Zala, 1949. október (54. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-01 / 228. szám
Pénteken délután 5 órakor Rákosi Mátyás eivtárs beszél a nagybudapesti aktivaértekezleten A. beszédet este 7 órakor a rádió közvetíti Pártszervezeteink mindenhol szervezzék meg a csoportos rádlóhallgatást 54 évfolyam 228. szám. ■Iina .......I ii iiMUMumm Hl n Ilii irimn-im Na gykanizsa, 1949. október 1. szombat Ára 60 fiiSár AGYŐZELEM ÜNNEPNAPJAI Minden, kornak megvannak a maira hősei. A. mi korunk, a asocial izmus győzelmének kora, a dolgozó embert emeli hősi magaslatra. Voltak hőseink, kik századokkal előttünk járlak, voltak látnok-márti rjanik. De most milliók váltódtak át a hcsi akarat lázával s nem ismérv© akadályt, széttörik a már levetett bilincsek utolsó törmelékeit is. Végre értelmitt inert az élet, van jelenünk és még' szebb jövőnk. Szinte nem lehet megmondani : népünk vezetői vannak-e nagyobb bizalommal' irántunk, vagy mi, a dolgozó nép bízunk-e jobban bennük. Kormányunk felhívása megnyitotta a zsilipeket s azóta már mint gátezakadt folyam, árad a szőreiét: ek, bizalomnak ezernyi tette. Melyik kedvesebb ? Az i parcstanuió, ki havonta kilencven forintot keres s most szájáéit jegyzett kölcsönt, vagy a nyoicgyermeke® munkás családapa, aki szerény keresetének máé,ólszeresét Íratta fel a kölcsönre. »A pénznek száz helye ia volna nálunk, különösen igy tél slőtt. De a legjobb helyre igy adom, ha tovább építjük, orőeitjiik az országot önmagunknak, családunknak« irja. Az ( tjéíves1 terv — hatalmáé munka lesz, nagy erőfeszítés. Es mindenki már most tudja, hogy az ország békéje, szabadsága mellett neki egyénileg is érdeke. »Tudom, hegy ezzel a mi országunk szocialista jövőjét ópitjüx« — igy ir Ide rezeg Jenő élmunkás Sümegről, hangot adva milliónyi műnk áetávsának. »A népi demokrácia földet adott és gépeket. Most még több gépet fogadni, meg; vetőmagot és műtrágyát. Ezért kell a Tervköl- eeön, ezért jegyzek én is 1600 forint értékben« — szólal meg1 a dolgozó parasztság hangja Szakács János zalalövői minta- gazdft leveliben. »Az ötéves terv több iskolát, magasabb népi kultúrát, újabb lehetőséget ad a dolgozók gyermekeinek tanulására. A Tervkölp esönból mi, pedagógusok is kivesszük részünket« — ezt Vaudra Jenő általános iskolai igazgató Írja. Az anyák véleményét fejezi ki Horváth Láezlóné Zalaegerszegről: »Ebből a kölcsönből bölcsődék, napközi otthonok, csecsemőgondozók, kórházak épülnek. A magyar anyáknak kötelességük, hogy gyermekeik érdekében jegyezzenek Tervköl- esönt.« Újabb nagy győzelem ez, ab öntudati-a ébredés nagy bizony itóka. Minap zuztuk szét ellenségeink veszedelmes sás- kahadát. Üzemeinkben a hároméves tervből immár valóság lesz. S most, a hivó szóra ■■HM •nn-'TirmiimnTiin Tfwn i . iij. újra mindenki felismerte az összefüggést az ellenség legyőzése, a termelékenység fokozása, a Tervkölcsőn jegyzése és saját, egyéni sorsa között. Most itt a bizonyíték: nemcsak kiáltottuk a halált az árulókra, hanem tettekkel is helytállunk, ahogy helytálltunk mindig, amióta szabadok viagyurik. Az első napok mincllnieg- annyi példáját adták az áldo- zatvállglásnák, melyben a dolgozó nép legjobbjai, a kommunisták és a munkásosztály jártak elől. Úgyszólván! még meg sem. száradt a tinta a jegyzési íren a névaláíráson, ti kommunista népnevelők tudták: magával a jegyzéssel még nem tettek eleget kötelességüknek. Népnevelők ezrei keresnek fel mindenkit munkahelyén és lakásában, megmagyarázzák a Tervkölcsőn jelentőségét és versenyezve hozzák a t elajánlásókat. A szervezettség és tervszerűség iskoláját mu- "ák be, így van azután, hogy például Zalaegerszegen már az első nap délelőttjén özei 200 o/o az eredmény. De a népnevelők ott vannak falun is, szövetségeseik, a dolgozó parasztok között, előhírnökeiként a traktoroknak, villanyfénynek, kultúrának, amelyet majd az ötéves terv hoz el. Beigazolódott ismét: nagy feladataink megoldásának legjobb eszköze a verseny. Báza- kerettye az üzemeket, a zala- szántói termelőcsoport a farméi őcsopor to kát, a sümegi járás a járásokat, Zalaszentba- lázs a falvakat, Tótszerdahely a horvát községeket hívta ki versenyre. De száz meg" száz kihívás történt üzemrészek, vállalatok és egyének között is. Olyan verseny ez1, melynek nyertese mindenki, aki részi- vész benne: az egész dolgozó niép. Dicsőség volt a májusi szavazásnál első Lenni, dicsőség élen járni a munka versenyben. Es dicsőség a Tervkölcsőn jegyzése is. ^ A szocializmus és már építésének korszaka is, tengernyi alkalmat teremt a dicsőség]©, így keletkeznek a gigászi munkateljesítmények s igy a nagy1 Ter vköl cső n - jegy zésok is. A Tervkölcsőn jegyzése: az ötéyes terv sikere. Az ötéves terv pedig a béke, a szabadság, a jólét, a szocializmus. Ennek tudata sokszorozza meg az b építő ember teljesítőképességét a gépiek mellett, künn a földeken, az Íróasztal, rajztábla mellett. Az ilyen teljesítmények hajtják mind előbbre az idő kerekét, melyet erős kézzel mi iorgatunk. S az ilyen győzelmek ^teszik ünnepnapok sorozatává munkás hétköznapjainkat is. 9SSW JEGYEZZEN MINDENKI TER VICÖECS ÖNT! A Népfront Zalamegyei Népi. Bizottságának felhívása Zala megye dolgozó népéhez Zala megye dolgozó népe! A Magyar Népköztársaság kormánya szeptember 29-én ‘elhívással fordult Magyarország dolgozó népéhez, melyben 1 özli, hogy 500 millió forint összegben Ötéves Tervkölcsőn kibocsátását határozta el. A hároméves terv a munkás- csztály, a dolgozó parasztság, ja néphez hü értelmiség és a kisemberek Önfeláldozó mun- ája következtét©]í ez év végére 2 év és 5 hónap alatt _ te fejeződik. A hároméves terv jiniagyÉnkbKn is begyógyította a háboru-íitötte sebeket, termelésünk ipari és mezőgazda- sági vonalon emelkedik s vele növekszik dolgozó népünk etetsz in vonala, gazdasági, kulturális és szociális jóléte. A hatalom végérvényesen a munkásosztály vezette dolgozó népé lett. A hároméves terv befejezésével a magyar dolgozó nép újabb, még hatalmasabb feladatot vállalt. Nekikezdünk ötéves tervünkniek, melynek spórán az elmaradt Zala megyéből fejlett mezőgazdasággal rendelkező iparosodó vármegye lesz. Ipari üzemek, lakóházak, iskolák, kórháziak, bölcsődék épülnek; falvainkba bevezetik a villanyt, trak tor állomások létesülnek, egészségügyi központokat állítunk fel. Zala megyében a;z ötéves terv soha nem. látott fellendülést hoz. Zala megy© dolgozói a május 15-i választásokon is bebizonyították törhetetlen hűségüket a népi demokrácia és ßz ötéves terv mellett. Nem. kételkedünk benne, hogy most az Ötéves Tervkölcsőn jegyzésével újra hitet tesz szabadságunk', függetlenségünk és békénk mellett. Tegyünk hitöl arról is a Raj k-ban dániait és felbujtóinak, hogy a mi népünk legyőz minden zsarnokot, miért a munkásosztály vezetésére! helytáll a termelésien, a béke megvédésében és az ötéves Tervkölcsőn jegy zésében is. A. boldog, erős, független ólágy aror sz ágért j egyez zen mindenki ötéves Tervkölcsönt! A Magyar Függetlenségi Népfront Zala meg vei Népi Bizottsága Lakatos, Dezső s. k. elnök Gerencsér György s. k. titkát’ A jelenlegi jugoszláv kormány aknamunkája felmenti a Szovjetuniót kötelezettségei alól Szovjet Jegyzék a jugoszláv kormányhoz év szeptember 28-xín A. I április 11-én megkötött ba- Iko szovjet külüjgymi-1 rétsági, ^ kölcsönös segélyDiósgyőr üzeni: „Kövessétek példánkat^ Az üzemek között a Diósgyőri üzemeknek: ,Et vagytok maradvat Vasgyár vezet 700 forintos átlag- „ gab A diósgyőri gyár dolgozói azt erősítsétek magatokat és kövessé- űzenik a többi a jegyzésben álló fék példánkat!'1 Ez év Gr óraik niszterhelyettes fogadta Jugoszlávia sztevjetuniób éli ügyvivőjét és a következő tartalmú jegyzéket nyújtotta ál neki: Az álLainelienes, bűnös, kém, Rajk és cinkostársai ellen, akik egyúttal a jugoszláv kormány ügynökei is voltak, Budapesten, ez év szeptember 24-én véget ért per folyamán kiderült, hogy a jugoszláv kormány már hosszú idő óta mélyen ellenséges aknamunkát folytat a Szovjetunió ellen, amit képmutatóan a Szovjetunióval való »barátságról« szóló hazug kijelentésekkel álcázott. A budapesti birds ági'tárgyalás bebizonyította azt is, hogy a jugoszláv kormány vezetői nemcsak saját kezdem ényezésükre folyta t lak és folytatnak továbbra is ellenséges aknamunkát a Szovjetunió ellen, hanem a külföldi imperialista körök egyenes megbízásából is. Az ebben a perben feltárt tények bizonyították továbbá, hogy a mostani jugoszláv kormány teljesen függő helyzetben van a külföldi imperialista körökkel szemben és ezek^ agresszív politikájának eszközévé vált, aminek a jugoszláv köztársaság önállóságának és függetlenségének felszámolására kellett vezetnie és valóban vezetett is. Mindezek a tények arról tanúskodnak, hogy" a jelenlegi jugoszláv kormány durván sárba tiporta rés pap'ir- ronggyá tépte a Szovjetunió nyújtási és háború utáni együttmüködési szerződést. A fent mondottak alapján a szovjet kormány kijelenti, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia között 1913 mától kezdve felmentve érzi magát az említett szerződésből folyó kötelezettségek alól. A Szovjetunió kormánya megbízásából A. Gromiko külügy miniszter helyettes." A jugoszláv kommunisták vezetésével partizánegységek fegyveresen karcéinak a íítoistn árulók ellen Tucsin, a Szovjet Tájékoztató Iroda munkatársa írja: Rajk és cinkostársainak bünpe- re leleplezte Títónak és klikkjének, mint az angol-amerikai imperialisták ügynökeinek igazi arcát. A szocialista demagógia, melybe a tifióísta fasiszták hivatalos megnyilatkozásaikban kap asz kodnak, már senkit sémi téveszt meg. A jugoszláv nép felismerte ezt a képmutatást és hazugságot. Legjobb fiai, az őszinte hazafiak, élükön a marxiz- mus-leninízmushoz bü kommunistákkal, bátor és önfeláldozó harcot folytatnak az árulók, a kémek és a terrori-s- táik megvetett bandája ellen. A nép napról-napra szervezettebben folytatja hősies1 harcát a titoista, fasiszta Gestapo-rendszer ellen, A néptömegek a szocializmushoz hü kommunisták vezetésével partizán egységeket szerveznek és fegyveresen harcolnak az ellenség ellen. Nemrégiben a Jalpolja kerületben felkelés robbant ki, amit Tito a felkelők erejét súlyosan meghaladó fegyveres erőkkel fojtott «1, Legyükoltatfa a jugoszláv kommunista párt kerületi bizottságának 14 tagját és börtönbe vejejt sok hazafit. Az egész Jugoszláviában egyre fokozottabban bontakozik ki a Tito ellenes földalatti mozgalom. A földalatti mozgalmat a marxismus. leninizmushoz hü kommunisták irányítják. Sok partizánegység élén a jugoszláv hadsereg tisztjei állanak, A jugoszláv proletáríátus Tito politikája ellen döntő ellenállást tanúsít, s ez az, ellenállás napról-napra nagyobb méretéket öltA Tito-Rankovic-s Gestapo-rend- szer elleni a dolgozó parasztság is harcos ellenállást tanúsít. Tüntetőén távolmaradnak a Tito. klikk által felfogadott propagandisták üléseiről és szabotálják a súlyos adók befizetését- A Títo- klikknök az a szándéka, hogy az ifjúság körében támaszra találjon, meghiúsult. Az ifjúság és az ifjúmunkások többsége csatlakozott a földalatti mozgalomhoz. A belgrádi legfőbb hadbíróság megtagadta, hogy Ítélkezzék azoknak a kommunistáknak az ügyében, akiket! azzal vádoltak, hogy szembehelyezkedtek a Tito-klikkel. Jugoszlávia sohasem felejti eb hogy a Szovjetunió baráti kézzel nyujtotj segítséget, amikor Jugoszlávia népének gazdaságát kellett újjáépítenie. Rajk és áruló tájainak budapesti bün_ pere a jugoszláv nép tömegei között, úgy mint egész világ népei körében, mélységes haragot keltett. A béke és demokrácia erői szégyenbélyeget sütnek a belgrádi fasiszta bandák, a háborús gyújtogatok és ügynökök arcába és> még szorosabbra fűzik soraikat-