Zala, 1949. május (54. évfolyam, 115-125. szám)

1949-05-19 / 115. szám

„Jó munkánkkal megháláljuk, hogy az első bércsoportba soroltak“ — mondják az egerszegi gépjavitóműhely munkásai Örül a háziasszony, örül a piaci árus Nagy felhozatal, árlemorzsolódás a kanizsai piacon — Látjátc|k, alig egy hetei, liogy Rájkosi eiviárs itt volt és megígérte, die nem is feledke­zett meg rólunk egerszegiek- ről. Itt is az eredmény! —- Itt bizony. Amit ő meg­ígér, azt valóra is váltja. Ezért szavaztam én is vasárnap a Párt által vezetett Népfrontra. Nemcsak le, hanem mi valamennyien — mondják a többiek. így folyik a beszélgetés munka végeztével a zalaeger­szegi gépjavitóműhely most épülő munkásfürdőiben. Ma volt bérfizetés, erre terelődik a szó. Újhelyi elvtárs beszél: nyerték. A vasárnapi ünnepi népszavazásra vörös és nem- zctiszin lobogók alatt vonul­tak fel valamennyien, hitet tenni a Népfront, az ötéves terv, a béke, a jobb magyar jövő mellett. Fizikai ás szellemi dolgozók összefogtak Ambrus Józsefnek .az írem kocsisának is van valami mon­danivalója: — írja meg elvtárs, — mondja büszkén - hogy ne­kem, akinek a hátán sokat csattant az urasági ispánok os­tora, most fürdőszobás, par­kettás lakásom van. Ezt adta nekem a demokrácia. Szmolics Kálmán arról be­szél, hogy az ipari munkások és az üzem műszaki dolgozói, tisztviselői közötL kifogástalan a kapcsolat. Az a szeretet és megértés, amellyel Mester elv­társról, az üzem vezetőjéről beszélnek, egyenesen meg­kapó. Dome elvtársról, az Államépitészeti Hivatal veze­tőjéről is elismeréssel nyi­latkoznak. így épül és fejlődik egy za­laegerszegi üzem, amelynek 119 ipari dolgozója, országos viszonylatban is becsületes, odaadó munkája révén kiváló eredményeket mutat fel. — Vigye már el ezt a kís cseresznyét, l elkent, olcsón adom, 2 forintért. — llis-en máshol íjO az ára. — Hát nálam is lehet al­kudni, de akkor ugye 2 kilót vesz — mondja a termetes fa­lusi asszonyság és már mén is a ropogós gyümölcsöt. Pár nappal ezelőtt még 5 Ft volt az ára, ma alig többi, mint Harmadrésze — és ie?.z még olcsóbb is. Fogy is belőleany- nyi, hogy alig győzik behorda­ni a jó fa'ustak. Persze, nemcsak a cseresz­nye ára leit olcsóbb. A spenót, | sóska, zöldhagyma és saláta is hQ őO fillérrel olcsóbban áll a háziasszonyok rendelkezé­sére. A nagykanizsai piacosak úgy ontja a friss zöldségfélé­ket, gyümölcsöt. Tej, tejfelj vaj és túró is van bőven■ Ha­mar megtelik Nagy ne kosara a sokféle jóval. A végén alig tudja hazacipelni. —- Pedig úgy jöttem cl ha­zulról, hogy csak tejfelt nng sóskát veszek. De olyan olcsó tett minden, hogy leh’tellen volt nem váisái ölni... — Nekem is jó az, hogy ol­csóbb — szól utánunk az árus — sóikat többet indok elad­ni. nem marad a nyolcamon az áru. Szóval többet keresek. Tizennyolc család — egy család A SÁGPUSZTAI MAJORBAN Ezt is a pártnak köszönhetjük- Én a múlt héten 117 fo­rintot kerestem, e héten már 140-et. Ennyit jelent nekem, hogy besorolták az egerszegi ipari munkásokat az első te­rületi bérfizetési csoportba. Ezt is a Pártnak köszön­hetjük - mondja az öregKel- lierman bácsi. — Jó munkánk­kal meg' is háláljuk. Az udvaron kilométert jelző oszlopok, megjavított beton­keverő- és kálrányfőziő-gépek, riul- és szálvasak, hidkorlát- fák jelzik azt a hatalmas és értékes munkát, amit ennek az üzemnek '119 dolgozója az orsz ágépitésben végez. Május 1, május 15 A gépműhelyben a legkor­szerűbb gépi felszerelést, fi­nom fúró- és marógépeket lá­tunk. Az a sz! al osm ü helybe n szintén. — A Párt ad nekünk erőt ahhoz> hogy szocialista mim kaversenv keretében minden igyekezetünkkel a legtöbbet nyújtsuk — mondja Rámán Gyula s az üzem faliújságjá­hoz vezet. Szines képek, gra­fikonok az üzem termelési eredményéről,- a nnmjkaver- senv állásáról. Nem kis büsz­keséggel újságolja, hogy a május 1-i felvonuláson, vala­mint a diszilési versenyben, a város által létesített vándor­serleget az üzem dolgozói FÖLDÚTON DÖCÖG a sze­kér Li,szóról Öágpuszta feló. Távolról már látszik az egy­kori Kendeffy-uradalom ma­jorja. Hosszú, földszintes há­zak, nagy istálló, gazdasági épületek. Koroncz István vala­hányszor látja mostanában ezt a • képet, mindig jóleső érzés fut át rajta. — Milyen jó most már itt élni — gondolja magában. -— Hol van már az uraság? Mi pedig, igen, mi'itt vagyunk ... Tizennyolc család lakik a majorban. Cselédek voltak az­előtt, ma óik a gazdák. És mi­lyen gazdák? Hiába mondták róluk annak idején, lekicsiny­lőén : Ugyan, mit értenek ezek ahhoz, hogyan kell elvezetni egy gazdaságot. A »jóslat« nem vált be, mert a ságpusztaiak már eddig is bebizonyították, hogy értenek a gazdálkodáshoz. Ez jár Kö­röné z István fejében is, ami­kor az ut két oldalán nézegeti a földieket. ^- -Jól meg vannak művelve — mondjia félhangosan a gyö­nyörűen zöldelő határ láttán. — Csak ezután is kedvezzen az idő, akkor nem lesz siemmi baj.. Megmutatjuk majd most is, milyen gazdák vagyunk. ­JLÄSSÄN BEÉRKEZIK az ökrös-szekér a majorba. Az ud­varon kis csoport beszélget. Koroncz gazda odalép hozzá­juk, hallgatja, miről van szó.- Odaát voltunk Sztent- müklóison —- meséli Kovács Sándor. — Mikor visszafelé jöttünk, láttuk a palini trak­torokat munkában.- Aztán hogyan dolgoztak? — kérdezik egyszerre többen is. — Igaz, hogy ezt a hepe­hupás talajt nem tudja meg­szántani ? Ugyan! — mondja most Hosszú János. — Olyan szépen dolgozik, hogy öröm nézni... — Az ám, én is láttam már a traktorokat munkában •— veti közbe Koroncz István. —- Épp ideje volna már,. hogy mi is azzal milveltessük a földünket, hiszen itt van a közelben a gépállomás. VÉLEMÉNYE — úgy lát­szik — nem csak a sajátja, mert valamennyien helyesel­nek. — Mennyivel jobban tud­nánk élni — veszi át a szót Kovács gazda. — Nem kellene a marhákat agyongyötörni az1 ig ázással. Ebben valamennyien meg­egyeznek, aztán élsz élődnek. Ki-ki megy a maga dolgára. Egyik az istállóba néz be, rendben vannak-e az állatok. Mert egy helyen tartják a ma­jor valamennyi állatját: negy­ven marhát, meg két lovat. Áz istálló megvolt, az ujgazdák pedig nem akarták lebontani. De miért is bontották volna le, amikor az állatok megfértek egymás mellett és a gondozá­suk is könnyebb. A TÖBBIEK a házak felé indulnak. Egy házban Iáknak, békességben megférnek egymás mellett, elmondják egymásnak gondjaikat, megosztják örömei­ket is. No és a munkában is segítenek egymásnak. Mert munka az van. Csakhogy most már valahogy másképp végzik a dolgukat, mint annak ide­jén. Hányszor emelték az ég felé fáradt tekintetüket a Kendeff.y-uraság idejében, mi­közben igy sóhajtottak: — Csak már lemenne a nap! De nehezen akar este lenni. Ma már .másképp véleked­nek : — Hej, csak vissza lehetne tolni azt a napot! SZÓVAL SÁGPUSZTÁN ma már egész, másképp folyik a élet, mint régen. Erre egyéb­ként akkor jön rá Koroncz' István, amikor belép a lakásba és felnőtt fia igy fogadja: Megbeszéltük édesapám a többi fiatalokkal, hogy kul­túr csoportot alakítunk. Soha nem volt itt semmi művelődés, hát nekünk kell gondoskodni róla. Megc síin áljuk, még mi­előtt elmegyek a Kossuth Aka­démiára. Koroncz István szeretettel néz fiára s közben meghitt) erie gondol: — Milyen jó most már itt élni... “ ’ (Hársfai) Fajtiszta tenyészállatsk naiykireskedelem nélkül Megkezdte működését a Tenyészállatforgalmi NV zalamegyel kirendeltsége Az ötéves terv többet tesz az erdősítés terén mint az elmúlt rendszer 25 év alatt az erdőgazdaság. A Sugár-ut 2. számú ház egyik helyisége fölé került a legújabb nagykanizsai NV tábl ája: »Tenyészállat forgal­mi NV -aiamegyei kirendelt­sége.« Bátonyi Elemér, a ki- rendeltség vezetője a kóvpt­Felhivjuk pártszervexe» teink figyelmét, hogy a fa­lusi és városi Képes Híradó k eret faliújságot a válasz» fások után is őrizzék meg, mert akkor újabb betétla­pokat fogunk küldeni. Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Agitáoiós Osztálya kezőket mondta feladataikról: — Egyik feladatunk, hogy az ötéves terv során állatállo­mányunkat mind minőségileg1, mind mennyiségileg a lehető legmagasabb fokra emeljük. Mi látjuk el a termelőszövet­kezeteket, állami gazdaságokat is megfeleli minőségű tenyész­ni bitókkal. A felvásárlásokat és a kihelyezéseket előzetes tájékozódás után végezzük, ’igy az érdekeltek valóban faj­tiszta tenyészállatokhoz juÉ nak a nagykereskedelem ki­zárásával. A nagykanizsai kirendelt­ség — amelynek hatásköre az egész megyére kiterjed — en­nek a célnak szolgálatában mm' meg is kezdte munkáját, t Erdész vándorgyűlés volt a napokban Zalától'szegen. A gyűlésen megjelent Kiss Ká­roly elvtárs, Pártunk Központi Vezetőségének tagja és Os- váth István, az Erdőközpont helyettes vezérigazgatója. A gyűlést - amely az Arany­bárány nagytermében Ziajlolt le — Schneider Jenő, a zala­egerszegi Erdőgazdasági NY vezérigazgatója nyitotta meg, majd Ostváth István beszélt. Ismertette az ötéves terv erdé­szeti vonatkozású célkitűzé­seit,* majd rámutatott arrav hogy az grdősités terén az el­következő öt év alatt többet teszünk, mint a Elorthy-ieZsim 25 esztendő alatt. Bejelentette, hogy a 300.000 uj szakmunkás kiképzésének és munkábaálli- tásának 5 százalékát vállalta erdőgazdaság. Kiss Károly elvtárs a kő- következőket m ond ta: — Politikai fogolyként ke­rültem kapcsolatba az erdővel, amikor a kanizsai internáló­táborból erdei munkára vit­tek. A nagyjíakosi erdő illata feledtette velem a fasizmus bűzét. — A városi ember szivét mindig ellágyitja az erdő szépsége — folytait a —, de ugyanakkor erőt ad a szocia­lizmus építéséhez és fokozza azt a meggyőződést, hogy az erdőt a dolgozók érdekében meg kell védeni. Számos beszámoló követke­zett. ezután, majd a végén Os- váth István bejelentette, hogy az ország legnagyobb falepá- roló üzeme Csömödéren épül Asszonytüntetés Bécsben az áremelések miatt Ausztriában a két kormányzó ’ pártnalk a tőkésekkel megkötött gyalázatos béráregyezménye már- •' is általános áremelkedést indított el. A bécsi piacokon bevásárló háziasszonyok nagy tüntetést ren_ deztek a drágaság ellen és köve­telték, hogy a népi ' demokráciák országaiból importált olcsó tojást azonnal bocsássák a fogyasztókö- | zönség rendelkezésére. A szégyen­letes egyezmény életbelépése után i a drágaság még jobban növeke­dik. A kenyér ára 64%, a sertés t ára 68%, a cuko- ára 29%-kai : fog emelkedni. Megdrágul ai villa­mos, a vasút, a posta, a villany­áram és a gáz is. Betonhidat kap 1 Magvarszerdahely Magyar szerdahely lakossá- j gának többéves vágya, hogy a községben a rozoga fahidak helyett végre korszerű hida­lod kapjanak. A hiclkérdés az MDF közbenjárására most é .megoldódik. 20.151 forint ál­lamsegélyt kapott a község er- i ne a célra. Ebből az összegből ; a követelményeknek minden- í ben megfelelő betonhidakat ‘ építenek. A hídépítés rövidé- j sen megkezdődik. Pincérek vendéglősök és üengégek olvassa le el/ Jóváhagyták a pincének kol- n lektiv szerződését. A szerződés kimondja, hogy a munkavál- 1 lal óknak — ha azok vasár- . nap is dolgoznak — heten- •- ként egy szabadnapot kell en- d gedélvezni, amelyet pénzzel j megváltani nem lehlet. A ven­dégek részért1 felszámított ki- e szolgálási díjból csak a mun- ^ lYcl \ cllldlUflV 1 UVAÖllllib Hl K. r\. felszámítható kiszolgálási di­jak szállodában, penzióban^ szórakozóüzeniben 15, vendég­lőben 12, kocsmában, kávémé­résben és pályaudvaron 10 százalék. Az éjszakai mun­káért is pótlék jár, de a IS éven aluli mnnkavállaPókat éjjeli munkára nem lehet be­osztani. A pincérek saját költ­ségükön egyszerű és könnyen mosható fehér kabátot kötele­sek beszerezni. A frakk vise­lését a jövőben nem engedik meg. A ínunkavállalónak 30 perces ebédszünet jár. 949. májú 3 oldal u>> >,

Next

/
Oldalképek
Tartalom