzáiíó haíőöágck. S mi tör'ént nőst® Bajorország amerikai katonai parancsnokának képviselője legnagyobb megelégedését fejezte lei és kijelentette, hogy reméi'é, az újság hamarosan ismét elfoglalja „azt a fipte-^hreméitó heh -et. n"*ofvet a r.'-iri* rendszer idején betöltött“. A Dékfrikai Szövetség Icaz- ségügvinJrMSzSériuma ünnepélyes keretek közt nyitott meg egy új, 300 rab elhelyezésére alkalmas börtönt. E szomorú eredmén-v nem ncjkSIöz« az érdekességet Ä börtön 'felépftéc?.e 12009 Von to: költöttek a fel-4«- -y-v A „Qélafrikai Ültetvényesek Murv kaerőgazd'áfcodásl tv,; - kormánnyal kötött szerrő-fAr alapiam építette rz .enrá"^>l . vibráció“ ez újább ragyego példáját. A szerződés fel’été lei sze1N# 3>l£á.rn!S®íL A Vcronyezs-kprnyéki fal- ( vakban számos kolhozkórus i működ'k- Egyedién körzr.tbsr- ' ?0 kóruu járj-' a f ’'.v ■ esej i ének'rsípl' Ny 'zvn' j-Kwlf * | Í falti • kórusa Moszkvában is j fellépett és nagy sikert ara-j totC .. 1 ivat az Kötvényesek ioaot kao- rtcík a rabok dolgoztatására. Minden mezőaazdasáaí munkára felhasznált rab után náci eerv shi'iüna 9 nenhvt fizetnek be az éllar kaspeóba. A kormánv ezzel szemben kötelezte magát, !*oci'/ a börtön száír.árá fennakadás nélkül bűdorhjn megfelelő számban a „bűnösöket”. Az ünnepélyes keretek' között megnyitott fccaáön így vált a modern rab- szolgatortok jövedeimező váíiai- kozásává. Üy Monyvek Megjelent Bori szó v válhatott müveinek gyűjteménye két kötetben, novellák és morék 447 oldalon. Kolbin: Partizán című történelmi . nusn- káját is most Síitái, ki IVftN diyo^toildbaji. „MaÉaerlIiPíi“ — wWk Ip#®**^**^ • o Ünnepi ’kantáta mája, melyet szimfonikus zenekarra, kórusra és szólistákra irt, a szovjet nép boldog élete és határtalan, szeretető Sztálin iránt. Szovjet-Örményország ne- J vés s zeneszerzője. Mirzojání ünnepi kantátát szerzett Szt&-1 ’in tiszteletére. A kantáta té- ■ 0M09BKKKiau)nKn«MW«mmaaa»inicw