Zala, 1949. június (54. évfolyam, 126-146. szám)
1949-06-01 / 126. szám
Beszámoló a vármegyei népi bizottság üléséről Fontos közlemény a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről Munkások uj gépek mellett 54. évfolyam 126 szám. Párts—Budapest— Sangháj—Detroit Nagykanizsa, 1949. junius 1. szerda Ara 60 mié (SZJ) Ez a négy városnév nem. jelent útirányt. Sokkal több amiál: az egész földkeiek- eég. Négy városnév s benne van ;a világbékéért való harc mindennél erősebb hatalma. Parisban ,a diplomácia eszközeivel, az igazság erejével küzd a béke élharcosa, a Szovjetunió. Budapesten nem ütköznek az érvek ellenérvekbe. A Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség végrehaj tó b i zotts ága ülésén egyhangú a határozat: az imperialista háborús gonosz tevők ellen, a béke védelmére egységesen sorompóba kell állnia a világ ifjúságának. Sanghaj on túl megint más eszközökkel érvényesíti a dolgozó pép a békeakaratát. Nincs, tárgyalóasztal és tanácsterem, hanem lövészárok és tankcsata. Nem szócsata, hanem ágyu- döiej közepette győz az igazság. S Detroitiban, odaát túl az Óceánon, százezer Ford- munkás mondott egyszerre megálljt az embertelen kizsák- ' ni ányolásnak, ia tőke lassú gyilkolásának, ia mérhetetlen tízsákmányol ásnak. Páris, Budapest, Slangháj, Detroit -é de sorol hatn ánk tovább. Deszélhetnénk a sztrájkoló olasz parasztokról, a görög szabadságharcosokról, aztán a Maláj földről, meg Vietnamról. »Magyarországon kívül nincsen élet« — tartotta egy régi- régi közmondás. Igaz, hogy az utóbbi évszázadokban az ősi mondást igy egészítették ki: »...legfeljebb ä Lajtán túl, Ausztriában, Németorszagban, szóval nyugaton«. Az egyszerű parasztembernek egy zalai majorban túl nagy volt Magyarország. Az sein érdekelte talán, hogy mi van a szomszéd faluban. S hogy a Tiszántúl mi van, azt bizonyosan távol- állónak érezte magától. Ez volt az elnyomók érdieke: ne lássa., ne tudja a salétromvirágos falusi odvak lakója, hogy a szomszéd házban, a másik országban és még az Óperenciás tengeren is túl ugyanúgy tengődnek embermilliók, mint ő. Ugyanúgy és. ugyanazért. Ahány község, annyi börtön volt Magyarország. Bennük sötétség-, a börtönrácson túl sár- tenger, átlratolhatatlan óceán. Az egyszerű dolgozó nem azt tartotta, hogy Magyarországon kívül nincs élet, hanem azt, Magyarországon belül sincs, csak a vastagzsebüek vékony rétegének. Csak a felszabadulás nyitotta fel a szemeket. Lassan megtanulunk országos, vi lágméi elekben gondolkodni. Miénk az . ország, dolgozóké. De mi nem érjük be ezzel. Azt akarjuk, hogy az egész világ a dolgozóké legyen. Magyarországon kívül is van élet, ott is, ahol szabad emberek vannak s ott is, ahol elnyomottak. Ezért érdekel bennünket a kínai fegyverropogás, vagy a szovjet álláspont igazságának messzezengő hangja, mely a Forrestalokat öngyilkosságba kergeti, de megacélozza és bizalommal tölti el az egyszerű emberek százmillióit. Mi úgy lettünk szabadok, hogy a szocialista szovjet népet is érdekelte, mi van túl a határokon. Vérét, életét áldozta azért, hogy a magyar és sok más nép végre szabad legyen. Azért volt és van elsöprő ereje a Szovjetuniónak, mert évtizedes harcai közepette építette és erősítette a nép. A mi szabadságunk annyit ér, amennyire élni tudunk vele. Kezünkben a kapta, a kalapács:, a toll. Munkánk által emelkedtünk idáig és azzal haladunk tovább. De a mi munkánkra figyel az egész világ. Visinszkij érvei igazságuk mellett azért is megcáfol hatatlanok, mert mögöttük az erő. A népi Kína azért legyőzhetetlen, miért sokszáz- rniílió szabad ember erejére épül és azért is, mert Detroitban sem akarnak az emberek ébenpusztulni. Egy világ van, bárhogy szeretnék az imperialisták és kiszolgálóik ketté- szakitani. A világ egy, mert a világ dolgozó népei is egyek. I Demokratikus ifjúsági Világszövetséj az ifjúság érdekeinek igazi szászéléjí Mihail Peszijak szovjet kiküldött beszéde a Végrehajtóbizottság ülésén Max Reimann üzenete Max Bei mannt, a német kommunista párt főtitkárait hétfőn beszállították a düsseldorfi fogházba 3 hónapos börtönbüntetésének kitöltésére. Reimann tiltakozott a brit megszálló hatóságoknál letartóztatása ellen, mivel az egy német képviselő demokratikus jogainak megsértését jelenti. A német népi kongresszushoz intézett üzenetében Reimann hangoztatja a német nép elvitathatatlan jogát, hogy a párisi külügyminiszteri értekezleten kifejezésre juttassa állásfoglalását a német béke- szerződés ügyében. »Azok, kik azt hiszik, hogy letartózlatá- sommal gyengíthetik a német egységért folyó küzdelmet és a német kommunista pártot, csakhamar megfognak . győződni aknamunkájuk sikerte fenségéről.« Magyar küldöttség a lengyel szakszervezetek kongresszusán A Lengyel Szakszervezeti Tanács a felszabadulás óta másodszor rendez országos kongresszust. A junius elsején kezdődő kongresszusra a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának képviseletében Gács László, a Szaktanács főtitkárhelyettese és Kristóf István, a Bőripari Munkások Szakszervezetének főtitkára utazott Varsóba. A végrehajtóbizottság tanácskozásának második napján elsőként Luis Ascarate, a Spanyol Szocialista Ifjúsági Szövetség képviselője szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a munkás- osztály vezetésevei a spanyol ifjúság széleskörű földalatti tevékenységet fejt. ki, harcának igen sok fiatal, áldozata van. I tália a kubai ifjúság képviselője, Adan Aboiardo beszélt. Az ifjúság a béke oldalán Ezután Mihail Peszijak, a Szovjetunió Antifasiszta Ifjúsági Bizottságának alelnöke szólalt fel. — A világ demokratikus ifjúsága a békéért harcoló erők oldalán tor akozik fel. A Szovjetunió fiataljai is tevékenyen támogatják a DIVSz munkáját. A Komszomol kitűzte ifjúságunk számára az uj feladatokat országunk to- v ább fej les z tése terén.- A szovjet nép, a szovjet ifjúság azt ,a célt tűzte maga elé, hogy békés, boldog élete érdekében legyőzi és. felhasználja a természet erőit. A Komszomol kongresszusa helyeselte a szovjet kormány békés külpolitikáját, amely jan-a irányul, hogy barátságot teremtsen a ine(inzetek között. A szovjet ifjúság gyűlöli a háborút és a háborúra uszító angol, (amerikai imperialistákat — folytatta Peszijak —, de jól. tudja, hogy azoknak semmi "közük sincs az Egyesült Államok és Anglia népéhez. Az Atlanti Szerződést nem Anglia és ;az Egyesült Államok népe kötötte, hanem a monopolisták egy maroknyi csoportja. Ez a szerződés a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen irányul s a világ ifjúságát ágy u tö J tel élek ént akarja felhasználni. A szovjet ifjúság szorosra fűzi barátságát a többi országok illáivá! — Azonban a békéért küzdő népek egysége megakadályozza az újabb háborút. A szovjet ifjúság egyre szorosabbra fűzi barátságát a többi országok ifjúságával. Különböző országok ifjúsága egyre növekvő szolidaritást tanúsít a szovjet ifjúság iránt. — Az. ifjúság világszerte uj harcra indul, a béke védelmében. A mi szövetségünknek pedig az a feladata, hogy vezesse az ifjúságot ebben a karcban.- A fiatalok milliói világszerte a DIVSz-ben az ifjú- nemzedék érdekeinek igazi szószólóját és bajnokát látják — íejezte be lelkes tapssal fogadott beszédét a szovjet ifjúság küldötte. A magyar ifjúság nevében Non György7, a MINSz elnöke mondott beszédet. A magvar ifjúság feladatai — A magyar ifjúság büszke arra, hogy erejéhez mérten résztvehiet a DIVSz munkájában — mondotta. — Sokat tanultunk a Szovjetunió Kom- szomoljának munkájából. A kommunisták 'segítségével az ifjúsági egységet a MINSz keretében megvalósítottuk. Előttünk áll az a döntő feladat, hogy elmélyítsük a magyar ifjúságban a szabadság-szerető népek iránti együttérzés, szellemét, hogy ereelményes harcot vívjunk a sovinizmus ellen. A Festival minden ország fiatalja számára kitűnő alkalom lesz a nemzetközi szolidaritás szellemének elmélyítésére. Végül a dán küldött, Aa<_ la Corn; beszólt. Fogadás a köztársasági elnöknél Szakasits Árpád köz társasa elnök fogadta a DIVSz végre haj tóbizottságának tagjait. . fogadáson megjelent Dobi Isi várr miniszterelnök, Kálla Gyula miniszter, Non György Szalai Béla és a magyar i fje ság többi vezetője. Guy d Boisson, a DIVSz elnöke üc vözölte a köztársasági elnökö Hangsúlyozta, hogy a Magyai országra jövő fiatalok olya országot látnak, ahol az égés nép szerető gondoskodása vés: körül az ifjúságot. Szakasits Árpád válaszába, hangsúlyozta: Kitárt szívvé várjuk a világ harcos fiataljai A Szovjetunió elveti a Kémeterszág ketté- szakítását jelentő nyugati javaslatokat Visinszkij szovjet külügyminiszter a négyhatalmi értekezlet hétfői ülésén a nyugati javaslatot vizsgálva megállapította, hogy a bonni alkotmányi a németeknek egy kis csoportja titokban készítette elő a demokratikus elvek meg- sérlésével és a nyugati hatalmak nyilt nyomására. Ez az úgynevezett alkotmány valósa_ fjos diktátumot'jelent. A nyugatiak javaslatának elfogadásával nem Németország egysége, hanem Németország szét- durabotása valósul meg. A gáti javaslat kísérlet arra, hogy a bonni alkotmányt ráerőszakolj ák N éraetországpa, már pedig a Szovjetunió a potsdami szerződés értelmiében felelős saját övezetéért. Ezt azt alkotmányt nem lehet kiterjeszteni Kelet-N énretoj szágra,; ahol a német népi ti nács kidolgozta alkotmány je vaslat a nép valódi akarati fejezi ki. Ami az ugyneyeze szabadságjogokra történő utí J ást illeti, az Kelet-N érne tor szagra nem vonatkozhat!! hiszen ott biztosították a né jogait, szemben Nyugat-Nc metországgial, ahol üldözik, é bebörtönözik a demokratáira és ahol a szabadság csak a fa siszták számára és a monopol kapitalisták részére van biz tositva. Ez a javaslat a sző vei séges ellenőrző bizottság kere tében egyébként a többségi cl vet akarja érvényesíteni. / Szovjetunió ennélfogva elvet ä nyugati javaslatot, ameP nem felel meg a potsdam e gye z m én y szel Lem én ek. Veiéiért a Csehszlovák KP IX. kongresszusa Ötnapos tanácskozás után véget ért a Csehszlovák Kommunista Párt IX. kongresszusa. A kongresszuson elfogadott uj szervezeti szabályzat bevezeti a tagjelöl ti intézményt. A kongresszus berekesztése előtt Malenkov, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja küldöttségének vezetője beszélt, majd a kongresszus Gotlwald elnök zárszavával ért véget. A központi bizottság ülésén az elnökségbe a többi között Gottwald elnököt, Slanskyt, Z áp oLoczky m iniszterel nököt, Érban, Fierlinger, Ko peczky és Nősek minisztereké választották. A kongresszus a cschszlová kiai magyar nemzetiségű kom- mipnislák képviseletében Major Istvájnt, a pozsonyi Pravda lap- és könyvkiadóvállalat vezérigazgatóját a központi bizottság tagjává, Fábry Istvánt, a szlovák kommunista párt központi bizottsága mellett működő magyar osztály titkárát pedig a központi bizottság póttagjává választotta.