Zala, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-28 / 251. szám
Múl inast! äivizlts a imabir I utáni Zalát \ lap vasárnapi számában uieg_ jelenf, közí-emény’, amely tudatja »o£y Pártunk megyei lapja ezután *agyohb t®r födelemben és olcsób1m>. jelenik) meg, rendkívül jó Hálást tett rám. A régi előfizető jogán szeretném Így levél be a elmondani, «nit szerettem eddig a Zalában és mit tartottam káfogásol- katónak. amit judom, hogy a bővebb terjedelemmel lei lebet küszöbölni. Szereltem a Zalában, hogy Pártunk aktuális politikáját röviden, érthetően hozta f ndómásurik. fa. Szerettem, hogy a hibákat felfedezve építő kritikáival mutatott rá a kiküszöbölések módjára. A Zala mindig jól foglalkozott a helyi problémákkal és sokszor’ előfordult, hogy megyei lapunk cikke syomán indult meg valami kirívó .aiött ezékért szeretem a Zalát, Kifogásaim is vannak azonban, olyanok, amelyek láljalában dolgozóitársaira kifogásai is. Először is politikai hírek igen kis terjedelemben jelenteik meg a lapban, s amelyek, megjelentek is, kevés kivétellel régiek voltak, amelyeket már olvashattunk! előzőleg. Ugyancsak ez volt a helyzet kulturális vonalon is és mj) munkások azt Is szeretnénk, ha az ipari termelés: kérdéséket nemcsak riportban, de komoly szakiormában is feldolgoznának. Mindezek a hiányosságok tudom, hogy most a kibővített terjedelemmel és a reggeli megjelenéssel kiküszöbölődnek és éppen ezért üdvözlöm örömmel a november 1, utáni Zalát. Szabadság! hiányosságnak pótlása. Többek kö- Uductri László MAORT esztergályos időmérő. A „ZAiÍ“-Ni érieslüÉ a talejiivsigsi szerződésről — jobb termés Az{ szeretném megírni, milyen örömet keltett nálunk az a hir, hogy a ZALA még jobb és olcsóbb lesz. Most majd még több dolgozó paraszt társunk járathatja, amit a »agunk részéről nagyon is tanácsosnak f ariunk. Mi például a ZALÁ-ból értesültünk elsőnek arról, hogy a gépállomásokkal talaj- művelési szerződést lehet kötni. Nem sokat tétováztunk. Hamarosan meg is kötöttük a szerződést a palim gépállomással 162 hold szántóföld megművelésére. Ha ez «am történt volna meg, a saját rossz traktorunkkal kellett volna elkinlódnunk, A gépállomás munkájával meg vagyunk elégedve, úgy, hogy most újabb 24 holdra kötünk pót-szerződést. Idejében érte- s ült ülik a ZALÁ-ból a szerződés- kötés lehetőségéről, így megvolt az az előnyünk, hogy az elsők között voltunk, a küknél minden munkát elvégeztek. így aztán nem is maradtunk él semmiben sem. Ennék meglesz! az az előnye is, hogy jobb termésre lesz kilátásunk. Gerócs György, a nagy fakosi Itermelőcsoport ügyvezetője „Isid a tömegeknak a Mim Éeuawár Zalaszentlői'inc átvette a könyvtárat Zala szén ti őri ne dolgozó parasztsága a kultúra ünnepéi ülte vasárnap. A Kultur ház 'gyönyörűen feldíszített helyiségében ünnepélyes aktus keretében adtak át a hekvi EPOSz Szervezetnek, a »Könyvet a falunak;; mozgalom ajándékát: a 70 kötetes, mintegy 600 forint értékű könyvtárat. »Add a tömegeknek a kultúra legjavát« — ez a Majakovszkij idézet diszitette a terem legelőkelőbb helyét, s erre tekintett a díszes könyvek után a falu és a környék apraja, nagyja, aki megjelent az ünnepségen. Baratt József főispán is ezt az idézetet fejhírek ■»ÉBnnririimf — ITT, AZ UJ TÍPUSBÚTOR. Az aj bútorok diófából készülnék, fumirosak, itülkörfényüek, sötét és világos színeikben, nappali és hálószoba összeállításban kerülnék forgalomba. A hálószobaberedezés ára kb. 3700—3800 forint lesz és egy kétajtós szekrényből, egy kétajtós fehémemüszekrényből, egy íkerágyból, egy kihúzható asztalból é* 4 kárpitozott székből áll, Az összes típusbútorok kiváló minőségűek és az OKA keretében 24 havi részletre is kaphatók. — RÁSZAKADT A PAJTA ajtaja Kálmán József pörögi kisfiúra. Kálmán agyrázkódáson kívül láb törést is szenvedett. A kanizsai kórházba szállították. Ugyancsak lábtöréssel szállították a kórházba őzv. Bíró Györgyné ihárosbe- rényi lakost. Az idős asszony az udvaron egy gödörben felbukott éa az esés közben érte a szerencsétlenség, — A HOLLAND FORINT leértékelése következtében Indonéziában a rizs ára 45, a gyógyszeréké 50, a texhlárak pedig 150 százalékkal emelkedett. — SáVOLY KÖZSÉGBEN az első országos állát- és kirakodó- vásár november hó 10-én, csütörtökön lese. tette ki bővebben, mint népi demokráciánk kultúrpolitikájának célját. Hadnagy László elvtárs, megyei szabadművelődési felügyelő a könyv étel- formáló erejéről beszélt, amikor átadta a könyvtásál. Majd a helyi EPOSz titkára mondott köszönetét a Magyar Dolgozók Pártjának, a népi demokráciának a könyvtárértés az ünnepélyt Nagy István tanító, helyi szabadművelődési vezető zárószavai fejezték he. Az ünnepség végén mindjárt megindult a k ö ny v k ö les önzés és a község lakossága 10 perc alatt szétkapkodta Marx, Lenin, Sztálin, Gorkij, Móricz ■könyveit. Szépen fejlődik az egerszegi sakkélet A zalaegerszegi »Zsdánor- sakkör« erőteljes munkát fejt ki, * 1 hogy a megyeszékhelyen nemrégiben mjeigindult sakkélet komoly lendületet vegyen. Ennek érdekében hívta meg vasárnapra Szíj jártó Szabó Beniamin sakkmestert, aki az Arany Bárány nagy termében nagyszámú érdeklődő előtt előbb elméleti, majd gyakorlati, bemutatót tartott. Este 23 játékossal szimultánt játszott Szíj jártó Szabó. A 23 Bgerszegi sakkozó közül 19-et legyőzött, míg Janda Gyula, Pénzes Zsig- mond és Szabó Miklós ellen vesztett, Albert Károllyal pedig döntet ént harcolt ki. A szunnitán után Szíj járta Szabó bejelentette, hogy november folyamán az NB I.-as Győri Vasutas SE sakkcsapatával Égerszögre jön, hogy barátságos mérkőzést játsszon a »Zsdánov-sakkör«-rel. A bejelentés nagy örömöt Keltett — EGY PÁR CSIZMA kéthavi munkabér Tito Jugoszláviájában, a munkások havi keresete átlagosan 5,000 dinár. MDF lirsk Basyianizsa Értesítjük » tervkölcsönjegyafe- ben részfvetf összes népnevelő és falu járó elv társakat, hogy oQdtóhnr 27-én, csütörtökön osfe 8 óraikor a Szak máköli Bi»otfság ssékházá- lutk Ivóit Iparoskör) nagytermében összevont népnevelő- és falujáró értekezletet tartunk. Megjelenés kőtelező. Városi Pártbizottság. » ......... 1 * l> arinapolc PÉNTEK; Zalasxentgróf esta 7, Németh Károly megyei előadó, Nyirádi Bauxif d .u, 2. Gerencsér György, Zalabaksa esfe 7, Fékéig Imra. Bázkerettye d, u, 4. Seress János MDP V. titkár, Pae&a est« 7 Trombitás Dezső, Dé- FOSz m, titkár. SZOMBAT: TornyiszenUmklós esite 7 Farkas József, Zalaapáti este 7 Farkas István, Gutorfölde esje 7 Sárközi Géza, Kiskomárom este 7 Kovács István, Galambok este 7 Pohánka József, Hahó{ este 7 Felföldi Erzsébet, Zalaszán{ó este K8 Zenitai László, Csesztreg este 7 Juhász Olga MN. DSz m. titkár, K&rmacs esfe 7 Dávid István, Becsvölgye este 7 Illés László, Nova esfe 7 Hadnagy László, Puszt magyar ód este 7 Fehér Fe- rancné, Murakereszlur égte 7 Radő Dezső, Káptalanfa esfe 7 Takács János. Megjelent a PlRIMURKlS legújabb, 21, (október 25-i) száma. Tartalomból; GIMES MIKLÓS; A nagy októberi szocialista forradalom 32, évfordulója, SANDI OTTÓ: Fokozzuk a politikai munkát az, őszi szántás- vetési kampánnyal kapcsolatban, ERDŐS ERZSÉBET: A közép- káderek oktatásának megszervezése, VERES PÁL: Feladataink az 1949—50-es évadban az üzemi oktatás terén. ONODI MIKLÓS: A falusi népművelési munkáról, VÁNDOR BÉLA:. Szélesítsük tovább az egyéni versenyt. NEMES JÁNOS: Jó .agitációs munkával biztosítsuk az 5 éves terv ismertető értekezletek siBIRÓ MIHÁLY: Válasszuk meg a mühelybizottságokat, GYETVAI IRÉN: A szovjet filmék népszerűsítése. TURGONYI JULIA: Javitsdk meg a szemináriumok és pártiskolák anyagellátását. NAGY KÁLMÁN: Emeljük népneytelőink élméleti '(hzinvonalát, A Pártmunkást minden párt- funikcionáriusnak, pártmunkásnak olvasnia kell, hogy tájékozódni tudjon az előttünk álló legfontosabb feladatok elvégzésében, Egyes szám ára: 60 fillér. Előfizetés egy hónapra 1 forint, negyedévre 3 forint. Kiadóhivatal: Budapest, Deák- Fenc-u, 15. Gséklkszámíl&szám: 28.449. VÁROSI Október 27—30 lg. Csütörtöktől-vasárnapig. Nevel, tanít, szórakoztat a 7 színes mese Előadások kezdete: Hétköznap d. u. 5 és 7 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 3, 5, 7 és 9 órakor. PORT Igazi „ökölvívó csemege“ lesz a Szalnok-Oiajmunkás mérkőzés Az ökölvívás hívei nagy örömmel fogadták Nagykanizsán, hogy végire komoly bajnoki ökölvívó küzdelmet láthatnak, — Az első osztályú bajnoki küzdelmek során az Olajmunkás legalább egy klasszissal jobb volt ellenfeleinél — állapították meg a szurkolók. Ezért a mérkőzések nem voltak! érdékesek, A nyári barátságos [küzdelmek ia inkább edzés jellegűek voltak, mint komoly küzdelmeik,. Most aztán, végre nekünk is jutott egy kis csemege. Valóban vasárnap nagy küzdelemre! van kilátás at két vidéki kerületi bajnok, között. Az óíajjoófcÉt % Szolnok ellen mutatták mai, hogy nagyszerű formában vaifiná«. A Tatabányaiak pedig jaö&ait'í szeretnének, mert ők is beakaű«tsÉÍ» kerülni az NB II-be. A ntórkőzöác* különösen négy összecsapás Ígérkezik f omp árnak: S zarka—-Bed í., Kerényi—Pápai, Dudás—Szék,i«'te- di és Salamon— Dravarits találldí- zó. Természetesen még bizonytaíeOl, hogy ezek a párok összekerüluöR, egymással. Ugyanis az} intézők titokban tarfják a mérlegelésig, imgy melyik versenyzőjük, hol indul, A mérkőzést este fél 7 ór-xfcW kezdik az Iparosikörben. fiz CITE „nagyágyúi“ a vasárnapi birkózóversenyen Hosszú szünet után vasárnap ismét Nagykanizsán lépnek szőnyegre az NVSE birkózói. Az eddigi jó eredményekről csak hírből értesültek a birkózás kedvelői, vasárnap azonban személyesen is meggyőződhetnek a birkózók fejlődéséről, az UTE elleni mérkőzésen —• Károm nagyágyúját Benczét, Tóthot és Sóvárit indítja el ellenünk az UTE. Mind a hárman Európa -bajnokságokat szereztek már — újságolja Sáros! Árpád intéző. — Mi évek óta neveljük az uíájtt- pótlást és az elmúlt! években egészen jó gárdát sikerült összehívnunk, S hogy mennyit tudnak, az majd csak a vasárnapi kettős mérkőzésen dől el. Ugyanis az UTE elleni NB II-.es> viadal előtt az ü’%' a DVSE versenyzői ellen; lépteibe szőnyegre, A verseny fél 3 órakor kezdődik az Iparokkor nagytermében. Elő?-te az ifjúsági mérkőzés lesz. TOTÖ-JÓSLATUNK: Magyar N épköztársaság—Bulgár Népközt áns as ág 1, 1, Bolgár Népköztársaság B—Magyar Népköz{ár_ saság B 1, 2, Kaposvár—Tatabánya 1, x, Dohánygyár—Dinamó ,1. 2, Várpalota.—Perut,z 2. 1, KSDSE— SVSE 1, 1, NyVSE—MMNVTE 1, x, M, Lokomotív—Ózd 2, 1, Mátészalka—Pereces 1, x, MASE—Ganz 2, 1, BDSE—GSE 2, 1, Sz. Lokomotiv—Makói VSE 1, 1. NB III-AS RANGADÓ A ZMTE—-LOVÁSZI Vasárnap nagy mérkőzésnek lesz szemtanúja a zalaegerszegi szurkolótábor, A ZMTE a Lovászi cl- len játszik bajnoki mérkőzést, A (két zalai NB Ill-as együttes ősz- szecsapása rangadónak számit, A két együttes vasárnap pompásan szerepelt, mindketten győzelmet arattak otthonukban, A Lovászi pillanatnyilag a jobbik együttes, amit a bajnoki tabellán elért 6-ük helye ís bizonyít, a ZMTE sincsen sokkal elmaradva, mert hiszen a 9-ik helyen fekszik. A két csapap között1 tehát nagy küzdelem lesz, s hogy melyik fogj győzni az majd vasárnap délután 2 óra után eldől a ZMTE-pályáján. — Jelentést tettünk az MLSz- nek azért, hogy az NB III-as al- szövetség két héten keresztül nem intézte el beosztásunkat az NB Hiba — újságolta! Harangozó Alajos az MNTE vezetője: Kíváncsian várjuk^ hogy most milyen álláspontra fog helyezkedni a szövetség,--&1—— A zalaegerszegi tehetségkutató atlétikái versnyre pénteken este 8 óráig lehet jelentkezni a megyei Sp őrt hí vát a lban. — KITŰNŐ MINŐSÉGŰ AZ IDEI RIZSTERMÉSÜNK. Az idén Magyarországon minltegy 3000 vagon nyersrizs termett és ebből mintegy 1800 vagon hántolt rizs lesz, amely teljesen biztosítja az ország lakosságának rízsszíikség1 etért. ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő: Szántó JenS Szerkesztőség: Fő-at 7. Tol* 54 Kiadóhivatal: Fő-ut 5. Telefon: 3Í Nyomatott a Közgazdasági R.-T Nagyks®l®si& nyomdájában, Nagykanizsán. F«S«lá« skdó éa a nyomdáért ?«!*! — AZ IPARŰZÉS SZÜNETEÍ,- TETÉSE tárgyában az iparhatóságokhoz benyújtott bejelentéííé^, beadványok, a könnyűipari minte- tér rendelete alapján il 1’e‘tékmea-pe- sek. SilMŐJlSgOS PÉNTEK, OKTÓBER 2S. Kossuth Rádió: 7.45 Magyar só ták, 11.30 Kamarazene, 12.15 Az. I. honvédkerületi zenékar játszik 13.00 Operettrészletek. 13.45 Magyar itáncok. 14,15 Kalandozáfcr'A a zenetörténetben. 15.30 A béri együttes játszik. 16.00 Rádióisk*G. 16.40 Marxista-leninista negyedóra. 17.30 Johann Strauss: Indigó — keringő, 17.40 Szovjet napok * szovjet emberek. 18.15 Előadás. ,« stúdióban. 19.15 Rádió-szeminárium. 19.35 Dávid) Ojsztrah hegedül. 19.45 A Fáhirádíó negyedórája. 21.00 Vidám nóták, 22.20 Orottz népdalok, 23.00 Tánc zene, Petőfi Rádió: 7.20 Földrajzttáíe- mány a Szovjetunióban. 7.30 Haag lemezek, 8.00 Hanglemezek. 8.3S Hanglemezek, 10.15 Hanglemezek', II. 10 Óvodások műsora. 14.30 Balassa Tamás zongorázik. 15.40 Seines Szőttes. 16.45 Mi újság a rádióban? 17.00 Dolgozóik zeneiskolája, 17.20 A Zsoldos-fivérek tá«JD- együttese. 18.00 Az ifjúság bngf# 18.20 Csárdások. 18.30 Csemíee* szikij: . Mi a, teendő?” c, könyvfiS ismerteti Lukáci?. György. 19,#l Kérdezz — felelek. 19.20 A Kőny. nyü Múzsa-együttes játszik. 20.0-1 Falurádió. 21.10 Szív küldi szív- nejf szívesen. 21.30 Mi újság s. sportvilágban? 21.55 A Rádiózer « kar játszik. APRÓHIRDETÉSEK Eladásra az Összes tngatlanck nyi Iván tartva, adás-vételi megbíz® - tf&ekaí vállal Kovát* ingatlanköz • vetifő Nagykanizsa. Szabadság-íér 1. (Centráílál szemben). Telek 154. Mindennemű használt ruhát log magasabb ár«m vesz Gálosházt Béla ószeres Nagykanizsa, Deák tér 14. ____________________148?, Vasárnapi elfoglaltságra kerék pározni tudó újságárusokat felvesz a nagykanizsai kiadóhivatal. d Üzlet megnyit ás, Nagykanizsán. Deák-tér 1. sz, alatti úri és női fodrász üzletemet újból megnyitottam, pontos és jó kiszolgálás; Szí,-, vés pártfogást kér. özv. Rózsán Jánosné. ' 158* Elvcszet f Nagykanizsán, Petőfi- u. 5 sz. aíóil1 egy férfikabát. Meg találó a> beimelévő iratokat juttassa vissza, 1581