Zala, 1949. május (54. évfolyam, 115-125. szám)
1949-05-20 / 116. szám
38 volt cseléd Ha Hitler élne i$F&ei a gián aR építi Újfalut' Palin szélén ott, ahol a falu Nagykanizsa felé néz, á'l 38" ház. Ä házak ujan, két sorban sorakoznak, harmincnyolc volt cseléd örömére. Az ntol'SÓ kát esztendő- bon született ez a telep s Bálint József a fejét vakarja, miikor a neve felől kérdezem. A fellepnek egyelőre nincs nőve, elfelejtették' megkeresztelni. A palin iáik általában Újfalunak mondják. — Hányán építettek itt a demokrácia előtt — kérdem Bálintot. — Sorolni kezdi, de már a második uj járnál megáll. ílorváthékra, Balogókra emlékszik, aztán eszébe jut még valaki nagy sokára. Több nincs — legyint. .De ki is épített volna? A Somogyi, Rubint, Pécsek, Noválc vagy az Elek-uraság cselédei? Ha a Somogyi turaság feltámadna halottaiból, csodálkoznék. — Honosét a fenéből; került ide, amíg nem figyelt, ez a harmincnyolc ház? Rá! Horváth István háza iaz első. — Negyven évig dolgoztam érte, ennyit szolgáltam Somogyiéknál, így kezdi otthona felépítésének történetét. ■— Voltam kfanász, bivalyos és az utolsó húsz esztendőben softer. Negyvenötben hét holdat kaptam, meg ezt a házhelyet. Negyvenöt óta Pál Horváth István gondosan félrerakott minden forintot, 48 márciusában pedig nékivágott. — Nézze, először ezt a kutat csináltattam — mutatja az: udvaron —, mert viz nélkül nincsen munka. Aztán az istállót, mert az állatoknak hely .kell, az ember csak meghúzza magát valahol. Az istálló után jött a ház. Gyorsan ment, a Borsos komám és az Iván Pali lányai is- eljöttek segíteni, homokot hordták, maltert kevertek, az .asszony varrt nekik érte. — Csépiésre már készen állt Így, ahogy most van, két szobával, konyhával, kamrával. Csak még Karcsi nem volt benne, aki most a járókában tipeg. Karcsi |az unoka. Aratáskor lesz egyéves. S ha felnő, nem lesz cseléd. Nincs kerítés, könnyen átsétálhatunk Hegedűséihez. Hegedűs Ferenc jelenleg éppen baromfiólat ácsol. Házépítés terén ő volt itt az úttörő. — Sok fáradság van benn© bizony — mutat a falakra. Bevezet a házba és megmutatja a konyhát, ahol Hegedjüsnó éppen az ebédre való káposztával és galuskával foglalkozik, aztán bevezet a szobába, ahol két ágy van, két szekrény, asztal négy székkel, a falon meg az ágy fölött családi kép, aztán sublót kis csecsebecsékkel. — Többre még nem telett — magyarázzák Hegedűs meg a felesége —, de ug3 számítunk, jövőre hozzáragasztunk még egy szobát. Mert Anna és Mária nőnek, mint a gomháU s a -másíélesztendős Magdolnára is kell gondolni., aki most békésen alszik a bölcsőben és suttogásra késztet minket. Igáskccsis volt valaha Vékás! Vendel a Rubin turr. ásásnál. Most, hogy belépek, istállót rak feleségével, lányával és tizenkilenc esztendős fiával. Lucerna-kaszálásig kis pihenő van a gazdaságban, s megragadja ezt az időt. Az istái lórakás úgy megy, hogy .az asszony meg Julia keverik a sárt, az ifjú Vendel villával rakja s az öreg tapasztgatjia saját kezével. Egy'hét alatt kész lesz, két tehén kerül bele. Az egyik még inkább borjúnak nevezhető, viszont dolgozik ez is szaporán, miért ahogy Vékási mondja: Szegény ember - tehene korán szánt. Egyébként a házépitás tavaly nyáron Vékás iéknál ngy kezdődött, hogy eladtak egy fejőtstehenat 'kettőezer kettoszázért és bátran nekivágtak. Persze a szomszédok, ismerősök segitsógével. A tehén benne van a házban, a lmunk át a szomszédoknak visz- ■szaadják. 1 Simon Mihály most ópiti a házát. A falak Uj postautalvány és utánvéten dijak junius elsejétől A közlekedésügyi miniszté- térium újra szabályozta a belföldi postautalvány és utánvétel i dijakat. Utalvánv-dijak: 50 forintig '70 fillér, 100 Phig 1 Ft, 500 Ft-ig 2.20, 1000 Ft-ig ; 3.20, 2000 Ft-ig 5.20, 10.000 Ft-ig 25.20 forint. Utánvéted dijak: 50 forintig 90 fillér, 100 Ft-ig 1.20, 500 forintig 2.40, 1000 Ft-ig 3.40, 2000 forintig 5.40, 5000 forintig 13.40, 10.000 Ft-ig 25.40 forint. Az eddig érvényben lévő postautal vány-kifizetési díj ak megszűnnek. Az uj díjszabás junius elsejétől érvényes.. junius 5-én nyit a kanizsai strand Leszállítják a belépődíjat Megemlékeztünk arról, hogy Nagykanizsán május 15.-én nyitják meg a városi strandfürdőt az MHK próbázói és a sportolók részére. Május 15- ike már elmúlt, de a strandfürdőt még sem nyitották meg. Ennek oka felől érdeklődtünk a városi mérnöki hivatalnál. A városi strandfürdőt azért nem tudtuk megnyitani május 15.-én, — hangzik a válasz mert a viz* fertőtlenítéséhez szükséges bióklórt -csak két hét múlva tudja szál- litani a. biokémiai intézet. Megtudtuk azonban azt is. hogy amennyiben a sportolóknak sikerülne más utón beszerezni a viz fertőtlenítéséhez szükséges bióklórt, akkor semmi akadálya sincs a strandfürdő minél előbbi megnyitásának. A strandfürdőt a nagyközönség szamára véglegesen június 5.-én nyitják meg. A belépődijakat egyébként most állapítja meg a városi tanácsülés. Mint hírlik, lényegesen olcsóbbak lesznek, mint tavaly. JÖN! Czája cirkusz! JÖN! nagyjában állnak, a liáz három üres szeme az útra néz. — Két héten belül ablak kerül rá — igy mondja a hu szesz- tend ős Mihály s aratásra már beköltözhetnek anyjával együtt —• Ez lesz a konyha, ez a kamra, ez a szoba, nézze csak — mutogatja készségesen a maltertól még nedves falakat — itt meg édesanyámnak egy kis szobája. — Simonné még a volt uradalmi oselédlakásban lakik, de fia szorgalmas keze alatt az uj, ház úgy emelkedik, (mint a gomba eső után. Mihály az apja múltját és önmaga jövőjét tekinti, mikor épít. ★ Az egykori palini urasatoknak nem tetszenék, hogy volt cselédeit önmaguknak építkeznek. A palini parasztoknak azonban igy tetszik. S ez a fontos. Hol van már az urasáig Újfalu a szabad embereké. András László szélesre derítené ábrázatát, elégedetten dörzsölné kezeit, hogy az angol köpök mindenféle nemzetközi jog megcsúfolása árán Gerhardt Eíslert, a nagy antifasiszta harcost elrabolták, A tájékozatlan ember eddig azt hitte, hogy emberrablás csak a középkorban történhetett, vagy a középkort feltámasztó náci időkben, vagy pedig vadnyugati és egyéb történetekben. A jbüszke Scotland Yard emberei uraik parancsára azonban most rácáfoltak arra a hiedelemre és be. bizonyították, hogy a középkor és a rémregények fasiszta módszerei vígan burjánzanak az annyiszor kikiabált nyugati civilizáció országaiban. Az egyszerű angol ember néha a fejét csóválja, amikor az úgynevezett erős gyarmati rendszabályokról olvas, és hall Azt gondolja magában: !;de legalább én szabad vagyok." Miféle szabadság van abban az országban, amelynek karhatalma egy lengyel felségjel alatt futó hajóról lövésre kész pisztolyok fedezete alatt lábanál fogva elhurcol egy szabadságharcost? Ez az Anglia akarja az erénycsőszt játszani Ma. gyarországgal szemben, ez akar minket leckéztetni a szabadságról! Eisler elrablása nem tipikusan angol intézkedés. Arról van szó, hogy amikor szabályos amerikai vízummal az Újvilág földjére lépett, mint antifasiszta, Hitler elől menekülve, nem említette, bogy ő kommunista. Ez pedig nagy bűn Amerikában. Nagyobb bűn, mint fasisztának lenni. Hiszen Krupp és a többiek háborítatlanul élnek és gazdagodnak az amerikaiak által ujjá- 3zíi.lt gyáraikban,. De Eíslert az amerikaiak elfogatták angol cimboráikkal. Sok megjegyzés nem kell hozzá, Mintha, csak Hitler élne és ő irányítaná a Scotland Yardot, melyet ugylátezík -> Gestapo teendőire, állítottak be, Hitler módszereit követik. Sorsuk ís az lesz, mint Hitleré. De Eisler és a többiek végső győzelmét nem tudják megakadályozni. Nem pihennek habáraikon, hanem további munkára készülnek A NAGYKANIZSAI MNDSt-ASSZO Halk beszélgetés szűrődik ki a nagykanizsai MNDSz belső helyiségéből. Valamilyen gyűlés van talán? Nem. Az asz- szonytársak bejöttek, mert otthonuknak érzik ez' a helyet, ahol minden gondjukat, probt émáj ukat megbeszélhetik. —... szóval asszpnytársak, én azt mondom, pihenhetnénk egy kicsit ezen, a héten. A választás elolt úgyis rengeteget dolgoztunk. Igazán ránk férne. — Pihenni? Nincsen idő ma arra, asszonytársak. A Népfront győzelme nem azt jelenti, hogy most pihenhetünk a babéra inkon. Nagyon helytelen lenne, ha így lennénk. Tudja mindenki, hogy a népnevelő munka terén komoly eredményeket értünk el. De tudjuk azt is, hogy mégsok hiányt keli pótolnunk éppen ezen a téren. — Thurzánénak igaZa van. Azt ajánlom, még ma beszéljük meg az uj feladatokat és folytassuk a munkát ugyanolyan lelkesedéssel, mint a választások előtt. — Azt hiszem, legelső feladatunk ma is a népnevelő munka — folytatja Hirsch] Aranka. — Magam is tapasztaltam, milyen nagy szükség van falun a felvilágosító beszédekre. Különösen azokon a helyeken, ahol még villany sincs s igy a kultúrából csak rajtunk keresztül kaphatnak. Nagyszerű feladat ez Gondoltatok már erre, asszonytársak ? •Az asszonytársak elgondolkoznak. Valóban szép hivatás ez Nevelni, felvilágosítani az egyszerű embereket, megmutatni nekik az igazságot, a helves utat. Eddigi munkájuk is eredményes volt, hiszen egyedül Kanizsán két nap alatt 14 asz- szonytárs kérte felvételét az MNDSz-be. Dolgozni akarnak. —- Sőt, akik azelőtt keveset törődtek ilyesmivel, azokat is felrázta a választás előtti lelkesedés — mondja Zieger La- josné asszonytárs, szervezési felelős. — Például Büki né vagy Pillémé a választási kampány alatt emelkedtek az élvonalba. Ma már ők is komolyan kiveszik részüket minden munkából. — Persze, nemcsak ők vannak igy — szól közbe Hör- vátb M arcell né — minket többieket is egészen átformáltak az utóbbi hetek harcai Mert harc volt ez. Harc az igazság győzelméért. És nagyszerű, lelkesítő érzés, hogy megnvertük ezt a harcot! — Ma már egyre többen érdeklődnék a politika iránt azok közül is, akik eddig mereven elzárkóztak — állapítja meg Tibolt Jolán ált. iskolai tanárnő. — Az asszonyok kezdenek öntudatosodni, kezdik megérteni és betölteni azt a szerepet, amelyet egyenjogúságuk alapján a demokrácia nekik szán. Mondanom sem kell, hogy ennek óriási iejicn- tősége van, különösen most, a Népfront hatalmas győzelme után. — Asszonytársak, elég volt a beszélgetésből — emelkedik fel Z:egemé. — Vár 'bennünket a munka, várnak az újabb győzelmek !... Mért az igazság útja: n győzelmek útja 1 Május 15-ig 97’9 százalékban teljesítette dolgozé a tavaszi vetéstervet A földművelésügyi minisztérium hivatalosan jelenti: Dolgozó parasztságunk a tavaszi vetéstervet május 15-ig 97.9 százalékban teljesítette. Tavaszi búzából 27.172, tavaszi árpából 801.954, zabból 3IS.306, kukoricából 1,959.0916, burgonyából 470.956, cukorrépából 181.854, napraforgóból pedig 505.954 katasztrális holdat vetettek. A rizs vetésterülete 20.969. lucernáé 103.451, a dohányé 12.477 katasztrális hold. A csillagfürt, mák, olajlen, rostlen, rostkender és zabosbükköny vetési tervét parasztságunk 100 százalékon felül teljesítette. Május 15-ig mindent összevéve 5,204.446 kát. holdat vetettünk be tavasziakkal. Tavaszi egész vetéstervünk 5 millió 315 589 kát. holdra vonatkozott, mivel az ország 9 millió 637.938 holdas szántóterületéből 4,322.000 hol,dat már ősszel bevetettünk. A május közepéig még bevetetlen mintegy 110.000 hold főként kukoricából és csalamádéból adódik, ezek vetése még most is folyik. A tavaszi vetési tervet május 30-ig előirányzat szerint 100 százalékosan teljesíteni fogjuk. A tavaszi munkák elvégzésében Sopron (102 2 százalék}* Csongrád (101.1 százalék) és Szolnok (102 százalék) és nak az élen. De a legkevesebb bevetett területtel rendelkező megyék (Fejér 93 2, Vas 94.8 százalék) szintén erősén megközelítik az előirányzatot. Termelési bizottság alakult a MAORT-nái A MAORT nagykanizsai üzeménél megalakult a termelési bizottság. A bizottság hét tagból áll és hivatott az üzem munkáját' minden vonalon zavartalanná tenni és a jó munkaszervezéssel a termelés- fokozásához minél nagyobb mértékben hozzájárulni. 1949. május 20, 3 !! W oldal i;